Címke: Mercedes

  • A Mercedes halkabb választ adott a Honda hangoskodásra

    A Mercedes halkabb választ adott a Honda hangoskodásra

    A Honda után (amely így szólt) a Mercedes is megmutatta, hogyan muzsikál az új F1-es erőforrása.

    Az új szabályok szerint készülő motor hangját az Instagramon osztotta meg a Mercedes, és annyi eltérést tapasztalhatunk a Honda felvételéhez képest, hogy az ő erőforrásuk egyrészt halkabban muzsikál (természetesen simán lehet, hogy csak a hangrögzítés körülményei miatt, vagy kevesebb „kakaót” választottak a motor üzemmódjánál), másrészt nem egy képzeletbeli körből vágtak ki egy részletet kigyorsítás-hosszú egyenes-fékezés történettel, hanem azt szimulálták, ahogy álló helyzetből elindul egy autó.

    Természetesen ez a felvétel is egy próbapadon duruzsoló motorról készült, a pályán január végén kezdődik meg a tesztelés.

  • Verstappen bepattant egy Mercedesbe tesztelni a nagy céljára készülve

    Verstappen bepattant egy Mercedesbe tesztelni a nagy céljára készülve

    Max Verstappen a Mercedes GT3-as autóját tesztelte Estorilban. A négyszeres F1-es világbajnok nem titkolt vágya, hogy jövőre elinduljon a Nürburgringi 24 órás versenyen.

    Úgy tűnik, mostanában több szálon is összeér a Forma–1 és Portugália. Ahogyan arról beszámoltunk, kedden bejelentették, hogy a portimãói aszfaltcsík 2027-ben visszatér a versenynaptárba, míg egy másik korábbi F1-es helyszínen a jelenlegi mezőny egyik legsikeresebb tagja körözött tesztelés céljából.

    Max Verstappenről van szó, aki nemrég az Ibériai-félszigeten található országba repült. Eleinte arra lehetett gondolni, hogy mindezt nyaralás céljából tette, ami, valljuk be, nem lenne meglepő egy ennyire hosszú idény után. Azonban a 28 esztendős versenyző nem pihent, épp ellenkezőleg: Estorilban tesztelt, méghozzá egy Mercedest.

    A beszámolók szerint Verstappen egy tesztnapon vesztt részt, és a Mercedes GT3-as autóját, a Mercedes-AMG GT3-ast vezette. Utóbbiból kettő, a Verstappen.com csapat színeire festett kocsi körözött, a 33-as és a 333-as számú. A Mercedes tapasztalt gyári versenyzője, Jules Gounon szintén ott volt a helyszínen, így hasznos tippeket adhat a holland pilótának.

    Verstappenről köztudott, hogy szenvedélye a GT-versenyzés, és ezt idén látványosan be is bizonyította. Azok után, hogy az F1 sztárjaként nem derogált neki teljesíteni a „vizsgaversenyt” a Nürburgring Langstrecken-Serie sorozatban, aminek során az élmenőkénél sokkal lassabb autóban kellett köröznie, nem sokkal később egy Ferrarival állt rajthoz ugyanebben a bajnokságban, és Chris Lulhammel együtt megnyerték az aktuális fordulót.

    A Red Bull pilótájának nem titkolt célja, hogy részt vegyen a Nürburgringi 24 órás viadalon. Hogy ez megtörténik-e, azt egyelőre nem lehet biztosra venni, mindenesetre két komoly akadály már elhárult: egyfelől az F1-es versenynaptár egyik állomásával sem ütközik, másrészt pedig a Red Bulltól megkapta az engedélyt a részvételre.

  • A Mercedesnek van egy rossz híre, csak még nem tudni, hogy ki számára

    A Mercedesnek van egy rossz híre, csak még nem tudni, hogy ki számára

    Toto Wolffnak van egy érzése arról, hogy hány csapatot kellene a Mercedesnek motorokkal ellátnia az F1-ben, csak az a baj, hogy olyan egész szám nem létezik.

    Már hosszú ideje a Mercedesnek van a legtöbb partnercsapata az F1-es mezőnyben – a saját gyári alakulatával együtt idén is négy istállónak szállított erőforrásokat, és jövőre, az új szabályrendszer mellett is ennyinek fog: a McLaren és a Williams mellett a Hondára váltó Aston Martin helyébe a saját motorprogramját feladó Alpine lép.

    Ezeknek a csapatoknak egészen 2030-ig élő szerződésük van arra, hogy a Mercedes hajtásláncát használják, ám Wolff és a Mercedes vezérigazgatója, Ola Kallenius osztják azt a véleményt, hogy az ügyfelek számát ezt követően le kell redukálniuk – egy, vagy akár két csapattól is megválva.

    „Jelenleg úgy gondolkodunk, és erről Olával is beszéltünk, hogy a következő ciklusban csökkenteni fogjuk a partnercsapataink számát” – mondta az F1.com podcastjában Wolff, hozzátéve, hogy érzése szerint „kettő és három között” van valahol az a csapatszám, amit ideálisnak tartana a Mercedes számára.

    „Ez függni fog az új szabályoktól is. Vajon egyszerűbbek lesznek vagy nem? Megéri-e majd az extra adatmennyiség, amit több csapat ellátása által kapunk, szemben azzal, hogy bizonyos dizájnelemeket korábban véglegesítenünk kell?”

    „Wolff elmondta, négy csapattal és nyolc autóval számolva a Mercedes 16 teljes erőforrásegységet fog szállítani a jövő évi szezonnyitóra. „Ez a szám viszont a Hondának, amely egyedül van, négy-öt lesz. Számunka ez hosszabb felkészülési időt, hosszabb gyártási ciklust jelent. Mindent figyelembe véve biztos, hogy nem maradunk a négy csapatnál.”

    2026-ban a Mercedes négy, a Ferrari három, a Red Bull-Ford kettő, az Audi és a Honda pedig egy csapatot fognak ellátni motorokkal, vagyis a begyűjtött adatok tekintetében nagy eltérések lesznek az öt gyártó között, amelyek közül kettő ráadásul új érkező a mezőnyben – érdekes lesz figyelni, a mezőny erősorrendjében kirajzolódik-e majd valamilyen mintázat a partnercsapatok számával összefüggésben.

    A Mercedes „túlereje”, az eloszlásban meglévő aránytalanság viszont azt is jelenti, hogy azok a csapatok, amelyekkel egy idő után megszakítják az együttműködést a németek, könnyen találhatnak majd új partnert, akár válogatva is a lehetőségek közül. Nem beszélve arról, hogy az F1 a Cadillactől is ígéretet kapott arra, hogy a Ferrari-motorokkal eltöltött első néhány szezon után ők is saját erőforrást fejlesztenek majd.

  • Ormótlan első szárnyat villantott a Mercedes a sebességkorlátozás mellett zajló F1-es teszten

    Ormótlan első szárnyat villantott a Mercedes a sebességkorlátozás mellett zajló F1-es teszten

    A Mercedes és a Ferrari is átalakított első szárnnyal tesztel ma Abu-Dzabiban, így rájuk nem vonatkozik a sebességkorlátozás.

    Miként arról beszámoltunk, ma zajlik az F1 szokásos utószezoni tesztje Abu-Dzabiban, ahol az újoncok idei autót vezetnek, az állandó versenyzők pedig a 2026-os szabályváltozások hatásait szimuláló öszvérautókkal tesztelik a Pirelli jövő évi abroncsainak prototípusait. Ahhoz pedig, hogy ezek a tesztek a lehető legpontosabb képet adják a várható terhelésekről, a Pirelli kikötést tett.

    A gumigyártó az egyenesekben ugyanis 300 km/órában maximalizálta a csúcssebességet a legtöbb 2026-os gumit tesztelő autó esetében, aminek oka az, hogy jövőre a hátsó és az első szárny is menet közben állítható lesz – és bármelyik egyenesben ki lehet nyitni, hacsak az FIA ezt előre nem tiltja –, azaz az első és hátsó tengelyen egyaránt kisebb lesz a terhelés.

    Pirelli, gumi, 2026
    2026-os gumik az abu-dzabi paddockban | Fotó: Steven Tee/LAT Images

    A sebességkorlátozás azonban csak azokra az öszvérautókra vonatkozik, amelyek nem használnak módosított első szárnyat, ők ugyanis a hátsó szárny nyitásával nagy tempónál túl nagy terhelésnek tehetnék ki az első gumikat, ami értelemszerűen nem segítené a 2026-os felkészülést (az idei autóval tesztelő újoncok esetében nincs érvényben sebességkorlát).

    A Mercedesnek és a Ferrarinak azonban a 2026-os öszevérautó ellenére sem kell visszafognia a tempót, ugyanis átalakított első szárnnyal készültek a tesztre. Ezt úgy tehették meg, hogy az FIA engedélyt adott a csapatoknak, hogy a 2026-os szárnyakat szimuláló rendszereket fejlesszenek és használjanak a teszten, mert ezzel lehetőséget adnak a Pirellinek arra, hogy jobban megbecsülje a várható légellenállás-csökkenést és a gumiterhelés változásait.

    Ezzel a lehetőséggel jelen állás szerint csak a Mercedes és a Ferrari élt, és utóbbi már egy korábbi privát Pirelli-teszten használta azt. A Mercedes megoldásáról készült fotókon jól látszik, hogy a brackley-i istálló eléggé ormótlan kialakítást vitt pályára, amely az első szárny felső elemeit tudja mozgatni egy, a szárnyat nagy csövekkel összekötő, orrkúpban elhelyezett belső mechanizmussal. A Ferrari megoldása kifinomultabb.

    Az első szárnyak mellett más kísérleti alkatrészeket is tesztelnek a csapatok Abu-Dzabiban. Ezek pedig a felnik, amelyek szintén változnak, hiszen bár marad a 18 colos méret, a jövő évi gumik keskenyebbek és átmérőjükben is kisebbek a korábbiaknál. Az eddigi öszvérautós gumitesztek az alapbeszállító módosított felnijeivel zajlottak, jövőre azonban a csapatok nagyobb szabadságot kapnak a tervezésben, ezért Abu-Dzabiban engedélyezett korlátozott számú futást olyan felnivel, amelyhez hasonlót 2026-ban használnak majd.

  • Mást mond Wolff és Russell arról, hogy bele fog-e szólni a Mercedes a világbajnoki küzdelembe

    Mást mond Wolff és Russell arról, hogy bele fog-e szólni a Mercedes a világbajnoki küzdelembe

    Nem egyezik Toto Wolff és Geogre Russell véleménye azzal kapcsolatban, hogy a Mercedesnek milyen hozzáállással kell versenyeznie a vb-címről döntő Abu-dzabi Nagydíjon.

    Mintha nem teljesen egyezne George Russell és főnöke, Toto Wolff hozzáállása a világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíj előtt. A versenyt a 4. rajtkockából kezdő brit ugyanis elmondta, semmit nem fog másként csinálni, mint a többi versenyen, azaz ha lehetősége nyílik beleszólni az első három helyről rajtoló három vb-aspiráns küzdelmébe, akkor meg fogja tenni.

    „Ha lehetőségem lesz és meglátok egy rést, úgy fogok eljárni, mintha a szezon első versenyén lennénk. Nem teszek semmi meggondolatlant, de nem is fogok lehetőségeket kihasználatlanul hagyni. A dobogón akarok végezni, hogy jó eredménnyel zárjuk a szezont, és nem fogok sem jobban, sem rosszabbul aludni attól, hogy ki nyeri meg a bajnokságot. A saját dolgommal leszek elfoglalva, nem kockáztatok se többet, se kevesebbet. Nekem pontosan olyan lesz, mint egy átlagos nap” – szögezte le Russell.

    Toto Wolff ugyanakor a Sky Sports-nak úgy nyilatkozott, nem szabad beleavatkozniuk a vb-harcba. „Nem, ebből ki kell maradnunk. Ez egy háromszereplős küzdelem három versenyző között. A konstruktőri bajnokság megvan, a McLaren nyerte a mi erőforrásunkkal. Holnap a jobbik győzzön.”

    Íme az összes forgatókönyv Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnoki győzelméhez

    Az osztrák üzletember alighanem azért is fogalmazott így, mert a múlt heti Katari Nagydíj után a Red Bull megvádolta a Mercedest azzal, hogy Kimi Antonelli szándékosan engedte el Lando Norrist a 4. helyért, hogy így segítse az ő motorjukat használó McLaren versenyzőjét. Ez természetesen nem így volt, Antonelli egyszerűen hibázott, amit utólag a szándékosságot többször hangsúlyozó Helmut Marko is beismert, a Red Bull pedig közleményt adott ki.

    „Hálás vagyok, mert Oliver [Hughes], aki a Red Bullt vezeti, és GP (Gianpiero Lambiase, Verstappen versenyérnöke), valamint Laurent [Mekies, csapatfőnök] felkerestek és bocsánatot kértek. Szerintem ez is mutatja, hogy a versenytársainkban van tartás” – jelentette ki Wolff, aki ezután élesen bírálta a közösségi médiában Antonellit zaklató, esetenként az olasznak halálos fenyegetéseket küldőket, mondván „egyszerűen betegek”, neki pedig semennyi tisztelete nincs az ilyen emberek iránt.

    A Mercedes főnökeként eddig csupán egy, rivális csapat pilótája ellen zajló utolsó futamos világbajnoki döntőben érdekelt Wolff a McLarennek azért adott némi tanácsot, és elmondta, a wokingi istállónak „könyörtelennek” kell lennie. „Menjenek a bajnoki címért. Szuperfókuszáltan, csak a cím számít, bármit meg kell tenniük ezért a futamon. A jobbik győzzön” – mondta, majd hozzátette, nem szeretne Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója helyében lenni, „tudva, hogy Max ellen kell küzdeniük”.

  • „Ez most nagyon megviseli” – Hamiltonban már a Mercedes is próbálja tartani a lelket

    „Ez most nagyon megviseli” – Hamiltonban már a Mercedes is próbálja tartani a lelket

    Noha a pályán már egy ideje riválisok, a Mercedes tagjai továbbra is szívükön viselik Lewis Hamilton sorsát.

    Bármilyen eredményt is érjen el a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, az nem fog változtatni azon, hogy Lewis Hamilton pályafutása leggyengébb szezonját fejezi be a hétvégén. A továbbra is ferraris dobogós eredmény nélkül álló brit pilóta az utóbbi két hétvégén egyaránt kiesett az időmérő első szakaszában, nyilatkozatai pedig nem először árulkodnak frusztráltságról (egy ponton azt is kijelentette, nem várja a következő évet), amit egykori csapatának tagjai is látnak.

    Noha a hétszeres világbajnok utolsó három Mercedesnél töltött éve sem volt kimondottan diadalmenet, ilyen teljesítményre azért bizonyára volt kollégái sem számítottak tőle, Bradley Lord, a Mercedes kommunikációs igazgatója a CHAMP1-nek pedig most elmondta, noha már egy ideje riválisok a pályán, továbbra is szívükön viselik Hamilton sorsát, és ebben a nehéz időszakban próbálják bátorítani őt.

    Hamilton szavai ellenére már nem a sajtó tehet arról, hogy rossz a Ferrari?

    „Igen, ahogy mondtam, emberileg sajnáljuk őt, mert tudjuk, hogy szívét-lelkét beleteszi a munkájába, hogy mennyire elkötelezett, és hogy mennyit edz és így tovább. Néha minden versenyzőnek vannak hullámvölgyei és olyan időszakai, amikor egyszerűen nem áll össze a kép. Ez őt most nagyon megviseli. De próbáljuk támogatni a magunk módján: Toto [Wolff, a Mercedes csapatfőnöke] gyakran együtt utazik vele haza versenyekről, sokat beszélgetnek, és igen, próbáljuk bátorítani, mert tudjuk, hogy Lewis Hamilton még mindig mérce lehet ebben a sportban, és valószínűleg az is marad. Még mindig hiszünk benne.”

    Lord „óvatosan optimista” azt illetően, hogy mit hozhat Hamilton számára a 2026-os év, de úgy érzi, hogy az új szabályokkal talán ismét viszontláthatjuk a hétszeres bajnok régi énjét. „Bizonyos értelemben igen, sajnálom őt emberileg, mert tudom, mennyit tesz bele. De azt is tudom, hogy Lewis egy ilyen tapasztalatból csak erősebben jön ki. Ezért vagyok óvatos a jövő évet illetően, mert lehet, hogy még erősebben tér vissza.”

  • Újra F1-es csapatot szponzorál a cég, amely Schumacher 1991-es Jordanjét „öltöztette”

    Újra F1-es csapatot szponzorál a cég, amely Schumacher 1991-es Jordanjét „öltöztette”

    Jövőre visszatér a Forma–1-es szponzorok táborába a cég, amelynek egyik márkája Michael Schumacher 1991-es bemutatkozása révén vált ikonikussá a sportágban.

    Az újonc Jordan-istállóval kötött 1991-es névadó szponzori megállapodása (7UP) óta nem volt jelen a Forma–1-ben szponzorként a PepsiCo, jövőre azonban visszatér, megállapodást jelentett be ugyanis a Mercedesszel. A tavaly 92 milliárd dolláros nettő bevételt termelő amerikai vállalat három kulcsmárkája, a Gatorade, a Sting és a Doritos köré építi majd a szponzori tevékenységét, miközben számos rajongói aktivitást és közös projektet terveznek a felek. Ilyen lesz a a Gatorade Sporttudományi Intézetének bevonása, amely teljesítményfokozó megoldások kidolgozásában segíti majd a Mercedest. A megállapodás azután jött létre, hogy a PepsiCo az idén többéves globális partnerséget írt alá a Forma-1-gyel, ami 2030-ig tart és szintén az említett három márkára épít.

    Antonelli, Russell, Gatorade
    Fotó: Mercedes

    „Egy olyan erős portfólióval rendelkező vállalat, mint a PepsiCo érkezése a partneri ökoszisztémánkba újabb bizonyítéka csapatunk és sportágunk erejének. Márkaként tökéletesen illeszkednek ahhoz az ethoszunkhoz, hogy innovációval és kiválósággal hajszoljuk a csúcsteljesítményt” – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

    „A Gatorade, a Sting és a Doritos révén benne vagyunk a sport kultúrájában: energiát adunk az atlétáknak és a rajongóknak, akiknek az F1 adja az izgalmat” – tette hozzá Eugene Willemsen, a PepsiCo International Beverages vezérigazgatója.

    Arról a hírek szerint még folyna az egyeztetések, hogy a termékek arculata miként jelenjen majd meg a Mercedeseken, illetve a pilóták és csapattagok ruházatán.

    A Jordannel robbantak be

    A PepsiCo 1991-ben kötötte első szponzorációs szerződését a Forma–1-ben, amikor Eddie Jordan újonc istállójának, a Jordannek a névadó szponzora lett a 7UP márka révén. Az egyébként is gyönyörűre sikerült 191-es modell így végül zöld fényezést kapott, míg a 7UP logói a motorborításra és az autó orrára is felkerültek. Noha az együttműködés csak egy évig tartott, pont arra az időszakra esett, amelyben Michael Schumacher a csapat színeiben mutatkozott be a Forma–1-ben, így a Belga Nagydíjon az autóról készült fotók azóta is rendszeresen feltűnnek a sajtóban a Schumacherrel kapcsolatos különböző visszaemlékezésekkor.

    Ezután a PepsiCo legközelebb 2002-ben jelent meg az F1-ben, amikor a Williams-istálló hivatalos üdítőital-partnere lett., ez azonban nem számított valódi szponzori szerződésnek, és a cég sem az autókon, sem a csapatruházaton nem jelent meg.

  • Miért adott el a Mercedes csapatfőnöke 300 millió dollárnyi részesedést egy autóversenyzőnek?

    Miért adott el a Mercedes csapatfőnöke 300 millió dollárnyi részesedést egy autóversenyzőnek?

    Első ránézésre azt hihetnénk, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a búcsúját készíti elő, de a helyzet nem ez.

    Még a Las Vegas-i Nagydíj előtt jelentették be, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke 300 millió dollár értékben adott el részesedést a Mercedes F1-es csapatát harmadrészben tulajdonló cégében George Kurtznak, a világ egyik legnagyobb kiberbiztonsági vállalatának számító CrowdStrike vezérigazgatójának és alapítójának. Ebből sokan azt a következtetést vonhatták le, hogy az osztrák üzletember a visszavonulását, vagy legalábbis a Mercedestől való távozását készíti elő, a valóság azonban nem is állhatna távolabb ettől.

    Először is fontos tisztátni, hogy a tranzakcióval a részesedési arány nem változott, azaz az istállónak továbbra is három tulajdonosa van: Wolff Motorsport Invest Limited (MIL) nevű holdingcége; a Mercedes és Sir Jim Ratcliffe. Wolff tehát az F1-es Mercedes-istállót 33%-ban tulajdonló MIL-ből adott el 15%-os részesedést Kurztnak az említett 300 millióért, aki ezáltal 5%-os érdekeltséget szerzett az F1-es csapatban. Fontos részlet továbbá az is, hogy ez Kurtz személyes befektetése, azaz nem a CrowdStrike vállalaté.

    Mercedes, Crowdstrike
    Fotó: Wolfgang Wilhelm

    Kurtz emellett technológiai tanácsadóként csatlakozik a Mercedes F1-es csapatának irányítási rendszeréhez, és helyet kap a stratégiai irányító bizottságban is, amiből már eleve látszik, hogy nemcsak a gyors pénszerzés reményében érkezett. Wolff az évek során számtalan alkalommal vonhatott volna be partnert, hiszen ajánlatokból nem volt hiány, de ő megbízható, hosszú távra elköteleződő partnerre várt. Olyasvalakit akart, akit jól ismer, és aki olyan személetmóddal és tudással rendelkezik, amivel ő nem. Ilyen emberért volt csak hajlandó felhigítani a saját részesedését, Kurtz pedig ilyen.

    „Amikor elkezdtem ezt a kalandot a Mercedesszel, hosszú távra terveztünk. 20 évig voltam partner a Mercedesszel túraautókban és kisebb formula-sorozatokban, és tulajdonos voltam a Formula E csapatukban is. Ez volt az utunk, és mi nem vagyunk eladók. De George-dzsal együtt növekedtünk. Még a tőzsdei bevezetése előtt találkoztunk, részesei voltunk egymás növekedésének. George nagyon különleges: nemcsak sikeres techvállalkozó, hanem az egyik legsikeresebb, ráadásul versenyző is — ez pedig egy olyan készség-kombináció, amely fontos számunkra. Nagyszerű, hogy csatlakozik hozzánk” – nyilatkozta Wolff a CNBC-nek.

    George Kurtz
    George Kurtz | Fotó: Mercedes

    Kurtz pedig nemcsak amolyan hobbisofőr, hanem komoly versenyzői múltja van sportautós bajnoki címekkel, illetve LMP2-es, LMP3-as és GT-kategóriás futamgyőzelmekkel. Persze mindez önmagában nem lenne elég, a CrowdStrike fejlődése azonban azt is bizonyítja, hogy ért a technológiai működéshez, és segíthet a Mercedesnek még nagyobb techbirodalommá válni az innovációs és technológiai stratégia támogatásával, illetve az amerikai piaci jelenlét növelésével.

    „Ha valamibe befektetek, annak üzleti célja van. Szerintem rengeteg növekedési lehetőség van a Forma–1-ben, és van potenciál a Mercedesnél is, különben nem lennék itt” – nyilatkozta a CNBC-nek.

    Az üzletből kiderült, hogy a Mercedes F1-es csapat jelenlegi értéke 6 milliárd dollár, ami brutálisan sok, de Kurtz hozzájárulásával tovább nőhet.

  • Antonelli természetfeletti képességet villantott, ettől még Verstappen szája is tátva maradt

    Antonelli természetfeletti képességet villantott, ettől még Verstappen szája is tátva maradt

    A Las Vegas-i Nagydíj csendes hőse volt Kimi Antonelli, aki az időmérőről való Q1-es kiesés után szélsőséges taktikát alkalmazva a verseny végeredményében a dobogón találta magát. Elárulta, hogyan csinálta.

    Miután a rajtrácson egészen hátra, a 17. helyre került, az olasz pilóta és a Mercedes merész taktikát dolgozott ki, aminek viszont gyorsan alájátszottak a történések. Antonelli volt az egyetlen az egész futam során, aki használta a lágy keverékű gumikat, de ő is csak az első két körben, a rajtnál ennek segítségével – de főleg az előtte kibontakozó kalamajkából való kimaradásával – három pozíciót nyert.

    Hamarosan virtuális biztonsági autós szakasz lépet életbe a törmelékek miatt, ezt kihasználva pedig Antonelli be is hajtott a bokszutcába, hogy kevesebb időveszteséggel máris kemény keverékeket vételezzen – cserébe viszont ezeket egészen a verseny végéig, a hátralévő 48 körben életben kellett tartania, hogy eredményes legyen a taktikai húzás.

    Ez sikerült is, Antonelli még az alaposan elhasznált gumikon is maga mögött tartotta a verseny legvégéig Oscar Piastri és Charles Leclerc kettősét, és a 4. helyen futott be – a leintés pillanatában ugyan Piastri mögé került a rajtnál elkövetett apró bemozdulás miatt rá kirótt öt másodperces büntetés révén, ám ez végül semmit sem számított, hiszen a két McLaren utólagos kizárásával a dobogó harmadik fokára léphetett előre. Bár nem ünnepelhette meg normál módon, de így ez lett Antonelli rövid F1-es karrierjének harmadik dobogós helyezése.

    Esélytelen volt a kizárt McLaren védekezése – a csapatnál elismerik, hogy ezt elszúrták

    Amikor a csapat futam utáni értékelőjében – még a dobogós helyének kihirdetése előtt – megkérdezték tőle, hogyan sikerült kiviteleznie ezt a hosszú etapot, Antonelli azt mondta, ehhez a futam végéhez közeledve beszélgetésbe kellett bonyolódnia néhány élettelen tárggyal, a Pirelli abroncsaival.

    „Nem tudom. 48 kört tettem meg ugyanazokon a gumikon. Már beszéltem hozzájuk az egyenesekben, imádkoztam, hogy bírják ki, és végül kibírták, aminek nagyon örülök. Szuper munkát végzett a csapat is. A stratégia kockázatos volt, de végigvittük, csak kár, hogy ennyire hátulról rajtoltam. Mindenesetre már várom a következő versenyt” – fogalmazott Antonelli.

    A Mercedes tinédzserének nagy felkapaszkodása még a futamgyőztes Max Verstappen elismerését is kiváltotta. A parc fermében az olasz odament gratulálni a hollandnak, aki látszólag azt kérdezte tőle, hogy ő milyen eredménnyel ért célba. Antonelli négy ujját mutatta, amire Verstappen egy döbbent, szájtátós reakcióval, és egy felemelt hüvelykujjal válaszolt, mint azt megörökítette az alábbi videó.

  • Eldobta a safety car mögött, majdnem elsőre nyert a Mercedesszel, és még egy csapatot is megmentett

    Eldobta a safety car mögött, majdnem elsőre nyert a Mercedesszel, és még egy csapatot is megmentett

    Mérföldkőhöz érkezett karrierjében a Las Vegas-i Nagydíjon George Russell, ennek nyomán pedig visszaidézte eddigi legemlékezetesebb futamait, amelyeken fájdalmas pillanatok, nagy megkönnyebbülések, csalódások és sikerek váltakozása faragta őt azzá, amilyennek ma ismerjük.

    Két versenyző is a 150. nagydíjrajtjára készül a Las Vegas-i szombat estén: Russell és Lando Norris egyaránt 2019-ben debütáltak, és egy versenyt sem hagytak ki azóta, karrierjük tehát ilyen szempontból párhuzamosan halad.

    Russellt a hétvége előtt összeültette a Mercedes versenymérnökével, Marcus Dudley-val, hogy képeken és videókon visszaidézzék a brit pilóta F1-es karrierjének eddigi legfontosabb állomásait – az „ünnepelt” pedig készséggel megosztotta, milyen emlékeket, tapasztalatokat raktározott el ezekről a meghatározó pillanatokról.

    2019, Ausztrál Nagydíj

    Debütálófutam a Williamsszel

    „Még mindig emlékszem rá, hiszen az egész családom ott volt, és az álmom vált valóra azáltal, hogy eljutottam az F1-be. Ugyanakkor furcsa érzés is volt, mert a Williams akkoriban csődközeli állapotban volt. Az autó nem készült el időben, tesztelni sem tudtunk eleget, és nagyjából egy másodperccel lassabbak voltunk, mint a második leglassabb csapat. Lewis [Hamilton] és Valtteri [Bottas] két-három alkalommal lekörözött, de én mégis az álmomat éltem.”

    2020, Emilia-romagnai Nagydíj

    Az első nagy esély a pontszerzésre, de a biztonsági autó mögött kicsúszott a 10. helyről

    „Nem életem legbüszkébb pillanata. De onnantól megtanultam, hogy hideg gumikkal sohasem szabad felfelé váltani egy huppanón. Ez az eset azt is bemutatta, hogy az F1-es autók micsoda szörnyetegek, amelyek bármely pillanatban kifoghatnak rajtunk. És annak is bizonytéka, hogy ezeket az autókat nem arra tervezték, hogy lassan menjenek. Hatalmas idiótának éreztem magam. Mentálisan is próbára tett ez az egész, mert össze kellett szednem magam egy olyan helyzet után, amelyben nagyon kínosan éreztem magam, és az egész világ figyelt. De ma már csak nevetek rajta.”

    2020, Szahíri Nagydíj

    Egy futamra beugorhatott a domináns Mercedesbe a beteg Lewis Hamilton helyére, a második helyről indulva pedig lerajtolta Bottast, de később tévedésből a finn gumijait kapta meg a bokszban, majd defekt is sújtotta, így csak a 9. lett.

    „Az az autó egy vadállat volt. Annyira könnyű volt vezetni, mindent úgy csinált, ahogy akartam, szinte mintha PlayStationön játszottam volna. Meg kellett volna nyernünk azt a versenyt. Szinte végig én vezettem, aztán jött a biztonsági autó, a rossz gumik, a hatodik helyről visszakapaszkodtam és üldöztem Checót [Pérez] a győzelemért, de aztán még a defekt is… Valaki nem akarta, hogy én nyerjek azon a napon. Nagyon fájdalmasan éltem meg, de valójában nem lenne ma más az életem attól, ha megnyertem volna azt a versenyt. Viszont ez volt számomra az a pillanat, amikor meggyőződhettem róla, hogy ha megkapom a megfelelő technikát, akkor képes vagyok futamot nyerni.”

    Rajt, race, f1, start, George Russell, sprintfutamok
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    2021, Magyar Nagydíj

    Az első pontszerzés a Williamsszel egy őrült futam végén

    „Az összes versenyző és csapat elbaltázta ezt a versenyt azzal, hogy nem a megfelelő gumikkal hajtott ki a rajtrácsra [a piros zászló után]. Korábban teljesen el volt ázva a pálya, ezért senki nem hitte, hogy fel fog száradni, aztán a kivezető körön mindannyian rájöttünk, hogy száraz a pálya, és Lewis egymaga állt fel a rajtrácsra az intereken.”

    „Ami engem illet, még mindig fiatal srác voltam, de a csapat pénzügyi helyzetét ismerve láttam, hogy emberek munkahelye forog kockán. Az volt a kérdés, hogy túlélünk-e vagy sem, és ez az eredmény egyből a 10.-ről a 8. helyre lőtt minket a tabellán, ami óriási különbséget jelentett a pénzbevételekben.”

    2021, Belga Nagydíj

    A hírhedt egykörös futam, amin a 2. helyről rajtolva 2. lett a végeredményben is, első dobogóját szerezve

    „Ez egy időmérős verseny volt. Számunkra már az is eredménynek számított, ha bejutottunk a Q2-be, így itt egészen elképesztő volt, hogy a Q3-ban is ott lehettünk. Esett az eső, de sikerült tökéletesen vennem az Eau Rouge-t, így amikor túljutottam ezeken az első kanyarokon, már tudtam, hogy ez egy jó kör lesz. A csapat több mint három éven keresztül az utolsó helyen állt a konstruktőrök között – ezek után fel sem tudtuk fogni, hogy az első rajtsorba kerültünk. A másnapi történésekkel pedig nagyon szerencsés voltam.”

    George Russell, Mercedes, Belga Nagydíj
    Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

    2022, Brazil Nagydíj

    Az első győzelem, már a Mercedes állandó pilótájaként

    „Az volt az első esélyünk a győzelemre egész évben. Verstappen, Pérez és a Red Bull szupergyorsak voltak, a Ferrari is vezette a bajnokságot egy darabig, de ezt a lehetőséget ki tudtuk használni.”

    2024, Osztrák Nagydíj

    A második győzelem, miután az élen csatázó Norris és Verstappen összeütközött

    „Toto kiabált a fülembe a féktávon: »George, ezt megnyerheted!« Mire én: »Igen, tudom, láttam a balesetüket, és most én is majdnem baleseteztem, de köszi.« Örülök, hogy ott voltam, és hasznot tudtam húzni a helyzetből.”

    2024, Belga Nagydíj

    A dobogó tetején ünnepelt, de utólag elvették a győzelmét, mivel a súlyhatár alatt volt az autója

    „Ezt még mindig életem egyik legjobb versenyének tartom. Nagyon jó volt a kommunikációnk azon a versenyen, és az egy kiállás mellett döntöttünk, miközben mindenki más kétszer állt ki. Akkor nagyon szomorú voltam, hogy elvették a győzelmem, de már magam mögött hagytam. Továbbra is nagyon büszke vagyok arra, ahogyan az a verseny zajlott, és csak még élénkebben él bennem az emléke amiatt, ami utána történt.”

    2025, Kanadai Nagydíj

    A negyedik győzelem

    „Már nem is emlékszem, hogy dominánsak voltunk-e ezen a hétvégén vagy sem. De ezt a versenyt nagyon meg akartam nyerni, mert 2024-ben is nagyon erős autónk volt Kanadában, de rosszul versenyeztem, amit most jóvá akartam tenni. Már szombaton is örültem az eredménynek, még ha tudtam is, hogy nem sokat számít, hiszen az előző évben is a pole-ban álltam. De esélyt kaptam, hogy helyre tegyem a dolgokat, és egy nyugodt versennyel meg is lett a győzelem.”