Címke: Melbourne

  • A McLaren kirúgottja és újonca együtt krúzolnak Melbourne utcáin

    A McLaren kirúgottja és újonca együtt krúzolnak Melbourne utcáin

    Az ausztrál Daniel Ricciardo két évet töltött a McLaren csapatnál. Teljesítménye azonban nem volt kellően meggyőző ahhoz, hogy a csapat vele folytassa a munkát. Helyére 2023-tól honfitársa, Oscar Piastri került, némi nyári huzavona után.

    Ricciardo ezzel nem csak a McLarentől, de az F1-től is elköszönt, noha nem titkolt célja a visszatérés. Idén egykori csapata, a Red Bull tartalékversenyzője lesz, miközben Piastri debütáló évét teljesíti majd.

    Gondolhatnánk, hogy a kitett, és az újonc versenyző közt nem túl felhőtlen a viszony emiatt, de ez nincs így. Sőt, a mellékelt fotó tanulsága szerint épp ellenkezőleg.

    Egy szemfüles F1 rajongó Melbourne utcáin vette észre a papaja színű McLarent, ami még arrafelé is ritkaság. Úgy meg aztán pláne, hogy mikor átpillantott az autóra, arra lett figyelmes, hogy Piastri és Ricciardo ülnek benne.

    Lehet, hogy Ricciardo nekiállt mentorálni ifjú honfitársát? Vagy pusztán haverkodnak?

    Piastri bevette a lesz*rom tablettát, és új főnöke nagyon örül ennek

  • Újabb nézőrekordot dönthet az Ausztrál Nagydíj

    Újabb nézőrekordot dönthet az Ausztrál Nagydíj

    A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj iránti érdeklődés tavalyhoz képest egy cseppet sem csökkent, sőt a valóság az, hogy még több embert várnak a hétvégén, ami újabb rekordhoz vezethet.

    Tavaly majdnem 420 ezren látogattak ki az Albert Parkba, ezzel az 1996-os, első melbourne-i Ausztrál Nagydíj rekordját írták át. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a verseny napjára csak 128 ezren mehettek ki.

    A teljes hétvégés és a versenynapi jegyek decemberben néhány órával a nyitás után elfogytak, de a többi jegy árusítása is hónapokkal megelőzi a tavalyi versenyét, tehát jó esély van egy újabb nézőrekordra.

    A verseny után leköszönő, xAusztrál Nagydíj első embereként dolgozó Andrew Westacott pedig arra figyelmeztet, hogy még jobban fel kell készülniük az érkező tömegre április első napjaiban.

    „Ez nem áprilisi tréfa” – mondta. „2022-ben nagyon magasra tettük a lécet. A 2020. március 13-i szörnyű események után mostanra mindenki láthatta, hogy a Forma-1 nagyszerű show-t nyújt Melbourne-ben. Azzal, hogy a Formula 2 és a Formula 3 is itt lesz, azt hiszem, valóban túl fogjuk szárnyalni a 2022-es számokat. Valószínűleg két hónappal előrébb járunk az eladások tekintetében, mint ahol tavaly voltunk, így ez azt jelenti, hogy a rendezvényszervező csapat valóban finomhangolhatja az alapokat, és biztosíthatja, hogy a nézőtér, a mosdók, a kényelmi szolgáltatások, az ételek és italok, az útbaigazítás, a szórakoztatás és egyszerűen a show mindenhol az elvárt szintre kerüljön. A COVID és a személyzet hiánya miatt voltak hiányosságok, de gondoskodunk róla, hogy jobban felkészüljünk, úgyhogy ez nagyon izgalmas. Nagyon, nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy hol tartanak a dolgok.”

    A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

  • A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

    A melbourne-i Ausztrál Nagydíj jövője 2037-ig biztosított

    A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj gazdag történelme a jelek szerint még jó ideig bővülhet, hiszen legalább 2037-ig a versenynaptárban maradnak, miután további két évvel hosszabbítottak.

    Az idei év korábbi részében a felek már aláírtak egy olyan szerződést, mely egy 10 éves, vagyis 2035-ig szóló hosszabbításról szól. Csütörtökön ugyanakkor Victoria állam kormánya, ahol a melbourne-i versenyt rendezik, bejelentett egy újabb két éves hosszabbítást.

    Az új szerződés tartalmazza, hogy a 2024 és 2037 közti periódusban négy alkalommal lehet Melbourne-ben az idénynyitó, amikor a ramadán időzítése más helyszíneken bonyolítaná a helyzetet.

    Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat 1985 óta rendeznek, kezdetben Adelaide, majd 1996-tól Melbourne utcáin. A koronavírus helyzet miatt 2020-ban és 2021-ben maradt el az itteni futam. Idén azonban visszatért, rögtön rekord nézőszámot hozva. Jövőre ráadásul a Formula 2, illetve a Formula 3 is ellátogat ide, erre először lesz példa.

    „Kiemelkedő eredmény, hogy a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjnak immár 15 évre biztosítottuk a megrendezését Melbourne-ben” – erősítette meg az Ausztrál Nagydíj egyesületének vezérigazgatója, Andrew Westacott, aki a 2023-as esemény után távozik. „Nagyon sok előnnyel jár városunk, gazdaságunk és kivételes rendezvényiparunk számára, nem is beszélve arról a pozitívumról, amelyet a motorsportos álmaikat kergető ausztrál fiatalok számára nyújt az esemény.”

    Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

  • Nem befektetne, hanem új Forma-1-es csapatot indítana a hongkongi milliárdos

    Nem befektetne, hanem új Forma-1-es csapatot indítana a hongkongi milliárdos

    A titokzatos hongkongi milliárdosról, Calvin Lóról nem sokat tudni, de úgy tűnik, komolyan gondolja, hogy jó évtized óta az első új F1-es csapat létrehozását tervezi.

    Úgy tudni, hogy a kanadai születésű Lo, a világ legnagyobb életbiztosítási brókerének vezérigazgatója tárgyalásokat folytat „számos csapattal és versenyzővel” az iparágban egy új istálló létrehozásáról. A 46 éves férfi 1,7 milliárd dollárra becsült személyes vagyonnal büszkélkedhet. Akár egy olyan konzorcium élére állhat, amelyben Ázsia pár top gazdagja is részt vesz, vagy akár saját pénzéből alakíthat csapatot.

    Az amerikai Haas volt az F1-es mezőny legutolsó csatlakozó tagja 2016-ban. A sport irányítói mégis várhatóan legkorábban 2026-ig nem engednek be új csapatot. Lo bálványozta Michael Schumachert, a legendának a Ferrarinál töltött fénykorában. Most úgy tűnik, meg akarja ragadni a lehetőséget, hogy saját maga is helyet kapjon a királykategóriában. A befektetési mágus így nyilatkozott a terveiről:

    „Imádom, hogy a Forma-1 nem egy egyszemélyes showműsor, hanem egy csapat rendkívül tehetséges emberből áll, akik egy cél érdekében összefognak. Az F1-ben folyamatosan vannak jó istállók, de nem képesek mindig előállni a megfelelő autóval.”

    Lo ott volt az októberi Szingapúri Nagydíjon, és VIP-vendégként megjelent többek között korábbi sanghaji, malajziai, montreali és melbourne-i futamokon is. A Forma-1 2023-ban rekordszámú, 23 futamot rendez. Még azt követően is, hogy a Kínai Nagydíjat az ország koronavírus politikája miatt törölni fogják feltehetően a programból.

    https://twitter.com/EngineMode11/status/1597494159082160128

    Ez a bővülés alátámasztja Lo hitvallását, hogy „kiaknázatlan lehetőségek” vannak a sportágban, amely „új korszakba lépett, növekvő népszerűséggel és a rajongók új generációjával”. A nemeslelkű vállalkozó eddig nem tett sokszor rossz lóra a befektetési stratégiáival, ami azt sugallja, hogy az érdeklődésének időzítése megalapozott.

    Széles körben ismert, hogy a Forma-1 új tagjának 200 millió dolláros belépési díjat kell fizetnie, amelyet aztán szétosztanának a meglévő istállók között. Lo már most is kötődik a sportághoz a Williamsszel való valamilyen formában fennálló kapcsolata révén. Ugyanakkor korábban erről a titoktartási megállapodások miatt nem volt hajlandó részleteket közölni.

    A nem túl feltűnő milliárdost Ázsia egyik legnagyobb pezsgőgyűjtőjeként is ismerik. Hogy legyen fogalmunk a mágnás vagyonáról, egyszer egy 230 millió dolláros vásárlást erősített meg egyetlen franciaországi rendeléssel.

    Amennyiben valakinek van ennyi pénze egy adag pezsgőre, akkor valószínűleg nyugodtan feltételezhetjük, hogy a pénzt a motorsportra is fordíthatja. Bár Lo vagyona eltörpülhet a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari mellett, mégis fontos szerepet játszhat, hiszen az ázsiai belépő lehetősége egyre inkább előtérbe kerül.

    A Forma-1 készen áll új csapatok fogadására

     

  • Világjáró lesz a Forma-1 két betétfutama

    Világjáró lesz a Forma-1 két betétfutama

    Miután Le Castellet kikerült a naptárból, egy egzotikus helyszínnel bővült a Forma-1 két nevelőszériájának naptára.

    Azt már korábban bejelentették, hogy Melbourne-be látogat majd a két sorozat, azt azonban még nem lehetett tudni, a többi verseny hol lesz. A távoli kiruccanás költségeiben majd a szervező – Formula Motorsport Limited – is segíteni fog a csapatoknak.

    Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    A Formula 3 ráadásul most először látogat majd el Monacóba, ahol 2012 – és Kiss Pál Tamás dobogója – óta nem szerepelt a harmadik számú sorozat. A 30 autós mezőnyre való tekintettel, viszont valószínűleg két külön időmérőt is tartanak majd, hogy elférjenek a rövid pályán.

    Az európai szezon nagy részében, így a Hungaroringen is mindkét mezőny versenyezni fog, kivéve a Holland Nagydíjat, oda csak az F2 látogat majd el.

    A Forma-1 előszobájának menetrendjében továbbra is sok utcai verseny szerepel majd, a 14 hétvégéből öt lesz ilyen pályán. Három kontinensre látogatnak majd el az ausztrál bővítésnek köszönhetően, az amerikai helyszínek – hiába az ottani bővítés – egyelőre érintetlenek maradnak.

    A 2023-es Formula 2-es és Formula 3-as naptár:

    # Dátum Helyszín F2 F3
    1. 03.05. 🇧🇭 Szahír x x
    2. 03.19. 🇸🇦 Dzsidda x
    3. 04.02. 🇦🇺 Melbourne x x
    4. 04.30. 🇦🇿 Baku x
    5. 05.21. 🇮🇹 Imola x x
    6. 05.28. 🇲🇨 Monte-Carlo x x
    7. 06.04. 🇪🇸 Barcelona x x
    8. 07.02. 🇦🇹 Spielberg x x
    9. 07.09. 🇬🇧 Silverstone x x
    10. 07.23. 🇭🇺 Hungaroring x x
    11. 07.30. 🇧🇪 Spa x x
    12. 08.27. 🇳🇱 Zandvoort x
    13. 09.03. 🇮🇹 Monza x x
    14. 11.26. 🇦🇪 Yas Marina x

     

    Életképek a Formula 2/Formula 3-as paddockból

  • A kiszivárgott F1 versenynaptár 24 fordulót mutat jelenleg 2023-ra

    A kiszivárgott F1 versenynaptár 24 fordulót mutat jelenleg 2023-ra

    A Forma-1 2023-as naptárának első tervezete elkezdett keringeni a német szaksajtóban. Közvetlenül a múlt hétvégi Holland Nagydíj után az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta, hogy Zandvoort 2023-ra egy módosított versenydátumot kap. Az olasz szakember a De Telegraafnak nyilatkozott erről:

    „Remek volt látni a lelkesedést, az izgalmat és a szurkolók tiszteletét is Hollandiában. Már várjuk, hogy jövőre, rögtön a nyári szünet után újra itt lehessünk.”

    Az Ausztrál Nagydíj 2023-as melbourne-i időpontja is ismert volt már, miután a helyi szervezők közölték, hogy jövőre április 2-án az Albert Park ad otthont a Forma-1-nek.

    Most azonban a német Auto Bild című lap közzétette a teljes ideiglenes versenynaptárt, amely bár még nem fogadott el a Motorsport Világtanács, rekordszámú, 24 futamot tartalmaz. Ez a szám azonban 23-ra csökkenhet, amennyiben Kína a kialakult koronavírus-helyzet miatt nem tudja megrendezni a negyedik egymást követő évben a sanghaji versenyt. Domenicali arra is utalt, hogy Kína politikai helyzetét is figyelik:

    „Elővigyázatosnak kell lennünk. A pozitív értékekre akarjuk helyezni a hangsúlyt.”

    A Paul Ricard Francia Nagydíj nem szerepel a megszellőztetett 2023-as menetrendben, és a nagy érdeklődéssel várt dél-afrikai futamról sem született megállapodás. A 2023-as világbajnokság nyitó futama már megszokott módon Bahrein lesz, míg Imola, Monaco és Barcelona alkotja majd a szezon első „három hétvégés versenyét” május végén és június elején.

    Ezt követően október végén-november elején az amerikai kontinensen lesz egy hármas sorozat, amikor a Forma-1 Austinból Mexikóba, majd Brazíliába száguld. Las Vegas Forma-1-es versenye a 2023-as év utolsó előtti fordulója lesz, Abu Dhabi pedig szokás szerint a sor végén.

    A lista:

    # Dátum Verseny Helyszín
    1. 03.05. 🇧🇭 Bahreini Nagydíj Szahír
    2. 03.19. 🇸🇦 Szaúd Arábiai Nagydíj Dzsidda
    3. 04.02. 🇦🇺 Ausztrál Nagydíj Melbourne
    4. 04.16. 🇨🇳 Kínai Nagydíj* Sanghaj
    5. 04.30. 🇦🇿 Azerbajdzsáni Nagydíj Baku
    6. 05.07. 🇺🇸 Miami Nagydíj Miami
    7. 05.21. 🇮🇹 Emilia Romagna Nagydíj Imola
    8. 05.28. 🇲🇨 Monacói Nagydíj Monte-Carlo
    9. 06.04. 🇪🇸 Spanyol Nagydíj Barcelona
    10. 06.18. 🇨🇦 Kanadai Nagydíj Montreal
    11. 07.02. 🇦🇹 Osztrák Nagydíj Spielberg
    12. 07.09. 🇬🇧 Brit Nagydíj Silverstone
    13. 07.23. 🇧🇪 Belga Nagydíj Spa
    14. 07.30. 🇭🇺 Magyar Nagydíj Hungaroring
    15. 08.27. 🇳🇱 Holland Nagydíj Zandvoort
    16. 09.03. 🇮🇹 Olasz Nagydíj Monza
    17. 09.17. 🇸🇬 Szingapúri Nagydíj Marina Bay
    18. 09.24. 🇯🇵 Japán Nagydíj Suzuka
    19. 10.08. 🇶🇦 Katari Nagydíj Doha
    20. 10.22. 🇺🇸 Egyesült Államok Nagydíja Austin
    21. 10.29. 🇲🇽 Mexikóvárosi Nagydíj Mexikóváros
    22. 11.05. 🇧🇷 São Paulo Nagydíj Interlagos
    23. 11.18. 🇺🇸 Las Vegasi Nagydíj Las Vegas
    24. 11.26. 🇦🇪 Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina
  • Verstappen győzelmének margójára: A szezon 10 legdominánsabb győzelme

    Szakértőink a Forma-1, a NASCAR és az IndyCar idei szezonjának versenyei alapján rakták össze domináns listájukat.

    Fontos megjegyezni, hogy listánk szubjektív. A Racingline.hu szerkesztőségéből Boa Bence (Forma-1) segített összeszedni a szezon legdominánsabb győzelmeit, az 500miles.hu csapatából pedig Baski Dávid (IndyCar) és Juhász Zoltán (NASCAR) szakértő listája került be.

    Végül jómagam, a főszerkesztő, Roós András fésültem össze a három listát.

    1. IndyCar – Detroit – Will Power

      Will Power egy elbaltázott időmérőt követően 15 pozíciót javított 14 kör alatt, és végül 50 kört vezetve simán nyert. A döntő tényező Verstappennel szemben az volt, hogy ezt egy szűk, utcai pályán valósította meg.

    2. Forma-1 – Spa – Max Verstappen

      Épphogy lemaradt az első helyről cikkünk inspirációja, Max Verstappen Spái győzelme. A holland versenyző büntetése miatt csak a 14. helyről rajtolhatott, azonban hasonlóan gyorsan felküzdötte magát mint Will Power, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy megnyeri majd a versenyt is.

    3. NASCAR – Indianapolis – Tyler Reddick

      Pole, leggyorsabb kör, és győzelem. Hogyan is felejthetnénk el Tyler Reddick karrierjének második győzelmét. A Richard Childress Racing versenyzője csak a stratégiai húzások miatt esett hátra, de ahogy az első három helyezettnél, itt sem volt kérdés egy pillanatig se, hogy ki nyeri majd végül a futamot.

    4. Forma-1 – Ausztrália – Charles Leclerc

      Milyen szépen kezdődött az év Leclerc számára. Megnyerte a szezonnyitót, majd a harmadik futamon végig dominált. Az év második felében uralkodó Verstappen még a kiesése előtt sem tudta megközelíteni a monacói versenyző tempóját. Azóta pedig tudjuk… a Ferrari.

    5. NASCAR – Martinsville – William Byron

      William Byron a verseny 400 köréből 200-at vezetett, és csak azért szorult le az 5. helyre, mert szinte lehetetlen volt előzni a Martinsville-i pályán. A sok sárga zászló ellenére mégsem követett el hibát – sem ő, sem a csapata – és végül magabiztosan nyert.

    6. IndyCar – Iowa duplaforduló – Josef Newgarden

      Mind a két versenyen az első sorból rajtolt, egészen pontosan a második helyről. Az összesen 550 körből 356-ot az élen töltött, és egy technikai hibának köszönhető baleset miatt nem lett ez a szám több, és lett a duplagyőzelem helyett egy szimpla.

    7. Forma-1 – Magyarország – Max Verstappen

      Max Verstappen már a Hungaroringen megcsillogtatta felzárkózó képességeit, ugyanis technikai hiba miatt nem tudott éles kört megtenni a Q3-ban. Nem zavarta azonban a 10. rajthely – nameg az, hogy a Hungaroringen nem lehet előzni. Még egy megpördülés ellenére is sima győzelmet aratott.

    8. IndyCar – Indianapolis GP – Colton Herta

      Egy briliáns stratégiai húzásnak köszönhetően, csapata az utolsó helyre repítette Hertát a száradó pályán, a hideg, slick abroncs miatt összevissza csúszkált a vizes felületen, de még így is egy ember kivételével mindenkit megelőzött egy kör alatt. Majd stílusosan egy driftparti után O’Ward mellett is elment, és hiába volt száraz idő, hiába esett le az eső, már nem nézett vissza.

    9. NASCAR – Sonoma – Daniel Suárez

      Daniel Suárez életének első futamgyőzelme egy tökéletesen felépített verseny után egy magabiztos győzelembe torkollott. A Trackhouse Racing versenyzője 47 kört vezetett a 110-ből, azonban pont jókor, hiszen az utolsó szakaszban ő dominált.

    10. Forma-1 – Baku – Max Verstappen

      10. helyre került Max Verstappen bakui győzelme, méghozzá azért, mert ismét szükség volt a Ferrari baklövéseire. Ki tudja mi lett volna ha Leclerc autója nem füstöl el? De itt fejezzük is be a találgatásokat. Utána viszont a Red Bull versenyzője olyan meggyőző fölénnyel nyert (20 másodperc), hogy muszáj volt felkerülnie a listánkra.

  • Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

    Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

    Az Australian Grand Prix Corporation megerősítette, hogy a jövő évi eseményük március 30. és április 2. között kerül megrendezésre, így a Forma-1 március 31-től tér vissza a pályára. Ezzel a verseny már második egymást követő évben lesz a Forma-1-es világbajnokság harmadik fordulója.

    Bár Melbourne nagy korszakában a verseny hagyományosan a nyitó forduló volt, egy nemrég aláírt szerződéshosszabbítás részeként a rendezvény mostantól minden szezon első három fordulójában fog szerepelni. Az új megállapodás részeként az Albert Parknak mostantól számítva 2035-ig csak öt szezonnyitót garantálnak. Az AGP a 2024-es és a 2025-ös idényt nyitja meg, a másik három nyitós helyszínt pedig az ezt követő évtizedben osztják szét. A 2023-as verseny mindeközben jelentősnek ígérkezik, mivel valószínűsíthető, hogy először lesz egy melbourne-i születésű pilóta a rajtrácson.

    Oscar Piastri várhatóan a következő szezonban a McLarennél fog versenyezni, amivel Mark Webber és Daniel Ricciardo után ő lenne a harmadik ausztrál, aki a melbourne-i korszakban hazai versenyén indul, és az első melbourne-i versenyző. Az, hogy két ausztrál lesz-e a rajtrácson, még nem teljesen tiszta, mivel Ricciardo várhatóan elveszíti McLaren-ülését, hogy helyet adjon Piastrinak. A perthi születésű pilóta egyfajta sima csere keretében landolhat újra az Alpine-nál, tekintve, hogy Piastri megpróbál megválni a francia gyártótól.

    A 2023-as AGP egy teljesen új betétprogramot is kínál majd, hiszen a FIA Formula 2 és a Formula 3 először versenyez majd Ausztráliában.

    A Supercars is rendez majd egy pontokat érő versenyt az Albert Parkban, az esemény valószínűleg a második vagy harmadik forduló lesz a Newcastle 500 és talán a márciusi Tasmania SuperSprint után.

    Ezen túlmenően azonban nem sok hely marad további betétfutamnak, a helyi Carrera Cup a favorit, ha lesz egy negyedik szabad hely.

  • Melbourne örül a későbbi időpontjának a versenynaptárban

    Melbourne örül a későbbi időpontjának a versenynaptárban

    Az Ausztrál Nagydíj vezére, Andrew Westacott azt mondja, tudta, hogy Melbourne már nem lesz örökké a szezonnyitó futam.

    Egészen a közelmúltig az Albert Parkban rendezett verseny volt a hagyományos szezonnyitó, de idén a Forma-1 visszatért Bahreinhez, mint első futamhoz a téli tesztek után.

    Így, hogy Melbourne új, 2035-ig szóló szerződést kötött az F1-gyel, amely magában foglalja az FIA Formula 2 és Formula 3 futamait is, Westacott utalt arra, hogy a megállapodás nem garantálta a nyitó futam megrendezését:

    „Ez csak a harmadik év volt hogy nem ez volt az első futam, de ennek oka a Ramadán időzítése, illetve annak fontossága volt. Mindig is vágytuk az első futamot, mert szerintem van benne valami különleges. Egyfajta frissessége van.

    Ugyanakkor egy olyan városban, mint Melbourne, nincs meg a képességed arra, hogy ugyanúgy generáld a hype-ot és a média izgalmát, mint amikor két, ezt megelőző futam volt Tehát azt gondolom, hogy amíg mi vagyunk az első, második vagy harmadik verseny, és az időzítés megfelelő, addig ez működik. Sokkal több történetszálat lehet felépíteni, a rajongók láthatják, mi történt az első futamokon, legyen az Bahreinben és Szaúd-Arábiában vagy bárhol máshol a jövőben.”

  • Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy 2035-ig biztosan az Albert Parkban rendezik majd meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Emiatt pedig a Formula 2-es és a Formula 3-as versenynaptárba is bekerül Melbourne, ami több szempontból is nagy meglepetésnek számít.

    Az Albert Park – aminek régi szerződése csupán a 2025-ös évad végéig szólt – nemrégiben óriási átalakításokon ment keresztül, hogy a szurkolók több előzést és szorosabb versenyeket láthassanak az 5,28 kilométer hosszú aszfaltcsíkon. 2023-tól pedig nem csupán az F1, hanem a két legfontosabb betétsorozat is el fog látogatni a helyszínre.

    A Formula 2-nél ez nem annyira nagy meglepetés, mivel ott az európai futamokon kívül többnyire ázsiai helyszínek is vannak (Bahrein, Jeddah, Abu Dhabi), azonban a Formula 3-ban a költséghatékonyság miatt általában csak Európában rendeznek futamokat, mondjuk a tavalyi szezonban Austin egy nagy kivétel volt ilyen szempontból.

    A két sorozat vezérigazgatója, Bruno Michel „rendkívül boldog Melbourne érkezése miatt”, mert szerinte így „egy új kontinensen további szurkolókra tehet szert a két széria”, ahonnan többek között olyan mostani Forma-1-es pilóták pallérozódtak, mint George Russell, Lando Norris, Alex Albon vagy éppen Charles Leclerc.