Címke: megrovás

  • Gasly már a második figyelmeztetést kapta

    Gasly már a második figyelmeztetést kapta

    Pierre Gasly megrovást kapott amiért feltartotta Lewis Hamiltont a suzukai első szabadedzésen.

    A francia versenyző idén már másodjára kapott figyelmeztetést ilyen esetért. A következő megrovása már 10 rajthelyes büntetést von majd maga után.

    A versenybírák szerint Gasly nem próbálta letagadni Hamilton feltartását.

    Gasly korábbi esete Esteban Ocon feltartása volt, még a Francia Nagydíj hétvégéjén.

  • Ocon és Gasly megrovást kaptak

    Ocon és Gasly megrovást kaptak

    Esteban Ocon és Pierre Gasly is megrovást kaptak a Francia Nagydíjon történt balesetük miatt. Pechükre mindketten azonnal kiestek hazai versenyükön.

    Az eset után mindkettejüket behívatták a versenybírák, végül pedig megkapták idei első figyelmeztetésüket.

    „A 31-es autó versenyzője (Ocon) optimista manővert hajtott végre a pálya bal oldaláról.” – áll az FIA közleményében.

    „A 10-es autó versenyzője (Gasly) is túl optimista volt, hiszen későn fékezett a kanyarhoz érkezvén.”

    „A versenybírák meglátása szerint mindkét versenyző hibázott, ez eredményezte az ütközést.”

  • A Williams felfüggesztett pénzbüntetést kapott

    A Williams felfüggesztett pénzbüntetést kapott

    A Williams csapat felfüggesztve 10 000 eurós bírságot kapott, mert megsértették a gumikra vonatkozó szabályt az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén.

    A csapatoknak ugyanis vissza kell szolgáltatniuk egy szett gumit, negyven perccel az első szabadedzés után. A Williams ezzel Felipe Massa autóját illetően három másodpercet(!) késett, ez pedig már elég volt ahhoz, hogy a versenybírák behívják őket.

    Az FIA megrovást és felfüggesztett pénzbüntetést szabott ki a csapatnak.

  • Vettel megrovást kapott

    Vettel megrovást kapott

    A Forma-1 szabályai szerint minden verseny rajtja előtt 14 perccel minden versenyzőnek kötelezően meg kell jelenni a rajtrács előtt, mikor lejátsszák az adott ország nemzeti himnuszát.

    Sebastian Vettel azonban Japánban lekésett erről, már tartott a himnusz, mikor csatlakozott versenytársaihoz. Késéséért megrovást kapott a német versenyző.

    A szabályok értelmében ha egy versenyző egy szezon során összegyűjt 3 megrovást, az a következő versenyen 10 rajthelyes büntetést kapott, de csak akkor, ha legalább kettőt versenyben elkövetett dologért kapott. Utóbbiból Vettelnek már kettő volt, így óvatosnak kell lennie, ha nem akar ilyesmiért még rajtbüntetést begyűjteni a szezon hajrájában.