Címke: megrovás

  • Megúszta a komoly büntetést Max Verstappen

    Megúszta a komoly büntetést Max Verstappen

    A világbajnoki címvédő Max Verstappen megtarthatta első helyét a holnapi versenyre, miután a versenybírák csak egy megrovással sújtották.

    A holland veszélyes helyzetet teremtett a suzukai időmérő harmadik részében, ami után az incidensben érintett másik fél, Lando Norris is kemény büntetést szabott volna ki rá.

    Mindkét felet meghallgatták, végül az FIA döntéshozói megrovásban részesítették Verstappent, aki így megtarthatja a pole-pozícióját. Döntésüket azzal indokolták, hogy a múltban minden ilyen eset megrovást vont maga után, így – a következetesség jegyében – most is ezt osztották ki a vétkes félnek.

    Ez volt Verstappen első megrovása 2022-ben, így az ebből fakadó további büntetések se veszélyeztetik őt, egyelőre.

    A vasárnapi versenynek így Verstappan-Leclerc-Sainz-Pérez sorrendben vághatnak majd neki az élmenők.

  • Vettel kapta eddig idén a legtöbb pénzbüntetést

    Vettel kapta eddig idén a legtöbb pénzbüntetést

    Az Aston Martin visszavonuló versenyzője, Sebastian Vettel vezeti a pénzbüntetések listáját, ez ugyanakkor nagyrészt egyetlen esethez vezethető vissza.

    Ez pedig nem más, mint az Osztrák Nagydíj versenyzői megbeszélésén történt vétség, amikor a négyszeres világbajnok kiviharzott a briefingről. Utólag kiderült, hogy vélhetően Fernando Alonso akasztotta ki Vettelt, és amiatt bosszankodott, hogy nem jutnak egyről a kettőre. Az esetért Vettelt 25 ezer euróra büntették, igaz a bírság csak felfüggesztett.

    Egy másik emlékezetes büntetése az volt, amikor robogóval ment vissza a pályán a bokszba az Ausztrál Nagydíjon, ezért 5 ezer eurót kellett befizetnie.

    Néhány gyorshajtásért kapott büntetést mellétéve Vettel csekkjén végül is 35,9 ezer euró áll. Ezzel bőven megelőzi a második Carlos Sainz-ot, az ő neve mellett 25 ezer euró áll.

    Poz. Versenyző Csapat Büntetés
    1 Sebastian Vettel Aston Martin € 35,900
    Carlos Sainz Ferrari € 25,000
    2 Sergio Perez Red Bull € 10,600
    3 Lewis Hamilton Mercedes € 10,000
    Daniel Ricciardo McLaren € 10,000
    Zhou Guanyu Alfa Romeo € 10,000
    Charles Leclerc Ferrari € 10,000
    Max Verstappen Red Bull € 10,000
    5 Lance Stroll Aston Martin € 5,900
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo € 2,000
    7 Alex Albon Williams € 1,800
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri € 1,300
    Pierre Gasly AlphaTauri € 1,300

     

    A listát a Casumo állította össze, az adatokat ehhez pedig az FIA biztosította.

    Viszont ha a figyelmeztetések, büntetések, illetve megrovások összesített számát nézzük, akkor Yuki Tsunoda és Alex Albon a két rosszfiú a mezőnyben, 8-8 alkalommal. Ahogy sokak, ők is kaptak néhányszor büntetést a bokszban való gyorshajtás miatt. Tsunoda ezen kívül az ausztrál időmérőn túl lassan vezetett, illetve néhányszor incidensbe keveredett. Albon esetében olyanra is volt példa, hogy a pályát elhagyva szerzett előnyt.

    Poz. Versenyző Csapat Alkalom
    1 Yuki Tsunoda AlphaTauri 8
    Alex Albon Williams 8
    2 Zhou Guanyu Alfa Romeo 7
    Sebastian Vettel Aston Martin 7
    3 Pierre Gasly AlphaTauri 6
    Fernando Alonso Alpine 6
    Lance Stroll Aston Martin 6
    4 Esteban Ocon Alpine 5
    Carlos Sainz Ferrari 5
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 4
    Sergio Perez Red Bull 4
    Daniel Ricciardo McLaren 4
    6 Kevin Magnussen Haas 3
    7 Charles Leclerc Ferrari 2
    Lando Norris McLaren 2
    Nicholas Latifi Williams 2
    George Russell Mercedes 2
    8 Max Verstappen Red Bull 1
    Lewis Hamilton Mercedes 1
    Mick Schumacher Haas 1
  • Vips megrovást kapott első Forma-1-es szabadedzésén

    Vips megrovást kapott első Forma-1-es szabadedzésén

    Jüri Vips Forma-1-es versenyhétvégén való debütálása nem sikerült a legjobban, ugyanis az első szabadedzésen rögtön begyűjtött egy megrovást.

    Az észt Sergio Pérez Red Bulljába ülhetett be a barcelonai hétvége első órájában, miután az új szabályok arra kötelezik a csapatokat, hogy legalább két első szabadedzésen ültessenek be egy fiatal pilótát az autóba.

    Vips a mezőny legvégén végzett az első gyakorláson, többnyire a kemény keverékes etapokra koncentrálva. Az edzés alatt a Mercedeses George Russellt tartotta fel látványosan, emiatt kapott megrovást.

    „A csapatvezető jelezte, hogy a csapat rossz információt adott a pilótának, mivel szoftveres probléma adódott. A versenyző tehát csak követte a csapat utasításait, de minden bizonnyal lassan haladt az ideális íven, és a 63-as autót szükségtelenül akadályozva” – állt az FIA ezzel kapcsolatos közleményében.

    Alonso is megrovást kapott

    A pénteki nap korábbi részében FIA-t bíráló Fernando Alonso is kapott egy megrovást, ő a másik Mercedest tartotta fel, melyben Lewis Hamilton ült. A spanyol a 12-13-as kanyar környékén hajtott túl lassan az ideális íven, a gyors körön érkező Hamilton pedig éppen elfért mellette.

    „Ahogyan a versenyzők kérték, az első és második szabadedzésen bekövetkező feltartást megrovással sújtották a stewardok” – szólt a közlemény.

  • 2022-től már 5 megrovás után jár rajtbüntetés

    2022-től már 5 megrovás után jár rajtbüntetés

    Ettől az évtől már 5 megrovás után jár a 10 helyes rajtbüntetés.

    Eddig három figyelmeztetés után sorolták a versenyzőt hátrébb, ám az Auto Motor und Sport információ szerint az FIA, most már öt megrovásnál büntet.

    Ugyanakkor nem minden esetben jár a rajtbüntetés, hiába gyűjti valaki össze a kellő mennyiséget. Csak akkor kerül valaki 10 hellyel hátrébb, ha az ötből négy alkalommal a versenyzéshez kapcsolódó jogsértés követ el. Általában a versenyfelügyelők akkor élnek ezzel a lehetőséggel, ha a versenyző az időmérőn blokkolja az egyik társa gyorskörét, avagy egy kicsúszás után nem megfelelően tér vissza a pályára.

    Miért növelte meg a számot a Szövetség?

    Az ok nagyon egyszerű: több futam van a versenynaptárban. Mikor megalkották ezt a rendszert, akkor egy szezon még 17 futamból állt. A 2022-es versenynaptár viszont már 23 helyszínt tartalmaz.

    Tavaly senki sem jutott el a három megrovásig, bár voltak olyan versenyzők –  Lewis Hamilton, Esteban Ocon és Kimi Räikkönen – akik közel kerültek a büntetéshez.

  • A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    Lewis Hamilton nem vett részt az FIA díjátadó gáláján, amivel vétett a szabályok ellen. Az első hírek szerint „csak” pénzbüntetés várhatott a hétszeres bajnokra, ám a legújabb fejlemények szerint egy, a következő futamára és ezáltal akár a bajnokságára is kiható szankciót kaphat.

    A brit Express beszámolója alapján az FIA új elnökének jelenléte máris érezteti a hatását, aki már korábban kijelentette, hogy nem fognak kesztyűs kézzel bánni a szabályt szegőkkel, így Sir Lewis Hamiltonnal sem. A forrás kiemeli, hogy Ben Sulayem elnök saját döntési jogköre, hogy ezt az esetet egy független bírák elé terjeszti, vagy az FIA versenybírói döntenek majd róla márciusban Bahreinben.

    Egy ilyen kihágásért pénzbüntetés vagy megrovás járhat, ám Hamilton esetében az utóbbiból lehetnek komolyabb következmények. Ugyanis ha a következő idény kezdete előtt döntenek úgy, hogy a britet inkább megrovásban részesítik, mintsem pénzbüntetésben, akkor Hamiltonnak ez lesz a harmadik megrovása egy bajnokságon belül (a számláló hivatalosan az új bajnoki idény kezdetekor nullázódik) ami automatikusan egy tíz helyes rajtbüntetést von maga után, ez esetben az új éra első versenyét büntetéssel kellene kezdenie.

  • Masi elmagyarázta a pólók miatti megrovások okát

    Masi elmagyarázta a pólók miatti megrovások okát

    A versenyigazgató, Michael Masi tisztázta, miért kapott megrovást négy versenyző, amiért egyedi pólót viseltek a vasárnapi Magyar Nagydíj előtt.

    A tavalyi Toszkán Nagydíjat követően a futamgyőztes Lewis Hamilton ellen vizsgálat indult, mert egy szlogennel feliratozott pólót viselt.

    A világbajnok a verseny előtt, majd a dobogón is egy fekete pólót viselt, amelynek elején a „Tartóztassák le a Breonna Taylort megölő zsarukat”, hátulján pedig a „Mondd ki a nevét” felirat volt olvasható, Taylor fényképével együtt.

    Akkor úgy vélték, hogy a póló megsértette az FIA alapszabályát, amely előírja, hogy a versenyzőknek „tartózkodniuk kell a faj, bőrszín, nem, szexuális irányultság, etnikai vagy társadalmi származás, nyelv, vallás, filozófiai vagy politikai vélemény, családi helyzet vagy fogyatékosság miatti megkülönböztetéssel kapcsolatos megnyilvánulásától a tevékenysége során”, míg a sportkódex megtiltja, hogy a versenyzők „politikai vagy vallási jellegű, illetve az FIA érdekeit sértő reklámot helyezzenek el autóikon”.

    Napokkal később, az Orosz Nagydíj előtt azonban az FIA pontosította a szabályokat.

    „Miután kiszálltak az autóikból, az első három versenyzőt az FIA mérlegeli az autójuk közelében” – mondta a versenyigazgató, Michael Masi, hozzátéve, hogy „minden versenyzőnek teljes öltözetben kell maradnia a mérlegelésig (pl.: sisak, kesztyű, stb.)”.

    Egy új záradék azonban kimondta, hogy: „A dobogós ceremónia és a verseny utáni interjúk időtartama alatt az 1., 2. és 3. helyen célba érő versenyzőknek csak a nyakig ‘felhúzott’, nem derékig nyitott versenyzői öltözékben kell maradniuk”.

    „A TV-s interjúk és az FIA verseny utáni sajtókonferencia időtartama alatt a versenyen célba érkező valamennyi versenyzőnek kizárólag a saját csapata egyenruhájában kell maradnia.”

    „A félreértések elkerülése végett ez magában foglalja az orvosi arcmaszkot vagy a csapat márkajelzésével ellátott arcmaszkot is.”

    Ahogy az F1 felerősítette a We Race As One üzenetét, a versenyzők a futam előtt viselhettek feliratos pólót, de a himnuszok alatt nem.

    Vasárnap Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, Lance Stroll és Carlos Sainz még a himnusz alatt is viselte a sajátját, így ezt követően megrovást kaptak.

    A lépés felháborodáshoz vezetett a közösségi médiában, különösen Vettel esetében, aki egy „Same Love” feliratú, szivárványszínű pólót viselt.

    „Az év elején tisztáztuk (a szabályokat)” – mondta Masi. „Az FIA-val és az F1-gyel folytatott belső megbeszélést követően azt mondtuk, hogy továbbra is lehetőséget akarunk adni minden versenyzőnek arra, hogy a We Race as One iránti támogatásukat hatékonyan kifejezhessék, bárhogyan is döntsenek, de az adott ország himnuszát tiszteletben kell tartani azzal, hogy a versenyzők mindannyian a versenyoveráljukat viselik.”

    „Tehát tisztáztuk és nagyon világossá tettük, hogy amint bekövetkezik ez a pillanat, és a versenyzők kifejezték támogatásukat, le kell venniük a pólójukat vagy bármi mást, amit viselnek (ezzel kapcsolatban), és a nemzeti himnuszra a versenyruhájukban kell megjelenniük.”

    „És ez már több verseny óta így van, szóval ez az első verseny, ahol ez azóta megtörtént, és mindazok a versenyzők, akik magukon hagyták a pólójukat – nem csak Sebastian volt az, négy vagy öt versenyző volt -, mindannyian nem vezetési megrovást kaptak, mert nem követték a versenyigazgató utasításait.”

    „Ezt több ember is megfigyelte, köztük a médiadelegált, aki kint van, és én magam is a televízióban. Tőlem eljutott a versenybírákhoz, ez egy szabálysértés volt, ezért az első szabálysértésért megrovás járt.”

    Arra a kérdésre, hogy mivel a megrovás végső soron rajtbüntetéshez vezethet, nem volt-e kissé szigorú a büntetés, Masi azt mondta: „Minden büntetést aszerint kezelünk, hogy mi az. A megrovás a legalacsonyabb büntetés a figyelmeztetésen kívül, ami valójában nem büntetés, hanem figyelmeztetés.”

    „Egy nem vezetési megrovás, tehát két vezetési megrovás és egy nem vezetési megrovás kell ahhoz, hogy végül a rajtrácsos büntetésig jussunk. De példának okáért három nem vezetési megrovás nem jár ilyen hatással.”

  • Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Valtteri Bottas megnyerte mindkét szabadedzést, ám a második gyakorláson találkozott Romain Grosjeannal, aminek ütközés és piros zászlós szakasz lett a vége.

    A finn versenyzőre rá jár manapság a rúd, nemrég jelentette be válását, új erőforrása miatt , csak a rajtrács végéről várhatja majd a rajtot, továbbá a második edzésen történtek végett még megrovásban is részesítették.

    Az utolsó fél órában a Yas Marina aszfaltcsíkján haladó Mercedeses versenyző meg akarta előzni a Haas francia pilótáját, ám a művelet nem sikerült, nem értették meg egymást és ütközést mutattak be. Mindkét konstrukciónak padlólemeze sérült. A piros zászló is tiszteletét tette az eseményen a pályára került törmelékek miatt, valamint a stewardok úgy érezték, jobban meg kell vizsgálniuk az ügyet, ezért beidézték a két versenyzőt és csapatuk képviselőit.

    Bottas azonnal elismerte hibáját, vétségéért pedig csak megrovást kapott:

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a felvételeket és meghallgatták a 77-es (Bottas) és a 8-as (Grosjean) rajtszámú konstrukciók versenyzőit és csapatuk képviselőit. Valtteri vállalta a felelősséget az ütközésért és elismerte, egy rosszul sikerült előzés miatt történt meg az ütközés.” – olvasható az FIA hivatalos közleményében.

  • Hülkenberg, Sainz és Stroll, megrovást kapott, Vettelt sem büntették

    Hülkenberg, Sainz és Stroll, megrovást kapott, Vettelt sem büntették

    Sokáig kellett várni rá, de végül megérkeztek az ítéletek Nico Hülkenberg, Carlos Sainz, Lance Stroll és Sebastian Vettel ügyében.

    A túl lassan haladó pilótákat csak megrovásban részesítették a versenyfelügyelők. Az indoklásban mint három delikvensnél a következő szerepel:

    ,,A stewardok visszanézték a felvételeket, megvizsgálták a GPS adatokat és visszahallgatták a rádiókommunikációkat is, valamint meghallgatták a vétkes versenyzőket. A pilóták elmondták, azért haladtak lassan a pályán, mert szeretettek volna szélárnyékot kapni a mért körük előtt. A versenyzők továbbá kiemelték, szerintük a többiek haladtak túl lassan. Ennek ellenére a versenyfelügyelők úgy érzik, a fent említett pilóták szignifikáns szerepet töltöttek be, a kvalifikáció utolsó szakaszában kialakuló káosz létrejöttében.

    A stewardok kérik az FIA-t vitassák meg és találjanak megoldást az ehhez hasonló esetekre.”

    Sebastian Vettel is örülhet, ugyanis ő is megúszta a kanyar levágást. Az ő papírján a következők szerepelnek:

    ,,A stewardok visszanézték a felvételeket és meghallgatták az 5-ös rajtszámú autó vezetőjét (Sebasitan Vettelt) és csapata képviselőjét. A versenyfelügyelők több kameraállásból is megnézték a felvételeket. Akadt olyan felvétel, melyen úgy tűnt a versenyző autója nem érinti a pálya határát jelző fehér vonalat, míg egy másik állásból úgy látszott az első kerekek rajta vannak a vonal szélén. Mivel nem egyértelműen megállapítható a szabálysértés, a stewardok a versenyző javára döntöttek.”

     

  • Leclerc megrovást kapott amiért nem lassított le kellőképpen a VSC fázis alatt

    Leclerc megrovást kapott amiért nem lassított le kellőképpen a VSC fázis alatt

    Charles Leclerc-t megrovásban részesítette az FIA, miután a monacói versenyző nem lassított le kellőképp a harmadik szabadedzés elején, a VSC szakasz alatt.

    Sebastian Vettel elsőként a mezőnyből törte össze autóját a Ste. Devot kanyarban, minek következtében egy Virtuális Biztonsági Autós szakasz vette kezdetét. A német csapattársa azonban nem lassított le megfelelően az említett periódusban, ezért a versenyfelügyelők berendelték őt és a Ferrari képviselőjét.

    Miután meghallgatták Leclerc-t megszületett a döntés miszerint csak megrovást kap az ifjú pilóta.

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a felvételeket és kielemezték a telemetriai adatokat továbbá meghallgatták a szóban forgó versenyzőt és csapata képviselőjét. A pilóta már az egyes kanyar előtt fékezett, mikor észrevette a balesetet. Mikor a VSC felirat megjelent a versenyző már az egyes és a kettes kanyar között járt, majd lassított mikor észlelte a jelzést, ám a 8-as kanyarig az FIA ECU-rendszere által előírt minimumidő alatt maradt. A versenyfelügyelők figyelembe vették, hogy a versenyző lassabban haladt az említett szakaszon, mint egy normál kör megtételekor, de mivel a VSC fázist biztonsági okok miatt rendelték el, ezért a versenyfelügyelők megrovásban kell hogy részesítsék a berendelt pilótát.”

  • Magnussen egy megrovásnyira van a rajtbüntetéstől

    Magnussen egy megrovásnyira van a rajtbüntetéstől

    Kevin Magnussen egy megrovásra van a rajtbüntetéstől, miután hibásnak találták az ügyben, hogy a Brazil Nagydíj tegnapi kvalifikációján egy alkalommal túl lassan haladt egy levezető körön.

    Úgy találták, hogy a Haas dán versenyzője nem tartotta meg a Q2-ben azt a maximumidőt mely alatt teljesíteni kell a levezetőkört. Ezt Magnussen azzal magyarázta, hogy sok gyorskörön lévő autót kellett elengednie, valamint a részben esős körülmények miatt kellett lassan mennie.

    A brazíliai megrovás Magnussen második megrovása a szezonban. Három megrovás esetén pedig 10 rajthelyes büntetéssel sújtják a versenyzőt.