Címke: megpördülés

  • Pérez: Utas voltam a megpördülésem során

    Pérez: Utas voltam a megpördülésem során

    Sergió Pérez szerint az előtte autózók okozta koszos levegő miatt pördült meg a sprintkvalifikáció 5. körében. A mexikói pilóta az eset miatt visszaesett és végül be sem tudta fejezni a 17 körös versenyt.

    Pérez lett így a bemutatkozó sprintkvalifikációs rendszernek, mert a kiesése miatt nagy valószínűséggel majd csak a bokszutcából eredhet majd a mezőny után a rajtot követően. Ha csak az időmérőn elért eredményeket vennénk figyelembe, akkor Pérez az ötödik helyről várhatná a piros lámpák kialvását az 52 körös silverstone-i versenyt.

    A kétszeres futamgyőztes Fernando Alonsoval és Lando Norrrisszal harcolt, amikor a Chapel-ben elveszítette uralmát az RB16B-je felett és nagy sebességnél pördült meg. A mexikói pilóta el tudta kerülni a falat, de a kerekeit nullára írta a megpördüléssel, ami miatt Nicholas Latifit sem tudta megelőzni a 17. helyért. A Bikák emiatt úgy döntöttek, hogy inkább kiveszik Pérezt a versenyből, hogy módosíthassanak a beállításokon a versenyre.

    A Sauber és a Force India egykori versenyzője a turbulens levegőt okolta, ami az előtte autózó Alpine-ról és McLarenről vált le és hozzátette, hogy esélye sem lett volna megakadályozni a balesetet.

    „A kanyarból már eleve nagy gázzal jöttem ki, szóval a helyzetem már csak emiatt sem volt valami jó” – nyilatkozta Pérez a kiesését követően. „A turbulens levegő már csak hab volt a tortán. Utas voltam a kanyarban, semmit nem tudtam tenni a megpördülés ellen. Egy borzalmas napot zártam így. Már a verseny eleje óta szenvedtem a koszos levegővel és nem tudom, hogy az alacsony üzemanyag szintnek van-e bármi köze ehhez vagy sem, de minden esetre nagyon rossz érzés volt így vezetni.”

    A Red Bull azt nyilatkozta a futamot követően, hogy a beállítások módosítása mellett még biztonsági ellenőrzéseket is elvégeznek majd Pérez autóján, esetleges sérülések feltárása érdekében. Ezt a Milton Keynes-i istálló mérnökei azért tehetik meg, mert a mexikói pilóta nem fejezte be a futamot, így rá nem érvényesek a parc fermé szabályai.

  • A „valaha volt legrosszabb F1-es pilóta” is leoltotta Bottas megpördülését

    A „valaha volt legrosszabb F1-es pilóta” is leoltotta Bottas megpördülését

    Taki Inoue, akit egyszer még orvosi autó is elütött, nem tudott elmenni Bottas boxutcai megpördülése mellett.

    A McLaren és Daniel Ricciardo már kigúnyolódta magát az eseten, most azonban a magát a „valaha volt legrosszabb F1-es pilótá”-nak tituláló Taki Inoue is beleszúrt a Mercedes finn versenyzőjébe.

    A japán versenyző gyakran önmagát is kifigurázta, és ironikus módon még pilótának jelentkezett a Mercedeshez is, amikor Rosberg váratlanul visszavonult.

    Azóta is szatírikusan posztol főképp a Twitteren. Az idei Stájer Nagydíj pénteki napját követően pedig megszületett az újabb gyöngyszem:

    „Ilyet még Taki Inoue sem csinált. Biztos nagyon fáradt lehet mentálisan.” – írja Bottasról.

    Az esetet  az FIA is megvizsgálta, és végül vezetői hibának minősítették. A finn ezt követően kétféle büntetést is kapott.

     

  • Verstappen nem vállalta a felelősséget az első körös ütközésért

    Verstappen nem vállalta a felelősséget az első körös ütközésért

    Sergio Pérez csak magát hibáztathatja Max Verstappen szerint kettőjük koccanásáért, mivel nem hagyott neki elég helyet.

    A holland harmadikként végzett, míg mexikói vetélytársa a mezőny végéről egészen a hetedik helyig kapaszkodott vissza, és mellette begyűjtötte a „nap versenyzője” címet is.

    Sergio Pérez (Racing Point) & Nicholas Latifi (Williams), racingline.hu
    Az első körben Pérez mellett az egész mezőny elment, Fotó: Racing Point F1

    Verstappen majdnem elment Bottas mellett a rajtot követően, de miután a finn visszaverte támadását, lendületet vesztett. Ezután ért mellé a helyzetben lehetőséget látó Sergio Pérez, de ez végül kettőjük koccanásához vezetett, és a Racing Point pilótája meg is pördült.

    „Kevés volt a tapadás” – nyilatkozta a Verstappen. – „Próbáltam kimaradni a kakaskodásból. Ugyan volt egy kis ütközésem Sergióval, de nem hagyott nekem helyez, így magát ütötte ki. Utána picit esett, így igyekeztem pályán tartani az autót.”

    „Amint stabilizálódott a helyzet, elmentem a McLaren mellett. Nagyon sok tapadásuk volt az első körben, nem tudom, hogyan csinálták. Innentől a saját versenyemet futottam. A közepeseken jó volt a tempónk, de addigra olyan nagy volta a hátrányunk, hogy nem tudtunk semmit sem tenni.”

    Max Verstappen, Red Bull, racingline.hu
    A versenyzők egész nap csúszkáltak a hűvös körülmények között, Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mercedesekkel ellentétben Verstappen a lágy gumikon rajtolt, de szerinte az sem változtatott volna a végkimenetelen, ha ő is azon a stratégián van, mint a címvédők.

    „Ők a kemény keveréken is autóztak, szerintem az nem annyira jó. Ma a közepes volt a legjobb versenygumi. Nem számított volna, ha én is a közepeseken kezdek, mert utána többet veszítek a keményeken. Összességében ott végeztünk, amit megérdemeltünk.”

  • Vettel: Megcsúsztam, és nem tudtam megfogni, ennyi

    Vettel: Megcsúsztam, és nem tudtam megfogni, ennyi

    A Ferrari vegyes érzésekkel távozhat Monzából, Charles Leclerc győzelemhez segítette a Scuderiát, erre hazai pályán legutóbb 2010-ben volt példa. A garázs másik oldalán viszont nem volt ok az örömre, ugyanis Sebastian Vettel versenye katasztrofálisan alakult.

    Az igazat megvallva, nem is indult túl jól, mert Nico Hülkenberg lerajtolta, és csak az 5. volt az első körben. Mondjuk honfitársát még gyorsan visszaelőzte, és üldözőbe is vette a 2-3. helyen álló Mercedeseket, ám alig telt el pár kör, és megpördült az Ascari sikánban. Amikor pedig vissza akart térni a pályára, csak még nagyobb bajba került, hiszen eltalálta az addig 7. helyen álló és remeklő Lance Strollt. Utóbbiért kapott is egyébként egy stop-and-go büntetést, de már e nélkül is elég rossz helyzetben volt, ugyanis megsérült az első szárnya. Végül vissza sem tudott érni pontszerző helyre, sőt csak 13. lett

    „Nem örülök, nem vagyok elégedett a napommal” – értékelt a futam után. „Úgy éreztem, jó a rajtom, csak aztán nem volt hova mennem, és vesztettem egy pozíciót. Igaz, azt gyorsan visszavettem, és visszazárkóztam az előttem levőkre. Aztán viszont elvesztettem az autó hátulját, és nem tudtam megfogni, ilyen egyszerű. Nyilván nem örülök neki, de ezzel a versenyemnek lőttek.”

    Vettel azt állítja, nem látta Strollt, amikor visszajött a pályára: „Próbáltam elindulni néhányszor, és a helyes irányba fordulni, szóval nem láttam.”

    Miután csapattársa zsinórban második győzelmét aratva megelőzte a pontversenyben, megkérdezték tőle azt is, hogy szereti-e még az F1-et: „Természetesen még mindig imádom, de ha nem remekelsz abban, amit csinálsz, nem lehetsz boldog.”

  • Bottas elismerte, hogy kizárólag magának köszönheti a kiesését

    Bottas elismerte, hogy kizárólag magának köszönheti a kiesését

    Miután balesetet szenvedett a Német Nagydíjon és kiesett, Valtteri Bottas elismerte, hogy ő hibázott. Már néhány kör volt hátra a Forma-1-es Német Nagydíjból, amikor a Mercedes finn versenyzője elveszítette uralmát az autója felett az egyes kanyarban, ami miatt végül a falban kötött ki.

    Bottas utol akarta érni az előtte autózó Lance Strollt és Danyiil Kvyatot, hogy minél több pontot hozzon Lewis Hamiltonom, aki az egész nagydíjon szenvedett és végül csak a tizenegyedik helyen ért célba. Többször is kinézett Stroll Racing Pointja mögül, azonban előzni végül nem tudott.

    Azonban Bottas reményeinek az egyes kanyarban levő vizes kerékvető vetett véget. Csakúgy, mint Hamilton, a finn is az egyes kanyarban csúszott ki a pályáról. Azonban a két megforgás mégsem egyezett meg teljesen, ugyanis amíg Hamilton megúszta karcolás nélkül a megforgást, addig Bottas a csúszós aszfalt miatt nem tudott lelassítani, ami miatt a falban végezte és összetörte az autóját.

    A 29 éves Bottas a balesete után adott nyilatkozatban elismerte a hibáját és elmondta, hogy mi okozta a balesetét. „Csakis önmagamat okolhatom a történtekért, ugyanis én hibáztam,” – mondta csalódottan a finn. „Igaz, hogy a csapat rám szólt, hogy nyomjam keményen, azonban a hibát én követtem el.

    „Nyilvánvaló, hogy túl nagy tempót vittem be az egyes kanyarba, ami miatt el is veszítettem az autó hátulját. Talán lehettem volna türelmesebb is és várhattam volna még az előzéssel. Azonban ha kivártam volna, akkor talán még a pódiumra se állhattam volna fel.

    „Természetesen hiba nélkül kellett volna befejeznem a versenyt, mindig ez az elsődleges cél, azonban néha hibázik az ember és ez a hiba a lehető legrosszabbkor jött,” – fejezte be a gondolatmenetet a finn, aki ezzel a nullázásával egy hatalmas lehetőséget szalasztott el a világbajnoki harcban.

  • Vettel örült Hamilton kedves szavainak: „Talán ő az egyetlen akinek nem rövid a memóriája”

    Vettel örült Hamilton kedves szavainak: „Talán ő az egyetlen akinek nem rövid a memóriája”

    Sebastian Vettel feje felett már két hete gyülekeznek a sötét felhők, a Bahreini Nagydíjon elkövetett hibája utána rengetegen kezdték kritizálni a német versenyzőt. Legfőbb riválisa, Lewis Hamilton viszont kiállt a négyszeres világbajnok mellett. A brit úgy nyilatkozott, hogy ellenfele hibái eltörpülnek amellett, amit eddig elért, továbbá elmondta, sokszor nüansznyi különbségeken múlik, hogy jól sikerül-e a hétvége, és ezeket az apró dolgokat kívülről nem látni.

    Vettel nem képviselteti magát a közösségi médiában, és ritkán olvas utána, mit is mondtak róla az ,,újságok”, ezért csak tegnap értesült a Mercedeses versenyző kedves szavairól.

    ,,Talán ő az egyetlen, akinek nem rövid a memóriája.” – viccelődött a Ferrari pilótája. – ,,Régóta vagyunk már itt, csak annyira akarom legyőzni őt, amennyire ő engem, azonban néha fogalmad sincs, mi történik a másikkal a csapatán belül, addig, amíg egy istállóba nem kerültek, utána egy kicsit több mindent fogsz tudni. Néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd, ám mikor nem érted pontosan, vagy nem ismered ennek az okát, hogy miért így történik, akkor nehéz bizonyos dolgokat megállapítani. Tisztában vagyok azzal, hogy manapság az emberek megítélése nem mutat túl egy hétnél, ez része lett az életünknek. Nem tudtam arról, hogy ilyen szépeket mondott, jó ezt hallani.”

    Hamilton ugyanakkor leszögezte, amikor a némettel csatázik, nem érzi úgy, hogy bármilyen fölényben is lenne a sok hiba miatt, amit Vettel elkövetett.

    ,,Amikor vele harcolok, nem jár olyasmi a fejemben, hogy fölényben lennék vele szemben, semmi hasonló dologra nem gondolok. Mindenkivel élvezem a kerék a kerék elleni küzdelmeket, nem számít, ki van akkor mellettem. Minden csatába ezzel a mentalitással megyek, mindegy, hogy melyik versenyzőről van szó, vagy épp melyik kategóriáról, mindenkivel így viselkedem” –nyilatkozta a brit a sajtótájékoztatón.

  • Palmer: Vettel hibája elég amatőr volt

    Palmer: Vettel hibája elég amatőr volt

    A korábbi Forma-1-es pilóta Jolyon Palmer szerint Sebatian Vettel sorozatos hibái elfogadhatatlanok egy négyszeres világbajnoktól.

    Vettel a legutóbbi bahreini futamon dobogós pozícióban haladt amikor kerék a kerék elleni csatába került Lewis Hamiltonnal, aminek a vége az lett, hogy a Ferrari versenyzője megpördült majd az első szárnyát is elvesztette.

    A négyszeres bajnoknak nem ez volt az első ilyen esete, ugyanis az elmúlt tíz verseny során négyszer pörgött meg a futamok valamelyik időszakában. Ezek miatt sokan kritizálták a német pilótát, most pedig a Renault egykori pilótája Jolyon Palmer is beállt ebbe a sorba.

    „Vettel bahreini megforgása elég amatőr dolog volt. Ez a forgás viszont más volt, mint az elmúlt három az előző év végén, mert ez egy kanyar kijáratában volt, nem pedig a bejáratánál vagy a csúcsponton.” – elemezte a brit a saját BBC-s rovatában.

    „Az okok viszont ugyanannak tűnnek, pánik egy kemény csatában. Viszont a körülmények is nehezek voltak. Az erős szél erősen befolyásolja egy Forma-1-es autó egyensúlyát, nagyon érzékennyé és kiszámíthatatlanná teszi az autókat, amelyek tökéletes légáramlásra vannak belőve.” – folytatta.

    „Ráadásul Bahreinben a sivatagi szél még a homokot is befújhatja az aszfaltra. Így nem csak a rosszabb egyensúly, hanem a kisebb tapadás is problémát okozhat. De erre a hibájára ez egy gyenge kifogás. Ha ezt egy újonc követi el, akkor a futam után nevetnek rajta egyet, de egy négyszeres világbajnoktól ez elképzelhetetlennek kellene lennie. Hibák persze előfordulnak, de Vettelnek ez már a negyedik megpördülése volt az elmúlt tíz versenyen. Ez elfogadhatatlan egy bajnoki címre hajtó versenyzőnél.” – tette hozzá.

  • Hamilton ismét megvédte Vettelt: A hibái eltörpülnek amellett, amit eddig elért

    Hamilton ismét megvédte Vettelt: A hibái eltörpülnek amellett, amit eddig elért

    Lewis Hamilton megvédte Sebastian Vettelt, miután a német versenyző ismét megpördült a Bahreini Nagydíjon, mikor második kiállását követően csatázott a brit pilótával. A heppenheimi versenyző ezzel a teljesítménnyel szinte már rekordot döntött, hiszen 10 egymást követő futam alatt (ha a tavalyi évet is beleszámoljuk) négyszer sikerült megforognia saját hibájából.

    A Mercedes pilótája elmondta, neki fogalma sincs, miért pördült meg Vettel, a négyes kanyarban, mikor a második helyért csatáztak.

    ,,Megnéztem az eset ismétlését, és nem értünk össze, ugyanakkor nagyon fújt a szél azon a szakaszon.” – nyilatkozta Hamilton.

    A négyszeres világbajnok már forgott meg hasonló szituációban, Monzában, mikor szintén Hamiltonnal csatázott a rajt után, vagy mikor Max Verstappen ellen harcolt Suzukában, de ott van az az eset is, mikor Daniel Ricciardo ellen harcolt Austinban. Mikor a brit világbajnok véleményét kérdezték tegnap az esetről, Hamilton megvédte Vettelt, és így válaszolt:

    ,,Ez mindannyiunkkal megtörténhet. Csak azért mert többszörös világbajnok vagy, az nem azt jelenti, hogy nem lesznek olyan hétvégéid, amikor semmi sem sikerül. Ez az egész halmozódik. Nézzük csak meg Vettel karrierjét, briliánsan teljesített, elképesztő futamai voltak, amik messze kompenzálják a gyenge versenyit, mikor például megperdült. Ezek a hibák mind eltörpülnek amellett, amiket eddig elért és felhalmozott. Vannak olyan napok, mikor egyszerűen nem találod meg a megfelelő beállítást az autón, amit persze kívülről ti nem érzékeltek. Ezek az apró dolgok, amiket mi végrehajtunk az autón és ezek egyszerűen nem működnek azon a hétvégén, a különbségek oly kicsik és mégis annyira nagynak tűnnek. Nem tudom, hogy az autójuk mitől lett más a tempó tekintetében, nekem is voltak ilyen versenyeim, emlékszem még Nicoval Barcelonában voltunk, a teszten nagyon gyorsan mentünk, ám mikor eljött a verseny, az autó teljesen máshogy viselkedett, úgy éreztem, mintha hátrakötött kézzel vezetnék, annyira nem volt tapadás, utána a következő versenyen ennek az ellentettje következett be. Nem tudom miért történt ez, de a tegnapi nap, számára is úgy alakult. Ő egy négyszeres világbajnok és egy kiváló sportoló! Visszafog térni, és akkor nagyon nyomni fogja!”

  • Vettel: Jogosak azok a kritikák, amiket kapok

    Vettel: Jogosak azok a kritikák, amiket kapok

    Sebastian Vettel elismerte, hogy ő is jogosnak tartja azokat a kritikákat amiket a hibái után kapott az elmúlt pár versenyen.

    A Ferrari pilótájának bajnoki esélyei az elmúlt versenyek során elég hamar elúsztak, elsősorban amiatt, mert három futamon is megforgott, ami miatt a mezőny végéből kellett felkapaszkodnia. Elsőként Monzában, a bajnoki riválisával való találkozás után nyomott egy piruettet, majd Japánban Verstappen, utána pedig Ricciardo elleni manővere végződött hasonlóan.

    A Japán Nagydíjat követően Hamilton megvédte riválisát, mondván több tiszteletet érdemelne a média részéről. De a német pilóta is jogosnak érzi a kapott kritikákat.

    „Ezek mind jogosak, megpördültem.” – kezdte. „Ha te egyszer megpördülsz akkor nyilván valamit nem csináltál jól, éppen ezért jogos minden kritikus hang.”

    Vettel szerint azonban a hibái nem a meggondolatlanságból fakadtak.

    „Nyilván az autóban másképp érezzük a dolgokat. Amikor 13 különböző szögből és lassítva is vissza lehet nézni az incidenseket, akkor minden embernek van véleménye. Természetesen mindenkinek más. A fő dolog viszont az, hogy én sosem próbálok meg olyat, amit nem gondoltam át vagy szimplán csak hülyeség.”

    Azt viszont elismerte, hogy a jövőben mindenképpen óvatosabbnak kell majd lennie.

    „Ez most túl sokszor megtörtént. Legközelebb ha lesz helyem akkor is biztosra megyek, de ez tuti, hogy még ott fog maradni a fejemben.”

    Vettel bajnoki reményei csak akkor maradnak életben, ha nyer, és Hamilton a hetedik helynél hátrébb fog végezni. A négyszeres bajnok szerint nem helyes úgy tekinteni erre az évre, hogy csak az ő hibái miatt nyerte meg Hamilton a bajnoki címet.

    „A bajnokság arról szól, hogy az a bajnok, aki mindenkinél több pontot szerez. Nyilván vannak olyan pontok amik hiányoznak, persze szerezhettünk volna többet is, de a nap végén mindig fel kell tenned magadnak azt a kérdést, hogy voltál-e abban a helyzetben, hogy megszerezd azokat a pontokat amik kellettek volna.”

    „Voltak olyan versenyeink ahol versenyképesek voltunk és voltak olyanok ahol nem. A szezon végén kell majd pillantást vetni a pontokra és akkor meglátszik, hogy mi hiányzott és mi nem.” – zárta.

  • Wolff: Vettel könnyedén nyerhetett volna Austinban

    Wolff: Vettel könnyedén nyerhetett volna Austinban

    Toto Wolff meg van győződve arról, hogy ha Sebastian Vettel nem pörög meg az Amerikai nagydíj első körében akkor simán megnyerte volna azt.

    Vettel hiába szerezte meg a szombati időmérőn a második rajtkockát, csak az ötödik helyről rajtolhatott, mert az egyik szabadedzésen nem lassított kellő mértékben a piros zászló alatt.

    A verseny első körében a negyedik helyért harcolt Daniel Ricciardoval, amikor is egy kicsit összeértek és Vettel Ferrarija megpördült, amivel vissza esett a mezőny hátsó részébe. Végül a futamot a negyedik helyen fejezte be, amivel még életben tartotta matematikai esélyét a világbajnoki címre.

    „Ha elképzelem azt, hogy Sebastian nem pördül meg az első körben, akkor szerintem könnyedén nyert volna.” – kezdte Wolff. „Még mindig feszült a bajnoki verseny, ugyan magabiztos előnyünk van, de még mindig nem szabad lankadnunk. Láttuk a múltban, hogy a konstruktőri bajnokság is mennyire fontos. Semmi nem dőlt még el. 129 pont szerezhető, és 66 pont az előnyünk. Persze ez is egy kényelmes előny, de nincs okunk arra, hogy lazák legyünk és arra gondoljunk, hogy a trófea már megvan.”

    Austinban a gumikopás volt a döntő tényező, míg a Mercedes Hamiltonnal két kiállással teljesítette a versenyt, addig a győztes Raikkönen csak eggyel.

    „A versenyen voltak törmelékek, volt egy kis sérülés padlólemezen, és ezek a dolgok szépen összeadódtak. Utóbbi miatt vesztettünk egy pár tizedet, de egyébként a körülmények mindenkinek ugyanolyanok voltak. Volt egy másik problémánk is, amit csak most fedeztünk fel, de nem tudjuk, hogy mennyi időnkbe került ez.” – mondta Hamilton a futam után.

    A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint a gyengébb vasárnapi teljesítményt az edzéseken megtett kevés száraz pályás kör okozta.

    „Normál esetben jól betudjuk lőni az autónkat, de mivel a pénteket elmosta ez eső, így nem igazán tudtunk előre dolgozni. Kegyetlenül kiszolgáltatottak voltunk, ami egy ilyen csalódást keltő eredményhez vezetett.”