Címke: meglepettség

  • Leclerc egyáltalán nem lepődött meg az F1-en

    Leclerc egyáltalán nem lepődött meg az F1-en

    Charles Leclerc elmondta, hogy csak egy kicsit lepődött meg, mióta tagja a Forma-1-es mezőnynek. A fiatal monacói szerint ez annak köszönhető, hogy a Ferrari pilótaakadémiáján töltött időben kellőképpen fel tudott készülni a száguldó cirkusz kihívásaira.

    A Ferrarinál versenyző Leclercnek az idei a második szezonja a Forma-1-ben. Tavaly még a Sauber csapatánál versenyzett, mielőtt a maranellói istálló leszerződtette őt a legutolsó világbajnokuk, Kimi Räikkönen helyére.

    Egy futammal a 2019-es szezon vége előtt, a 22 éves monacói hét pole pozíciót, két győzelmet és kilenc dobogós helyezést szerzett. Leclerc – aki először tudta megnyerni a Ferrarinak az Olasz Nagydíjat – a fantasztikus eredményeinek köszönhetően nagy valószínűséggel a sokk rutinosabb négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel előtt fog végezni az egyéni pontversenyben.

    Habár a Forma-1 nem volt számára nagy meglepetés, a monacói elmondta, hogy szerinte őrületes, hogy mennyi ember dolgozik a csapatuk két autóján. „Nem hinném, hogy túl sok dolog lepett volna meg, ugyanis a Ferrari pilótaakadémiáján tökéletesen felkészültem mindenre,” – nyilatkozta Leclerc.

    „Az viszont hihetetlen, hogy mennyi ember dolgozik a két autón. Sok emberre számítottam, azonban itt sokkal többen dolgoznak az autókon, mint az alsóbb kategóriákban. Az elmúlt két évben sokat fejlődtem, azonban még bőven van mit tanulnom. Először fog előfordulni a karrieremben, – a gokartos időszakom óta -hogy a következő szezonban is ugyanabban a csapatban fogok versenyezni, mint a tavalyi szezonban. Érdekes lesz majd megfigyelni, hogy mennyit sikerül fejlődnöm egyik szezonról a másikra és hogyan leszek majd képes hosszú távon fejleszteni az autót.”

    A Ferrari idei szezonjának első fele csalódást keltő volt, ugyanis az olaszok egyetlen egy versenyt sem tudtak megnyerni a Belga Nagydíjig, ahol Leclerc megszerezte a csapat első győzelmét a tavalyi spai verseny óta. Azonban a nyári szünetet követően a Ferrari pilóták, különösen Leclerc, megmutatták, hogy igen is számolni kell velük és ha sikerül tovább vinniük ezt a jó lendületet a 2020-as szezonra, akkor akár bajnoki esélyesek is lehetnek.

    „Mindig a győzelem a cél,” – szögezte le a Ferrari monacóija. „Ez volt a tervünk idei szezonra és a következő évekre sem fogunk változtatni ezen. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, össze kell raknunk a dolgokat. Számomra ez a kulcsa az egésznek. Csapatként versenyről versenyre fejlődünk, szóval már csak idő kérdése az egész. A szezon második felében sokkal több pozitív dolog történt, mint az elsőben. Nagyon várom már, hogy tovább fejlődjek, ugyanis véleményem szerint jó úton járok.”

  • Leclerc jó teljesítménye lenyűgözte a Pirelli F1 vezetőjét

    Leclerc jó teljesítménye lenyűgözte a Pirelli F1 vezetőjét

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője elmondta, lenyűgözte Charles Leclerc idei teljesítménye.

    A 22 éves monacói csak tavaly csatalakozott a Száguldó Cirkusz mezőnyéhez, első évében a Sauberben, remek teljesítményt nyújtott, majd ezt látva a Ferrari úgy döntött átültetik magukhoz a fiatal tehetséget.

    A 2019-es évet második számú versenyzőként kezdte a Scuderiánál, ám Isola szerint gyorsasága és teljesítménye alapján, nem biztos, hogy abban a pozícióban fejezi be.

    ,,Be kell valljam, azt hittem, egy kicsit kényelmetlenül érzi majd magát az új környezetben, főleg annak türkérben, hogy egy négyszeres világbajnok mellett kell teljesítenie. Ám ő gyorsan bebizonyította, hogy tehetséges. Igen, hibázott párszor, főleg a szezon elején, de az, hogy mindig beismerte ezt, megmutatta, hogy ő egy olyan versenyző, aki fejlődni akar.”

    Isola nemcsak Leclerc-t értékelte, hanem a Ferrari idei szezonját is.

    ,,Talán akad pár olyan dolog amit megbántak, ahol nem sikerült maximalizálniuk a pontokat és igazán jó eredményt elérniük. Ám a tudással amit megszereztek, jövőre egy nagyon versenyképes autót rakhatnak össze.” -nyilatkozta a Pirelli F1 vezetője az olasz Corriere dello Sport-nak.

  • Sainz és Vettel meglepődött Hülkenberg menesztésén

    Sainz és Vettel meglepődött Hülkenberg menesztésén

    Carlos Sainz és Sebastian Vettel is meglepődött azon, hogy a Renault 2020-tól kiadja Nico Hülkenberg útját és helyére Esteban Ocont szerződtetik le.

    Miután a Mercedes bejelentette, hogy továbbra is igényt tartanak Valtteri Bottas szolgálataira, várható volt, hogy a háttérben várakozó francia egy másik csapathoz fog szerződni. A Renault mellett még a Haas is szóba jöhetett volna, ám Ocon az előbbi istállónál tette le a voksát.

    ,,Ocon és a Renault nagyon hasonlóan gondolkodnak, egyértelmű volt, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni. A hír nem okozott meglepetést, sokkal inkább Nico (Hülkenberg) lepődhetett meg. Nico sokat tett a Renault-ért. Az ő juttatta el őket oda, ahol most vannak.” – osztotta meg véleményét Sainz.

    Vettel, a spanyol pilótával egyetemben honfitárását méltatta. A német szerint Hülkenberg nem érdemelte meg azt, hogy így bánjanak vele.

    ,,Nico nem ezt érdemelte, ugyanakkor nem tudom mi történt a háttérben. Remélem, talál magának ülést jövőre, ugyanis egy olyan kaliberű versenyzőnek, mint amilyen ő, az F1-ben kell lennie.”