Címke: megbánás

  • Sainz még most is százszor igent mondana a Ferrarinak

    Sainz még most is százszor igent mondana a Ferrarinak

    Carlos Sainz ismételten kihangsúlyozta, hogy továbbra sem bánta meg, hogy 2021-re a Ferrarihoz írt alá, hiába azok visszaesése.

    Májusban jelentette be a Scuderia, hogy Sebastian Vettel helyére a spanyol Carlos Sainzot igazolják le a McLarentől. Az olaszok azonban idén jelentősen visszaestek, az első hazai futamuk előtt csupán az ötödik helyen állnak a gyártók bajnokságában.

    Ezzel együtt a McLaren folytatta a fejlődést, és jelenleg ők találhatóak a bronzérmes pozícióban, vagyis megelőzik az ősi rivális Ferrarit is.

    Emiatt pedig joggal merült fel az a kérdés Sainz felé, hogy megbánta-e a döntését, ám ő újfent ugyanazt tudta mondani.

    „Egyértelműen nem. Nagyon magabiztos vagyok a meghozott döntésemmel kapcsolatban. Száz százalékig megbízok a Ferrari embereiben. Emlékezzünk csak, tavaly hét [valójában kilenc – a szerk.] pole-pozíciót szereztek. Szóval a csapat tudja, hogyan kell egy nagyon jó autót építeni.” – jelentette ki a spanyol.

    „Nem hiszem, hogy van is valaha rossz idő csatlakozni a Ferrarihoz. Náluk versenyezni egy nagyon különleges élmény, egy Forma-1-es pilóta számára elég különleges hely ez a csapat, nem gondolom, hogy valaha is el fog jönni az az idő, amikor azt fogja mondani valaki, hogy nem akarok a Ferrarihoz menni. Ha százszor kérdeznék meg tőlem, hogy oda igazolnék-e, mindig igent mondanék.” – zárta.

  • Webber a Multi 21-ről: Lehetséges, hogy Seb a mai napig bánhatja azt a versenyt

    Webber a Multi 21-ről: Lehetséges, hogy Seb a mai napig bánhatja azt a versenyt

    A Red Bull korábbi pilótája Mark Webber szerint Sebastian Vettel ugyan már megbánhatta azon szerepét, amit a Multi 21 botrányban vállalt a 2013-as Maláj Nagydíjon, azonban az ausztrál elmondása szerint ő sem volt egy angyal.

    Azon a bizonyos sepangi versenyen Webber haladt az első helyen Vettel előtt. Ekkor hangzott el a milton keynesi istálló pitwalljáról a híres Multi21, ami annyit takart, hogy a versenyzők maradjanak az eredeti pozíciójukban és ne csatázzanak. Az akkor még negyedik világbajnoki címére hajtó Vettel fittyet hányt a csapatutasításra, megelőzte Webbert, majd megnyerte a versenyt.

    Az ausztrál a mai napig nem tudja, hogy egykori csapattársa megbánta-e, amit tett anno. A Porsche egykori versenyzője emellett azt is elmondta, hogy ő sem volt egy tipikus jófiú, amikor Vettel még az energiaitalosoknál versenyzett.

    „Kényelmesen vezettem a versenyt és hogy őszinte legyek, Vettel végig küszködött. A verseny elején nem úgy jött ki, mint szerette volna és folyamatosan figyelnie kellett a mögötte érkező Lewisra (Hamilton),” – mondta Webber az F1 Unscripted podacastjében, ahol a szintén ex Red Bullos David Coultharddal beszélgetett.

    „A mai napig bánom azt, hogy nem tekertem feljebb az erőforrásomat, amikor Seb elkezdett támadni a verseny végén.

    „Szomorú voltam és csalódott, azonban ki tudja, hogy azóta Vettel megbánta-e az egészet vagy sem. Talán nem, de ezt nem tudom biztosan. Azonban figyelj, én se voltam ám egy angyal sem azon, sem pedig a másik versenyek folyamán.”

  • Sainz: Nem most kell sajnálkozni a ferraris szerződésem miatt

    Sainz: Nem most kell sajnálkozni a ferraris szerződésem miatt

    Carlos Sainz Jr szerint a Ferrari gyenge szezonkezdete ellenére még túl korán van ahhoz, hogy felülbírálja azon döntését, miszerint a 2021-es szezontól már az olasz istállóversenyzője lesz.

    Sainz már az idei szezon kezdete előtt megegyezett a Vörösökkel, hogy a 2021-es szezontól ő fog majd versenyezni a távozó Sebastian Vettel helyén. A spanyol lépése logikusnak tűnt, ugyanis a Ferrari már évek óta tagja az élmezőnynek és Sainz ezzel egy újabb szintre léphetett volna fel a száguldó cirkuszban. Azonban senki nem számított arra, hogy a Ferrari egy szezon alatt ekkora visszalépést fog produkálni.

    Vettel és csapattársa Charles Leclerc egyik McLarent sem tudták legyőzni az idei szezon első két időmérő edzésén, valamint mindkét edzésen majdnem több, mint egy másodpercet kaptak a Mercedesektől.

    Az SF1000 pedig jövőre is versenyezni fog a költségcsökkentő intézkedések értelmében, és a Ferrari nem fejlesztheti majd korlátlanul se a konstrukciót, sem pedig az erőforrást szintén a költségcsökkentés miatt.

    Amikor arról kérdezték a McLaren spanyolját, hogy szerinte a leendő csapata miért kezdte ilyen gyengén a szezont, elmondta, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy reflektáljon erre vagy hogy megbánást tanúsítson szerződése kapcsán.

    „Rengetegen teszik fel ezt a kérdést nekem, mint ha aggódnék vagy bármi is megbántam volna ezzel kapcsolatban,” – nyilatkozta a spanyol. „Véleményem szerint ezt a kérdést nem most kell megválaszolnom, ugyanis még csak a szezon elején járunk.

    „Türelmesnek kell lennünk és várnunk kell. Tisztán láthattátok, hogy egy szezon alatt mekkorát fejlődhet egy csapat (Racing Point) vagy mekkorát eshet vissza az erősorrendben (Ferrari).

    „A Forma-1-ben pedig az a jó, hogy soha nem áll meg és magabiztos vagyok, ugyanis az előttünk álló 365 napban még bármi megtörténhet. Ezért is koncentrálok még jelen pillanatban a McLarenre.

    „Már 100-szor elmondtam a nyilatkozataimban az idei célomat: a létező legjobb szeretném elérni a McLarennel, nem pedig a Ferrarira koncentrálni. Amint véget ér a szezon, átkerülök a Ferrarihoz és bőven lesz időm felkészülni az előttem álló szezonra.”

  • Nyck de Vries nem bánja, hogy nem került be a Forma-1-be

    Nyck de Vries nem bánja, hogy nem került be a Forma-1-be

    Nyck de Vries elmondta, hogy nincsenek álmatlan éjszakái, mert nem került be a Forma-1-be. A holland fiatal többek között emiatt is fogadta el a Mercedes Formula E csapatának ajánlatát, azonban azt is elmondta, hogy „fájdalmas” érzés néznie az egykori vetélytársait a száguldó cirkuszban.

    De Vries már egy versenyhétvégével a szezon vége előtt sikerült bebiztosítania a bajnoki címét a Formula 2-ben. A holland végül 52 ponttal győzte Nicholas Latifit, aki 2020-ban a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője lesz. Azonban az ART Grand Prix versenyzője sem maradt ülés nélkül, ugyanis ő lett Stoffel Vandoorne csapattársa a Mercedes Formula E csapatánál.

    „Volt egy saját célom,” – idézi a holland szavait a MotorsportWeek. „Bajnok akartam lenni, hogy megmutathassam a világnak, hogy mi, csapatként képesek vagyunk bajnokságot nyerni. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez a világ nem valami egyenes.

    „A dolgok rendkívül gyorsan változnak, rengeteg minden szerepet játszik abban, hogy bemutatkozhatsz-e a Forma-1-ben vagy sem és itt nem csak a jó eredmények szállításáról van szó. Én ezt elfogadom, tisztában vagyok vele és nem bánom, hogy nem sikerült bekerülnöm a Forma-1-be.

    „Ugyanakkor örülök Nicholasnak, aki lehetőséget fog kapni az F1-ben. Nicholas is fantasztikus munkát végzett idén. Én pedig a Mercedes-Benz EQ-tól kaptam egy lehetőséget a Formula E-ben, aminek rendkívül örülök.”

    A 24 éves holland pilóta az előző szezonban is részt vett a Formula 2-ben, azonban akkor csak a negyedik helyet tudta megszerezni az egyéni pontversenyben közvetlen a George Russell, Lando Norris, Alex Albon trió mögött, akik az idei szezont már a Forma-1-ben töltötték.

    „Az előző évben, igen, az én felelősségem, hogy nem tudtam beleszólni a bajnoki harcba,” – tette hozzá a holland. „Ugyan közel voltunk, azonban én is és a csapat is egyaránt vétettünk hibákat, amik miatt végül lemaradtunk az élmenőktők. Szégyenteljes volt és fájdalmas volt végig nézni, hogy az első három helyezett rögtön a Forma-1-ben kötött ki. Ha pedig nem lett volna az a hiba, akkor akár a második is lehettem volna az évé végén. Szóval örültem, hogy a következő évadban sikerült felérnem a csúcsra az ART-tal.”

  • Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Mattia Binotto elárulta, Sebastian Vettel és Charles Leclerc jól jönnek egymással.

    A Brazíliában történt ütközés után a Scuderia vezetősége  és az olasz sajtó nagyon kiakadt a két pilótára. A futam után a svájci-olasz csapatfőnök elmondta, Maranellóban fognak beszélni versenyzőikkel. A Ferrari szóvivője a héten már közölte, sikerült tisztázniuk a vörösök főhadiszállásán a helyzetet, amit Binotto is megerősített.

    ,,Rögtön a futam után beszéltünk, majd Maranellóban is tárgyaltunk velük. Úgy vélem megértették, hogy ami Interlagosban történt az elfogadhatatlan. Ugyanakkor most már előre kell tekintenünk.”

    Binotto ugyanakkor hozzátette, Vettel és Leclerc között nincs konfliktus és kettőjük kapcsolata korántsem olyan, mint amilyennek a média beállítja:

    ,,Az igazság az, hogy ők ketten nagyon jól kijönnek egymással. Egyáltalán nem olyan a kapcsolatuk, mint ahogy azt írják. Az emberek azt hiszik, állandó kettőjük között a konfliktus, de ez nincs így. Az oroszországi események után, Japánban beültünk egy étterembe, és nagyon jól éreztük magunkat. Mindig jó a hangulat, általában egymás telefonjában a másik képeit szokták nézegetni. Ők ketten kedvelik egymást.”

     

  • Hülkenberg: Elégedett vagyok a Forma-1-ben elért eredményeimmel

    Hülkenberg: Elégedett vagyok a Forma-1-ben elért eredményeimmel

    A Renault versenyzője, Nico Hülkeberg azok közé a tehetséges pilóták közé tartozik, akik soha nem kapták meg életük legnagyobb lehetőségét.

    A német versenyző még 2010-ben mutatkozhatott be a Williams csapatával. Azóta már 175 versenyen rajtolt el, azonban a dobogón egyetlen egyszer sem tudott ünnepelni annak ellenére, hogy számos alkalommal megvolt rá a lehetősége, hogy az első három hely valamelyikén végezzen. A 31 éves német versenyző nemrégiben azt nyilatkozta, hogy nincs olyan dolog, amit még bizonyítania kellene a Forma-1-ben.

    Hülkenberg, aki tavalyi évben a legtöbb pontot gyűjtötte az élcsapatok versenyzői mögött, helyét a Mercedes tartalék versenyzője, Esteban Ocon fogja majd átvenni az enstonei istállónál. Mindenki biztosra vette, hogy a német simán találni fog magának helyet egy másik csapatnál, azonban mostanra annyira elfogytak a helyek, hogy már csak a Williamsnél és a Red Bullnál maradt szabad ülés és Hülkenbergnek egyik ülésre sincsen valós esélye.

    Annak ellenére, hogy 175 versenyt követően sem állhatott még fel a dobogóra, a német szerint az évek alatt nyújtott egyenletes teljesítménye magáért beszél. „Nem érzem azt, hogy ez egy befejezetlen ügy fog maradni a számomra, ugyanis befejeztem a munkámat,” – idézi a német szavait a Crash.net. „Jó, magabiztos teljesítményt nyújtottam az évek alatt. Néha még akkor is, ha más versenyzők nem tették meg azt, én mindig ott voltam és elvégeztem a munkát. Ezek a dolgok a minőségről árulkodnak.

    „Természetesen más fajta rekordokat is szerettem volna, mondjuk pontokat és dobogós helyezéseket vagy győzelmek tekintetében, azonban tisztában vagyok az okokkal, hogy ez miért alakult, úgy ahogy. Egyáltalán nincs bennem semmiféle megbánás ezzel kapcsolatban. Esténként nincs bajom az alvással, jókat szoktam pihenni. Nagyon szeretném folytatni a versenyzést, azonban ha nem fogom tudni folytatni, az élet akkor is megy tovább.”

  • Leclerc úgy érezte túlreagálta a rádióban a dolgokat, Vettel azonban megvédte

    Leclerc úgy érezte túlreagálta a rádióban a dolgokat, Vettel azonban megvédte

    Charles Leclerc nem szeretné megismételni a szingapúri kirohanását, ezért inkább „rádiócsendet” rendelt el magának. A 21 éves fiatal úgy érezte, túl reagált a dolgokat, mikor csapattársa, Sebastian Vettel elévágott és megnyerte az éjszakai versenyt.

    A monacói versenyző a futam első felében vezette a vonatozást, ám Max Verstappen kiállása felborította a stratégiát. A Ferrari a holland pilóta bejövetelét látván berántotta a németet, ugyanis féltek attól, hogy a Red Bull versenyzője eléjük vág. Ez a taktika azonban olyan jól sikerült, hogy nem csak Verstappent, hanem Lewis Hamiltont és Leclerc-t is sikerült maga mögé utasítania a négyszeres bajnoknak.

    A monacói az esetet igazságtalannak nevezte és hosszasan panaszkodott a rádión keresztül a Scuderiának. A futam leintését követően, figyelmeztető hangnemben még a csapatfőnöknek, Mattia Binottonak is üzent. Hat nappal később azonban, már máshogy látja a dolgokat az ifjú és meg is bánta azt, hogy túl sokat panaszkodott.

    ,,Úgy vélem a rádióban túlreagáltam a dolgokat, ez az eset megmutatta, még mindig van mit tanulnom. Abban a szituációban nem szabadott volna így viselkednem, a csapat jó döntést hozott és jól jártak el, ugyanis megszereztük az első két helyet. Egy másik stratégiával nem sikerült volna ezeket a helyezéseket megkaparintani. Ebből az esetből sok mindent lehet tanulni és fejlődni, szóval ez nem fog megtörténni a jövőben.”

    Természetesen felmerült a kérdés, hogy innentől akkor a gondolatait megtartja-e magának az ifjú és csak a legfontosabb dolgokat közli a rádión csapatával? Leclerc azt válaszolta, ez a célja:

    ,,Az autóban ülve ez mindig nehéz, túl sok ilyenkor az adrenalin. Úgy kelek fel, hogy a győzelemre gondolok és úgy is térek nyugovóra, ezért néha ezek a dolgok nagyon nehezek. Jobban kell kontrollálnom magam az ilyen szituációkban és… hogy is mondhatnám ezt diplomatikusan? Csak be kellene fognom a szám! Tanulni fogok ebből, és mindent el fogok követni azért, hogy ez ne történjen meg újra.” -vonta le a konklúziót Leclerc.

    Sebastian Vettel, aki szintén járt már hasonló szituációkban karrierje során, megvédte csapattársát, amiért az elégedetlenségét hangoztatta. A német elmondta, egyáltalán nem haragszik emiatt Leclerc-re, ugyanis ilyenkor csak az adrenalin beszél a pilótákból, és amint kiszállnak az autóból és lenyugodnak, már másképp látják a helyzetet.

    ,,Nem, egyáltalán nem haragszom rá. Szerintem nem kellene túl sok mindent belelátnotok ezekbe az üzenetekbe. Mikor megnyitjuk a rádióforgalmazást, akkor közben versenyzünk is. Hasonló dolgokat tapasztalnánk, ha egy focista, vagy épp egy golf játékost hallanánk hasonló körülmények között. Úgy vélem, nagyon meglepődnénk. Nincs értelem annak, hogy mindig azt kutatjuk, vajon milyen okból kifolyólag mondtak bármit is a többiek azokban a percekben. Szerintem ez ilyenkor egy normális dolog, egyszerűen csak nyerni akart. Dühös volt, mikor realizálódott benne, hogy hátrányba került, ha fordított helyzetben lettünk volna, én is hasonlóképpen reagáltam volna. Ez része annak az érzelmi hullámvasútnak, ami versenyzés közben rád jön. Ha ezek nem törnek rád, akkor az azt jelenti, már nem érdekel annyira a dolog, és nem hinném, hogy sok versenyző versenyzik ezzel a mentalitással.”

    A 32 éves versenyző elárulta, a futam után beszélt csapattársával. Vettel hozzátette, kapcsolatuk nem fordult át rivalizálásba, még mielőtt azt hinnék az emberek.

    ,,Beszéltem vele, a versenyről igazából nem sokat diskuráltunk. A kérdéseitekre válaszolva, nem hinném, hogy az elévágásos történet olyan „csúnya” lenne. Nem hinném, hogy hozzá kellene tenni ehhez bármit, megcsináltuk a versenyt, egyértelmű volt mi történt. Charles kihívások elé állít engem, ahogy én őt.”