Címke: Megan Gilkes

  • W Series: Célfotó és 3 ezred döntött Gilkes győzelméről

    W Series: Célfotó és 3 ezred döntött Gilkes győzelméről

    Az eddigiektől eltérően ezen a hétvégén, Assenben, két futamot is teljesítenek a W Series lányai.

    Tegnap lezajlott az egyik, melyet a finn Emma Kimiläinen nyert, ma pedig rendeztek egy másikat is, ez a futam azonban nem képezi részét a bajnokságnak, így pontokat sem osztanak érte.

    Ezen futam érdekessége, hogy az aktuális bajnoki tabella fordított sorrendjében vágtak neki a lányok a futamnak. Így az első rajtsort Megan Gilkes és Sarah Bovy, míg a második sort Shea Holbrook és Keszthelyi Vivien foglalhatták el. A rajtrács legvégére pedig BeitskeVisser és Jamie Chadwick került.

    A rajtot követően az élen nem történt változás, és Keszthelyi is megtartotta negyedik helyét, a harmadik pozíciót azonban Sabré Cook vette át.

    Visser és Chadwick nem meglepő módon azonnal előzgetésbe kezdtek, és pillanatok alatt a 14. és 15. helyen találták magukat. Egymással is csatázni kezdtek, oda-vissza előzték egymást, miközben még vagy 3 versenyző volt velük egy csatában. Ennek eredményeként végül Visser és Chadwick közé Fabienne Wohlwend is beékelődött, így a bajnokság éllovasa veszített egy pozíciót.

    Mindeközben Keszthelyi valamivel több, mint egy másodpercre haladt a harmadik helytől, míg mögötte Jessica Hawkins haladt és egyre közeledett. A 9. körben meg is történt az előzés, a nagy helyezkedés közepette Alice Powell le is terelte Keszthelyit a pályáról, aki ez után meg is pördült és a mezőny legvégére esett vissza.

    Shea Holbrook autóját egy kerékvető dobta meg szerencsétlenül, végül elásta magát a kavicságyban, így a safety car is szerephez jutott, noha csak egy rövid ideig, mivel a kiesett autót hamar eltávolították a pályáról.

    A biztonsági autó távozása után Bovy támadni kezdte Gilkes-t, komoly csatát vívtak, míg nem Bovy hibázott, és pozíciót vesztett, így a harmadik helyre esett vissza, Cook pedig feljött a második helyre. Eközben Bovy ritmusvesztését Hawkins is kihasználta és átvette a harmadik helyet. Bovy azonban tovább veszítette a pozíciókat.

    Miközben Cook és Hawkins a második helyért csatáztak, Wohlwend és Gosia Rdest összeütköztek, utóbbi be is ragadt a kavicságyba, és ismét pályára lépett a safety car. Ekkor Gilkes-Hawkins-Cook volt a sorrend az élen, míg Keszthelyi Vivien a 16. helyen állt.

    Bovy-t vizsgálni kezdték a versenybírák ütközés okozása miatt.

    A biztonsági autó távozása után Gilkesnek ismét védekeznie kellett, ezúttal Hawkins ellen, miközben Powell feljött a harmadik helyre. Majd a második helyet is megszerezte. Így Gilkes-t már Powell támadta. Mögötte Cook és Kimiläinen tartózkodott, miközben már az utolsó körben jártunk.

    Végül Gilkes kivédekezte, és mindössze három ezreddel Powell előtt, de a kanadai lány – aki a mezőny legfiatalabb versenyzője -megnyerte a versenyt. A harmadik helyen Cook ért célba.
    A negyedik Kimiläinen lett, a 15. helyről rajtolva.
    Chadwick a 8. helyen végzett, míg Visser a 14. helyen maradt.
    Keszthelyi Vivient a 17. helyen értékelték.

      Rajtszám Versenyző Diff.
    1 49 Megan Gilkes  
    2 27 Alice Powell 00.003
    3 37 Sabré Cook 00.347
    4 7 Emma Kimilainen 00.537
    5 21 Jessica Hawkins 00.715
    6 31 Tasmin Pepper 01.817
    7 99 Naomi Schiff 01.966
    8 55 Jamie Chadwick 02.324
    9 11 Vicky Piria 02.704
    10 26 Sarah Moore 03.101
    11 58 Sarah Bovy 05.241
    12 20 Caitlin Wood 05.510
    13 19 Marta Garcia 05.695
    14 95 Beitske Visser 06.085
    15 85 Miki Koyama 06.530
    16 2 Esmee Hawkey 06.879
    17 77 Vivien Keszthelyi 08.051
    18 5 Fabienne Wohlwend 08.168
    19 3 Gosia Rdest kiesett
    20 67 Shea Holbrook kiesett
  • W Series: Rajtszámokat választottak a csajok!

    W Series: Rajtszámokat választottak a csajok!

    Már nagyon készül a W Series a bemutatkozó szezonjára, a mai napig tartanak az előkészületek. A Lausitzringen találkozott 18 fős mezőny, akik végül keresztülverekedték magukat az előzsűrin, és bemutatkozhatnak az új szériában. A DTM betétfutamaként Hockenheimben kezdődik el az ő szezonjuk is, május első hétvégéjén.

    A 18 hölgy mindeközben kiválaszthatta a rajtszámát is, de hogy milyen magyarázattal is szolgálnak a számaik kapcsán? Összeszedtük.

    #2: Esmee Hawkey: „A születésnapom március 2-án van, és ez az egyik szerencseszámom is.”

    #3, Gosia Rdest: „A gokart Európa-bajnokságon kellett lennie egy számnak a gokartunkon amivel versenyzünk. A szerelőm ezt azonban nem tudta. Odarohantam a csapatbuszhoz, ahol volt pár matricánk, és véletlenül találtam két darab hármast. Amikor felálltam a rajtrácsra, akkor kiderült, hogy amúgy is ezt a számot osztották ki nekem!”

    #5: Fabienne Wohlwend: „Az ötös a szerencseszámom, és ezzel is versenyeztem mindig.”

    #7: Emma Kimilainen: „A hetes mindig is a szerencseszámom volt. Valamilyen oknál fogva a finn versenyzők is sűrűn választják a 7-est. Például Kimi Räikkönen is a 7-essel megy, Valtteri Bottas meg a 77-essel.”

    #11: Vicky Piria: „A 11-est választottam. Ekkor van a születésnapom is, illetve ez a szám követ a gokartos korom óta. A szerencseszámom is a 11-es, ugyanakkor ez is köt az autósporthoz. Nincs sok tetoválásom, csak egy a jobb lábamon, és nem véletlen, ezen is a 11-es látható.”

    #19: Marta Garcia: „Kislánykorom óta szeretem a 19-es számot.”

    #20: Caitlin Wood: „A 20-as a karrierem kezdetén amikor még gokarttal mentem, volt a rajtszámom.”

    #21: Jessica Hawkins: Nem adott magyarázatot a számválasztására.

    #26: Sarah Moore: „Amikor versenyezni kezdtem, akkor 13-assal akartam, ez volt a szerencseszámom, de ezt nem választhattam. Így azt találtam ki, hogy viszem a 26-ost, mert az kétszer 13, így talán kétszer annyi szerencsém is lesz. Később az első bajnoki címemet már ezzel a számmal nyertem meg. Mindegyik szériába ezután vittem magammal a 26-ost, akkor is, amikor csak úgy privát megyek.”

    #27: Alice Powell: „Az első gokartversenyem óta 27-es a szerencseszámom.”

    #31: Tasmin Pepper: „Apám is már a 31-essel versenyzett, és jómagam is 20 éve ezzel a rajtszámmal versenyzek.”

    #37: Sabre Cook: „A kedvenc számaim a 3, 1 és a 7. Mivel 317-es rajtszámmal nem versenyezhetek, ezért a 37-est választottam. A 3-as volt az első rajtszámom a gokartban, ez volt a trikómon is amikor kosaraztam. A legtöbb bajnokságot a 317-es számmal nyertem, vagy a 37-essel. Bibliai vonatkozásban is a 3-as és a 7-es jelentős számok.”

    #49: Megan Gilkes: „Pár éve már a 49-es rajtszámmal versenyzek.”

    #55: Jamie Chadwick: „Az 55-ös rajtszám az, amit már a karrierem kezdete óta viselek.”

    #67: Shea Holbrook: „A karrierem kezdetén apám és én a 67 illetve a 68-as rajtszámmal indultunk. Az én rajtszámomnak köze van apám katonai szolgálatához. Ez az egyetlen rajtszám, amim valaha is volt, és a rajongóim is ezt szokták meg.”

    #85: Miki Koyama: „Japánul kimondva a 8-as „hacsi”, az 5-ös pedig „go”. Együtt kiadja azt a szót, hogy „hacsigo”, ami azon Honda főnöknek a neve, aki sokat segített a karrierem folyamán.

    #95: Beitske Visser: „1995-ben születtem.”

    #99: Naomi Schiff: „A kezdetektől fogva a 99-es volt a rajtszámom, és ez a szerencseszámom is. Szimbolikus jelentőségű ez nekem, mert 9+9 kiadja a 18-at, ami pedig a születésnapom. A 18-as pedig az izraelita vallásban az életet jelenti.”

  • Szavazz te is, hogy megtudjuk, ki lesz a kedvenc a W Seriesben!

    Szavazz te is, hogy megtudjuk, ki lesz a kedvenc a W Seriesben!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy eldőlt, hogy ki lesz az a 18 versenyzőnő, akik a W Series első szezonjának mezőnyét alkotják majd.

    Megmutatjuk hát nektek a mezőnyt, a végén pedig találtok egy szavazást arról, hogy melyik lány a legszimpatikusabb, kiknek foktok szurkolni?!

    A 20 éves Jamie Chadwick neve már ismerősen csenghet, hiszen volt már a Renault F1-es versenyzőakadémiájának tagja. Ezen kívül ő a legfiatalabb, valamint az első nő, aki versenyt tudott nyerni a British GT bajnokságban. A brit lány példaképe Lewis Hamilton.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Great evening with @wseriesracing at the @royalautomobileclub ?? Bring on Almeria in a few weeks time ??

    Jamie Chadwick (@jamiechadwick55) által megosztott bejegyzés,

    A 24 éves Sabré Cook neve is ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, hiszen az amerikai lány korábban Max Verstappen barátnője volt. Példaképeinek Ayrton Sennát, Lyn St. Jamest, Alan Rudolphot, és Alex Zanardit nevezte meg. Egyébként gépészmérnök, idén az INFINITI MotorSports mérnökakadémiájának győztese lett.

    Marta García 18 éves, Spanyolországból. Példaképnek azonban nem egy spanyolt, hanem Lewis Hamiltont nevezte meg. 2017-ben a Renault Sport Academy tagja volt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Announcement from W series tomorrow!!!!??? Happy with all this week driving and doing fitness assessments?? had so much fun !! ❤️ #love #cars #girl #racer

    Marta García (@martagarcialopez_) által megosztott bejegyzés,

    Megan Gilkes 17 éves, kanadai. Példaképe Jackie Stewart és az álma, hogy a Forma-1-ben dolgozhasson.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    #megangilkes with Jim Kearney #kearneydriverdevelopment @poconoraceway @SCCANews #womeninformulavee

    Formula Vee and Adventures (@formulaveeusa) által megosztott bejegyzés,

    Esmee Hawkey 20 éves brit versenyző. Idén a brit Porsche Carrera kupában versenyzett.

    Jessica Hawkins szintén brit, 23 éves. Példaképe Michael Schumacher és szeretne versenyt nyerni Monacoban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    New place to hide my ego…? As always, thank you @araimotorsportuk! @heritagef1 @fastestclub

    Jessica Hawkins (@1jessicahawkins) által megosztott bejegyzés,


    Az amerikai Shea Holbrook 28 éves, 2017-ben az észak-amerikai Lamborghini Super Trofeoban versenyzett, célja pedig, hogy megnyerje a W Seriest.


    Emma Kimiläinen 29 éves finn versenyzőnő. A versenyzés mellett diplomás édesanya és feleség. Több évet töltött a skandináv túraautó bajnokságban, valamint Forma-1-es kommentátor is volt már.


    Miki Koyama 21 éves, japán versenyzőnő, a japán F4-ben edződött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    赤坂来ました-! 少し休憩です♪ #赤坂サカス #TEAHOUSE #女子会 #シュミレーター #東京バーチャルサーキット #TVC

    MIKI KOYAMA 小山美姫 (@mkhouse001) által megosztott bejegyzés,


    Sarah Moore 25 éves, brit versenyzőnő. Célja, hogy ELMS-ben és a Le Mans-i 24 órás versenyen indulhasson. A közösségi oldalak tanulsága szerint saját neméhez vonzódik és jegyben jár.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Great picture by Marcus Andrews from my interview about the @wseriesracing with @esmee_hawkey and @therealdcf1 on the Autosport Stage ???

    Sarah Moore Racing (@smooreracing) által megosztott bejegyzés,


    Tasmin Pepper dél-afrikai, 28 éves. Példaképe az édesapja és Kimi Räikkönen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Headshot ?? #rethinkracing #wseriesracing

    Tasmin Pepper (@tjp31) által megosztott bejegyzés,


    A 24 éves olasz lány, Vicky Piria neve is ismerősen csenghet sokak számára. GP3-ban versenyzett korábban, és egy versenyhétvégén a Lotus Ladies Cupban is kipróbálta magát. Azóta ferraris instruktorként ténykedett, de versenyzett a Porsche Carrera Cup Italiában is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Seeking that feeling… ♥️

    Vittoria “Vicky” Piria (@vickypiria) által megosztott bejegyzés,


    Alice Powell neve sem ismeretlen. A 25 éves brit lány GP3-ban versenyzett, majd brit F3-ban, illetve megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot. Később azonban az anyagiak megakasztották karrierjét és versenyző instruktorként tevékenykedett tovább.


    Gosia Rdest, 25 éves, lengyel versenyzőnő. Ő is ismerős lehet a magyar közönség számára, hiszen hiszen 2017-ben Keszthelyi Vivien versenytársa volt az Audi Sport TT Cupban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Targowe pozdrowienia! Melduje, że za mną już część aktywności targowych. Byłam na strefie @seat_polska, miałam prelekcje na Arenie Videoblogerów, a za chwile idę na lunch!❤️???

    Racing driver? (@gosia.rdest) által megosztott bejegyzés,


    A ruandai származású, belga Naomi Schiff 24 éves. Példaképe Lewis Hamilton, kedvenc autója a KTM X-Bow GT4.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Throwback Tuesday? ?#tbt #littleme #formula #racing

    Naomi Schiff Racing (@naomischiff) által megosztott bejegyzés,


    Beitske Visser szintén holland, 23 éves. Ő is ismert lehet számotokra, hiszen a World Series by Renault keretében a Hungaroringen találkozhattatok vele. Idén GT4 European Seriesben versenyzett. Céljai az F1, a Formula E és a DTM.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ?

    Beitske Visser (@beitskevisser) által megosztott bejegyzés,


    Fabienne Wohlwend, 21 éves, lichtensteini. Tavaly Keszthelyi Viviennel versenyzett egy mezőnyben az Audi Sport TT Cupban. Idén a Ferrari Challenge mezőnyében versenyzett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Can’t stop smiling so overwhelmed by all your lovely messages. THANK YOU❣️??? #wseries #rethinkracing #passion #racinggirl #formula3 #happy #livingthedream #racingislife

    Fabienne Wohlwend | official (@fabiennewohlwend) által megosztott bejegyzés,


    Caitlin Wood 21 éves ausztrál versenyzőnő. Idén a Lamborghini Super Trofeo mezőnyében versenyzett és indult a Bathurst 12 órás versenyen.

    [poll id=”125″]

     

  • Eldőlt, hogy kik alkotják majd a W Series mezőnyét!

    Eldőlt, hogy kik alkotják majd a W Series mezőnyét!

    A napokban lezajlott selejtező utolsó szakaszában 28 versenyzőnő vett részt, és összesen 3000 kört teljesítettek a Circuito de Almerián a W Series Tatuus F-318 Formula 3 autóival. Végül 13 országból 18 lány kapott lehetőséget arra, hogy bekerüljön az első női formaautós bajnokság mezőnybe. További négy versenyző tartalékversenyzői státuszt kapott.

    „Bíráink, Dave Ryan vezetésével megvizsgálták az adatokat, annak értelmében, hogy határozottan eldönthessék, mely 18 versenyző lehet az lső női formaautós bajnokság, a W Series mezőnyébe.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Együttérzésem azon versenyzőknek, akiknek ez most nem sikerült, és hozzáteszem: szép munka. Minden versenyző szorgalmasan dolgozott, keményen tanult és jól vezetett, beleértve azokat is, akik nem jutottak be (a mezőnybe). A 18 versenyzőnek, akiknek sikerült, nagy gratuláció, nagyon szép munkát végeztek.”

    „De szeretném megemlíteni a négy tartalékversenyzőnket is, akik nem jutottak be a 18-ba, de lenyűgözték a bírákat. Nyilvánvalóan csalódottak, de még így is részei maradnak a W Series családnak.”

    „Nehezebb volt ez a kiválasztási folyamat, mint azt valaha elképzeltem, tekintve, hogy milyen szoros volt a mezőny.” – mondta David Coulthard, a W Series tanácsadó testületének elnöke. „Lenyűgöző volt a tanulási folyamat és ez pont az, amit látni akartunk azoktól, akiknek még csak kevés tapasztalatuk volt együléses autókkal, de megvolt a természetes tempójuk.”

    „Nem volt lényeges, hogy nem férfiakról, hanem nőkről volt szó. Csak arról szólt az egész, hogy profi versenyzővé válhassanak, tudom, milyen kiváltság ez, és őszintén azt akarom, hogy aki sikerrel teljesítette ezt a folyamatot, annak profi versenyzői karrierje legyen.”

    „Végére értünk a kiválasztási folyamatnak és azon nők, akik bejutottak, igazán jó munkát végeztek a négy nap során Almeriában.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „Ez az egyik rész vége, és a kezdete egy másiknak. Mind boldogok vagyunk, bár érthető módon, van pár nő, akik csalódtak, de sajnos ez ilyen, és nekik csak tovább kell próbálkozniuk.”

    Keszthelyi Vivien a 18-ba nem jutott be, azonban ő lett az egyik tartalékversenyző.

    w series racingline, racinglinehu, racingline.hu

    A 18 versenyzőnő, akik a mezőnyt alkotják majd:

    Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
    Sabre Cook, Egyesült Államok
    Marta Garcia, Spanyolország
    Megan Gilkes, Kanada
    Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
    Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
    Shea Holbrook, Egyesült Államok
    Emma Kimilainen, Finnország
    Miki Koyama, Japán
    Sarah Moore, Egyesült Királyság
    Tasmin Pepper, Dél-Afrika
    Vicky Piria, Olaszország
    Alice Powell, Egyesült Királyság
    Gosia Rdest, Lengyelország
    Naomi Schiff, Belgium
    Beitske Visser, Hollandia
    Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
    Caitlin Wood, Ausztrália

    A négy tartalékversenyző:
    Sarah Bovy, Belgium
    Keszthelyi Vivien, Magyarország
    Stephane Kox, Hollandia
    Francesca Linossi, Olaszország

  • Bemutatkoznak W Series jelöltjei 6/6 + szavazás!

    Bemutatkoznak W Series jelöltjei 6/6 + szavazás!

    A W Series, a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe. Mi most sorra vesszük az 55 lányt, tízessével, így összesen 5+1 ilyen posztot olvashattok majd oldalunkon.

    A korábbi posztokért klikkelj az alábbi linkekre:

    1. rész
    2. rész
    3. rész
    4. rész
    5. rész

    51. Hanna Zellers 21 éves, amerikai. Kedvenc autója az LMP3 Prototype, példaképe pedig Katherine Legge.

    https://www.instagram.com/p/BmyyHFGhOx9/

    52. Marta García 18 éves, Spanyolországból. Példaképnek azonban nem egy spanyolt, hanem Lewis Hamiltont nevezte meg. 2017-ben a Renault Sport Academy tagja volt.

    https://www.instagram.com/p/BoUeVcdgDvi/

    53. Michelle Gatting 24 éves, Dániából, a Porsche versenyző instruktora. Szeretne a fiatal lányok példaképévé vélni.

    https://www.instagram.com/p/Bjxq0_AB3kE/

    54. Angelique Germann, ahogy a neve is mutatja, német, és 27 éves. Kedvenc pályája a Red Bull Ring, példaképe pedig Sebastian Vettel.

    https://www.instagram.com/p/BNR2z5Rh7-I/

    55. Megan Gilkes 17 éves, kanadai. Példaképe Jackie Stewart és az álma, hogy a Forma-1-ben dolgozhasson.

    https://www.instagram.com/p/BUnN4MPFRPh/

    [poll id=”102″]