Címke: Mecachrome

  • Hiába a kiszállás, a Renault-motorok szelleme mégis tovább él majd az F1-ben

    Hiába a kiszállás, a Renault-motorok szelleme mégis tovább él majd az F1-ben

    Azzal együtt, hogy a Renault az év végével megszűnteti Forma–1-es motorprogramját, egy közel fél évszázados partnerségnek is véget vet. A Mecachrome azonban a sportba újan beszálló Audi képében friss együttműködésre lelt.

    Bár a Renault F1-es történelmének legnagyobb részében csendes társként húzódott meg a háttérben, a gyártó több mint negyven éve egy másik francia vállalattal, a Mecachrome-mal közösen építette a királykategóriában használt motorjait. Az együttműködésük a WEC-programra is kiterjedt, és egy ideig úgy tűnt, az F1-es tevékenység beszüntetése ellenére (az Alpine a jövő évtől már a Mercedestől vásárol motorokat) az endurance-versenyzésben ez továbbra is folytatódhat.

    Ám a Renault egy újabb döntéssel amellett határozott, hogy a teljes WEC-motor fejlesztését házon belülre, a Viryben található gyárba helyezi át, vagyis az eddig a Mecachrome-ra jutó feladatköröket is maga viszi tovább. Ez pedig azt jelentette, hogy a régi partnercég kiszorult volna az F1-ből és a WEC-ből is, és az ő Aubigny-sur-Nère-ben található gyárukra és annak dolgozóira is súlyos csapást mért volna a Renault számukra duplán rossz döntése.

    A Mecachrome egy 1937-ben alapított, gépészetre szakosodott vállalat, amely ma már 22 telephelyen összesen 5000 alkalmazottat foglalkoztat. Az autósportból származó tevékenység csak a bevételeinek 18%-át teszi ki, emellett ugyanis számos más területen, például a repülőgépiparban, az űriparban és a védelmi iparban is vannak érdekeltségeik.

    Ami az autósportot illeti, jelenleg is Mecachrome-motorok hajtják a Forma–2 és a Forma–3 mezőnyének versenyautóit, miközben az F1-ben 12 konstruktőri bajnoki címhez segítették hozzá a Renault-motort használó csapatokat, ám nevük ritkán forgott közszájon. Egyedül 1998-ban, amikor a Renault kivonta gyári támogatását az F1-ből, futottak Mecachrome néven a Williams motorjai, amelyek fenntartását akkor ők vették át.

    A cég sok évtizedes autósportos tudása azonban nem fog eltűnni az F1-ből, hanem a jövőre beszálló új motorgyártó, az Audi szívében dobog majd tovább, miután a Mecachrome-nak sikerült megállapodásra jutnia a németekkel.

    „Mivel exkluzív szerződésünk volt az Alpine-nal, a múltban nem dolgozhattunk más csapatokkal. Ám amint ez megszűnt, felvettük a kapcsolatot az összes Forma-1-es csapattal, akik közül az Audit sikerült meggyőznünk, így számos alkatrész legyártásában fogjuk őket segíteni” – nyilatkozta a Mecachrome vezérigazgatója, Christian Cornille, akit a The Race idéz.

    „Az Alpine-nál az alkatrészek gyártása mellett a motorok összeszerelésével is foglalkoztunk. Az Audinál alkatrészeket gyártunk, a motorok összeszerelése viszont nem lesz a feladatunk, ugyanakkor ezzel minimálisra csökkenthetjük a váltás társadalmi hatását Aubignyben.”

    Az összeszerelést az Audi maga végzi majd házon belül a neuburgi bázisán, amely feladatra már korábban felkészült 22 tesztpad létesítésével. Cornille eközben utalt arra, ezúttal nincs szó exkluzív szerződésről, cége ugyanis egy másik F1-es csapattal is tárgyal egy másmilyen jellegű együttműködés indításáról.

    Elfüstölt és kigyulladt Alonso V10-es Renault-ja a kokainnal megbukó F1-es pilóta alatt (videó)

  • Cyril Abiteboul újra a Forma-1 közelébe kerülhet

    Cyril Abiteboul újra a Forma-1 közelébe kerülhet

    Cyril Abiteboul, a korábbi Renault csapatfőnök továbbra is kapcsolatban marad a Forma-1 világával, legalábbis minden jel erre utal.

    Tavaly év végén a Renault – miután úgy döntött, hogy Alpine néven újjáalakul – hirtelen menesztette a francia csapatfőnököt. Helyére Davide Brivio érkezett, a MotoGP-ből, illetve Marcin Budkowski.

    A 43 éves Abiteboulról azóta keveset lehetett hallani. Pedig mindenki kíváncsian várja, hogy állta-e tavalyi fogadását Daniel Ricciardóval, és tetováltatott-e.

    Most azonban Abiteboul visszatérni látszik az F1-be, még ha csak közvetve is.

    A Mecachrome nevű francia mérnöki cég, amely leginkább a Renault Forma-1-es programjához fűződő kapcsolatáról ismert, most szerződtette le Abiteboult motorsport-tanácsadónak.

    „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Cyril támogatni fogja cégcsoportunkat és megosztja velünk tapasztalatait” – mondta Christian Cornille vezérigazgató.

    „A Mecachrome 1983 óta segítette a különböző vállalatokat a világ vezető versenysorozataiban – a Forma-1-ben, a Forma-2-ben, a Forma-3-ban, az endurance versenyeken és a raliban” – tette hozzá.

    „Meg kell ismernünk az ágazat jelenlegi trendjeit és lehetőségeit, hogy összehangolhassuk azokat a csoportunk célkitűzéseivel és a többi üzletágában folyamatban lévő átalakulással.”

    A jelentések szerint a Mecachrome továbbra is támogatja az Alpine csapatot a Forma-1-es motorok fejlesztésében, gyártásában és összeszerelésében.

    „A Mecachrome-mal, régi partnerünkkel való együttműködés olyan előnyt biztosít a projektnek, amely segít visszatérni a Forma-1 élére” – mondta Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója.

  • Sophia Flörsch a Campos Racinggel indul az F3-ban!

    Sophia Flörsch a Campos Racinggel indul az F3-ban!

    Alex Peroni és Alessio Deledda mellett Sophia Flörsch lesz még a Campos Racing versenyzője a Formula 3-ban 2020-ban. A német hölgyversenyző azt követően kötelezi el magát a Formula 3 iránt, hogy tavaly a HWA Racelab versenyzőjeként részt vett többek között a Makaói Nagydíjon is, ahol egy évvel korábban a horrorba illő balesete után hátsérülést szenvedett. Felépülését követően 2019-ben visszatért a versenyzéshez, múlt héten Flörsch ezért komoly elismerésben is részesült, hiszen megkapta a Laureus-díját, az év visszatérése kategóriában.

    2020-ban Flörsch a korábbi GP2-es versenyző, Facu Regalia edzősködése mellett kezdi az évet. Először az idei Formula 3-as versenygépét Bahreinben próbálhatja majd ki Sakhírban, március 1-3 között, a kollektív teszten. A kisasszony érthetően boldog:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a FIA F3 bajnokságban a Campos Racinget képviselhetem. Ez lesz az első szezonom egy jelenlegi Formula 3-as autóval, Pirelli gumikkal, DRS-sel és a Mecachrome motorral. A tesztnapokon kívül is sokat kell még tanulnom, de nagyon várom már, hogy versenyezhessek a legjobbak ellen. Számomra fontos, hogy minden versenyhétvégén egyre jobb legyek, együtt dolgozhassak a csapattal, és jól érezzem magamat. Remek évem lesz. Adrian Campos tapasztalata és az alakulata pedig biztosan nagy segítség lesz nekem.”

    Adrian Campos, korábbi Forma-1-es versenyző a Campos Racing elnökeként így nyilatkozott:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy Sophiát a köreinkben tudhatjuk. Ő egyike a legtehetségesebb pilótáknak, és a kitartás mintapéldája. Sophia az egyik legszorosabb bajnokságban akar most eredményt elérni nemzetközi szinten, a FIA F3 bajnokságában, és komoly harcra készül.”

  • Újra Williams-Renault 2020-tól kezdve?

    Újra Williams-Renault 2020-tól kezdve?

    A Williams meglepő fordulattal nyitná a 2020-as évüket: egyes híradások szerint motorbeszállítót válthatnak, és a Mercedes helyett a jövőben Renault erőforrásokat használhatnak. A brit csapat az egyik legsikeresebb a Forma-1 történelmében, kilenc konstruktőr bajnoki címet nyertek, aminél csak a Ferrari tud többet. Ennek ellenére 22 éve már annak, hogy utoljára bajnokok lettek, és egyre inkább eltávolodtak az élmezőnytől.

    2019-ben abszolút övék a legrosszabb teljesítmény a mezőnyben, Robert Kubica és az újonc George Russell rendre utolsóként végeztek idén az eddigi versenyeken. Gyengélkedésük soha nem volt még ennyire látható.

    Az évek alatt 10 különböző motorgyártóval voltak partnerek, olyanokkal mint a Ford-Cosworth, Honda, Judd, Renault, Mecachrome, Supertec, BMW, Cosworth, Toyota és a Mercedes-Benz.

    Az AutoBild szerint a Williams azzal akarna változtatni a jelenlegi helyzetén, hogy elhagynák a Mercedest a Renault kedvéért, akik már láthatóan sikeresek idén a McLaren partnereként hiszen negyedikek a konstruktőrök bajnokságában, és kilenc verseny alatt hatszor voltak pontszerzők.