Címke: McLaren

  • Újabb fontos lépést tett az F1 felé Palou és O’Ward

    Alex Palou és Pato O’Ward ezúttal az ausztriai Red Bull Ringen tesztelhette a McLaren 2021-es autóját, fontos tapasztalatokat gyűjtve.

    Alex Palou és Pato O’Ward egyaránt úgy érzi, hogy a McLarennel folytatott legutóbbi tesztek után előrelépést értek el.

    A páros a múlt héten az ausztriai Red Bull Ringen járt, hogy folytassák tesztprogramjukat egy korábbi autóval (TPC), a 2021-es McLarennel.

    A gyakorlás mindössze néhány héttel az MCL35M-mel Barcelonában végrehajtott legutóbbi tesztjük után következett – Palou ezt a lehetőséget „álomként” jellemezte -, és hasonlóan izgatottan nyilatkozott a legutóbbi tapasztalatokról.

    Ez volt a második pálya, ahol F1-es autóban ültünk, és ez egy fantasztikus tanulási élmény volt” – mondta Palou, aki a képen felül látható. „Ez a pálya szuperül illik ehhez az autóhoz, és nagyon jól éreztem magam.

    Rengeteg kört mentem, szóval ez egy elég jó kis holtszezon volt eddig. Remélhetőleg lesz lehetőségem újra találkozni ezzel az autóval – összességében egy csodálatos projekt részese lehettem.

    O’Ward immáron harmadszor vezethette az autót, a 2021-es Abu-Dzabi, és az idei barcelonai teszt után. Ráadásul egyetlen Formula 2-es versenyhétvégéjét is itt teljesítette 2019-ben.

    Milyen gyönyörű pálya” – mondta O’Ward. „Ez egy fenomenális létesítmény, és mindig jó hely egy Forma-1-es autó vezetésére. Nagyon elégedett vagyok a nap előrehaladásával, és azt kell, hogy mondjam, egyre jobban és jobban megbarátkozom az autóval.

    Minden egyes alkalommal, amikor benne ülök, minden egyes kör, amit megteszek vele, egy kicsit többet jelent a memóriabankod számára, amikor újra visszatérsz.

    Mindkét pilóta várhatóan további lehetőséget kap az MCL35M-ben a McLarennél idén, most, hogy az IndyCar szezon véget ért, ami azt is lehetővé teszi számukra, hogy tapasztalatot szerezzenek az európai F1-es pályákról, sőt az sincs kizárva, hogy az IndyCar téli szünetben FP1-es lehetőségeket is kapnak majd a hátralévő négy futam egyikén, Austinban, Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban.

  • Norris üzent a kétkedő szurkolóknak: Inkább fogják be

    Norris üzent a kétkedő szurkolóknak: Inkább fogják be

    Lando Norris kihangsúlyozta, sokkal rosszabbak voltak a látási viszonyok, mint ahogy azt a TV képernyői mutatták.

    Vasárnap az eső nehezítette meg a versenyzők dolgát Japánban. Ugyan a mezőny elrajtolt, ám Carlos Sainz az első körben megcsúszott és falnak csapta autóját. Alex Albon motorproblémák miatt állt félre, míg a mezőny a víz függöny miatt alig látott valamit.

    A Safety Car bejövetele után a pályára küldte a versenyirányítás a beavatkozó járművet. Pierre Gasly épp, hogy el tudta kerülni a traktort. A francia pilóta dühösen üvöltött a rádióban, míg versenyzőtársai is felháborodottan nyilatkoztak.

    Ugyanakkor az interneten többen is úgy gondolták, hogy nem kellett volna megszakítani a versenyt, hiszen nem volt olyan vizes az aszfalt. A McLaren pilótája kihangsúlyozta, a legfőbb baj nem is a pálya állapotával volt.

    „Nem az okozta a nehézségeket, hogy túl nedves volt a pálya, hanem az, hogy szinte semmit sem lehetett látni. Nem ugyanaz a két dolog. Egy kvalifikáción ezek a körülmények nem okoznának ekkora gondot, és mi szívesen versenyeztünk volna. Ám amikor a 10. helyen mész és semmit sem látsz… Persze, lehet azt mondani, hogy a TV képernyőin keresztül nem tűnt olyan rossznak a dolog. Ha csak ezt tudod mondani, akkor inkább fogd be a szádat! Mi az életünket kockáztatjuk, mikor ilyen körülmények mentén a pályára hajtunk és versenyzünk.” – nyilatkozta Norris.

    A McLaren pilótája egyetértett Alex Albonnal, aki szintén a látási viszonyokra panaszkodott.

    „5-10 méterre sem látsz el, hiába világítanak a hátsó nagy lámpák. Azt sem látod, ha valaki megáll az orrod előtt. Én például nem láttam Carlos (Sainz) balesetét. Ha egy méterrel balra lettem volna, akkor nekimegyek az autójának. Semmit nem lehetett látni.” – folytatta Norris.

    A brit szerint megoldást kell találni erre a problémára:

    „Ha ez megtörténne, akkor rosszabb körülmények mentén is tudnánk versenyezni. Én szívesen megyek ilyen időben, imádom ezt az időjárást.”

  • A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A zavaros szabályzás miatt elfordulhatnak a Forma-1 rajongói

    A Forma-1-nek „óvatosnak” kell lennie, hogy ne idegenítse el a rajongóit a túl bonyolult szabályalkotással.

    A teljes paddockot és az F1-es világát, beleértve a Red Bullt is, meglepetésként érte, amikor Max Verstappent világbajnoknak nyilvánították mintegy 20 perccel a vasárnapi Japán Nagydíj leintése után. Christoan Horner csapatfőnök a német Skynak beszélt erről:

    „Biztosak voltunk benne, hogy csak akkor lesz teljes pontszám osztás, ha a verseny 75 százalékát teljesítik. Ezért feltételeztük, hogy egy pont még hiányzik.”

    Kiderült, hogy egy szabály lehetővé tette, hogy teljes pontokat adjanak, amennyiben a piros zászlóval megállított futamot ezután újraindítják. Alan Permane, az Alpine sportmenedzsere elismerte:

    „El kell áruljam, hogy másokkal együtt egyike voltam azoknak, akik kezdeményezték ennek a szabálynak az átírását. Ami történt, az teljes összhangban van a szabályokkal, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez volt a szándék.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is egyetértett vele:

    „Nem gondoltunk arra, hogy a pontok kiosztása ebben az esetben miképp történt. Nem ez volt az FIA vagy a csapatok szándéka – úgy tűnik, hogy mindannyian figyelmen kívül hagyhattuk ezt a kiskaput, így mindannyian felelősek vagyunk ezért.”

    Horner most arra számít, hogy 2023-ra változtatni fognak ezen a szabályon:

    „Biztos vagyok benne, hogy ez lesz.”

    Sok szurkoló ugyanis azzal vádolja az FIA-t, hogy szándékosan a Red Bullnak és Verstappennek kedvez, a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher pedig egyetértett a német Skyon azzal, hogy az irányító testület nem kezelte jól a helyzetet:

    „Ha utánanézünk a szabálynak, szinte önkényről beszélhetünk, de nem ez a probléma. Az FIA-nak legalább előzetesen meg kellett volna mutatnia a szabályt, hogy az emberek világszerte ne matekozzanak. Közölhették volna rögtön, hogy teljes futamnak tekintik majd. Ahogy vasárnap megesett mindez, az tényleg nem volt jó. Még Christian Horner és Dr. Helmut Marko is meglepődtek.”

    Ugyanakkor a paddock egyik leghosszabb ideje szolgáló újságírója, a Blick újságírója, Roger Benoit is úgy véli, hogy úgy tűnt, mintha az FIA „egy kalapból húzott volna elő egy új szabályt”. A Bild újság erre a végkövetkeztetésre jutott:

    „A Forma-1-nek vigyáznia kell, hogy ne riassza el a rajongókat a kusza szabályokkal.”

  • Seidl: A csapatok a felelősek ezért a fiaskóért

    Seidl: A csapatok a felelősek ezért a fiaskóért

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy nyilatkozott, felelősnek érzi magát azért, hogy teljes pontszámokat osztottak a Japán Nagydíj után.

    A tavalyi Belga Nagydíj után új szabályokat vezetett be a Szövetség. A változtatások értelmében, a biztonsági autó mögött megtett két tiszta kör után jár jutalom. Mivel a pilóták a verseny 50%-át teljesítették (viszont a 75%-ot nem érték el), így mindenki úgy számolt, hogy Max Verstappen 19 ponttal lett gazdagabb. Ám az új rendszerben van egy kiskapu is. Mivel a „verseny” problémák nélkül lezajlott, a teljes pontszám járt az első 10-nek.

    Az F1 közösség értetlenül állt a történtek előtt:

    „Tudomásom szerint nem ez volt a szándék, hogy a mai nap után is teljes pontokat kapjunk. A kiskapu szerint ha két teljes kört megteszünk, és úgy ér véget a verseny, akkor is normál pontozás van. Nem ezt akartuk elérni. Ez nem néz ki jól. Ezt mindannyian benéztük, ezért azzal nincs is semmi bajom.”

    Seidl szerint a csapatok végezhettek volna jobb munkát is:

    „Egyszerűen tisztáznunk kell a dolgokat. Én személy szerint felelősnek érzem magam emiatt. Minden télen tartunk felülvizsgálatot, ahol a csapatoknak lehetőségük van arra, hogy megemlítsék azokat az intézkedéseket, amik nem egyértelműek. Én nem néztem át tüzetesebben az alakulattal azt, hogy hol is van pontosan a kiskapu. Megértettük, hogy a spa utáni változtatások csak akkor érvényesek, ha nem a szokásos módon ér véget a futam. Ezt mindannyian benéztük. Mindannyian felelősek vagyunk ezért, de a tél folyamán jobban fel fogunk készülni, hogy a megmaradt kiskapukat bezárjuk.” – nyilatkozta a McLaren vezetője.

     

  • A McLaren üdvöskéje kirobbanó sikert ért el a brit Formula 4-ben

    A McLaren üdvöskéje kirobbanó sikert ért el a brit Formula 4-ben

    A McLaren juniorja, Ugo Ugochukwu lett a brit Formula 4-es bajnokság legeredményesebb újonca. Az amerikai-nigériai fiatal úgy volt erre képes, hogy mindössze 15 (!) éves és idén vezetett először együléses versenyautót.

    Ugochukwu egy sikeres gokartos időszakot követően ugrott fejest az együléses autóversenyzés világába és már az első szezonjában lenyűgözte a wokingi istállót. A brit Formula 4 ugyanis egy rendkívül nívós bajnokság és újoncként képes volt az egyéni bajnokság 3. helyén végezni. A McLaren juniorja 2 győzelemmel és 11 dobogós helyezéssel zárta az évadot.

    A McLaren következő nagy dobásáról már írtunk korábban és ha így folytatja, akkor egy rendkívül fényes jövő elé nézhet és akár egy olyan csiszolatlan gyémántjává válhat a McLarennek, mint anno azt Lewis Hamilton vagy Lando Norris tette.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • De Vries elkötötte Button McLarenjét és elment vele sajtburgerért

    De Vries elkötötte Button McLarenjét és elment vele sajtburgerért

    Ez valóban így történt, még 2012-ben, de csak virtuálisan.

    Nyck de Vriest frissen igazolta le a 2023-as F1-es szezonra az AlphaTauri. A holland versenyző azonban korábban nem a Red Bull/AlphaTauri junor programjának volt tagja, hanem a McLarenének.

    2012-ben az akkor 17 éves, gokartbajnok Nyck de Vries a McLaren junior programjában tanult, a wokingi csapatnál pedig Jenson Button és Lewis Hamilton versenyeztek az F1-ben.

    Akkoriban a McLaren rendszeresen jelentkezett Youtube-on mókás, animációs kisfilmekkel, melynek Tooned volt a címe, és a versenyzők ténylegesen önmaguk szinkronhangjai voltak.

    Az egyik ilyen epizód főszereplője az ifjú holland volt.

    A történet szerint de Vries egy unalmas „tanórán” vesz részt a McLaren főhadiszállásán, de kitalálja, mit tegyen unalom ellen. Önmaga papírból készült mását ülteti be a helyére a padba, hogy a Prof ne vegye észre, hogy ő lelép. Majd fogta magát, bepattant Button kiállított McLarenjébe, amiből még ki sem látott rendesen, és száguldozni kezdett az utcán. Sőt egy sajtburgert is vásárolt. Persze később összefutott az utcán Buttonnal, aki épp egy idős nénit kísért át a zebrán. Végül a brit versenyző vitte vissza de Vriest a McLarenhez, így az vissza tudott ülni a helyére, mielőtt lebukott volna.

    Egy másik epizódban Nyck már tényleg beülhetett a McLarenbe, de mellette ült a Prof eg oldalkocsiban, mint instruktor és csak nagyon lassan haladhatott. Ezen kívül az autón tanuló jelzés volt, és pótkerekek is voltak rajta. 😀 Mikor elágazáshoz érkeztek, balra a kezdők útja vezetett, jobbra pedig a képzetteké. Nycknek balra kellett volna mennie, de ő a gázra léptt, jobbra fordult, a Prof az oldalkocsival pedig leválva, önállóan gurult balra. 😀 Végül persze megoldódott a probléma.

    Emlékeztek még a Tooned sorozatra? Kár, hogy megszűnt…

  • Allmendinger visszatér, a Toyota újabb tehetséget vesztett – Hírmorzsák

    AJ Allmendinger sok éves kihagyás után jövőre teljes munkaidőben fog versenyezni a Kaulig Racing 16-os rajtszámú autójában.

    • A szervezet szerdán tette hivatalossá a hírt. Allmendinger, aki jelenleg a Kaulig Racinggel az Xfinity Series bajnoki címéért küzd, 2018-ban teljesített utoljára teljes szezont a Cup Seriesben. „Amikor 2019-ben a Kaulig Racinghez igazoltam részidőben, éreztem, hogy mennyire hiányzik a teljes munkaidős versenyzés” – mondta Allmendinger. „Teljes munkaidőben versenyezni időnként mentálisan kemény küzdelem. Nem számít, mennyi munkát fektetsz bele versenyzőként, van rá esély, hogy nem érsz el sikereket. Egy időre azt hiszem, elvesztettem azt a versenyszellememet. De ez a csapat visszaadta adta nekem azt.
    • Allmendinger helyére, az Xfinity Seriesbe az a Chandler Smith érkezik, aki a Toyota egyik legnagyobb tehetsége (volt), és idén, 20 évesen két győzelmet szerzett a Truck Seriesben a Kyle Busch Motorsports színeiben.
    • A Kyle Busch átigazolása miatt Toyotától távozó Kyle Busch Motorsports helyett viszont egy erős csapat érkezhet a márkához, ugyanis a David Gilliland Racing várhatóan a következő szezonban Toyota Tundrára vált a Camping World Truck Series-ben. Gillilandék eddig Fordokkal mentek.
    AJ Allmendinger
    AJ Allmendinger 2019 óta 12 győzelmet aratott az Xfinity Seriesben, a Kaulig Racing színeiben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Célkeresztben az Indy 500

    • Visszatérve Busch-ra, úgy tűnik, hogy az Indy 500-as álmainak vége, ugyanis a McLaren egy tapasztalt embert szeretne beültetni majd a negyedik autójába. Busch azután került képbe, miután a Richard Childress Racinghez szerződött, és megkapta főnökétől az engedélyt, hogy tárgyaljon az Indy 500-ról. Ez a kapcsolat megnyitotta az ajtót a jövő májusi Indy 500-ról szóló tárgyalások előtt, de a RACER információ szerint nem sikerült megállapodni a két félnek (Kyle Busch, McLaren). „Biztosak akarunk lenni abban, hogy ha negyedik autót indítunk, akkor olyan embert akarunk, aki tapasztalt” – mondta Brown.
    • A NASCAR Cup Seriesben idén 3 győzelmet ünneplő Trackhouse Racing főnöke, Justin Marks továbbra is azon dolgozik, hogy belátható időn belül IndyCar csapatot is indíthasson. „Leginkább az Indy 500 érdekel, de soha ne mondd, hogy soha” – mondta Marks.
    • Ha már Trackhouse Racing. Óriási mérföldkőhöz érkezik a csapat, hiszen ezen a hétvégén a Charlotte Roval pályán ünnepli 100. NASCAR Cup Series futamát. A dolog szépsége, hogy mindkét autójuknak reális esélye van a rájátszás következő fordulójába jutni. „Az idő tényleg elrepült” – mondta Justin Marks alapító a mérföldkővel kapcsolatban. „Elképesztő, hogy több mint három évvel ezelőtt kezdtünk el beszélni erről a projektről, és itt tartunk.
  • Dehogy adja fel a Porsche az F1 projektjét!

    Dehogy adja fel a Porsche az F1 projektjét!

    A Porsche eltökélt, és nem mondott le a Forma-1-be való beszállási/visszatérési terveiről.

    Amikor a Red Bull-lal folytatott 50 százalékos felvásárlási tárgyalások nemrég meghiúsultak, bennfentesek jelezték, hogy a VW tulajdonában álló német autógyártó akár a Williams vagy a McLaren felé fordulhat.

    Később azonban olyan hírek láttak napvilágot, mely szerint a Porsche az új motorszabályzat 2026-os indulására valójában teljesen lemondott az F1-es ambícióiról. Most, hogy az FIA október közepén lejár a 2026-os motorbeszállítók nevezési határideje, a Porsche pénzügyi igazgatója, Lutz Meschke nyilatkozott a Sport1-nek:

    „A Forma-1 továbbra is érdekes versenysorozat marad nekünk. Megnézzük, hogy vannak-e más életképes lehetőségek. Ugyanakkor nem hagyjuk, hogy olyan döntés meghozatalára kényszerítsenek minket, amelyről nem vagyunk meggyőződve.”

    Mindeközben, úgy tudni, hogy az FIA közölte a Porschéval, hogy a közelgő október 15-i nevezési határidő 2026-ra ad némi rugalmasságot. A Red Bull-Porsche egyeztetések összeomlása csalódást okozott a sportág vezetőinek, de a jó hír, hogy a pletykák szerint a Hyundai és a Ford is vizsgálja a potenciális beszállást a királykategóriába. Dr. Helmut Marko, a Red Bull egyik vezetőjeként ennyit tett hozzá:

    „Csak annyit mondhatok, hogy a Forma-1 most virágzik, így logikus lépés, hogy minden gyártó elgondolkodik azon, hogy belépjen. Vannak olyan gyártók, nem csak németek, akiket ugyanígy érdekel ez a dolog.”

    Eközben a Red Bull a 2026-ra tervezett saját motorprogramját – a teljesen független Red Bull Powertrains-t – erőlteti. Most azonban még a Red Bull Racing és az AlphaTauri autóinak hátuljában a Red Bull márkajelzéssel ellátott motorok egyszerűen csak átnevezett Honda egységek. A 2022-es idény hátralévő részében a hivatalos „Honda” logók visszakerülnek ezekre az autókra. Egyre több pletyka kering arról, hogy 2026-ra a Red Bull-Honda párosítás teljes feltámasztása is tervben van. Marko ezért nevetve így zárt:

    „Mi vagyunk a legkelendőbb menyasszony a paddockban.”

    Max Verstappen végül Suzukában hozzáfűzte:

    „Egyszerűen remek, hogy újra ott van a Honda neve az autón. Ki tudja, mi lesz hamarosan. Feltehetően nem én vagyok a legalkalmasabb személy, hogy erről beszéljek, de jó, hogy újra a teljes név van az autón.”

     

  • FP2: A Mercedes „megtanult vizen járni” Japánban

    FP2: A Mercedes „megtanult vizen járni” Japánban

    George Russell volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A régi emlékként kúszott vissza a 90 perces szabadedzés, ám az eső keresztülhúzta a számításokat. Eredetileg a 2023-as abroncsokat tesztelhették volna a pilóták, ám a túl vizes pálya miatt ezt elnapolták.

    Nicholas Latifi merészkedett ki először a pályára, a kanadait Carlos Sainz követte. Az eső ugyan újra eleredt, de a mezőnyből egyre többen érezték úgy, hogy ki szeretnének hajtani a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    Fél óra elteltével a két Mercedes állt az élen, George Russell és Lewis Hamilton sorrendben. Carlos Sainz birtokolta a harmadik pozíciót, míg mögötte Lando Norris Yuki Tsunoda, Daniel Ricciardo, Guanyu Zhou Ales Albon és Nicholas Latifi alkotta az első 10-et. A 11. helyen Kevin Magnussen neve tűnt fel, míg a többiek nem merészkedtek ki a pályára.

    Elsőként a hétszeres  világbajnok rakatta fel az intermediate abroncsokat. A brit versenyző azonnal az élre ugrott, míg Max Verstappen neve is feltűnt a pályán. Charles Leclerc megnézte magának a sóderágyat, pár pillanat erejéig meg is állt, majd folytatta tovább a körözgetést.

    Fél órával a szabadedzés vége előtt a Mercedesek maradtak az élen, míg a Red Bull pilótái (Max Verstappen – Sergio Pérez sorrendben) ugrottak fel mögéjük. Carlos Sainz az ötödik pozícióba esett vissza, míg Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Guanyu Zhou és Charles Leclerc fért még bele az első 10-be.

    Mick Schumacher az első szabadedzésen összetörte autóját, így a második gyakorlást kénytelen volt kihagyni. A McLaren pilótái 10 perccel a vége előtt megunták a körözgetés, és már vígan nyilatkoztak, míg Pierre Gasly újra nekiveselkedett a nedves pályának.

    Végül George Russell bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második legjobb időt Lewis Hamilton teljesítette, míg a harmadik Max Verstappen lett. Sergio Pérez ért fel a negyedik pozícióba, míg mögötte Kevin Magnussen, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Esteban Ocon és Guanyu Zhou alkotta az első 10-et.

    1 George Russell Mercedes 1:41.935 23
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.170 + 0.235 21
    3 Max Verstappen Red Bull 1:42.786 + 0.851 23
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:42.834 + 0.899 26
    5 Kevin Magnussen Haas 1:43.187 + 1.252 16
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:43.204 + 1.269 23
    7 Fernando Alonso Alpine 1:43.533 + 1.598 14
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:43.733 + 1.798 20
    9 Esteban Ocon Alpine 1:43.884 + 1.949 12
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:44.525 + 2.590 16
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:44.709 + 2.774 10
    12 Nicholas Latifi Williams 1:44.962 + 3.027 16
    13 Alexander Albon Williams 1:45.039 + 3.104 15
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.257 + 3.322 26
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.261 + 3.326 23
    16 Lando Norris McLaren 1:45.885 + 3.950 11
    17 Daniel Ricciardo McLaren 1:46.030 + 4.095 9
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:46.776 + 4.841 20
    19 Pierre Gasly AlphaTauri 1:47.109 + 5.174 13
    20 Mick Schumacher Haas 0
  • Ricciardo Japánban fél szemmel ezt a legendás versenyt figyeli majd

    Ricciardo Japánban fél szemmel ezt a legendás versenyt figyeli majd

    Daniel Ricciardo a hétvégi Bathurst 1000-es versenyt is figyelemmel kíséri, annak ellenére, hogy a Forma-1-es Japán Nagydíjon indul. Az ausztrál bevallotta, hogy bár a futamot nem tudja majd megnézni, a hétvége folyamán figyelemmel kíséri az ottani eseményeket.

    Ricciardónak érzelmi kötődése is van a Supercars rajtrácsával, mivel a 2019-es Ausztrál Nagydíj előtt Rick Kelly Nissan Altimáját vezette. Főnöke, a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown is résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti Unitednek, ahol Chaz Mostert az Optus márkanagykövete.

    Ricciardo a Speedcafe.com kérdésére, hogy követi-e a Supercarst, és hogy van-e kedvence a hétvégi futamon, ennyit felelt:

    „Követem olyan tekintetben, hogy mindenképpen megnézem az összefoglalót, és megpróbálom kideríteni, hogy ki tűnik kicsit gyorsabbnak, meg ilyesmi. Nem vagyok biztos abban, hogy ki lesz ott most jó, ki lesz a favorit feltétlenül ezen a hétvégén, de ez egy remek verseny.”

    A 33 éves versenyző elárulta, hogy szülei elzarándokoltak a Mount Panoramához, erre a hétvégére, ami az első alkalom, hogy részt vesznek a legendás futamon:

    „Azt hiszem, ez az első alkalom nekik, szóval nagyon szeretnék beszélni velük a hétvége folyamán, és meghallgatni, hogy milyenek az élményeik. Ugyanakkor tényleg nagyon klassz. Gyerekként, amikor néztem, az egész napot felszabadítottad, hogy megnézd a Bathurst 1000-et, és ez mindig egy esemény volt. Tehát szép emlékek fűznek ehhez a versenyhez, és remélhetőleg idén is jó lesz.”

    Ricciardo a hétvégi Japán Nagydíjra a szezonja eddigi legjobb eredménye után indul, ahol múlt vasárnap Szingapúrban az ötödik helyen végzett. A hétvégén a McLaren legújabb fejlesztéséit megkapja ő is majd, mivel az alakulatnak egy hete csak Lando Norris autójára volt elég alkatrésze.