Címke: McLaren

  • Norris csak gyógyszerekkel tudta teljesíteni az amerikai hétvégét

    Norris csak gyógyszerekkel tudta teljesíteni az amerikai hétvégét

    Lando Norris elárulta, hogy muszáj volt fájdalomcsillapított bevennie, mivel annyira fájt a feje a folyamatos pattogástól.

    Az austini pálya bukkanói már régóta problémákat okoznak a versenyzőknek. Mivel a talaj kifejezetten puha, a víz erózió és a süllyedő aljzat nem meglepő jelenség. Ugyan az év elején újraaszfaltozták a pálya felét, de a pálya felülete továbbra is problémákat okoz.

    Lewis Hamilton a pénteki edzésnap után arról beszélt, örül annak, hogy nincs sok fogtömése mert már kiestek volna a rázkódástól.

    A McLaren versenyzőjének viszont gyógyszereket kellett bevennie, mert már nem bírta elviselni a fejfájást.

    „Sokat küzdöttem ezzel a hétvégén. Látták, hogy milyen keményen ütődik ide-oda a fejem? Van némi zúzódás a fejemen, így ez tényleg nem kellemes. Nem tudom, hogy ez csak nálunk ilyen rossz, vagy mások is hasonlókkal küszködnek. Ha beveszem a fájdalomcsillapítókat, nem okoznak nagy különbséget, de muszáj volt valamit lépnem.” – magyarázta a 22 éves versenyző.

    Norris szerint a tavalyi autónál nem volt ilyen vészes a helyzet:

    „Néhány rész most kevésbé göröngyös, ezért örülök annak, hogy javítottak a pályán. A felét újraaszfaltozták, az a fele egy kicsit jobb lett. Ugyanakkor nem olyan jó, mint amilyennek lennie kellene, különösen ezekben az autókban ülve rossz a helyzet. Ha a tavalyi konstrukciókkal mennénk, nem panaszkodnánk ennyire. Idén szinte mindenre panaszkodunk.”

  • Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Sebastian Vettel szerint szóra sem jöhet, hogy tartalékversenyzőként maradjon a száguldó cirkuszban.

    Ugyan a Haas főnöke, Gunther Steiner felkérte a McLaren kegyeiből kiesett Daniel Ricciardót, hogy hívja fel, úgy tűnik, a 33 éves ausztrál, inkább a Mercedes új tartalékosaként vészelné át a 2023-as évet. Ricciardo amikor Austinban a jövő évről kérdezték, ennyit mondott:

    „Látni fogtok a paddockban. Némileg más lesz nekem, de még mindig van egy terv. Nem arról van szó, hogy „viszontlátásra”. Ez még messze nem az az eset. Összerakok egy tervet, hogy igencsak megpróbáljak visszatérni a rajtrács elejére és a győzelemhez, mindazokhoz a dolgokhoz, amelyekre képes vagyok.”

    Ami azonban a visszavonuló négyszeres világbajnok Vettelt illeti, ő nem tervez ilyesmit, és ezt Austinban kifejtette egy riporternek:

    „Mit csinál egy tartalékpilóta? Eljön a futamokra, aztán nem csinál semmit, ugye? Tehát ez tényleg szóba sem jöhet nekem, kivéve, hacsak nem Suzukáról beszélünk!”

    A 35 éves német nemrég a Japán Nagydíjon valóban nevetve elismerte, hogy fontolóra venné az egyszeri suzukai beugrást jövőre:

    „Talán valamelyik pilóta rosszul lesz. Nem kívánom ezt, de nem bánnám, ha bármikor visszaugranék egy versenyre Suzukába.”

    Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

  • A 2021-es IndyCar bajnok szerint többet ér az F2 mint az IndyCar

    Alex Palou szerint az IndyCarban elért sikerek több szuperlicensz pontot kellene, hogy érjenek, de megérti, miért súlyozzák jobban az F2-t.

    A Chip Ganassi versenyzője úgy véli, hogy mind ő, mind a McLarennél tesztlehetőséget kapó Alex Palou több szuperlicensz pontot érdemelt volna eddigi eredményeiért.

    Mindkét pilóta három teljes IndyCar-szezont futott, és fejenként négy győzelemmel rendelkeznek, Palou pedig 2021-ben megnyerte a bajnoki címet.

    Versenyzőtársukat, Colton Hertát is szóba hozták már F1-es csapattal, azonban ő sem rendelkezett a megfelelő szuperlicensz pontokkal.

    Ez arra késztette a McLaren főnökét, Zak Brownt, hogy a szuperlicencek szabályainak felülvizsgálatára szólítsa fel az FIA-t.

    Ugyan Palou-nak megvan a szuperlicensze, de egytértett abban, hogy alul van értékelve a széria.

    Megvan a szuperlicencem, boldog vagyok, nem érdekel, mi történik. De nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy nagyon igazságtalan, hogy vannak olyan szériák, amelyek nem kapnak elég licencpontot.

    Pato nem rendelkezik szuperlicenccel, miközben a 2021-es bajnokságban harmadik, a 2020-as bajnokságban negyedik, az idei szezonban pedig hetedik lett.

    Úgy értem, egy srác, aki 17 hétvége alatt így versenyez olyan emberek ellen, akiknek 10-15 éves tapasztalata van az IndyCarban, az a srác sok mindenre képes az F1-ben.

    De ilyenek a szabályok, szóval remélhetőleg a jövőben változtatnak rajta.

    Palou azonban kitartott amellett, hogy nem érzi úgy, hogy az IndyCarnak az F2-vel egy szinten kellene lennie a szuperlicencek által biztosított pontok tekintetében.

    Nem, szerintem az a program, ami az F2-ben van, jó” – jelentette ki Palou. „Ha az első háromban végzel, szuperlicencet kapsz. Ennek így kellene lennie.

    Megértjük, hogy az FIA azt szeretné, ha mindenki az európai utat járná be, és ez teljesen érthető.

  • Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Günther Steiner azt mondja, nem érti, Daniel Ricciardo miért választja a tartalékpilótai szerepet a 2023-as teljes munkaidős Forma-1-es versenyzői ülés helyett.

    Amikor egyértelművé vált, hogy a 33 éves ausztrál elveszíti helyét a McLarennél, a Haas csapatfőnök Steiner elárulta, hogy szeptemberben küldött egy SMS-t Ricciardónak.

    Ebből semmi se lett, így Steiner éppen ezen a héten hívta fel Ricciardo figyelmét arra, hogy hívja fel őt a Haas Mick Schumacher jövőjével kapcsolatos megfontolások közepette. Az Associated Pressnek nyilatkozott a Haas irányítója:

    „Amennyiben érdeklődik irántunk, ne szégyelljen felhívni engem, de nem fogom őt üldözni. Azt akarom, hogy előbb döntse el, mit akar tenni saját magáért, mielőtt rábeszélném valamire.”

    Úgy tudni, hogy Ricciardo egyértelmű terve az volt, hogy jövőre lényegében egyfajta „szabadságot” vesz ki, miközben a Mercedes teljes munkaidős tartalékosaként szolgál. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a Red Bull és a Renault egykori versenyzője valójában a Red Bull Racing és az AlphaTauri teljes munkaidős tartalékosa lehet 2023-ban. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Ahogy én látom, ez olyan, mintha egy kis szünetet tartanék, – és mondjuk úgy, ami az F1-es karrieremet illeti, a valós szándékom az, hogy ’24-ben versenyezzek.”

    Ebből arra lehet következtetni, hogy Ricciardo inkább a Red Bull tartalékosa lenne, minthogy ténylegesen teljes munkaidőben a Haasnál versenyezzen. Amikor erről kérdezték, Steiner Austinban így felelt:

    „Szerintem, ezt Dannytől kell megkérdezni, nem tőlem, hogy miért nem akar versenyezni. Nem tudom, hogy a Haas ellen van-e valami kifogása, vagy csak úgy döntött, hogy egy évig valami mást akar csinálni. Nem tudom kitalálni, hogy mit akar, így nem is tudom, hogy mit válaszoljak.”

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

  • Norris ultimátumot adott a McLarennek

    Norris ultimátumot adott a McLarennek

    Lando Norris 2019 óta tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. A brit pilótát a mezőny egyik legnagyobb ígéretének tartják, amit a pályán is bizonyított. Ám eddig a McLaren nem tudott olyan autót adni alá, amivel reális eséllyel szállhatna harcba a világbajnoki címért.

    Az egykoron nagyobb sikereket megélt McLaren 2008 óta nem tud világbajnoki címet ünnepelni (akkor egyéniben Lewis Hamilton diadalmaskodott), konstruktőri sikernek pedig már több, mint húsz éve, 1998-ban örülhetett.

    Manapság inkább, mint a legerősebb középcsapat hírében áll, bár idén erre a címre az Alpine komolyan bejelentkezett. Norris számára tapasztalatszerzésre és a tehetségének megmutatására a legjobb csapat a McLaren, ám mit mindenki, ő is többre vágyik.

    Számukra esélyt az új szabályok és a költségvetési sapka jelentheti, a csapatfőnök Andreas Seidl szerint pedig az új szélcsatorna és szimulátor majd 2024-ben éreztetheti hatását. Ezzel pedig Lando Norris is egyetért, szerinte, ha akkor se lesznek bajnok esélyesek, akkor arra már nem lesz mentség és bocsánat.

    „Száz százalékig egyetértek Andreas-szal. Az lesz az első olyan évünk, amikor már nem lesz bocsánat. Jelenleg viszont még elnézőek lehetünk. Mindig azt nézzük, hogy mit csinálhatunk még jobban, 2024 lehet az első olyan szezon, amikor infrastruktúra szempontjából top csapatként működhetünk. A többi tőlük függ, az itt dolgozó emberektől.”

    „Hiszek magunkban. Elértünk arra a pontra, ahol jobban megértjük, hogy mit kell tennünk, milyen irányt kell vennünk és hogyan érhetjük el a céljainkat. Továbbá azt is képesek vagyunk megérteni, hogy miért nem tudtunk annyi lépést megtenni, mint szerettünk volna az elmúlt két évben.”

    „Az autónk filozófiája miatt? A tervezés miatt? A szélcsatorna miatt? Remélem, hogy az új szélcsatorna nagyon sokat fog segíteni nekünk 2024-ben és 2025-ben. Hinnem kell a csapatban, hogy jó munkát tudnak végezni.”

  • Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél

    Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél

    Lando Norris elárulta, hogy korábban tárgyalt a Red Bull-lal, de az, hogy aláírta új, hosszú távú McLaren-szerződését, mutatja a csapatba vetett hitét.

    A 2022-es idény előtt megerősítették, hogy Norris új, hosszú távú szerződést kötött a McLarennel. Ez 2025 végéig kötelezi őt a csapathoz. Így a brit még néhány évig nem lesz elérhető a piacon, bár nem a rivális csapatok érdeklődésének a hiányában állapodott meg a hosszabbításról. Ugyanakkor a Red Bull versenyzői programjának vezetője, Helmut Marko korábban megerősítette, hogy tárgyalásokat folytattak Norrisszal.

    Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozva pedig Norris arról számolt be, hogy valóban beszélt a Red Bull-lal. A csapattal, amely jó úton halad afelé, hogy megszerezze a 2022-es konstruktőri bajnoki címet, míg pilótájuk, Max Verstappen már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. A McLarennél mégis azt tűzték ki célul, hogy visszaküzdik magukat az élmezőnybe, Norris pedig elmondta, hogy a szerződéshosszabbítás azt mutatja, hogy hisz az istállóban. Norrisnak felemlítve, hogy állítólag a Red Bull-lal is beszélt, mielőtt meghosszabbította volna a McLaren szerződését, az érintett így felelt:

    „Természetesen bizonyos időnként vannak tárgyalások másokkal. Az ember mindig felteszi magának a kérdést: Mi a legjobb a karrieremnek? Győzni akarok, valamint világbajnokságot akarok nyerni. Voltak egyeztetések a Red Bull-lal. Ők egy olyan csapat, amely évek óta az első háromban vannak. Azonban ez csak még inkább mutatja, hogy mennyire is bízom a McLarenben. Ugyan voltak tárgyalások, úgy éreztem, hogy a McLaren jobb nekem, hogy elérjem a céljaimat.”

    A 2022-re vonatkozó új szabályokat úgy tekintették, mint lehetőséget a McLarenhez hasonló csapatoknak, hogy kiszakadjanak a középmezőny küzdelmeiből, és visszatérjenek az élmezőnyben való megmérettetéshez.

    2021-ben a Ferrarival a konstruktőri harmadik helyéért csatáztak, és bár a Scuderia 2022-ben olyan teljesítményű betontorpedót állított elő, amely képes volt futamokat nyerni, a McLaren továbbra is a középmezőny élén áll, most pedig a negyedik helyért folytatott harcban a 13 pontos hátrányát szeretné ledolgozni az Alpine alakulatával szemben.

    Norris azonban továbbra is bízik a McLarenben. Kifejtette, hogy 2024, 2025 lesz a legjobb esélye velük, mert addigra befejeződnek az infrastrukturális fejlesztéseik, mint például egy új szélcsatorna:

    „Igazán boldog és jól érzem magam itt. Élvezem az életet a McLarennél. Bírom a srácokkal való közös munkát, hiszek bennük. Ha nem így lenne, nem írtam volna alá hosszú távra. A fejemmel már előre tekintek, az elképzeléseim hosszú távúak. Állandóan dolgoznunk kell. Akkor 2024-ben és 2025-ben lesz a legnagyobb esélyem a McLarennél.”

    Lando Norris újra szingli… Vagy mégsem?

  • Sainz Ricciardo helyzetéről: Ezért könyörtelen a Forma-1

    Sainz Ricciardo helyzetéről: Ezért könyörtelen a Forma-1

    Nagyon valószínű, hogy Daniel Ricciardo a 2022-es év végén távozni fog a Forma-1-ből. Carlos Sainz szerint pedig ez mutatja meg azt, hogy a királykategóriában senki sem érezheti magát biztonságban.

    Az ausztrál pilóta wokingiaknál nyújtott teljesítménye egy csalódás volt és emiatt Zak Brownék úgy döntöttek, hogy Oscar Piastrit ültetik be a helyére, a 2023-ig érvényes szerződését pedig közös megegyezéssel fel is lett bontva.

    A 8-szoros futamgyőztes abban reménykedett, hogy képes lesz magának helyet találni egy másik csapatnál 2023-ra. Azonban a lehetőségei szinte elfogytak, mivel már csak a Williamsnél és a Haasnál maradt egy-egy szabad ülés a következő évadra. Emiatt pedig még ő is elismerte azt, hogy ha reálisan vizsgálja a helyzetét, akkor látszódik, hogy nem lesz ott a 2023-as mezőnyben.

    Sainz – akinek a helyét pont Ricciardo vette át 2019-ben – szerint a Méhészborz példája tökéletesen megmutatja azt, hogy a Forma-1-es versenyzőknek az összes versenyen jó teljesítményt kell nyújtaniuk.

    „Minden versenyző tisztában van ezzel, mert ez bárkivel megeshet” – nyilatkozta Sainz az Amerikai Nagydíj előtt. – Ebben a sportban sajnos mindig a legutolsó versenyen nyújtott teljesítményed számít. Vannak olyan esetek is, amikor a legutolsó szezonban nyújtott teljesítményed számít és Daniel (Ricciardo – a szerző) ennek esett áldoztául.”

    „Itt senki nem emlékezik a jó eredményeidre, maximum csak egy-egy alkalomkor és ez ellen semmit nem lehet tenni, mert egyszerűen ebben a sportban így kezelnek minket, versenyzőket.”

    „Ezért tekinthető az egész dolog egy hullámvasút utazásnak. Ha nyersz, akkor egy hősként tekintenek rád és te vagy a világ legjobb pilótája. Senki nem jobb nálad ekkor, azonban ezzel szemben, ha van egy rossz pillanatod, akkor azt kifejezetten nehéz megélni.”

    Sainz mindezek mellett tisztában van Ricciardo képességeivel és „nagyon sajnálja őt”. A spanyol szerint az lehetett a baj az ausztrál esetében, hogy „nem volt képes beilleszkedni a McLarenhez”, valamint az sem segített a helyzetén, hogy mindkét McLarennél töltött szezonjában jelentősen elmaradt Lando Norris eredményeitől.

  • Norris bevallotta azt, amit már sejteni lehetett

    Norris bevallotta azt, amit már sejteni lehetett

    Lando Norris elismerte, hogy tárgyalt a Red Bull-lal is, mielőtt aláírta a szerződéshosszabbítást a McLarennel.

    Tavaly gyümölcsözőbb évet zárt a brit pilóta. Többször a dobogóra állhatott, a pole pozíciót megszerezte Szocsiban, majd vezette is a versenyt. Ám a tortára még nem került fel az a bizonyos hab sem. Az eső eleredt Oroszországban, ám a 22 éves versenyző úgy döntött, nem cserél kereket. Ez lett a veszte, így az ünneplés helyett a futam végén a csalódottság várta.

    Az új szabályok nem jöttek jól a wokingi istállónak. Arra számítottak, hogy előrébb léphetnek, ám ehelyett hátrébb csúsztak A 2022-es szezonban egyszer locsolhattak pezsgőt (Imolában), ám saját bevallásuk szerint fogalmuk sincs, hogyan abszolválták az eredményét.

    Norris számára ugyan frusztráló a tudat, hogy nemigen tud oda keveredni az élmezőnybe, de megtanulta értékelni a kisebb eredményeket is.

    „Frusztráló, bár nem sok mindent tudunk tenni. Nincs értelme dühöngeni. Ez is megtörténhet ebben a sportban. A Mercedes sem számított arra, hogy ennyi világbajnoki cím és győzelem után így megbotlanak. A Forma-1-en kívül is van élet, mindemellett meg kell tanulni a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Imolában egy dobogós hely, Szingapúrban egy negyedik pozíció… Ezek az eredmények nagy jelentőséggel bírnak. Tisztában vagyunk azzal, hogy ennél többet nem tudunk tenni.” – nyilatkozta Norris az Auto Motor und Sportnak.

    Ugyanakkor a változás kapuja a Red Bull személyében nyitva állt a pilóta előtt. Norris elismerte, hogy tárgyalt is a csapattal, ám végül mégis a McLarent választotta:

    „Időről-időre vannak beszélgetéseink más emberekkel. Mindig felteszed magadnak a kérdést: mi a legjobb a karrierem szempontjából? Győzni akarok és világbajnokságokat nyerni. Tárgyaltam a Red Bull-lal. Ők évek óta az első háromban vannak. Ez mutatja igazán, hogy mennyire bízom a McLarenben. Voltak tárgyalások, de úgy éreztem, hogy a McLaren a legjobb hely arra, hogy elérjem a céljaimat.

  • Steiner szerint a költségvetési sapka megsértőinek bűnhődniük kell

    Steiner szerint a költségvetési sapka megsértőinek bűnhődniük kell

    Következményeknek kell következniük a Red Bullnak, miután kiderült, hogy a Forma-1 domináns csapata megszegte a 2021-es költségvetési korlátozást.

    Austinban ezen a versenyhétvégén az egyik fő beszédtéma a várható büntetések lesznek, amelyekről az FIA szerint „jelenleg” zárt ajtók mögött tárgyalnak. A héten kiderült, hogy a McLaren irányítója, Zak Brown levelet írt az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek, amelyben „csalással” vádolta a Red Bullt. Andreas Seidl, a wokingi csapat főnöke, a Sport Bild magazinnak hozzátette:

    „Az események rossz fényt vetnek a sportágra. A nyilvánvaló szabálysértéseket egyértelműen meg kell büntetni.”

    A német ugyanakkor elismerte, hogy előbb tisztázni kell, „hogy valaki túl sokat költött-e a cateringre, vagy egyértelmű előnyre tett szert az autó teljesítményében”.

    Még a Red Bull történelméhez is közel álló korábbi F1-es vezér, Bernie Ecclestone is elismerte, hogy a várható büntetés valójában „rosszabb” lesz, mint egy egyszerű pénzbüntetés. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az RTL-nek az Amerikai Nagydíj előtt így nyilatkozott:

    „Vannak szabályok, azokat pedig be kell tartani. Kell lennie következmények.”

    Azt ugyanakkor elismerte, hogy nem tudja, hogy a Red Bull milyen területeken költött túl, és mennyire volt közel az 5 százalékos „kisebb” küszöbhöz, ami akár 7 millió dollár is lehet. Így zárt:

    „Azt hiszem, hogy az FIA-nak lépéseket kell tennie. Nem kell, már rögtön holnap, de ki kell dolgozni, hogy egyértelműen jelzik a jövőre nézve, hogy senki más nem teheti ezt meg, vagy nem lehet csak úgy előnyhöz jutni a szabályok megszegésével és a bírság kifizetésével. Úgy vélem, hogy nagyon alaposan át kell gondolni, hogyan közelítsük ezt meg.”

    A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

  • Nézni is fáj! Roncstelepen zúztak össze egy 2002-es F1-es McLarent!

    Nézni is fáj! Roncstelepen zúztak össze egy 2002-es F1-es McLarent!

    Szinte fizikai fájdalmat okoz ránézni egy ilyen képre…

    Történt ugyanis – elvileg 10 éve -, hogy egy roncstelepen bezúzták David Coulthard 2002-es McLaren-Mercedesét, Németországban. Hogy miért ez lett a sorsa ahelyett, hogy valahol kiállították, vagy elárverezték volna? Állítólag azért, mert a benne lévő technikai megoldásokat féltették, nem akarták, hogy mások megismerjék, netán lemásolják azt. Így a szellemi tulajdonra hivatkozva inkább bezúzták az autót.

    Azt nem tudni, hogy mivel kapcsolatos volt ez a szellemi tulajdon, ami miatt az egész autót meg kellett semmisíteni és nem volt elég pl. „kibelezni” és legalább a kasznit megmenteni „dísznek”.

    Emlékeztető mindenkinek: A szellemi tulajdon nem játék!

    Mindenesetre szörnyű látvány. 🙁

    A recycling yard in Germany once had to scrap a fully intact 2002 McLaren – Mercedes V10 F1 car driven by David Coulthard to protect the intellectual property
    byu/CrisZPennState informula1