Címke: McLaren

  • A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

    A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

    Abu Dhabiban tesztelt a mezőny, a legjobb időt a Ferrarik produkálták a szezon utolsó eseményén.

    Ugyan a 2022-es évad vasárnap lezárult, ám a versenyzők nagy része még az országban maradt, hogy segítségék a Pirelli munkáját. Emellett a fiatal pilóták gyakorlására is sor került, így két legyet ütött egy csapásra a sportág. Minden istálló mindkét autójával részt vett az eseményen. Az aktív pilóták a 2023-as gumikat próbálták ki, míg a fiatalok a kilométereket gyűjtötték a szuperlicensz ponthoz.

    A csapatot váltó versenyzők új alakulatuknál is feltűntek. Fernando Alonso így már az Aston Martint vezette, míg Pierre Gasly az Alpine-nal ismerkedett. Oscar Piastri debütált a McLarenben, míg Logan Sargeant ismét a Williams autójába ülhetett. Nyck de Vries pedig az AlphaTauri versenygépét nyúzta.

    Több versenyző is új F1-es gúnyát ölt ma! Mutatjuk, kik tesztelnek ma!

    A leggyorsabb időt Carlos Sainz teljesítette. A nap második felében Charles Leclerc vette át tőle a stafétabotot, a monacói a tabella második pozícióját érte el. A harmadik legjobb időt Robert Shwartzman autózta a másik Ferrarival.

    Piastri kalandja nem alakult zökkenőmentesen, ugyanis a McLaren megállt alatta, így előkerült a piros zászló is a teszten. Nico Hülkenberg is így járt a Haasnál, délután miatta állították meg a gyakorlást.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:25.245 65
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:25.383 +0.138 56
    3 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.400 +0.155 116
    4 Pierre Gasly Alpine 1:25.689 +0.444 130
    5 Max Verstappen Red Bull 1:25.845 +0.600 76
    6 Alexander Albon Williams 1:25.959 +0.714 118
    7 Logan Sargeant Williams 1:26.063 +0.818 82
    8 Nyck de Vries AlphaTauri 1:26.111 +0.866 151
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:26.263 +1.018 70
    10 Liam Lawson Red Bull 1:26.281 +1.036 111
    11 Jack Doohan Alpine 1:26.297 +1.052 111
    12 Fernando Alonso Aston Martin 1:26.312 +1.067 97
    13 Sergio Perez Red Bull 1:26.333 +1.088 88
    14 Oscar Piastri McLaren 1:26.340 +1.095 123
    15 Felipe Drugovich Aston Martin 1:26.595 +1.350 106
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:26.709 +1.464 129
    17 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.750 +1.505 67
    18 Lando Norris McLaren 1:26.890 +1.645 115
    19 Nico Hulkenberg Haas 1:27.000 +1.755 110
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.123 +1.878 135
    21 Pietro Fittipaldi Haas 1:27.172 +1.927 99
    22 Frederik Vesti Mercedes 1:27.216 +1.971 124
    23 George Russell Mercedes 1:27.240 +1.995 73
    24 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:27.591 +2.346 106
  • Porsche, Honda vagy Red-Bull-Ford jöhet 2026-tól? Esetleg mind?!

    Porsche, Honda vagy Red-Bull-Ford jöhet 2026-tól? Esetleg mind?!

    A Honda, a Porsche és talán még a Ford is meglepheti a Forma-1 világát azzal, hogy aláírják a 2026-os új motorszabály rendszert.

    Az Auto Motor und Sport szerint bár egyesek szerint a Honda esetleges döntése a Red Bull-lal való komolyabb együttműködést jelentené, az energiaital-gyártó cég a jelek szerint eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben megőrizze az irányítást új motorgyártó leányvállalata, a Red Bull Powertrains felett.

    A leányvállalat ugyanis „új” motorszállítóként jelentkezett az FIA 2026-os szabályai szerint, ami extra életet lehel olyan pletykákba, melyek szerint a Ford az, amelyik a Red Bull-lal való együttműködésben érdekelt. A Honda viszont egyedül viszi a teljes hajtáslánc-projektjét, és egy másik F1-es istállóval szövetkezik.

    Az F1-es paddockban továbbra is az a hír járja, hogy a Porsche még mindig tárgyalásokat folytat a csapatokkal arról, hogy esetleg csatlakozna a Volkwagen másik márkához, az Audihoz a 2026-os rajtrácson. A McLaren és a Porsche a 80-as évekbeli együttműködésük óta remek kapcsolatot ápol a Forma-1-ben, ami arra utalhat, hogy Zak Brownt érdekelheti egy gyári szerződés megkötése a Mercedesszel kötött partnerség helyett. A McLaren vezér Abu Dhabiban enynit mondott erről:

    „Igen elégedettek vagyunk a Mercedesszel, hiszek abban, hogy ügyfélmotorral is lehet világbajnokságot nyerni. Egyértelműen vannak előnyei annak, ha gyári csapatként dolgozunk, hiszen bizonyos fejlett tudást kapunk, de hosszú távú szerződésünk van a Mercedesszel. Nagyon elégedettek vagyunk az együttműködéssel, de nem igazán töltünk túl sok időt azzal, hogy 2026-ra és azon túlra gondoljunk.”

    Ezzel a négy F1-es csapattal tárgyal még a Porsche

  • Hónapok óta, először van F1-es paddockban Piastri, sőt már vezet is!

    Hónapok óta, először van F1-es paddockban Piastri, sőt már vezet is!

    Oscar Piastri kedden első alkalommal lépett pályára a McLaren versenyzőjeként, a szezon utáni teszten, Abu Dhabiban.

    Az egynapos teszten mind a 10 csapat részt vesz, és minden csapat két autót használ a nap folyamán.

    A McLaren egyik autóját egy fiatal újonc Piastri vezeti, aki 2023-ban a csapat versenyzőjeként debütál, honfitársa, Daniel Ricciardo helyén.

    Leigazolása körül kisebb botrány alakult ki nyáron.

    Így választott magának rajtszámot Oscar Piastri

    Az Alpine eredetileg azt állította, hogy 2022-ben a csapatuknál fog versenyezni, miután az elmúlt néhány évben a junior akadémiájuk tagja volt. Fernando Alonso átigazolásával pedig lett hely számára a csapatnál. Az Alpine hivatalosan be is jelentette az ausztrál 2023-as érkezését, majd a versenyző közölte, hogy ő nem írt alá 2023-as szerződést a francia csapattal. Ekkorra már valószínűleg megállapodott a McLarennel.

    Az Alpine és a McLaren nem igazán jutott dűlőre azzal kapcsolatban, hogy „kié” Piastri, így Szerződés Elismerő Testület elé vitték az ügyet, amely úgy döntött, hogy a McLaren szerződése az egyetlen érvényes lehetőség Piastri számára.

    Piastri a nyári szünet óta nem volt jelen az F1-es paddockban, egészen mostanáig. A 21 éves versenyző nemrég fejezte be a mclarenes üléspróbát, ma pedig már autóba is pattant.

    Az Alpine ragaszkodhatott volna a versenyzőhöz december 31-ig, megakadályozva ezzel a mai tesztjét is, de elengedték. Noha nem is lett volna értelme másként tenni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo is elismeri, közel van a Red Bullhoz

    Ricciardo is elismeri, közel van a Red Bullhoz

    Daniel Ricciardo nem lesz ott a jövő évi rajtrácson, miután az idény végeztével távozott a McLaren csapatától. Állítólag közel van egy megállapodáshoz a Red Bullal, akiknél tartalékversenyző lehetne.

    Utóbbit Christian Horner is megerősítette, és elvileg már csak egy aláírásra várnak az ausztráltól, aki szintén igen biztosra veszi a megegyezést.

    „Nem mondhatok 100%-ot, amíg nincs minden lerendezve, de egyértelműen ez van most a legközelebb. Várom már” – idézi a 33 éves versenyzőt a Sky. „Viszont nem leszek ott a 24 versenyen. Különben akár a rajtrácson is lehetnék valahol. Világossá tettem, hogy szükségem van még egy kis időre magamban és arra, hogy egy kicsit elvonuljak. Bizonyos mértékig itt leszek, és megpróbálok részt venni a munkában.”

    Ricciardo megkönnyebbült a McLarenes karrierje végeztével

    Daniel Ricciardo tavaly igazolt a McLaren csapatához, ám a felek házassága nagyon nem úgy alakult, ahogy azt talán bárki is várta volna. Az ausztrál az utolsó narancssárgában eltöltött versenyén azonban igen jól szerepelt, pontszerzéssel búcsúzott.

    „Megkönnyebbültem, hogy így végződött. Visszatekintve múlt hétre, ha az lett volna a finálé, akkor bizonyára még savanyúbb szájízt hagyott volna bennem. Látni a kockás zászlót, a pontszerző helyeken lenni, és az utolsó 10 körön keresztül tartani Vettelt, jó móka volt, és úgy érzem, hogy legalább egy komoly erőfeszítést tettem, amikor átmentem a célvonalon. Ettől egy kicsit teljesebbnek érzem magam” – zárta gondolatát.

  • Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

    Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

    Úgy tűnik, hogy a Mercedesnél való szerepvállalás feltehetően a következő lépése a Haastól elbocsátott Mick Schumacher számára.

    Günther Steiner csapatfőnök szerint a Haasnak szüksége van Schumacher 2023-as utódjának, Nico Hülkenbergnek a tapasztalatára, miután Daniel Ricciardo iránt is érdeklődött korábban, de ez elmúlt. Így fogalmazott nevetve Steiner Abu Dhabiban:

    „Soha nem beszélt velem Ricciardo, továbbra sem. Aztán Brazíliában nekiütközött az autónknak. Most már nem is válaszolok a hívásaira! Az igazat megvallva Daniel nem teljesített jól, különben még mindig a McLarennél versenyezne. Nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni, nincs a karrierje csúcsán.”

    Steiner arról is tájékoztatta a csapat technikai partnerét, a Ferrarit, hogy a Haas nem választja a maranellói istálló újabb junior pilótáját.

    „Állandó kapcsolatban állunk a Ferrarival. Jó a kapcsolatunk, szorosan együttműködünk. Engedjük a fiatal pilótáikat vezetni a szabadedzéseken, és megpróbálunk így segíteni. De ők profik és látják, hogy mi a helyzet. Elmagyaráztuk nekik, hogy mit akarunk csinálni és miért. Látják, hogy jó okból tesszük ezt – mert jobbak akarunk lenni. Senki sem engedheti meg magának, hogy egy pilótát egy évre betegyen azért, hogy tapasztalatot szerezzen. Nem akarok neveket mondani, de ez a helyzet.”

    Emiatt a 23 éves Schumacher 2023-ra versenyülés nélkül maradt. Kizárta, hogy egy másik szériába, például a DTM-be váltson, árulta el Abu Dhabiban:

    „Most ezt nem akarom, mert ebben a paddockban akarok maradni. Bármilyen lehetőség is adódna, meg kell vizsgálnom, de a DTM már nem az, ami korábban volt. Ez jelenleg nem alternatíva.”

    Úgy tűnik, hogy Schumachernek a legjobb lehetőség egy tartalékosi szerep a Mercedesnél. Toto Wolff Abu Dhabiban ennyit fűzött hozzá:

    „Nos, a Schumacher család szoros kötelékben áll a Mercedesszel. David Schumacher Mercedest hajt a DTM-ben, és az édesapja, Ralf is sok éven át egy Mercedest vezetett. Mick német, és hihetetlenül jól illik a csillagos márkához. Szerintem érdemelne egy helyet a Forma-1-ben. Most meg kell nézni, hogy ez sikerülhet-e.”

    Mick nagybátyja, Ralf örömmel fogadta a hírt:

    „Ez egy remek megoldás lenne Micknek. Nagyon sokat tanulhatna egy ilyen csapatnál. Az olyan versenyzők, mint Alex Albon megmutatták, hogy egy év kihagyás után új szemlélettel és több tapasztalattal vissza lehet térni a Forma-1-be.”

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a 2022-es szezonzárón így fogalmazott:

    „Biztos vagyok abban, hogy Micknek megtalálják a megfelelő megoldást. Várjuk ki a végét, hiszen még mindig van egy futam hátra. Történhet még sok minden.”

    A Haas következő lépése azonban az, hogy a vasárnapi kockás zászló után egyből átadja Schumacher pilótafülkéjét a 35 éves Hülkenbergnek. Steiner így zárt:

    „Kedden már Nico fogja vezetni az autót. Vasárnapra tervezzük egy üléspróbát. Ez remek alkalom arra, hogy Nico megismerje az autónkat és a telemetriával foglalkozzon.”

    Ezt ajánlja Ralf Schumacher Steinernek, miután kirúgta Micket

  • Red Bullos szerződése ellenére továbbra is aktívan csábítják máshova Ricciardót

    Úgy tűnik Daniel Ricciardo a Red Bull tartalékversenyzője lesz 2023-ban, azonban Pato O’Ward továbbra is az IndyCar-ba csábítja őt.

    Ricciardo korábban már többször is elmondta, hogy jelenleg a Forma-1-re koncentrál, ráadásul az oválok miatt az IndyCar valószínűleg soha nem lesz opció nála

    Pato O’Ward aki a McLaren F1-es csapatával tesztel Abu-Dzabiban a versenyhétvége első szabadedzésén, elég sok időt töltött az ausztrállal, és Lando Norris-szal a hétvégén.

    Úgy véli, hogy Ricciardo tökéletesen be tudna illeszkedni az IndyCar-ba jelenlegi véleménye ellenére.

    Láttam a neten, hogy nem akar oválokon versenyezni, amit tiszteletben tartok” – mondta a mexikói. „De szerintem Danielnek tetszene. Tényleg úgy gondolom, hogy jól beilleszkedne.

    Az autó nagyon más. Ezt elmondhatom. Az F1 és az IndyCar nagyon különbözik egymástól. De szerintem imádná. Szereti Amerikát is, szóval tökéletesen illene hozzá.

    https://500miles.hu/indycar/f1-es-versenyzok-gyozkodik-ricciardot/

    O’Ward egy eléggé új példát hozott fel Daniel Ricciardo számára, aki nem más, mint Romain Grosjean.

    Úgy érzem, mindenki ódzkodik az ováloktól, mielőtt kipróbálja őket. Például Romain (Grosjean) is így volt vele. Kezdetben nem igazán akarta csinálni, aztán valahogy kipróbálta magát egyen, és azt mondta, hogy ez király” – magyarázza O’Ward.

    Elismerem, hogy nagyon fáj, ha balesetet szenvedsz, de ha egy F1-es autóval 300 felett a falnak csapódsz, az is nagyon fáj, és nem hiszem, hogy a következmények sokkal kisebbek lennének, mint egy oválon.

    Ricciardo-nak 2023-ban nem sok szabadideje lesz a Red Bull tartalékversenyzőjeként, de ha esetleg az energiaitalos márka szeretne az Egyesült Államok felé terjeszkedni, akkor arra tökéletes alany lenne az ausztrál.

  • Ricciardo nem úgy készül, hogy ez lesz az utolsó versenye

    Ricciardo nem úgy készül, hogy ez lesz az utolsó versenye

    Daniel Ricciardo reménykedik abban, hogy nem Abu Dhabiban fogja meglátni utoljára a kockás zászlót a Forma-1-ben.

    Az ausztrál versenyző jövőre már nem a McLaren tagja lesz, ugyanis a csapat idő előtt felbontotta a szerződését. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik, míg a 33 éves pilóta ülés nélkül maradt. Sajtóértesülések szerint tartalékversenyző és márka nagykövet lesz a Red Bullnál, ám Ricciardo reméli, azért még a pályára is visszatérhet.

    „Nem úgy készülök erre a hétvégére, hogy most lesz az utolsó versenyem. Ám könnyen meglehet, hogy az lesz. Tudom, hogy semmi sincs kőbe vésve a jövőt illetően, ezért megyek úgy ki a pályára, hogy csak élvezni szeretném az egészet. Nem leszek túlságosan érzelmes hangulatban amiatt, hogy lehet ez az utolsó versenyem. Lesz, ahogy lesz, csak élvezni szeretném.” – nyilatkozta Ricciardo.

    Az ausztrál pilóta rajtbüntetéssel vág neki a szezonzárónak, ugyanis Brazíliában kipöckölte az első körben Kevin Magnussent a versenyből. Ricciardo azonban nem búslakodik emiatt.

    „Általában jobban megyek, mikor büntetést kapok. Így én 5 helyes rajtbüntetést kértem, de három is elég lesz.” – viccelődött Ricciardo.

  • Nem ismétlődhet meg a McLaren versenyzőivel az, ami történt Brazíliában

    Nem ismétlődhet meg a McLaren versenyzőivel az, ami történt Brazíliában

    A McLaren Forma-1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint csapata „nagy lehetőséget” szalasztott el a múlt hétvégén Brazíliában, ahol Daniel Ricciardo és Lando Norris is „felesleges” pályán történt balesetekbe keveredtek.

    Ricciardo versenye már az első körben eldőlt, mivel összeütközött a Haas pilótájával, Kevin Magnussennel, míg Norris is korán összeakadt a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel, de végül egy motorhiba miatt kiesett. Seidl így nyilatkozott:

    „Nyilvánvalóan nagy csalódás, ami velünk történt, mert remek lehetőségünk adódott. Ugyanakkor végül el kell ismernünk, hogy csapatként ma nem sikerült kihúznunk a győzelmet.”

    A McLarennek ez egy drága dupla kiesés volt, mivel a konstruktőri bajnokságban közvetlen riválisuk, az Alpine mindkét autóját az első tízben hozta be, így 19 pontra növelték előnyöket a wokingi alakulattal szemben a hétvégi Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró előtt. Így folytatta:

    „Két olyan incidens történt a pályán, amire nem igazán volt szükség, ugyanakkor a bajnokság negyedik helyéért küzdő fő riválisunk, az Alpine nagyot ment. Ezzel olyan helyzetbe kerültünk, hogy 19 pont a hátrányunk Abu Dhabi előtt, ami nyilvánvalóan megnehezíti azt, hogy a negyedik helyért folytatott harcban maradjunk.”

    Sőt, ha feltételezzük, hogy az Alpine versenyzői nem látják meg a kockás zászlót a Yas Marinában, a McLaren pilótáinak minimum az ötödik és hatodik helyen kellene végezniük, és a leggyorsabb kört is megszerezniük ahhoz, hogy a wokingi istálló megelőzze ellenfelét. Így zárt ezért Seidl:

    „Azonban versenyképesek vagyunk. Sportoló srácok vagyunk, és amíg ez kifejezetten egyértelműen lehetséges, addig kizárólag csak magunkra koncentrálunk, gondoskodunk arról, hogy Abu Dhabiban még egyszer mindent beleadjunk ahhoz, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Bármi is legyen majd a végeredmény, azt pedig el kell fogadnunk.”

    Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

  • Leclerc nagyon meglepődött: Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen

    Leclerc nagyon meglepődött: Nem gondoltam volna, hogy ő is ilyen

    Charles Leclerc nem számított arra, hogy ilyen „agresszív” lesz Lando Norris Brazíliában.

    Miután Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen találkoztak a pályán, mindkét versenyző feladni kényszerült a versenyt. Ám az autókat el kellett vinni a pályáról és a sóderágyból, így a biztonsági autónak is be kellett avatkoznia. Az újraindítás viszont életet lehelet a versenybe. Először Max Verstappen és Lewis Hamilton csörtéjére kapták fel a szurkolók a fejüket, majd jött a monacói és a brit pilóta párostánca.

    A Ferrari versenyzője szerette volna megelőzni a lassabb McLarent, ám Norris nem adta könnyen magát. A játéknak ütközés lett a vége, Leclerc a sóderágyba, majd a falban találta magát, ám szerencséjére tudta folytatni a küzdelmet.

    A versenyirányítás a 23 éves versenyzőt látta bűnösnek, aki váltig állítja, hogy versenybaleset történt. Leclerc azonban meglepődött, mivel nem számított arra, hogy ellenfele ilyen „agresszív” lesz.

    „Nagyon meglepődtem azon, hogy tovább tudtam menni. Ami a megmozdulást illeti, arra gondoltam, hogy Lando nem olyan srác, de valamiért nagyon agresszív volt. A sprintfutamon is ezt csinálta Carlosszal (Sainz). Nem igazán értettem a szándékait, de ez van.” – nyilatkozta Leclerc.

  • Hivatalos: Két új helyszínre is ellátogat 2023-ban az Extreme E!

    Hivatalos: Két új helyszínre is ellátogat 2023-ban az Extreme E!

    A NEOM McLaren XE csapat két új helyszínre látogat el a második Extreme E szezonjukban. Az Extreme E bejelentette harmadik idényének a versenynaptárát, amelyben öt fordulót és két vadonatúj helyszínt erősítettek meg 2023-ra.

    A 2023-as idény lesz a NEOM McLaren XE Team életében a második szezon az elektromos off-road sorozatban, és ismerős terepen kezdődik: március 11-12-én Szaúd-Arábia ad otthont a szezonnyitó Desert X Prix-nek.

    A két új helyszín közül az első az idény második fordulójának ad otthont, amikor is alig több mint két hónappal később, május 13-14-én az Egyesült Királyságba, Skóciába látogat a bajnokság. Ezután július 8-9-én visszatér az olaszországi Szardínia szigetére, ahol az első és a második szezonban is rendeztek futamokat.

    A 2023-as Extreme E versenynaptár a következő:

    Március 11-12. Szaúd-Arábia
    Május 13-14. Skócia
    július 8-9. Szardínia
    Szeptember 16-17. Brazília vagy USA
    TBC Chile

    A szezon negyedik futamát még nem véglegesítették, az X Prix szeptember 16-17-én az USA-ban vagy Brazíliában kerül megrendezésre. A harmadik szezon egy másik ismerős helyszínen zárul, Chile ad otthont majd az utolsó fordulónak egy még meghatározásra váró időpontban.

    A 2022-es Extreme E idény még mindig tart, és 34 ponttal, egy versenyhétvégével a vége előtt az ötödik helyen áll a McLaren a tabellán. Emma Gilmour és Tanner Foust visszatér a szezon utolsó fordulójára az uruguayi Punta del Estében, november 26-27-én.

    Megint változik a McLaren festése, így néznek ki majd Abu Dhabiban