Címke: McLaren

  • A McLaren bejelentésével teljessé vált a Formula E rajtrácsa

    A McLaren bejelentésével teljessé vált a Formula E rajtrácsa

    A McLaren első Formula E szezonját egy újonc, és egy valamivel rutinosabb versenyzővel kezdi meg, hiszen Jake Hughes-t, illetve René Rastot igazolták le.

    A wokingiak a gyári Mercedes csapatát vették át, akik a legutóbbi szezon végén intettek búcsút a szériának. Hughes egyébként az ő fejlesztőpilótájuk volt, illetve a Venturi tartalékosa is, tehát egyértelmű, hogy benne volt a Formula E körforgásában.

    Hughes bejelentésével immáron teljes a mezőny az új évadra, mely egyúttal az új, Gen3-as éra kezdetét is jelenti.

    „Mindenekelőtt nagyon büszke vagyok, és kiváltságosnak érzem magam, hogy a McLaren Racing család tagja lehetek, és lehetőséget kaptam arra, hogy egy ilyen tekintélyes márkát képviseljek” – kommentálta a bejelentést Hughes. „Gyerekként a McLaren volt az egyik olyan csapat, amely arra inspirált, hogy versenyezni kezdjek. Hihetetlen érzés, hogy most bezárul a kör, és én magam képviselem a csapatot az FE-ben. Korábban más formában már voltam az FE csapatnál, és már akkor is nagyszerű eredményeket értünk el. Jó, hogy megvan ez a kapcsolat, és tudom, mit várnak el tőlem. Az, hogy egy olyan időszakban jövök, amikor egy új generációs autó mutatkozik be a sorozatban, izgalmas számomra. Jó lehetőségnek és esélynek érzem, különösen, hogy újonc vagyok a kilencedik szezonban. Nagyszerű évnek nézünk elébe, és alig várom, hogy elkezdjük az előttünk álló utat.”

    Hughes karrierje az együléses autókkal már 2013-ban elkezdődött, a Formula 3-ban (korábbi nevén GP3-ban) pedig öt évet húzott le. Idén versenyzett az F2-ben is, de csak a szezon első felében. Ezalatt összejött neki egy dobogó a Van Amersfoort Racinggel, de ezt később elvették, technikai szabálysértés miatt.

    A Formula E szezon előtti tesztjére december 13-16 között kerül sor Valenciában, míg az évad január 14-én startol, Mexikóban.

    A mostanra teljessé vált 2023-as Formula E mezőny:

    Csapat Pilóta
    Abt Robin Frijns
    Nico Muller
    Andretti Jake Dennis
    Andre Lotterer
    DS Penske Stoffel Vandoorne
    Jean-Eric Vergne
    Envision Nick Cassidy
    Sebastien Buemi
    Jaguar Mitch Evans
    Sam Bird
    Mahindra Oliver Rowland
    Lucas di Grassi
    Maserati Edoardo Mortara
    Maximilian Guenther
    McLaren Rene Rast
    Jake Hughes
    NIO Sergio Sette Camara
    Dan Ticktum
    Nissan Norman Nato
    Sacha Fenestraz
    Porsche Antonio Felix da Costa
    Pascal Wehrlein

     

    Több probléma is hátráltatja a Gen3 autó bevezetését

  • Ezek a nevek vannak most a kalapban a Ferrarinál, Binotto helyére

    Ezek a nevek vannak most a kalapban a Ferrarinál, Binotto helyére

    Ross Brawn gyorsan pontot tett a pletykák végére, miszerint a következő munkahelye a Ferrari menesztett csapatfőnökének, Mattia Binottónak a leváltása lehet.

    Luigi Perna a nagy tekintélyű La Gazzetta dello Sportban így írt korábban, a kialakult helyzetről a Scuderia és Binotto között:

    „Abu Dhabi után nem volt tárgyalás Binotto és a felső vezetés között, ami megerősítette az elszigeteltségét. Binotto végkielégítésének feltételei és mértéke, mivel 2023 végén lejáró szerződése volt, még nem lett elfogadva.”

    A legvalószínűbb forgatókönyv szerint, Binotto helyére Frederic Vasseur a favorit, aki jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke, de erős szálak fűzik Charles Leclerc menedzseréhez, Nicholas Todt-hoz. A hírek szerint a McLarennél dolgozó Andreas Seidlt, sőt, még a Red Bull rendkívül sikeres csapatfőnökét, Christian Hornert is megkörnyékezték, de elutasították a lehetőséget.

    Stefano Mancini, a La Stampa tudósítója szerint Vasseur „továbbra is jelölt”, bár Benedetto Vigna – a Ferrari vezérigazgatója – ideiglenes csapatfőnökként beiktatható. Ugyanígy Binotto idei helyettese, Laurent Mekies is.

    Ugyanakkor egy másik olasz forrás szerint Binottót már legalább négy állásajánlattal hozzák összefüggésbe máshol a boxutcában, többek között az Alpine és az Aston Martinnál is forog a neve állítólag.

    Történjék bármi is a Ferrarinál, az egyértelmű, hogy a csapat változásokat akar, hogy jobban kihasználhassák a következő évben a versenyképességüket. A Ferrari vezérigazgatója, Vigna így látja ezt:

    „Tudtunk fejlődni, és ez örömmel tölt el. Ugyanakkor másodiknak lenni az első a vesztesek között, és nem vagyok elégedett azzal, ahogy a világbajnokság végződött. Azonban azt is gondolom, hogy a csapatban megvan az, ami ahhoz kell, hogy idővel javulni tudjunk.”

    Hivatalos: Binotto távozik, új csapatfőnököt kap a Ferrari!

  • Norris még bízik a McLarenben, de megkongatta a vészharangot

    Norris még bízik a McLarenben, de megkongatta a vészharangot

    Lando Norris kijelentette, továbbra is hisz a McLarenben, viszont a 2022-es teljesítményükkel nem lehetnek elégedettek.

    Az év elején a brit versenyző meghosszabbította a szerződését a wokingi istállóval, így 2025-ig nemigen mozdulhat semerre. Nagy reményeket táplál az új szélcsatorna irányába, ami hamarosan elkészül az alakulat főhadiszállásán. Norris korábban már elmondta, amint a modernizáció befejeződik, azután már nem élhetnek a kifogásokkal, valamit mutatniuk kell.

    Ugyanakkor a 2022-es évad nem úgy alakult, ahogy eltervezték. Az elején nagyon visszaesetek, majd a meglepetés imolai dobogó után stabilizálódott a csapat helyzete. Ám kiugró eredményeket már nem tudtak produkálni. A 23 éves versenyző ugyan elnyerte a középmezőny legjobbja címet (7. lett az egyéni tabellán), de ennél azért többre vágyik.

    „Én nem az a srác vagyok, aki szeret kamuzni, vagy azt akarja, hogy az emberek csak kedveskedjenek neki. Én azt szeretném, ha őszinték lennének hozzám. Bízom a McLarenbe, a srácokban akik itt dolgoznak, az egész csapatban. Az idő majd eldönti merre megyünk tovább. Soha sem lehetsz 100%-ig biztos abban, hogy hol fogsz végezni, ezért lehet esélyed arra, hogy beletalálsz valamibe.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    A brit versenyző tisztában van azzal, hogy az új szabályváltozások mentén rossz lóra tettek, így minél előbb ki kell javítaniuk a hibákat.

    „Az első versenyhez képest sikerült jól felzárkóznunk. Ugyanakkor ha visszagondolok a 2022-es céljainkra… őszintén szólva nem sikerült elérnünk azt, amit akartunk. Ha jól akarunk szerepelni, versenyeket és bajnokságokat akarunk nyerni, akkor nem lehetünk elégedettek a mostani pozíciónkkal. A fejlődésre viszont büszkék lehetünk. Mindenki nagyon jó munkát végzett, a munkamorál nagyon jól működik, csak jobb autóra lenne szükségünk.”

  • Norris szerint megérdemelték a vereséget

    Norris szerint megérdemelték a vereséget

    Lando Norris úgy véli, megérdemelten kaptak ki idén az Alpine-tól.

    A konstruktőri negyedik helyért ádáz csata dúlt a McLaren és a francia istálló között. Fernando Alonso és Esteban Ocon alakulata gyorsabbnak bizonyult a versenyek nagy részén, ám technikai hibák hátráltatták a csapatot.

    Mindaddig a wokingi istálló nem brillírozott. Csak Imolában sikerült a harmadik helyre keveredniük, ám az után nem termett túl sok babér a gárdának. A brit versenyző többször is hangoztatta már a szezon során, hogy az Alpine jobb náluk, csak a technika ördöge babrál ki velük.

    Így Norris szerint megérdemlten kaptak ki a csapattól:

    „Ott vagyunk, ahol lennünk kell, az ötödik helyen. Csalódottak voltunk, hiszen egy karnyújtásnyira volt tőlünk a negyedik pozíció, ám volt egy rossz hétvégénk. Az Alpine-nál viszont négy vagy öt ilyen alkalom volt. A szezon nagy részében ők voltak a gyorsabbak. Az, hogy ilyen sokáig harcolni tudtuk velük azt bizonyítja, hogy sokkal többet kihoztunk a rosszabb csomagunkból. Ez elégedettséggel tölt el. Túl gyengén kezdtük a szezont. Sok munka van abban, hogy ezt a pozíciót elértük, remélhetőleg jövőre jobb lesz a helyzetünk.” – nyilatkozta Norris.

  • Lemondott a Piastri-saga egyik főszereplője

    Lemondott a Piastri-saga egyik főszereplője

    Távozott az Alpine-tól az az ügyvéd, aki az Oscar Piastri ügyet lebonyolította.

    Az ausztrál versenyző még nem aktív tagja a Forma-1-nek, de már most sokan megjegyezték a nevét. Miután Fernando Alonso szerződést kötött az Aston Martinnal, a francia csapatnak gyorsan kellett cselekednie a pilótapiacon. A Renault Akadémiás szerződésre hivatkozva bejelentették a 21 éves versenyzőt az istállóhoz, ám a háttérben már Piastri már megegyezett a McLarennel.

    A közösségi médiás platformjain tisztázta a fiatal a helyzetet, majd a csapatok az F1-es szerződéseket vizsgáló szervezethez fordultak. Benedicte Mercer jogász jelentős szerepet játszott az ügyben, ám végül elbukta a pert. A McLaren kapott szabad utat, így vihették is az ausztrált.

    A szervezet egyhangúan döntött a wokingi istálló javára, ugyanis Webber és Piastri levelezéséből kiderült, hogy az Alpine a határidőket nem tartotta be és megszegte az egyesség ráeső részét. A franciák ráadásul későn nyújtották be a szuperlicenszhez szükséges dokumentumokat, így Piastri még tartalékversenyzőként sem működhetett volna a csapatnál.

    Az ügyvédnő a franciákat védve benyújtott egy függeléket, mi szerint joguk van maguknál tartani a 21 éves versenyzőt, ám a szervezet ezt elutasította. Ugyanis soha nem írtak alá olyan megegyezést, mi szerint Piastri az Alpine tartalékosa. Az ausztrálnak csak a Renault Akadémiával volt kontraktusa.

    Az ügy nagy port kavart a médiában így a szezon vége előtt Mercer elhagyta az istállót.

  • Szakít ikonikus szponzorával a McLaren

    Szakít ikonikus szponzorával a McLaren

    Immáron hivatalos, hogy a McLaren és a Gulf külön utakon folytatják tovább. A két fél megállapodása eredetileg 2023-ig szólt, de most már végleges, hogy a kontraktust nem fogják meghosszabbítani.

    Anno még a 2020-as év folyamán merült fel az a pletyka, hogy a wokingi istálló újra szövetségre lépne a kenőolajakat foglalkozó céggel, akik legutoljára 1968-ban voltak partnerei a brit csapatnak. A 2020-as Brit Nagydíj óta pedig a Gulf matricái ismét láthatók voltak a McLaren autóin.

    Az együttműködés olyannyira sikeres volt, hogy Zak Brown csapatának autóit egy, a régi Gulf-McLaren festéssel látták el a 2021-es Monacói Nagydíjra. A két partner ötlete pedig zseniálisnak bizonyult, ugyanis a közönség tetszését minden téren elnyerte az egyedi fényezés. Azonban nagy meglepetésre a McLaren és a Gulf együttműködése egy kicsivel több, mint 2 év után ismét véget fog érni.

    A felek egy hivatalos közleményt is kiadtak a bejelentést követően és a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown, illetve a Gulf Oil vezérigazgatója, Mike Jones is kifejezte, hogy „hihetetlenül büszkék az általuk elvégzett közös munkára” és arra is, hogy „ebben az időszakban újabb hihetetlen dolgokat vittek véghez közös erővel.”

  • Olasz sajtó: Mattia Binotto azonnali eltávolítása várható a Ferrarinál

    Olasz sajtó: Mattia Binotto azonnali eltávolítása várható a Ferrarinál

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto feltehetően még ma bejelenti távozását a csapattól.

    Az olasz média szerint azért távozik a Ferraritól, mert a csapat vezetői közt nincs meg a bizalom. Ezek közé a személyek közé tartozik John Elkann, aki 2018 júliusa óta a Ferrari elnöke is.

    A hír az olasz istálló csalódást keltő szezonja után érkezik. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a 2022-es év első versenyein harcba szállhatnak a világbajnoki címért, számtalan stratégiai hiba és baleset segített abban, hogy a győzelmet végül a Red Bull szerezte meg.

    Binotto viselte a felelősség legnagyobb terhét, sokan kritizálták a csapat hibáinak a kezeléséért..

    Az elmúlt hetekben a pletykák szerint Frederic Vasseur az esélyes, hogy átvegye a Ferrari irányítását. A francia jelenleg az Alfa Romeo csapatfőnöke, aki hosszú karriert tudhat magáénak a csapatvezetésben és a tehetséges versenyzők nevelésében.

    Bár a Ferrari borzasztó hamar cáfolta a pletykákat, úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy Binotto távozzon a színről.

    Mivel a hivatalos bejelentés a mai nap folyamán várható, nem tűnik valószínűnek, hogy ez barátságos elválás lesz. A svájci mérnök 28 éve dolgozik Maranellóban, de állítólag belefáradt a saját kollégái által is felé irányuló frusztrációba.

    A Forma-1-ben igen megszokott az, hogy az alkalmazottak egyik csapatból átugranak a másikba. Ezen korábbi pletykék ellenére a McLarentől Andreas Seidl visszautasította az ajánlatot, hogy ő legyen a Ferrari új csapatfőnöke.

    Binotto is rámutatott, arra hogy Vettel kudarcot vallott a Ferrarinál

  • McLaren: Nem Ricciardón ment el a 4. helyünk

    McLaren: Nem Ricciardón ment el a 4. helyünk

    A McLaren mindössze egyetlen dobogós helyezést volt képes szerezni 2022-ben. Lando Norris Imolában pezsgőzhetett a pódiumon és a brit hiába nyújtott jó teljesítményt idén, a wokingiak így csak az 5. helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban. Ez pedig részben Daniel Ricciardo folyamatos rossz teljesítményeinek is betudható, azonban a McLaren szerint nem az ausztrál pilótán ment el a dolog.

    Norris 122 ponttal zárta az idei évadot, ezzel szemben Ricciardo neve mellett mindössze 37 egység szerepelt és ez egy jelentős különbségnek számít. Azonban hiába a pilóták közötti differencia, a wokingi istálló csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy véli, „nem lenne helyes” Ricciardót felelősség tenni ezen ügy kapcsán.

    „A kudarc az én és a csapat felelőssége is, hogy nem voltunk képesek megadni a szükséges feltételeket Daniel számára. Hiába próbáltunk meg mindent és jártunk el a dolgokban a legjobb tudásunk szerint, mégsem jártunk sikerrel és ezt rendkívül sajnáljuk is.”

    Ricciardo útja azonban Abu Dhabiban véget ért a McLarennél és egy időre a Forma-1-ben is, habár nemrégiben hivatalossá vált a Red Bullhoz való visszatérése. A McLarennél pedig a Formula 2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri veszi majd át, aki már ki is próbálhatta az MCL36-ot az évadzáró Abu Dhabi teszten.

  • Hamilton újabb „első helyet” bukott el, nem ő keres a legjobban az F1-ben

    Hamilton újabb „első helyet” bukott el, nem ő keres a legjobban az F1-ben

    2013 óta először nem Lewis Hamilton vitte haza a legtöbb pénzt idén a Forma-1-ből.

    Éveken keresztül a hétszeres világbajnok kapta a legtöbbet a versenyzéséért, ám ebben az évben fordult a kocka. Legnagyobb riválisa ugyanis erről a listáról is letaszította a brit pilótát.

    Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes az idei évnek, ám a bajnoki címről szőtt álmaik gyorsan szertefoszlottak. A W13-as nem úgy muzsikált, ahogy szerették volna, ezen felül a pattogás is náluk okozta a legtöbb problémát. Ugyan az év végén felzárkózott a csapat, és futamot is tudott nyerni, ám a dobogó tetejére nem Hamilton állhatott fel, hanem George Russell.

    Így számos bónusz juttatástól esett el a hétszeres világbajnok. Mindaddig Max Verstappen számláján a pénz szépen növekedett. A Forbes szerint ezt a csatát is a holland nyerte.

    A lap ugyanakkor nem vette figyelembe a reklámokból származó bevételeket, ám az első 10 helyezett még így is jól áll. Becsléseik szerint a jövedelmük 25%-al növekedett a tavalyihoz képest. A számításokat a Formula Money segítségével végezték el. Állításaikat jogi beadványokra, pénzügyi dokumentumokra, a média által megszellőztetett információkra és az iparágban dolgozók beszámolóira alapozzák.

    A Forbes szerint tehát ők 10-en alkotják a legjobban keresők listáját a száguldó cirkuszban.

    1. Max Verstappen – 60 millió dollár

    Nem meglepő, hogy a második világbajnoki címét megszerző holland markát ütötte a legnagyobb összeg 2022-ben. A 25 éves pilóta idén 15 győzelemmel lett gazdagabb, mindemellett a bajnoki címért járó bónuszt is bezsebelhette. A Forbes szerint a 40 milliós alapfizetésén túl 20 millió bónuszt kapott Verstappen.

    2. Lewis Hamilton – 55 millió dollár

    A brit versenyző nem sokkal maradt el riválisától, ám az az 5 millió dolláros különbség a tabella második helyére taszította a hétszeres világbajnokot. 

    3. Fernando Alonso – 30 millió dollár

    Az Alpine-tól távozó spanyol sem panaszkodhat idén, hiszen a francia csapatnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A konstruktőri negyedik helyet ugyan megszerzete a az alakulat, ám egész évben technikai hibák hátráltatták a versenyzőket. Míg a pályán Alonso balszerencsés volt, addig a jövedelme mentén ez nem mondható el.

    4. Serigo Pérez – 26 millió dollár

    A mexikói versenyző jóval kevesebbet keres csapattársánál, ám még így sem panaszkodhat. A „védelmi miniszter” idén is segítette a hollandot és az istállót, ám végül az egyéni tabella második helyét nem sikerült bebiztosítania. Pérez jövedelmének nagy részét a bónuszoknak köszönheti, így elégedetten készülhet a 2023-as szezonra.

    5. Charles Leclerc – 23 millió dollár

    Jól indult a Ferrari éve, ám a technikai hibák és a rossz stratégia miatt az évad közepén kiszálltak a meccsből. A Red Bull a fejlesztési versenyből is jobban jött ki, így a Scuderiának be kellett érnie a második hellyel. Leclerc alapfizetése 12 millió dollár, ám bónuszjuttatásként kapott még 11 milliót a monacói. 

    6.  Sebastian Vettel – 17 millió dollár

    A visszavonuló négyszeres világbajnok alapfizetése 15 millió dollár volt az Aston Martinnál, és a bónuszjuttatások további 2 milliót adtak hozzá a jövedelméhez. Ugyan a csapatnak nem sikerült megszereznie a konstruktőri 7. pozíciót, ám a versenyzők mindent megtettek, amit csak lehetett. Vettel ugyanakkor nem egyedül osztozik a Forbes listájának 6. helyén.

    6. Daniel Ricciardo – 17 millió dollár

    Az ausztrál jövőre a Red Bull tartalékversenyzője lesz, ugyanis a McLaren idő előtt bontott szerződést vele. Csakúgy, mint Vettel esetében, Ricciardo alapfizetése is 15 millió dollár, és bónuszként jár mellé a további 2 millió.

    8. Carlos Sainz – 15 millió dollár

    A spanyol versenyző nehéz szezonon van túl. Az év első felében nehezen szokott össze a konstrukcióval, majd a Ferrari lemaradt a fejlesztések terén a Red Bulltól. Silverstone-ban megszerezte pályafutása első győzelmét, ám az összetettben nem sikerült Leclerc elé keverednie. Sainz alapbérre 8 millió dollár a Ferrarinál, ám a bónuszok terén ő sem panaszkodhat. További 7 millióval gyarapította a bankszámláját.

    9. Lando Norris – 11 millió dollár

    Nagy reményekkel várta az új érát a McLaren is, ám a szezon első felében nagyon szenvedett a csapat. Meglepetésükre Imolában dobogóra álltak, de a bravúrt nem sikerült megismételniük az évad további részében. Norris lett a „középmezőny királya”, és idén kötött szerződésével elégedetten nézhet a bankszámlájára is. Alapbére 5 millió dollár ugyan, ám a bónuszoknak köszönhetően további 6 millió ütötte a markát idén.

    10. George Russell – 10 millió dollár

    A brit pilóta alapbére a legkevesebb az itt felsorolt versenyzők közül, ugyanis csak 3 millió dollárt vihet haza a Mercedestől. Ám a Brazíliában szerzett győzelme megdobta az ázsióját, így további 7 millió dolláros bónuszt tudhat magáénak.

  • Dennis nem tartotta sokra az akkori versenyzőket, ezért bevállalta Hamiltont

    Dennis nem tartotta sokra az akkori versenyzőket, ezért bevállalta Hamiltont

    16 éve, ezen a napon, 2006. november 24-én bejelentették, hogy az akkor 21 éves Lewis Hamiltont a következő szezonra Fernando Alonso csapattársaként igazolták a McLarenhez.

    Ez lett a végkifejlete annak, hogy 11 évvel korábban a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis felkarolta őt.

    „Kifejezetten nem vagyok elragadtatva a jelenleg az F1-ben szereplő versenyzők többségétől.” – mondta 2006-ban Dennis. „Úgy érzem, Lewis jól felkészült arra, hogy elbánjon ezekkel a versenyzőkkel, akik ebbe a kategóriába tartoznak.”

    Hamilton maga is elmondta, milyen érzés, hogy leigazolták Forma-1-es versenyzőnek.

    Embed from Getty Images

    „Szürreális érzés volt. Egy kanapén ültem Ronnal szemben, az otthonában” – mesélte Lewis, aki akkor még nem sejtette, hogy Michael Schumacher 7 világbajnoki címes rekordját is beállítja később.

    „Elmondta, hogy a McLaren úgy döntött, hogy engem vesz fel új versenyzőnek. Nem hatódtam meg látványosan. Profi arcot vágtam. Láttam, hogy Ron izgatott. Azt mondta, nekem is annak kellene lennem. Belülről az is voltam. De olyan sokáig kellett várni. Kellemes érzés volt tudni, hogy a hely az enyém.”