Címke: McLaren

  • Alonso kitűzte a célt: irány a harmadik bajnoki cím

    Alonso kitűzte a célt: irány a harmadik bajnoki cím

    Fernando Alonso vérszemet kapott, és megcélozta újfent a harmadik világbajnoki cím megszerzését.

    A spanyol versenyző 2006-ban ünnepelhette második címét. Michael Schumacher visszavonult az év végén, helyére Kimi Räikkönen érkezett a Ferrariba. Míg a 41 éves pilóta először lépte át a McLaren kapuit.

    Alonso reményekkel telve indult neki a kalandnak, ám a kémbotrány és Lewis Hamilton szereplése végül elodázta a cél beteljesítését. Ezután visszatért a Renault-hoz, ám ott sem sikerült megvalósítani álmait. Így 2010-ben a Ferrarinál talált új reményre. Ám Sebastian Vettel és a Red Bull jó szereplése miatt a harmadik bajnoki címről szőtt álom egy még magasabb polcra került.

    A ferraris kaland után a kétszeres bajnok újfent a McLarennel találta magát, ám a Hondával kiegészülve a csapat inkább a hátsó traktust uralta. Alonso vissza is vonult, de az új szabályok újra felkeltették az érdeklődését. 2021-ben visszatért az Alpine-l. Úgy tűnt, jó a hangulat a csapatnál, ám miután tavaly Sebastian Vettel bejelentette a visszavonulását, Alonso még tudta fokozni a meglepő helyzetet. Az Aston Martinhoz ment át, ami egyelőre jó döntésnek bizonyult.

    Forma-1, Fernando Alonso, dobogó, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin

    A „zöld Red Bull” segítségével a dobogó legalsó fokára állhatott fel, és már alig várja, hogy a hétvégén ismét autóba üljön. Alonso idén megszerezheti 33. győzelmét és a 100. dobogós helyezését is, ám ennél nagyobb célok lebegnek a szeme előtt.

    „A 100. dobogós helyezés? A 33. győzelem? Én egyértelműen a harmadik bajnoki címre hajtok” – nyilatkozta nevetve Alonso a Canal Plus-nak.

    A McLaren fiatalja a spanyol mellé állt:

    Lando Norris támogatja a kétszeres világbajnok törekvéseit. A 23 éves pilótát is meglepte az Aston Martin előrelépés, így nem tartja kizártnak, ha az elkövetkezendő években valóban bajnok lenne a csapat a spanyollal.

    „Még idén is bajnok lehet. El tudjátok ezt hinni?” – jelentette ki Twitch streamjében Norris.

    James Vowles szerint a kanadai-brit csapat nem csak a Bikák megoldásaiból merített ihletett. Ismerős elemeket is felfedezett az autón a Mercedes egykori főstratégája.

    „Az autó teljes hátsó része a Mercedestől származik. Amit jól csináltak, az az aero fejlesztés. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy tartósan az első háromban lesznek.” – magyarázta a Williams újdonsült csapatfőnöke.

    Alonso vezérletével akár a harmadik erő is lehet az Aston Martin

  • Elárulta a McLaren, mikor fordulhatnak jobbra a dolgaik

    Elárulta a McLaren, mikor fordulhatnak jobbra a dolgaik

    Várva-várt fejlesztést kezdhet el használni a nyáron a McLaren, ám az újítás igazán csak 2024-ben fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket.

    Az új szabályok hajnalán nem jó irányba indult el wokingi istálló, de az évközi fejlesztések során sikerült a középmezőnybe feltornázniuk magukat. 2023-ban viszont megismétlődött a tavalyi rossz szereplés. Mindkét autóban technikai hiba ütötte fel a fejét, az újonc Oscar Piastrinak még fel is kellett adnia a küzdelmet a verseny elején.

    A brit istálló számolt a nehézségekkel, viszont nyáron már bevethetik a várt fejlesztésüket. Már évek óta dolgoznak az új szélcsatornán, ami Andrea Stella szerint már elkészült. Az olasz csapatvezető a Motorsport.com-nak elmondta, némi finomhangolást még el kell végezniük, de számításaik szerint júniusban már elkezdhetnek dolgozni az új szélcsatornában. A 2024-es autót már az új eszköz által álmodják meg, így nagy előrelépésre számítanak.

    Forma-1, Oscar Piastri, McLaren, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
    Oscar Piastri – Fotó: Pirelli

    „Reményeink szerint júniusban már a szélcsatornában lesz az új autó. Már üzembe helyeztük, de még finomhangolnunk kell és telepítenünk kell rá azokat a programokat, amikkel a nyomást és az erők mérését végezzük. A hardver már létezik, a ventilátor működőképes. Az irodában is nagyon jól lehet hallani. Ez megnyugtat, mivel így érzem, hogy haladunk előre. Ám az új autómodellt még nem tesszük bele és nem végzünk általa teszteket. Először egy referenciamodellt kell használni a két szélcsatornában. Így látni tudjuk a korrelációt és megismételhetőséget. Ezt nem az új modellel szeretnék végrehajtani, erre a feladatra a régit alkalmazzuk. Mikor már többet tudunk az új szélcsatornáról, akkor bevetjük a 2024-es autó kapcsán is.” – magyarázta Stella.

     A Toyota hagyatékát használja a McLaren:

    Jelenleg a wokingi istálló a Toyota kölni szélcsatornáját fogja munkára. Így a tesztelésre szánt elemeket minden egyes alkalommal az Egyesült Királyságból Németországba kell szállítaniuk. Ez a folyamat rengeteg időt és pénzt ölel fel, így alig várja a csapat, hogy a saját részlegét birtokba vegye.

    Stella viszont nem szeretné kifogásként használni ezt.

    „A szélcsatorna önmagában nem elég ahhoz, hogy igazolja az autónk jelenlegi pozícióját. Ettől függetlenül jobb munkát is végezhettünk volna. Felül kell vizsgálnunk a történteket.”

    Az olasz vezető azt is elárulta, hogy ez első komolyabb fejlesztési csomag Bakuban kerül az autóra.

  • Teljes a káosz a McLaren háza táján

    Teljes a káosz a McLaren háza táján

    Egyértelműen kijelenthető, hogy igaz idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb negatívuma a McLaren csapata. A wokingiak a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is egy jó mély gödörből kénytelenek indulni. Andrea Stella felfedte, hogy mindkét autójukkal akadtak problémák a Bahreini Nagydíj során.

    Oscar Piastri a lelke mélyén biztosan egy jobb bemutatkozó versenyben reménykedett. Az ausztrál újonc esett ki elsőnek a versenyből, miután a rádión közölte a versenymérnökével, hogy nem működik a váltója. A McLaren egy kormánycserével próbálta meg orvosolni a hibát, de végül nem jártak sikerrel. Stella elárulta, hogy azért nem sikerült a rendszer újraindítása, mert egy további probléma is adódott a kormányoszloppal.

    A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    Lando Norris MCL60-jából pedig szivárgott a nyomás, ami miatt a motorral és a váltóval is akadtak problémák. A brit fiatalnak – aki már a tesztek során nagy frusztrált volt a csapat rossz teljesítménye miatt – emiatt 10 körönként ki kellett állnia a bokszba, hogy a szerelők fel tudják tölteni az autóját levegővel a bal oldali oldaldobozon keresztül.

    Ugyanakkor Norris versenye a probléma megjelenéséig egyáltalán nem volt rossznak mondható. A 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztese ugyanis sokkal rosszabb tempóra számított és a jó rajtja után sokáig a pontszerző helyek közelében volt képes autózni.

    „Jól rajtoltam és emiatt tudtam fogni pár pozíciót. Onnantól fogva azonban nem volt túl sok esélyem, mert a pneumatikai gondjaim mellett egyéb problémák is hátráltattak. Ezt követően 10 körönként ki kellett állnunk a bokszba és minden esélyünket elveszítettük.”

    Norris azonban a csapata pocsék hétvégéje után is vicces kedvében volt és szerint az volt a hétvége legnagyobb pozitívuma, hogy „a McLaren a szerelői a problémái miatt sokszor gyakorolhatták a kerékcserét.”

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

     

  • Norris tudta mire vállalkozik, de azért figyelmeztette a McLarent

    Norris tudta mire vállalkozik, de azért figyelmeztette a McLarent

    Lando Norris tudta mire vállalkozik, mikor szerződést hosszabbított a McLarennel, ugyanakkor egy figyelmeztető lövést is leadott.

    Tavaly a brit versenyző további évekkel megtoldotta kontraktusát, így egy darabig még élvezheti a wokingiak szeretetét. Ám az új szabályok mentén a csapat visszaesett. Ugyan sikerült 2022-ben a 23 éves pilótának végül a középmezőny legjóbbjának lennie, ám a 2023-as teszt során azt látszott, hogy még nehezebb helyzetbe kerültek.

    A Red Bull már többször megkörnyékezte Norrist, aki mindig a McLarent választotta. A versenyző kihangsúlyozta, hogy szeret a papaya színű csapatnál versenyezni, viszont van egy tulajdonsága ami egyre nagyobb teret ölt. Így résnyire nyitva hagyta az ajtót az utána érdeklődő csapatoknak.

    „Még néhány évig itt vagyok (a McLarennél) és ez azért van így, mert én akartam. Tisztában voltam azzal, hogy még nem fogunk bajnokságokat nyerni. Tudtam, hogy ez egy nagy kaland lesz, ahol törekedni kell a fejlődésre, és arra, hogy eljussunk az elejére. Ez lesz mindennek a kulcsa. Viszont nem vagyok türelmes ember.” – magyarázta Norris.

    Horner úgy „udvarolt” Norrisnak, mint soha senki

  • A Ferrari könnyen idegesítheti idén a Red Bullt?

    A Ferrari könnyen idegesítheti idén a Red Bullt?

    Alex Wurz szerint a Red Bull idén is az etalon, de a Ferrari azért idegesítheti a címvédő csapatot.

    A szakértők többsége már jóslatokba bocsátkozott az erőviszonyok kapcsán. A szezon előtti teszt után a legtöbben a Bikákat prognosztizálják az élre, míg a második erőt a Scuderia képviselheti. A GPDA elnöke szerint ugyanaz a helyzet állhat elő, mint tavaly. Egy körön megszorongathatja a Red Bullt a Ferrari, ám hosszú távon még mindig az osztrák istálló a jobb.

    Ezt az elméletet alátámasztja az is, hogy a vörösök még mindig nagyon küzdenek a gumikopással.

    A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    „Egy körön belül még közel kerülhetnek hozzájuk, de hosszú távon nagy a lemaradásuk. Ez a gyenge pontja a Ferrarinak. Ugyanakkor ahol nem olyan durva az aszfalt és kevesebb az alulkormányzottság, ott bosszanthatják a Red Bullt.”

    Wurz hozzátette, hogy a Mercedes autóját látja a legnehezebben kezelhetőnek.

    „A felvételeken látszott, hogy nem úgy fut, mintha sínen húznák. A hátsó résszel vannak problémák. Talán a motort is lejjebb tekerték. A túl nagy blöffölés nem tesz jót, és ezzel ők is tisztában vannak. Véleményem szerint egy kicsit vannak csak lemaradva a Ferraritól.”

    Az egykori versenyző szerint az Aston Martin viszont nagyot ugrott előre:

    „A hosszúetapjaik ígéretesek voltak, én a középmezőny elejére tenném őket. A McLarennél viszont pont az ellenkezője történt. Ők nagyon visszaestek. Túl nagy a légellenállása az autónak.”

  • Norris: 2022 elején sokkal rosszabb volt a helyzet

    Norris: 2022 elején sokkal rosszabb volt a helyzet

    Lando Norris úgy véli, hogy idén sokkal jobban állnak a felkészülési fázisban, mint 2022-ben.

    A McLaren a szezon előtti teszten több problémával is szembe került. A tempójuk nem volt acélos, és a fékekkel újfent meggyült a bajuk. A fékgondok még tavaly ütötték fel a fejüket és azóta nem sikerült teljesen kiküszöbölnie a problémát a csapatnak. Will Buxton az utolsó tesztnap végén elmondta, látta, ahogy a brit pilóta beleütött egyet a falba.

    Norris szó szerint a falat ütötte a teszt után

    A McLarennél ugyan feszült a helyzet, de Norris szerint idén sokkal jobban állnak, mint 2022-ben.

    „Most sokkal jobb, mint tavaly ilyenkor. Sokkal jobban figyeltünk arra, hogy mindennel készek legyünk, és nagyjából ez teljesült is. Itt-ott tapasztalható némi visszaesés, de a csapat sokkal jobb munkát végzett. Egyértelműen jobb helyzetben vagyunk. Őszintén szólva az elmúlt napokban sok dologgal küszködtünk. Ám úgy vélem felfedeztük a hibák forrását és a beállítások terén is különböző dolgokat próbáltunk ki. Hasonlít ugyan az autó a tavalyi konstrukcióra, mégis sok mindenben különböznek. A tavalyihoz hasonlóan kezelhető az idei versenygép is, ez sok szempontból jó. Viszont egyértelműen van min javítanunk.” – foglalt össze Norris.

  • Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    A Drive to Survive 5. évadjából kiderült, hogy előre figyelmeztették Daniel Ricciardót a McLaren ügyvezetőjével kapcsolatban.

    A Renault-nál nem alakult jól az ausztrál karrierje, és a dobogós helyezések későn jöttek, ugyanis 2021-re már megállapodott a wokingi istállóval. Akkor még jó döntésnek tűnt az újabb munkahelyváltás, ám ahogy elkezdődött az év, úgy szembesült a problémákkal a 33 éves pilóta.

    Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

    Ugyan sikerült Monzában futamot nyernie, de utána már nem tudott jó eredményt elérni az ausztrál. Így 2022-ben a csapat bejelentette, hogy idő előtt kiadják az útját. Ricciardo a sorozatban utalt arra, hogy ő is csak a nyári szünetben tudta meg a csapat döntését. Bejelentette a kötelezőket, majd fejét vakarva gondolkodott azon, hogy mi lesz vele a jövőben.

    Mikor visszatért a mezőny a vakációról, szinte mindenki Ricciardóra volt kíváncsi. Roberto Chinchero, az olasz Motorsport.com és az olasz Sky szakértője a következőket mondta a 33 éves versenyzőnek:

    „Én mondtam neked, hogy ne bízz Zakben!” – Ricciardo finoman bólogatott, majd megköszönte olaszul a jótanácsokat a szakírónak.

    Ricciardo helyére tehát Oscar Piastri került, míg az Alpine nehéz helyzetbe került. Brown még egy cserét is felajánlott a két csapat között (Ricciardo és Piastri), de végül Pierre Gaslyt választotta a francia csapat.

     

  • Norris szó szerint a falat ütötte a teszt után

    Norris szó szerint a falat ütötte a teszt után

    Az utolsó tesztnapon Lando Norris már a falat püffölte idegeségben a McLaren helyzete miatt.

    Nem indult jól a wokingi istálló szezonja. Az elmúlt három napon sorra ütötték fel a problémák a fejüket, a konstrukció tempója nem a legjobb és Zak Brown is elismerte, hogy eléggé tévútra tévedtek.

    A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A brit versenyző csak a 11. helyet tudta megszerezni a zárónapon, míg Oscar Piastri a 16. pozícióban végzett.

    Norrisnak 2025-ig szerződése van a papaya színű csapattal, így frusztráltan vette tudomásul, hogy idén is rossz helyzetből kezdik az évet.

    „Láttam ahogy elhagyja a garázst és az oldalsó versenyzői részhez sétál. Tőle szokatlan módon beleütött a vékony paravánfalba. Nem akarta ledönteni, de érezhető volt a frusztrációja. Látszik, hogy nincsenek rendben a dolgok a csapatnál.” – árulta el Will Buxton.

    David Croft szerint kérdőjelek fognak lebegni Norris fejében egy újabb rossz szezon után. A 23 éves versenyző így könnyen más lehetőségek után nézhet.

    „Akár a nagycsapatok felé is közeledhet. A McLaren már Bahreinbe menet jelezte, hogy nem szabad nagy elvárásokat megfogalmazni. Ám úgy tűnik, idén még inkább visszacsúsztak, és ez frusztrálja Landót.”

  • Pérez hozta a kötelezőt, Bottas pedig Hamilton sarkában lohol

    Pérez hozta a kötelezőt, Bottas pedig Hamilton sarkában lohol

    Véget is ért a Forma-1 idei szezon előtti tesztje. Mindössze három nap állt a versenyzők és csapatok rendelkezésére, hogy pályán tesztelhessék magukat és autóikat a jövőheti szezonkezdés előtt.

    Miután a mai, utolsó napon délelőtt Charles Leclerc volt a leggyorsabb, a délutáni gárda meg tudta javítani idejét.

    Ahogy a délutáni műszak elkezdődött Bahreinben Esteban Ocon már pályára is hajtott.

    A délelőtti eredmények egy ideig nem kerültek veszélybe, fél óra elteltével „még csak” Alex Albonnak sikerült egy 6. időt futnia.

    Már indul is a délutáni műszak, Ocon már pályán is.

    Lando Norrisnak fontos lett volna, hogy sok kört teljesítsen, mivel műszaki problkémák miatt csapattársa nem sokat tudott körözni délelőtt. Azonban a McLaren küzdelmei folytatódtak. Norris sem sokkal többet tudott pályán tartózkodni.

    Alonso csak jóval a többiek után merészkedett ki először a pályára és az 5. helyen kezdett.

    Sainz igyekezett versenyre kelni csapattársa délelőtti top idejével. 12 ezredre megközelítette azt, nem sikerült elé kerülnie.

    Délután négykor (magyar idő szerint) Pérez, Albon és Bottas már túllépték a 100 kört. Közben továbbra sem überelte még senki Leclerc délelőtti legjobb idejét.

    1 órával a vége előtt Pérez, Hamilton, Leclerc volt a sorrend az élen. A mexikói 1:30.616-tal vezetett, mindössze négy századdal Hamilton előtt.

    Később Norris újra a pályára léphetett, miközben Bottas a harmadik helyre ugrott.

    A délután, és egyben az utolsó nap legjobbja végül Pérez lett. Mögötte Hamilton és Bottas zárt.

    A leintés után ismét volt még akció. Az FIA tesztelte a VSC, Safety Car és red flag rendszereket, a versenyzők pedig rajtot gyakorolhattak, „versenyt” szimulálhattak. Ez olyannyira jól sikerült, hogy előzgetésbe kezdtek és kis híján ütközés is lett belőle.

    Ezzel a lelkesedéssel azonban jobb, ha egy hetet még várnak.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Sergio Perez Red Bull 1:30.305 133
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.664 0.359 65
    3 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:30.827 0.522 131
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:31.024 0.719 67
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:31.036 0.731 76
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.261 0.956 79
    7 Kevin Magnussen Haas 1:31.381 1.076 95
    8 George Russell Mercedes 1:31.442 1.137 83
    9 Fernando Alonso Aston Martin 1:31.450 1.145 80
    10 Felipe Drugovich Aston Martin 1:32.075 1.770 77
    11 Lando Norris McLaren 1:32.160 1.855 37
    12 Pierre Gasly Alpine 1:32.762 2.457 56
    13 Alex Albon Williams 1:32.793 2.488 136
    14 Esteban Ocon Alpine 1:33.257 2.952 76
    15 Nico Hulkenberg Haas 1:33.329 3.024 77
    16 Oscar Piastri McLaren 1:33.655 3.350 44
    17 Nyck de Vries AlphaTauri 1:38.244 7.939 87
  • A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A McLaren elismerte, hogy nem tudott olyan mértékű fejlődést elérni az idei autójával, mint azt szerették volna.

    A wokingi istálló a tavalyi évhez hasonlóan idén is fékproblémákkal küszködött, ami miatt a csütörtöki nap folyamán rengeteg időtől estek el. Emellett Lando Norris és Oscar Piastri sem brillírozott a pályán, miután egyik fiatal köridejei sem voltak valami erősek.

    A McLaren küszködése azonban egyáltalán nem számít meglepetésnek, miután az újdonsült csapatfőnök, Andrea Stella már a bemutatón elmondta, hogy egyáltalán nem elégedettek az ott prezentált MCL60-nal.

    A brit csapat ügyvezető igazgatója, Zak Brown is megerősítette, hogy jelen pillanatban nem ott tartanak, ahol szeretnének, azonban azzal még nincsenek tisztában, hogy hol helyezkednek el az erősorrendben.

    „Az első futamig nehéz lesz belőni, hol állunk a mezőnyben” – ismerte el az amerikai üzletguru. – Azt viszont tudjuk, hogy nem értük el az általunk kitűzött fejlődési célokat. Ezzel tisztában voltunk és jobbnak gondoltuk, ha ezt őszintén bevalljuk.”

    „A többi csapathoz hasonlóan mi is sok újítással készülünk az elkövetkező futamokra. Emiatt pedig már nagyon izgatottak vagyunk, hogy mennyit fognak jelenteni az új elemek az autón. Nagyon nehéz lesz megmondani, hogy mi lesz, de mindent meg fogunk tenni a jó eredmény érdekében.”

    A túl nagy légellenállás

    A McLaren az idei téli szünetre azt a célt tűzte ki, hogy 3 fő területen szeretne fejlődést elérni: az aerodinamikai hatékonyságban, a gumik kezelésében és az autó kezelhetőségében. Az utóbbi kettőben sikerült, azonban az első célt még nem sikerült abszolválniuk, ami miatt az MCL60-nak túl nagy lett a légellenállása.

    Stelláék „egyáltalán nem lepődtek meg a teljesítményükön”, ugyanis „a korábban begyűjtött adatoknak köszönhetően már valamilyen szinten már kirajzolódott a mostani formájuk”. Az olasz szakember szerint „rengeteg a teendő”, amiben igaza van, mert ha a wokingi csapat nem szedi össze magát, akkor még a tavalyi évhez képest is hátrébb kerülhetnek a konstruktőri bajnokságban.

    Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán