Címke: McLaren

  • A McLaren örül neki, hogy náluk van a „jövő bajnoka”: Egy jó autó kell még

    A McLaren örül neki, hogy náluk van a „jövő bajnoka”: Egy jó autó kell még

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, azért van egy kis okuk arra, hogy örüljenek, hiszen náluk van Oscar Piastri, akit a jövő bajnokának tekintenek.

    Az ausztrál versenyző tavaly még a Renault Akadémia tagja volt, ám ők a korábbi ígéreteiknek nem tettek eleget. A 22 éves pilótát nem ültették be időben az Alpine-ba, így Piastri más lehetőségeket keresett. Mikor már megegyezett a wokingi csapattal, akkor nyílt meg egy pozíció a franciáknál, de a fiatal pilóta inkább a papaya színű istállót választotta.

    Nagy reményekkel vágtak neki a 2023-as bajnokságnak, ám rosszabbul kezdték a szezont, mint a tavalyi évet. A technikai hibák mellett az autó sebessége sem megfelelő, így egy három lépcsős fejlesztési csomagot és új technikai vezetőket mutatott be a McLaren.

    Az amerikai vezető elismerte, nincs nagyon okuk az örömre, de azért egy dolog miatt boldogok lehetnek. Piastri nagyon jól teljesít, sőt bakui esettel kivívta a vezetőség tiszteletét is.

    Oscar Piastri, McLaren
    Oscar Piastri – Fotó: McLaren

    „Nem volt jól Bakuban, de ő végül úgy döntött, hogy belevág. Én olyan híreket kaptam, hogy nem tud elindulni a betegsége miatt. Azon gondolkodtunk, hogy visszaléptetjük a sprintfutamon. Ám Oscar (Piastri) lehajtotta a fejét, és végig csinálta az egészet. Lenyűgöző volt. Amióta az autóban ül, elképesztően teljesít. Nagyon érett, koncentrált és technikás. Nem is tudnék jobb versenyzői párost elképzelni a csapatban” – nyilatkozta Brown.

    Ugyanakkor a csapat tisztában van azzal, hogy egy jó autót kell összeraknia, ha meg akarja tartani a versenyzőit.

    „Még a legtöbb pálya új Oscar számára, de nagyon jól teljesít. A jelek szerint a jövő egyik világbajnoka van a kezünkben. Már csak azon kell dolgoznunk, hogy gyors autót kapjon.”

  • Az F1 egyik nagy reménysége gőzerővel új csapatot kereshet?

    Az F1 egyik nagy reménysége gőzerővel új csapatot kereshet?

    Martin Brundle szerint Lando Norrist hiába köti a szerződés, ha nem villant a McLaren, akkor más lehetőség után fog nézni.

    A McLaren tavalyi éve sem indult jól, ám idén még nagyobb hátrányba kerültek. Egy-két kiugró eredményt ugyan mutattak (pontot szerzetek Ausztráliában), ám legtöbbször a wokingi csapat a mezőny hátsó traktusában foglal helyet.

    Az átszervezések ugyan már megkezdődtek, és a három lépcsős fejlesztési csomag első elemei felkerültek az autóra, de a brit alakulat nemigen mozdult el a helyéről. Ugyan az időmérőn már jobban teljesítenek, viszont a versenytempójuk még mindig elmarad a többi istállótól.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    Norris szerződése 2025 végéig érvényes, ám az egykori versenyző szerint honfitársa már a csapatváltást fontolgatja. A 23 éves pilóta többször hangoztatta, hogy jól érzi magát a McLarennél, és a papaya színű csapattal szeretne nyerni, ám a brit pilóta türelme is kezd elfogyni. Az új szélcsatornát már a jövő évi autó tervezésénél bevetheti az alakulat, így a versenyző elvárja, hogy 2024-ben előrébb kerüljenek. Ám, ha nem villanat valamit a McLaren, akkor Norris könnyen búcsút inthet nekik.

    „Lando körül fog nézni, és körül is kell néznie. Ám a jelenlegi szerződésével oda van szögelve a McLarenhhez. Így van még arra ideje, hogy megvizsgálja a lehetőségeit, ráadásul még nagyon fiatal is. Viszont a McLarennek a következő 18 hónapban muszáj valamit lepakolnia az asztalra, különben Lando keményen más opciók után fog nézni” – nyilatkozta Brundle.

  • Norris sem ért egyet az FIA-val: A Red Bullnak nincs is szüksége DRS-re

    Norris sem ért egyet az FIA-val: A Red Bullnak nincs is szüksége DRS-re

    Lando Norris sem ért egyet a lerövidített DRS-zónák koncepciójával, így arra kéri az FIA-t, hogy ne a tavalyi adatok alapján próbáljon ítéletet hozni.

    Az elmúlt két versenyen a Szövetség egy vitatható lépésre szánta el magát, mivel azt akarták elérni, hogy ne tudják egymást olyan könnyen kikerülni a versenyzők. Ám a tervük visszafelé sült el, mivel Bakuban egymás mögött vonatozott a mezőny, így pedig unalomba fulladt az esemény.

    Miamiban már több előzés történt, viszont a versenyzők nem voltak elégedettek a lerövidített zóna hatásával. Így az FIA azt ígérte, konzultálni fog a pilótákkal az ügyről, és megpróbálja megtalálni a legjobb megoldás az előzések elősegítéséhez.

    Helmut Marko azzal vádolta a Szövetséget, hogy manipulálni akarják a versenyeket. Míg a McLaren versenyzője hozzátette, pont a Red Bullt nem érinti a döntés, hiszen nekik még DRS sem kell az előzéshez.

    „Mi vagyunk a leglassabbak az egyenesekben, így mi legszívesebben minden körben használnánk a DRS-t. Újra kell vizsgálni az egész koncepciót, de nem a tavalyi adatok alapján. Az idén történt dolgokból kell levonni a konklúziókat” – magyarázta a brit versenyző.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    Norris kihangsúlyozta, hogy a tavalyi adatok azért nem mérvadóak, mert a csapatok az új koncepciókkal mindig több leszorítóerőt tudnak generálni. Így ami 2022-ben még jó megoldásnak tűnt, az 2023-ban már megölheti a versenyzést.

    „Igen, ez valóban több lesz, de attól is függ a dolog, hogy ki ellen versenyzel. Például a Red Bullnak nem is kell a DRS, annyival gyorsabbak mindenkinél. Míg nekünk, többieknek minden eszközre szükségünk van.”

  • Vin Diesel tényleg megirigyelte – A McLarennél jártak a Halálos iramban szereplői!

    Vin Diesel tényleg megirigyelte – A McLarennél jártak a Halálos iramban szereplői!

    A Halálos Iramban szereplői benéztek a McLarenhez, és egy élményautózást is átélhettek Lando Norrisszal.

    Már tegnap elkezdődött a sztárdömping Floridában. Vin Diesel és Michelle Rodriguez közelebbről is megvizsgálhatta az MCL60-as konstrukciót, miközben a tárlatvezetést a két versenyző tartotta.

    A McLaren brit pilótája a Pirelli Hot Lap keretein belül vitte el pár körre a 44 éves színésznőt, aki átélhette milyen egy profi versenyző mellett a száguldozás. Rodriguez élvezte a bemutatót, és nagyon örült, hogy átélhette ezt az élményt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés


    Ezt még Vin Diesel is megirigyelte:

    Mindaddig a McLaren garázsában, Oscar Piastri szórakoztatta a Halálos Iramban másik szereplőjét. Vin Diesel teljesen ledöbbent azon, hogy az ausztrál versenyző úgy színezheti a sisakját, ahogy csak akarja, és még a dizájnt is megválaszthatja. Sőt azt nevetve megkérdezte, hogy esetleg a motorhome-ot nem ő húzta-e fel?

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Betegen versenyzett Piastri, az egész hétvége alatt négy pirítóst evett

    Betegen versenyzett Piastri, az egész hétvége alatt négy pirítóst evett

    Oscar Piastri a futam leintése után elárulta, milyen nehéz hétvégén van túl, ugyanis egy nem várt betegség hátráltatta az ausztrált.

    A McLaren fejlesztéssekkel érkezett Bakuban, és már az időmérőkön látszott, hogy sokkal jobban mozognak, mint korábban. Lando Norris mindkét esetben bejutott a Q3-ba, és vasárnap pontot is tudott szerezni, addig csapattársa, egy kissé lemaradva követte.

    Ugyanakkor kiderült, a 22 éves versenyzőnél nem volt minden rendben a hétvégén. Piastri gyomorrontást kapott, és még az is kétséges volt, hogy rajthoz tud-e állni.

    „Valószínűleg ma (vasárnap) éreztem a legjobban magam a hétvégén, ami nem sokat mond. Fizikailag nagyon nehéz volt a pár nap, különösen a szombati. Talán összesen négy darab pirítóst ettem az egész hétvégén. Így meg kell erősödnöm egy kicsit Miamira. Kemény volt, így örülök, hogy vége van. Ma is (vasárnap) sokat tanultam a gumikezelésről, és hasonló dolgokról. Így meglátjuk, mit tudnánk legközelebb jobban csinálni” – nyilatkozta a futam után a McLaren versenyzője.

    Oscar Piastri, McLaren
    Oscar Piastri – Fotó: McLaren

    Andrea Stella  a következőket mondta az ausztrál versenyző állapotáról:

    „Úgy érzi fogyott az elmúlt napokban, és úgy általában véve is rosszul van. Voltak olyan pontok a hétévége során, ahol felkellet mérnünk a helyzetet, és azt, hogy jobb-e most pihennie a vasárnapi futam tekintetében.”

    A wokingi istálló vezetője elmondta, az orvosaik nagyon jó munkát végeztek.

    „Oscar (Piastri) végig nyugodt volt, és azt mondta: ‘oké próbáljuk meg. Beszállok a kocsiba, és ha nem megy, akkor szólok.’ Mindig talált magában egy kis erőt arra, hogy végig csinálja a programot. Ám igen, egy-két esetben gondoltunk arra, hogy visszaveszünk, annak érdekében, hogy vasárnap jobban legyen.”

  • Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg Sergio Pérez lett a harmadik.

    Az új sprintformátum az időmérővel folytatódott péntek délután. A mai kvalifikáción azt dönthették el a csapatok, hogy milyen sorrendben rajtolhatnak majd el vasárnap. Az első szakasz első perceiben Max Verstappen ugrott az élre, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Nyck de Vries azonban megnézte közelebbről magának a falat, így a piros zászló gyorsan tiszteletét tette a Q1-es szakaszon. Kevin Magnussen miközben visszasietett a boxba, a motorjára panaszkodott, és arra kérte a csapatot, hogy orvosolják a problémát. Míg Max Verstappennek a fejvédőjével akadtak gondjai. Később kiderült, hogy az említett darab eltörött, így cserélni kellett.

    Három percre tudták újraindítani a Q1-es szakaszt, ugyanis Pierre Gasly is megbontotta falat, ráadásul ugyanazt a szakaszt „rongálta” meg, amit korábban Nyck de Vries. Carlos Sainz mindaddig egy fél piruettet mutatott be.

    A versenyzőknek a lemenő nappal és a fényviszonyokkal is meggyűlt a bajuk.

    A második újraindítás után záporoztak a gyorskörök. A két Red Bull kibérelte magának az első két pozíciót, míg Leclerc és Hamilton felzárkózott a harmadik és negyedik helyre. Kevin Magnussent visszahívták a boxba technikai probléma miatt, míg Lando Norris az 5. és Alex Albon a 6. helyre repült.

    A Q1-ben végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Fernando Alonso előtt. A szakasz után búcsúzott: Guanyu Zhou, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen Pierre Gasly és Nyck de Vries.

    Q2:

    Szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára, miután megkezdődött az időmérő második szakasza.

    Az első mérvadó kört Fernando Alonso pakolta le, ám Sergio Pérez gyorsan változtatott a sorrenden. Max Verstappen csak csapattársa mögé ért fel, míg Charles Leclerc került a harmadik helyre.

    Az Aston Martin spanyol versenyzőjénél nem működött megfelelően a DRS, ugyanis nem minden esetben nyílott ki.

    A Q2-ben végül Max Verstappen állt az élre, Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt. A két McLaren továbbjutott Yuki Tsunodával, míg a Mercedes fiatal brit versenyzője jár pórul. A Q2 végén búcsúzott: George Russell, Esteban Ocon, Alex Albon, Valtteri Bottas és Logan Sargeant.

    Q3:

    Az első próbálkozás holtversenyt hozott. Max Verstappen és Charles Leclerc ugyanazt az időt futották meg, de a holland került az első helyre, mivel ő előbb teljesítette a kört. Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel mögéjük, míg Lewis Hamilton és Lando Norris került a harmadik sorba.

    Charles Leclerc tovább tudott javítani, így ő szerezte meg a pole pozíciót. Max Verstappen ideje csak a második helyre volt elég, míg Sergio Pérez végzett a harmadik pozícióban. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Lando Norris, Yuki Tsunoda, Lance Stroll és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.269 1:41.037 1:40.203
    2 Max Verstappen Red Bull 1:41.398 1:40.822 1:40.391
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:41.756 1:41.131 1:40.495
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:42.197 1:41.369 1:41.016
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.113 1:41.650 1:41.177
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:41.720 1:41.370 1:41.253
    7 Lando Norris McLaren 1:42.154 1:41.485 1:41.281
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:42.234 1:41.569 1:41.581
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:42.524 1:41.576 1:41.611
    10 Oscar Piastri McLaren 1:42.455 1:41.636 1:41.611
    11 George Russell Mercedes 1:42.073 1:41.654
    12 Esteban Ocon Alpine 1:42.622 1:41.798
    13 Alexander Albon Williams 1:42.171 1:41.818
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.582 1:42.259
    15 Logan Sargeant Williams 1:42.242 1:42.395
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:42.642
    17 Nico Hülkenberg Haas 1:42.755
    18 Kevin Magnussen Haas 1:43.417
    19 Pierre Gasly Alpine 1:44.853
    20 Nyck de Vries AlphaTauri 1:55.282
  • A brit versenyző úgy véli, ő méltó ellenfele lenne Verstappennek

    A brit versenyző úgy véli, ő méltó ellenfele lenne Verstappennek

    Lando Norris szerint képes lenne felvenni a versenyt Max Verstappennel, ha versenyképes autóval rendelkezne.

    Nehezen kezdte az idei szezont a McLaren. Az első két futamon a mezőny hátsó traktusába tartoztak, továbbá technikai problémák nehezítették a versenyzésüket. Ausztráliában viszont mindkét versenyző pontot tudott szerezni, így némileg fellélegezhetett a csapat.

    A kezdeti sikertelenség nyomán a wokingi alakulat elbocsátott James Key technikai igazgatót, és egy irányitó testülettel tölti be a pozíciót. Idén Peter Prodromou és Neil Houldley irányítja az új struktúrát, míg a pároshoz jövőre a Ferraritól távozó David Sanchez is csatlakozik.

    Norris nagyon jól tudja, hogy az elvárásaik alatt teljesítenek, ám a brit pilóta szerint a fejlesztésekkel még előrébb tudnak kerülni.

    „Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy a várakozások alatt teljesítünk. A saját elvárásainkat sem tudtuk megcélozni. Ezzel úgy vélem mindenki tisztában van. Ezért is történt ennyi változás az elmúlt időszakban. A 2021-es évünk nagyon jó volt, és 2022-ben is sikerült fejlődnünk. A tavalyi szezon végén nem ilyen eredményben reménykedtünk, így minket is meglepett a helyzet. Nagyobb előrelépésre számítottam, tavaly is ez volt a helyzet, azt hittem előrébb leszünk” – nyilatkozta a 23 éves versenyző.

    Forma-1, Lando Norris, McLaren, Bahreini Nagydíj
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    Norris 2021-ben belekóstolhatott abban, milyen a Mercedes és a Red Bull ellen versenyezni. A tapasztalatai és a magába vetett önbizalma mentén úgy véli, ha megfelelő technika lenne alatta, képes lenne harcolni Verstappennel és Hamiltonnal.

    „Most már nagyon magabiztosnak érzném magam egy olyan helyzetben, ahol Max és Lewis ellen versenyeznék. Nem vagyok az a fajta srác, aki azt mondja, hogy könnyedén kiállok ellenük, és meg is verem őket. Ugyanakkor harcolni tudnék velük, és szembe szállnék a bajnoki címért. Úgy vélem erre legkorábban 2025-ben kerülhet sor.”

  • Ilyen mikor Norris és Piastri keveri a bárban az italt (videó)

    Ilyen mikor Norris és Piastri keveri a bárban az italt (videó)

    A McLaren ezúttal alkoholmentes koktélok keverésével bízta meg Lando Norrist és Oscar Piastrit.

    A wokingi istálló egyik partnere ettől az évtől a Jack Daniel’s lett, így a márkához hű tartalommal örvendeztették meg a rajongókat. Twitteren közzétett a csapat egy olyan kis videót, amiben a két versenyző egy mocktailt (alkoholmentes koktél) készíthetett el a márka nagykövetének felügyelete mellett.

    A brit versenyző a piros színre és a málnára fókuszált, addig csapattársa a papayát és a narancssárga színvilágot választotta.

    Norrisnak az összetevők megfelelő összetérésével akadt problémája, míg Piastri arra panaszkodott, hogy túl kicsi a keze a megfelelő mixeléshez.

    Végül az elkészült műveket mentával és naranccsal díszitették. Cam Dawson mindkét elkészült italt jóra értékelte.

  • Twitter-balhé: Így szúrt ki a Forma-1-gyel Elon Musk

    Twitter-balhé: Így szúrt ki a Forma-1-gyel Elon Musk

    Tegnap reggel a Twitter megkezdte a kék pipák eltávolítását, a folyamat a Forma-1-es szereplőket is érintette.

    Elon Musk korábban kijelentette, hogy csak az kaphatja meg a hivatalos és hiteles jelzést a platformon, aki fizet érte. Az amerikai milliárdos szerint a legtöbbször olyan fiókok lettek hitelesítve az elmúlt években, amiknek nem volt akkora követőszámuk, sőt nem is minden esetben tartoztak közszereplőkhöz vagy valamilyen szervezethez.

    Így aki innentől hivatalos jelzéssel ellátott fiókot szeretne magának a platformon, annak a zsebébe kell nyúlnia. Havonta 4000 Ft-ért lehet kék pipát vásárolni, míg egy évre 40.000 Ft-ba kerülne a csatlakozás.

    Már a Forma-1-sem „hivatalos”:

    A Forma-1-es közegben a sportág hivatalos oldala is elveszítette a pipát a neve mellől, csakúgy, mint a versenyzők és a csapatok többsége. Ezen felül korábbi versenyzők,  szakértők, újságírók és a csapatok sajtófőnökei is meglepetten konstatálták, hogy már nincs ott a jelzés a profilukon.

    Matt Bishop, az Aston Martin sajtófőnöke kijelentette, hogy nem fog fizetni a szolgáltatásért, így ha nem kapja vissza a platformtól a pipát, akkor az ő neve mellett nem lesz ott a jelzés. Az Auto Motor und Sport újságírói is erre a konklúzióra jutottak.

    Ugyanakkor nem minden csapat járt pórul. A McLaren és a Red Bull sárga pipáját nem vette el a Twitter, így a két fiók még a nemrég bevezetett jelzést használhatja. A többiek viszont pipa nélkül maradtak.

    Két versenyző már fizetett:

    A Twitter új funkciói között szerepel az is, hogy most már meglehet tekinteni, milyen úton-módon jutott hozzá az adott illető a kék pipához. A nagy „tisztogatás” után Lance Stroll volt az első, aki visszavásárolta a jelzést. Később Valtteri Bottas is így cselekedett.

    Ugyanakkor nem csak ők kapták vissza a kék pipát. Néhány csapat közbenjárt versenyzője ügyében, és visszaszerezte a megkülönböztető szimbólumot a pilótájának. Ebben az esetben a csapat logójának miniatűr verziója jelenik meg a pipa mellett.

    A következő pilóták Twitteres jelenlétét igazolta a csapatuk:

            • Max Verstappen  – Sergio Pérez
            • Fernando Alonso
            • Pierre Gasly – Esteban Ocon
    A Twitter senkit sem kímélt:

    A platform tovább folytatta a pipák elvételét. Legutóbb Cristiano Ronaldo hivatalos fiókja mellől törölték a jelzést, de hasonló sorsa jutott Hillary Clinton, a walesi herceg és hercegné, Martin Garrix, és az FIA is.

  • Egy korábbi F1-es pilóta vezérletével alapított versenyzőakadémiát a McLaren

    Egy korábbi F1-es pilóta vezérletével alapított versenyzőakadémiát a McLaren

    A McLarennél nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy újra az élemzőny tagjai lehessenek a Forma-1-ben. A wokingi istálló – akik az IndyCarban és a Formula E-ben is képviseltetik magukat az F1 mellett – ezen törekvései mellett saját pilótaakadémiát hozott létre, amivel számos fiatal tehetség útját szeretnék segíteni.

    A brit csapat szándékai pedig komolyak e téren, ugyanis egy neves pilótát neveztek ki az akadémia élére. Nevezetesen arról az Emanuele Pirróról van szó, aki a Forma-1-ben is versenyzett, és meg tudta nyerni a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt.

    A hírt egy sajtóközleményben jelentette be a McLaren, céljuk pedig az lesz a pilótaakadémiával, hogy a fiatal pilótákkal már a gokartos korszakukban elkezdjenek foglalkozni, és végigkísérni őket az útjukon, ahogy egyre feljebb lépkednek a ranglétrán. Ezt pedig nem is vezethetné Pirrónál tapasztaltabb pilóta, mert az olasz ex-F1-es sokmindent látott a versenyzői pályafutása alatt.

    A patinás brit csapat számos tehetséges fiatal pilótával rendelkezik, és az a céljuk, hogy a jövőben is hasonló tehetségek kerülhessenek ki a kezeik közül. Elég csak a Forma-1-ben versenyző Lando Norrisra, vagy az IndyCarban brillírozó Alex Paloura és Pato O’Wardra gondolni, és akkor még a rendkívül tehetséges, mindössze 15 éves Ugo Ugochukwuról még szót sem ejtettünk.

    Egy afrikai fiatal lehet a McLaren következő nagy dobása?

    „A McLarennek rengeteget köszönhetek, ők indították be az F1-es karrieremet többek között” – nyilatkozta Pirro a bejelentését követően. – Olyan nagyszerű versenyzők mellett dolgozhattam, mint Senna, Prost vagy Berger. A csapatommal készen állunk arra, hogy a jövő nagy tehetségei számára biztosítsuk a megfelelő eszközöket, és átadjuk a tudásunkat, hogy egy napon ők is nagyszerű versenyzőkké válhassanak.”