Címke: McLaren

  • Történelmi McLaren-győzelem évfordulója van ma

    Történelmi McLaren-győzelem évfordulója van ma

    Az 1981-es Brit Nagydíj volt az első az F1 történetében, amelyet szénszálas kasztniból készült autóval nyertek. 42 éve John Watson a McLarent vezette győzelemre Silverstone-ban vele.

    Természetesen mára régóta elterjedt ennek az anyagnak a használata az F1 és más sorozatok autóinak gyártásában, de a McLaren volt az a csapat, ami meghonosította a világbajnokságban.

    Az istálló az 1970-es évek közepén élte első virágkorát, azonban 1980 környékére visszaesett a teljesítményük, így nem ártott némi leleményesség és innováció, hogy visszatérjenek az élmezőnybe, pláne úgy, hogy ők nem turbómotort, hanem a Cosworth hagyományos szívómotorját használták. Az 1980-as szezonban például csak a 9. helyen végeztek a konstruktőri tabellán.

    A nagy ötlet John Barnard főtervezőtől származott, aki a British Aerospace üzemében tett látogatás során jött rá, hogy az alumíniumnál könnyebb anyagot lehetne hasznosítani az F1 világában is.

     

    Embed from Getty Images
    „Egy kis szobában egy fickó dolgozott, olyan eszközökkel, amik bármelyik üzemben megtalálhatók. Ezekkel vágott darabokat a szénszálból. Azt gondoltam, hogy ha a British Aerospace megcsinálja a saját szénszálas elemeit, tuti, hogy egy F1-es autón én is meg tudnám csinálni” – mesélte a Motorsport Magazine-nak.

    Sikerült meggyőznie Ron Dennist, hogy kísérletezzenek ezzel a technológiával, hátha versenyelőnyhöz jutnak. Kezdetben nyilván nehézségekkel szembesültek, például a kipufogó sérüléseitől gyakran megégett az égést nem jól tűrő szénszálas váz.

    A problémák megoldása után azonban javultak az eredmények, John Watson a Spanyol Nagydíjon 3., a Francia Nagydíjon 2. lett, és így érkeztek meg Silverstone-ba, a hazai versenyükre. Watson az 5. helyet szerezte meg az időmérőn, majd néhány balesetből és műszaki hibából profitálva felkapaszkodott a 2. helyre.

    Embed from Getty Images
    A McLaren pedig bírta a strapát a célig, noha Watson nem akart kiesni a ritmusból, ezért Dennis figyelmeztetései ellenére is csak kicsit vett vissza a tempóból.

    „Mindenki a McLaren szénszálas vázáról beszélt. Egyértelműen nagyon fontos elem volt, de John Barnard sosem fukarkodott, számos megtervezett eleme kivételes volt. Az első kerékartó-tárcsák például olyan művészi alkotások voltak mérnökileg, mint a Fabergé-tojások, és a kocsi nagyon stabil volt a féktávokon” – mondta Watson.

    „Nem volt egy fantasztikus győzelem a mutatott tempót tekintve, mert a turbós Renault-k elromlottak, ezt nem feledhetjük. Mi voltunk a legjobbak a mögöttük lévő mezőnyből” – ismerte el Barnard a Beyond The Grid podcast adásában.

    A technológiát viszont mások is gyorsan átvették és a szénszálas vázak váltak uralkodóvá az F1 mezőnyében.

  • Szerényen kitért a dicséretek elől a McLaren főnöke

    Szerényen kitért a dicséretek elől a McLaren főnöke

    Andrea Stella csapatfőnök nem gondolja, hogy az ő érdeme a McLaren fejlődése.

    A wokingi istálló mostanában készített műszaki újításai remekül beváltak, Silverstone-ban úgy tűnt, csak a Red Bull gyorsabb a McLarennél. Zak Brown csapattulajdonos nem fukarkodott a pozíciójába az év elején kinevezett Stella méltatásával.

    „Elképesztő szakember. Nehéz helyzetet örökölt az év elején, de felismerte a kihívásokat és kialakított egy technikai struktúrát, házon belülről léptetett előre embereket. A csatlakozó nagy nevek még nem érkeztek meg, úgyhogy ez az eredmény az Andrea vezérlete alatt dolgozó stáb műve” – nyilatkozta a Sky-nak.

    A McLaren több ismert szakembert magához csábított az elmúlt hónapokban, a Red Bulltól érkező Rob Marshall a legfrissebb fogás a névsorban. Brown erre utalt a „nagy nevekkel”, de Stella nem akarja egyedül learatni a babérokat.

    Norris megállapítása keserű pirula lesz a McLaren rajongóinak a Hungaroringen

    „Én arra összpontosítok, hogy a megfelelően végezzem a munkám. A teljesítményre koncentrálok, víziót hozok létre a csapatnak, és igyekszem, hogy ezt mindenki megértse az irányvonalat” – idézte a csapatfőnököt az Autosport.

    „Ezeket nem egyedül csinálom, ez a legfontosabb. Nagyon jól támogatnak. Zak nagyon szoros az együttműködés Hiba lenne azt állítani, hogy én vagy más. Ez csapatmunka, még a vezetésben is. Egy F1-es istálló túl összetett ahhoz, hogy egyvalaki megfordíthatná az eseményeket.”

    „Új felépítést akartunk létrehozni technikai szempontból, szétosztva az aerodinamika, az autó koncepciójának és a teljesítményének, valamint a mérnöki dolgok és a tervezés feladatait. Ez egy újfajta munkamódszer.”

    Két, a nyilvánosság számára ismeretlen kollégáját is méltatta Daniel Gallo és Piers Thynne személyében, akik a működésben és a stáb felépítésében vállaltak kulcsfontosságú szerepet.

  • Így készülnek az F1-es csapatok a 38. Magyar Nagydíjra (galéria)

    Így készülnek az F1-es csapatok a 38. Magyar Nagydíjra (galéria)

    Képgalériával jelentkezünk a Magyar Nagydíj előkészületeiről.

    A Hungaroring által tartott sajtótájékoztatóval elkezdődött a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj hete, a csapatok kamionjai azonban már a múlt héten megérkeztek a mogyoródi dombok közé, hogy az erre kijelölt személyzet megkezdje a vendéglátó-egységek és motorhome-ok összeszerelését és a garázsok berendezését. Eközben a Hungaroring és környéke is folyamatosan szépül: festik a bukótereket, készítik elő a nézőteret és a pálya minden szegletét a száguldó cirkusz fogadására. Alább a hétfői előkészületekről található galéria mintegy 50 fotóval.

  • Ricciardo szerint van egy versenyző a mezőnyben, aki beérheti Verstappent

    Ricciardo szerint van egy versenyző a mezőnyben, aki beérheti Verstappent

    Daniel Ricciardo úgy véli, van egy olyan versenyző a mezőnyben, aki egy nap olyan eredményeket fog elérni, mint Max Verstappen.

    A Red Bull hegemóniája új szintekre emelkedett idén. Minden versenyen az osztrák csapat pilótái diadalmaskodtak eddig, míg Max Verstappen már zsinórban a hatodik győzelmét ünnepelte. Az idei világbajnoki cím sorsa nem kérdéses, inkább azért izgulhat a csapat, hogy sikerül-e az össze futamot az első helyen befejezniük.

    Ám a nemrég visszatérő és előléptetett Daniel Ricciardo szerint van még egy olyan versenyző, aki hasonló bravúrokra lehet képes. Csak épp az autója nem teszi lehetővé, hogy a győzelmekért harcoljon. Ugyanakkor oroszlánkörmeit még így is megmutatja olykor. Ezt az ausztrál két éven keresztül testközelből nézhette, amit ismét meg is jegyzet.

    „Ő az egyike azoknak, aki mindig kihozzák az autóból a maximumot. Így mikor ránéztem, csak annyit mondtam: ‘rendben, ez a srác mindent maximalizál, amit csak tud’. Ugyanakkor nehéz bárkit is összehasonlítani Maxszel. Lando szenzációs időmérős köröket fut? Egyértelműen. Van olyan jó, mint a többieké a mezőnyben? Valószínűleg igen. Max is ilyet tesz, ezért is nehéz összehasonlításokba bocsátkozni. Viszont Lando nagyon-nagyon jó. Voltak olyan napok, mikor ugyanolyan jónak tűnt, mint Max. Majd megtudjátok akkor, mikor megszerzi az első győzelmét” – nyilatkozta a 34 éves versenyző.

    Viszont Ricciardo szerint egy dolog Norrist is hátráltathatja:

    „Még nem nyert, de nagyon fiatal. Fejlődni, tanulni és érni fog. Egyetlen egy dolog állíthatja őt meg, ha nem kap győztes autót. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy hamarosan egy top csapatnál fog versenyezni. Most már igazán bizonyított.”

  • A Mercedes elárulta, hirtelen melyik riválisát kezdte el figyelni

    A Mercedes elárulta, hirtelen melyik riválisát kezdte el figyelni

    A Mercedes technikai igazgatója, Allison elismerte, hogy sok érdekes dolgot vettek észre a Brit Nagydíjon látványosan jó formát mutató McLaren autóján.

    Lando Norris és Oscar Piastri teljesítményére sokan rácsodálkoztak, mivel a wokingiak az idény nagy részét a mezőny második felében töltötték. A nagy fejlesztési csomag azonban komoly pozitív hatást gyakorolt az autójukra, az időmérőn csak Max Verstappentől kapott ki a két pilóta, és a dobogós eredmény is mindkettejüknek járt volna.

    Bár a brit versenyző véleménye nem arra utal, hogy a McLaren innentől rendszeres vendég lesz a rangsor elején, a Mercedes szakembere úgy látja, a vártnál többet kell foglalkozni velük.

    „Mindegyik csapat fejlesztéseit figyeljük. Rengeteg fotót készítünk és próbáljuk kitalálni, mi változott az autójukon az előző futamhoz képest. Kiemeljük, amikor valami új vagy szokatlan jelentkezik, és a McLaren frissítésében az volt az érdekes és szokatlan, hogy nagyon sokat javult a köridejük. Ekkora előrelépést ritkán látni a szezon közepén, kalapot emelünk előttük” – mondta Allison a Mercedes futamértékelő Youtube-videójában.

    Wolff terve gyorsan megváltozott a Mercedesszel

    „Megéri a szokottnál nagyobb figyelmet fordítani rájuk, mert tudjuk, hogy a változtatásaik jelentősen gyorsították az autót. Hasznos kideríteni, mitől, és hogy az ötleteiket felhasználhatjuk-e a saját autónk fejlesztésénél.”

    Allison örömét fejezte ki amiatt, hogy az esélyek kiegyenlítését segíti a szélcsatorna használatára vonatkozó különböző időkeret a csapatoknál, de nem állítja, hogy a McLaren pusztán ettől javult fel. Kíváncsian várja, hogy a következő pályán, a Magyar Nagydíjon is hasonló teljesítményre lesznek-e képesek a wokingiak.

    Hogy a csapatok tényleg mindenkit szemmel tartanak, jól illusztrálja, hogy a Red Bull a közelmúltban például a mezőny másik végéből, a Williamstől lesett el egy megoldást.

    A másolással természetesen ésszel kell bánni, mert az alkatrészek egymással összhangban működnek, és egy-egy elem akár negatívan is hathat az autó teljesítményére: Toto Wolff a napokban pont erről beszélt a Red Bull másolása és a szimulációk tapasztalata alapján.

  • Horner mindenkit emlékeztetett Hamilton mozdulatára, miközben Norrist dicsérte

    Horner mindenkit emlékeztetett Hamilton mozdulatára, miközben Norrist dicsérte

    Christian Horner szeme előtt lejátszódott a 2021-es Brit Nagydíj, de örömmel konstatálta, milyen szépen tudott egymás ellen küzdeni Max Verstappen és Lando Norris.

    Legutóbb Silverstone-ban a McLaren brit versenyzője indulhatott a holland világbajnok mellől. A 23 éves pilóta jobban kapta el a rajtot, így át is vette a vezetést. Ugyan a Red Bull fenegyereke próbált visszatámadni, ám Oscar Piastri a háttérben lendületet kapott, és majdnem megelőzte Verstappent.

    Norris elsősége 5 körig tartott, ugyanis a holland egy könnyed mozdulattal az élre került, és megnyerte a futamot. A Bikák csapatfőnöke ugyanakkor nem tudta megállni, hogy ne vonjon párhuzamot a Norris-Verstappen és a Hamilton-Verstappen csata között.

    Lando Norris, Max Verstappen, Oscar Piastri, McLaren, Red Bull
    Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri a Brit Nagydíj első körében – Fotó: McLaren

    2021-ben, mikor a Mercedes még a bajnoki győzelemért küzdött a Red Bull-lal, a hazai versenyét teljesítő hétszeres világbajnok leszorította ellenfelét, majd a Copse-ban összeért a két konstrukció. Verstappen a falba száguldott, és kórházba is szállították (túl nagy volt az ütközés, így elővigyázatosságból kivizsgálták), míg a Mercedes világbajnok a büntetése után is nyerni tudott.

    Idén viszont a csata hevében mindkét versenyző összeérés nélkül harcolt, ami elégedettséggel töltötte el a brit csapatvezetőt.

    „Amikor megláttam, hogy egymás ellen küzdenek (Norris és Verstappen), az volt az első gondolatom, hogy nem túl ideális a helyzet (Norris megelőzte Verstappent), de legalább ezúttal simán túl jutott a Copse kanyaron. Ezután ültem csak fel a boxfalra. Ugyan 2021 már csak történelem, de jó látni, hogy az autó át is tud jönni egy csata közben azon a kanyaron az első körben” – nyilatkozta Horner.

  • Montoya bevallotta, emiatt csak nevetni tud Hamiltonon

    Montoya bevallotta, emiatt csak nevetni tud Hamiltonon

    Juan Pablo Montoya szerint egy kissé képmutató dolog Lewis Hamilton részéről, hogy Max Verstappen és a Red Bull dominanciájára panaszkodik.

    A hétszeres világbajnok Ausztriában állt elő egy olyan gondolattal, hogy az FIA-nak szabályoznia kellene, mikortól koncentrálhatnak a csapatok a jövő évi autóra. Ugyanis akik túl nagy előnyre vagy lemaradásra tesznek szert, sokkal előbb parlagon hagyják az aktuális évet.

    Így aki már eleve domináns volt, az még jobban bebetonozza a sikerét, míg akik zsákutcába tévedtek a tervezés kapcsán, azoknak több idejük van arra, hogy kiküszöböljék a problémákat. Így a 38 éves versenyző azt javasolta legyen egy pontos dátum (augusztus 1-jét jelölte meg példaként), ami előtt nem lehet a következő konstrukciót elkezdeni.

    Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Osztrák Nagydíj 2023, péntek
    Lewis Hamilton – Fotó: Gergely Makai Photography

    Természetesen nem sokan vették jó néven a Mercedes világbajnokának ötletét. Juan Pablo Montoya elmondta, egyenesen felnevetett, mikor ezt meghallotta. A kolumbiai versenyző szerint Hamilton mindig előhozakodik valamivel, mikor nem ő a legesélyesebb a bajnoki címre.

    „Ez az egész elég nevetséges, mivel Lewis (Hamilton) mindig eljőjön valamivel, ami szerinte ‘így nem fair, meg úgy nem fair’. Már most azt jósolja, hogy jövőre is Max (Verstappen) fog nyerni. Így, ha visszatekintünk az ő dominanciájára, akkor a egész  miatta volt, vagy az autója miatt? Mi mindannyian örültünk, mikor jól ment neki, és dominált. Viszont az autó mellett a versenyző is fontos. Nézzük meg Landót (Norris) és Piastrit. Oscar nagyszerű munkát végez az első szezonjában, ám Lando az esetek 90%-ban legyőzi őt. Ha Lando ülne a leggyorsabb autóban, akkor most Max helyett minden versenyt ő nyerne meg” – nyilatkozta a McLaren korábbi versenyzője.

     

  • Egyre vadabb találgatásokba bocsátkozik a sajtó a „pilótakeringők” kapcsán

    Egyre vadabb találgatásokba bocsátkozik a sajtó a „pilótakeringők” kapcsán

    Nyck de Vries menesztése és Daniel Ricciardo kinevezése egy újabb löketet adott a „bolond szezonnak”.

    Az első dominót ledöntötte a Red Bull és a faenzai kiscsapat, bár a döntésüket csak a hétvégén akarták nyilvánosságra hozni. Az ausztrál versenyző kedden a Pirelli gumitesztjén vezette az osztrák istálló autóját, és időeredményeivel lenyűgözte Christian Hornert. A brit vezető telefonált gyorsan Helmut Markónak, aki még délben kirúgta az AlphaTauri holland versenyzőjét.

    Ám De Vries menedzsere borsot tört a Bikák orra alá, mivel megszellőztette a hírt a holland sajtónak. Így a két istálló kénytelen volt a tervezetnél előbb bejelenteni a történteket.

    Mindaddig Joe Saward érdekes boxutcai pletykákkal borzolta fel a kedélyeket. A szakíró szerint a mozgás a háttérben már elindult, ugyanis több versenyző válthat csapatot 2024-ben és 2025-ben.

    Alex Albon kapcsán már előkerültek olyam pletykák, mik szerint a Ferrari kinézte magának a pilótát, ám Saward úgy értesült, hogy a brit-thai versenyző mellé egy meglepetés igazolás érkezhet. A Green Notebook néven futó rovatában a brit újságíró Lando Norrist nevezte meg a másik jelöltnek, aki már előszerződést is aláírt a Scuderiával. Mindazonáltal két nappal ezelőtt még Helmut Marko és a Red Bull „udvarolt” látványosan a McLaren pilótájának. A wokingi csapat így Oscar Piastri mellé Alex Palout vagy Pato O’Wardot ültethetné be, de Colton Herta is a listán szerepel.

    A szakíró meg is jegyzi, hogy a Ferrari-Norris házasságot nem tartja logikus lépésnek, csakúgy, mint az osztrák csapathoz való szerződést sem.

    Saward szerint Carlos Sainz már az Audi/Sauberrel egyezkedik 2025-ről, míg Charles Leclerc-t a Mercedes szeretné nagyon elvinni. Mindaddig Lewis Hamilton még mindig nem egyezett meg a csillagosokkal a jövőjét illetően.

  • Norris megállapítása keserű pirula lesz a McLaren rajongóinak a Hungaroringen

    Norris megállapítása keserű pirula lesz a McLaren rajongóinak a Hungaroringen

    Lando Norris dobogóra állhatott a Silverstone-ban látványosan feljavuló McLarennel, de figyelmeztetett, hogy az autónak még mindig aggasztóak a hiányosságai a lassú kanyarokban.

    Mivel nem csak ő, hanem csapattársa, Oscar Piastri is kiemelkedően teljesített a Brit Nagydíjon, a McLaren fejlesztésit pozitívnak értékelhetők. A 2. helyen végző brit versenyző azonban nem szeretné, hogy a wokingiak merész álmokat szőjenek, mivel Silverstone jótékonyan eltakarta a kocsi régóta ismert egyik fő hiányosságát.

    „Gyenge az autó, és ez alatt azt értem, hogy szörnyű a lassú kanyarokban. Azokban nagyon nehéz vezetni – jelentette ki Norris. – Elfogadom, hogy sokan izgatottá váltak, de biztosra veszem, hogy jön néhány pálya, amelyeken az emberek azt fogják kérdezni, mit műveltünk, miért lettünk hirtelen ilyen rosszak?”

    Silverstone finoman szólva sem dúskál a lassú kanyarokban, épp a tempós íveiről híres. A lassú kanyarok már régóta nehézséget okoznak, a McLaren évek óta próbálják kikúrálni ezt a hátrányt. Monacóban például, a lassú kanyarok fellegvárában a wokingiak versenyzői a 10. hely környékén végeztek az időmérőn és a futamon is.

    Norris nem mindennapi dolgot élhetett át a rajt után (videó)

    Az MCL60 gyors kanyarokban mutatott teljesítménye ugyanakkor lenyűgözte Norrist. „Nagyon ütőképesek vagyunk a nagy tempónál, szinte a Red Bull szintjét hozzuk. Bizonyos közepesen gyors kanyarokban, mint például a Stowe, már közel vagyunk ahhoz, hogy a legjobbak legyünk. A szupergyors részeken, például a Copse-nál talán nem vagyunk ennyire erősek, de a futamon jobban tartottuk a teljesítményünket, nem vesztettünk belőle” – mondta.

    „Ezen a pályán jobban tudtunk vigyázni a gumira, jó állapotban tartottuk őket. Ilyen egyszerű.”

    Utóbbi azért is lehetséges volt, mert Silverstone-ban viszonylag hűvös volt az időjárás, ami a Hungaroringen kevésbé várható. A Magyar Nagydíj pályája ráadásul teli van lassú fordulókkal, így a McLaren esélyeiről nem árt óvatosan tippelni.

  • Norris mellett a Ferrari egyik versenyzőjével is tárgyalt a Red Bull

    Norris mellett a Ferrari egyik versenyzőjével is tárgyalt a Red Bull

    Helmut Marko miután találkozott Lando Norris menedzserével, nyíltan megállapította, hogy a brit beleillene a Red Bull világába.

    Tegnap délelőtt még arról beszélt a német sajtó, hogy a nyári szünet után küldi el az AlphaTauri Nyck de Vries-t. Délután viszont hivatalossá vált, hogy már a Magyar Nagydíjon sem szerepelhet a holland.

    Daniel Ricciardót hivatalosan kölcsön kapta az olasz csapat, így adott estben el is kell engedniük az ausztrál kezét, ha a Red Bull úgy kívánja. A boxutcai pletykák szerint jövőre Liam Lawson kaphat lehetőséget Yuki Tusnoda mellett a nevet váltó AlphaTauriban, és ha Ricciardo jól teljesít, akkor felléphet újfent a Bikákhoz.

    Sergio Pérez teljesítménye az elmúlt versenyek során okozott némi fejtörést az osztrák istállónak, így a tegnapi döntés megkongathatta a mexikóinál a vészharangot. Ha nem kapja össze magát az időmérőkön, akkor könnyen lehet, hogy tőle is elbúcsúzik év végén a Red Bull.

    Max Verstappen, Lando Norris, McLaren, Red Bull
    Max Verstappen és Lando Norris – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mindaddig a csapat tanácsadója nyíltan dicsérni kezdte a McLaren brit versenyzőjét. Miután a Brit Nagydíj után a 80 éves vezető Norris menedzserével tárgyalt, a következő megállapítást tette:

    „2025-ig szerződése van a McLarennel, de messze ő a legerősebb fiatal versenyző. Nagyon illene a Red Bullba a fiatalos karaktere miatt, továbbá az sem titok, hogy Max és Norris nagyon jó barátok” – nyilatkozta Marko.

    Miért lépett hirtelen ilyen érdekes Norris?

    Mindemellett az olasz Formu1a.uno szerint a Liberty Media próbálja rávenni arra a nagycsapatokat, hogy a 2025-2026-os szezontól két topversenyzőt szerződtessenek. Így az ‘Álom Csapatok’ megalakulása segíthetné a show jobbá tételét, és akkor sem lenne olyan eseménytelen a bajnokság, ha egy istálló dominálna.

    Épp ezért környékezte meg Helmut Marko a McLaren brit versenyzőjét, ám Norris előtt még Charles Leclerc-hez is bekopogtatott. A monacói versenyzővel május végén folytatott a Red Bull tárgyalást, és arra voltak kíváncsiak, mennyi az esélye annak, hogy otthagyja a Ferrarit. Ezért is tűzte napirendre Frédéric Vasseur a 25 éves versenyző szerződéshosszabbítását. Így Sainz helyezte került parkolópályára, ám a spanyol nem fogadta túl jól a dolgot.