Címke: McLaren

  • A mezőny második leghosszabb szerződését kínálta fel a McLaren Piastrinak

    A mezőny második leghosszabb szerződését kínálta fel a McLaren Piastrinak

    A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy hosszú távú szerződéshosszabbítást kötöttek meg Oscar Piastrival. Az ausztrál újonc egészen a 2026-os szezon legvégéig kötelezte el magát a wokingiaknál.

    Piastrinak már eleve a 2024-es szezon végéig érvényes volt az előző kontraktusa, amit még a tavalyi szezonban írt alá. A mindössze 22 éves újonc pedig olyan jó teljesítményt nyújt már az első teljes F1-es szezonjában, hogy a McLarennél nem is volt értelme tovább gondolkodni a jelenlegi szerződésének meghosszabbításán.

    Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Piastri idei legjobb eredményét a Belga Nagydíj sprintkvalifikációján érte el, ahol a 2. helyen ért célba. Ezen kívül még 6 alkalommal szerzett pontot, a vasárnapi futamokon elért legjobb pozícióját pedig a Brit Nagydíjon szerzett 4. helyével érte el. A mostani Szingapúri Nagydíjon pedig a 17. rajtkockából indulva volt képes a 7. pozícióban célba érni, ami egy óriási eredmény a szűk utcai pályán.

    „Fantasztikus érzés kijelenteni, hogy Oscar egy több éves szerződést írt alá a csapattal – nyilatkozta a McLaren a csapatfőnöke, Andrea Stella. – Oscar remek tagja a csapatunknak a teljesítményéve, a munkához való hozzáállása, illetve a viselkedése miatt is. Ebből kifolyólag a csapatnak nem volt nehéz dolga e döntés meghozásában.”

    „Már most alapvető tagja a csapatunknak, és emiatt remek érzés, hogy továbbra is velünk lehet, mert a jövőben bajnokságokat is szeretnénk nyerni. Alig várom már, hogy a közös utunk folytatása során végignézhessem a fejlődését.”

  • Miért nem ünnepelte senki Hamiltont a Mercedesnél? A rajongók kérdőre vonták a csapatot

    Miért nem ünnepelte senki Hamiltont a Mercedesnél? A rajongók kérdőre vonták a csapatot

    A rajongók dühös és számonkérő bejegyzésekkel bombázzák a Mercedest, ugyanis nem voltak ott, mikor Lewis Hamilton kiszállt az autóból.

    A verseny leintése után a Ferrari és a McLaren örülhetett a legjobban. A vörösök megnyerték a futamot Carlos Sainzcal, míg a wokingi csapat egy újabb második helyet ünnepelt Lando Norris által. A csapattagok a dobogó alatt várták a versenyzőjüket, és sorra gratuláltak az örömmámorban fürdő pilótáknak. Ám a hétszeres világbajnok hiába kereste saját csapatát, a Mercedes nem ért fel az ünneplők közé. Így a McLaren és a Ferrari szerelői és mérnökei gratuláltak a brit pilótának.

    Hamilton egyedül le is ült a mérleg mellé, és várta a csillagosokat, ám egyelőre a csapat távol maradt. Hasonló helyzet már előfordult Ausztráliában is, akkor a világbajnok meg is kérdezte, hol vannak a csapattársai.

    A képeket látva a Twitteren felháborodtak a brit pilóta rajongói, és kérdőre vonták a Mercedest:

    „Nagyon szomorú azt látni, hogy a Mercedes mérnökei nem ünnepelték Lewist a dobogónál. Csak akkor szurkoltok neki, amikor nyer? Soha ne feledjétek, ez az ember tett titeket naggyá. El kellett volna mennie a Ferrarihoz, a Mercedes nem érdemli meg a hűséget.”

    „Milyen csapat? Még a saját csapattársatokhoz sem mentetek oda, mikor a dobogóra állt. Legalább a McLaren és a Ferrari segített neki aznap, hogy jobban érezze magát. Csináljátok jobban, Hamilton sok mindent tett le nektek az asztalra.”

    Lewis Hamilton is megosztotta közösségi médiás felületein azt a képet, amin egyedül ül. A Mercedes írt is egy hozzászólást a bejegyzés alá:

    „Jó látni téged újra a dobogón, a győzelem úton van.”

    Ám az egyik rajongó így válaszolt a csapatnak:

    „Honnan tudjátok, mikor ott sem voltatok?
    g nem szólalt meg a Mercedes:

    A csapat nem adott hivatalos magyarázatot arra, miért késték le a versenyzőjük üdvözlését. A későbbi felvételeken látszott, hogy pár szerelő végül odaért, és Toto Wolff is a tömegből figyelte, ahogy Hamilton átveszi a trófeát. A legkézenfekvőbb magyarázat szerint George Russell összetört autóját kellett visszahozniuk, ezért nem tudtak időben odaállni a McLaren és a Ferrari szerelői és mérnökei mellé.

  • Russell felé záporoznak a kritikák: „ezt nagyon elba**ta a Mercedesnek”

    Russell felé záporoznak a kritikák: „ezt nagyon elba**ta a Mercedesnek”

    Christijan Albers élvezettel nézte a Szingapúri Nagydíjat, ám George Russell teljesítményével nem volt elégedett.

    A Red Bull a szigetországban nem tudott az első helyen végezni, így megszakadt a sorozatuk. Mellékszereplőként nézték az eseményeket, miközben a Ferrari, a Mercedes és Lando Norris a győzelemért harcolt. A csillagosok jó taktikát választottak, mikor friss abroncsokért kimentek a VSC fázis alatt, ám a ravasz Carlos Sainz magára húzta egykori csapattársát, és védőbástyaként használta a Mercedes ellen.

    Ám az utolsó körnél a 25 éves versenyző a falban kötött ki, így a német csapat győzelemről szőtt álmai szertefoszlottak. A Ferrari ért fel a dobogó tetejére a spanyollal, míg Lando Norris a második pozícióban ünnepelhetett.

    Sainz a nyári szünet után megtáltosodott, és összeszedett versenyzésével kezdi átvenni az irányítást a csapatnál. A holland ex-versenyzőnek van egy elmélete, miért a 29 éves pilóta lett a konzisztensebb.

    „Sainznak és Leclerc-nek is új barátnője van, Sainzé biztosan jobb. Talán ezért olyan gyors még Alonso is, neki minden évben más párja van. Akár az ilyesmi még segíthet is. Kockázatos játékot játszott a Ferrari, de végül sikerrel jártak. Valóban együtt kellett tartaniuk a mezőnyt, mert nem volt meg a teljesítményük ahhoz, hogy nagyon elszakadjanak. Ha elléptek volna egy kicsit az üldözőiktől, könnyű prédává váltak volna, mikor a gumik megadják magukat.” – morfondírozott Albers.

    Ugyanakkor Russell falazása már felbőszítette a szakértőként dolgozó ex-versenyzőt.

    „Russell teljesen elba**ta a Mercedes számára a versenyt. Túl sokat vett ki az új gumikból a korai szakaszban, majd Norris mögé került. Ez kikészítette őt, és feltartotta Lewist (Hamilton). Akkor kellett volna megcserélni a két versenyzőt, mivel Lewisnak valóban jobb volt a tempója. Ott nem néhány tizedről beszéltünk, hanem majdnem egy másodpercről.”

  • Nemzetközi sajtó: ilyen izgalmas lenne a Red Bull dominanciája nélkül az F1?

    Nemzetközi sajtó: ilyen izgalmas lenne a Red Bull dominanciája nélkül az F1?

    A nemzetközi sajtóorgánumok Carlos Sainzot dicsérték, miközben felhívták a figyelmet arra is, hogy visszatér még a Red Bull.

    Idén először győzték le az osztrák csapatot vasárnap, hiszen Szingapúrban a Ferrari spanyol versenyzője állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A 29 éves pilóta taktikusan menedzselte a versenyt, így egykori csapatársát is segítve szerezte megy a győzelmet. A második helyen Lando Norris ért célba, míg a frissebb abroncsokon versenyző Lewis Hamilton lett a harmadik.

    Max Verstappen kis híján megelőzte Charles Leclerc-t a negyedik helyért az utolsó körben, de végül a monacói szelte át előbb a célvonalat. Ugyanakkor a holland már leadta a figyelmeztetést: még nagyobb erővel és előnnyel térne vissza Suzukában.

    A neves lapok így látták a vasárnapi verseny eseményeit:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Mestermű volt Sainztól. Norris és Hamilton legyőzésével visszavitte a Ferrarit az első helyre. Bár Charles Leclerc a Scuderia első számú versenyzője, mégis a briliáns Sainz akasztotta meg a Red Bull menetelését. Tökéletes győzelmet aratott, minden fázisban uralta a versenyt. A záró szakasznak is ő volt a főszereplője, Sainz stratégiája elképesztő volt, és látványos. A Ferrari a 2022-es Osztrák Nagydíj után végre ismét a dobogó tetején pezsgőzhetett.”

    AS (Spanyolország):

    „A Ferrari győztes stratégiája bevált, és minden a terv szerint történt. Minden a verseny előtti eligazításon dőlt el. Sainznak volt a legtöbb esélye megnyerni a Szingapúri Nagydíjat, és ezért Leclerc-t fel kellett áldozni. Onnantól kezdve Sainz kontrollálta a versenyt, és az ellenfelei lemaradását is egy olyan pályán, ahol szinte lehetetlen előzni. A tervük tökéletesen működött, ezért is ünnepelte ilyen fergetegesen a csapat a győzelmet.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen és a Red Bull ezúttal nem fért fel a dobogóra – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Carlos Sainz egy olyan versenyen szakította meg Max Verstappen és a Red Bull uralmát, amin lerágtuk a körmünket is. Ha Forma-1 csak belegondolna abba, micsoda show lenne a Red Bull dominanciája nélkül… Nos, Szingapúr némi bepillantást engedett ebbe a forgatókönyvbe. Olyan látványt nyújtott ez a jövőkép, ami a várakozásokat is felülmúlta. Ahogy Sainz és a Ferrari győzelmet aratott, úgy az F1 is kilépett az unalmas medréből, és izgalmassá vált. A Red Bullnak és világbajnokuknak az uralma egy olyan thrillerben ért véget, ahol Verstappen maximum csak mellékszereplő lehetett.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen szuperszériájának lőttek, csakúgy mint a Red Bullénak, akik a tavalyi szezonzáróval együtt 15 egymás utáni győzelemnél álltak meg. A veretlen szezon álma is teljesen szertefoszlott. A gigászok bukása volt, hiszen elég nagy problémákkal küszködött a Red Bull. Ám a dobogóért és a győzelemért folytatott küzdelem a végéig izgalmas volt. Közvetlenül az utolsó kör előtt Russell négy emberrel harcolt a győzelemért, de végül a falnak repült. Sainz pedig egy okos taktikával nyert, ennyire izgalmas tud lenni a Red Bull uralom nélkül a Forma-1.”

     

  • A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    A Ferrari volt a leggyorsabb a naplementében, de a show-t „Godzilla gyermekei” vitték el

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz érte el, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy feltérképezzék a módosított vonalvezetést. Lando Norris az élre került, míg Max Verstappen a harmadik helyig tornászta fel magát az első percekben. Mindaddig Guanyu Zhou füstszagra panaszkodott csapatának.

    A holland pilóta a túlkormányzottságra panaszkodott, míg mexikói csapattársa jelentette, túl alacsonyan ül az autóban.

    Charles Leclerc vette át a keménykeverékű abroncsokon a vezetést Norristól, aki a lágyabb gumikon birtokolta addig a pozíciót.

    A legtöbb változtatást az AlphaTauri és a McLaren eszközölte. A wokingiaknál a fejlesztéseket egyelőre csak a brit pilóta kapta meg, Oscar Piastri a következő versenyen próbálhatja ki az újításokat.

    Fél óra elteltével Lando Norris állt az élen Pierre Gasly és George Russell előtt. Mögöttük a negyedik helyre Kevin Magnussen ugrott fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton fért be.

    A sárga zászló is előkerült, ugyanis a kettes szektorban egy varánusz nézte meg magának a mezőnyt. Verstappen a 2016-os eset után ismét találkozott egy „gyíkkal” és jelezte, a mostani kisebb volt, mint a korábbi társa. Mérnöke úgy reagált, hogy Godzillának gyermeke ezekszerint gyermeke lett. Norris egyenesen sárkánynak nevezte a vendéget.

    A lágykeverékű abroncsokon magára talált a Ferrari, és mindkét versenyzőjével az első két helyre került. A sárga zászló újfent előkerült, csakúgy mint a varánusz, akinek nagyon megtetszett a száguldó cirkusz. Társa szereplését megirigyelte egy másik példány is, legalább is George Russell szerint egy újabb egyed nézegelődött.

    A leggyorsabb köridőt végül Charles Leclerc autózta, így ő lett a leggyorsabb az első szabadedzésen Carlos Sainz és Max Verstappen előtt. A negyedik pozícióba Lando Norris került, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda és Esteban alkotta az első 10-et.

  • Russell szerint lehetetlen megmondani, kik harcolnak majd jövőre a bajnoki címért

    Russell szerint lehetetlen megmondani, kik harcolnak majd jövőre a bajnoki címért

    George Russell nem tudja megmondani, kik lehetnek a Red Bull kihívói 2024-ben.

    Idén az osztrák istálló nem hagyta szóhoz jutni ellenfeleit, ugyanis az eddig versenyeket megnyerte. A többiek ugyan belenyugodtak abba, hogy kisebb csoda folytán nyerhetnek csak futamot, így gőzerővel készülnek arra, hogy jövőre változtassanak ezen a tendencián.

    A Red Bull mögött szoros verseny alakulat ki a csapatok között, így egyik hétvégén a Mercedes, a másikon a Ferrari, az Aston Martin vagy a McLaren követi az etalonnak számító csapatot.

    Viszont a szoros „középmezőny” miatt a csillagosok fiatal versenyzője nem tudja megtippelni, hogy kik lehetnek a Bikák kihívói a következő szezonban.

    „Lehetetlen megjósolni bármit is. Senki sem látta előre, hogy az Aston Martin ekkora ugrást hajt végre a télen, és arra sem számítottunk, hogy a McLaren a szezon közepén a második vagy a harmadik leggyorsabb autó lesz. Némi hatékony aerodinamikai fejlesztéssel, és pár órányi szélcsatornában töltött idővel egy olyan csapat, mint a Williams is képes nagyot ugrani. A legfontosabb tehát az, hogy meg kell keresnünk azokat a területeket, ahol még képesek vagyunk fejlődni. Természetesen mindenkinek az a célja a csapatban, hogy a következő évben ismét a bajnoki címért harcolhassunk. Ám azt nem jelenthetjük ki magabiztosan és tiszta szívvel, hogy ez meg is fog történni. Egyszerűen nem lehet megmondani, hogy mire lesznek képesek a többiek” – nyilatkozta Russell.

  • Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Módosított festést leplezett le Szingapúrban a McLaren, az egyik partnerük kedvéért változtattak a megjelenésen.

    Kevesebb papaya és több fekete jellemzi a wokingi istálló új színvilágát, amit két verseny erejéig csodálhatnak meg a rajongók. Szingapúrban és Japánban ugyanis a brit istálló az OKX web3 technológiai vállalattal karöltve „átszínezte” az autót és a versenyzők overáljait.

    Drasztikus változásokra nem kell számítani, sőt nem is tehetné meg a csapat a teljes ráncfelvarrást. Az FIA ugyanis csak bizonyos számú és mértékű módosítást hagy jóvá a festések tekintetében egy szezonban.

    A Stealth Mode névre hallgató kombinációt a két vállalat tervezte közösen. Együttműködésükkel a kiválóságra való törekvést, az elfogadást és az innovációt, valamint a háttérben zajló kemény munkát akarták szemléltetni.

     

    Zak Brown:

    „Az OKX-szel való partnerkapcsolatunk egyre erősödik, és ezt a fantasztikus folyamatot akartuk reprezentálni ezzel a festéssel. A Stealth Mode megfordítja az eddig színkombinációnkat, és valami izgalmasat és titokzatosat visz a Szingapúri és a Japán Nagydíjra. Reméljük, hogy a rajongók ugyanúgy szeretni fogják, ahogy mi. Az OKX elkötelezett támogatója a McLaren fejlődésének, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy a partnerségünket az F1 globális platformja mellett a pályán is megünnepelhetjük.”

    A csapat a hivatalos rajongói webshopjában különleges ruházattal is várja azokat a rajongókat, akiknek tetszik a két futamra szóló új dizájn.

  • „Nem léphetik át a határt” – megdorgálta Norrisékat a McLaren csapatfőnöke

    „Nem léphetik át a határt” – megdorgálta Norrisékat a McLaren csapatfőnöke

    A McLaren csapatfőnöke, Stella örül, hogy egymással is csatáztak a versenyzői, de nem akarja, hogy még egyszer ütközzenek egymással.

    Andrea Stella mérges volt, amiért az Olasz Nagydíjon a küzdelem hevében összeért Lando Norris és Oscar Piastri autója, és hangsúlyozta, hogy ilyennek sosem szabad megtörténnie. Ez volt az első ilyen eset a két fiatal pilóta között, és a vezér egyértelműen utalt rá, hogy több ilyet nem akar látni. 

    „A feladatom az, hogy irányelveket és egyértelmű határokat fektessek le, amelynek keretén belül harcolhatnak egymással. Csatát akarunk látni, a Ferrarik is jó látványosságot szolgáltattak, bár biztos vagyok benne, hogy idegesek voltak a bokszutcai irányítófalon” – idézte a RacingNews365 Stellát.

    „Nem mi vagyunk a versenyzők, nem nekünk kell megítélni, hogy a gumik hidegek-e, és hogy emiatt több ráhagyással kell-e vezetni. Nem én ülök az autóban, de én sem lettem volna óvatosabb. Mindkettőjüknek el kell fogadni, hogy nem léphetik át a határt.”

    Az ütközésnek a McLaren szempontjából szerencsére nem lett drámaibb következménye, például kettős kiesés. Stella viszont a jelek szerint lépni fog, vagy már lépett is azóta, hogy biztos ne is legyen ilyesmi.

    Nem először nyúlt mellé a McLaren, Norris vizsgálatot követel

  • Izgalmas hajrával ért véget az Assetto Corsa-bajnokság második versenye!

    Izgalmas hajrával ért véget az Assetto Corsa-bajnokság második versenye!

    A technikai ördöge határozta meg a K&H SIM Liga powered by HUMDA ACC bajnokság második fordulójának eredményét, izgalmakban azonban a pályán sem volt hiány.

    A Race Online Hungary által rendezett Assetto Corsa Competizione-bajnokság második fordulójában McLaren 650S GT3-sel Silverstone-ban mérettettek meg a szimulátorosok. A HUMDA és az MNASZ támogatásával zajló sorozat első fordulójában, Monzában második helyet elérő Láng Ádám szerezte meg a pole pozíciót, Blazsán Patrik és Mihalidesz Máté előtt.

    A pole pozíció birtokosa viszont technikai problémák miatt végül csak körhátrányban tudott elindulni. A rajtnál Blazsán könnyen hárította Mihalidesz próbálkozását, és innen elég nagy előnyt alakított ki. Innen gyakorlatilag semmi nem veszélyeztette a győzelmét, mivel az őt követő Mihalidesz egész verseny szintén technikai- és fékproblémákkal küzdött, így minden körben kapott az első forduló győztesétől.

    Endurance versenyről lévén szó, folyamatosan nőttek a különbségek az autók között. Sír Artúr és Pajor Márton követte a vezető kettőst, és csatába bonyolódtak egymással.

    Mégsem a dobogóért zajló küzdelem volt a megszorosabb, mögöttük Mihály László és a bemutatkozó Balyi Márton alkottak egy párost, amíg utóbbi a füvet érintve meg nem pördült, és visszaesett a 8. helyre, majd egy 30 másodperces stop-and-go büntetéssel elúszott a lehetősége egy jó eredményre.

    Mihály ezután fel tudott zárkózni a Sír-Pajor kettősre, és a kiállások után egy hármas csata alakult ki közöttük. Sír Artúr a rendkívül gyors Copse kanyarban elveszítette az irányítást a McLaren fölött, és a falnak is nekikoccant. A sérült autóval fokozatosan visszaesett a mezőnyben, két korábbi ellenfele pedig a 20 másodperces hátrány ellenére a második Mihalidesz után eredt.

    Pajor előbb fékhiba miatt átadta a harmadik helyet az 57 éves Mihálynak, majd javításokra ki is kellett mennie a boxba. Vissza tudott ugyan a térni a versenybe, de egy újabb megpördülést mutatott be, aminek köszönhetően a nyolcadik helyen végzett.

    Mihály nem adta fel Mihalidesz üldözését, és hátulról közelített felé Sír Artúr, így az egyórás verseny utolsó 5 percében egy hármas csata alakult ki. Sír a korábbi hibája ellenére nagyobb gond nélkül hámozta át magát Mihályon.

    Mihalidesz jóval vehemesebben védekezett, és körökön át tudta tartani a vetálytársát. Az utolsó körben azonban megcsúszott, Sír ennek köszönhetően tudott elmenni mellette, és ért be a második helyen.

    Blazsán így eddig maximális pontszámmal vezeti a bajnokságot, Mihalidesz és a második forduló meglepetésembere, Sír Artúr előtt. A sorozat féltávhoz érkezik majd jövő héten, a harmadik zolderi verseny után, a vetélytársaknak akkor lesz esélyük megszakítani az éllovas eddigi hegemóniáját.

  • Üresedés a McLarennél, pilótát keresnek az F1-es csapathoz

    Üresedés a McLarennél, pilótát keresnek az F1-es csapathoz

    Miután a McLaren bíróságra ment pereskedni az F1-es tartalékversenyzője, Álex Palou miatt, az érintett spanyol érthető módon nem óhajt részt venni a nagydíjakon.

    Egy idei úgy nézett ki, az immár kétszeres IndyCar-bajnok Palou 2024-től a McLaren IndyCar-csapatánál fog versenyezni, de a spanyol kihátrált az előzetes megállapodásból, mert úgy érezte, nincs esélye ugródeszkának használni az istállót az F1 felé vezető úton.

    Zak Brown, a McLaren vezére közölte, hogy a csapatnak így találni kell valakit Palou helyére tartalékpilótának arra az esetre, ha Lando Noris vagy Oscar Piastri ne tudna autóba ülni. (Ez egyébként nem annyira valószerűtlen forgatókönyv, az elmúlt egy évben mindkét versenyzőnek volt olyan ételmérgezése, amitől veszélybe került az indulása egy-egy futamon.)

    „Még mindig ő a tartalékversenyzőnk, de változott a helyzet, és nem gondolom, hogy meg fog jelenni Szingapúrban, pedig kötelessége lenne. De használtunk már más tartalékpilótákat is az év során, ez lesz ismét – nyilatkozta Brown a The Race-nek Palou helyzetéről. – Pedig még hotelszobát is foglaltunk neki.”

    https://500miles.hu/indycar/most-palou-vagy-a-mclaren-asta-el-magat-igazan

    A spanyol pilóta megerősítette, hogy nem lesz ott Szingapúrban, valamint az F1 többi versenyhelyszínén sem. „Nem is tudnék menni, mert a bajnokság díjátadójára utazok Los Angelesbe, utána pedig tesztelni fogom a 2024-es [IndyCar] autót. Valóban változott a terv, a többi F1-es versenyre nem megyek el” – jelentette ki. Azt mondta, Brownnal mostanában nem beszélt.

    „Amikor összefutunk, nem fordulok félre vagy megyek távolabb tőle az úton, de jelenleg nem hiszem, hogy lenne miről beszélnünk.”

    Tartalékversenyzőnek csak olyasvalakit lehet kijelölni, akinek van F1-es “jogosítványa” (szuperlicensze), és a Mercedesszel kötött megállapodás alapján a McLaren például Mick Schumachert kölcsönveheti erre a feladatra. A szintén az IndyCarban induló Pato O’Ward azonban nem rendelkezik ilyen jogosítvánnyal, de ő elmegy több futamra is a csapattal, és vezetni is fog náluk szabadedzésen.