Címke: McLaren

  • Mégsem volt olyan őszinte Piastri arcán a mosoly?

    Mégsem volt olyan őszinte Piastri arcán a mosoly?

    Damon Hill szerint Oscar Piastri nem annyira örült a harmadik helynek a Japán Nagydíjon.

    A McLaren az elmúlt időszakban feltámadt, és új erőre kapott a fejlesztésektől, így a szezon eleji formájuk lassan feledésbe merül. Ugyan a Red Bull és Max Verstappen még mindig az etalon, de a wokingi istálló felzárkózott a világbajnok mögé, és második erőként brillíroznak a pályán.

    Lando Norris idén már többször dobogóra állhatott, míg az ausztrál a legjobb eredményét a belga sprintfutamon érte el. Ott a 22 éves pilóta második lett a holland mögött, ám „főfutamon” Japánban állt először a pódiumra.

    Bár az első dobogó egy versenyző számára kedves emlék, de 1996 világbajnoka szerint Piastri némileg csalódott volt, hogy nem Norris előtt végzett. A brit versenyző a rajt után megelőzte a második helyről induló csapattársát. Az ausztrál sikeres elévágást hajtott végre, és a kerékcseréket követően a 23 éves pilóta elé került, ám a csapat Norris gyorsabb tempóját látva megcserélte a két versenyzőt.

    „Piastri is hirtelen ott termett. A srác azelőtt még nem járt a pályán, legalábbis Forma-1-es autót nem vezetett rajta. Csak szimulátoron ismerkedett a helyszínnel, és pénteken már rögtön mindent centit kihasználva a pálya szélére tudta tenni a kereket. Ez lenyűgözött engem. Meg van benne az igazi, vitathatatlan és természetből fakadó tehetség ahhoz, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben. Ám szerintem csalódott volt a harmadik hely miatt, annak ellenére, hogy ez volt az első dobogós helyezése. A kvalifikációs teljesítményét szerette volna megszilárdítani, és a második helyen célba érni a csapattársa előtt” – magyarázta álláspontját Hill az F1 Nation podcast legújabb adásában. 

  • Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    A Ferrari és a Mercedes aggódni kezdett amiatt, hogy lemaradnak a túl gyorsan fejlődő McLaren mögött.

    Míg a Red Bull teljesen uralja a mezőnyt, addig a sorrend mögöttük elég sűrűn változik. Először az Aston Martin számított a második erőnek, majd a kanadai-brit istálló lemaradt a fejlesztési versenyben. Ezután a Ferrari és a Mercedes harcolt a dobogós helyezésekért, majd megérkezett a McLaren, aki csatlakozott a versengésbe. A három istálló futamról-futamra váltja egymást, bár egyelőre a wokingi istálló fejlődése tűnik a legszignifikánsabbnak.

    Az év elején a papaya színű alakulat még a mezőny végéhez tartozott, míg Japánban már kérdés nélkül autóztak Max Verstappen mögött. A McLaren sikeres fejlesztési terve lenyűgözte, ugyanakkor aggodalommal is eltöltötte az ellenfeleket.

    A brit csapat ugyan a Mercedes és a Ferrari konstruktőri pozícióját kevésbé veszélyezteti, de az Aston Martint még elcsípheti. Lando Norris kifejtette, bizakodva áll a feladathoz, mivel a McLaren két jó versenyzővel vág neki a versenyeknek, míg a zöldek csak eggyel.

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lewis Hamilton viszont követné a McLaren példáját, és arra ösztönzi csapatát, hogy ők is vegyét át a Red Bull bizonyos megoldásait.

    „Bebizonyították, hogy meg lehet csinálni. Meg kell vizsgálnunk, hogy mit tettek pontosan, és nekünk is ebbe az irányba kell elindulnunk. A mostani döntéseink kulcsfontosságúak lesznek a jövőnk szempontjából.”

    Charles Leclerc ugyanakkor még nem tart annyira a McLarentől. Ám ha Katarban is jók lesznek, akkor változik a helyzet:

    „Tartok is tőlük, meg nem is. A suzukai pálya feküdt az autójuk karakterisztikájának, csakúgy, mint Silverstone. Meglátjuk, mi lesz. Ha Katarban is erős lenne a tempójuk, az már aggasztó lenne. Már most is az, de tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan helyszínek, ahol nagyon erősek. Ha Katarban is ez lesz, akkor vakarhatjuk a fejünket.”

  • Ecclestone nem biztos abban, hogy Russell bajnok alkat

    Ecclestone nem biztos abban, hogy Russell bajnok alkat

    Bernie Ecclestone „nem tudja eldönteni”, hogy George Russell valóban bajnok alkat-e, viszont az egyik újoncot kérdés nélkül leszerződtetné.

    Max Verstappen mögött jó pár versenyző várja, hogy sorra kerüljön és a hőn áhított címért harcoljon. A fiatal brit versenyző az ötödik szezonját teljesíti, míg a Mercedesnél a második évét tölti. Mikor csatlakozott a csillagosokhoz futamgyőzelmekről és bajnoki címről fantáziált,, viszont az új szabályok hátravetették a német gárdát. A 2022-es változásokból a Red Bull jött ki a legjobban, míg a Mercedes a delfinezéssel és az autó optimalizálásával küzdött.

    Idén a többieknek Szingapúrban volt csak esélye, ugyanis a Bikák nem muzsikáltak jól az utcai pályán. Carlos Sainz intelligens stratégiával húzta maga mögött egykori csapattársát, Lando Norrist, míg a friss abroncsokon gyorsvonatként érkezett a két Mercedes. Russell viszont eltalálta a falat, így az utolsó pillanatban kiesett a versenyből.

    A hiba kapcsán a Forma-1 egykori ura elgondolkodott azon, hogy a fiatal britben meg van-e minden ahhoz, hogy bajnok legyen.

    „Nem tudom eldönteni. Kedvelem őt, szupertehetséges. A kérdés az, mit hajlandó megtenni a győzelemért. Nem hinném, hogy átgondolja úgy a versenyt, ahogy Lewis (Hamilton) szokta” – nyilatkozta Ecclestone.

    Ugyanakkor Oscar Piastri kvalitásai és rátermettsége lenyűgözte a brit üzletembert.

    „Ha én csapattulajdonos lennék, megszerezném az ausztrál srácot (Piastrit). Ő nagyon jó. Viszont Max (Verstappen) a legjobb, akit valaha láttam.”

  • Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lando Norris identifikálta a McLaren egyik előnyét első sorban az Aston Martinnal szemben.

    Míg a kanadai-brit csapat az szezon elején brillírozott Fernando Alonsóval, addig mostanra a „mézeshetek” lassan véget érnek. A csapat taktikáját megkérdőjelező spanyol egyedül harcol a feljavuló McLaren ellen, akik két versenyzővel ostromolják a zöldek pontjait. A Japán Nagydíj után 221 ponttal áll a negyedik helyen az Aston Martin, míg a kettős dobogós helyezést követően 172 egységre ugrott fel a papaya színű csapat pontszáma.

    A 42 éves pilóta próbálja visszaszorítani a kihívókat, míg Lance Stroll inkább a saját démonjaival küzd.

    Mindaddig a McLaren szépen zárkózik fel, és a két versenyző eredményei kapcsán közelebb kerültek az Aston Martinhoz. Ám konstruktőri tabella 4. pozíciójáért zajló küzdelem során a wokingiak brit versenyző úgy érzi, ők vannak előnyben. A 23 éves pilóta ennek az okát is elmagyarázta: ők ketten vannak, míg a zöldeknél Alonso szállítja inkább a pontokat.

    „Nem gondoltam volna, hogy ilyen szoros lesz. Ám ha 49 pont a különbség, akkor igen, úgy gondolom, hogy sikerülhet. Nincs már sok verseny hátra. Biztos vagyok abban, hogy lesznek még olyan pályák, amik az Aston Martinnak fesznek jobban, így ott ők erősebbek lesznek. Viszont úgy vélem, hogy a mi előnyünk a legtöbb csapathoz képest az, hogy két jó versenyzőnk van, akik ott vannak és harcolnak a jó helyezésekért és pontokért. Ebben a percben nem minden csapat mondhatja ezt el magáról. Úgy vélem, ez igazi segítség nekünk. Tudunk segíteni egymásnak, tudjuk használni a másikat, szerintem ez elég nagy előny a többiekhez képest” – magyarázta Norris.

  • Sajtó: A McLaren ismét egy japán csapattal léphet egyezségre

    Sajtó: A McLaren ismét egy japán csapattal léphet egyezségre

    Vad pletykák kezdtek el terjedni a Forma-1-es paddockban a Japán Nagydíj során. Sajtóértesülések szerint ugyanis a Toyota a McLaren odalán visszatérhet a Forma-1-be a közeljövőben.

    A mostani hétvégén vált hivatalossá, hogy a Toyota WEC csapatának egyik pilótája, Ryo Hirakawa lesz a teszt és fejlesztőpilótájuk. A japán pilóta a WEC mellett a Super Formulában is versenyez, az előbbi sorozatban pedig a tavalyi évben meg tudta nyerni a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt.

    Norris: Maxhez is közelítünk, de mindenki másnál már gyorsabbak vagyunk

    Óriási meglepetésre Hyrakawa mellett a Toyota első embere, Akio Toyoda is feltűnt. Az elnök mellett még az ex-F1-es, ma már a Toyota Gazoo Racing Europe alelnökeként tevékenykedő Kazuki Nakajima is jelen volt, aki eléggé sejtelmes választ adott, amikor a Toyota esetleges F1-es visszatérésről kérdezték őt.

    „Nem árulhatok el részleteket – nyilatkozta a Williams egykori pilótája. – Az viszont igaz, hogy felvettük a kapcsolatot a McLarennel, és kommunikáltunk velük.”

    „Ahogyan azt Akio is mondta, sikerült megvalósítani azt az elképzelésünket, hogy a versenyzőink legyenek a középpontban. A tartalék és fejlesztő pilóta szerepköre pedig nagyon hirtelen jött még a számunkra is, de ez egy remek lehetőség Hyrakawa számára, mert már a szimulátorban is képes volt fejlődni. A dolgok most már összeálltak, és remélhetőleg előbb vagy utóbb, de látni fogjuk ennek a gyümölcsét.”

    A Toyota Forma-1-ben töltött ideje egyáltalán nem volt rózsás, a sportág történetének legdrágább kudarcaként elkönyvelhető a projektjük. A japán gyártó 2002-ben csatlakozott a királykategóriába, és mivel alábecsülte az ezzel járó kötelezettségeket, így soha nem is lett sikerek.

    Amikor pedig már elkezdtek jönni az eredmények, a gazdasági világválság utóhatása miatt a BMW-vel karöltve távoztak a sportból 2009-ben, győzelem nélkül.

    Piastri édesanyja olyannyira büszke a fiára, hogy azonnal Japánba repülne

  • Piastri édesanyja olyannyira büszke a fiára, hogy azonnal Japánba repülne

    Piastri édesanyja olyannyira büszke a fiára, hogy azonnal Japánba repülne

    Oscar Piastri zseniális időmérő edzést zárt Suzukában. Annak ellenére, hogy a McLaren újonca először versenyez a japán helyszínen, rögtön a 2. rajtkockába kvalifikálta magát, ráadásul még a sokkal rutinosabb csapattársát, Lando Norrist is le tudta győzni.

    Max Verstappenre ismét nem volt ellenszere senkinek sem, ugyanis a holland pilóta képes volt azonnal korrigálni a Szingapúrban történt rövidzárlatot, és megszerezte a pole-pozíciót. Mögötte azonban nagyon szoros volt a verseny a McLarenek és a Ferrarik között, és végül az előbbi csapat került ki győztesen a szóban forgó harcból.

    Verstappen nyerte a szuzukai időmérőt, újonc állhat fel mellé az első sorba

    Piastri és Norris a 2. és a 3. pozíciót szerezte meg a kvalifikáción, előbbi pilótának pedig ez F1-es pályafutása legjobb rajtpozíciója, mivel eddig a Silverstone-ban megszerzett 3. helye volt a legjobb. A 22 éves ausztrál pilóta édesanyja – aki nagyon nem szereti a fia munkáját, mert mindig izgulnia kell az ezzel járó veszélyek miatt – pedig olyannyira büszke a fiára, hogy azonnal repülőjegyet keresett a Twitteren, hogy Japánba utazhasson a verseny helyszínére.

    Nicole Piastrinak nem kellett sokáig keresgélnie, mert a wokingi istálló ügyvezető igazgatója, Zak Brown örömmel veszi meg neki a repülőjegyet, ha képes lenne ellátogatni a helyszínre, mert nagyon szívesen látnák őt, és találkoznának vele.

    Piastri – aki utoljára a Formula 2 2021-es évadának utolsó versenye óta nem rajtolhatott az első sorból – előtt mindössze egyetlen autó lesz a holnapi Japán Nagydíj rajtjánál, szóval még a győzelemre is bőven lesz esélye.

  • Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Lando Norris nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull ismét feléledt Japánban.

    Max Verstappen mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, így visszaállította a 2023-as szezon „rendjét”. A McLaren is bizakodóan várhatja a folytatást, mivel a brit versenyző a harmadik legjobb időt autózta a gyakorlásokon. Viszont felemás érzésekkel szállt ki az autóból a 23 éves versenyző, és versenygépén túl még egy dolog nem hagyja nyugodni: Norris attól tart, a Red Bull ismét kimagaslóan gyorsabb lesz mindenkinél.

    „A Red Bull jelenleg a szokásos formáját mutatja, de talán nem vagyunk olyan messze tőlük. Legalábbis a jelenlegi ismeretek szerint. A pole pozícióért való küzdelem elég nagy feladat, és talán még túl messze vagyunk ettől, de megpróbáljuk. A tempó szempontjából bátorító az eredményünk, viszont az autó elég szeszélyesen viselkedik, nehéz vezetni. Megpróbáljuk legyűrni majd a Mercedest, akik itt talán nem tűnnek olyan erősnek. Viszont a Ferrari és az Aston Martin nagyon jól mozog. Úgy vélem, holnap velük lesz csatánk. Ugyanakkor az nem kérdés, hogy ki fog győzni” – magyarázta Norris.

  • Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Verstappen előnye továbbra is töretlen, de éledezik már a Ferrari és a McLaren is

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    A mezőny nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a Pirelli tesztgumijaival kezdje a gyakorlást. Elsőként Max Verstappen váltott a már jól megszokott komponensekre, és a piros oldalfalú abroncsokon az élre is ugrott. A holland példáját Lando Norris követte, ám a brit a közepesgumikra szavazott. Így felzárkózott a Red Bull versenyzője mögé.

    Ahogy telt az idő, egyre többen hagyták hátra a tesztgumikat. Charles Leclerc is megvillant a Ferrarival, míg a Mercedes továbbra is kereste az ideális beállításokat. Fél óra elteltével a monacói versenyző vezette a tabellát Lando Norris és Carlos Sainz előtt, míg mögöttük Max Verstappen, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez, Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg és George Russell alkotta az első 10-et.

    A regnáló világbajnok még megmutatta tempóját, majd a többiekhez hasonlóan átállt a versenyszimulációra.

    Két perccel az edzés vége előtt Pierre Gasly találta meg a falat, így piros zászlóval zárult a második gyakorlás.

    Végül most is Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Lando Norris lett. A Szingapúri Nagydíjat megnyerő Carlos Sainz lett a negyedik, míg mögötte George Russell, Fernando Alonso, Alex Albon, Oscar Piastri, Sergio Pérez és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

  • Norris is büntette volna Verstappent: nincs más dolga ilyenkor, mint a tükröt figyelni

    Norris is büntette volna Verstappent: nincs más dolga ilyenkor, mint a tükröt figyelni

    Lando Norris szerint szigorúbban kellene büntetni a feltartásokat az időmérőkön.

    Max Verstappen a szingapúri kvalifikáción 3 alkalommal is akadályozta társait, ám a legjobban Yuki Tsunodát tartotta fel. A japánnak fel kellett adnia a gyorskörét, mivel a holland a pálya közepén bóklászott. Viszont a 25 éves versenyző nem tudott arról, hogy mögötte érkeznek, mivel a csapat nem figyelmeztette időben. Büntetésként csak megrovást kapott, mivel az AlphaTauri meg sem jelent az eset tárgyalásánál.

    Az ügy azonban sokakat felháborított. Martin Brundle és a Aston Martin a sport integritását kérdőjelezte meg, valamint megdöbbentek a testvércsapat viselkedésén is. Pierre Gasly sem értette, hogy úszta ezt meg a kétszeres világbajnok. Mindaddig a McLaren versenyzője szigorúbb büntetéseket szeretne, mivel véleménye szerint a legtöbb ellenfele „nem törődik ezzel eléggé”.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris azt szeretné, ha az FIA szigorúbban büntetné a feltartásokat – Fotó: McLaren

    Norris bár jóban van Verstappennel, mégis kemény kritikát fogalmazott meg vele és az FIA-val kapcsolatban:

    „A pályán történő feltartásért kemény büntetést kellett volna kapnia. Feltartott valakit… ez nem csak a csapaton múlik. Tudom, hogy ők megkapták a büntetést, de végső soron a versenyzőnek kell belenéznie a tükörbe és látnia, hogy jön-e valaki mögötte. Az egész levezető kör alatt nincs más dolgod, mint a tükröt figyelni. Ám úgy tűnik, sokaknak ez elég nehéz feladat. Szigorúbb büntetéseket kellene osztani az akadályozásért. Ilyenkor ugyanis oda a köröd és az időmérőd is. Ám úgy tűnik, ez senkit sem érdekel, mivel már többször előfordult ilyen ebben a szezonban. Különösen, bizonyos csapatoknál. Ám a feladat nagy része a versenyzőn múlik. Nincs más dolga, mint megnyomni az újratöltés gombot és a tükröt bámulni. Ám az F1-ben az emberek nehezen teszik ezt meg, ami meglepő” – magyarázta álláspontját a Racingnews365.com-nak Norris.

  • Verstappen és Norris barátsága akkor is megmaradna, ha egy csapatban lennének?

    Verstappen és Norris barátsága akkor is megmaradna, ha egy csapatban lennének?

    Lando Norris nem tudja biztosan kijelenteni, hogy változatlan lenne a kapcsolata Max Verstappennel, ha egy csapatban versenyeznének.

    A brit versenyző folyamatosan ott villog a Red Bull radarján, ugyanis az osztrák istálló nagyon szeretné elvinni a McLarentől a 23 éves pilótát. Ám Norris szerződése 2025 végéig érvényes, és nincs kilépési záradéka, így addig várnia kell a Bikáknak.

    Sergio Pérez 2024-ben biztosan marad a csapatnál, ezt Christian Horner és Helmut Marko is kijelentette többször, ám az, hogy egy évvel később ez lesz-e álláspontjuk, már kérdéses. A kölcsönös „flörtöt” a brit versenyző és az osztrák csapat között Max Verstappen is támogatja, és szívesen üdvözölné a Bikáknál barátját.

    A két versenyző gyakran jár össze, és tölti együtt a szabadidejét. Norris még a holland világbajnok párjának, Kelly Piquet lányának a születésnapján is ott volt. Ám a csapattársi viszony az egészséges rivalizálást is felboríthatja, így könnyen megismétlődhetne Lewis Hamilton és Nico Rosberg esete.

    A McLaren pilótája viszont nem tudja garantálni, hogy változatlan lenne a kapcsolata Verstappennel, mivel még nem volt ilyen szituációban a hollanddal.

    „Fogalmam sincs, mi lenne, még nem voltam ilyen helyzetben. Így igen, erre nem tudok válaszolni. Már a gokartos időkben is jól kijöttem a csapattársaimmal. Soha nem voltak feszült, vagy rossz pillanatok. Úgy érezem én az a fajta csapattárs vagyok, aki nem veszi fel a dolgokat, vagy nem igazán zavarja az, ha a másik mond valamit. Talán én nem fordítok erre annyi figyelmet, mint a többiek” – nyilatkozta a brit versenyző.

    Norris baráti kapcsolatot ápolt a McLarennél Carlos Sainzcal is, és Daniel Ricciardóval is gyorsan megtalálta a közös hangot. Oscar Piastri esetében hasonló a helyzet.

    „Boldogabb vagyok, ha a jó kapcsolatom van a csapattársaimmal, jobban kijövük velük, mint néhány versenyzővel. Vannak olyanok, akik inkább egyedül vannak, és nem törődnek annyira a csapattal. Én mindig nyitott voltam és törekedtem arra, hogy kijöjjek a másikkal. Én jól akarom érezni magam, és hasonlók. Így egyszerűbb az élet.”