Címke: McLaren

  • Norris bátor kijelentést tett: 2024-ben nyerni fogok a McLarennel

    Norris bátor kijelentést tett: 2024-ben nyerni fogok a McLarennel

    Lando Norris úgy véli, jövőre minden összeáll ahhoz, hogy megszerezze az első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.

    A brit versenyző 2021-ben közel került ahhoz, hogy a dobogó tetején ünnepeljen, ám az időjárásváltozás és az ahhoz kapcsolódó rossz döntés megfosztott az élménytől. Idén a Brit Nagydíjon vezette a versenyt pár kör erejéig a 24 éves pilóta, ám Max Verstappen átvette tőle az első helyet, és megnyerte a futamot.

    A McLaren év közben rengeteget fejlődött. Az első versenyeken még a pontszerző helyeknek is örülhettek, míg az év végén már a második pozíció is némileg csalódást okozott az alakulatnak. Norris a fejlődésüket látva bizakodó. Az új szakemberek, akik januártól csatlakoznak a csapathoz (Rob Marshall a Red Bulltól, míg David Sanchez a Ferraritól igazolt a papaya színű istállóhoz), továbbá az idén átadott szélcsatorna is reménnyel tölti el a pilótát.

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója úgy véli, 2025-ben aknázhatja ki teljesen a csapat a benne rejlő potenciált, ám Norris már jövőre lát esélyt a futamgyőzelemre.

    „100%-ig biztos vagyok abban, hogy sikerülhet. Jövőre itt leszek a McLarennel, úgy érzem már nagyon közel vagyunk. Több dolog már a helyére került, és van pár új srác akik más csapatoktól szerződtek hozzánk. Talán most vagyunk a legjobb pozícióban, ha az elmúlt 10 évet nézzük. Úgy érzem, több dolog vár ránk jövőre. Végre ott van a szélcsatorna is, és sok minden jobban összeállt, mint eddig valaha. Jól kell kezdenünk a szezont. Idén borzalmasan nyitottunk, a végén mégis nagyon erősek lettünk. Így ha erősebbek kezdjük az évet, akkor nagyon jó szezonunk lehet” – nyilatkozta Norris.

  • Megtörtént a „bostoni teadélután” az F1-ben: Kiálltak a csapatok Wolff mellett

    Megtörtént a „bostoni teadélután” az F1-ben: Kiálltak a csapatok Wolff mellett

    A csapatok világosan közölték, milyen szerepünk van a nemrég kirobbant Wolff-ügyben.

    Napokkal ezelőtt a BusinessF1 Magazine cikke megkavarta az állóvizet, és cselekvésre sarkalta az FIA-t. Az ominózus írásban több, a nevét eltitkolni kívánó csapatfőnökre hivatkozva kijelentették, hogy Toto Wolff olyan információt ejtett el az egyik ülésen, amit csak a FOM tagjai tudtak.

    Mindemellett gyanúsnak titulálták azt is, hogy az osztrák csapatfőnök már akkor beszélt a médiának arról, hogy a Red Bull túllépte a 2021-es költségkeretet, mielőtt az érintett istállót értesítették erről. A magazin arra hivatkozott, hogy a Mercedes csapatfőnöke a feleségétől, Susie Wolfftól kap információkat. A skót ex-versenyző ugyanis az F1 Academy ügyvezető igazgatója, így Stefano Domenicalinak kell beszámolni a szériával kapcsolatos ügyekről. Emiatt a FOM bizalmasabb információival is rendelkezhet.

    A BusinessF1 arra hivatkozott, hogy több csapatvezető hivatalos panaszt tett az FIA-nak a Wolff házaspárral kapcsolatban. Pár nappal később a Szövetség összeférhetetlenségi vizsgálatot indított.

    A Mercedes is a médián keresztül értesült az ügyről, így a vádak tagadása mellett arra kérte az FIA-t, hogy küldjék el nekik a vizsgálattal kapcsolatos anyagot. Susie Wolff közösségi médiás platformjain reagált, az F1 Academy vezetője mélységesen felháborodott, és elutasította a feltételezéseket.

    Az összes alakulat felszólalt:

    A csapatok tegnap este ugyanazt a nyilatkozatot tették közzé. Mind a 9 alakulat leszögezte, nem emeltek hivatalos panaszt az említett csapatfőnök és a FOM munkatársa ellen.

    „Megerősítjük, hogy nem tettünk panaszt az FIA-nál az egyik Forma-1-es csapatfőnök valamint a FOM egyik munkatársa közötti állítólagos bizalmas jellegű információcserével kapcsolatban. Örömmel és büszkén támogatjuk az F1 Academy-t és annak ügyvezető igazgatóját azzal a kötelezettségvállalásunkkal, hogy a következő szezonban szponzorálunk egy versenyzőt, aki a saját színeinkben indul.”

    Christian Horner a Sky Sportsnak elmondta, semmilyen gyanús megjegyzést nem tett Wolff az elmúlt üléseken, így a Red Bull és az AlphaTauri biztosan nem nyújtott be hivatalos panaszt a Nemzetközi Automobil Szövetség felé.

    A FOM is értetlenül áll a történtek előtt, és határozottan elutasították az információcserét a Wolff házaspár között.

    Az FIA tegnap olyan jelenséget idézett elő, ami igen ritka a száguldó cirkuszban. Mind a 9 csapat beállt az egyik bajtársuk mögé, és összefogást mutatva tették ki közleményüket. A BBC tegnap arról számolt be, hogy a Liberty Media szeretné elszakítani a sportágat a Szövetségtől, mivel nem értenek egyet Mohammed Ben Sulayem viselkedésével. A tegnapi egység egyértelmű jelzés volt az FIA felé. A „bostoni teadélután” megtörtént, így a „függetlenségi háború” már a kapualjban lehet.

    Drasztikus lépést fontolgat a Liberty Media: El akarják szakítani az F1-et az FIA-tól

  • Norris görcsösen vágyik az első alkalomra, ezért túlerőlteti

    Norris görcsösen vágyik az első alkalomra, ezért túlerőlteti

    Pedro de la Rosa szerint meg van az oka annak, miért kezdett el többet hibázni Lando Norris, és miért tolja túl néha a pályán.

    A McLaren versenyzője az ötödik szezonját teljesítette idén a csapattal. Míg az év elején a pontszerzésnek is örültek, addig a szezon közepén a brit pilóta már a dobogón találta magát. A wokingi istálló fejlesztései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és esélyekkel ruházták fel a csapatot.

    A papaya színű alakulat versenyzőpárosában rengeteg a potenciál, ugyanis az újonc Oscar Piastri is gond nélkül megugrotta a mércét. Sőt, sprintfutamon is diadalmaskodott az ausztrál, amit csapattársának nem sikerült még abszolválnia.

    Norris 2021-ben nagyon közel került az első győzelme megszerzéséhez. Oroszországban a leggyorsabbnak bizonyult, és a futam utolsó harmadáig az élen haladt. Ám a megváltozott időjárás és az elhibázott döntések miatt a Mercedes kiénekelte a sajtot a McLarentől. Norris így negatív rekordok birtokosa is lett, mivel ő az a versenyző, aki a legtöbb ponttal és dobogós helyezéssel rendelkezik úgy, hogy még nem nyert versenyt.

    A 24 éves pilóta vállán ott pihen az a frusztráció, ami csak az első győzelem megszerzése után szűnik meg. Emiatt a a brit túlhajtja magát és többet is hibázik a megszokottnál.

    Lando Norris, McLaren
    Pedro de la Rosa szerint Lando Norris túlságosan ráfeszült a győzelem megszerzésére – Fotó: McLaren

    Az Aston Martint segítő de la Rosa látja Norrisban a potenciált, és úgy véli, előbb-utóbb sikerül áttörnie az utolsó akadályt is a fiatal versenyzőnek.

    „Úgy vélem, sokba kerülni neki az, hogy az első győzelem megszerzésének árnyékában él. Azért hajt annyira, mert szüksége van rá, megérdemli azt a győzelmet. Meg tudja csinálni, a kvalitásai megvannak, de a hétvégék során kicsit vissza kellene vennie. Mindig van egy pont, amikor már túlhajtja magát. Nem hinném, hogy nyommás nehezedik rá Oscar (Piastri) miatt. Nagyon jó versenyző és erős csapattárs, de Landót ez nem zavarja. Viszont ott van benne az a szorongás, hogy nyernie kell, és ezt gyorsan akarja véghez vinni” – nyilatkozta a spanyol az F1 Nation podcast legújabb részében.

    Damon Hill így egészítette ki az 52 éves ex-versenyző gondolatmenetét:

    „Fáj az, amikor egy csapatnál versenyzel évek óta, majd felbukkan egy új srác és nyer. Oké, egy sprintverseny volt, de nem így kellett volna lennie. A legelszántabb és leghűségesebnek srácnak kellett volna ezt tennie, így ezek a dolgok átfutnak az ember fején.”

  • Hamilton csapatának főnöknőjével erősít a McLaren

    Hamilton csapatának főnöknőjével erősít a McLaren

    A McLaren Stephanie Carlin személyében egy hölgyet nevezett ki az egyik fontos részleg vezetőjének.

    Stephanie Carlin (cikkünk borítóképén az F2-es pilóták között) az üzleti tevékenységek igazgatója lesz a McLaren F1-es istállójánál a következő esztendőtől. A név nem véletlenül ismerős, hiszen az autóversenyzés utánpótlásában jelentős szereplő a Carlin istálló, melyet Stephanie férje alapított: ennél a csapatnál versenyzett például az F2-ben tavaly Liam Lawson és Logan Sargeant, vagy korábban Lando Norris és Cunoda Juki.

    Stephanie 2011-ben kezdett dolgozni a Carlin istállónál, eleinte a sajtó- és a marketingrészlegen, innen léptették egyre magasabb pozíciókba. Tavaly már csapatfőnök-helyettes volt a különböző sorozatokban, beleértve a női pilóták számára kiírt F1 Academy bajnokságában is.

    Emellett Lewis Hamilton elektromos terepraliban induló X44 Racing csapatának is ő volt a főnöke az Extreme E-ben.

    Csinos versenyzőlányt szerződtetett a McLaren

  • Elszipkázott egy régi szponzort a Mercedestől az egyik ügyfele

    Elszipkázott egy régi szponzort a Mercedestől az egyik ügyfele

    A McLaren partnereként folytatja a Monster, közel másfél évtized után hagyják el a Mercedest. 

    Az energiaital-gyártó cég azóta a Mercedest szponzorálta, amióta 2010-ben újra önálló csapatot indítanak a Forma-1-ben, ennek lesz vége az idei évben.

    Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója már korábban is bizonyította, hogy ügyesen hasznosítja a marketing- és kereskedelmi területen szerzett ismereteit: az elmúlt években többek között a Google-t és a Dellt is a csapathoz vonzotta. 

    Ettől függetlenül Lewis Hamilton ruházatán jövőre is megmaradnak a Monster logói, mert ő egyénileg is szerződést kötött a vállalattal. 

    A Mercedes és a McLaren kapcsolata a csillagos márka motorjainak használatával az F1 2026-tól kezdődő új motorkorszakában is megmarad, még legalább 2030-ig.

    Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

  • „Ezt többet ne mondd!” – Norris tisztázott egy-két dolgot Verstappennel kapcsolatban

    „Ezt többet ne mondd!” – Norris tisztázott egy-két dolgot Verstappennel kapcsolatban

    Max Verstappen és Lando Norris ugyan jól ki jön egymással, ám ez nem befolyásolja azt, hogy a brit pilóta le akarja nyomni ellenfelét.

    Sergio Pérez szerződése 2024 végéig érvényes, ám a gyenge teljesítménye miatt egyre többen jósolják a távozását a csapattól. Az idei szezonban többször felmerült már a mexikói versenyző menesztésének témaköre, ám az alakulat mindannyiszor leszögezte, hogy tiszteletben akarják tartani a kontraktust.

    Mindaddig a potenciális jelöltek listáját Daniel Ricciardo mellet Norris vezeti. Boxutcai pletykák szerint a Bikák már meg is környékezték a brit versenyzőt, ám az érintett a papaya színű csapat felívelő teljesítménye miatt jelenlegi alakulatát választotta.

    A McLaren a fejlesztési verseny toronymagas győztese lett. Az év elején még a pontszerző helyek is elérhetetlennek tűntek az istálló számára, míg a szezon közepén már a pódiumon álltak. Ugyanakkor a Norris-Red Bull házasság lehetséges létrejötte tovább foglalkoztatta a médiát.

    A háromszoros világbajnok és a brit pilóta jó kapcsolatot ápol egymással. A két versenyző gyakran összejár, és közösen játszik, sőt Kelly Piquet kislányának születésnapi buliján is részt vett a 24 éves pilóta. Ám amikor az egyik újságíró „legjobb barátoknak” nevezte a két versenyzőt, Norris megálljt parancsolt:

    Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
    Lando Norris és Max Verstappen – Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ő nem a legjobb barátom, soha többé ne mondj ilyet! Tiszteljük egymást és jól kijövünk a másikkal, amolyan távoli barátok vagyunk, de ennyi. Csupán nagyon tiszteljük a másikat” – magyarázta a brit pilóta.

    A 24 éves versenyző elismerte, hízelgő, hogy a jelenlegi legjobb istállóval társítják, de kijelentette, ő a McLarennel szeretne nyerni.

    „Az autójuk fenomenális. A Red Bull az elmúlt években elképesztő munkát végzett, csakúgy, mint idén. Bárkinek hatalmas elismerés lenne, ha elkapná őket. Nem csak a tempójuk jó, de még a gumikezelésben is kiemelkedőek. Max az egyik legjobb pilóta, így nehéz ezt a kombinációt legyőzni. Ugyanakkor úgy érzem, már majdnem ott vagyunk az áttörés kapujában.”

    Mindaddig korábban Verstappen így nyilatkozott Norrisról:

    „Nagyon jól kijövök Landóval, ő a legjobb barátom a mezőnyben. Ő normális, önmagát adja és imádja azt, amit csinál. Már a gokartos éveinkben láttam, hogy milyen gyors, bár sosem versenyeztünk egymás ellen. A jó teljesítményei nem csak egyszeri estek voltak, mindig az élmezőnyhöz tartozott. Számomra egyértelmű volt az, hogy ő itt lesz. Lando néha egy kicsit félénk, de nagyon kedves srác. Látszik, hogy mennyit fejlődött emberileg az évek alatt. Ez segíti a teljesítményét is, mivel jobban bízik magában.”

  • Olyan ziccer volt a Red Bull birtokában Norrisszal kapcsolatban, amit nem hagyhatott ki

    Olyan ziccer volt a Red Bull birtokában Norrisszal kapcsolatban, amit nem hagyhatott ki

    Vélhetőleg a McLaren legújabb szponzorszerződésére reagált a Red Bull a közösségi médiás felületein egy videóval.

    A papaya színű istálló és a Monster Energy bejelentették, hogy jövőre együtt folytatják útjaikat. A Mercedes mögül kihátrál a vállalat, ám Lewis Hamilton támogatását továbbra is folytatják.

    Az együttműködés keretein belül a gyártó logója és felirata a versenyzők ruháin, sisakjain, sapkáin és az italos kulacsaikon jelennek meg a McLarennél.

    A meglepő hír hallatán az osztrák istálló egy olyan felvételt tett közzé, amin Lando Norris a verseny után épp egy Red Bull energiaitalt kortyolgat Max Verstappen mellett.

    Üzenetként hozzáfűzték, a szükséges pillanatban mindig számíthat rájuk a brit pilóta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

    A Red Bull már régóta szemet vetett a 24 éves versenyzőre, ám Norris mindeddig kikosarazta az osztrák istállót. Jenlegi szerződése a brit csapattal 2025 végén jár le, így ha a papaya színű alakulat nem tud addig feljebb kapcsolni, a fiatal a távozás mellett dönthet.

  • Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Lando Norris nevetve megjegyezte, ő is sorban állhatna a prémiumosztásnál a Mercedesnél, mivel akaratlanul is segített nekik.

    A 2023-as szezon utolsó versenyén még dúlt a csata a Ferrari és a csillagosok között a konstruktőri lista második helyéért. A verseny alatt is változott folyamatosan a sorrend, ám Sergio Pérez és a brit versenyző ütközése egy újabb változót dobott az egyenletbe.

    A mexikói versenyző próbált a McLaren pilótája mellett elmenni, ám túl magabiztosan követelte magának az előzést, és nem hagyott helyet ellenfelének a manőver során. A két autó összeért, de mindkét fél folytatni tudta a versenyt.

    A stewardok a Red Bull piiótáját látták vétkesnek, így 5 másodperces büntetéssel szankcionálták. Pérez így hiába előzte meg George Russellt, nem tudta kiautózni a különbséget, emiatt Charles Leclerc utolsó próbálkozása (elengedte a 33 éves pilótát az utolsó előtti körben, de Pérez már nem tudott elszakadni) is kudarcba fulladt.

    3 ponttal többet szerezett az év végi összesítésben a Mercedes, így a konstruktőri második helynek ők örülhettek. Ám a papaya színű motorpartnerük brit versenyzője megjegyezte, ő is kér bónuszt az eset miatt.

    „Nem hiszem, hogy ez változtatott az eredményünkön. Valójában ezzel a Mercedesnek segítettem a második helyért zajló csatában. Megköszönhetnénk nekem azzal, hogy adnak egy kis bónuszt” – nyilatkozta nevetve Norris.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    A 24 éves versenyző az ütközéshez még a következőket fűzte hozzá:

    „Meg tettem, amit tudtam. Rengeteg helyet hagytam neki, de ő nekem jött, így büntetés kapott. Megérdemelte, ilyen egyszerű.”

    A McLaren az év elején még a mezőny hátsó felébe tartozott, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a szezon végén már a dobogós helyezésekért csatáztak. Norris a szezon végén megköszönte csapatának a kemény munkát.

    „Nagyon boldogok vagyunk az egész csapattal. Hatalmas előrelépést tettünk meg, nagyobbat, mint a Mercedes vagy a Ferrari. Nagyon büszke vagyok mindenkire. Szerettem volna egy kicsit jobb helyen végezni a hétvégén? Abszolút. Ám valamiért vasárnap nem volt meg a tempónk, és a boxkiállásnál vesztettünk némi időt, de ez előfordul. Nem hibáztatom a szerelőket, egész évben fantasztikus munkát végeztek, nagyon hálás vagyok emiatt. Az elmúlt egy hónap szerintem mindenkit nagyon megviselt. A szerelők és a mérnökök a kulcsai ennek az egésznek, ők azok akik előttünk itt vannak és csak utánunk mennek el. Köszönöm nekik. Ők valóban elfáradnak, míg mi versenyzők kiváltságos életet élhetünk. Később érkezünk, és korábban is megyünk haza. Mindenki kipihenheti magát most egy kicsit, otthon tölthetünk egy kis időt. Egy darabig én is elfelejtem a Forma-1-et, majd mikor visszatérünk már a következő kihívásokra koncentrálok.”

  • Norris nem értette, hogy a „figyelmetlen” Pérez mit akart

    Norris nem értette, hogy a „figyelmetlen” Pérez mit akart

    Lando Norris úgy véli, Sergio Pérez egy kissé meggondolatlan volt az előzési manőver közepette.

    A szezonzáró verseny utolsó szakaszában találkozott a pályán a brit versenyző és a mexikói pilóta. Pérez a jobb tempójának köszönhetően gyorsan utolérte Norrist, majd elszántan akarta levadászni ellenfelét a 6-os kanyarban. Ám a kísérlet ütközésbe torkollott. Mindkét versenyző a másikra mutogatott, míg a stewardok a Red Bull pilótáját látták bűnösnek. A brit ugyanis hiába hagyott helyet, Péreznek nem volt még meg a kanyar, és szűken fordulva próbált változtatni a helyzeten.

    A Red Bull versenyzője büntetőpontokat is kapott, majd a versenyfelügyelők bírálta miatt is beidézték. Nyilvánosan bocsánatot kért a mexikói, ám továbbra is úgy érzi, nem volt helyén való, hogy megbüntették.

    Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Mindaddig Norris így értékelte a szezonzáró után a történteket:

    „Próbáltam elengedni a srácot, de ő belém hajtott. Nem tudom mit akart csinálni. Egy kicsit figyelmetlen volt, hogy őszinte legyek.”

    Mindaddig a mexikói pilóta szerint brit ellenfele jött ki jobban a helyzetből:

    „Véleményem szerint az eset 50/50 százalék volt. Nem vesztett vele semmit, sőt inkább időt nyert. Végül összeértünk, ami elég szerencsétlen helyzetet teremtett. Ám az ütközéshez mindkét félre szükség van, és ebben Landónak is volt némi felelőssége. Úgy fordult belém, mintha senki sem lett volna ott. Én teljesen mellette voltam, de ő levágta a kanyart, időt nyert, és mégis én kaptam büntetést. Őszintén szólva, nem értek egyet ezzel a döntéssel.”

  • Így alakultak az idei időmérős párharcok a Forma-1-ben

    Így alakultak az idei időmérős párharcok a Forma-1-ben

    A szezon utolsó időmérő edzését a tegnapi nap folyamán rendezték meg Abu-dzabiban, és ezt követően kialakultak a házon belüli versenyek végeredményei is. A totális dominanciák mellett kiegyenlített párharcokat láthattunk, az egyik csapat pikótái között pedig döntetlen alakult ki.

    A legnagyobb arányú győzelmet Alex Albon aratta a csapattársa, Logan Sargeant felett. A brit-thai pilóta mind a 22 időmérőn meg tudta előzni a csapattársát, amihez hasonlót legutóbb 2020-ban láttunk, amikor Max Verstappen verte meg minden egyes kvalifikáción Albont.

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Hasonlósan nagy volt a különbség a RedBullnál, a Ferrarinál, a McLarennél, az Aston Martinnál, de még a Haasnál és az Alfa Romeónál is. A kiegyenlítettebb küzdelmeket az Alpine-nál és a Mercedesnél láttunk, habár előbbi istállónál Pierre Gasly 13:8 arányban győzte le Esteban Ocont. A Mercedesnél Lewis Hamilton és George Russell között 11:11 lett a végeredmény, ami nagyon ritkának számít az F1-ben.

    Végeredmények:

    Max Verstappen 20 – 2 Sergio Pérez

    Lewis Hamilton 11 – 11 George Russell

    Charles Leclerc 15 – 7 Carlos Sainz

    Lando Norris 15 – 7 Oscar Piastri

    Fernando Alonso 19 – 3 Lance Stroll

    Pierre Gasly 14 – 8 Esteban Ocon

    Alex Albon 22 – 0 Logan Sargeant

    Valtteri Bottas 16 – 6 Guanyu Zhou

    Nico Hülkenberg 15 – 7 Kevin Magnussen

    Yuki Tsunoda 8 – 2 Nyck de Vries

    Yuki Tsunoda 4 – 1 Liam Lawson

    Yuki Tsunoda 4 – 3 Daniel Ricciardo