Címke: McLaren

  • Így jellemezte Ricciardo a McLarentől való korai búcsúját

    Így jellemezte Ricciardo a McLarentől való korai búcsúját

    Daniel Ricciardo számára egyáltalán nem úgy alakult a McLarennél eltöltött ideje, mint ahogyan azt eltervezte. Az ausztrál pilóta számára az idő előtti búcsú egy áldás volt, miután most egy új lehetőségnek köszönhetően ismét a száguldó cirkuszban versenyezhet.

    A Méhészborz nem remekelt a wokingi istállónál, és miután mindkét szezonjában átfogóan kikapott Lando Norristól. Zak Brownék türelmesek voltak, de miután Ricciardo eredményei nem javultak, a két fél viszonya megromlott, és közös megegyezéssel fel is bontották az ausztrál szerződését, hogy Oscar Piastri kaphassa meg azt.

    A szóbanforgó események hatására a nyolcszoros futamgyőztes versenyzői ülés nélkül maradt, még úgy is, hogy a Haas második ülésére minden esélye meglett volna. Végül az egykori munkaadója, a Red Bull mentette meg Ricciardót, és az ausztrál lett a bikások tartalék és fejlesztő pilótája.

    Azonban tíz verseny után Nyck de Vries váratlan kirúgása felrúgta a helyzetet, és Ricciardo lehetőséget kapott az F1-be való visszatérésre. Ugyan a Holland Nagydíjon elszenvedett csuklótörése megnehezítette a dolgát, de az évad végén való pontszerzéseinek köszönhetően 2024-ben is láthatjuk majd őt a királykategória rajtrácsán.

    Ricciardo egy nemrégiben adott interjúban elárulta, hogy miért volt számára előnyös a sportágon kívül eltöltött ideje.

    „A McLarennél rendkívül kényelmetlenül éreztem magamat, szóval az idő előtt való búcsú egy igazi áldás volt – ismerte el a Méhészborz. – Mondjuk azt, hogy azért döntöttek így, mert újra fel kellett fedeznem magam, és megtalálni a motivációmat, valamint a sikerre való éhségemet is.”

    „Voltak olyan tényezők, amik jelentős szerepet játszottak a motivációm csökkenésében. Emiatt kellett elmennem, és megtalálnom azt. A felszabadult idő lehetővé tett számára, hogy ezt megtehessem.”

    Ricciardónak nem több, mint hat hónapja volt arra, hogy eldöntse, szeretne-e újra Forma-1-es versenyző lenni vagy sem. Az ausztrál azt is felfedte, hogy ugyan nem volt valami sok szabadideje, de nagyon sokat tanult magával kapcsolatban. Emellett arra is rájött, hogy még mindig bízik magában, és szereti a Forma-1-et.

  • Látványos videóval mutatta be 2024-es festését a McLaren

    Látványos videóval mutatta be 2024-es festését a McLaren

    Január közepével beindította az új szezont a McLaren, hiszen látványos videókkal fedte fel a csapat előbb idei szlogenjét, majd váratlanul az autó festését is. A képeken szereplő autó tehát még nem a 2024-es, viszont annak a leleplezési időpontját is bejelentették.

    Óriási változások nem történek sem a színelrendezésben, sem a szponzorok elhelyezésében – az autó papajasárga színe idén is feketével vegyül. A csapat nem először játszott már rá arra, hogy a rajongói törzsbázis évtizedek óta egyszínű narancsban pompázó autóra ácsingózik: a videóban először így tűnik fel a modell, ám egy digitális effekttel aztán egy szempillantás alatt rákerülnek az egyéb festések is. A McLaren klasszikus színének 2017-es visszatérése óta mindig osztozkodnia kellett a narancssárgának, vagy ahogy ők nevezik, a papajasárgának a kékkel vagy a feketével.

    A McLaren ezzel együtt a tényleges autóbemutatójának időpontját is felfedte: február 14-én lesz Silverstone-ban, vagyis ugyanazon a napon és ugyanott, ahol a Mercedesé.

    A wokingi csapat egy nappal korábban egy filmelőzetesnek is beillő videóban nyitotta meg 2024-et, mindezt egy új szlogen jegyében, ami alighanem az egész évüket végigkíséri majd a közösségi médiában: bármi áron. A csapat a tavalyi nagy feltámadásából merít erőt idénre, hiszen 2023-at felkészületlenül, a mezőny végén kezdték, a szezon felétől azonban rendszeres dobogóssá váltak.

    A videó szövege:

    „Előfordult már, hogy már azelőtt lemondtak rólad, hogy egyáltalán belekezdhettél volna valamibe? Amikor azt mondták, hogy nincs meg benned, ami ehhez kell? Velünk igen.

    De ebben a hangzavarban sem álltunk le. Szűntelenül hajszoltuk a következő áttörést. Erre áldoztuk minden óra minden percét, éjjel és nappal, vállvetve, úja, újra és újra, hogy még egy centiméterrel beljebb kerüljünk, hogy rekordokat döntsünk. Csapatként versenyzünk, a mi csapatunk pedig egy hadsereg.

    És ha valaki azt mondja, lehetetlen, mi azt mondjuk: bármi áron.”

  • Az egykori világbajnok megnevezte Norris legnagyobb gyengeségeit

    Az egykori világbajnok megnevezte Norris legnagyobb gyengeségeit

    Lando Norris még saját maga is azt gondolja, hogy a 2023-as szezon volt az eddigi legjobb éve a Forma-1-ben. Jenson Button azonban ennek ellenére azt gondolja, hogy a fiatal brit pilótának még mindig vannak hiányosságai egyes területeken.

    A McLaren fiatal brit pilótája az utóbbi években nyújtott teljesítményével jelentősen megnövelte az ázsióját. 2021-ben és 2022-ben is átfogóan le tudta győzni Daniel Ricciardót csapaton belül, amivel a csapat húzónevévé vált. A 2021-es Orosz Nagydíj pole-pozíciósa a tavalyi szezonban is remekelt, de voltak egyértelmű gyengeségei, amik legfőképpen az időmérő edzéseken nyilvánultak meg.

    Norris őszintén beszélt az idei szezonjáról

    Ez abban nyilvánult meg, hogy amikor a wokingi istállónak lett volna esélye a rajtelsőségre Katarban és Interlagosban, a fiatal brit pilóta mindkét alkalommal betlizett, és nem tudott élni az MCL60 által biztosított lehetőségekkel.

    2009 világbajnoka úgy véli, hogy Norris a hibái ellenére egyes alkalmak során túlságosan kritikus volt saját magával szemben.

    „Lando hihetetlenül tehetséges – nyilatkozta Button a Sky Sportsnak. – Már az első F1-es lehetőségétől fogva figyelem őt, mert akkor még versenyeztem is, és elképesztő, hogy milyen gyorsan képes felvenni a tempót. Emellett egy igazi gondolkodó is, és ez néha vissza is üt, mert túl sokat agyal, és néha azon is aggódik, hogy nem elég jó.”

    „Azonban összeségében egy zseniális versenyzőről beszélünk. Alig várom, hogy a többiekkel azonos autóval rendelkezzen és győzelmekért harcolhasson. Nem tudom, hogy pontosan mikor fog eljönni ez a pillanat, de abban biztos vagyok, hogy valamikor el fog jönni.”

    Button csak a hetedik F1-es szezonjában tudta megszerezni az első győzelmét, és Norris is hasonló cipőben jár. A fiatal britnek az idei lesz a hetedik teljes idénye az F1-ben, de még egyszer sem ünnepelhetett a dobogó legtetején.

    „Nehéz dolga van, mert van egy domináns pilóta és csapat a mezőnyben – folytatta Button. – Ha már képes vagy a második helyen végezni, az már egy jó kiindulási alapnak számít. Ilyenkor abban reménykedsz, hogy nem tart örökké.”

    „Lando nem fogja elhagyni ezt a sportot, csak azért, mert nem nyert még. Itt fog maradni, és harcolni fog azért a futamgyőzelemért. A győzelem iránti vágy és lendület pedig soha nem fog elfogyni.”

    „Emellett a csapattársát és a mezőny többi tagját is le kell győznie. Nagyon fájdalmas érzés, amikor az egyik csapat dominál, de ez idővel változni fog. Láthattuk ezt már a Mercedesnél is. Azt hittem, hogy legalább 10 évig senki nem győzi majd le őket, de a Red Bull jött és megcsinálta, szóval nem lehetetlen.”

    Norris csak magával tolna ki, ha a Red Bullhoz igazolna?

  • Rivális csapathoz pártol át a Ferrari egyik támogatója

    Rivális csapathoz pártol át a Ferrari egyik támogatója

    A Forma-1-ben nem csupán a pilóták és a mérnökök, hanem a szponzorok is válthatnak csapatot. Így tett a Carlos Sainzt támogató spanyol sörmárka, az Estrella Galicia 0.0, miután a McLaren kedvéért távoztak a Ferraritól.

    A szóban forgó cég egy nagyon szokatlan láncreakciót indított be ezen lépésével, miután a maranellói istálló a Peronit hozhatja majd a helyére, akinek a matricái az utóbbi három évben az Aston Martin autóin voltak megtalálhatók.

    Sainz idén megcsinálhatja az F1 egyik legnehezebb tettét

    Az Estrella Galicia tulajdonosa, Hijos de Rivera már nagyon régóta ismeri Sainzt, ugyanis már 2013-ban is támogatta a spanyol pilótát, amikor ő még csak GP3-ban versenyzett. A sörmárka Sainz F1-es bemutatkozásakor, 2015-ben csatlakozott a királykategóriához, és jelentősebb mértékben csak 2016-tól voltak jelen a Toro Rosso csapatánál.

    Ezt követően a fiatal spanyol sokszor váltott csapatot, és az Estrella Galicia először 2017-ben a Renault-hoz, majd 2019-ben a McLarenhez, és később a Ferrarihoz is követte őt 2021-ben. Az utolsó szakasz volt a spanyol számára a legeredményesebb, miután az olasz istállónál két győzelmet is tudott szerezni a 2023-as szezon legvégéig.

    Azonban a Ferrari nemrégiben bejelentette, hogy egy többéves megállapodást kötött az Asahi Europe and International Ltd-vel, azonban mivel a Peroninak még 2024-ben is érvényes a kontraktusa az Aston Martinnal, így még nem egyértelmű, hogy melyik alkoholos italokat gyártó céget láthatjuk majd a Ferrarikon az idei szezontól kezdődően.

    Emiatt döntött úgy az Estrella Galicia, hogy nem maradhat tovább a Scuderiánál, és a tavalyi szezon volt az utolsó, amikor támogatta Sainzt. A spanyol márka továbbra is szeretett volna az F1-ben maradni, és a keresése során kapóra jött a McLaren érdeklődése.

    A wokingi istálló csapatfőnöke, Andrea Stella, valamint az Estrella Galicia markentingért felelős vezére, Jose Cabanas szerint a két vállalat olyan közös értékeket képvisel egymással többek között, mint az innováció és a hitelesség, és már csak emiatt is nagyon várják, hogy újfent egymás oldalán harcolhassanak a jobbnál jobb eredményekért.

    Sainz úgy érzi, teljesen azonos szinten állnak Leclerc-rel

  • A Red Bull attól a csapattól tart leginkább, amely 17 év után elcsábította egyik kulcsemberét

    A Red Bull attól a csapattól tart leginkább, amely 17 év után elcsábította egyik kulcsemberét

    A 2023-as F1-es szezon legnagyobb ívben fejlődő csapata a McLaren volt, a wokingi csapat előretörése pedig idén tovább folytatódhat, hiszen immár a Red Bull egyik korábbi alapembere is őket erősíti. Christian Horner tudja, ez milyen veszélyeket rejt csapata számára.

    Rob Marshall leigazolását még tavasszal jelentette be a McLaren. A brit mérnök 2006-ban, a csapat F1-es ténykedésének második évében csatlakozott a Red Bullhoz, ahol vezető tervezőként, majd mérnökigazgatóként dolgozva mindvégig kulcsfontosságú pozíciókat töltött be. Június óta már nem vett részt a Red Bullnál zajló munkában, az idei év kezdetétől azonban lejárt az F1-es technikai személyzet csapatváltásaikor szokásosan letöltendő kényszerpihenője, így megkezdhette a munkát Wokingban.

    Marshall a McLarennél szintén magasrangú pozíciót kapott, a mérnöki és a tervezői részleg technikai igazgatójaként ténykedik.

    A Red Bull számára fájó veszteség Marshall távozása, s a csapatvezető, Christian Horner a McLaren tavaly látott formájára alapozva azt jósolja, hogy a konstruktőri negyedikként záró istálló idén még inkább megszilárdítja majd a pozícióját az élmezőnyben.

    „A McLarennek remekül alakult a szezon második fele. Egyes versenyeken ők voltak a legközelebbi üldözőink. Azóta tovább erősítették a csapatot, Rob pedig értékes szerzemény számukra, de semmi sem egyetlen személyről szól. Egy F1-es csapat 700-800 emberrel működik, és az egész egységnek össze kell állnia. Landóval [Norris] és a tavaly lenyűgöző debütálást bemutató Oscarral [Piastri] pedig az új szezonban komoly tényezők lehetnek” – idézi Hornert a Sky Sports.

  • Halála előtti utolsó mozzanataként még megmentette fia életét Gil de Ferran

    Halála előtti utolsó mozzanataként még megmentette fia életét Gil de Ferran

    Az egy hete váratlanul elhunyt brazil autóversenyző, Gil de Ferran lánya, Anna érzelmes üzenetben emlékezett meg apjáról, aki szerinte túlnőtt magán az életen, egyúttal pedig tisztázta a halál pillanatának tragikus, de egyben szívmelengető körülményeit.

    Az Indianapolis 500 2003-as győztese, valamint a CART kétszeres bajnoka december 29-én egy privát versenypályán, a floridai The Concourse Clubban, egy kétüléses versenyautóban való száguldás közben halt meg, miután szívrohamot kapott. Anna de Ferran Instagram-bejegyzése tisztázza, hogy testvére, Luke, valamint apja ugyanabban az autóban ültek, amit az apja vezetett a tragédia pillanatában – ám lélekjelenléte még ekkor is a helyén volt.

    Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    „Több visszatérő témát is olvastam az apámról szóló üzenetek között. Szívmelengető látni, hogy az olyan szavak, mint a tisztelet, a bajnok, az intelligens, az alázatos, a mély kapcsolódás és a becsületesség sokszor feltűnnek a mondatok között” – reagált Anna az apjáról írt rajongói megemlékezésekre.

    „Noha az apám túl fiatalon hagyott itt minket, legalább olyan módon tette, ahogyan mindig is szerette volna: egy versenyautót vezetve, a testvéremmel az oldalán. Szenvedés nélkül távozott, az utolsó tette pedig az volt, hogy a lábával a fékre taposott, így a testvérem aznap este haza tudott jönni velünk. Ez önmagában bizonyítéka, hogy micsoda gondoskodással, önzetlenséggel és szeretettel viszonyult mindenhez, amit csinált.”

    Anna de Ferran bár az autósporttól távol álló hivatást választott, hiszen DJ-ként, elektronikus zenei producerként ténykedik, ám így is a legnagyobb versenysorozatok világában él, hiszen gyakori fellépő a nagydíjhétvégéken – zenélt például tavaly Interlagosban és Las Vegasban is.

    „Apám nagyon mély személyiségű ember volt, sokat gondolkodott és sohasem félt beszélni a halálról – folytatta megemlékezését. – Azt akarta, hogy mindannyian kíváncsian, elhivatottan, tartással éljük tovább az életünket, így ezt is fogjuk tenni. Tovább fogunk nevetni, szeretni, kérdéseket feltenni, új ötletekkel előállni. Tovább hajszoljuk az álmainkat és mindent kihozunk az életünkből, ahogyan azt ő is tette. Apám nagyobb volt magánál az életnél, azt hiszem, talán túl is nőtte azt. De a fény, amit a világnak adott, örökké ragyogni fog.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Anna de Ferran (@annadeferran)

  • A McLaren jó célból kerüli meg a költségvetési plafont

    A McLaren jó célból kerüli meg a költségvetési plafont

    A McLaren a történelmi autókat üzemeltető részlegét arra használja, hogy megőrizze a szerelői motivációját.

    Ezeknek az egységek működése ugyanis nem tartozik az éves költségvetési keret hatálya alá, így az istálló ide helyezi azokat a tagjait, akik átmenetileg soknak érzik az egyre hosszabb és megterhelőbb versenynaptárt. Ez sokakat érintő probléma, hiszen az elmúlt években számos esetben hallottunk arról, hogy a versenyekre utazó személyzetből sokan kiégnek.

    „Biztosítani akarjuk, hogy a stábnak legyen lehetősége tanulni és fejlődni itt, illetve mozgásteret akarunk a költségvetési keret és a versenyre utazó stáb terén” – mondta az Autosportnak Piers Thynne, a McLaren csapatának egyik vezetője.

    „Azt is szeretnénk, hogy akik a sűrű naptár miatt egy-két évig nem akarnak a versenyekre utazni, azoknak is legyenek lehetőségei. Így alkalom nyílik a fejlődésre, a képzésre, és az embereink karrierjében megmarad a szenvedély.”

    Ráadásul a McLaren történelmi autókat üzemeltető részlegének működése és a műveletei hasonló az F1-es csapatéhoz, így az itt dolgozók nem kerülnek ki a gyakorlatból.

    A Ferrari a McLaren útját járná be a téli szünetben

  • Lovaggá ütik a legendás F1-es csapatvezetőt, de nem az F1-es ténykedése miatt

    Lovaggá ütik a legendás F1-es csapatvezetőt, de nem az F1-es ténykedése miatt

    A Brit Birodalom Rendjének legmagasabb fokozatát, a lovagi címet ítélte oda Ron Dennisnek, a McLaren korábbi csapatvezetőjének és elnökének III. Károly brit király. A Red Bullt jelenleg is irányító Christian Horner szintén közelebb lépett ahhoz, hogy egy napon megkapja ezt az elismerést.

    Dennis 1980-ban vette át a McLaren irányítását, a csapat pedig az azóta eltelt időben kilenc egyéni és hét konstruktőri címet szerzett, így a brit csapatfőnök/tulajdonos elmondhatja, hogy az F1 egyik legsikeresebb vezetője volt. 2017-ben ehhez képest méltatlan módon távozott és adta el tulajdonrészeit a vállalatban, miután összekülönbözött a társtulajdonosokkal.

    A most 76 éves üzletember évtizedeken át az F1 egyik legkarakteresebb figurája volt, miközben bajnoki címeket szerzett Niki Laudával, Alain Prosttal, Ayrton Sennával, Mika Häkkinennel és Lewis Hamiltonnal is, a sportban elért eredményeiért pedig már korábban is kitűntették a lovagrend egy alacsonyabb fokozatával (CBE).

    III. Károly újévi kitűntetettjei között most ott található Dennis neve, aki átveheti a legmagasabb fokozatot, vagyis jogot kap a Sir előtag használatára a nevében. Érdekes módon azonban az indoklás szerint nem a motorsportért tett szolgálataiért, hanem jótékonysági tevékenységeiért vált méltóvá erre a rangra.

    Dennis életének kevésbé ismert oldala, hogy rengeteget tett a jótékonykodás, a rászorulók megsegítése érdekében is. Több projektet is elindított, mint a Dreamchasing, a Podium Analytics és a Tommy’s, amelyekkel a világszintű szegénység csökkentése, a sportban sérüléseket szenvedettek, valamint a szülési komplikációkkal szembesülő párok megsegítése érdekében ténykedett – utóbbiban maga Dennis és korábbi felesége, Lisa is érintett, akik elveszítették egyik születendő gyermeküket.

    Szűk körhöz csatlakozott a McLaren egykori vezetője azáltal, hogy a Forma-1-ből ismert személyként lovagi kitűntetést kapott. A csapatirányítók közül korábban csak a Williams két atyja, Frank Williams és Patrick Head kapta meg ezt a címet, míg a versenyzők körül Stirling Moss, Jack Brabham, Jackie Stewart, 2021 vége óta pedig az éppen Dennis által felfedezett Lewis Hamilton viselheti a Sir megszólítást.

    A Red Bull csapatvezetője szintén kitűntetésben részesül a brit király által. Christian Horner már jelenleg is viseli a birodalmi rend OBE-fokozatát (tiszt), most pedig megkapja a magasabb CBE-t (parancsnok) is. Innen a következő lépés már a lovagi cím, amit talán egy napon Horner is megkap majd, aki idén már a hatodik konstruktőri bajnokságot nyerte a Milton Keynesben székelő Red Bull Racing csapatvezezőjeként.

  • Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    56 éves korában elhunyt Gil de Ferran brazil autóversenyző, aki legnagyobb sikereit az Egyesült Államok formaautós sorozataiban érte el az ezredforduló környékén, miközben egy jeles rekordot is felállított, s egészen mostanáig a McLaren tanácsadója is volt.

    De Ferran halálát az Associated Press értesülései szerint szívroham okozta, miközben a fiával versenyzett a floridai The Concourse Club tesztpályán.

    A pilóta az 1990-es évek kezdetén honfitársával, Rubens Barrichellóval együtt jelent meg az európai utánpótlásszériákban, ám őt a brit F3 megnyerése, majd a Formula-3000-ben szerzett év végi harmadik hely után (bár az F1-ben is tesztelt az Arrowsszal és a Williamsszel) az USA-ba sodorta az élet, s ott épített magának sikeres karriert, az amerikai együléses csúcsszéria szakadása közepette előbb a CART-ban, majd az IndyCarban versenyezve.

    2000-ben és 2001-ben megnyerte a CART bajnoki címét, eközben pedig 2000 októberében felállított egy máig élő rekordot a California Speedway oválpályáján: azzal, hogy 241,428 mérföld/órás (388,541 km/órás) egykörös átlagsebességgel megnyerte az időmérőt, máig az ő nevéhez fűződik a zárt versenypályán valaha elért leggyorsabb kvalifikációs kör.

    Legnagyobb presztízsű sikere azonban 2003-ban jött el, amikor a Penske pilótájaként megnyerte az Indianapolis 500-at honfitársa, Helio Castroneves előtt.

    Annak az évnek a végén be is fejezte versenyzői karrierjét (bár évekkel később egy időre még visszatért a hosszútávú versenyzéshez), s 2005-től már csapatmenedzseri szerepben tűnt fel. Három éven keresztül a BAR és a Honda sportigazgatója volt a Forma-1-ben, ezt követően saját csapatot is alapított az USA-ban, majd 2018-tól az IndyCar felé is terjeszkedő McLaren vezetőségének tagja lett, s egészen haláláig a wokingi központú istálló tanácsadójaként dolgozott.

    „A McLaren Racingnél mindenkit sokkol és mélyen elszomorít a hír, hogy elveszítettük a McLaren család egy szeretett tagját. Részvétünket küldjük Gil de Ferran családjának, barátainak és szeretteinek” – búcsúzott fiatalon elhunyt kollégájától a csapat. Más brazil versenyzők, mint Felipe Massa és Tony Kanaan szintén elsők voltak a megemlékezők hosszú sorában.

  • Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    A közösségi médiában került támadások kereszttüzébe Bianca Bustamante, a McLaren 18 éves juniorversenyzője, miután Twitteren egy olyan bejegyzést kedvelt, amelyben valaki autistának nevezte az Aston Martin F1-es pilótáját, Lance Strollt. Azt mondja, csak félrekattintott.

    Első ránézésre hasonlóan felfújt ügynek tűnik ez, mint az elmúlt szezonok néhány olyan esete, amikor az online versenyzés közbeni káromkodásért kellett karrierje értékes éveivel fizetnie Európában Jüri Vipsnek, az USA-ban pedig Kyle Larsonnak, ám a fülöp-szigeteki hölggyel történtek ismét figyelmeztetnek arra, hogy a mai világban egy ismert sportolónak (és bármilyen hírességnek) minden egyes mozdulatát kétszer át kell gondolnia, hiszen mindig akadnak olyanok, akik ezekre a hibákra vadásznak. És persze olyanok is, akiket érzékenyen érinthet egy-egy az online térben tett elszólás vagy kiállás, ami aztán a sportolóval kapcsolatba hozható csapaton és támogatókon is lecsapódhat.

    Bustamantét december 27-én a Twitteren egyes követői azon kapták, hogy egy másik felhasználó olyan üzenetét kedvelte, amelyben az illető éppen Bustamante képességeit védte meg, kontrasztba állítva őt Stroll-lal, aki szerinte „az apuka pénze” nélkül nem lehetne az F1-es mezőny tagja. A hozzászóló az „autista” jelzővel illette Strollt, a botrány pedig akörül alakult ki, hogy a versenyzőhölgy kedvelt egy üzenetet, amelyben szellemi fogyatékosnak neveznek egy pilótát.

    https://twitter.com/aus2311/status/1739993482813714818

    Nem ez az első eset, hogy valaki bajba kerül, amiért az autista jelzőt használta Strollra, 2022-ben az Osztrák Nagydíj alatt egy belga kommentátort függesztettek fel emiatt.

    Bianca Bustamantét néhány hónapja vette szárnyai alá a McLaren, hogy a csapat színeiben induljon a női versenyzők számára kiírt F1 Academy jövő évi, második szezonjában. Miután támadások kereszttüzébe került a közösségi médiában, a versenyzőhölgy sűrű bocsánatkérések közepette írta meg az alábbi üzenetét:

    „Őszintén bocsánatot kérek. Elismerem a hibámat, hogy egy nem megfelelő tweetet kedveltem, és el sem tudom képzelni, hány embert bántottam meg ezzel. Görgetés közben véletlenül bekedveltem azt a tweetet, de amint később ezt felfedeztem, azonnal kivettem a kedvelést.

    Mivel az egyetlen fiútestvérem autista, teljes mértékben átérzem, milyen kihívásokkal áll szemben egy autista személy. Sohasem lennék előítéletes egy fogyatékossággal élő személlyel szemben, és sohasem támogatnám egy ilyen üzenet íróját egy versenyzőtársammal szemben. Nagyon komolyan veszem az autizmus ügyét, mert személyesen is érintett vagyok.

    Őszintén bocsánatot kérek Lance Strolltól és mindenkitől, akit megbántottam. Nem támogatom az ilyen megjegyzéseket. Remélem, a versenyzői közösség megérti, hogy ez 100%-ban véletlen volt, és bocsánatot kérek ezért a nagy hibáért.”

    A McLaren nem reagált nyilvánosan az esetre. A későbbiekben Bustamante még egy videót is közzétett autista testvéréről.

    https://twitter.com/racerbia/status/1740054801675886724

    Felmerülhet azonban, hogy a nyilvánosság és a versenyzőhölgy is a rossz végénél fogta meg a botot ebben az ügyben. Néhány szemfüles Twitter-felhasználó megörökítette, hogy Bustamante több olyan üzenetet is kedvelt, amelyek Stroll versenyzői képességeinek becsmérlésével és az apja általi finanszírozásával kapcsolatosak. Sokkal valószínűbb tehát, hogy Bustamante nem az autista jelzőn szórakozott, sokkal inkább az F1-ben az Aston Martin révén saját csapattal és kirobbanthatatlan versenyzői üléssel rendelkező Stroll családon – ami szintén nem méltányos, de efelett mégis elsiklott a történet. A kritikák kereszttüzébe kerülő Twitter-üzenet ráadásul egy egyértelmű Bustamante melletti kiállás volt, így talán nem olyan mélységesen elítélendő, hogy rákattintott a kedvelést jelző kis szívecskére…