Címke: McLaren

  • Először válaszolt az RB az őt ért támadásokra

    Először válaszolt az RB az őt ért támadásokra

    Az utóbbi időben rengeteg atrocitás érte az RB-t, miután nyilvánossá vált, hogy az idei szezontól kezdődően sokkal szorosabbra fűzi az együttműködését a Red Bull-lal. A panaszok leginkább a McLaren oldaláról érkeztek, de a faenzai istálló ügyvezető igazgatója, Peter Bayer szerint a szóban forgó tényből nem fognak jelentős mértékben profitálni.

    Az RB egy héttel ezelőtt mutatta be az autóját, ami egyértelműen hasonlított a tavalyi szezonban egyeduralkodó RB19-hez, amivel Max Verstappen másodjára is képes volt megvédeni a világbajnoki címét. A McLaren első embere, Zak Brown nem nézi jól szemmel a a két bikás csapat együttműködését, és úgy véli, hogy egy jelentős szabályváltoztatásra lenne szükség e téren a félreértések elkerülése végett.

    Las Vegasban mutatták be a Red Bull kisebbik csapatának új autóját (képek)

    „Szerintem az A-B csapat egy komoly problémát jelent a jövő szempontjából – véli az amerikai üzletember. – Ez a fajta jelenség nem nagyon van jelen más sportágakban, és szerintem ez csak arra jó, hogy feszültséget generáljon.”

    „Mivel a költségsapka is jelen van a sportban, ezért úgy gondolom, hogy a sportszerűség elvárt dolog lenne a csapatok részéről. Azonban amint van egy olyan szervezet, ami két csapatot is irányít egyszerre vagy A és B csapat felállásban versenyez, már sérülnek ezek a dolgok, és szerintem ezt a problémát kezelni kell.”

    Bayer ezt nem hagyhatta szó nélkül a többi csapat által megfogalmazott negatív gondolatokat, és egy nemrégiben adott interjúban Brown mellett az RB többi kritikusának is válaszolt.

    „Miután az ember bekerül a Forma-1-be, az első dolog amit megtanul, hogy a sikerek elérésével találhatja magát legkönnyebben a kritikák kereszttüzében – fogalmazott Bayer, aki korábban az FIA-nál is dolgozott. – Amíg az utolsó helyen vagy, egyes emberek még a létezésedről sem vesznek tudomást. Azonban amint ez a helyzet megváltozik, és jönnek a jobb eredmények, mindent meg fognak tenni ellened.”

    „Az FIA-tól érkezem, és pontosan tudom, hogy minden egyes csapat munkáját közelről figyelik és ellenőrzik az ott dolgozók. Őszintén, amikor két csapat kapcsolata szorosnak nevezhető, akkor az ő munkájukat még nagyobb figyelemmel övezik majd.”

    „A szabályok egyértelműen vannak megfogalmazva. Miután az FIA megvizsgálta azt autónkat, arra jutott, hogy a koncepciónk eltérő [az RB19-hez képest], szóval semmi miatt nem kell aggódnunk.”

    Ricciardo rajztudásával indította be a 2024-es poéngyárat

  • Így osztozott a pályán a McLaren és a Mercedes, Hamiltonék a főnökükkel is versenyeztek

    Így osztozott a pályán a McLaren és a Mercedes, Hamiltonék a főnökükkel is versenyeztek

    Két csapat is szerdán tartotta meg autójának bejáratását Silverstone-ban, de úgy, hogy egy helyen is voltak, meg nem is. Videókon a McLaren és a Mercedes első körei.

    Mindkét brit központú csapat kibérelte magának a silverstone-i pályát február 14-ére, hogy teljesítsék a filmforgatással egybekötött bejáratást, amelyen a megtehető táv 100 km-ről idénre 200 km-re emelkedett. Ám hogy ne legyenek egymás útjában, és titkolózni is jobban tudjanak, a pálya két különböző szegletébe költöztek be, s két egymástól elkülönülő vonalvezetést használtak.

    A felvételek alapján a Mercedes dolgozott az F1 által ma is használt bokszutcai komplexumból, s az International Circuit nevű pályaszakaszt használta, míg a McLaren a régi bokszutcában rendezkedett be a Copse kanyar előtt, s az ő felségterületük a National Circuit lett. Az időjárás borongós, a pálya vizes volt.

    A helyszínen készült közeli felvételek arról árulkodnak, hogy a Mercedes autójára máris felkerültek olyan elemek, amelyek a bemutatókor közzétett közeli képeken még nem voltak jelen – az első szárny legbelső lapjának formája máris felkeltette a közeli szemlélődők figyelmét. A McLaren tesztjéről kevesebb anyag szivárgott ki, viszont esetükben szembetűnő volt, hogy már a bemutatókor is igen kevés szögből tettek közzé fotókat.

    https://twitter.com/F1OnTheDaily/status/1757786836846485535

    Lewis Hamilton, George Russell, Lando Norris és Oscar Piastri is pályán voltak, a Mercedes pedig adott egy ráadást is, hiszen a csapatvezető, Toto Wolff is volán mögé ült, amikor egy forgatás keretében a két pilótával együtt elrajtolva vezettek körbe egy-egy Mercedes-AMG sportautót.

  • Bemutatkozott Norris és Piastri új autója, itt a 2024-es McLaren

    Bemutatkozott Norris és Piastri új autója, itt a 2024-es McLaren

    A 2024-es előszezon egyik legizgalmasabb napját, amelyen két nagycsapat is színre lép, a McLaren MCL38-as modelljének bemutatója nyitotta.

    Szokatlan időpontra, közép-európai idő szerint délelőtt 9:38-ra időzítette új modellje, az MCL38 bemutatását a McLaren, hogy a perc összhangban legyen a modell sorszámával. A csapat a számozással visszatért a megszokott, növekvő sorrendhez azután, hogy a 2023-as autóját váratlanul MCL60-nak keresztelte el a versenyistálló 60 éves fennállásának apropóján. Arról, hogy lesz-e valaha MCL37-es, illetve hogy hogyan fogja nevezni a csapat az autóját 2046-ban, amikor egyébként a már felhasznált 60-as szám jönne sorban, alighanem ráérünk később elmélázni.

    A csapat már korábban felfedte idei festését, ami nem mutat számottevő változást a tavalyról megismert külsőhöz képest, most pedig az ismert a köntös alá már a 2024-es modellt bújtatták.

    A wokingi istálló pilótafelállását, akárcsak tavaly, Lando Norris és Oscar Piastri alkotják, s miután a brit is meghosszabbította szerződését januárban, a párost legalább 2026-ig magához kötötte a csapat, amely ritkán látott felívelésen ment végig a 2023-as szezon során, hiszen a pontzónán kívül kezdték az évet az új modellel, majd nyártók 9 dobogóval, a Red Bull egyik legközelebbi kihívójává léptek elő.

    A jelzett időpontban a McLaren – több más csapathoz hasonlóan – hangulatos videóval kezdte meg a bemutatót, majd pedig jöhettek a fotók. Norris és Piastri a nap folyamán meg is ejtik az autó bejáratását Silverstone-ban.

    Ugyanezen a napon még a Mercedes is bemutatkozik, az ő autójuk közép-európai idő szerint 11:15-kor érkezik.

  • Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    Ilyen-olyan módokon már a Forma-1-es mezőny feléről kiderült, hogyan fog kinézni az autója a 2024-es rajtrácson. Lelombozónak hat, hogy mindegyikük alapszíne a fekete, ennek pedig köze van a teljesítményhez.

    A Haas, a Sauber és az Alpine már bemutatta idei autóját, míg a McLaren online, a Williams pedig egy New York-i eseményen prezentálta festését a tavalyi modellen. Az öt autó nyomasztóan hasonló benyomást kelt, mert bár igaz, hogy mindegyikükön megmaradtak a karaktert adó színek (a McLaren narancssárgája, a Sauber világoszöldje és az Alpine rózsaszín szponzorlogói szinte világítanak), ám ezek valójában már inkább csak színfoltok elhelyezve a fekete alapon.

    Az előző években is bekúszott már a trend az F1-es mezőnybe, de az eddig látottak alapján idén lesz a legnyomasztóbb az összkép: mivel minden gramm számít a teljesítmény javítása érdekében, a csapatok – amennyire a jóízlésük engedi – feketén hagyják az autó felületének jelentős részét. Ez magának a szénszálas konstrukciónak színe, vagyis egyáltalán nincs lefestve, hiszen a festék a modern felfogás szerint csak haszontalan ballasztnak minősül, ami nem járul hozzá a teljesítményhez.

    A csapatok megtartották ugyan az identitásukat jelző színeket, azokat úgy porciózva szét az autón, hogy bizonyos szögekből nézve akár teljesen kifestett autó látszatát is kelthetik, ám más szögből már egyértelműen a fekete dominál.

    A The Race számításai szerint egy teljesen befestett autón a festék nagyjából 1 kg-ot ad hozzá az össztömeghez, ami körönként három századmásodperccel lassítja a tempóját. Egy 60 körös versenyen ez 1,8 másodpercet jelent, ami nem tűnik soknak, ám gyakran múlnak ennél kevesebben is pozíciók egy-egy bokszkiállás után vagy a célban. Napjainkban, amikor egyre nehezebb a minimális tömeghatár közelében maradni, egyszerűen győz a teljesítménycentrikus felfogás.

    A fülnek nem kellemes csapatnevek, mint a Visa Cash App RB és a Stake F1 Team után a szemet zavaró egyszínűség egy újabb nemkívánatos elemet hoz a sport esztétikájába, ami ellen a szabályok révén is nehéz lesz harcolni. Elvégre a mezőny befeketedésének megállításához azt kellene valahogy a regulákba foglalni, hogy minden autót kötelező befesteni, ehhez lefektetve, hogy milyen színek az elfogadhatóak – mutat rá Mark Hughes szakíró. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy talán létezhet egy kevésbé bonyolult megoldás, hiszen tíz éve a Prodrive már kifejlesztette a színes szénszálat.

    „A színek és a hangok mindig is a versenyzés izgalmának részét képezték. A hibridek már sokat elvettek a hangból, most pedig elveszítjük a színeket is” – tett lehangoló megállapítást a The Race újságírója.

    Matt Gallagher vicces fantáziaképe a várható 2024-es mezőnyről:

  • Alonso ott szúrt oda korábbi főnökének, ahol az a legjobban fáj

    Alonso ott szúrt oda korábbi főnökének, ahol az a legjobban fáj

    Aki ismeri Ron Dennis évtizedeken át tartó ténykedését a McLaren F1-es csapatfőnökeként és vezérigazgatójaként, abban alighanem egy rideg, szigorú vezető képe dereng a brit üzletemberről, aki vasököllel, ellentmondást nem tűrően irányította a csapatát, mindig érvényre juttatva az akaratát. Nos, a 2007-es sebeket feltépő Fernando Alonso egyáltalán nem ilyennek ismerte meg Dennist.

    A már rengetegszer megénekelt, számos történetszál által formált 2007-es szezon örökre az F1 klasszikusa marad, elsősorban a McLaren belügyei kapcsán, Lewis Hamilton és Alonso csapattársi viaskodásától egészen a kémbotrányig. Mint ismeretes, a spanyol friss kétszeres világbajnokként abban az évben érkezett a wokingi alakulathoz az újonc Hamilton mellé, s ők ketten viszályoktól a legkevésbé sem mentes csatát vívtak a vb-címért. Ezt végül elhappolta az orruk elől Kimi Räikkönen, miközben a csapatot kizárták a konstruktőri bajnokságból, Alonso viszonya pedig hosszú évekre megromlott az akkori vezetőséggel – azt már nem mondhatjuk, hogy végérvényesen, hiszen 2015-re visszatért a még akkor is Dennis által vezetett istállóhoz.

    Alonso most egy róla szóló spanyol dokumentumfilmben idézte fel a 2007-es történteket, kezdésként egyből lerombolva a Dennis személyiségét körülvevő mítoszt, egykori renault-s és jelenlegi Aston Martin-os főnökét véve elő pozitív példaként.

    „Mindketten fiatalok, éretlenek voltunk, és sok nézeteltérésbe keveredtünk – mondta magáról és Hamiltonról a DAZN által sugárzott Fernando: Revelado című műsorban. – Emellett pedig olyan csapatvezetőnk volt, aki nem tudta kezelni a helyzetet, mert azt hiszem, ilyesmi nem fordulhatott volna elő Flavio Briatore vagy most Lawrence Stroll alatt. Vannak olyan karakterek a Forma-1-ben, akik tekintélyt parancsolóak, mások esetében viszont a versenyzőknek nagyobb hatásuk van a dolgok alakulására. 2007-ben a McLarennél a versenyzőknek túl nagy beleszólásuk volt, és senki sem küldött számunkra komoly figyelmeztetőjelet.”

    Alonso az a versenyző, akiben a tehetség, a munka és az ész találkozik

    Alonso és Hamilton már elásta a csatabárdot az a zűrzavaros év óta, és sűrűn hangoztatják a közöttük meglévő kölcsönös tiszteletet.

    „Azt hiszem, a 2007-ben történtek nagy része örökre rejtett marad, elvégre már én sem emlékszem mindenre – folytatta Alonso. – Alaposan meg kellene dolgoztatnom az agyam, hogy eszembe jussanak egyes részletek. Kemény év volt, amelyben nagyrészt én és Hamilton voltunk hibáztathatók az éretlenségünkért és az együttműködés hiányáért.”

    „Napjainkban már átalakult a közöttünk lévő rivalizálás. Nem hiszem, hogy valaha is barátok leszünk, hiszen az életünk sok szempontból eltér egymástól. Az a 2007-es rivalizálás azonban egészen új magasságokba csapott.”

  • Felüvöltött a McLaren motorja, de a főnök reakciója minden zajnál beszédesebb

    Felüvöltött a McLaren motorja, de a főnök reakciója minden zajnál beszédesebb

    Minden F1-es csapat előszezoni felkészülésének fontos mérföldköve, amikor először indítja be a motort új autójában – a McLaren január végén ejtette meg ezt a próbát.

    Persze önmagában az, hogy beindul a motor, még semmit nem árul el egy csapat szezonbeli kilátásairól vagy az autó karakteréről, viszont megerősítése annak, hogy a hajtásláncot sikerült beintegrálni az új konstrukcióba, az egész rendszer működőképes.

    A wokingi gyárból kiszűrődő első 2024-es motorhangot videón is megörökítette a csapat, s alighanem mindenki a vezérigazgató, Zak Brown első reakcióját figyelte, aki egy biccentéssel jelezte, hogy rendben lévőnek találja a Mercedes-motor moraját. A csapat egyébként tavaly egészen 2030-ig meghosszabbította partnerségét a stuttgarti márkával.

    Az akusztikus élvezetek után pedig a McLaren dolgozói vissza is tértek a munkához, hiszen mint írják, az autó építése folytatódik.

    A február 14-i silverstone-i bemutatóra kell működőképes állapotba hozni az MCL38-ast, aznap ugyanis már megteszi első próbaköreit a pályán Oscar Piastri és a frissen szerződést hosszabbított Lando Norris kezei alatt.

    Az összes F1-es autóbemutató időpontja

  • Ezek lesznek a 2024-es szezon legnagyobb kérdései – 1. rész

    Ezek lesznek a 2024-es szezon legnagyobb kérdései – 1. rész

    Egy új Forma-1-es szezon mindig számos izgalmat tartogat a csapatok, pilóták és szurkolók számára egyaránt. Azonban a 2024-es évad kezdete előtt rengeteg olyan kérdés merülhet fel, amiknek a válaszaira érdemes lesz figyelni a versenyek előrehaladásával.

    Mi lesz, ha a Mercedes elbukik a nagy változásaival?

    Ugyan a Mercedes a tavalyi évet a második helyen fejezte be a konstruktőri bajnokságban, ennek ellenére két kihívásokkal teli idényen vannak túl. A brackley-i istálló az új szabályrendszerben egyáltalán nem remekel, és abban bízik, hogy az idei konstrukciója, a W15 már a szezon kezdetétől fogva versenyképes lesz.

    Toto Wolffék első számú célja, hogy orvosolják a tavalyi autójuk gyerekbetegségeit, amik hátráltatták a stuttgarti márkát a jó eredmények elérésében. A két legnagyobb negatív tényező a sebességváltó kialakítása, illetve a pilótafülke elhelyezkedése volt, mert ezek közül egyiken sem lehetett változtatni az évad közben.

    Egyes sajtóértesülések szerint a Mercedes jól áll ezekkel a feladatokkal, és ezek mellett még némi leszorítóerő generálás és súlycsökkentés is megtalálható az elvégzendő házi feladatok listájában. A csapat technikai igazgatója, James Allison abban bízik, hogy az autójuk rossz tulajdonságai idénre jóra fordulnak majd, de azt is hangsúlyozta, hogy a sok munka ellenére a siker egyáltalán nem lesz garantált.

    Forma-1, Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes, Abu-dzabi Nagydíj 2023, csütörtök
    Nagy kérdés, hogy sikerül-e kilábalnia a Mercedesnek idén a gödörből, ahonnan már a 2022-es szezon óta nem találják a kiutat Fotó: Steve Etherington/Mercedes

    Ha ez nem sikerül, akkor a brit szakember mellett Wolffra is óriási nyomás fog helyeződni, ugyanis mindketten nemrégiben írtak alá egy vadonatúj, hosszútávú szerződést a csillagos márkával. Ebből következik, hogy Wolff és Allison is elkötelezett a Mercedes leendő új sikerei kapcsán, de ha minden rosszra fordul, akkor a brackley-i istálló akár még a legnagyobb sztárját, Lewis Hamiltont is elveszítheti a közeljövőben.

    Ismét összeomlik-e a Ferrari a fejlődés közepette?

    A Mercedesszel ellentétben a Ferrari megmutatta, hogy nem fél változtatásokat eszközölni bármelyik részlegén, ha a sikerről van szó. Emiatt van az, hogy az olaszok vezetőinek minden nap meg kell birkózniuk az ebből következő nyomással.

    A Scuderia szinte minden téren visszalépett tavaly a 2022-es szezonhoz képest Frédéric Vasseurrel, miután a pole-pozíciók, a győzelmek, a pontszám és a gyártók versenyében elért helyezés is rosszabb lett a tavalyelőtti állapothoz képest.

    Ennek ellenére kijelenthető, hogy a vörösök jó úton haladnak a fejlődésben, és Vasseur egyes területeken való újításai már most szemmel láthatók. Azonban az is nagy kérdés, hogy ez a fajta javuló tendencia folytatódni fog-e 2024-ben vagy sem. A Ferrari már sokszor találta magát abban a helyzetben, hogy egy új csapatfőnök kezdett el dolgozni a csapat élén, a sztárpilóta (jelen helyzetben Charles Leclerc) ott van, ahol lenni szeretne, és ezek miatt is kötelezhette el magát újfent a vörösökkel. Emellett még egyéb biztató jelek is vannak, de valahogyan soha nem állnak össze a dolgok.

    Charles Leclerc, Ferrari
    Vajon jól ló lóra tett Leclerc azzal, hogy ismételten egy hosszú távú szerződést írt alá a Ferrarival? Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Ferrari egyedi csapaton belüli politikája – aminek köszönhetően 2008 óta már 4 csapatfőnök talpára is útilaput kötött – miatt számos alkalommal került már hátrányos helyzetbe. A 2023-as szezon második felében mutatott fejlődés mindenféleképpen jó hír a tifosi számára, és ha az olaszoknak lesznek jó ötleteik az SF-24 aerodinamikai platformja, illetve felfüggesztés konfigurációja terén, azt látni is fogjuk 2024-ben. Ha viszont ez nem történik meg, akkor a múltban már sok alkalommal levetített filmet nézhetik végig a Ferrarinál, aminek már jól tudhatjuk, hogy nem lesz jó a vége.

    Mennyire szenvedi meg a Forma-1 a Red Bull-dominanciát?

    A Forma-1-et kedvelő embereknek el kell fogadniuk azt a tényt, miszerint nem lehet minden szezon izgalmas a királykategóriában egy domináló csapat vagy éppen versenyző miatt. Ez viszont nem azt jelenti, hogy semmilyen téren sem nyújtana izgalmakat a Forma-1.

    2023-ban is voltak szórakoztató versenyek és jó csaták egyaránt, de Max Verstappen szinte kivétel nélkül hozta a klasszisát egy domináns autó volánja mögött, és ezzel a többi csapat láthatóan nem tudott mit kezdeni. A bajnoki csata szempontjából azonban 2023 egyértelmű visszalépés volt 2022-höz képest, de az ott történt események még csak meg sem közelítik a 2021-es évad történéseit.

    Max Verstappen, Red Bull
    A tavalyi szezon teljes mértékben Verstappenről és a Red Bullról szólt Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A dominancia ellenére a jegyeladásokból még mindig nagyszerű bevételt kasszíroznak a különböző helyszínek, egyes esetekben még teltház is volt, valamint az addigi a látogatási rekordok is megdőltek. A 24 futamból álló 2024-es évad előtt a Forma-1 sorsa szurkolói kezébe kerülhet, mert ha az általuk biztosított műsor nem elégíti majd ki a nézők igényeit, akkor a sport sok nézőt veszíthet, és emellett a támogatók királykategóriába vetett bizalma is megremeghet. Ez különösen azon szurkolók és cégekre lehet igaz, akik az utóbbi évek izgalmai szerettek bele az F1-be.

    Teljesíteni tud-e egy egész szezont a McLarent az élcsapatok táborában?

    A McLarenen óriási a nyomás a soron következő idény kezdete előtt, mert a wokingi istálló tavaly képes volt talpra állni a 2022-es, illetve a 2023-as szezon elején megélt kudarcaiból. Emellett egy vadonatúj szimulátor és szélcsatorna is Zak Brownék rendelkezésére fog állni az idei évtől kezdődően, és akkor a Red Bulltól, valamint a Ferrariról átcsábított szakemberek munkába állásáról még szó sem esett.

    Azonban hiába említettünk számos pozitív dolgot, még így sem biztos, hogy a McLaren egyből esélyes lesz a bajnoki címre. Annyi biztos, hogy egy újabb pozitív lépés előre elvárható lenne az esetükben. A szezon második felében elért számos második helyezést pedig már csak egyőzelemmel lehetne felülmúlni.

    A nyomás viszont csak az eredmények terén lesz nagy a patinás brit istállón, miután Lando Norris az előző héten hosszabbította meg a kontraktusát, aminek értelmében eldőlt, hogy a brit sztárpilótájuk nem fogja elhagyni őket az elkövetkezendő szezonok valamelyikében. Emellett a másik fiatal sztár, a második teljes évada előtt álló Oscar Piastri szerződése is a 2026-os szezonig érvényes, ami miatt a wokingiak pilótapárosa állandónak tekinthető az soron következő évekre vonatkozóan.

  • Norris pesszimista jóslattal hűti le a McLaren-rajongók kedélyeit

    Norris pesszimista jóslattal hűti le a McLaren-rajongók kedélyeit

    A McLarennel a héten szerződést hosszabbító Lando Norris azt mondta, hogy a csapatnak szerinte a következő két szezonban nem lesz lehetősége a világbajnoki címért harcolni.

    Norris elmondta, lett volna lehetősége a Red Bullhoz szerződni, de ezt nem gondolta okos választásnak, pontosabban azt a részt, hogy Max Verstappen csapattársa legyen. Így az immár a hatodik szezonjára készülő brit versenyző változatlanul a McLarennél marad a közeljövőben.

    A wokingi istálló látványosan feljavult az előző szezon második felében, a Red Bull mögötti üldözőbolyt több alkalommal vezette, így egyesek a bikások kihívóit látják bennük 2024-től. Norris viszont másképp gondolja, szerinte a végső sikerre a 2026-ban érkező új szabályrendszer kínál majd reális esélyt.

    „Tavaly néhányszor közel álltunk a futamgyőzelmekhez, időnként nem is voltunk nagyon lemaradva a Red Bulltól, ami az F1 történetének legütőképesebb autója volt. Most járunk a legközelebb a futamgyőzelemhez, amióta a McLarennél vagyok, sok éve. A bajnoki címért harcolni azonban magasabb szint” – mondta.

    A McLaren és Norris leutánozták a Ferrari bejelentését

    „Ha azt kérdezik tőlem, szerintem képes leszek-e idén versenyeket nyerni, hajlok az igen válasz felé. Ha viszont a kérdés kiegészül azzal, hogy képes leszek-e futamokat és bajnokságot nyerni, az már más szint. Egy ideje nem volt részem abban, hogy a mezőny legelején vezessek, ahogy a csapatnak sem. Ez más nyomással jár a szerelők számára is.”

    „Meglátjuk, idén hogyan teljesítünk, aztán jövőre újra feltehetik nekem ugyanezt a kérdést.”

    Ugyanakkor Norris hozzátette, hogy a McLaren szerinte jól bírta a nyomást, ő maga pedig készen áll megküzdeni Verstappennel és Lewis Hamiltonnal. Csapattársa, Oscar Piastri tavaly megnyerte a katari sprintet, míg Norris legnagyobb győzelmi esélye a 2021-es Orosz Nagydíjon adódott, ahol azonban balszerencsés volt az esővel és a gumiválasztással.

    A Red Bull attól a csapattól tart leginkább, amely 17 év után elcsábította egyik kulcsemberét

  • Norris: Nem lett volna okos dolog Verstappen mellé szerződni

    Norris: Nem lett volna okos dolog Verstappen mellé szerződni

    Részben az is motiválta Lando Norrist az F1-es jövőjének letisztázásához, hogy véget vessen az őt a Red Bull-lal összeboronáló találgatásoknak. A brit megfontolta, hogy Max Verstappen csapattársának álljon, de végül egy halom érve volt ellene.

    Norris előző szerződése sem idén, hanem csak 2025 végén járt volna le a McLarennel, ám a csapat már most, a 2024-es szezon előtt bejelentette, hogy ezen az együttműködésen tovább nyújtottak – noha a pontos hosszát nem hozták nyilvánosságra. A britet a csapat tavalyi rendkívüli feltámadása fokozott bizalommal töltötte el, emellett pedig szeretett volna véget vetni a Red Bullhoz való átszerződésével kapcsolatos találgatásoknak is, hiszen tavaly rendszeresen kapott hízelgő megjegyzéseket az energiaitalos csapat vezetőitől.

    „Két tényező volt hatással a döntésemre. Az egyik, hogy jól érzem-e magam a jelenlegi helyemen, illetve ha máshova mennék, ott jól érezném-e magam. A másik pedig, hogy ez a csapat segíthet-e a célom elérésében, vagyis abban, hogy Forma-1-es világbajnok legyek. Mindkettőre igen a válaszom, a másodikban pedig minden korábbinál jobban meg vagyok győződve” – mondta Norris a Sky Sports által készített interjúban.

    A McLaren és Norris leutánozták a Ferrari bejelentését

    „Mindig vannak beszélgetések. Nem akarok hazudni és letagadni ezt. Megérdeklődjük másoktól, hogy mit tudnak ajánlani, de ennél messzebb nem mentem. Jelentek már meg különféle sztorik erről, és a csapat számára sem jó ezeket látni: ha például valaki éppen egy alkatrészt gyárt az én autómhoz, és közben azt olvassa, hogy Norris más csapatokkal vette fel a kapcsolatot. Részben a csapat érdekében is zártuk ezt most le, hogy véget vessünk ezeknek a pletykáknak.”

    Norris elismeri, tényleg kapott megkeresést a Red Bulltól, és lehetősége lett volna a tavaly 22-ből 21 futamot megnyerő csapathoz igazolni, de úgy mérlegelt, hogy egy másik csapat pilótájaként jobb esélye lesz legyőzni Verstappent, mint csapattársaként.

    „Nézzük csak meg, hogy bizonyos pályákon mennyire közel kerültünk tavaly annak fényében, hogy honnan indultunk a szezon elején. A pontzónán kívülről kezdtünk, végül pedig mi lettünk az a csapat, amely átlagosan a legkisebb lemaradással rendelkezett a Forma-1 valaha volt legsikeresebb autójával szemben. Ez eleget mutatott nekem és a csapatnak is, mert látjuk, hogy megvan bennünk az, ami a sikerhez kell. Szeretném megírni a saját fejezetemet, szeretnék az utazás részese lenni itt a McLarennél” – folytatta a 24 éves pilóta.

    Az összes F1-es autóbemutató időpontja

    „Persze ott van a fejemben a gondolat, hogy mi történt volna, mit érhettem volna el, ha máshova szerződök. De szerintem ahhoz, hogy valaki eljusson a bajnoki címig, boldognak és elégedettnek kell lennie az aktuális csapatánál, ha pedig máshova igazolnék, nem hiszem, hogy egy éven belül el tudnám érni ezt az állapotot.”

    „Max bőven bebizonyította, hogy ő az F1 történetének egyik legjobb versenyzője. Egy olyan csapatban van, amely teljesen köré épült, és azt hiszem, még egy pár évvel ezelőtti Maxnek is nagyon nehéz dolga lenne a mai Maxszel szemben. Szóval itt nem arról van szó, hogy félnék kiállni ellene; sohasem féltem senkitől. De ha megérkezünk egy új csapatba, vajon azonnal olyan pozícióban találjuk magunkat, hogy kihívói legyünk a csapattársnak? A válasz erre egyértelmű nem, minden versenyző számára. Idő kell az alkalmazkodáshoz. És ha a világ legjobb versenyzőjét akarjuk legyőzni, akkor nem ez a legokosabb dolog.”

    A McLaren pilótapárosa az előttünk álló három évre biztosan változatlan marad, hiszen Oscar Piastrit is magukhoz láncolták 2026-ig. A csapat február 14-én, Silverstone-ban mutatja be idei autóját.

  • A McLaren és Norris leutánozták a Ferrari bejelentését

    A McLaren és Norris leutánozták a Ferrari bejelentését

    Az autóbemutatók előtt a versenyzőinek szerződésével foglalatoskodik néhány Forma-1-es csapat a téli szünetben. Most a McLaren vetett véget egy az utóbbi hónapokat uraló találgatási hullámnak: Lando Norris még legalább három évig biztosan velük marad.

    Csütörtökön a Ferrari jelentette be Charles Leclerc maradását egy új, hosszú távú szerződés megkötésének keretében, pénteken pedig a McLaren tette ugyanezt Norrisszal. A két pilótában közös, hogy egyaránt 2019-ben kezdtek jelenlegi csapatuknál (Norris számára az F1-es debütálást is ez jelentette), most pedig ugyanúgy nem kötötték a nyilvánosság orrára, hogy pontosan hány évre szól a megállapodás.

    Norris kapcsán is csak annyit lehet kikövetkeztetni, hogy legalább 2026 végéig a McLarennel marad, hiszen a csapat elejtett egy olyan mondatot, hogy addig az évig változatlan lesz a felállásuk – lévén tavaly 2026-ig hosszabbítottak a meggyőző debütálást produkáló Oscar Piastrival.

    A tavalyi év második felében a Red Bull részéről egyre több hízelgő nyilatkozat érkezett Norris felé, miszerint el tudnák őt képzelni Max Verstappen csapattársaként, így érthető, hogy a McLaren is gyorsan lépett, gondoskodva arról, hogy ne tudják elcsenni tőlük a brit pilótát az idei év végén.

    Norris 2023-ban hét dobogót szerezve a 6. helyen zárta a bajnokságot, és nagy magabiztosságot ad számára, hogy micsoda feltámadást vitt véghez a csapat az éveleji mélypont után.

    „Nagyszerű érzés, hogy papajasárgában maradhatok. A McLarennel nőttem fel, és itt otthon érzem magam, olyanok ők számomra, mint egy család. Az utazás már eddig is izgalmas volt, sok csúcs- és mélyponttal, de a tavalyi szezon megmutatta, ég bennünk a vágy, hogy a mezőny élén harcoljunk” – mondta Norris a McLaren közleményében.

    „A munka, amit Zak [Brown], Andrea [Stella] és az egész csapat beletett az elmúlt évbe, hihetetlen volt, és bízom abban, hogy a győzelmekért fogok csatázni a McLarennel. Izgatottá tesz, hogy további nagyszerű emlékeket kreálhatunk és tovább dolgozhatok mindenkivel az MTC-ben a következő néhány évben.”

    Norris idén hatodik szezonját kezdi meg az F1-ben, és továbbra is első győzelmét hajszolja, miközben tavaly beállította a győzelem nélküli legtöbb dobogós helyezés rekordját, amit jelenleg Nick Heidfelddel közösen tart 13-mal.

    „Megvan bennünk, ami kell. Minden a helyén” – zárta monológját a bejelentés kapcsán közzétett videóban a 24 éves brit pilóta.