A Japán Nagydíj alakulása úgy hozta, hogy a verseny végén Fernando Alonso számára ismét George Russell közelsége jelentette a legnagyobb veszélyt. A védekezés érdekében most is visszavett a tempóból, de ezúttal a Melbourne-ben látottaktól eltérő módszerrel, senkit nem veszélyeztetve.
Alonso a verseny utolsó etapjában a hatodik helyen haladt, közvetlenül mögötte Oscar Piastri McLarenjével, akinek kemény keverékű gumijai az övéihez hasonló állapotban voltak. Az utolsó körökre felzárkózott azonban rájuk George Russell Mercedese, akinek frissebb közepes keverékeken esélye volt arra, hogy akár mindkettőjüket megelőzze a záró körökben.
Végül az utolsó kör kezdetén Piastrin túljutott Russell, de Alonsónak ekkor már nem érhetett nyomába. Az ausztrál a leintés után a Sky Sportsnak elmondta, biztosra veszi, hogy a spanyol szándékosan engedte őt magához közel a DRS-zónák érzékelési pontja előtt, hogy ezzel mindkettőjüket védje Russell támadásaitól.
„Abból, ahogyan az energiaszintjét használta, ki tudtam találni, hogy próbál engem DRS-távolságon belül tartani annak reményében, hogy George nem előz meg engem, és így nem fogja megtámadni őt sem. Pontosan tudtam, hogy mit csinál, de elkövettem egy kis hibát az utolsó sikánban, elfékeztem magam, és ennyi volt” – fogalmazott Piastri.
LAP 52/53
All the attention is on these three 🔍
Alonso is giving DRS to Piastri, which is keeping him safe from Russell.
Ez a taktika, a szándékos DRS-adás a közvetlen üldözőnek, hogy ezáltal könnyebben védekezhessenek egy hátulról érkező, gyorsabb autóval szemben, többeknél is előkerült már az elmúlt év során, például Carlos Sainz ennek segítségét vette igénybe a tavalyi szingapúri győzelmekor. És kétségtelenül biztonságosabb és szabályosabb lassítási módról van szó, mint amit Alonso két héttel ezelőtt, az Ausztrál Nagydíj utolsó körében vetett be Russell-lel szemben, ami a Mercedes-pilóta balesetével ért véget, és amiért a spanyol büntetést kapott.
A McLarenek Norris 5. és Piastri 8. helye révén a harmadik legjobb csapat voltak a Japán Nagydíjon, amit a még harmadikként rajtoló Norris szomorúan nyugtázott a leintés után.
„Minden szépen visszarendeződött, a Red Bull és a Ferrari után következünk mi. Kár érte, mert nem valami jó érzés, amikor a harmadik helyről rajtolok, de csak hátrafelé haladok. Ilyenkor olyan csatát vívok ezekkel a srácokkal, amit biztosan elveszítek, hiszen minden tekintetben többet tudnak: hosszabbra nyújthatják az etapjaikat, többet hozhatnak ki a gumijaikból, ez ellen pedig egy ilyen pályán nagyon nehéz bármit tenni” – fogalmazott a brit.
Piastri hozzátette: „Egyértelműen nem vagyunk még a Ferrari szintjén, szóval találnunk kell még egy kis tempót. Ez rám is vonatkozik, mert ez a mostani nem volt a legjobb hétvégéim közül való.”
A McLaren a konstruktőri tabellán már négy forduló alatt is eléggé a senki földjére került, hiszen 69 pontjával máris messze került a Red Bulltól (141) és a Ferraritól (120), de kényelmesen vezet a Mercedes (34) és az Aston Martin (33) előtt.
A korábban az F1-ben is versenyző Pirrót alig egy éve nevezték ki az akadémia élére, de az Autosport azt írja, vele eleve csak egyéves szerződést kötöttek, és a képzési program innentől az üzleti igazgatónak kinevezett Stephanie Carlin részlegének felügyelete alá kerül.
Pirro az Instagramon búcsúzott, többek között sok sikert kívánt a neveltjeinek. „Egy év kemény és kielégítő munka után távozom a McLaren versenyzőképző programjából. A Forma-1-es csapattal együtt sikerült olyan szisztémát létrehozni, amivel a fiatal, tehetséges, keményen dolgozó pilótákat a McLaren jövőbeli bajnokává fejleszthetjük” – írta.
„A legjobb tudásom szerint végeztem a feladatom a feltörekvő csillagok feltérképezésénél és leigazolásánál, akikről tényleg úgy gondolom, beírhatják a nevüket a történelemkönyvekbe.”
A McLaren akadémiájának jelenlegi tagjait ők alkotják: Pato O’Ward, Hirakava Rijo, Gabriel Bortoleto, Ugo Ugochukwu, Brando Badoer (ő opcionálisan) és Bianca Bustamante.
Alighogy megérkezett, máris távozik a McLaren F1-es istállójától az egyik vezető beosztású szakember.
Akárcsak a pilóták, a Forma–1-ben a mérnökök is jönnek-mennek, és gyakran megesik, hogy egy szakember több istállónál is megfordul a pályafutása során. Ám az abszolút nem megszokott, hogy valaki mindössze három hónap után távozzon egy csapattól, főleg, ha olyan magas pozícióban van, mint a technikai igazgató. A McLarennél David Sanchezzel (a fentebbi képen balról a második) azonban most pont ez történt.
A szakember a Ferrari járműkoncepcióért felelős főtervezőjeként a 2023-as szezon kezdete után nem sokkal hagyta ott a maranellói istállót, majd az ilyenkor szokásos kényszerszabadság után az idén januárban állt munkába Wokingban, ám ezután hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a koncepcióért és teljesítményért felelős technikai igazgatóként a feladatköre nem egyezett meg azzal, amiben korábban megállapodott a McLarennel.
„A David Sanchez és a csapat vezetése között folytatott alapos egyeztetéseket követően az a közös döntés született, hogy David elhagyja az istállót. Közös gondolkodásunk során nyilvánvalóvá vált, hogy David pozíciójával járó szerep, felelősség és ambíciók nem feleltek meg eredeti elvárásainknak, amikor 2023 februárjában beleegyezett, hogy csatlakozik hozzánk. Felismerve ezt az eltérést, David és én megegyeztünk, hogy a legjobba az lesz, ha most elválnak az útjaink, hogy lehetővé tegyük a számára más, olyan lehetőségek felkutatását, amelyekben jobban kihasználhatja figyelemreméltó képességeinek teljes skáláját” – olvashatók a McLaren közleményében Andrea Stella csapatfőnök szavai, aki ezután megköszönte Sanchez viszonylag rövid idő alatti hozzájárulását és a legjobbakat kívánta neki a jövőre.
Sanchez (jobbra) a Ferrarinál töltötte el eddig a legtöbb időt az F1-ben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Sanchez távozásával természetesen változtatni kellett a McLaren technikai struktúráján is, így mostantól a Red Bulltól érkező Rob Marshall veszi át a főtervező szerepét, míg az ő korábbi, mérnöki technikai igazgatói szerepkörébe Neil Houldley lép, az aerodinamikai technikai igazgató pedig marad Peter Prodromou.
„Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem – mondta az F1-es karrierjét a Renault-nál kezdő, 2007-től aerodinamikusként egyszer a McLarennél már megforduló, eddig a leghosszabb időt (2012-2023) a Ferrarinál töltő Sanchez. – Míg a szerepkör, amit elképzeltünk és amiben megegyeztünk, nem állt összhangban a realitással, amivel találkoztam, a vezetőség iránti tisztelettel távozom, csodálva a kollégáim elhivatottságát, és értékelve a nyitottságot és őszinteséget, amellyel egyeztettünk és erre a döntésre jutottunk. További sikereket kívánok a csapatnak, ahogy folytatja a rajtrács eleje felé vezető útját, ahová tartozik. Már várom a következő kihívást az F1-ben.”
Az autóversenyzők és mérnökeik közötti kapcsolat egészen új szintjét képviseli a Formula E-ben a McLarennél Jake Hughes és Alan Cocks.
A pilóta és mérnöke már nem először hallhatóak furcsa, versenypályán egyáltalán nem megszokott diskurzus közben a csapatrádióban: a Dirija ePrix alatt például lovakról és a gyönyörű Holdról beszélgettek.
A McLarennél második szezonját teljesítő Hughes tavaly óta dolgozik együtt Cocksszal, akinek komoly motorsportos tapasztalata van, hisze korábban az F1-ben a Hondát, a Brawn GP-t, a Marussiát és a Red Bullt is megjárta, majd ténykedett több FE-csapatnál és az önjáró versenyautókat fejlesztő Roborace-ben is. A profizmus azonban nem ölte ki a humorérzéket a mérnökből, aki ezúttal a tokiói futam alatt – de legalább a Mitch Evans balesete miatt elrendelt biztonsági autós periódus közben – pilótájának rekeszizmait vette támadásba. A mezőny biztonsága érdekében mondhatjuk, szerencsére nem nagy sikerrel!
– Te, akarsz egy viccet? – kérdezte Cocks.
– Jöhet, ráérek – felelte a versenyautóból Hughes.
– Miért adnak jó randizási tanácsokat az autóversenyzők?
– Fogalmam sincs.
– Mert ki vannak képezve arra, hogy észrevegyék a red flageket.
– Ez rémes. Igazából nagyon jó, de azt mégsem mondhatom, szóval rémes” – reagált Hughes.
A „red flag” egy a társkeresésben újabban közkeletűvé vált, a magyar nyelvben is átvett kifejezés, amely vészjósló, rossz jelekre utal az ismerkedés kezdeti szakasza során. A versenypályán pedig ugyebár a megszakítást jelenti a piros zászló.
Cocks azonban rögtön rátromfolt még erre egy szóviccel, ami magyarul már nem is fordítható.
– És miért nem ajánlatos randizni egy autóversenyzővel?
– Nem tudom, mondd!
– Mert többségüknek foltok vannak a múltjában.
Itt a csattanó angolul úgy hangzott, hogy „most of them have got a chequered past”, ami egyrészt szó szerint azt jelenti, hogy fekete és fehér foltok, vagyis jó és rossz dolgok tarkítják a múltjukat, másrészt pedig arra utal, hogy a versenyzőket intette már le kockás zászló (ami angolul chequered flag).
„Ó, fogd be, fogd be!” – tudta mondani minderre Hughes, aki végül csak a 14. helyen ért célba a futamon, így lemaradt a pontszerzésről. Igaz, a verseny elején – még a poénok beérkezése előtt – a falba kényszerítette őt Lucas di Grassi, de innen még vissza tudott állni a versenybe. Még szerencse, hiszen enélkül a viccekről is lemaradtunk volna!
Formula E engineer or stand up comedian? 😂@JakeHughesRace and his race engineer had some spare time during the #TokyoEPrix to crack some good jokes!
Miután gesztust kapott csapattársától, Lando Norris a harmadik helyen zárta az Ausztrál Nagydíjat, majd viccesen azt mondta, megfogadja Carlos Sainz tanácsát a győzelem biztos receptjéről.
Carlos Sainz az F1-es paddock és közönség számára kellemes meglepetést okozva két héttel azt követően nyert futamot Melbourne-ben, hogy a legutóbbi versenyt Dzsiddában vakbélműtét miatt ki kellett hagynia. A spanyol a leintés után csipkelődve azt mondta, a többi versenyzőnek is ajánlja ezt a sebészeti beavatkozást, hiszen minden valószínűség szerint ebből futamgyőzelem következik.
„Megyek, én is kivetetem a vakbelem. A jelek szerint aki ezt megteszi, az nyer egy versenyt, szóval…” – írta Instragramján Lando Norris egy a korábbi csapattársával készített közös fotón, amelyen Sainz megmutatja, még kötéssel a hasán versenyzett a hétvégén.
Norrisnak talán tényleg valamilyen különleges rituáléra lenne szüksége egy győzelemhez, hiszen mostani harmadik helyével már a 14. F1-es dobogóját szerezte úgy, hogy ezek egyikén sem állhatott annak tetejére. Ezzel átvette a győzelem nélküli legtöbb dobogó kéretlen rekordját Nick Heidfeldtől, de erről a listáról egy győzelemmel persze még leiratkozhat a jövőben.
Mostani pódiumához csapattársától, Oscar Piastritól is kapott némi segítséget. Az ausztrál azáltal került Norris elé, hogy az első etapban jóval korábban kihajtott friss gumikért, ám ennek következtében később a tempója rosszabb volt a briténél. Piastri így készséggel félreállt Norris útjából a dobogót érő pozícióból, annál is inkább, mert csapattársának még Charles Leclerc utolérésére is volt esélye ekkor.
„Senki nem akarja halogatni ezt a folyamatot – mondta Norris, aki szerint teljesen észszerű volt a McLarentől a pilóták közötti helycsere. – Minél több időt töltök mögötte, annál rosszabb esélyem lett volna elkapni Charles-t. Nem hiszem, hogy bármit változtatott az eredményen az elengedés. Megkönnyítette az életem és segített a csapatnak, amit köszönök neki. Tudjuk tisztelni egymást ilyen helyzetekben. Nem számítottam arra, hogy a Ferrari ellen fogunk tudni harcolni. A tempónk nem volt olyan jó, mint Carlosé, de határozottan jobb volt, mint Charles-é.”
Bár Piastri hazai pályán volt közel a dobogóhoz, amivel egyúttal megtörhette volna az ausztrál pilóták örökös átkát, ugyanis közülük még soha senki nem zárt az első három között az Ausztrál Nagydíjakon, ám a 22 éves pilóta is elfogadta, hogy neki most ez a szerep jutott.
„Számomra ez így teljesen rendben volt. Tegnap elém kvalifikált, ma hosszabbra nyújtotta az első etapját, majd utolért és gyorsabb volt nálam a verseny azon pontján. Persze hazai pályán szívesen maradtam volna a harmadik helyen, de szerintem ez így volt tisztességes.”
A McLaren elsőségével ért véget az Ausztrál Nagydíj első szabadedzése, amelyet egy tízperces piros zászlós szakasz szakított meg, miután Alexander Albon alaposan összetörte a Williamst.
Közép-európai idő szerint éjjel 2:30-kor startolt el az első szabadedzés a 2024-es szezon harmadik állomásán, az Ausztrál Nagydíjon. A melbourne-i ősz jelenleg hasonló éghajlati sajátosságokat mutat, mint az itteni tavasz, 19 fokos hőmérséklettel – az előrejelzés pedig a hétvége egészére száraz időt jósol.
Fokozott figyelem helyeződött Carlos Sainzra, aki a Szaúd-arábiai Nagydíj edzésnapja után először hajtott pályára a Ferrarival: a két hete vakbélműtéten átesett spanyol azt mondta, ha nem érzi magát jól, nem fogja folytatni a hétvégét, egyelőre azonban nem adta jelét problémáknak, s 23 megtett körével az átlaghoz tartozott. Mindenesetre az FIA orvosaival még konzultálni fog, mielőtt döntés születne számára a folytatásról.
A versenyzők többsége viszonylag keveset várt az első mért körének megtételével a 60 perces gyakorláson. Az első látványosabb történés Fernando Alonsóhoz fűződött, aki a 10-es kanyarban szélesen fordult és hatalmas porfelhőt vert fel maga mögött a kavicságyban. Az Aston Martin nem is úszta meg sérülés nélkül a kiruccanást, a csapat ugyanis a padlólemez cserélje mellett döntött, ami előrejelzésük szerint 15 percre tartja a garázsban a spanyolt.
Big moment for Fernando Alonso coming out of Turn 10!
Végül ennek a munkának egy részét piros zászlós leállás alatt végezhette el a csapat, ugyanis Alexander Albon a 8-as kanyarban nagy sebességgel a falnak csapta a Williamst, miután a kerékvető megdobta az autót a gyors szakaszon. A thai versenyző először az autó jobb oldalával ütközött a korlátnak, ami komoly károkat okozott az FW46-osban, az eset pedig az edzés negyvenedik percében meg is követelte a leállást.
🚩 RED FLAG 🚩
Alex Albon hits the wall and covers the track in debris
Tíz perc szünet után folytatódhatott a körözés, az ekkor élen álló Lando Norrist pedig már nem is sikerült letaszítani a tabella éléről, noha Max Verstappen és George Russell a hajrában ugrottak fel a 2. és a 3. helyre, csupán 18 és 33 ezredes lemaradással – de az egész élmezőny elképesztően szorosan zárt, hiszen még Charles Leclerc, Cunoda Juki és Sergio Pérez is egy tizeden belül maradt! A McLaren pilótája 1:18,564-es idővel zárt, de innen persze még van tér a javulásra a mezőnynek, hogy a tavaly pole-pozíciót érő 1:16,732 környékére kerüljön.
Közép-európai idő szerint 6 órakor jön a folytatás a második edzéssel.
A hazai verseny jelentette nyomástól próbálja óvni Oscar Piastrit a McLaren, ezért a pályán kívüli kötelezettségeit jelentősen mérséklik.
Ausztráliának két versenyzője van a Forma-1-ben, de míg Daniel Ricciardo továbbra sem találja a góllövő cipőjét és figyelmeztetést kapott a Red Bulltól, Oscar Piastri ázsiója felfelé ível a McLarennél, így a szurkolóktól vélhetően ő kapja a nagyobb figyelmet a kontinens hétvégi versenyén.
Csapata azonban ugyanúgy igyekszik megvédeni őt a fokozott érdeklődéstől, ahogy a Red Bull szokta tenni Max Verstappennel a Holland Nagydíj idején. „Idén nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy a versenyzőknek milyen kötelezettségei vannak a versenyhétvégéken. Garantálni akarjuk, hogy a lehető legjobb teljesítményre összpontosítsanak, és legyen idejük pihenni, kikapcsolódni” – jelentette ki a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella.
„Ehhez a futamhoz is így állunk hozzá, de még jobban odafigyelünk rá Melbourne-ben. Sok felkérést kapunk, némelyiket el fogjuk fogadni, némelyiket viszont nem, hogy megóvjuk a pilótát és a teljesítményét.”
A McLaren az első két futam alapján a harmadik-negyedik erőnek számít a Red Bull és a Ferrari mögött. Lando Norris tavaly 6., Piastri 8. lett az Ausztrál Nagydíjon.
A McLaren megszerezte első futamgyőzelmét a Formula E-ben, Sam Bird egy olyan előzést mutatott be tavalyi csapattársa ellen, amivel szinte egy csapásra újraélesztette a sokak szerint már leáldozóban lévő karrierjét.
A McLaren az előző szezonban szállt be az elektromos szériába, méghozzá a korábbi két évben minden bajnoki címet megnyerő, majd dolga végeztével kiszálló Mercedes csapatának átvételével. Az immár Nissan-hajtásláncot használó csapatnak azonban a 2022/23-as szezonban legjobb eredményként mindössze egy harmadik helyezés jött össze.
Az idei évre Jakes Hughes mellé leigazoltak egy másik britet, a sorozatban a kezdetek óta jelen lévő Birdöt, aki többször is közel volt már a bajnoki címhez, ám a Jaguarnál eltöltött legutóbbi két évében a várakozások alatt teljesített, futamgyőzelem nélkül, miközben csapattársa, Mitch Evans a bajnokságért harcolt.
A 37 éves Birdöt azonban a jelek szerint új lendülettel töltötte fel a környezetváltozás, hiszen nagyszerű versenyzéssel, az FE történetének egyik leglátványosabb befutóját szolgáltatva már a szezon negyedik futamán, a Sao Paulo ePrix-n felállhatott a dobogó tetejére új csapatával.
Fotó: Formula E
A brazil város utcáin kialakított pályára másodszor látogatott el a Formula E. A verseny pedig jóval több bizonytalanságot tartogatott, mint a szezon előző három futama: Mexikóvárosban és Dirijában a megszokottnál több energiával gazdálkodhatott a mezőny a versenytáv során, ami azt eredményezte, hogy noha spórolás nélkül, teljes erőbedobással száguldhattak az autók, ám az versenyek a vártnál kevesebb előzést hoztak. Az FE így a brazil fordulóra visszatért a korábbi koncepcióhoz: most az ideálisnál kevesebb energiával kellett gazdálkodni, így viszont, főleg a táv első felében szemmel láthatóan tapogatózva haladt a mezőny, már jóval a kanyarok előtt gázelvétellel lassítva, miközben senki nem igazán akart az élen állni.
Mégis a 4. helyről startoló Bird volt az, aki a verseny derekán hosszú időn át vezetett, így arra lehetett számítani, hogy mivel üldözővel ellentétben nem tud szélárnyékban takarékoskodni, a végén rosszabbul fog állni az energiaszintjével, mint az üldözői. Ez beigazolódni is látszott, amikor négy körrel a vége előtt Evans a Jaguarral megelőzte a britet. Bird azonban mégsem vált a többi érkező martalékává, ehelyett képes volt a továbbiakban is tapadni korábbi csapattársára, az utolsó körre pedig egy támadást is felépített. Két kanyarral a vége előtt egy balosban külső íven próbálkozott, ahol bár nem látszott jó esély a sikeres előzésre, a Bird mégis el tudta fordítani a McLarent a Jaguar előtt, ezzel drámai fordulatot hozva a Sao Paulo ePrix végjátékába!
Brid 2021 után nyert ismét futamot az FE-ben, a McLaren pedig, amely istálló az elmúlt néhány évben alaposan kiszélesítette versenyzési spektrumát, hiszen az F1 és az FE mellett az IndyCarban, az Extreme E-ben, idéntől pedig a WEC-ben is jelen van, egy újabb bajnokságban ért fel a csúcsra.
A harmadik helyért szintén a végletekig kiélezett csata folyt, ugyanis a Nissannal Oliver Rowland az utolsó kanyarban tudott elsuhanni az egymással küzdő Paswal Wehrlein és Jake Dennis mellett.
Az esélyesek közül a legutóbbi futamot megnyerő Nick Cassidy a falnak csapódva fejezte be a versenyt, miután az első vezetőszárnya a Jaguarja alá szorult, ám négy pontot még így is őriz előnyéből a tabella élén Wehrleinnal szemben.
A szezon eddigi négy futama négy különböző győztes hozott, két hét múlva pedig egy új pályán folytatódik a körözés, hiszen az FE-nek végre sikerült összehoznia a régóta vágyott versenyt Tokió utcáin.
A McLaren egyáltalán nem úgy zártaa szezon előtti tesztelést, mint azt előzetesen elképzelte. Lando Norris szerint a wokingi istálló jelen pillanatban jelentősen le van maradva a Red Bullhoz és az impresszív formát mutató Ferrarihoz képest is.
A Milton Keynes-i istálló már az RB20 bemutatóján lesokkolta a száguldó cirkusz fanatikusait. Az autó jelentősen eltért a bajnokságot nyerő RB19-hez képest, ami miatt az Adrian Newey és Pierre Waché vezette mérnöki stáb óriási munkát végzett el a téli szünetben.
Max Verstappen a teszten ott folytatta, ahol a tavalyi év végén abbahagyta, és nem győzte hangsúlyozni, hogy nagyon érzi magát az új Red Bull volánja mögött. Ez a tény leginkább a holland háromszoros világbajnok versenytempóján volt észrevehető, ami az egyik legjobb volt a mezőnyből.
A bikásokon kívül még a Ferrari tűnt ki igazán a mezőnyből. Az SF-24 egyértelmű előrelépés az olasz istálló számára, és ennek Charles Leclerc és Carlos Sainz sem győzött hangot adni. Az autó jobban vezethető és emellett a viselkedése is kiszámíthatóbb tavalyhoz képest, ami miatt fülig ért a spanyol és a monacói pilóta szája is a teszt során.
A brit kiválóság szerint mindkét előbb említett csapat a McLaren előtt lesz az erősorrendben a szezonnyitón, még úgy is, hogy képesek voltak fejlődni, valamint az utóbbi évekhez képes jobb helyzetből várhatják az idény kezdetét.
„Vajon azt hiszem, hogy fejlődést értünk el a tavalyi évhez képest? Abszolút igen. Sok dolgot voltunk képesek jobbá tenni az autón. Ennek ellenére nehéz megmondani a nap végén, hogy hol is állsz a többiekhez képest. Szerintem jó pozícióban vagyunk, és már a tavalyi szezon végén egy versenyképes autóval rendelkeztünk.”
„Pozitív lépéseket tudtunk tenni egyes területeken, de még így jelentősen le vagyunk maradva a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest is. Sok munka áll előttünk a céljaink elérése érdekében, de emellett hasznos dolgokat is megtanultunk, amik a jövő héten jól jöhetnek majd a számunkra.”
A McLarent számos kisebb probléma hátráltatta a három tesztnap során, ami miatt Norris összesen 145 kört tudott megtenni a szóban forgó periódus alatt. Ez a szám egyáltalán nem számít kevésnek, de a brit egyes riválisai ennél jóval többet tölthettek a volán mögött. Norris szerint nem a világ végét jelentették számára a nehézségek, de az elvesztegetett idő miatt kevesebb hosszú etapot teljesített a tervezetthez képest.
A hosszú téli szünet véget ért, és a bemutatók után végre a pályán is láthatunk majd versenyautókat éles körülmények között. A Forma-1 idei szezon előtti tesztje három napból fog állni, és a szezonnyitó helyszínén, Bahreinben kerül majd megrendezésre.
A csapatok a mostani héten szerdától péntekig ismerkedhetnek majd meg az újdonsült konstrukciójukkal a Bahrain International Circuit-en. Mindhárom tesztnap magyar idő szerint 8:00-tól egészen 17:00-ig fog tartani, a délelőtti és a délutáni szakaszok között egy szabad órája lesz mindenkinek 12 és 13 óra között. Az eseményeket az F1TV-n lehet majd figyelemmel követni.
A pilóták az istállók által megadott időszakokban ülhetnek majd autóba. Miután a versenyzők ugyanannyi időt szoktak kapni a csapataiktól, ezért a 3 napot 1,5-1,5-re szokás felosztani. Ennek felosztása csak és kizárólag a csapatokon és a pilóták fizikai állapotán múlik.
Mikre lesz érdemes figyelni?
A szezon előtti tesztnek az egyik legizgalmasabb eleme az, hogy össze lehet hasonlítani egymással a bemutatókon látott autókat a tényleges változatokkal. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre biztosan meg fogjuk kapni a válaszokat, mivel a csapatok a három napot a szezonnyitóra való felkészülésre és az autóikkal való ismerkedésre fogják felhasználni.
Leginkább versenyszimulációkat teljesíthetnek a versenyzők, mert az legfontosabb feladat a versenyautó jó beállításának és egyensúlyának megtalálása lesz. A szóban forgó két tényező nélkül senki nem lenne képes jó eredményeket elérni a szezon során.
Ugyan az utolsó napon vélhetően időmérős etapokat is szemügyre vehetünk, de a köridők nem lesznek reprezentatívak, mert a teszten akár lágyabb keverékeket is lehet használni, mint ami majd a versenyhétvégén jelen lesz a Pirelli palettájában.
A Red Bull és a McLaren titkolózott a leginkább mindenki közül. A bikások autójának – ami szinte teljes mértékben eltér a tavalyi szezonban egyeduralkodó RB19-hez képest – bemutatóján egy „kopasz” padlólemezt lehetett látni, a diffúzort pedig egyáltalán nem lehetett szemügyre venni, miután a csapattagok egy falat alkotva takarták el azt a kamerák elől.
Vajon folytatódik a Red Bull sikersorozata 2024-ben is? Fotó: Red Bull
Ezzel szemben az wokingi istálló csak az előbbi területet próbálták meg elrejteni a nyilvánosság elől. Az MCL38 eddig csak képeken volt látható, mert először majd csak Bahreinben láthatjuk a pályán. A fotókon pedig ki lett takarva az a rész, ahol a padlólemez és annak részletei láthatók. Azonban ez nem számít újdonságnak a McLarentől, miután 2022-ben és 2023-ban is alkalmazták ezt a megoldást.
A két legérdekesebb csapat az Aston Martin és az RB lehet a teszten. A silverstone-i istálló nagy reményeket fűz az AMR24-hez, de először a pályán kell bizonyítania, és csak utána reménykedhet abban, hogy visszatérhet a tavalyi év elején mutatott nagyszerű forma.
A Lawrence Stroll által vezetett csapat technikai igazgatója, Dan Fallows szerint a Red Bull nem legyőzhetetlen, és a 2023-ban elkövetett hibáikból tanulva idén már felvenné a harcot a bajnoki címvédővel szemben. Ugyan az Aston Martin remekül indította az előző évet, és Fernando Alonso révén 6 dobogós helyezést is elért az első 8 versenyen, a fejlesztési versenyben nem tudott közelebb kerülni a Red Bullhoz, és idővel a versenytársaival szemben is alulmaradt. Nagy kérdés, hogy az idei évadra összeáll-e a gépezet, és képes lesz-e felnőni az Aston Martin Fallows ambícióihoz.
Alonso ezzel az autóval szerezheti meg a 33. futamgyőzelmét a Forma-1-ben. Fotó: Aston Martin
Az RB-t biztosan mindenki szorosan követi majd, miután ő kapta a legtöbb kritikát az autója miatt, ami kísértetiesen hasonlít a tavaly bajnokságot nyerő RB19-hez. A faenzai kiscsapat szorosan együttműködik a bikásokkal, és ennek keretein belül a két csapat sebességváltója, valamint az első és a hátsó felfüggesztése is megegyezik.
Daniel Ricciardóék fejlődése már a tavalyi év végén jól látszódott, és ha képes lesz élni a Red Bull alkatrészek által biztosított aerodinamikai stabilitással, akkor még előrébb kerülhet az erősorrendben. Ha az RB formája már a tesztek során jó lesz, a riválisaik mindenféleképpen keserű szájízzel fogják fogadni azt, és mindent megpróbálnak majd megtenni annak érdekében, hogy szabályváltozásokkal lazítsák meg a két fél együttműködését.
Zárásként a Ferrari és a Mercedes helyzetét vizsgáljuk meg. Mindkét csapat első számú célja, hogy idén felnőjön a Red Bullhoz, és képes legyen harcolni a világbajnoki címért, de az egyikük sorsa már most megpecsételődhet, miután kihagytak egy fontos aerodinamikai megoldást.
A Ferrari SF24-eséről egyelőre nem lehet vakon megbízni. A teszten fog elválni, hogy sikerült-e orvosolni a tavalyi problémákat vagy sem. Az olasz istálló elismerte, hogy idén sokkal inkább a versenyzői visszajelzések alapján igyekezett úgy alakítani az autót, hogy azt könnyebben lehessen vezetni.
Ugyan a Scuderia aerodinamikai megoldásai megváltoztak 2023-hoz képest, egy területen megmaradt a tavalyi koncepciónál, ami sokba fájhat majd neki. A hátsó felfüggesztésről van szó, ahol a vörösök a vonórudas megoldást alkalmazzák a többi csapattal szemben, akik az aerodinamikai előnyök miatt a tolórudas kialakítás mellett tették le a voksukat.
Ugyan Charles Leclerc szerint az SF24 egyértelmű előrelépést jelent a tavalyi autóhot képest, a hátsó felfüggesztés okozhat még fejfájást az olaszoknak. Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Az olaszok első számú célja a jobb versenytempó lesz, mivel az időmérős sebességükkel már tavaly is kimagaslónak számított. Érdekes lesz megnézni, hogy a főtervező Enrico Cardile és csapata jól döntött-e a hátsó felfüggesztéssel kapcsolatban vagy a Ferrari ismét hibázott egy igen fontosnak nevezhető területen.
A Mercedes koncepciója is jelentősen megváltozott 2023-hoz képest. A W15-ön számos innovatív megoldást találhatunk, de az összes közül az első szárny kialakítása számít a legegyedibbnek. A brackley-i istálló egy kiskapunak köszönhetően megszabadulhatott az utolsó szárnyelemtől, ami jobb minőségű áramlást biztosíthat az autó alján.
Az is benne van a pakliban, hogy a Mercedes autójának idén is nagyobb lesz a füstje, mint a lángja, és ez az idei év végén távozó Lewis Hamilton motivációjára is óriási hatással lehet. Ugyan a Ferrarihoz szerződő brit klasszis a stuttgarti márka bemutatóján elárulta, hogy szeretne szépen búcsúzni jelenlegi munkaadójától, de ezt egy, a tavalyihoz hasonló konstrukcióval nagyon nehéz lesz kiviteleznie.