Címke: McLaren

  • McLaren: Norris most már maga mögött hagyhatja a Szocsiban történteket

    McLaren: Norris most már maga mögött hagyhatja a Szocsiban történteket

    Lando Norris versenymérnöke Will Joseph szerint a brit pilóta a Miami Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően megszabadult a 2021-es Orosz Nagydíj „kísértetétől”.

    Norris akár már három évvel ezelőtt megszerezhette volna az első F1-es győzelmét. Az Orosz Nagydíjon sokáig vezette a versenyt, de az utolsó szakaszra Lewis Hamilton nagyon közel került hozzá, és az eső is eleredt. Amíg a versenyzők túlnyomó többsége szinte azonnal a bokszba hajtott átmeneti esőgumikért, addig a McLaren brit fiatalja rossz döntést hozott, és kintmaradt a száraz pályás gumikon.

    Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    Ez a rossz döntés sokáig hatással volt a brit kiválóságra, mert nagyon sokáig nem jött ki neki a lépés, és nem is került annyira közel a győzelemhez, mint anno Szocsiban. Joseph erről a Sky Sports kamerái előtt nyilatkozott a Miami Nagydíjon.

    „Nagyon hosszú ideje vártuk már ezt a pillanatot – árulta el a brit szakember. – Különösen Oroszország óta, ami azóta is kísértett engem minden egyes alkalommal.”

    „Úgy érzem, hogy ezt az élményt most már megunk mögött hagyhatjuk, egy fantasztikus versenyt teljesítettünk. Az időmérő után nem voltunk biztosak a döntéseinkben, hiába beszéltük meg őket. Azonban most, ha visszamegyek hozzá, elmondom neki, hogy tényleg így jártunk a legjobban.”

    A wokingi istálló csapatfőnöke Andrea Stella úgy látja, hogy Norris inkább a rendelkezésére álló technika miatt marad ilyen sokáig győzelem nélkül. Fernando Alonso egykori versenymérnöke szerint az egyszeres futamgyőztesnek egyáltalán nem a képességei miatt voltak problémái e téren.

    „Teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy Lando a technika miatt nem tudott még futam nyerni idáig. Ez pedig nem az rajta, hanem sokkal inkább a csapaton múlott. Biztosítanunk kell a számára a győzelemre esélyes csomagot, és amint erre képesek voltunk, rögtön bizonyított is.”

    „Ez egy komoly visszajelzés volt a számunkra, hogy mindig is készen állt. Ez már akkor is látszódott, amikor folyamatosan szállította a dobogós helyezéseket, még akkor is, amikor nem feltétlenül volt meg az esélyünk olyan előkelő pozícióban végezni. Szerintem Lando egy eseménydús idény előtt áll.”

    Norris győzelmének értelmében a Red Bull már két futamot nem volt képes megnyerni a 2024-es évadban. Ez a szám már több, mint tavaly volt, mivel a a Szingapúri Nagydíj kivételével az összes verseny a Milton Keynes-i istálló diadalmával zárult 2023-ban.

    Norris előkerült a győzelmi ünneplésből: „Ez még csak a kezdet”

  • Norris előkerült a győzelmi ünneplésből: „Ez még csak a kezdet”

    Norris előkerült a győzelmi ünneplésből: „Ez még csak a kezdet”

    Több mint két nappal a Miami Nagydíjon aratott győzelme után adott magáról ismét életjelet Lando Norris, aki azt ígéri, még csak a sikerek kezdetén járnak a McLarennel.

    A brit legutóbb saját időzónája szerint hétfőn délelőtt tett közzé egy képet arról, hogy még a regenerációjának kezdetén tart az éjszakai ünneplést követően. Szerdára azért már valamelyest összeszedte gondolatait, és szöveges üzenetet küldött Instagramon 8,2 millió követőjének érzelmeiről és kedélyállapotáról.

    Őrjöngés a hotelben, majd buli a sportvilág sztárjaival – így ünnepelte Norris első győzelmét

    „Konkrétan életem legőrültebb néhány napján vagyok túl. Még mindig nem tudom, mit mondjak, de gyerekkorom óta ez volt az álmom. Szó szerint folyamatosan mosolygok a 33. kör óta. Annyi kemény munkát tettünk mindennek az elérésébe, és végre kifizetődött.”

    „Rengeteg támogatást kaptam a csapatomtól, a McLaren Papaya rajongóitól, más versenyzőktől és még sok mindenkitől, és mindegyiket nagyra értékelem. Mindenkit imádok!”

    „És mindezek után ez még csak a kezdet…”

    Norris 2019-ben debütált az F1-ben, és most hatodik szezonjának elején sikerült megszereznie a hőn áhított győzelmet, ami tizenöt egyéb dobogós helye során már többször is közel volt hozzá.

    2021 őszén két egymást követő futamon is kevésen múlt már a győzelme: Monzában kettős győzelmet aratott a csapata, akkor azonban a rajtnál őt megelőző Daniel Ricciardót intették le elsőként. Két héttel később Szocsiban a pole-ból rajtolt és a verseny hajrájában vezetett, ám az érkező esőben nem állt ki időben kerékcserére, így végül csak a csalódást keltő hetedik helyen futott be.

    Norris idáig mind a 110 F1-es nagydíján a McLaren színeiben versenyzett, és várhatóan a belátható jövőben is velük marad, hiszen idén januárban jelentette be a wokingi csapat, hogy az eredetileg 2025 végén lejáró szerződést több évvel meghosszabbították.

    Már a hazugságvizsgáló is megmondta, hogy Norris futamot fog nyerni

  • Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

    Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

    A ritka és népszerű győzelmet szerző McLaren vitte el a show-t a Miami Nagydíjon, ám a csapatra így is vetült némi negatív fény azáltal, hogy a verseny napján garázsában fogadta az USA ellentmondásos elnökjelöltjét, Donald Trumpot.

    Trump a verseny rajtja előtt jelent meg a wokingi istálló garázsában Stefano Domenicali és Mohamed bin Szulajm társaságában, a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown pedig készséggel kalauzolta körbe az Egyesült Államok korábbi elnökét, aki az idei őszi választásokon második ciklusáért száll ringbe. Személye ugyanakkor rendkívül megosztó, s mivel jelenleg is bírósági eljárások zajlanak ellene, a kritikusok szerint a McLaren veszélyes vizekre evezett ezzel az politikai állásfoglalással.

    A csapat még vasárnap kiadott közleményében azonban tisztázta a helyzetet: nem ők invitálták magukhoz Trumpot, hanem a 77 éves elnökjelölt választotta ki éppen őket a látogatáshoz. A McLaren a mezőny egyik olyan csapata, amelynek komoly érdekeltségei vannak az USA versenyszférájában is, hiszen szintén tagjai az IndyCar mezőnyének.

    Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz

    „A McLaren egy politikamentes szervezet, ugyanakkor elismerjük és tiszteljük az Egyesült Államok elnöki hivatalát – áll a közleményben. – Így amikor kérést kaptunk arra, hogy meglátogatná a garázsunkat a verseny napján az FIA elnökével és a Forma-1 vezérigazgatójával együtt, elfogadtuk azt. Megtiszteltetés volt, hogy a mezőnyből a McLarenre esett a választás, így bemutathattuk azt a világszínvonalú mérnöki munkát, amivel hozzájárulunk a sporthoz.”

    Egy versenyző – noha erős iróniával megspékelve – azonban kendőzetlenül kifejezte örömét Trump jelenléte miatt. Ő Max Verstappen volt, aki a rajtrácsra sétálva, miközben a Canal+ a véleményét kérdezte az elnökjelöltről, ezt mondta: „Jó, hogy mindenki rá figyel, legalább addig se engem piszkálnak.”

    A versenyen karrierje első F1-es futamgyőzelmét szerző Lando Norrist a sajtótájékoztatón kérdezték Trumpról, akinek jelenléte a jelek szerint jó ómen volt a csapat számára.

    „A garázsban nem találkoztam vele, akkor már a versenyre való felkészüléssel foglalkoztam. De utána odajött hozzám és gratulált. Mindig megtiszteltetés, amikor egy ilyen személlyel találkozunk, hiszen időt szakított az életéből arra, hogy kifejezze a tiszteletét a munkánk iránt. Azt mondta, ő hozott nekem szerencsét a győzelemhez. Szóval nem tudom, több versenyre is el fog-e jönni mostantól…”

    „Rengeteg különleges személy volt itt a hétvégén. Donald olyasvalaki, akinek számos okból kijár a tisztelet. Hálásnak kell lennünk mindenki felé, aki elismeri, hogy mire vagyunk képesek, elismeri, hogy mekkora munkát teszünk mindebbe. És én hálás is voltam, szóval kellemes pillanat volt.”

    Az elnökjelölt színre lépésében az is ellenérzéseket szült, hogy Trump a kampánytevékenységét is lelkesen folytatta azáltal, hogy ikonikus sapkáját hordta a bokszutcában és a paddockban, miközben az F1 az elmúlt években a szabályok tisztázásával megtiltotta a mezőny tagjainak, hogy engedély nélkül politikai üzenetek terjesztésére használják a sport nyújtotta nyilvánosságot. Persze Trump nem a mezőny tagja, és ha már az FIA és az F1 vezetője is szívélyesen fogadta, alighanem mindez a jóváhagyásukkal történt.

    És akkor, hogy ezzel a cikkel lezárjuk és kerekké tegyük a Trump-témát, az elnökjelölt és Norris társalgását az F1-es parodista, Conor Moore is kifigurázta legújabb videójában:

  • Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz

    Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz

    Miamiban megtört az átok, Lando Norris is belépett az F1-es futamgyőztesek klubjába. Azt mondta, sokan kételkedtek benne, de idén szintet lépett mentálisan, ezért is kezelte jól, hogy Max Verstappen kergeti az 1. helyért.

    Szüksége volt némi szerencsére a biztonsági autós fázissal, de ha valakinek, neki kijárt, hiszen a verseny előtt övé volt a legtöbb dobogós eredmény az F1-ben győzelem nélkül. „Régóta vártam erre, de végre sikerült. Nagyon örülök, hogy végre meghoztam ezt az eredményt a csapatnak – mondta Norris az autóból kiszállva. Büszke vagyok. Azt hiszem, sokan kételkedtek bennem. Az előző öt évben sok hibát elkövettem, de ezúttal mindent jól összeraktunk.

    Később a sajtótájékoztatón természetesen felhozták neki az emlékezetes 2021-es Orosz Nagydíjat, ahol sokáig az élen ment, de az eső megérkeztével kicsúszott a kezéből a győzelem, mert a McLaren rosszul taktikázott.

    „Az nagyon más helyzet volt, sokan beszélnek hülyeségeket az ottani eseményekről. Igen, elvesztettem a győzelmet, én és a csapat. Sosem húznám le a csapatot, de én sem végeztem a legjobb munkát, ahogy a csapat sem. Ez történt” – nyilatkozta Norris. 

    Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    „Kínában a sprint után is felhozták ezt az emberek, ahol hibáztam az első kanyarnál Lewis [Hamilton] ellen csatázva. Sokan kételkedtek benne, hogy képes vagyok nyerni és jól teljesíteni nyomás alatt, miközben az élen haladok, főleg úgy, hogy Max üldöz. Idén azonban magabiztosabb vagyok, mint valaha, nem agyalok ilyesmiken. Tavaly megtettem volna, idén viszont sokkal összeszedettebb vagyok fejben, a feladatomra koncentrálok.”

    „Mosolyogtam, azon gondolkodtam, hogyan fogok ünnepelni, mit fogok mondani. Nem vagyok jó abban, hogy ilyen helyzetekben improvizáljak.”

    Azt mondta, amiatt sem izgult, hogy valami félresiklik. A McLaren fejlesztései azonban megtették a hatásukat, a brit pilóta fokozatosan ellépett Verstappentől, és 7,6 másodperccel előtte ért célba. Üldözője úgy vélte, ellenfelének ez volt az első győzelme, és nem az utolsó.

    Norris a verseny előtti napokban még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Amszterdamban összeszedett egy kisebb sérülést, vérző orral és bekötözött fejjel távozott Martin Garrix bulijáról.

    Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

  • Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    A Miami Nagydíjon Lando Norris végre megszerezte pályafutása első F1-es győzelmét, a McLaren örömét képeken is megmutatjuk.

  • Norris a buliban szerzett sérüléséről: „Csak egy kis vágás, semmi több”

    Norris a buliban szerzett sérüléséről: „Csak egy kis vágás, semmi több”

    Lando Norris egy héttel ezelőtt vérző orral és bekötözött fejjel távozott Martin Garrix bulijáról Amszterdamban. A brit pilóta szerint semmi különleges nem történt, és nem érezte magát megalázva sem a róla készült fotó miatt.

    Több kép is elterjedt a közösségi média felületeken, ahol a McLaren brit pilótája április 27-én a Király Napját ünnepelte Hollandia fővárosában. Azonban Norris nem úszta meg sérülés nélkül a szórakozást, és a róla készült képen tökéletesen látszik, ahogyan vérzik az orra és a feje is be van kötözve.

    Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

    A fiatal brit kiválóság a Miami Nagydíj előtti sajtónapon elmesélte, hogy miként szerezte meg a szóban forgó „kis vágást”.

    „Nagyon sok barátom van, szóval egy nagyon jó hétvége volt – árulta el a 24 éves Norris. – Másnap azonban már repültem is Miamiba. Egy törött üveg miatt sérültem meg, és nyilvánvalóan rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában. Mindenki szerint szörnyű, de csak egy kis vágásról van szó.”

    „Bárcsak egy jobb történetet mesélhettem volna el, de ha van pár szabadnapom, amit eltölthetek a barátaim társaságában, akkor nem fogok habozni, és élvezni fogom a szabadnapokat. Az emberek természetesen ezt is túlreagálják. Egy kis vágásról van csak szó, nem érzem miatta kínosan magam, és nem is próbálom eltakarni azt mindenki elől.”

    Norris azt is hozzátette, hogy a helyzetét az sem tette egyszerűbbé, hogy a netflixes Drive to Survive sorozat berobbanását követően sokkal több ember megismeri őt, ha a nyilvánosság előtt mutatkozik. Szerinte rosszabb a helyzet e téren, mint pár évvel ezelőtt, de nincsen vele baja, mert úgy véli, hogy ez a munkájának a része.

  • A McLaren utolérhetőnek tartja a Red Bullt

    A McLaren utolérhetőnek tartja a Red Bullt

    Ezt a McLaren csapatfőnöke jelentette ki tizenkét hónapos távlatban, aki igyekszik ellesni a rivális fortélyait.

    Andrea Stella tavaly óta irányítja az istállót, és a célja visszavezetni a csúcsra az egykor szebb napokat látott csapatot. Ehhez futamgyőzelmek jelentenék az első lépést, de a Red Bull és Max Verstappen árnyékában ez kemény diónak ígérkezik.

    Ennek ellenére Stella nem zárja ki, hogy a McLaren felzárkózik. „Le a kalappal a Red Bull előtt, amit technikailag, működésileg, sportszakmailag elérnek. Szinte hétköznapinak tűnnek az eredményeik, pedig nem azok. Erre extra motivációként tekintünk. Tanulmányozzuk, hogy mit hogyan csinálnak, és arra gondolok, mi hogy jutunk el arra a szintre” – mondta.

    „Ha folytatjuk ezt a fejlődési pályát a következő tizenkét hónapban, talán utolérjük a Red Bullt. Miamiba érkezik néhány fejlesztés az autóra, meglátjuk, hogyan fognak működni.” A Red Bull üldözőinek az adhat még reményt, hogy az egyes szabályrendszerekben az idő előrehaladtával általában konvergálni szokott a mezőny teljesítménye.

    A csapat versenyzője, Lando Norris úgy vélte, a McLaren idén képes lehet futamgyőzelmet szerezni. A wokingi istálló jelenleg magabiztosan őrzi a 3. helyet a konstruktőri tabellán a Red Bull és a Ferrari mögött, valamint a Mercedes előtt.

    Nem kapott a tudásához méltó feladatot a McLarentől villámgyorsan lelécelő mérnök

  • „Nem tolattam!” – próbálta átverni Norris a hallgatóságot, miután mérnöke félrevezette

    „Nem tolattam!” – próbálta átverni Norris a hallgatóságot, miután mérnöke félrevezette

    A Kínai Nagydíj hétvégéje során a legnagyobb zűrzavar alighanem a futam levezető körében történt a McLaren bokszutcai irányítóközpontjában, ami alatt még az is felmerült, hogy a 2. helyen befutó Lando Norris büntetést kockáztat.

    A megszokottól eltérő protokollt vezetett be az FIA a sanghaji verseny levezető körére – ezúttal nem a bokszutcába, hanem a célegyenesbe várta a három dobogós pilóta, valamint a hazai Csou Kuan-jü autóját.

    Max Verstappen és Sergio Pérez ennek megfelelően rá is fordultak a célegyenesre a levezető kör végén, hogy ott parkolják le Red Bulljaikat az 1-es és a 3-as számot jelző tábla előtt. Norrisnak azonban elfelejtett erről szólni mérnöke, William Joseph, a brit pilóta pedig csak akkor fogott gyanút, amikor már a bokszutcába vezető útszakaszon járt. A versenyző és mérnöke közötti érdekes párbeszédből kiderül, Norris tolatással próbálta volna korrigálni a hibát, de Joseph lebeszélte erről, alighanem attól tartva, hogy ezzel büntetést kockáztat – tolatni csak a bokszutcában egyértelműen tilos, de a pályán is csak indokolt esetben és biztonságosan lehet, márpedig Norris most a bokszutcába vezető úton állt, ahol hamarosan a többiek is érkeztek.

    „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    Norris: A bokszutcába kell mennem vagy nem? Miért nem mondtad? Mindenki a rajtrácsra ment.
    Joseph: Bocsánat… A rajtrácsra kellett volna menned, az én hibám.
    Norris: [tolatni kezd] Oké, szerintem megoldom.
    Joseph: Azt javaslom, hogy parkolj le az FIA garázsa előtt, és aztán onnan sétálj ki a rajtrácsra.
    Norris: Áh, megoldom ezt szerintem.
    Joseph: Kérlek, haladj. Ne menj hátrafelé, haver, ne menj hátrafelé. Csak előre menj, előre menj.
    Norris: Nem tolattam!
    Joseph: Láttam, hogy mit csináltál…
    Norris: Igen, Will. A rajtrácson kellene lennem.
    Joseph: Az én hibám. Túlságosan elfoglalt, hogy anyukád születésnapjáról beszélgettünk.
    Norris: Koncentrálj, Will, koncentrálj. Vegyél nagy levegőt.

    Végül Norris eleget tett mérnöke kérésének és a bokszutcában parkolt le, rövid tolatása felett pedig alighanem mindenki szemet hunyt.

  • Így fordítana a szerencséjén a McLaren

    Így fordítana a szerencséjén a McLaren

    A tavalyi szezonhoz képest sokkal jobb formában indította az idei évet a McLaren. Andrea Stella viszont bízik abban, hogy a wokingi istálló képes lesz jobb fejlesztéseket eszközölni a közvetlen riválisaihoz képest, így még előrébb léphet.

    A Zak Brown által vezetett istálló a tavalyi idény legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy a szezon közepére újragondolt MCL60-nal a középmezőnyből az élmezőny sűrűjébe került előre. Lando Norris és Oscar Piastri kilenc dobogós helyezést tudott szerezni a Brit Nagydíjtól kezdődően, és végül a konstruktőri negyedik helyig jöttek előre.

    Nem kapott a tudásához méltó feladatot a McLarentől villámgyorsan lelécelő mérnök

    A szezon második felének egyes helyszínein gyors kanyarokkal rendelkező pályákon a McLaren egyértelműen második erőnek számított az egyeduralkodó Red Bull mögött. Az idei évre azonban nem érkezett meg a várt előrelépés, a csapat jelenleg a Ferrari és a Mercedes között áll a konstruktőri harmadik helyen.

    A csapatfőnök – aki régebben Fernando Alonso versenymérnöke volt – elárulta, hogy miként kapnák el az olasz riválisukat.

    „Az újítások versenye lesz ez, mert egy lépcső biztosan nem lesz elég, mivel a Ferrari is fog fejleszteni – árulta el Stella. – Tavaly azonban sikerült felülmúlni a riválisainkat a fejlesztési versenyben, miután nálunk senki nem talált több időt. Most is ez lesz a célunk. Amíg azt látjuk, hogy a fejlesztéseink megfelelnek az elvárásoknak, addig elégedettek leszünk.”

    Stella azt is hozzátette, hogy számukra a harmadik hely megtartása is egy nagy eredmény lenne, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogják megpróbálni elkapni a Ferrarit.

    „Ha megnézzük a tényeket és a számokat, akkor elmondhatjuk, hogy a harmadik hely megtartása egy remek hír lenne a McLaren számára. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan megpróbálhatjuk felvenni a versenyt a Ferrarival. Azonban a Forma-1 nem csak és kizárólag a kívánságokról szól, hanem arról, hogy nyomod neki, amennyire csak tudod.”

    Újabb vezető távozik a McLarentől

  • Nem kapott a tudásához méltó feladatot a McLarentől villámgyorsan lelécelő mérnök

    Nem kapott a tudásához méltó feladatot a McLarentől villámgyorsan lelécelő mérnök

    Váratlanul otthagyta a McLarent David Sanchez, aki alig három hónapja állt munkába a csapatnál, aminek hátteréről az Autosport közölt információkat.

    Sanchez feladata az új vezetői struktúrában az autó kialakításának koncepciója és a teljesítményének a felügyelete volt, de ahogy munkába állt az előírt pihenőidő után (előzőleg a Ferrarinál töltött be vezető mérnöki tisztséget), rájött, hogy az elképzelései nem találkoztak a valósággal.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint barátsággal váltak el, és beszélt a szakítás okáról. „Egyetértettünk abban, hogy a struktúra helytálló, örömmel alkalmazunk három igazgatót, akik külön-külön az aerodinamika, a mérnöki tervezés és a teljesítmény területéért felelősek. Ez remekül működik” – mondta Stella.

    „A szervezeti kialakításnál azonban figyelembe kell venni az egyes személyek erősségeit. David-del beszéltünk erről, és rájött, hogy a tapasztalata, a szakértelme és a kompetenciája nagyobb, mint amilyen feladatokat a McLarennél kapott.”

    Stella eredetileg a „too senior” kifejezést használta, ami magyarra nehezen lefordítható, de nagyjából azt takarja, hogy Sanchezt a tudásához képest szerényebb feladatokkal bízták meg.

    A McLaren egyébként igen korrekt feltételekkel engedte el, viszonylag rövid, három hónapos kötelező szünetet írt elő neki, mire egy másik csapatnál újra munkába állhat. Egyelőre nem érkezett hír arról, merre tart a mérnök.

    Így ismerte ki Norris Verstappen trükkjeit, még mielőtt a pályán találkoztak volna