Címke: McLaren

  • A Red Bull négy autóval harcol Norris ellen? A McLaren furcsállja Ricciardo húzását

    A Red Bull négy autóval harcol Norris ellen? A McLaren furcsállja Ricciardo húzását

    Nem újszerű lépéssel, ám felettébb szokatlan kivitelezéssel gondoskodott róla a Szingapúri Nagydíj végén a Red Bull, hogy Lando Norris eggyel kevesebb ponttal csökkentse hátrányát Max Verstappennel szemben a tabellán. A McLaren csapatfőnöke ugyan nem akar vádaskodni, de felvetette a sportszerűséggel kapcsolatos súlyos aggályait.

    Amióta 2019-ben újból bevezették, hogy pont jár a versenyen futott leggyorsabb körért az F1-ben, a csapatok ezt a lehetőséget alkalomadtán taktikusan közelítik meg, ugyanis nemcsak az egy extra egység megszerzése, hanem annak a riválistól való elvétele is értékes lehet a bajnokságban. A Red Bullnál például előfordult már, hogy a gyenge pozícióban haladó Sergio Pérezt beáldozták ennek érdekében: a 2021-es Brit Nagydíjon még a pontot érő 10. helyről is kerékcserére hívták, hogy az utolsó körökben elvegye a leggyorsabb kört Verstappen riválisától, Lewis Hamiltontól – és sikerrel is jártak.

    Nagyon hasonló dolog történt most Szingapúrban is: Norris tökéletes hétvége, karrierje első F1-es grand slamje felé haladt, azaz birtokolta a leggyorsabb kört is, ám a hajrában Daniel Ricciardo egy extra bokszkiállás után 439 ezreddel jobb időt futott korábbi mclarenes csapattársánál, hogy segítse… nos, nem a jelenlegi csapattársát, hiszen az ausztrál az RB pilótája, amely istállónak Szingapúrban mindkét autójával a pontzónán kívül autózva nem sok érdeke fűződhetett a leggyorsabb kör megszerzéséhez.

    Itt a vége? Ricciardo alig akart kiszállni az autóból, majd könnyes szemmel révedt a múltba

    Persze nem nagy talány rájönni, hogy a gesztus a testvércsapat érdekeit szolgálta, hiszen Ricciardo húzásával Verstappen előnye nyolc helyett csak hét ponttal csökkent, s hat versennyel a szezon vége előtt még mindig 52-vel vezet Norrisszal szemben – a mögöttes motivációt maga az ausztrál készséggel elismerte a leintés után.

    Hogy az RB egyik pilótájának a Red Bull szolgálatába állítására direkt utasítás érkezett-e az anyacsapattól, vagy a faenzai istállónál szerepüket ismerve önállóan döntöttek így, az nem tudott, de valójában nem is lényeges. Az eset ígyis-úgyis rávilágít arra a sportszerűségi aggályra, hogy a Red Bull adott esetben négy autót is mozgatni tud a pályán céljainak elérése érdekében, miközben a fő bajnoki ellenfél, a McLaren csak kettőt – fordított esetben a wokingiaknak nem adatott volna meg az a luxus, hogy egy másik csapat segítse ki őket.

    A Red Bull és 2006 óta már harmadik különböző néven futó fiókcsapata közötti szoros kötelék az azonos tulajdonos révén persze már közel két évtizede ismert tény, és többször is terítékre került már a nem teljesen átlátható összefonódásuk ügye az F1 vezetőinek értekezletein. Bár a faenzai istálló éppen az idei év elején, az RB név felvételekor határozta meg magát a Red Bulltól minden eddiginél függetlenebb entitásként, a szingapúri történések azért ezt erősen megkérdőjelezik.

    A McLaren csapatvezetője az egyértelmű motiváció ellenére sem ment bele vádaskodásokba, Andrea Stellánál udvariasabban és diplomatikusabban aligha lehetne megfogalmazni, hogy Ricciardo a Red Bull érdekében való bevetése nem volt rendben.

    Verstappen belebegtette: ha ez így folytatódik, visszavonul

    „Ez egy nagyon fontos ügy. De ha elővesszük a sportszerűség ügyét, felelősségteljesen kell hozzáállnunk, és én erre törekszek. Nincsenek birtokomban a tények. Csak azt láttam, hogy az RB ráment a leggyorsabb körre, és meg is szerezte azt” – idézi az olasz csapatvezetőt az Autosport.

    „Egy hosszabb távú egyeztetés részeként talán le kell majd fektetnünk, hogy a csapatoknak a pályán és a gyárban is teljesen önállóan kell működniük, hiszen egy konstruktőri bajnokságról beszélünk. Ezt majd le kell tisztáznunk.”

    „Ugyanakkor nincsenek a kezemben tények arról, hogy az RB a Red Bull segítése érdekében ment rá a leggyorsabb körre. Csak egy kicsit, hogy is mondjam, különösnek találom. Nem számítottam rá. Meglepett, hogy az RB szingapúri versenyének legfőbb prioritása az volt, hogy elérje a futam leggyorsabb körét. Mindenesetre még keményebben kell dolgoznunk annak érdekében, hogy a bajnokság végül ne egyetlen ponton múljon.”

    „Ezzel egyidejűleg temérdek együttérzéssel, támogatással és barátsággal viszonyulok Danielhez, így egyszerűen csak örülök, hogy ezt a leggyorsabb kört is hozzáadhatta az eredménylistájához.”

    Pérez egyébként, akárcsak három éve Silverstone-ban, most is a 10. helyen haladt a futam végén, elmondása szerint pedig volt egyeztetés arról a rádiójában, hogy kiálljon-e a leggyorsabb kör miatt, végül azonban szavai szerint nem kellett ezt megtennie, mivel már nem volt rá szükség.

    Norris behúzta Szingapúrt, Ricciardo talán utolsó futamán még kisegítette Verstappent

  • A riválisok a nap miatt nem vették észre a McLaren trükkjét? – talán minden más lehetett volna

    A riválisok a nap miatt nem vették észre a McLaren trükkjét? – talán minden más lehetett volna

    Nikolasz Tombazisz, az FIA formaautós bizottságának elnöke is megszólalt a McLaren trükkös hátsó szárnya kapcsán, és egy kicsit odaszúrt a wokingiakat bíráló riválisoknak.

    A Szingapúri Nagydíj hétvégéjének egyik sztorija, hogy a McLaren módosítani fog az Azeri Nagydíjon nagy feltűnést keltett alacsony leszorítóerős hátsó szárnyán, amely nagy sebességnél úgy deformálódik az egyenesben, hogy egyfajta „mini DRS” jön létre, ami csökkenti az autó légellenállását. Ezen a hétvégén amúgy sem ezt használták volna, de a Las Vegas-i Nagydíjon igen, viszont így ott sem fogják. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a McLaren szárnya nem szabálytalan, így nem ez áll az önként felajánlott módosítás mögött.

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    Ezt hangsúlyozta Nikolasz Tombazisz, az FIA formaautós bizottságának elnöke is az olasz Sky-nak, egyúttal kicsit odaszúrt a szárny miatt panaszkodó riválisoknak. „Megbeszéltük a dolgot a bakui futam után. Általában azok a csapatok, amelyek más konfigurációk miatt panaszkodnak, pénteken egyeztetnek velünk. El kell mondani, hogy a McLaren az összes teszten átment, ami fontos, és mindennek megfelelt, ami le van írva a technikai direktívákban. Ennek alapján számunkra nem tűnt helyénvalónak visszamenőleg így cselekedni. Az összes csapat kivétel nélkül, még azok is, amelyek most a leghangosabbak, időnként profitáltak ebből a megközelítésből.”

    Tombazisz a visszamenőleg cselekvés alatt azt értette, hogy nem akarták szabálymódosítással szabálytalanná tenni a McLaren szárnyát, ha egyszer a jelenlegi szabályoknak mindenben megfelelt, azt viszont üdvözölte, hogy a wokingiak önként felajánlották a módosítást. Eközben pedig megosztott egy érdekes információt is arról, hogy miért a bakui futam után kezdet el mindenki ennyire hangosan tiltakozni a szárny használata ellen.

    „Véleményem szerint ez volt a helyes cselekedet és nem érdemelte meg, hogy ennyire felfújják. Ugyanakkor ez természetes, hiszen a bajnokság nagyon szoros. Bakuban pedig egy bizonyos irányból sütött a nap, ami kiemelte ezt a jelenséget. Monzában és Spában nem ez volt a helyzet, ott senkinek sem tűnt fel. Talán ha valaki megkeres minket, korábban cselekedtünk volna.”

    Hamilton és Verstappen trükközni fog a rajtnál – véli Norris

  • A McLaren főnökének nincs jó híre az őket lassítani próbáló riválisok számára

    A McLaren főnökének nincs jó híre az őket lassítani próbáló riválisok számára

    Régen látott helyzetben találta magát a McLaren F1-es csapata azt követően, hogy tíz év után először a konstruktőri bajnokság élén találta magát. Zak Brown szerint hízelgő, hogy hirtelen őket támadják a riválisok.

    Az Azeri Nagydíjon célkeresztbe került a McLaren hátsó vezetőszárnyának hajlékonysága – a Ferrari csapatvezetője odáig ment, hogy még ha csak apró előnyt is jelentett ez a wokingi autók számára, akkor is éppen elegendő lehetett ahhoz, hogy Oscar Piastri megnyerje a versenyt, szoros csatában legyőzve Charles Leclerc-t.

    Az FIA a héten jelezte, alaposabban is szemügyre veszi a hajlékonysági teszteket egyébként maradéktalanul teljesítő elemet, majd ezt követte pénteken a McLaren bejelentése, miszerint az irányító testülettel való egyeztetés nyomán módosítja a vitatott szárnyat. A csapat vezérigazgatója, Brown szerint azonban a riválisoknak – akik közül a Red Bull és a Ferrari méltatlankodott leghangosabban, még ha hivatalos panaszt nem is nyújtottak be – kár örülniük.

    „Elég nagy zajt csapnak körülötte. Nyilvánvalóan minden szabálynak megfelelt, szóval csak egy kisebb igazítást végzünk a bakui szárnyhoz képest. Nem jelent nagy különbséget, szóval nem aggódok miatta” – idézi Brownt a gpblog.

    „Számítok is arra, hogy miközben minden csapat azon dolgozik, hogy gyorsabbá tegye a saját autóját, egyúttal próbálja lassabbá tenni a miénket. Ez rendben is van, erről szól ez a játék. Valójában hízelgő, hogy mindenki a mi autónkat vizslatja és próbálja visszafogni.”

    Röhögésért is járjon büntetés? – az újonc Verstappennel packázott, majd görbe tükröt mutatott az F1-nek

     

  • Beadja a derekát, módosítja a mini-DRS-t a McLaren, de neki is van egy kérése

    Beadja a derekát, módosítja a mini-DRS-t a McLaren, de neki is van egy kérése

    Az FIA kérésének eleget téve a McLaren átalakítja autóinak hátsó vezetőszárnyát, miután a bakui versenyt követően górcső alá került annak hajlékonysága.

    Az elmúlt versenyhétvége után több videó is előkerült a közösségi oldalakon azt bemutatva, hogy az egyenesekben a McLaren hátsó szárnya látványosan deformálódik, ezzel megnövelve a rést annak felső és alsó eleme között, csökkentve a légellenállást – a megoldás hamar elnyerte a mini-DRS megnevezést a nyilvánosságban.

    Az FIA a szingapúri csütörtökön közleményben jelezte, hogy egyetlen csapat sem emelt panaszt a McLaren szárnyának szabályossága kapcsán, a hajlékonysági teszteknek pedig minden istálló autója megfelelt – az Azeri Nagydíj eredménye így nem foroghat veszélyben.

    Mindennek ellenére a Racefans értesülése szerint a McLaren attól tartva kezdett egyeztetésbe az FIA-val, hogy az irányító testület a szabályok szigorításával szabna gátat az újabb hajlékonysági mizériának. Ennek eredménye lett az a szingapúri második szabadedzés előtt kiadott közlemény, amelyben a McLaren megerősítette, nem fogja többé használni a hátsó szárny Bakuban látott változatát.

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    „Noha a Bakuban használt hátsó vezetőszárnyunk megfelel a szabályoknak és teljesíti az FIA összes hajlékonysági tesztjét, az FIA-val folytatott egyeztetésünket követően a McLarennél felajánlottuk, hogy apró módosításokat hajtunk végre a szárnyon. Arra számítunk, hogy az FIA a többi csapattal is hasonló beszélgetéseket folytat majd a hátsó szárnyuk megfelelőségével kapcsolatban” – szól a McLaren közleménye, utolsó mondatával arra utalva, hogy a csapat szerint egyes riválisai szintén szürke területre kalandozhattak a saját megoldásaikkal.

    A döntés meghozatala előtt a Ferrari csapatvezetője, Frédéric Vasseur elmondta, „több mint határesetnek” gondolja a McLaren trükkjét, és kifejezte frusztrációját amiatt, hogy az utóbbi futamok szoros eredményeiben a mini-DRS akár apró hatása is döntő fontosságú lehetett.

    „Emlékezhetünk, hogy Monzában öt autó két századon belül végzett [az időmérőn], és ilyenkor tényleg századokon múlik, hogy az első vagy a harmadik sorba kerül-e valaki. Bakuban pedig tíz körön át folyamatosan egymás mellett érkeztünk meg az 1-es kanyarba, szóval elképzelhetik, hogy frusztráltak vagyunk emiatt” – mondta Vasseur, utóbbi esettel Charles Leclerc és Oscar Piastri csatájára célozva az azerbajdzsáni első helyért.

  • Piastri beszélt arról, hogy mennyi esélye van a vb-címre

    Piastri beszélt arról, hogy mennyi esélye van a vb-címre

    A McLaren pilótái közül Oscar Piastri nem érzi reálisnak, hogy normál körülmények között utolérje Max Verstappent a tabellán.

    Bár Piastri egyelőre csak a 4. helyet foglalja el az F1 bajnokságában, az elmúlt hónapokban ő gyűjtötte a legtöbb pontot, hiába csapattársa, Lando Norris vált Verstappen első számú kihívójává. A jó sorozat két győzelmet is magában foglalt, és a legutóbbival, a bakuival egy bátor előzésnek köszönhetően sokak elismerését kivívta.

    A McLaren második szezonját teljesítő versenyzője úgy véli, józan ésszel nem szabad azt vizionálni, hogy támadhat az idei bajnoki címért. „Nem estem ki teljesen a játszmából az egyéni bajnokságban, de nagydíjanként átlagosan több mint tíz pontot kellene hoznom Maxon. Próbálok minden versenyt megnyerni, de a bajnokság megnyeréséhez más tényezőkre is szükségem lesz. Nem reális, hogy ez hétszer zsinórban megtörténjen” – idézte Piastrit a Racefans.

    „Természetesen próbálom minden hétvégén a lehető legjobb eredményt elcsípni, és az csak bónusz, ha kicsit javul a helyzetem, de nem ringatom magam abba a hitbe, hogy valóban részese vagyok a bajnoki küzdelemnek. Ha valami őrültség történik, akkor ott leszek, hogy részesévé váljak.”

    Izgulhat a McLaren, alaposabban megvizsgálják a trükkös hátsó szárnyat

    Piastri hét nagydíjjal a bajnokság vége előtt 91 ponttal követi Verstappent (futamból tíz lesz a még hátralévő három sprint miatt), és Norrison kívül még Charles Leclerc is előtte áll a tabellán. Ez alapján tényleg sorozatban szállítania kell a győzelmeket, ami azért tűnik nehéznek, mert a június végi Spanyol Nagydíjtól számítva senki sem jutott el három győzelemig.

    Kérdés persze, a Red Bull és Verstappen mennyire talál magára, illetve hogy Norris hány alkalommal tud az ausztrál fölé kerekedni. A brit az elmúlt három helyszínen közelebb férkőzött Verstappenhez a tabellán, de közel sem olyan mértékben, hogy arról lamentáljunk, a következő versenyeken megtörténik-e a helycsere.

    Piastri hozzátette, hogy a Leclerc ellen kiharcolt győzelme az egyik legfontosabb a pályafutásában. „Sokkal édesebbé tette a bakuit a rengeteg kemény munka és a nyomás. Ne értsenek félre, Magyarországon is különleges volt a győzelem, de amikor ilyen sokáig ilyen keményen kell dolgozni, az más” – mondta.

    A Mercedes összezavarja a nézőket, és a McLaren is meg meri tenni, amit a Red Bull nem

  • A Mercedes összezavarja a nézőket, és a McLaren is meg meri tenni, amit a Red Bull nem

    A Mercedes összezavarja a nézőket, és a McLaren is meg meri tenni, amit a Red Bull nem

    A McLaren, a Mercedes és a Red Bull kisebbik csapata is egyedi autófestéssel vesz részt a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén.

    A szezon első két állomása után ismét villanyfényes versenyt rendeznek, és több csapat úgy döntött, ehhez méltó autófestés dukál. A Red Bull nem tartozik ezek közé, mert az eredeti tervüket felülírva úgy döntöttek, nem használják a szurkolók körében meghirdetett verseny egyik győztes alkotását, mert a „festék előre nem látott és nemkívánatos súlyt ad az RB20-ashoz”, márpedig a Red Bullnál perpillanat minden gramm és ezredmásodperc számít.

    A McLaren, a Mercedes és az RB viszont kiöltözteti az autót, méghozzá különböző apropókból: utóbbi kettő egy-egy szponzor kapcsán, míg a wokingiak a múlt előtt tisztelegnek. A McLaren „Legend Reborn” (Legenda Újjászületve) néven visszacsempészte az 1980-as évek második és az 1990-es első felét a festésbe azzal, hogy az akkor időszak piros-fehér Marlboro-dizájnjából átemelték a fehér csíkot a kocsi hátuljára.

    A Mercedes régi partnere, a Szingapúr államával szomszédos Malajziához kötődő Petronas 50. születésnapja előtt tiszteleg a különleges zöldes színárnyalattal, amivel viszont bizonyára könnyen összetéveszthetők lesznek az autói az Aston Martinokkal, pláne a villanyfényben. Az RB pedig a ruházati szponzora, a HUGO miatt választott olyan színösszeállítást, ami a kocsi kinézetét egy farmernadrághoz teszi hasonlóvá, az oldaldobozokon például ötletes megoldás a cipzár.

    A Szingapúri Nagydíj idején használt festésekről alább láthattok képeket, valamint a McLaren esetében egy videót.

    A McLaren autója így fog kinézni:

    A Mercedes autója így fog kinézni:

    Fotó: Mercedes-AMG F1

    Az RB autója így fog kinézni:

    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool
  • Izgulhat a McLaren, alaposabban megvizsgálják a trükkös hátsó szárnyat

    Izgulhat a McLaren, alaposabban megvizsgálják a trükkös hátsó szárnyat

    A McLaren hátsó szárnyának felső eleme nagy sebességnél úgy csavarodik, hogy egyfajta „mini-DRS” hatást vált ki. Az FIA figyelmét sem kerülte el a trükk, és jelezték, hogy bevezethetnek újabb intézkedéseket, illetve az érintett elem módosítására szólíthatják fel a wokingi istállót.

    A hátsó szárnyat mutató fedélzeti kamerás felvételeken derült ki a McLaren leleményes megoldása, ami eddig teljesen szabályosnak bizonyult, hiszen a csapat autói gond nélkül átmentek az összes (álló helyzetben) végzett terheléses hajlékonysági ellenőrzésen. Könnyen lehet viszont, hogy az FIA lép és betilttatja a szóban forgó alkatrészt ebben a formában.

    Az Autosport úgy tudja, nem csak a McLaren, hanem más csapatok hátsó szárnyára is vonatkozik a trükközés gyanúja. A szaklap kitért rá, hogy csütörtökön a wokingiak garázsában letakarták az érintett elemet Szingapúrban, miközben összeszerelték az autót, de a rejtegetést a beharangozott különleges hétvégi autófestés indokolja, amit nem akarnak idő előtt leleplezni.

    A Nemzetközi Automobil Szövetséghez mindenesetre eljutottak a kritizáló hangok, és jobban megvizsgálják a McLaren hátsó légterelőjét. Az FIA alaposan ellenőrzi az összes autón a karosszéria-elemek hajlékonyságát, és fenntartja a jogot, hogy a szezon folyamán bármikor módosításra szólítson fel csapatokat. Viszont amennyiben egy csapat sikeresen átmegy az összes hajlékonyságvizsgálati mérésen és megfelel a szabályoknak és a technikai direktíváknak, úgy tekintjük, hogy teljes mértékben megfelel az előírásoknak – áll a közleményükben.

    Piastri győzelméhez a mérnökének való ellentmondás és Norris segítsége is kellett

    „Az FIA jelenleg tanulmányozza a bakui verseny adatait és a felmerülő egyéb bizonyítékokat, és fontolóra veszi további intézkedések bevezetését. Ez megszokott gyakorlat a műszaki szabályosság vizsgálata során, és az FIA fenntartja a jogot, hogy szükség esetén változtasson az előírásokon szezon közben.”

    Évtizedek óta rendszeresen elő-előjön ez a téma, hiszen teljesen mozdulatlan alkatrészek a fizikai törvényei miatt nem gyárthatók, ha csak minimális mértékben is, de azok elhajlanak az aerodinamikai terhelés hatására. Ezt természetesen igyekeznek kihasználni a csapatok és a tűréshatárhoz a lehető legközelebb próbálnak merészkedni a tervezéssel.

    Az FIA 34-es számú technikai direktívája azonban kifejti, hogy a szövetség nem tolerálja, ha szerkezetileg szándékosan olyan elemeket terveznek, amik a statikus ellenőrzéseken minden kritériumnak megfelelnek, a pályán viszont, más körülmények között (például más hőmérsékleten vagy nagyobb aerodinamikai terhelés hatására) elhajlanak.

    További kérdés az is, hogy a McLaren minden pályán használni fogja-e ezt a megoldást: Bakuban alacsonyabb leszorítóerőre van szükség, mint a legtöbb helyszínen, így lehet, hogy más pályákon másfajta hátsó légterelővel jelentkeznek. Annak alapelve azonban bárhol kamatozhat számukra a menet közbeni csavarodással és sebességnöveléssel.

    Ekkora a baj? – a Red Bull az utolsó pillanatban cserben hagyta a szurkolóit

  • A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

    A Red Bull elismerte a vereséget, már csak Verstappen győzelmére törekednek

    Az Azeri Nagydíj után Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kissé váratlan kijelentést tett.

    Három futammal ezelőtt még 42 ponttal vezette a konstruktőri tabellát a Red Bull, ám a hollandiai veresége, majd Olasz és az Azeri Nagydíjon mutatott visszafogott teljesítménye oda vezetett, hogy Bakuból már 20 pontos hátrányban távozhatott az energiaitalos alakulat, azaz a McLaren három verseny alatt 62 pontot rájuk verve vette át a vezetést az összetettben. A legnagyobb baj a címvédő számára pedig az, hogy nem látszik a fény az alagút végén, hiszen hétvégéről hétvégére küszködnek az RB20-as beállításával. A gondok az elmúlt futamon olyan méreteket öltöttek, hogy Max Verstappen a 6. helyről rajtolva is kikapott a 15. helyről induló Lando Norristól, így az egyéni összetettben is csökkent a Red Bull előnye.

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    Ott azonban Verstappen továbbra is 59 pontos fórban van Lando Norrisszal szemben, így még mindig ivan mit beosztania, a konstruktőri pontvadászatban viszont a Red Bull már csak akkor nyerhet, ha a hátralevő hét versenyen és két sprinten legalább 20 ponttal (adott esetben pontegyenlőséggel is nyerhetnek) többet szerez a wokingiaknál. Erre Helmut Marko, a bikások tanácsadója pedig olyannyira nem lát esélyt, hogy amikor az Azeri Nagydíj után a Servus TV riportere megkérdezte tőle, hogy feladták-e a reményt a konstruktőri bajnoki címre, az osztrák így felelt: „Hogy őszinte legyek, igen. A pozitívum az, hogy Piastri nagyon közel van Landóhoz a pontok tekintetében, a McLaren pedig csapatsorrendet alkalmaz. Ennélfogva nem lesz olyan gyors a tisztázás.”

    Marko elmondta, hogy Austinba érkeznek majd új fejlesztések az RB20-ashoz, Szingapúrban így még a mostani csomaggal kell boldogulniuk, utána viszont nagyon fontos lesz a feljavulás, különben Verstappen címvédése is veszélybe kerülhet. „Még Max sem tudta áthidalni a problémát [az Azeri Nagydíjon]. A gumik csődöt mondtak, a fékek hőmérséklete pedig az egekbe lőtt. Az autóban van potenciál, de továbbra is nagyon érzékeny a beállításokra. Szingapúrban még nem fog látszani a fejlődés, csak meg kell látnunk, hogyan tudunk átesni azon a versenyen. Austintól fogva viszont tényleg jobbnak kell lennünk, különben az egyéni világbajnoki cím is veszélybe kerül.”

    A tavaszi Kínai Nagydíj után a McLarennel szemben még 99 pontos előnyben levő Red Bullnál ráadásul már korábban lemondhattak a konstruktőri címről, Julianne Cerasoli brazil újságíró ugyanis már az Olasz Nagydíj után arról számolt be, hogy „valaki a McLarentől azt mondta nekem, hogy egy magasrangú Red Bull-alkalmazott úgy fogalmazott neki, hogy a »a konstruktőri bajnoki címet már elveszítettük.«

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

    Horner másképp gondolja

    Persze attól még, hogy Marko és talán más Red Bull-alkalmazottak le is mondtak a konstruktőri elsőségről, ez nem a csapat közös álláspontja, amit Christian Horner bakui futam utáni nyilatkozata is mutat. „Keményen nyomjuk, nem védekezünk, hanem üldözünk. Ez ismét megváltoztatja a dinamikát, de mindent be fogunk vetni. Nagy csapást szenvedtünk el a konstruktőri pontversenyben, 20 pont a lemaradásunk, úgyhogy támadnunk kell. Még van hét versenyünk és két sprintünk, azaz rengeteg pontot lehet szerezni, és sok különböző pályára megyünk. Úgyhogy ez még messze nincs lefutva” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

  • A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

    Oscar Piastri szenzációs előzéssel nyerte meg az Azeri Nagydíjat, ám a verseny után elkezdtek terjedni a McLaren deformálódó hátsó szárnyáról készült felvételek. Vajon mekkora szerepet játszott a „mini DRS” abban, hogy az ausztrál pilóta maga mögött tudta tartani Charles Leclerc-t?

    Egy ideje már beszédtéma az F1-es paddockban, hogy a McLaren mindenkinél jobban ki tudja aknázni az aerodinamikai elemeinek hajlékonyságát úgy, hogy azok megfeleljenek a terheléses teszteken, majd a riválisokénál nagyobb mértékben deformálódva juttassák előnyhöz Oscar Piastrit és Lando Norrist a versenyeken. Ám miközben eddig az első szárny volt a középpontban, az Azeri Nagydíj után elkezdtek terjedni a közösségi médiában a Piastri hátsó szárnyáról készült felvételek, amelyek alatt a kommentelők közül sokan még a Ferrari hivatalos oldalát is betagelték, mondván valamit csináljanak, mert szerintük ez szabálytalan.

    A szárny a bakui célegyenesben, a szezon leghosszabb padlógázas szakaszán látványosan csavarodik, ami azt eredményezi, hogy a felső vízszintes eleme és az alsó elem között megnő a rés. A legjobban ezt a DRS nyitásánál felnyíló szárnyelem két végénél (ez nagyjából a szárnyon levő narancssárga matrica két vége alatt van) fellépő deformáció szemlélteti a legjobban.

    Piastri szárnya a bakui célegyenesben:

    Miután a McLaren szárnya annyira hajlik, hogy csukott DRS-el is egyfajta mini DRS alakul ki, ami nyilvánvalóan növeli az egyenesbeli tempót, felmerül a kérdés, hogy Oscar Piastri enélkül is maga mögött tudta-e volna tartani az őt többször is DRS-sel támadó, ám előzni sosem tudó Charles Leclerc-t, vagy a szárny jelentette néhány plusz km/óra döntő fontosságú volt az ütközetben.

    Akárhogy is, miként az első szárny esetében, úgy az FIA egyelőre itt sem lépett közbe, mivel a McLaren szárnya megfelel a teszteknek. Hogy a jövőben lesz-e változtatás, esetleg szigorítanak-e a terheléses vizsgálatokon vagy sem, az majd kiderül, ám amennyiben a többi csapat azt a visszajelzést kapja a szövetségtől, hogy nem lesz ilyesmi, nekik is el kell kezdeniük megcsinálni a saját, hajlékonyabb szárnyukat.

    A McLaren, a Red Bull és a Ferrari szárnyának összehasonlításán jól látszik, mennyivel jobban deformálódik a wokingiak hátsó szárnya:

  • Piastri győzelméhez a mérnökének való ellentmondás és Norris segítsége is kellett

    Piastri győzelméhez a mérnökének való ellentmondás és Norris segítsége is kellett

    Az élet átírta a papajaszabályokat a McLarennél: mindazok után, hogy az Azeri Nagydíj előtt a csapat tagjai hosszasan fejtegették, hogyan fogja ezentúl Oscar Piastri Lando Norrist segíteni a bajnokságban, Bakuban a britnek kellett egy fontos feladatot elvégeznie csapattársa győzelme érdekében.

    Bár Piastri készen áll, hogy szükség esetén beáldozza saját eredményeit is, hogy Norrist extra pontokhoz juttassa a Max Verstappennel szembeni hátrányának ledolgozása érdekében, Azerbajdzsánban a körülmények úgy hozták, hogy csak Piastrinak volt esélye a győzelemre, és bár a két McLaren-pilóta nem találkozott a pályán, Norris így is pozitív hatást tudott kifejteni csapattársa versenyére.

    A brit a balszerencsés időmérő után csak a 15. helyről rajtolt, kemény gumikon pedig hosszú első etappal kalkulált. Piastri ehhez képest a második pozícióból indult, és ott is haladt, amikor megkezdődött a bokszkiállások sora. A harmadik helyen álló Sergio Pérez a 13. körben hajtott ki kerékcserére, Piastrit azonban csak két körrel később akarta kihívni a McLaren, így viszont fennállt annak a veszélye, hogy a friss gumikon tempósan haladó Pérez már elé kerül, amikor az ausztrál kiérkezik a bokszutcából. A McLaren ekkor arra kérte a kemény keverékein éppen Pérez előtt köröző Norrist, hogy lehetőleg tempóvesztés nélkül, de tartsa maga mögött a Red Bullt, amit egy körön keresztül meg is tett. Piastri végül közvetlenül Pérez előtt érkezett ki a bokszból, a McLarennél pedig úgy kalkulálnak, Norris segítsége nélkül ez nem történt volna meg.

    Pérez nyerhetett is volna a Red Bull szerint, Verstappen egy rossz döntést kárhoztat

    „Csak a gumijaimat kellett hűtenem, nem tartottam fel!” – mondta egy kaján mosollyal az igazságot leplezni különösebben nem akaró Norris a futam után. Bár a brit a McLaren terveihez képest ellentétes helyzetben találta magát a hétvégén, hiszen neki kellett kisegítenie csapattársát, Andrea Stella szerint a csapat elvei mentén teljesen kézenfekvő, hogy ha a helyzet úgy kívánja, Piastri is megkapja a kedvezményezett bánásmódot.

    „Pérez elévágással próbálkozott, és Lando segítsége nélkül Oscar elé tudott volna kerülni, ezesetben pedig a verseny egészen máshogy alakul. Így Oscar győzelméből 50%-ban Lando is kivette a részét, ami mutatja, hogy tényleg csapatként állunk hozzá a versenyzéshez. A hétvége előtt beszéltünk arról, milyen esetekben részesítjük előnyben egyik vagy másik versenyzőt, de minden hétvégét azzal a hozzáállással kezdünk meg, hogy a csapat számára a lehető legjobb eredményt szerezzük, ha pedig az egyik versenyzőnek segítségre van szüksége, a másik megadja ezt neki” – fogalmazott a csapatfőnök.

    Piastri győzelméhez azonban nemcsak Norris segédkezése volt elengedhetetlen, hanem az az előzési manőver is, amit a 20. kör kezdetén sikerrel kivitelezett Charles Leclerc ellen a vezetés megszerzéséért. Az ausztrál utólag elmondta, az első etap tapasztalataiból kiindulva mérnöke, Tom Stallard arra figyelmeztette, hogy a friss gumikkal óvatosan bánjon az első körökben, ő azonban erre fittyet hányva megragadta a szerinte többé nem kínálkozó lehetőséget.

    Fotó: McLaren

    „Egy kicsit sajnáltam a versenymérnököm, mert már az első etap elején is megpróbálkoztam az előzéssel, de akkor ezzel teljesen megfőztem a gumijaimat. Szóval a mérnököm a második alkalommal figyelmeztetett, hogy ne csináljam ugyanezt, de teljesen figyelmen kívül hagytam, és a következő körben megküldtem az autót a belső íven” – fogalmazott a Hungaroring után ismét nyerő Piastri a sajtótájékoztatón.

    „Azon a ponton úgy éreztem, hogy teljesen reménytelen lenne csak Charles mögött ülni és azt várni, hogy elhasználódjanak a gumijai. Úgy tűnt, ezzel csak a második helyet biztosítanám be magamnak.”

    „Az volt az egyetlen esélyem. Ha ott nem ragadom meg, több olyan lehetőséget szerintem már nem kaptam volna. Elismerés illeti Charles-t, aki hihetetlenül sportszerű volt. Talán azt gondolta, hogy kivitorlázok a bukótérbe, de magamat is kellemesen megleptem azzal, hogy sikerült bevennem a kanyart. Nagy kockázattal járó, nagy elszántságot igénylő manőver volt, de muszáj volt megpróbálnom a győzelem érdekében, mert nem volt olyan nagy kedvem másodikként befutni.”

    Leclerc máris látja, hol könnyelműsködte el a győzelmi esélyét