Címke: McLaren

  • Norris ezernyi arckifejezéssel hallgatta a McLaren értékelését a csalódás után

    Norris ezernyi arckifejezéssel hallgatta a McLaren értékelését a csalódás után

    Max Verstappen a brazíliai győzelmével szinte bebiztosította az idei világbajnoki címet, amiről Lando Norris lassan végleg lemondhat. A McLaren futam utáni értékelését a brit azonban nem csak szomorú arckifejezéssel hallgatta végig.

    Az esős futamon Norris hiába indult az élről, a győzelmet Verstappen vitte el, méghozzá letaglózó erődemonstrációval. A 6. helyen befutó Norris mérgében ugyan a balszerencsét is kárhoztatta a csalódásért, de később elismerte, hogy a Red Bull tempója erősebb volt, mint a McLarené – erre rég volt példa, Verstappen például ezelőtt utoljára június végén nyert nagydíjat.

    „Nem voltunk elég gyorsak, Max simán gyorsabb volt nálunk. Azt hiszem, ha az élről indul, lekörőz minket. A mi tempónk jó volt, szerintem hasonló George [Russell Mercedeséhez], ám a Red Bullé okkal erősebb” – jelentette ki Norris.

    „Hullámzó hétvége volt, az biztos. Nem tehettem volna sokkal többet. George bizonyára úgy érzi, ma valójában ő nyert, mindenki másnál jobban megérdemelte volna. Én harmadik lehettem volna, Max valószínűleg úgyis legyőzött volna. Elkövettem néhány hibát, amit vállalok.”

    Horner szerint Verstappen a legnagyobbak közé emelkedett

    Verstappen tempóját biztosan segítette a vadonatúj motor, illetve a Red Bull is jobban sakkozhatott a beállításokkal, de valószínű, hogy a különbséget nagyrészt a negyedik vb-trófeát fél kézzel már markoló holland tudása jelentette. Az egyéni pontversenyben a különbség 62 pontra nőtt Verstappen és Norris között három futammal az idény vége előtt.

    A McLaren szokás szerint elkészítette Andrea Stella csapatfőnökkel és a két versenyzővel az Instagramon a verseny utáni szokásos értékelést. Érdekes, hogy Norris arcán ennek során a világ szinte összes létező arckifejezése megjelent: volt vidámság, bánat, unalom (ásítás), és valakinek még be is mutatott.

    Nem itt, de Stella kifejtette, hogy a McLaren mindkét pilótáját hátráltatta. „Egész hétvégén küszködtünk azzal, hogy nedves pályán mindkét versenyző fékjei gyakran blokkoltak – mondta. – Ezt ki fogjuk vizsgálni. Úgy néz ki, bizonyos feltételek mellett jelentkezik. További részleteket nem árulok el, mert az olyan lenne, mintha belsős információkat teregetnék ki, de a probléma kiszámíthatatlanságot okozott.”

    Kiderült: véletlenül káromkodni súlyosabb vétség az F1-ben, mint tilos jelzésnél elrajtolni

  • Elképesztő felvételek: így vezette Hamilton Senna autóját a Brazil Nagydíj előtt (videó)

    Elképesztő felvételek: így vezette Hamilton Senna autóját a Brazil Nagydíj előtt (videó)

    Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj előtt végre pályára léphetett Ayrton Senna 1990-es McLarenjében.

    Noha a tervezettnél egy nappal később, de végül megvalósult a várva várt bemutató, amelyen Lewis Hamilton néhány kör erejéig vezethette Ayrton Senna 1990-es világbajnok McLarenjét, az MP4/5B-t. A brazilok legendájáért gyerekként rajongó hétszeres világbajnok fehér overálban és kesztyűben, az erre a hétvégére készített különleges sisakfestéssel foglalta el a helyét a V12-es Honda-motor által hajtott McLarenben, majd miután elsőre lefulladt, a tervezettnél két körrel többet tett meg az eső áztatta interlagosi pályán a tapsoló, sikoltozó és Senna nevét skandáló brazil drukkerek előtt.

    Hamilton, ahogy kihajt a pályára Senna McLarenjében:

    A Mercedes veteránja a bemutató végén még egy brazil zászlót is kapott a kezébe az egyik pályabírótól, amivel megidézte Senna ikonikus ünnepléseit, majd a célegyenes közepén leparkolta a McLarent, hogy – akárcsak a bemutató előtt – Ayrton nővérével, Viviane Sennaval, majd külön az autóval is fotózkodjon.

    „Természetesen nagyon érzelmes vagyok. Visszatértem a gyerekkoromba, amikor azt néztem, ahogyan Ayrton versenyzik, emlékszem erre a motorhangra, vagy arra, ahogyan megnyerte ezt a versenyt. El sem hiszem, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, karrierem legnagyobb megtiszteltetése, hogy itt, ez előtt a gyönyörű közönség előtt tehettem meg mindezt, Brazíliában. Tegnap egész nap kint álltak az esőben, ma pedig hajnali 3-4 óta itt vannak, úgyhogy nagyon különleges ez a nap, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki lehetővé tette ezt” – nyilatkozta a bemutató után a hétszeres világbajnok.

    Hamilton a vizes pályán a határok közelébe sem merészkedett, de azért így is rendkívüli látványt nyújtott, ahogy Senna autóját vezette:

    Hamiltont ezután arról kérdezték, mennyire különleges, hogy miután egyszer már vezethette Silverstone-ban Senna 1988-as autóját, most az 1990-es McLarent Interlagosban, a háromszoros világbajnok hazai futamának helyszínén – ahol 1991-ben és 1993-ban nyert – vihette pályára. „Annyira meglepő a szeretet, amit itt kapok, de a családom és én is nagyon hálásak vagyunk mindenkinek Brazíliában a szeretetért és a támogatásért. Igazán imádom Brazíliát és az itteni embereket, és annyira hálás vagyok, hogy az ország tiszteletbeli állampolgára lehetek. Remélem, hogy Senna is büszke, mert számomra ezek voltak az egész hétvége legjobb körei” – mondta a 39 esztendős pilóta.

    A teljes bemutatót IDE KATTINTVA lehet visszanézni.

  • Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Döbbenetesen fordulatos és izgalmas esős időmérő edzésen Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a ma délutáni Brazil Nagydíjra, míg mögötte George Russell lett a második, és az élete legjobb időmérős eredményét elérő Cunoda Júki a harmadik. A kvalifikációt összesen 5-ször kellett megszakítani baleset miatt; Lewis Hamilton már a Q1-ben búcsúzott, Max Verstappen pedig a Q2-ben esett ki, és várhatóan csak a 17. helyről rajtolhat.

    Q1

    Nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a szombatról helyi idő szerint vasárnap reggel 7:30-ra áthelyezett időmérő edzést ezúttal is halasztana ki, az interlagosi pálya ugyanis úszott a vízben. Végül azonban az eredeti időpontban zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, a pilóták pedig kivétel nélkül kék oldalfalú esőgumikon vágtak neki a Q1-nek, amelynek első kicsúszása már a felvezető körben megtörtént – Liam Lawson veszítette el az uralmát az autója felett és ment ki a bukótérbe, de folytatni tudta. Nem sokkal később ugyanott Csou Kuan-jü, majd Lance Stroll is megtette egyébként ugyanezt.

    A Q1-ben sorozatosak voltak a kicsúszások:

    Mivel nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy jön-e, és ha igen, mikor jön még több eső, a versenyzők folyamatosan köröztek, hiszen senki sem tudta, hogy mikor a legjobbak a körülmények. Miközben kezdetben mindenki esőgumikon körözött és azokon is folyamatosak voltak a kisebb hibák, Valtteri Bottas úgy döntött – a mezőnyből elsőként –, hogy felteteti az intermediate abroncsokat, amelyeken rögtön ki is futott a bukótérbe.

    A sorrend folyamatosan változott, ami sebezhetővé tette az éppen kieső helyen állókat egy esetleges megszakítás esetén, hiszen semmi nem garantálta, hogy a körülmények nem lesznek rosszabbak, mire újraindítják a körözést. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, 10 másodperccel a Q1 felének letelte után jött is a piros: Franco Colapinto dobta el az autót a hármas kanyarban és csapódott a falnak.

    Az utolsó ötösben ekkor pedig Albon, Csou és Bottas mellett a két Mercedes tanyázott, azaz a körülmények rosszabbodása az ő kiesésüket is eredményezte volna.

    Colapinto összetörte az autót élete első vizes F1-es időmérőjén:

    Az már a néhány perccel később megtörtént folytatáskor világos volt, hogy a körülmények javulni biztosan nem javultak, hiszen az interekkel kísérletező Bottasnak visszatették az esőgumikat, és mindenki más is ezeken ment ki a pályára (Oliver Bearmant a bokszutcából tolták vissza a garázsba, hogy lecseréljék a köztes abroncsait) Norris pedig a bokszutcában várakozva azt jelentette, hogy „Sokkal jobban esik.”

    És igen, konkrétan szakadt, így a Mercedes csak abban reménykedhetett, hogy a hátralevő 8 perc 50 másodpercben javulnak annyit a körülmények, hogy elkerülhessék a Q1-es kiesést. A sorrend ekkor Cunoda, Leclerc, Ocon, Pérez, Alonso, Stroll, Verstappen, Sainz, Colapinto, Norris, Hülkenberg, Gasly, Piastri, Lawson, Bearman volt az első 15-ben, néhány versenyző pedig már az első mért körök során javítani tudott a korábbi idején.

    Az utolsó 5 percre fordulva az utolsó rajtsorba visszacsúszó Mercedeseknek így aztán bőven volt esélye – Hamilton az első körével fel is ugrott a 14. helyre, Russell azonban hibázott, átvágta az első sikánt, majd veszélyesen jött vissza Alex Albon elé. Ezután viszont repesztett egy 2. helyre elegendő időt, miközben a célegyenesben kis híján belerohant Stroll Aston Martinjába.

    Az időközben a 16. helyre visszaeső Hamiltonnak viszont csipkednie kellett magát, miként az 5. helyre javító, de az idejét elveszítő, ezáltal csak a 12. helyen álló Max Verstappennek, és a 14. pozíciót elfoglaló Lando Norrisnak is. Hamilton a következő körében csak a 17. időt autózta, így az utolsó Q1-es körével kellett továbbjutnia, amit össze is hozott, és felugrott a 14. pozícióba.

    Ezzel a hétszeres világbajnok Norrist ütötte be az utolsó ötösbe, a nem sokkal ezután a 17. helyig hátraeső McLaren-pilóta azonban szintén javított, és végül éppen hogy, a 15. pozícióban végezve jutott tovább. Hamiltonnak azonban a javítás ellenére sem jött össze mindez, és a 16. helyen búcsúzott, majd a rádióban vezethetetlennek titulálta a Mercedest. Mögötte Bearman, Colapinto, Hülkenberg és Csou volt a kieső további sorrendje, míg az első helyet az utolsó pillanatban az élre álló Verstappen szerezte meg Albon, Russell, Ocon és Cunoda előtt.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszra alábbhagyott az eső, de ennek ellenére a legtöbben még esőgumin mentek ki. A McLaren viszont felrakta az intermediate-eket Piastrinak, amivel az ausztrál lett az egyedüli, aki nem a kék oldalfalú Pirellin kezdett. Az első körök után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyes irány, hiszen Piastri a 4. helyre iratkozott fel, majd a második körével közel 7 tizeddel agyoncsapta az addig vezető Verstappen idejét, miközben a körülmények folyamatosan javultak.

    Ezután mindenki elkezdte felpakolnia a zöld oldalfalú Pirelliket – Russell gyorsan meg is pördült rajtuk –, kivéve Piastrit, aki csak futotta a köröket és egyre lejjebb szorította a lécet, több mint 2,5 másodperccel távolodva el a második helyezett Verstappentől. Az intereket szintén megkapók közül azonban csak Russell, Stroll, Lawson és Bottas tudott mért kört futni, mielőtt az utolsó 6 percbe lépve érkezett az edzés második piros zászlója. Most Sainz tört autót, miután megcsúszott az egyes kanyarból kigyorsítva, és háttal nekicsúszott a falnak.

    Sainz összetört autója:

    A Ferrari spanyolja mellett mindez Lando Norrisnak (és persze a rajta kívül a kiesőzónában tanyázó Gasly, Albon, Cunoda, Ocon négyesnek) volt a legrosszabb hír, a pontverseny második helyezettje ugyanis nem ért körbe az intereken, így a megszakítás pillanatában csupán a 11. helyen állt.

    Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Norris hajtott ki elsőként, majd mögötte sorban érkeztek a többiek, mindenki intermediate gumikon. Norris rögtön az első körével hatalmasat javított és felugrott a 3. helyre, de az élen álló Piastritól 1,2 másodperccel elmaradt.

    Nem úgy Fernando Alonso, aki 0,144 másodperccel lenyomta az ausztrált és az élre állt, de aztán jött Norris és 1:24.844-gyel átvette az első helyet. Eközben azonban már sárga zászlót lengettek az első szektorban, ezúttal ugyanis Stroll hibázott és csapta oda az Aston Martint a hármas kanyarban. A versenyirányítás 40 (!) másodpercet kivárt, hogy minél többen befejezhessék a körüket – nem volt nehéz arra gondolni, hogy a kieső helyre csúszott Verstappenre vártak –, de egy pontnál tovább már nem várhatott, és kevesebb mint egy perccel a leintés előtt érvénybe léptette a piros zászlót, azaz már nem volt idő az újraindításra.

    Mindez azt jelentette, hogy mindkét Red Bull kiesett, Verstappen ugyanis a 12., a mérnökét a tíz körméről a rádióban lekapó Pérez a 13. helyen. Az élen Norris zárt Alonso és Piastri előtt, míg a kiesők között még Bottas, Sainz és Gasly nevét találtuk. Mindez Verstappen szempontjából azt jelenti, hogy a holland várhatóan csak a 18. helyről kezdheti majd meg a Brazil Nagydíjat, hiszen motorcsere miatt eleve 5 helyes rajtbüntetéssel kezdte a hétvégét.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Amíg a hármas kanyarban javították a gumifalat és emiatt késleltetni kellett a Q3 kezdését, az eső folyamatosan esett, ám ennek ellenére mind a 9 állva maradt pilóta (Stroll továbbjutott, de értelemszerűen nem tudott részt venni a Q3-ban) intereken ment ki, Norrisszal mérnöke pedig azt közölte, hogy az első néhány percben lesznek a legjobbak a körülmények.

    A taktika mindenki részéről az volt, hogy folyamatosan körözni kell, amíg javítani lehet, túl sokáig azonban nem lehetett, 7 perccel a leintés előtt ugyanis Fernando Alonso is összetörte az autóját. A spanyol a 9. helyen állva vágódott ki a 11-es kanyarban és csapódott a gumifalnak, de szerencsére nem esett baja.

    A sorrend ekkor Norris, Albon, Piastri, Ocon, Russell, Leclerc, Cunoda, Lawson, Alonso, Stroll volt az első tízben, és bár még 7 perc hátra volt a Q3-ból, úgy nézett ki, hogy ez már akár a végeredmény is lehet, hiszen amennyiben romlanak a körülmények, aligha fog javítani bárki is. Végül nem romlottak nagy mértékben, így mindenki intermediate gumikon vágott neki a hajrának.

    Az első körében még senki nem javított, a másodikban azonban Leclerc az első szektorban már igen, miközben Russell és Cunoda is leszaladt a pályáról (utóbbi elég nagy sebességgel állt keresztbe) és Piastri is megpördült. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy végül ki tudott volna javítani a második körében, 3 és fél perccel a vége előtt ugyanis történt egy minden addiginál nagyobb bukás. Az elszenvedője Alex Albon volt, aki a célegyenes végén, nagy tempónál veszítette el az uralmat az autója fölött, majd csapódott durván a gumifalnak. A thai-brit versenyző rögtön fékproblémára gyanakodott.

    Ennyi maradt Albon autójából:

    Hogy ezek után mit tartogatott a hátralevő 3 és fél perc, alighanem már senki nem merte megtippelni. Szerencsére több baleset nem történt, viszont a körülmények lehetővé tették, hogy többen is javítsanak az idejükön. Elsőként Ocon tette ezt meg, de maradt a 4. helyen, majd Norris is gyorsult, és 66 ezredet faragott le az idején. Piastri az első kanyar elfékezésével és a bukótérbe rongyolással elbukta az esélyét a javításra, amire rá is fázott, ugyanis a nagyot hajrázó RB-pilóták, majd Ocon, Russell és Leclerc is átugrotta.

    Norris végül megtartotta az első helyet, míg mögé 0,173 másodperccel Russell ért oda, míg a 3. hely a már 7 tizedes lemaradásban levő Cunodáé lett. A japán mögött Ocon, Lawson, Leclerc, Albon, Piastri, Alonso és Stroll az első 10 további sorrendje.

    Az időmérő edzés végeredménye:

  • A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    A McLaren mellett a Ferrari is szerepel a Red Bull gyanúsítottjainak listáján a gumikkal zajló vélt trükközés kapcsán. A bikások Szingapúrban láttak először valamit, ami arra utal, hogy a riválisaik kis mennyiségű folyadékot juttatnak az abroncsaikba, ami egyértelműen szabálytalan.

    Miként arról tegnap az Auto Motor und Sport értesülései alapján mi is beszámoltunk, újabb fejezetéhez érkezett az utóbbi hónapokban csúcsra járatott technikai vádaskodások sora, hiszen a Red Bull most azzal vádolja több riválisát, hogy az a gumikkal trükközik. Az energiaitalos istálló Max Verstappennel az idei első 5 futamból 4-et megnyert, az azóta eltelt 15 versenyből viszont csak 3 alkalommal zártak az első helyen (Miamiban nyertek volna a biztonsági autó megjelenése nélkül), a relatív formahanyatlásukra pedig nem találnak más magyarázatot, mint azt, hogy a többiek tilosban járnak.

    A Red Bull a McLarenek különösen a futamok második felében mutatott erős teljesítményét, illetve a Ferrarik látványos feljavulását is furcsállja, mert szerinte nem történtek akkora változások az RB20-ason, amelyek megmagyarázzák a többiekhez viszonyított visszaesésük mértékét – különösen ami a versenytempót illeti –, és úgy vélik, a riválisaik nem tudtak pusztán a fejlesztéseikkel ekkorát ugrani.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Ezért azt gyanítják, hogy többek között a McLaren és a Ferrari is vizet, vagy más folyadékot fecskendez a gumijaiba, hogy alacsonyabban tartsa azok hőmérsékletét a futamok alatt. A The-Race.com arról számolt be, hogy a Red Bull Szingapúrban vett észre valami gyanúsat az egyik rivális felnijén, és azóta is látott vízre utaló nyomokat különböző felniken. Úgy vélik, nagyon kicsi, nagyjából 50 grammos mennyiségről van szó, amely segít a hőt a gumikról átvezetni a felnire.

    „A gyakorlatban ezt nagyon könnyű kivitelezni – idézi a The-Race.com Mario Isolát, a Pirelli motorsport főnökét. – Van egy szelep, amelyen vizet fecskendez az ember a gumiba. Aztán hogy ez miként működik, az már egy másik történet. Tulajdonképpen hőhatásról van szó – hőátadásról a gumi és a felni között, amely nagyobb kiszámíthatóságot és kisebb kopást biztosít a gumiknak még úgy is, hogy ilyenkor rosszabbul lehet kontrollálni a guminyomást. Mivel ha pára van a gumin belül, az ember elveszíti a kontrollt a nyomás felett, és az magasabb lesz.”

    Azt ugyanakkor Isola sem tudta megerősíteni, hogy bármelyik csapat alkalmazza-e ezt a tiltott trükköt. „Hallottam a történetet, és én magam is próbáltam megérteni, hogy miként működik, ekkor gyűjtöttem az imént elmondott információkat. De hogy bárki is csinált-e ilyet vagy sem, az továbbra is kérdéses. A rendelkezésünkre álló adatokban nem látok semmi furcsát, úgyhogy nincs semmilyen bizonyítékom. Az FIA-n múlik, hogy mit tesz, és szól-e nekünk, hogy tudunk-e segíteni, mert végső soron csak ennyit tehetünk.”

    Mario Isola, Pirelli, Carlos Sainz
    Mario Isolának nincs bizonyítéka / Fotó: Mark Sutton / LAT Images / Pirelli

    Amennyiben bárki folyadékot fecskendezett a gumijaiba, az a technikai szabályok és az ilyesmit egyértelműen tiltó technikai direktíva megsértése lenne. Arról ugyanakkor Isola sem beszélt, hogy miként lehetne kivitelezni a folyadék befecskendezését úgy, hogy az a Pirelli szakembereinek ne tűnjön fel. Mindenesetre az FIA az elmúlt néhány versenyen – beleértve a szombati brazíliai sprintfutamot is – kiemelt figyelemmel kísérte a helyzetet, de egyelőre semmilyen bizonyítékot nem talált a szabályszegésre.

    A McLaren eközben egyelőre nem kommentálta a Red Bull vádjait, és lehet, hogy nem is fogja, hiszen korábban leszögezte, nem kíván belemenni a pályán kívüli háborúzásba a bikásokkal. Mindenestre a The-Race szerint a Red Bull a brazíliai sprinten látottak alapján úgy véli, egyes csapatok teljesítménye alátámasztja a trükközést, mert ezek a csapatok jobban küszködtek, mint szoktak, míg az ő relatív teljesítményük javult. Viszont ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az újraaszfaltozott interlagosi pálya aszfaltja miatt a vártnál magasabb volt a gumikopás, amit a vártnál magasabb hőmérsékletek csak fokoztak.

    Akárhogy is történt, bizonyíték nélkül utólagos büntetésre nem fog sor kerülni, az viszont garantált, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése miatt az FIA ezentúl árgus szemekkel fogja figyelni, hogy nem történik-e valamilyen trükközés a gumikkal, így ha volt is ilyen, a folytatásban szinte biztosan nem lesz.

    Megvan a brazil F1-es időmérő új időpontja, előrehozták a futam kezdését is

  • Itt a technikai vádaskodások újabb epizódja: tényleg vizet öntene a gumijaiba a McLaren?

    Itt a technikai vádaskodások újabb epizódja: tényleg vizet öntene a gumijaiba a McLaren?

    Az interlagosi F1-es hétvége szombatján a német sajtó egy újabb, szabálytalan technikai trükközés gyanújáról számolt be. A Red Bull szerint a riválisok az ő régi találmányukat tökéletesítve próbálnak előnyhöz jutni.

    Őszbe fordulva a McLaren és a Red Bull bajnoki harca túlnyúlt a versenypályán látott küzdelmen, és egymás autója legalitásának megkérdőjelezésébe is átcsapott. Baku után a McLaren mini-DRS-e, az austini hétvége körül a Red Bull állítólagos trükkös hasmagasság-állítója került rivaldafénybe, de mindkét ügy viszonylag gyorsan lecsengett.

    A brazíliai hétvégén pedig itt az újabb technikai gyanúsítgatás, amiről elsőként az Auto Motor und Sport számolt be, s amivel állítólag ismét a Red Bull igyekszik bemártani néhány másik csapatot, köztük a McLaren is.

    Az AMuS cikke szerint a Red Bull már korábban jelezte az FIA felé annak gyanúját, hogy egyes csapatok vízzel tölthetik fel az autóik abroncsait, ami segít azok hűtésében, ezáltal jelentős előnyt nyújtva a hosszú etapokon, vagyis a versenyek során. A lap szerint a szövetség már Austinban és Mexikóvárosban is vizsgálódott ebben az ügyben, ám nem talált rendellenességet, mint ahogy a Pirelli sem jelezte, hogy víz nyomaira bukkant volna a gumijaiban.

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

    A víz gumikba való beeresztésének műveletét valószínűleg nem egyszerű titokban elvégezni, hiszen miután a csapatok megkapják az abroncsokat a gumigyártótól, csak a szelepeken keresztül tudnak bármilyen folyadékot bejuttatni, de ehhez el kellene kerülni a Pirelli mérnökeinek figyelmét. Állítólag már egy kis mennyiségű vízzel is elérhető a hűtés, ami elpárologhat addigra, mire pár órával a leintés után a Pirelli visszaveszi a gumikat.

    A német lap szerint évekkel korábban, amikor még a szabályok nem tiltották egyértelműen a folyadék gumikba való fecskendezését, maga a Red Bull kísérletezett ezzel a trükkel, most pedig az energiaitalosoknál azt gyanítják, hogy az évek során más istállókhoz szerződött korábbi alkalmazottaik továbbfejlesztve újra elővették ezt a megoldást.

    A lap egyedül a McLarent említi a trükkel esetlegesen élő csapatok közül, de azt is hozzáteszi, hogy a paddockban máris többen egy újabb biliben kreált viharként tekintenek a Red Bull vádaskodására. Hivatalos állásfoglalás még senkitől nem érkezett az ügyben.

    A Red Bull is ugyanúgy trükközött, mint a McLaren?

  • Nem a „jó” McLaren-pilóta nyerte a Brazil Nagydíj sprintidőmérőjét – Hamilton és Pérez korán elvérzett

    Nem a „jó” McLaren-pilóta nyerte a Brazil Nagydíj sprintidőmérőjét – Hamilton és Pérez korán elvérzett

    Oscar Piastri lesipuskásként szerezte meg a pole pozíciót a Brazil Nagydíj sprintfutamára, miután az utolsó pillanatban énekelte ki a sajtot az addig domináló Lando Norris szájából.

    SQ1

    Az már az első szakasz elején látszott, hogy az újraaszfaltozott interlagosi pálya szolgáltathat meglepetéseket, hiszen azonos körülmények között néhány helyen meglehetősen furcsa sorrend rajzolódott ki az első mért körök után. Ugyanis miután mindenki megtett egy mért kört, Oscar Piastri vezetett 1:10.265-tel, ami azért még annyira nem meglepő, ám mögötte Nico Hülkenberg állt a második, Liam Lawson pedig a harmadik helyen.

    Utánuk Verstappen, Norris, Russell, Hamilton, Albon, Pérez és Bearman volt az első 10 további sorrendje, míg a két Ferrari közül csak az egyik, Leclerc volt továbbjutó helyen, de ő is csupán 14.-ként szerénykedett. Ám még mielőtt elkezdtük volna temetni az elmúlt két futamot megnyerő Scuderiát, Leclerc a 2., Sainz pedig a 4. pozícióba katapultált előre, de utóbbi így sem tudta lenyomni Hülkenberget.

    Messze nem volt persze még vége, hiszen a hajrában mindenki jött még egy kört. Az első helyet végül a szenzációs kört (1:09.477) összerakó Lando Norris szerezte meg, miközben közel 8 tizedet (!) adott a második helyen végző csapattársának, aki mögé Alex Albon (!) ért oda a Williamsszel a harmadik helyre. Az első mért körét elbukó Franco Colapinto is továbbment a 9. helyen, miként a továbbra is remeklő Haasok is (Bearman megelőzte a hajrára a bokszban maradó Hülkenberget), a két Aston Martin azonban Esteban Ocon, Cunoda Júki és Csou Kuan-jü társaságában kiesett.

    Itt érdemes kiemelni Valtteri Bottas teljesítményét, hiszen a finn a gyengécske Sauberrel az utolsó helyen jutott tovább.

    SQ2

    A sprintidőmérőre már nyoma sem volt a szabadedzésen tapasztalt napsütéses időnek, a második szakaszra pedig megélénkült a szél és egyre fenyegetőbb képest mutatott az ég. Ennek ellenére a két Haas, a két Williams és Lawson a bokszban maradt, úgyhogy onnan nézte, ahogy Lando Norris folytatja az erődemonstrációt. A pontverseny második helyezettje ugyanis 1:09.063-ra javított, aminek a többiek a közelébe sem tudtak menni.

    A legközelebb Verstappen jutott hozzá az első roham alatt, de ő is több mint 4 tizeddel volt lemaradva – miközben közölte, hogy a 4-es kanyarban ezzel a szárnybeállítással nem fordul az autója. Sainz a 3. helyen szintén több mint 4 tizedet kapott, Piastri a 4.-en már több mint fél másodpercet, és így tovább. A kiesőzónában Colapinto, Bottas, Bearman, Hülkenberg és Lawson volt a sorrend, de utóbbi három pilóta a hajrára játszott, és nem jött ki az edzésszakasz elején.

    Norris, Piastri és Leclerc pedig a végén maradt a garázsban, így csak 12 autó volt a pályán. Az SQ3-ba bejutó 10 pilóta között végül két topcsapat egy-egy versenyzője sem szerepelt, ugyanis Lewis Hamilton csak a 11., Sergio Pérez pedig csak a 13. időt érte el. Utóbbi esete annyiban érdekesebb, hogy a végén nem is tudott mért kört futni, mert nem ért fel időben a célvonalhoz, mérnöke ezért már a bokszbejárat előtt a fülére szólt, hogy jöjjön be, felesleges továbbmennie.

    Az SQ2 legnagyobb meglepetése azonban nem Pérez vagy Hamilton, hanem Oliver Bearman volt, a Kevin Magnussent helyettesítő 19 éves ifjonc ugyanis úgy jutott be a 7. helyen, hogy több mint 3 tizeddel előzte meg a 12. helyen kieső csapattársát. Az utolsó két helyen Colapinto és Bottas zárt, míg a továbbjutó 10-es sorrendje Norris, Piastri, Leclerc, Verstappen, Sainz, Gasly, Bearman, Russell, Lawson és Albon volt.

    Az SQ2 végeredménye:

    SQ3

    A harmadik szakaszra felkerültek a lágy gumik az autókra, a McLarenek pedig nem vártak, és Alex Albonnal együtt mindenki másnál hamarabb kimentek. Kettejük közül 1:08.928-cal Norris ment jobb kört (Piastri 1:09.225-öt ért el), de néhány percig nem tudhattuk, hogy ez mire lesz elég, miután a többiek közül sokan még a felvezető körüket sem kezdték el. Lévén nem volt elég idő, a McLareneken kívül mindenkinek egy lövése volt, míg Norris és Piastri használt gumin ugyan, de jött még egyszer.

    Ez a még egyszer jövés pedig olyan jól sikerült, hogy Piastri is bement 1:09 alá, sőt, 29 ezreddel Norrist is lenyomta, és mivel a brit nem fejezte be az utolsó körét, maradt a második helyen. Az ausztrál pilóta ezzel megszerezte élete második sprint pole-ját, egyúttal fejvakarós szombat elé állította a McLarent, amelynek most azzal a problémával kell majd szembenéznie, hogy mikor és hogyan játssza Piastri elé a vb-címre még esélyes versenyzőjét.

    A harmadik helyet a Piastritól 0,254 másodperccel elmaradó Leclerc szerezte meg, majd következett Verstappen, Sainz, Russell, Gasly, Lawson, Albon, illetve az egyetlen körét pályaszélesítés miatt elbukó Oliver Bearman.

    A Brazil Nagydíj sprintidőmérőjének végeredménye:

     

  • Norris kezdett az élen Brazíliában, Verstappen és Hamilton a mezőny hátsó felében zárt

    Norris kezdett az élen Brazíliában, Verstappen és Hamilton a mezőny hátsó felében zárt

    Lando Norris az utolsó pillanatban állította az élre a McLarent a Brazil Nagydíj szabadedzésén, de az eredményekből a szokottnál is kevesebbet szűrhetünk le.

    A Brazil Nagydíj első és egyetlen szabadedzésével kezdetét vette az idei 21. Forma–1-es hétvége. Interlagosban a sprinthétvégéken megszokottak szerint 60 perc állt a pilóták rendelkezésére ahhoz, hogy felkészüljenek a szintén pénteken esedékes sprintidőmérőre, a napsütéses, száraz körülmények pedig tökéletes lehetőséget biztosítottak mindehhez.

    A 20 versenyző között találtunk egy sprinthétvégén szokatlan nevet is – lévén ilyenkor a csapatok nem ültetnek be fiatalt, hogy ne vegyék el valamelyik állandó pilótától a gyakorlási lehetőséget –, méghozzá Oliver Bearmanét, aki Kevin Magnussen betegsége miatt az idén harmadjára is lehetőséget kap arra, hogy versenyezzen az F1-ben.

    A másik, pályán zajló történésekkel szoros összefüggésben levő hír a mai napra, hogy a Red Bull beszerelte az idei 6. belső égésű motort Max Verstappen autójába, aki a vasárnapi futamon emiatt 5 helyes hátrasorolásban részesül a szombati időmérőn elért rajthelyéhez képest. A bikások emellett új vázat adtak Sergio Péreznek, hátha ez megoldja a mexikói pilóta gondjait.

    A Red Bull jól is kezdett az újraaszfaltozott interlagosi körön, hiszen a közepes keverékű gumikon Verstappen gyorsan az élre állt, és 20 perc után 1:11.712-vel vezetett az őt 1 tizeddel követő George Russell, valamint a már 4 tizedes hátrányban levő Sergio Pérez előtt. A folytatásban viszont jelentősen változott a sorrend: Russell a lécet 1:11 alá szorítva átvette az első helyet, és egészen az utolsó utáni pillanatig őrizte is azt, ekkor azonban érkezett Lando Norris egy lágy gumis körön, és 1:10.610-zel közel 2 tizedet vert honfitársára.

    Verstappen végül egészen a 15. helyig csúszott vissza, mert bár ő is feltette a lágy gumikat, azokon nem javított az idején. Ez megmutatja, hogy sprinthétvégéről lévén szó, a szokottnál is kevésbé érdemes kiindulni a szabadedzésből, hiszen a csapatoknak az időmérőre és a futamra is ebben a 60 percben kellett felkészülni. Russell például hiába lett második, folyamatosan az autója pattogására panaszkodott, míg Oliver Bearman harmadik helye nyilván jobb annál, mint amire a Haas majd a sprint és a rendes időmérőn képes lesz.

    A 11. helyen záró Liam Lawsonig bezárólag mindenki a lágy gumikon érte el a legjobb idejét, de a mezőny második felében az új-zélandi mellett Cunoda (12.), Verstappen (15.) és Lewis Hamilton (16.) is a közepes keveréken futotta meg a legjobbját. A Mexikóban utolsó helyen záró Sergio Pérez az utolsó előtti időt futotta és csak Csou Kuan-jüt előzte meg, de kevesebb mint másfél tizeddel volt csak lassabb Verstappennél, így ő is bízhat abban, hogy ezúttal erősebb hétvégéje lesz.

    A szabadedzés végeredménye:

  • Hamilton olyan lehetőséget kap a hétvégén, amilyet még soha

    Hamilton olyan lehetőséget kap a hétvégén, amilyet még soha

    Lewis Hamiltonnak nemcsak a 2024-es Mercedesben lesz jelenése a hétvégi Brazil Nagydíjon.

    Lewis Hamilton kapcsán régóta köztudott, hogy gyerekkora óta nagy rajongója Ayrton Sennának – a Mercedes pilótája a háromszoros világbajnok pole-rekordjának megdöntésekor a Senna-családtól megkapta a brazil legenda egyik korábbi sisakját, a Brazil Nagydíjakon pedig ő maga is előszeretettel tiszteleg sisakfestésével Senna előtt. A 2022-ben Brazília tiszteletbeli állampolgárává választott versenyző 2009-ben ráadásul megkapta a lehetőséget, hogy Senna első világbajnok autóját, az 1988-as McLaren MP4/4-est vezesse a Top Gear műsorának felvételén, Silverstone-ban. Most pedig olyan lehetőséghez jut, amihez korábban még soha: F1-es hétvégén ülhet bele Senna egyik korábbi versenygépébe.

    Az idén volt a háromszoros világbajnok halálának 30. évfordulója, amelyre Imolán kívül számos helyen, versenyen és módon megemlékeztek már (a McLaren például Senna-festéssel versenyzett Monacóban, a Hungaroring pedig zöld-sárgára festette a 6-os és 7-es kanyar rázóköveit a Magyar Nagydíjra), és természetesen nem maradhat el a megemlékezés Senna hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon sem. A szervezők a „Senna sempre” (Örökké Senna) elnevezésű, helyi idő szerint szombaton délután 5 órakor kezdődő eseményen többek között korábbi Senna-autókat engednek fel bemutatózni az interlagosi pályára, az egyikben pedig Lewis Hamilton foglalhat majd helyet.

    A brazil Grupo Bandeirantes értesülései szerint a Mercedes veteránja ezúttal Senna 1990-es világbajnok autóját, a McLaren MP4/5B-t vezetheti majd, azaz első alkalommal próbálhat ki szívómotoros Senna-autót (az 1988-as kocsit még a Honda turbója, ezt viszont már a japánok V12-es erőforrása hajtotta). Az autót az esemény előtt Sao Paulo gazdasági negyedében fogják kiállítani, az ott tartott eseményen pedig a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi is tiszteletét teszi.

    Nem ez lesz egyébként az első alkalom az idén, hogy egy többszörös Forma–1-es világbajnok ül bele Senna egyik korábbi autójába, hiszen Sebastian Vettel a saját tulajdonában levő 1993-as McLarennel bemutatózott az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén. Erről alábbi cikkünkben osztottunk meg lélegzetelállító felvételeket.

    Senna családja és Vettel apja is megkönnyezte az elképesztő bemutatót (videó)

  • Sainz úgy győzte le Norrist, hogy jobban kellett vigyáznia

    Sainz úgy győzte le Norrist, hogy jobban kellett vigyáznia

    A Ferrari győzelmére még nagyobb veszélyt jelentett volna Lando Norris, ha nem veszít időt a Max Verstappen elleni kakaskodásban.

    Carlos Sainz előnye a kerékcserék után még 13 másodperc volt Norris előtt, ebből alig több mint 4 maradt a leintésig. A McLaren versenyzőjét természetesen nagyban hátráltatta a verseny eleji incidens, amely során Charles Leclerc mögé került, és akit csak a táv vége felé előzött vissza, a monacói hibájának is köszönhetően.

    A McLarennél bánják, hogy Norris nem tudta jobban kihasználni az autójában rejlő potenciált és több pontot faragni a Verstappennel szembeni ponthátrányából. „Ez az első év, amikor Mexikóban járva egyszer sem hallottam központi témaként a hűtést. Egyáltalán nem kellett mérsékelnünk a tempónkat a hűtés érdekében” – jelentette ki Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke.

    „A második etapban [Norris] megmutatta, hogy a tempója legalább annyira erős, mint a Ferrarié. A verseny eleji incidensek miatt kicsit csalódottak vagyunk, mert azok nélkül Lando a győzelemért harcolhatott volna.”

    Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Mexikóban 2200 méter feletti magasságon fekszik a pálya, ezért a megszokottnál jóval ritkább a levegő, és ez jelentősen kihat az autók teljesítményére, a hűtési paraméterek megfelelő kiszámítását pedig különösen fontossá teszi. A McLarennel ellentétben a Ferrarinak jobban meggyűlt a baja ezzel, világított rá Frédéric Vasseur.

    „Nem akarok műszaki részletekbe belemenni, de kiemelt feladat volt az autó kímélése, a megfelelő hűtés biztosítása. Gyakran apró részleteken múlik, hogy ez sikerül-e vagy sem – mondta a Ferrari csapatfőnöke. – Carlos az elejétől fogva nagyon jól dolgozott, és segítette, hogy tiszta volt előtte a pálya. Ilyenkor könnyebb kordában tartani a helyzetet.” A sokáig őt követő Charles Leclerc ugyanakkor elismerte, hogy ez számára sokkal nehezebb feladat volt, mint várta.

    A Ferrari a mexikói eredményével a konstruktőri tabellán megelőzte a Red Bullt és 29 pontra megközelítette a McLarent, így egyre bátrabban bízhat abban, hogy 2008 után ismét bajnoki címet nyer. Az előző öt futamból hármon a maranellói csapat gyűjtötte a legtöbb pontot, ráadásul a hátralévő pályák között is akad olyan, ami első blikkre az ő autójuknak feküdhet a legjobban.

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere

  • Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Norris: Verstappen bármit feláldoz, hogy engem legyőzzön

    Max Verstappen egy kör alatt két büntetést is begyűjtött a mexikói futamon, 20 másodpercnyi időbüntetés összértékben, és Lando Norris szerint önmagukért beszélnek a történtek.

    Élesedik a csata a Forma-1 bajnoki címéért: Ausztria és Austin után Mexikóban is úgy csapott össze Norris és Verstappen, hogy a felügyelőknek vizsgálódni kellett. Noha a Red Bullnál váltig állítják, hogy a brit az első előzési kísérleténél nem tudta volna bevenni a kanyart, ez nem hatotta meg az FIA szakembereit, és a 2. helyen célba érő Norris ennek is köszönhetően csökkentette a hátrányát Verstappen mögött a tabellán.

    A verseny eleji manőversor még biztos sokáig szolgáltat vitatémát, de a kárvallott szerint minden egyértelmű, és örül, hogy végre megfegyelmezték ellenfelét. „Nem hiszem, hogy hosszan kellene ragoznom, önmagukért beszélnek a történtek – idézte a McLaren versenyzőjét az Autosport. – Mindent úgy csináltam, ahogy a szabályok és az irányelvek előírják, míg őt megbüntették.”

    „Minden versenyen kemény csatára számítok Max ellen. Világos, hogy neki nem számít, nyer vagy csak második, az egyetlen feladata az, hogy engem legyőzzön a futamon, és ezért bármit feláldoz, ahogy most is tette.”

    Verstappen: Hah, ez a 20 másodperc azért elég sok!

    „Vágyom ezekre a kemény csatákra, amiket már sokszor láttunk tőle, de tisztességes küzdelmet akarok. Mindig necces lesz, mindig nehéz lesz Max ellen – tette hozzá. – Ez viszont nem volt tisztességes, tiszta versenyzés, de megkapta, ami jár.”

    A McLaren elnöke, Zak Brown szerint ezúttal jól dolgoztak a felügyelők, de nem bánta volna, ha még keményebben lesújtanak Verstappenre.

    A két bajnoki rivális között elszaporodó vitatott manőverek már-már a 2021-es szezont és a Red Bull-Mercedes csatát idézik, és könnyen lehet, hogy a hátralévő négy futamon látunk még hasonlókat.

    Abszurd jelenetek: Leclerc káromkodott, majd egyből kérdőre vonta őt az FIA embere