Címke: McLaren

  • A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    A mai Forma-1-es csapatokat már nem tudná iránytani egyetlen erőskezű vezető, ráadásul modern korunkban már célszerűbb színes és fiatalos imázzsal hódítani, mintha rideg és szürke istállóként élnének a köztudatban. Noha Zak Brown nagy tisztelettel beszél elődjéről, Ron Dennisről, szerinte a Darth Vader-korszak felett eljárt az idő.

    Bár nem ő alapította, csak 1980-ban érkezett a csapathoz, mégis Dennis számít a legnagyobb hatású vezetőnek a McLaren életében, s 2016 végén történt hatalomvesztéséig, amit tulajdonrészének eladása követett, nagyrészt ő határozta meg az istálló által a külvilág felé sugárzott képet. A McLaren évtizedeken át profizmust sugárzó, de rideg és távolságtartó csapatként élt a köztudatban, ezt a percepciót pedig csak fokozta, amikor a Mercedes motorpartneri érkezésével és a Marlboro szponzori támogatásának megszűnésével 1997-től szűrke, krómszínű külsőt vettek fel az autók.

    Zak Brown 2017-re történő hatalomátvételével az új vezérigazgató egyik leglátványosabb intézkedése a McLaren külsejének megváltoztatása volt, azóta narancssárga, ahogy ők nevezik, papajaszínbe öltöztek az autók, visszautalva az alapító Bruce McLaren által megálmodott külsőre. Az amerikai üzletember tudatosan akarta eltávolítani magát Dennis hagyatékától, noha ez a legkevésbé sem azt jelenti, hogy ne nézne fel mindarra, amit elődje elért a csapattal és az egész Forma-1-gyel.

    „Én többet foglalkozok a pályán kívüli dolgokkal, a rajongók felé mutatott arcunkkal, a brandépítéssel, a szponzorokkal. Jelentős lépéseket tettünk, hiszen a papajaszín valódi branddé vált. Hogy a Csillagok háborújából hozzak egy példát, a McLaren sokáig Darth Vader szerepét játszotta: sötét volt, hideg és rémisztő. Most azonban próbálunk inkább úgy kinézni, mint Skywalker, tele pozitív energiával, színnel és fiatalos lendülettel” – élt érdekes hasonlattal az AMuS interjújában Brown, akit a planetf1 idéz.

    Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

    „Sohasem hasonlítanám magam Ron Dennishez, hiszen számomra ő a sport egyik legnagyobb legendája, egy szinten Enzo Ferrarival és Bernie Ecclestone-nal. Ők tették azzá a Forma-1-et, amilyennek ma ismerjük. Én is szeretnék felkerülni erre a listára, de ma még semmiképpen nem helyezném magam melléjük. Én eddig hat győzelmet szereztem a McLarennel, Ronnak csak bajnoki címből van ennyi. De egy olyan elképesztő csapat kapitányának érzem magam, amely szeretné megismételni mindazokat a sikereket, amelyeket a McLaren a múltban elért.”

    Különbség továbbá, hogy Brown nem ugyanolyan klasszikus csapatfőnöki pozícióban tartja a gyeplőt, mint Dennis a McLaren élén töltött évtizedek nagy részében tette, hanem felosztotta a feladatokat Andrea Stellával, aki az istálló napi szintű működését felügyeli, és a tulajdonképpeni csapatvezetői titulust birtokolja.

    „A mai csapatfőnököket már nem lehet a régiekkel összevetni. A csapatok mostanra túl naggyá váltak ahhoz, hogy egy Ron Dennis-szerű figura mindent irányítani tudjon. Aki jól akarja csinálni, az felosztja a feladatokat egy csapatfőnök és egy ügyvezető igazgató között. Andrea tartja kézben a versenycsapat működését, én pedig intézem a többit. Hiszen ha Andreának meg kellene osztania a figyelmét a média, a marketing, a tulajdonosokkal és a szponzorokkal való kapcsolattartás között is, akkor nem tudná megfelelően végezni a munkáját. Így viszont tudom, hogy mire számíthatok tőle” – fogalmazott Brown.

    A McLarennek a Dennis utáni éra nyolcadik évében, tavaly sikerült elérnie a nagy áttörést, s hosszú, küzdelmes időszak után visszajutni a Forma-1 csúcsára: 1998 óta először nyerték meg ugyanis a konstruktőri bajnoki címet.

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

  • Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

    Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown felelevenítette az utat, amivel csapata az F1-es mezőny élére tört.

    A McLaren lett 2024-ben a Forma-1 konstruktőri bajnoka, 26 év után először. Noha az egyéni siker nem jött össze Lando Norrisnak, a csapat vitathatatlanul felfelé ível, és az idei szezon előtt már sokan őket tekintik favoritnak, az egyéni vb-cím szorzói alapján a fogadóirodák többsége is így van ezzel.

    Az említett 26 éves aszály első felében, 2008-ban Lewis Hamilton még világbajnok lett a wokingiakkal, de néhány év múlva már a dobogós eredmények is elérhetetlennek tűntek számukra. Ez idő tájt vette át Zak Brown az üzletvezetői szerep Ron Dennistől, és a tisztújítást tartotta a legfontosabb feladatnak. „Ahogy beszéltem a csapathoz, és ők engem bámultak, éreztem, hogy azon tűnődtek, meddig leszek itt – idézte az Autosport. – Magabiztosságot kellett sugároznom.”

    „Először a menedzsmentben hajtottam végre változtatásokat, egyesével. Nem ezzel a szándékkal érkeztem, de hamar rájöttem, hogy a csapat vezetését meg kell újítani.”

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    Az „egyszerű dolgozók” többsége nem cserélődött ki, Brown ezt érezte bizonyítéknak arra, hogy az alkalmazottak képességeivel nincs baj. Közben a csődveszélyt is el kellett hárítania, majd mindenki számára világossá vált, hogy a folyamatokon javítani kell, mert a Hondáról a Renault motorjaira váltás nem hozott egy csapásra áttörést.

    „Nagyon jó ébresztőt jelentett, mert mindenki azt gondolta, hogy beszerelünk egy újfajta motort és sínen vagyunk. Helyette az lett, hogy kicsit javultunk, de maradtak égető problémák. Ez jót tett” – mutatott rá a wokingi istálló vezérigazgatója.

    A csapatfőnöki poszton azóta történt még egy váltás, Andreas Seidl utódja Andrea Stella lett, vele tért vissza a tabella 1. helyére a McLaren 2024-ben – pedig őt először elvileg csak átmenetileg nevezték ki.

    „Már korábban is Andrea Stellára bíztam volna a csapat vezetését, de ő ezt elutasította. Nem érezte magát felkészültnek rá. Ő ilyen, nem egocentrikus – közölte Brown, de amikor újból felkérte a McLaren versenycsapatának irányítására, az olasz már igent mondott. – Az első hívásomkor kávézott, és ekkor még nem fogadta el az ajánlatot, azt mondta, kell neki még egy adag. Kérte, had gondolkodjon, mert ez nagy kérés. De utána beadta a derekát.”

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

  • Riválisnál tér vissza az F1-be Norris egykori fontos segítője

    Riválisnál tér vissza az F1-be Norris egykori fontos segítője

    Visszatér a száguldó cirkuszba a McLarennél korábban Lando Norris főszerelőjeként dolgozó Marc Cox.

    Cox még 2008-ban csatlakozott a wokingi istállóhoz kettes számú szerelőként, míg végül 2015-ben előléptették első számúvá. Ebben a pozícióban egészen 2022 végéig dolgozott, utolsó éveiben pedig Lando Norris főszerelője volt, hogy aztán a McLaren Extreme E-csapatában folytassa a pályafutását. Most azonban két év távollét után azonnali hatállyal visszatért a királykategóriába, mégpedig az Aston Martinhoz.

    „17 McLarennél töltött év után itt az ideje az új fejezetnek. Annyira gyorsan eltelt, nagyszerű időszak volt, és megismertem néhány csodálatos embert közben. Hiányozni fogsz, papaya-család!” – írta Cox a közösségi médiában.

  • A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A csapat korábbi mérnöke, aki a Lewis Hamilton-Fernando Alonso balhé idején is náluk dolgozott, nem hiszi, hogy a McLaren kezelni tudná Lando Norris és Oscar Piastri csatáját az F1-es vb-címért.

    A wokingi istállónál 2000-től 2009-ig dolgozó Marc Priestley ez esetben a múltbeli példák alapján kizártnak tartja, hogy az általa „kitűnőnek” nevezett pilóták kapcsolata harmonikus maradjon, a McLaren mindenképp puskaporos hordóvá válna. Ez valós veszély, hiszen 2024-et alapvetően a McLaren zárta a legerősebb autóval, jóllehet, annak nem mindenhol volt kiemelkedő előnye, és bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között a Ferrari, a Mercedes vagy épp a Red Bull (Max Verstappen) jobb iramot diktált.

    A következő évi erősorrendről természetesen most is csak találgathatunk, de inkább az a valószínű, hogy nem történik jelentős változás, mivel 2026-ban teljesen új F1-es autók érkeznek, ezért a csapatok nem fordítanak már különösebben sok erőforrást a 2025-ös kocsikra, nagy újratervezések sem várhatók.

    Így benne van a pakliban, hogy a McLaren két pilótája a szezon elejétől fogva egymás ellenfele lesz a világbajnoki címért vívott küzdelemben, ellentétben a mögöttünk hagyott évvel, amikor a wokingiak autója egyrészt csak a tavasz második felétől bizonyult alkalmasnak a vb-címre, másrészt addigra Norris meglépett a tabellán a kevésbé rutinos Piastritól.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    „Amennyiben a következő szezonban mindketten a bajnoki címért fognak harcolni, és csak egymás ellen, semmiképp sem maradnak barátok. Sosem tapasztaltam ilyet, és nem is hiszem, hogy megtörténhet – mondta Marc Priestley a Casino Uden Rofusnak. – Ezek a versenyzők hét-nyolc éves koruk óta arról álmodnak, hogy az F1 bajnokai legyenek. A legnagyobb vetélytársuk az, aki a garázs túloldalán ugyanazt az öltözéket viseli, akiből ellenség is válhat. Ez a sport valósága.”

    „A McLarennél voltam, amikor hasonló ritka esemény előfordult, és nagyon piszkossá vált a helyzet, ahogy mindenki kitette a könyökét a pályán. Láttunk ugyanilyet Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval és Hamiltonnal, Ayrton Sennával és Alain Prosttal. Egyetlen csapatot sem láttam, amelyik egy ilyen rivalizálást sikeresen kezelt volna. A csapat szétszakadhat ettől, ahogy Alonso és Hamilton esetében történt, mikor velük dolgoztam, ami tönkreteheti az egész csapatot. 2025-ben is bekövetkezthet, és a McLaren ezt nem tudná szépen és elegánsan kezelni.”

    Tény, az F1 világában mindenkinek először a csapattársát kell legyőznie, és már 2024-ben is volt néhány jelenet a pályán, amikor az látszott, törékeny a béke Norris és Piastri között.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Verstappen ”biztosan tudja”, hogy egy vagy több csapat csalt az idén

    Verstappen ”biztosan tudja”, hogy egy vagy több csapat csalt az idén

    Max Verstappen határozottan kijelentette, hogy nem minden riválisuk járt el a szabályok szerint az idei szezon során, ami miatt egyes területeken semmi esélyük sem volt. A Red Bull technikai igazgatója szerint pedig a McLaren hajlékony hátsó szárnya nélkül nagyon máshogy nézne most ki a konstruktőri tabella.

    Miként az lenni szokott, az idei szezon sem telt el technikai jellegű vádaskodások nélkül a Forma–1-ben. A hajlékony első és hátsó szárnyak körüli vita, a Red Bull elülső hasmagasság-állítója kapcsán kirobbant balhé, majd az, hogy egyes csapatok állítólag vizet fecskendeznek a gumikba azért, hogy ezzel javítsanak a gumikopáson mind külön is megérnek egy-egy misét, ám végül egyik sem vezetett kizáráshoz vagy büntetéshez.

    A McLaren hajlékony hátsó szárnya – amelyen aztán a wokingiak önként változtattak – ugyanakkor egyértelműen még utólag is frusztrálja a Red Bullt, Max Verstappen pedig a de Telegraafnak kijelentette: „Történtek dolgok a háttérben, ezért bizonyos területeken semmi esélyünk nem volt. Ezt biztosan tudom, de soha senki nem fogja beismerni.”

    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    Hogy Verstappen konkrétan melyik csapatra és milyen dolgokra gondolt, azt nem fejtette ki, de a RacingNews365 korábban interjút készített Pierre Waché-val, a Red Bull technikai igazgatójával, aki a McLaren hátsó szárnya kapcsán elmondta, a 26 év után ismét konstruktőri vb-címet nyerő wokingiak szerinte egyértelműen tilosban jártak. „Ezeket az autókat nehéz fejleszteni, és mindig vannak szürke zónák, de ez egy mérnöknek vonzó. Viszont ha megnézzük a McLaren hátsó szárnyát, sajnálom, de az már túlment a szürke zónán. Számos futamon használták azt a szárnyat, anélkül például nem nyertek volna Bakuban, és a konstruktőri bajnokság is nagyon másként nézne most ki” – mondta a szakember, aki tehát ugyanúgy, mint Verstappen, gyakorlatilag szabálytalansággal vádolta meg az egyik riválist, nevezetesen a McLarent.

    „Valóban nem tagadhatom, hogy az ilyen dolgok izgalmasak, de mérnökként tisztelni kell a szabályokat. A technikai és sportszabályzat között az a különbség, hogy előbbinél neked kell bizonyítani, hogy a szabályok szerint jártál el. A sportszabályzat esetében ez fordítva van. Pont az ellenkezője annak, mint mondjuk a rendőrségi sebességmérésnél, ahol csak egy pillanatnyi képet látnak arról, hogy mennyivel mentél, de a többit nem tudják. A technikai szabályok esetében ezzel szemben be kell bizonyítanod, hogy szabályos vagy, mert minden látható” – ecsetelte Waché, akitől ezután megkérdezték, nem a játék része-e mindez.

    Pierre Waché, Red Bull
    Pierre Waché-nak határozott véleménye van a McLaren hátsó szárnyáról / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „De, természetesen az, de közben vannak határok. Ha a szabályt ellenőrző nem veszi észre, az nem jelenti azt, hogy szabályos. Nézzék, mi történt például a Ferrarival a múltban (a 2019-es motorbotrány kapcsán – a szerk.). Az is több volt, mint a határok feszegetése, ezért frusztráló, amikor az ellenőrző szerv nem végzi a munkáját” – szúrt oda az FIA-nak, amely szerint az utóbbi évek sikerei miatt jobban koncentrált rájuk, mint a többiekre.

    A technikai igazgatótól ezután megkérdezték, úgy érzi-e, hogy más csapatok túl gyakran lépték át a határokat az idén. „Igen, és valójában elég sokkal átlépték. De egy ponton azt kell mondanunk, hogy ez van, így kell boldogulni. Ha van egy jó ötleted, akkor az jó, de ha nem tartod be a játékszabályokat, az egyszerűen nem korrekt.”

    Max Verstappen révén a Red Bull ezzel együtt megnyerte az egyéni vb-címet, ám ki tudja, hogy a konstruktőrök között előrébb lenne-e akkor, ha az FIA azonnal lecsap a McLaren trükkjére.

    Sosem volt a szerencse kegyeltje: Pérez 5 legkeményebb pillanata az F1-ben

  • Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

    A McLaren 25 év után nyert először vb-címet a Forma-1-ben, így a csapattagok öröme bizonyára még nagyobb volt, mint amilyen ilyenkor átlagosan szokott lenni.

    1998-ban még a McLaren egyik mostani versenyzője sem élt, ennyire régóta vártak Wokingban az újabb sikerre, ami a konstruktőri diadal volt. Az F1 paddockjából érdekességeket gyakran megosztó Kym Illman az Instagramon számolt be néhány részlettel arról, hogyan telt az ünneplés.

    A pályán az ünneplés rövid ideig tartott, majd minden csapattagot megkértek, hogy kapja fel az útlevelét, mivel a buli más országban folytatódik: Bahreinben, ahová a bahreini koronaherceg magánrepülőjével repítettek át a stábot (az arab állam lett idén ugyanis a többségi tulajdonosa a McLaren Groupnak).

    Az ünneplés igazán impozáns helyszínen, a bahreini királyi palotában zajlott, de a helyszínen ügyeltek a biztonságra, nehogy kompromittáló fotók kerüljenek nyilvánosságra, ezért mindenkinek le kellett adnia a telefonját a buli idejére. Amiről sok részlet pont ezért nem szivárgott ki, de az egész úgy kezdődött, hogy burgert, sült krumplit és pizzát falhattak a kiéhezett csapattagok, majd nyilván legurult a torkokon jónéhány pohár itóka…

    Illman beszámolója szerint az általa megkérdezett csapattagok közül mindegyik azt mondta, ez volt élete legnagyszerűbb napja/éjjele az F1-ben töltött időszaka során, pedig a legtöbben alig 4 órát aludtak, mielőtt hétfő reggel 8 órakor vissza kellett repülniük Abu-Dzabiba a szezon utáni tesztnapra.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

  • Ezt látni kell: Alonso Sennának öltözve vezette Senna Mclarenjét (videó)

    Ezt látni kell: Alonso Sennának öltözve vezette Senna Mclarenjét (videó)

    Fernando Alonso nem mindennapi módon vezetett le az idei szezon után, a McLaren vezérével elment ugyanis szórakozni egy kicsit.

    Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után Fernando Alonso lett az idén a harmadik Forma–1-es világbajnok, aki kipróbálhatta Ayrton Senna egyik korábbi versenyautóját. A saját tulajdonában levő 1993-as MP4/8-cast Imolában vezető négyszeres és az 1990-es világbajnok MP4/5B-t Brazíliában vezető hétszeres világbajnokkal ellentétben a kétszeres világbajnok azonban nem versenyhétvége keretein belül, hanem egy privát tesztnapon ülhetett bele a brazil legenda egykori munkaeszközébe. Alonso az 1989-es MP4/5-öt hajtotta meg a spanyolországi Motorland Aragónban, tette mindezt Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának társaságában, akivel több, az amerikai üzletember magángyűjteményébe tartotó autót is kipróbáltak.

    „A szezonnak vége, úgyhogy eljött az ideje egy kis szórakozásnak a pályán @alo_oficial-lal (Fernando Alonso X-fiókjának a neve – a szerk.) az 1976-os ausztrál túraautó-bajnokságot megnyerő DeKon Monzával; az ötszörös IMSA-futamgyőztes 1989-es TWR Jaguar XJR-10-zel és a 2011-es Holden Commodore-ommal, amely abban az évben megnyerte a Bathurst 1000 mérföldes versenyt az akkori csapatom, a Walkinshaw Racing színeiben. Szórakoztató nap volt” – írta a McLaren vezére a posztban.

    A McLarennél 2015 és 2018 között négy szezonon át versenyző, ez idő alatt azonban még csak dobogóra sem álló spanyol 2016 novemberétől dolgozott együtt a csapathoz akkor csatlakozó Brownnal, majd miután 2018 végén távozott az F1-ből, 2019-ben még volt egy közös projektjük az Indy 500-indulással, ám ennek is eléggé csúfos vége lett, hiszen Alonso még csak kvalifikálni sem tudta magát a versenyre. Ennek ellenére kettejük jó kapcsolata a mai napig megmaradt.

    Alonso Vettellel és Hamiltonnal ellentétben egy Marlboro szponzorfestéssel ellátott McLarennel körözött, hiszen a tesztelésre nem vonatkozik a dohányreklámok tilalma:

    https://twitter.com/ElReyGuiri/status/1869713316547113404

    https://twitter.com/JohnF1_14/status/1869479387999170796

     

     

     

     

     

     

     

     

  • McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy egy 24 futamos szezon végén ennyin elmehetett volna a csapat 1998 óta első konstruktőri vb-címe.

    A McLaren a minap az FIA év végi díjátadóján átvehette a Forma–1 konstruktőri világbajnokának járó trófeát, az eseményen a két pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri, valamint Andrea Stella csapatfőnök mellett jelenlevő Zak Brown a High Performance Podcastban ugyanakkor rámutatott, nagyjából 7 tizedmásodpercen múlhatott az év végi sikerük. A McLaren vezérigazgatója az Abu-dzabi Nagydíjról beszélt, amelyet Lando Norris 5,8 másodperces előnnyel nyert meg Carlos Sainz előtt, ám amikor a 25. körben a britet üldöző spanyol megejtette a kerékcseréjét, a rá egy körrel később reagáló Norris cseréjénél elképesztő nyomás nehezedett a wokingiak szerelőire, mert egy apró hiba is a vb-címbe kerülhetett volna.

    Brown és Stella a konstruktőri trófeával:

    „Nem szerettem volna a bokszcsapat tagjának lenni, akiknek két másodperces bokszkiállást kellett teljesíteniük, és teljesítették – mondta Brown. – Ha már a nyomásról beszélünk, kijelenthetjük, hogy egy 24 futamos szezon végén 7 tizedmásodpercre voltunk attól, hogy elveszítsük a konstruktőri bajnokságot. Mivel Lando 1,6-1,7 másodperccel Carlos elég jött vissza, Carlos pedig gyors volt. A turbulens légáramlatok miatt, még ha Landónak szerintem volt is még némi tartaléka, nem hiszem, hogy képes lett volna védekezni, ha [Sainz] DRS-távolságon belülre kerül. A Ferrari nagyon gyors az egyenesben, Lando pedig aztán turbulens levegőbe kerül…”

    Sainzcal a Ferrari az egész futam második leggyorsabb kerékcseréjét hozta össze, rajtuk tehát nem múlt semmi, de Norris cseréje így is 4 ezreddel gyorsabb volt, a McLaren szerelői tehát tényleg igazán kitettek magukért. „Képzeljétek el: Carlos bejön, csinálnak rajta egy 2,2 másodperces kerékcserét, te pedig tudod, hogy neked ennél gyorsabbnak kell lenned. Mekkora nyomás. De odaálltak és összehozták a futam legjobb kerékcseréjét. Egész évben ezt csinálta a csapat, ami csodálatos.”

    Brown szerint tehát amennyiben 7 tizeddel lassabbak, Sainz megelőzte volna Norrist, aki ezután nem tudta volna visszavenni az első helyet. Ha a spanyol nyer, Norris a második, Charles Leclerc a harmadik, Oscar Piastri pedig ugyanúgy tizedik, a Ferrari és a McLaren 659-659 ponttal, holtversenyben zárta volna az évet, de az olaszoknak lett volna több győzelme, így az övék lett volna a világbajnoki cím.

    Lando Norris, McLaren, Abu-Dzabi, kerékcsere
    Az ominózus kerékcsere / Fotó: McLaren

    Brown ezután arról is beszélt, hogy miként mindenben, a kerékcserék terén is igyekeztek nem extra nyomást helyezni magukra. „Úgy kell mindennek történnie, ahogy általában. Persze könnyű ezt mondani, és természetesen nem pontosan így van, hiszen mindenki tudja, hogy ez nem egy átlagos helyzet. De sokan kérdezték tőlem, hogy mit fogtok másképp csinálni ezen, vagy az utolsó néhány versenyen. Szerintem ilyenkor is ugyanazt kell csinálnod, ami eljuttatott abba a helyzetbe, ahol vagy. Amint elkezdesz változtatni, eszedbe jut, hogy várjunk csak, egész évben nagyszerű bokszkiállásaink voltak, miénk a világrekord, nem kell megmondanunk a szerelőknek, hogy mi a tét, mert szerintem pontosan tudták.”

    Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

  • „Remélem, a következőnél még élni fogok” – kevesebben múlt a McLaren bajnoki címe, mint a pontokból látszik

    „Remélem, a következőnél még élni fogok” – kevesebben múlt a McLaren bajnoki címe, mint a pontokból látszik

    Lando Norris és Oscar Piastri megszerezték a konstruktőri bajnoki címet a McLarennek az Abu-dzabi Nagydíjon, bár Max Verstappen hibája és a Ferrari gyorsasága alaposan megnehezítette a pilóták dolgát.

    Úgy tűnt, csak formaság lesz a bajnoki cím behúzása a wokingi csapatnak a szezonzárón, hiszen annak 21 pontos előnnyel vágtak neki a Ferrarival szemben úgy, hogy két pilótájuk kisajátította az első rajtsort, Charles Leclerc pedig büntetése miatt csak a mezőny végéről indulhatott. „Csodára lesz szükségünk” – állapította is meg maga Leclerc még a futam előtt, utalva arra, hogy ebben a helyzetben legalább az egyik, de inkább mindkét McLaren versenyének félre kellene siklania, hogy a Ferrari kerüljön nyerő helyzetbe.

    Nos, a futam első körében máris sok minden történt, ami hirtelen realisztikussá tette a Ferrari számára a fordítást: Verstappen egy elmért manőverrel kiforgatta Piastrit, aki így a mezőny végére került (majd Franco Colapintónak ütközve maga is összeszedett még egy időbüntetést), Leclerc pedig eközben remekül helyzetkedve a 19.-ről a 8. helyre jött fel.

    Norris szerint Piastri szerencsés, hogy rögtön a jó McLarenbe ülhetett bele

    A monacóinak innen már nem esett nehezére a táv felére felküzdeni magát a harmadik pozícióba csapattársa mögé. Ez még mindig nem ért elég pontot a Ferrarinak, ám amennyiben Sainz Norris elé tudott volna kerülni, a tabellán ezáltal jelentett 14 pontos fordulat már éppenhogy az olasz csapat javára fordította volna a mérleget. Ez esetben a végül 10. helyen befutó Piastri eredménye sem lett volna elég, a McLaren pontegyenlőséggel veszítette volna el a titulust. Nem csoda, hogy a versenymérnökök a végsőkig motiválták a versenyzőiket a Ferrarinál, és az sem meglepő, hogy Norris nem érezte magát teljesen biztonságban az élen a néhány másodpercnyi vezetés tudatában.

    „Láttam a képernyőkön, hogy Charles az első kör után már nyolcadik volt, szóval egy kicsit ideges lettem. Tudtam, hogy koncentrálnom kell, mert Carlos sem volt tőlem messze, az első etapban 4,2 másodpercnél sohasem volt nagyobb az előnyöm, az meg nem valami sok” – mondta Norris, aki végül biztos kézzel elvitte a győzelmet, így pedig nem volt szükség matekozásra, a McLaren több mint negyed évszázad után, 1998 óta először lett konstruktőri bajnok.

    „Amikor valaki a McLaren nevét hallja, nem gondolná, hogy 26 év után először lett bajnok a csapat. Úgy érződik, mintha valami nem stimmelne ezzel a mondattal” – beszélt Norris a komoly mélypontokkal is tarkított ínséges időszakról, amelyhez ő 2019-ben, az újraszerveződés fázisában csatlakozott.

    „Ez az első 26 év után. Nem akarok 26 évet várni a következőre!” – jelentette ki határozottan Piastri az F1 verseny utáni műsorában.

    Ez az eltelt időszak olyan hosszú, hogy a McLaren jelenlegi két pilótája még nem is élt, amikor Mika Häkkinen és David Coulthard 1998-ban legutóbb konstruktőri címet szerzett a wokingiaknak. Norris 1999-ben, Piastri 2001-ben született.

    „A következőnél szeretnék még élni – fogalmazott meg egy újabb kívánságot bizarr módon az ausztrál. – Sőt, részese is szeretnék lenni a következőnek, meg az utána lévőnek és az azutáninak is.”

    Míg Norris a 2., Piastri a 4. helyen zárta idén a pontversenyt. Az ausztrál második szezonjában mondhatja magát máris bajnokcsapat tagjának, noha a saját versenye Abu-Dzabiban rémálommal ért fel, miután Verstappen az első kanyarban dobogós helytől ütötte el. „Ez aztán világbajnokhoz méltó megmozdulás volt” – ironizált Piastri még a futam alatt a rádióban, majd a leintés után mélyebben is kifejtette megéléseit.

    „Számomra egyértelmű volt, hogy nem egymás mellett haladtunk a kanyarban. Max utólag odajött hozzám és bocsánatot kért, a büntetés pedig magáért beszél, szóval ez van. Tudtam, hogy vissza kell küzdenem magam, és hogy nagyon nehéz lesz, de miután összeértünk Colapintóval, az be is verte az utolsó szöget a versenyem koporsójába. Szóval ami engem illet, nem a legszebb módon ért véget a szezonom, a csapat szempontjából viszont ennél nem is lehetett volna jobb.”

    „Szerintem majd csak akkor fog bennem tudatosulni [a bajnoki cím], amikor a gyárban meglátom mindenki mosolyát. Persze versenyzőként a célom egyértelműen az, hogy megszerezzem az egyéni bajnoki címet, de az is nyilvánvaló, hogy a konstruktőri cím milyen sokat jelent, és amikor együtt ünneplünk majd a csapattal és a Mercedes motorrészlegével, akkor én is nagyon büszke leszek.”

  • Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    A pole pozícióból rajtoló Lando Norris sima rajt-cél győzelmet aratott Abu-Dzabiban, az idei F1-es szezon utolsó versenyén, ezzel pedig bebiztosította a McLarennek a konstruktőri világbajnoki címet. A második helyen a rajtnál az Oscar Piastrit 10 másodperces büntetésért cserébe kilökő Max Verstappennek köszönhetően egy helyet előrelépő Carlos Sainz végzett, míg a harmadik a dobogóra a 19. helyről felzárkózó Charles Leclerc lett.

    Emellett többeknek a búcsúzásról szólt az idei utolsó verseny: Lewis Hamilton 246 futam után utoljára versenyzett a Mercedes színeiben; Carlos Sainz utoljára állt rajthoz Ferrarival; Kevin Magnussen búcsúzott a Haastól; Franco Colapinto a Williamstől, a dán pilótát, valamint Sergio Pérezt, Valtteri Bottast és Guanyu Zhou-t pedig könnyen lehet, hogy az F1-ben is utoljára láthattuk, miközben Colapintónak sincs még helye a jövőre.

    Közülük Carlos Sainz után a 16. helyről a 4. pozícióba (George Russellt az utolsó körben kapta el) felzárkózó Hamiltonnak alakult a legjobban a futama, míg Pérez már az első körben búcsúzott, miután Valtteri Bottas kiforgatta. A finn később ismét hibázott, és telibe találta Kevin Magnussent, így ő sem tudta befejezni a versenyt, a dán pilóta pedig utolsó lett. Zhou szintén nem szerzett pontot és a 13. helyen zárt.

    Verstappen a frászt hozta a McLarenre

    A 20 pilótából egyedül Lewis Hamilton autójára tették fel a kemény gumikat a rajthoz, mindenki más a közepes keveréken kezdett. Ahhoz nem fért kétség, hogy Norris megtartja a vezetést, és egy ideig úgy tűnt, a mellőle induló Piastri simán elfordul másodiknak, ám aztán jött a Sainzot a 4. helyről indulva lerajtoló Verstappen és bevetődött mellé. Egy pillanatig benne volt, hogy nem lesz gond, de aztán a holland a kanyarcsúcspont után szélesre sodródott és eltalálta Piastrit, aminek köszönhetően a McLaren és a Red Bull is megpördült, utóbbi pedig visszaesett az utolsó helyre.

    Verstappen és Piastri ütközése:

    A négyszeres világbajnok a rádióban balszerencsésnek titulálta az esetet, majd miután 10 másodperces büntetést kapott és az egyetlen kiállása során letöltötte azt, frusztrációjában „hülye idiótáknak” titulálta a sportfelügyelőket. Ugyanakkor nem csak őt büntették, hanem az első kanyaros incidensre az „ez egy világbajnok manővere” megjegyzést tevő Piastrit is, ő ugyanis néhány körrel később Franco Colapintót öklelte fel az első DRS-zóna végén. Ezért szintén 10 másodpercet kapott.

    Az első körös kavarodásra visszatérve: mindkét Red Bull pórul járt, hiszen a könnyen lehet, hogy utolsó red bullos, sőt, utolsó F1-es futamán elrajtoló Sergio Pérezt Valtteri Bottas forgatta meg a hátsó egyenes végi sikánban – szintén 10 másodperces büntetésért –, a mexikói pilóta pedig néhány kanyarral később a pálya szélére parkolva feladta a versenyt. Emiatt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miközben a mezőny a Norris, Sainz, Gasly, Russell, Hülkenberg, Alonso, Magnussen, Leclerc, Stroll, Lawson, Verstappen, Hamilton, Bottas, Zhou, Albon, Doohan, Tsunoda, Colapinto, Piastri sorrendben csordogált.

    Itt érdemes kiemelni Leclerc elképesztő rajtját és első körét. A monacói a 19. helyről indulva ugyanis 11 pozíciót javított, amiből egy helyet a rajtnál beragadó Tsunoda, kettőt Verstappen és Piastri koccanása, kettőt pedig Bottas és Pérez csörtéje jelentett, de a monacói így is előzött hatot – a legtöbbet azzal, hogy az első DRS-zóna végén külső íven fékezett.

    Ez volt Pérez búcsúja?:

    Norrist nem fenyegette veszély

    A VSC-fázis a 3. körben ért véget, Russell pedig rögtön megtámadta Gaslyt a 3. helyért, de mivel a francia is nyithatta a DRS-t az előtte haladó Sainz miatt, kivédekezte a Mercedes attakját. Eközben Norris tökéletesen kapta el az újraindítást és közel 3 másodperccel Sainz előtt fejezte be a kört, hátrébb pedig Piastri is megpróbálta a 19. helyről elkezdeni a felzárkózást, de a már említett módon rögtön az első hosszú egyenesben felöklelte Colapintót, aki ennek következtében bal hátsó defektet kapott. Piastri a 4. kör végén szintén kiállt, de csak taktikai okok miatt, hiszen feltették neki a kemény keveréket.

    A 10. körre Verstappen felzárkózott 8.-nak, míg Leclerc ebben a körben már Alonsót előzte a 6. helyért. Eközben Norris bő 3 másodperces előnnyel kontrollálta a versenyt Sainz előtt, akit Gasly már 5 másodperccel lemaradva követett a nyakán Russell-lel. Az 5. helyen Hülkenberg autózott, majd Leclerc, Alonso, Verstappen, Magnussen és Hamilton tette teljessé az első tízet.

    Hátrébb a hétszeres világbajnok is lépdelt előre, de Liam Lawsonnal meggyűlt a baja, mert hiába előzte meg a Sergio Pérez helyére pályázó új-zélandit, ő a második DRS-zónában rögtön visszavette tőle a 12. helyet. Nem sokkal ezután a 39 éves veterán aztán végleg maga mögött hagyta az RB-t, majd közölte a rádióban, hogy nincs meg a tempója.

    Leclerc a 12. körben már Hülkenberget előzve az 5. pozícióba jött fel, miközben Verstappen Alonso mellett ment el és vette át a 7. helyet. A 14. körben aztán Russell intézett újabb támadást a második DRS-zónában Gasly ellen, de a francia becsukta előtte a kaput, majd a kör végén kiállt kemény gumikért. Ami a taktikát illeti, többen érkeztek a 10. és a 20. kör között, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben közülük többen is végigcsinálták egy cserével a futamot, így csak Alonso, Piastri, Zhou, Stroll és Magnussen járt egynél többször a szerelőinél.

    Colapinto a 28. körben kénytelen volt feladni a versenyt. Vajon látjuk még az F1-ben az argentint?

    Norris a 20. kör végén már több mint 4 másodperccel vezetett Sainz előtt, Leclerc pedig az élmezőnyből elsőként cserélt kereket és váltott kemény keverékre. A monacói pilóta a 8. helyre állt vissza, majd a pályán kellett megelőznie Lawsont és Gasly-t. Sainz a 25. kör végén jött, amire a McLaren rögtön reagált, és a 26. kör végén kihívta Norrist is. Ekkor érkezett Russell is. Norris kevesebb mint 2 másodperccel Sainz elé jött vissza az élre, Russell pedig a 7. helyre érkezett, majd rögtön megelőzte Gaslyt. A 27. körben már csak Verstappen nem állt ki egyszer sem a közepes gumin rajtolók közül, így Norris és Sainz mögött a 3. helyen haladt, míg a kemény gumikon kezdő Hamilton volt a 4., majd következett Leclerc, Russell, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri. Verstappen végül a 29. kör végén jött, majd a büntetését letöltve a 11. helyre állt vissza.

    A 31. körben felcsillant a remény arra, hogy nem várt izgalmakat csempészhet a versenybe egy biztonsági autós fázis, amikor Magnussen előzte az első DRS-zónában kívülről Bottast, aki a féktávon mindkét első kerekét blokkolta, majd telibe találta a Haast. Bottas első szárnya sérült, jobb első defektet kapott, a kormányösszekötője pedig eltört, úgyhogy a finn pilótának ennyi volt az utolsó sauberes futama. A Safety Car azonban nem jött, úgyhogy a kicsit kiváró Mercedes a 34. kör végén kihívta Hamiltont kerékcserére. Ezután a hétszeres világbajnok lett az egyedüli a mezőnyben, aki a közepes keveréken haladt, a kérdés pedig az volt, hogy a 7. helyre visszatérve lesz-e annyi a gumijaiban, hogy utolsó mercedeses futamán felkapaszkodjon a dobogóra.

    Bottas telibe trafálja Magnussent:

    Hülkenberget a 40. körben vadászta le és jött fel ezzel a 6. helyre, majd a 43. körben Gasly-n is gond nélkül túljutott, viszont a hátralevő 15 körben több mint 14 másodpercet kellett ledolgoznia a csapattársával szemben. Ezt végül megtette, és az utolsó körre utolérte George Russellt, de Liam Lawson lerobbanó RB-je miatt az első DRS-zónában nem nyithatta a hátsó szárnyát. Viszont a másodikban már igen, majd a gyors balosban kívülről körbeautózta honfitársát, és így a 4. helyen zárta élete utolsó mercedeses futamát.

    Az élen Norris végül 5,8 másodperccel nyert Sainz előtt, és ezzel a többiek eredményétől függetlenül (21 pont volt a különbség a két csapat között a futam előtt, a győzelem pedig 25-öt ér) bebiztosította a McLaren konstruktőri világbajnoki címét.

    Norris és a két Ferrari mögött Hamilton, Russell, Verstappen, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri lett az első 10 sorrendje.

    Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye: