Címke: McLaren

  • „Bátor” és „agresszív” – a Red Bull korábbi nagyágyújának keze nyoma is látszik az új McLarenen

    „Bátor” és „agresszív” – a Red Bull korábbi nagyágyújának keze nyoma is látszik az új McLarenen

    A McLaren szinte minden elemében változtatott a tavalyi autóján, és a 2025-ös MCL39 például már magán viseli a Red Bull egyik korábbi szakemberének keze nyomát. A csapatfőnök elmondta, ha nem dolgoznak teljes gázzal, könnyen elveszíthetik minden előnyüket.

    A McLaren csütörtökön derült égből villámcsapásként leleplezte idei F1-es autóját, az MCL39-et egy silverstone-i forgatási napon. Az új, egyelőre álcafestében pompázó – a valódi 2025-ös festést egyik csapat sem leplezheti le az F1 első alkalommal megtartott, jövő kedden esedékes londoni szezonnyitó rendezvénye előtt – új kocsit Lando Norris és Oscar Piastri is kipróbálta, és bár a körülmények, illetve a Pirelli demógumijai miatt érdemi munkát egyikük sem végezhetett, előbbi elmondta, az első benyomásai pozitívak.

    Norris: Felkészültebben várom az új szezont

    „Normálisnak érződött, úgyhogy az első lépés jó volt, mert az autó egyes részeivel eléggé innovatívak voltak, és igyekeztek bizonyos dolgokban támadni – ecsetelte a The-Race-nek a tavalyi vb ezüstérmese. – Ez a tervezésnek ezen oldalait trükkössé tette, de a srácok nagyon jó munkát végeztek azzal, hogy megpróbálták kiaknázni ezeket a területeket és feszegetni a határokat. Az ember ilyenkor mindig kicsit ideges, hogy a dolgok nem lesznek tökéletesek, és mennyire fogja hozni az autó a pályán azt, amit a szélcsatornában. De szerintem minden úgy működik, ahogy kell neki, és minden normálisnak érződik.”

    Andrea Stella csapatfőnök elmondta, hogy a tavalyi autóhoz képest az idei McLaren „szinten minden része” megváltozott, ezen változtatások közül néhány pedig már a csütörtökön közzétett képeken is látszott: átszabták az első és a hátsó felfüggesztést, szélesebb lett a pilóta feje fölötti légbeömlő és a tavalyi Ferrari és Red Bull mintájára változott az oldalszekrények alakja is. De mint az sokszor lenni szokott, a módosítások mélyebben gyökeredznek, mint az kívülről látható, és Wokingban új vázat is alkottak.

    „Az autó innovatív, az elrendezés nagyjából összes alapvető komponense végbement valamennyi innováción, és olykor nemcsak amiatt, hogy mindegyikkel nyerjünk némi köridőt, hanem azért is, hogy technikai lehetőségeink nyíljanak a fejlesztésre. Ezek a változtatások többségében aerodinamikai célokat szolgálnak, de egyes esetekben a mechanikus tapadást igyekeznek javítani. Az első szárnytól a váltóig, az ütközési struktúra és minden optimalizálásra került, néha kisebb mértékben, olykor pedig eléggé jelentősen” – magyarázta a csapatfőnök.

    Stella példát is mondott: a felfüggesztés átszabása ugyanis csak részben történt a gumikezelés javítása miatt, és ezeken a területeken is próbáltak aerodinamikai előnyökhöz jutni, mint az manapság bevett szokás. Ez a rész aligha fog jelentősen változni a szezon előtti tesztre és az első versenyre, de mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szárnyak (amelyek nagyon hasonlítanak a tavalyi utolsó futamon használtra) terén nyilván nem mutattak meg mindent. Stella azonban hangsúlyozta, hogy a kocsi nagy része olyan, amilyen a folytatásban is lesz.

    Az olasz szakember összességében „bátornak” és „agresszívnak” titulálta az idei autót fejlesztési szempontból, ami furcsa lehet, lévén az MCL39 nagyon hasonlít az MCL38-ra – már amennyit az álcafestéstől látunk belőle a nem túl közeli és érdekes szögből készített fotókon –, de valójában komoly változáson esett át. A The-Race arról ír, hogy mivel ez az első autó, amelynek a teljes tervezési folyamatában részt vett a Red Bulltól elcsábított Rob Marshall, ezért több helyen is magán viseli a szakember keze nyomát. Mivel Marshall egyik szakterülete a különböző részegységek elrendezésének optimalizálása és a Red Bullnál is nagyon hatékony volt ezen a téren, ezért a váz, a hűtési elrendezés és egyéb elemek újratervezése is nagyban az ő munkája. Ezek kimondottan olyan változtatások, amelyek célja nagyobb mozgásteret adni az aerodinamikai szakembereknek.

    Nem sietik el

    Az idei évben minden csapat számára az átlagosnál is lényegesebb lesz, hogy miként osztja meg forrásait az idei és a jövő évi autó között, hiszen 2026-ban átfogó szabályváltozások lépnek életbe, így az idén tanultakat nem lehet majd átültetni a következő évre. Stella erről azt mondta, nem kapkodnak, és elsősorban a tavalyi szezon szorossága határozta meg a fejlesztési ütemtervüket.

    „Nem változtattunk a megközelítésünkön a fejlesztések ütemezését illetően úgy, hogy azokat előbbre hoztuk az évben. Mindössze próbáltuk a lehető leggyorsabban fejleszteni az autót, ami azt jelenti, hogy lesznek némi fejlesztések a szezon korai versenyein. De ez a 2026-os szabályváltozások nélkül is így lenne. A lehető leggyorsabban dolgozunk, mert tisztában vagyunk vele, hogy még ha a tavalyi szezon sikeres is volt, a teljesítmény szempontjából látott kis különbségek azt jelentették, hogy agresszívnak kell lennünk az idei autóval, és a lehető legtöbb teljesítményt kell kisajtolnunk belőle.”

    „A különbségek tavaly annyira kicsik voltak, hogy a többi csapat fejlődését figyelembe véve, ha nem fejlesztünk a lehető leggyorsabban, nagyon gyorsan el tudjuk veszíteni minden előnyünket. Úgyhogy teljes gázzal dolgoztunk, és majd meglátjuk, sikerült-e nagyobbat előrelépnünk, mint a riválisainknak.”

    Ez gyors volt: Hamilton olaszul mond beszédet – bár egy apró részlet ront az értékén

  • Váratlan: Leopárdfestéssel belopakodott a 2025-ös McLaren

    Váratlan: Leopárdfestéssel belopakodott a 2025-ös McLaren

    Először mutatkozott meg és gördült egyúttal pályára egy 2025-ös Forma-1-es versenyautó: a konstruktőri címvédő McLaren előzetes bejelentés nélkül Silverstone-ban fedte fel idomait, egy különleges festéssel.

    A wokingi istálló nem tett előzetes bejelentés arról, hogy bemutatná az autóját, noha intenzív és sejtelmes közösségi médiás aktivitás előzte meg, hogy egyszer csak közzétett egy képet arról, amint új autója, az MCL39 már a silverstone-i bejáratását teljesíti Lando Norris kezei alatt.

    Az autó narancssárga-fekete foltos festést kapott, ami csak ideiglenes megoldás, s egyúttal álcafestésként is funkcionál. A jövő keddi, február 18-i közös londoni festésbemutató előtt ugyanis egyetlen csapatnak sem engedélyezett, hogy felfedje végleges 2025-ös színösszeállítását.

    „Ez a nap egy fontos mérföldkő a 2025-ös bajnoki címért folyó harcunkban. Jó érzés, hogy első alkalommal pályára vittük az idei bajnoki kihívónkat, az MCL39-est, ezzel prezentálva a csapatunk kemény munkájának termékét” – fogalmazott a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown.

    „Az idei év minden korábbinál szorosabb lesz, így sok a teendőnk, ha meg akarjuk tartani a konstruktőri címet, illetve rá akarunk menni az egyénire is – mondta Norris, aki tavaly a második helyen zárta a szezont Max Verstappen mögött. – Amióta megkezdtem a felkészülést a csapat főhadiszállásán, pozitív, de koncentrált hangulattal szembesülök.” Csapattársa, Oscar Piastri szintén kipróbálhatta az autót a filmforgatási nap keretében egy autó által teljesíthető maximum 200 kilométer során.

    Pénteken, február 14-én a Williamstől várható a következő, szintén ideiglenes festéssel bemutatkozó 2025-ös autó, szintén Silverstone-ban – a McLarennel ellentétben a grove-i csapat ezt az eseményt már jó előre bejelentette.

  • Norris: Felkészültebben várom az új szezont

    Norris: Felkészültebben várom az új szezont

    Lando Norris nyilatkozott az új idényhez közeledve a McLaren honlapjának, és úgy érzi, jobban sikerült a felkészülése a 2025-ös megmérettetésre, mint az előzőre.

    Norris tavaly harcolhatott először az F1-es világbajnoki címért, de alulmaradt Max Verstappennel szemben. Ebben a McLaren és a saját hibái is szerepet játszottak, részben abból kifolyólag, hogy a versenyző, illetve az elmúlt bő egy évtizedet tekintve a csapat is először volt részese a világbajnoki címért vívott küzdelemnek, amiben előnyből indult a Red Bull a friss tapasztalatokkal.

    A brit pilóta a Pirelli számára végzett gumiteszt után nyilatkozott a McLaren honlapjának. „Jó tél volt, az edzés és az előkészületek szempontjából az egyik legsűrűbb. Úgy érzem, hasznosan töltöttem, hatékonyabban, mint tavaly, és ennek örülök” – mondta, arra nem térve ki, hogy pontosan miért tekinti hatékonyabbnak a mostani állapotot.

    „Rengeteg különféle dolgot csináltam, sok különböző országban, hogy biztosítsam, minden szemszögből felkészültebb legyek, mint tavaly.”

    A Forma-1-es csapatok közös tesztelése két hét múlva, Bahreinben kezdődik, az első verseny helyszíne pedig ezúttal Ausztrália lesz, a március 15-16-i hétvégén. A McLaren és Norris megpróbálja átmenteni a 2024-es formáját, amivel a narancssárga színű autók az erősorrend tetejére ugrottak tavaly.

    Norris már másként gondolja, hogy nyerhetett volna-e tavaly

  • Még egy rivális csapatfőnököt is izgalomba hozott, amit a Ferrari és Hamilton művelt

    Még egy rivális csapatfőnököt is izgalomba hozott, amit a Ferrari és Hamilton művelt

    Andrea Stella elismeri, olaszként és korábbi Ferrari-csapattagként még neki is borsózott a háta annak látványától, ahogy Lewis Hamilton megjelent vörös szerelésben. A McLaren jelenlegi csapatfőnökeként azért nem hagyja, hogy teljesen magukkal ragadják az érzelmek.

    Stella 2000-ben a Ferrarinál kezdett dolgozni a Forma-1-ben, és egészen 2015-ig része volt a csapatnak, legismertebb szerepkörében Fernando Alonso versenymérnökeként ténykedett. Ezt követően a McLarenhez is követte a spanyolt, majd 2023-ra csapatfőnöknek nevezték ki – tavaly pedig visszavezette az istállót a sport csúcsára, hiszen 26 év után először nyert konstruktőri bajnoki címet a wokingi csapat, éppen a Ferrarit felülmúlva a szezonzárón.

    „Használd a tehetséged, tudjuk, hogy milyen nagy” – részben törlesztett a sors a legszívszorítóbb F1-es rádiózásért

    Hiába már riválisként tekint a Ferrarira, Stella sem tudta teljesen levetkőzni nemzeti hovatartozását, és őt is átjárták az érzelmek, miután január 20-án Hamilton először jelent meg az olasz istálló versenyzőjeként. A Ferrari tudatosan építette a várakozásokat, majd csepegtette a tartalmakat a nagy összefonódás kezdeti lépéseiről, ami már két privát tesztelést is eredményezett mostanáig.

    „Külső megfigyelőként úgy láttam, nagyszerűen kezelték a bemutatását. A Forma-1 rajongójaként, úgy, hogy korábban 15 évet eltöltöttem a Ferrarinál, még én magam is izgalomba jöttem ettől a történelmi léptékű eseménytől, hogy egy hétszeres világbajnok a Ferrarihoz, a legnagyobb múltú csapathoz érkezett” – mondta Stella az elmúlt hetek történéseiről az Autosport Awardson.

    Hasonlóra készül idén a Ferrari is, mint ami tavaly a McLarennek sikerült: megszakítani fennállása leghosszabb bajnoki cím nélküli sorozatát, hiszen immár 17 éve egyik vb-címet sem tudták megnyerni az F1-ben.

    „Egy dolog, hogy a Ferrari és Hamilton ezt jól kezelték, de ők is tudják, hogy csak az fog számítani, ami a pályán történik. A kezdeti felhajtás után ők is arra koncentrálnak, hogy minden a lehető legjobban menjen a felkészüléssel, ami pedig minket illet, igyekszünk majd megnehezíteni az életüket” – fogalmazott Stella, előrevetítve, hogy kiélezett küzdelmet hozhat a szezon a Ferrari versenyzői, Hamilton és Charles Leclerc, valamint a McLaren tavaly óta futamgyőztes fiatal párosa, Lando Norris és Oscar Piastri között.

    Most vagy soha? – Hamiltonnak az idei lehet a legnagyobb esélye a nyolcadik vb-címre

  • Norris már másként gondolja, hogy nyerhetett volna-e tavaly

    Norris már másként gondolja, hogy nyerhetett volna-e tavaly

    Lando Norris már nem állítja, hogy a 2024-es világbajnoki címet tökéletes teljesítménnyel sem hódíthatta volna el.

    Miután Max Verstappen tavaly bebiztosította zsinórban negyedik világbajnoki címét, kijelentette, hogy a McLarennel már hamarabb is világbajnok lett volna, Lando Norris nem értett egyet ezzel, mondván a sportág történetében még soha senki nem állt fel akkora hátrányból, amekkorába ő került a szezon első harmadában. A címről végül 73 ponttal lemaradó brit pilóta egy másik interjúban pedig azt is kijelentette, hogy akkor sem lett volna az övé az összetett elsőség, ha tökéletes szezont teljesít, azaz nincsenek az elrontott rajtok és egyéb, összeadva jelentős pontmennyiségbe kerülő hibák.

    Az elbukott pontok története, avagy ezért köszönheti Norris magának, hogy nem lesz világbajnok az idén

    Most azonban, több mint másfél hónappal a tavalyi szezont lezáró Abu-dzabi Nagydíj után már úgy látja, hogy reális esélye volt Max Verstappen legyőzésére. „Elérhető közelségben volt [a világbajnoki cím] – mondta egy, a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon készült interjúban. – Az idén rendbe kell hoznom néhány dolgot, dolgoznom kell néhány dolgon, és erősebben kell visszatérnem. Készen állok megtenni ezt.”

    Norris egyúttal küldött egy kis figyelmeztetést is a riválisoknak, mondván a McLaren a konstruktőri világbajnoki címmel a zsebében egyáltalán nem lazított a szezon végeztével.

    „Csapatként rájöttünk, hogy most ott vagyunk, hogy meg akarjuk könnyíteni a saját dolgunkat. Folytatni akarjuk, hogy könnyedén nyerjünk futamokat, és nem olyan nehezen, mint tavaly. Szóval a csapat nagyon fókuszált maradt. Mindannyiuknak könnyű lett volna azt mondani, hogy »jók vagyunk, megcsináltuk, most pihenjünk.« Pont az ellenkezőjét tették, és azt mondták, hogy »még többet akarunk«, és még keményebben dolgoztak, hogy az idei évre megpróbáljanak új dolgokat találni. Úgyhogy szerintem ezeket a várakozásokat pozitív dolgokká fordították, még több motivációvá és hajtóerővé, hogy újra nyerni akarnak.”

    „Ami engem illet, bármennyire is szeretném minden évben megnyerni a konstruktőri világbajnoki címet, önző módon az egyéni címre is hajtok. Szükséged van egy jó csapatra magad mögött, és szerintem nekem most pontosan rendelkezésemre áll egy ilyen. Tavaly úgy ahogy közel kerültem, de mindig egy kicsit messze voltam, de már megéreztem a győzelem szagát. Volt bennem egy olyan érzés, hogy oké, nagyjából ilyen lehet.”

    Sokan az idei évtől azt várják, hogy a McLaren folytatja a tavalyi jó formáját, és 2024-gyel ellentétben már az év elejétől a wokingi istálló lesz az, amelyet a többieknek le kell majd győzni. Amennyiben így lesz, Norris ezúttal jóval közelebb kerülhet a vb-címhez, de egyrészt egy 24 futamos szezon során menet közben is változhatnak az erőviszonyok (amire a tavalyi év remek példa), másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy Oscar Piastri személyében csapaton belül is nagy ellenállásra kell számítania.

    Kiderült, hogyan törték össze Lando Norris Ferrariját (videó)

  • „Ma már nem tennénk tönkre a motort” – rengeteget változott az F1 a McLaren két vb-címe között

    „Ma már nem tennénk tönkre a motort” – rengeteget változott az F1 a McLaren két vb-címe között

    A 2024-es Forma-1-es konstruktőri bajnok McLaren különleges módon állított emléket annak, hogy 26 év elteltével sikerült visszatérnie a sport csúcsára: megszólaltatta azon csapattagokat, akik már az előző címben is közreműködtek.

    A wokingi istállónál az Abu-dzabi Nagydíjat követően az év hátralévő része ünnepléssel telt, januárban pedig már teljes gőzzel folyik a munka az új szezonra, a csapatnál azonban tettek még egy olyan visszatekintést, amit még egyetlen másik F1-es istálló sem tehetett meg soha, hiszen senkinek nem telt még el több mint negyed évszázad két konstruktőri bajnoki címe között.

    Összeszámolták, 62 olyan alkalmazott dolgozik jelenleg a McLarennél, aki már az előző, 1998-as címnél is jelen volt.

    Akkoriban, az ezredforduló előtt még nagyon más volt a világ, máshogyan működtek az F1-es csapatok is. Még nem állt a McLaren Technology Centre, a csapat 2004-ben megnyitott impozáns főhadiszállása, s nem is volt egyetlen központja: az istálló a Surrey körzetben elszórtan elhelyezetkedő több épületben dolgozott. Nem is létezett még élő telemetriai kapcsolat a gyár és a pálya között, így a versenyhétvégéken tényleg csak a pályán zajlott a munka, nem volt otthoni háttéri támogatás. Akik nem a szezonzáró Japán Nagydíjon voltak 1998-ban, azok vagy otthon, vagy egy wokingi bowlingteremben rendezett közös versenynézésen követték az eseményeket.

    A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    Mark Ingham, a tervezőrészleg jelenlegi vezetője akkoriban szintén a bowlingterem apró tévéjén keresztül izgulta végig a versenyt, most viszont már azóta vásárolt házában, 11 éves lányával tehette ezt.

    „Még amikor szenvedett a csapat, az elszántság akkor is ott volt bennünk. Számomra az jelenti a legnagyobb örömöt, hogy mindenki láthatja, miben járult hozzá az eredményhez. Nagyon hosszú ideje, nagyon keményen dolgoztunk, és most végre visszaigazolást kaptunk mindezért. Nagyon más a győzelemért versenyezni, mint a 10. helyért vagy néhány pontért. Igen, több befektetett munkát, nagyobb elhivatottságot igényel, nagyobb feszültséggel jár, de a beteljesülés szintén sokkal nagyobb örömöt hoz” – fogalmazott most Ingham.

    A mindkét vb-címet átélő 62 csapattag közül viszont a marketingigazgató Mark Norris az egyetlen, aki 1998-ban és 2024-ben is a helyszínen nézhette végig a nagy pillanatot, s most egy érdekes különbségre mutatott rá a két korszak között.

    „Az ünneplések akkoriban még nagyon máshogy néztek ki. Ma már semmiképp nem tennénk ilyet, de akkor beindítottuk az autót és addig pörgettük a motort, amíg tönkre nem ment. Ezt pedig a nézőtérről nagy örömujjongás kísérte.”

    Voltak azonban fontos hasonlóságok is a két év bajnoki harca között: mindkétszer a McLaren érkezett pontelőnnyel a szezonzáróra, és mindkétszer a Ferrari volt az ellenfél, akiknek ráadásul egyik autója a mezőny végére került. 1998-ban Szuzukában Michael Schumacher lefulladt a rajtrácson a felvezető körben, tavaly pedig Charles Leclerc-t sújtotta motorcserés büntetés. Ám míg 26 évvel ezelőtt nem kellett különösebben izgulnia a McLarennek a futam alatt, ezúttal más volt a helyzet: miután Oscar Piastrit a rajtnál kiforgatta Max Verstappen, ők is elveszítettek egy autót az élmezőnyből, s a végén Lando Norrisnak mindenképpen Carlos Sainz előtt kellett célba érnie, hogy megmaradjon a pontelőny.

    „Amikor láttam, mi történt Max és Oscar között, azt éreztem, hogy ez már nem nekünk áll – emlékezett vissza Mark Norris. – Az az ütközés után csak az utolsó öt körben mertem újra belenézni, és akkor sem voltam képes nyugodtan ülni. A küszöbén álltunk valaminek, amit már nagyon hosszú ideje nem értünk el, hogy a McLaren visszakerüljön a mezőny élére, ahova mindig is tartozott. Amikor Lando áthaladt a célvonalon, örömkönnyekben törtem ki. Nagyon hosszú idő telt el, és boldog vagyok, hogy mindkét alkalommal itt lehettem.”

    Magánrepülő, burgerzabálás – a McLaren szürke eminenciásainak életre szóló ünneplése volt

  • A McLaren leigazolta a Sauber korábbi csapatfőnökét

    A McLaren leigazolta a Sauber korábbi csapatfőnökét

    Nem hagyja el az F1 világát Alessandro Alunni Bravi, aki nemrég távozott a Sauber csapatfőnöki pozíciójából: a McLaren csapatához igazol egy újonnan létrehozott feladatkörbe.

    Az üzleti, nem pedig a mérnöki téren jártas Alunni Bravi 2017-ben érkezett meg a Sauber csapatvezetésébe, az előző két szezonban csapatfőnökként ő képviselte az istállót a nyilvánosság előtt. Februártól viszont már a McLaren egyik vezetője lesz az üzleti ügyekben, és közvetlenül Zak Brownnak jelent majd.

    Alessandro Alunni Bravi Fotó: Sauber

    Bravi irányítása több területre kiterjed az újonnan létrehozott pozícióban: a feladatköre érinti a jogi ügyeket, a versenyzők szerződését, és ő irányítja majd az F1-es csapat versenyzői akadémiáját. Utóbbinak ékkövének jelenleg a 17 éves amerikai Ugo Ugochukwu számít, aki tavaly megnyerte a Formula Regional makaói futamát, bár a Formula Regional európai sorozatában csak a 11. lett az összetettben.

    Az üzleti ügyeket korábban irányító Stephanie Carlint más pozícióba helyezik át, és személyes okból a McLaren kommunikációs igazgatója, Steve Atkins is távozik a tisztségéből két év után.

    A McLaren szembemegy a közhiedelemmel idén

  • A Red Bull elárulta, milyen előnye illant el

    A Red Bull elárulta, milyen előnye illant el

    A McLaren rájött valamire, amivel hatékonyabban oldottak meg egy fejtörőt, mint ahogy azt a Red Bull kezelte.

    Mint tudjuk, a Red Bullnál tavaly végül belefért a több hónapig tartó zsákutcába tévedés a fejlesztéssel, Max Verstappen így is világbajnok lett. Azóta nagyjából felgöngyölítette a csapat, hogy mi okozta a bajokat, de a 2025-ös idénynek nem favoritként vágnak neki.

    Pierre Waché technikai igazgató elsősorban bizonyára a McLarenre célozva rámutatott, hogy mely területen előzte be őket a konkurencia: a jelenlegi autókra jellemző az alulkormányzottság a lassú, a túlkormányzottság a gyors kanyarokban, és ezt a mérnöki kihívást szofisztikált módon kell megoldani, hogy az autó egyensúlya jó legyen, de ne kelljen kompromisszumot kötni a futómű és a hasmagasság beállításával. Adjuk hozzá ugyanis a delfinezés/pattogás problémáját, és máris irtózatosan nehéz győzelmi ambíciókkal mozogni a koordinátarendszerben.

    A Red Bull itt került lépéshátrányba, ahogy a McLarennél kevésbé hatékonyan kezelte a feladványt a balansszal. „Két éven át hasznot húztunk belőle. A többiek nemrég kezdték el kihasználni a lehetőséget az autó egyensúlyának javításával, így most már előttünk járnak – mondta Waché a The Race-nek. – Mi másképp oldottuk, más csapatok viszont az első légterelő hajlásával.”

    A Red Bull az egyik riválisát segíti kedvezménnyel, egy másikat nem

    „A futómű bizonyos mértékű rugalmas mozgása szükséges ahhoz, hogy az aerodinamikai egyensúly a sebesség függvényében változzon, vagyis minél lágyabbra hangoljuk a futóművet, az annál jobbat tesz a balansznak, de a leszorítóerőnek nem. De a többi csapat első szárnya lehetővé tette nekik, hogy jóval feszesebb felfüggesztéssel alakítsák az autó egyensúlyát.”

    Az említett feszes futóművek azért fontosak a leszorítóerőhöz, mert a végső soron a tapadást biztosító légáramlások így működnek kiszámíthatóan. Azokkal a bizonyos hajlékony szárnyakkal a McLaren és a Mercedes mozgástere ennél a paraméternél bővült az egyensúly javításához, de a Red Bull a Ferrarival karöltve az FIA-hoz fordult, hogy betiltsák a megoldást – hiába.

    „Próbáltunk válaszokat kapni, hogy tudjuk, merre haladjunk tovább, mert a mi értelmezésünk szerint ez nem volt megengedett” – mondta Waché. Ők maguk elkezdték vizsgálni, átvegyék-e a megoldást, de az erőforrások hiánya miatt lemondtak róla.

    A technikai igazgató egyúttal tagadta, hogy a Red Bull előnye azért tűnt el, mert az FIA betiltotta az autókon az asszimetrikus fékezési rendszereket, vagyis hogy egy tengely két oldalán eltérő erővel lehessen lassítani a kerekeket.

    Elképesztő összeg jelent meg arról, Verstappent mekkora gázsiért édesgetné magához egy másik csapat

  • Itt nem lesz olyan háború, mint Prost és Senna idején

    Itt nem lesz olyan háború, mint Prost és Senna idején

    A McLaren hasonló helyzettől tarthat, mint ami 1989 végére polgárháborús övezetté változtatta a csapatot, de Oscar Piastri szerint nem fenyeget ez a veszély.

    Alain Prost és Ayrton Senna rivalizálása annak idején annyira elfajult, hogy csapattársként második közös idényük utolsó hónapjaiban már nem is beszéltek egymással, és a konfliktus az 1989-es Japán Nagydíjon bekövetkezett ütközésben csúcsosodott ki.

    A McLaren abban az értelemben hasonló helyzetből várja az új szezont, hogy előzetesen az ő autójukat várja a közvélemény a legjobbnak, a két versenyzőjük pedig közel azonos kvalitású, ami a vb-címért támadás esetén történelmileg ritkábban hozott jó, mint rossz következményeket.

    Piastri megérzése mégis az, hogy náluk nem lesz baj. „Az F1 akkoriban nagyon más volt, és a csapatunk, valamint a versenyzői is nagyon más karakterek. Amikor neccesebb szituációnk alakult ki a pályán, vagy valamelyikünk nem értett egyet valamilyen döntéssel, mindig átbeszéltük, és utólag értékelve ez nagyon hasznos volt” – mondta a RacingNews365-nek.

    A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    „Nem látok problémát abban, ahogy kezelni fogjuk a helyzetet. Szerintem Andrea [Stella csapatfőnök] egyik erőssége az, ahogy megbirkózik a nehezebb egyénekkel. Jó lenne, ha nyernénk bajnokságokat, mint Senna és Prost, de nem tudom elképzelni, hogy hasonló incidenseink lennének.”

    „Sohasem találkoztam Ayrtonnal, és Alain-nel sem, amíg versenyzett. De úgy gondolom, mi megmutattuk a tetteinkkel, hogy együttműködőek vagyunk csapaton belül, ilyen a szervezeti kultúra. Természetes, hogy amikor egy csapat mindkét pilótája a győzelmekért harcol, kialakulnak feszültebb pillanatok, ez elkerülhetetlen. Nálunk nem volt túl sok eddig, és minden azon múlik, hogyan kezeljük őket.”

    A McLaren azt ígérte, azonos feltételeket kínál mindkét pilótájának a 2025-ös szezonra fordulva, tehát a tavaly a Max Verstappen kihívójává előlépett Lando Norris előzetesen nem kap kiemelt bánásmódot. Az egyre több rutint gyűjtő Piastri azonban vélhetően tovább erősödik, és amikor fiatal, sikeréhes versenyzők egymást le akarják győzni, ott nagyon résen kell lennie a csapatvezetésnek, hogy kordában tartsák a dolgokat. 

    A puding próbája az evés, és elég egyetlen szikra, hogy helyrehozhatatlan károk keletkezzenek, ahogy Prost és Senna esetében láttuk. (Náluk az 1989-es imolai futamon történt meg ez, de Prost már az előző évi Portugál Nagydíjon is nehezményezte, hogy brazil csapattársa kis híján a falhoz szorította.) Különbség ezúttal az is, hogy akkor a McLaren kiemelkedett a mezőnyből, most viszont csak csekély előnyük lehet, ha tényleg övék marad a legerősebb autó, vagyis a pilóták az egymás elleni küzdelemmel többet veszthetnek.

    A McLaren szembemegy a közhiedelemmel idén

  • A McLaren szembemegy a közhiedelemmel idén

    A McLaren szembemegy a közhiedelemmel idén

    A McLaren F1-es csapatánál azt állítják, náluk a 2025-ös műszaki fejlesztés sem szenved csorbát amiatt, hogy idén már figyelembe kell venni a következő szabályrendszer szerint készülő autókra szánt erőforrásokat is.

    Az F1-es autókra vonatkozó szabályok néhány évente nagyobb mértékben megújulnak, nagyjából évtizedenként egyszer-kétszer pedig teljesen új időszámítás kezdődik velük. 2026-ban ez lesz, ami a kasztnit és a motort egyaránt érinti, és ilyenkor jellemző, hogy a reform bevezetése előtti évben a csapatok már nem nagyon keresik a fejlődési lehetőséget az aktuális szabályrendszerben készült autóval, hiszen az elért hasznot nem tudják tovább kamatoztatni.

    A fejlesztési hajlandóságot mérsékli a nemrég bevezetett költésvetési keret és a szimulációs korlátozások intézménye is, így pénzügyi szempontból sem jelent jól megtérülő befektetést a kifutóban lévő modelltípusra sok pénzt fordítani. A McLaren mérnöki stábjának egyik igazgatója viszont azt állítja, náluk 2025 sem szenved hátrányt 2026 közeledése miatt.

    „Azt gondolom, adott a lehetőség megnyerni a bajnokságot 2025-ben és 2026-ban is, és mi természetesen mindkettőt szeretnénk. 2025-öt nem lehet megnyerni fejlesztés nélkül – mondta Neil Houldey az Autosportnak. – Nincs akadálya, hogy a csapatok sokat javítsanak az autójuk teljesítményén, és ebben nekünk is részt kell vennünk a bajnokság megnyeréséhez.”

    A Ron Dennis-féle McLaren ma már nem lenne életképes F1-es csapat, állítja Brown

    „2025 nekünk olyan, mint bármely másik év, amikor megmutathatjuk, mire képes a McLaren.”

    Természetesen lehet, hogy a többi F1-es csapat sem úgy cselekszik, ahogy a közkeletű vélekedés tartja, és egészen az utolsó versenyekig készít majd újításokat – sok múlhat a világbajnoki tabella alakulásán, hiszen a kiélezett küzdelmet hozó 2021-es szezon végén a Mercedes és a Red Bull sem ült tétlenül a babérjain. Ugyanakkor 2013-ban, a turbóhibrid éra előtti utolsó félévben jobbára mindenki csak szemlélte, ahogy Sebastian Vettel és a Red Bull elsétál a vb-címmel, míg 2008-ban, egy nagy aerodinamikai reform előtti idényben a BMW állt le korán a fejlesztésekkel, ami Robert Kubica esélyeinek ártott.

    A csapat vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy a McLaren a fejlesztési szemléletében sem követi a korábbi irányt. „Most már más gondolkodás jellemzi a csapat önbizalmát, bátorságát a következő évi autó fejlesztésénél. Nem csak faragni akarunk a kocsin itt-ott, mert az már egész jó. Felrakunk néhány olyan elemet, ami bátor kockázatvállalásnak számít” – mondta Zak Brown az Autosportnak.

    Az előző évet azzal a szándékkal kezdtük, hogy legyünk olyan jók, mint a többi élcsapat, de most már mindenkit le akarunk győzni. Az előző évben a legjobb három közé akartunk kerülni és megszerezni Landóval az első győzelmet, de ezen túljutottunk. Mindkét pilótával a világbajnoki címért akarunk harcolni.”

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől