A bahreini F1-es teszt második napja már többet elárult arról, hogy mi lehet az erősorrend a 2025-ös szezon kezdete előtt, de azért még bőven vannak kérdőjelek. A McLaren ugyanakkor nagyon erősnek tűnik.
Az évek során annyit hallhattuk – többek között maguktól a csapatoktól is, amelyek ilyenkor tudatosan igyekeznek levenni magukról a terhet és rápakolni azt a riválisokra –, hogy ez csak tesztelés, nem szabad kiindulni belőle, hogy a végén még el is hittük. Pedig nagyon is szabad, csak nem ész nélkül, hiszen nyilvánvalóan számos tényezőt nem ismerünk, de van, amit viszont igen, Ezekből és egyéb megfigyelésekből pedig igenis le lehet vonni olyan következtetéseket, amelyek ha nem is adnak választ minden kérdésre, de közelebb visznek minket a szezon elején várható erőviszonyokhoz.
Mióta élőben közvetíti az F1 a tesztelést és számos olyan adat áll az újságírók rendelkezésére, amelyekből számolhatnak, azóta pedig még kevésbé lehet félrevezetni a világot úgy, ahogyan például a Brawn GP próbálta meg 2009-ben. Így aztán sokszor egy-egy elsőre elképzelhetetlen forgatókönyvet is meg lehet jósolni, miként testvéroldalunkon neves, a helyszínről tudósító szakírók információit is felhasználva megtettük azt két éve Fernando Alonso és az Aston Martin esetében. Kaptunk érte hideget-meleget, de a végén csak kiderült, hogy a Red Bull mögött az Aston a második erő.
Most ilyesmit még nem lehet kijelenteni, de azt igen, hogy a második tesztnap után a McLaren tűnik a legerősebbnek a McLaren–Ferrari–Mercedes hármasból. Erre azért lehet az eddiginél erősebb következtetéseket tenni, mert a második tesztnap délutánján Lando Norris, Charles Leclerc és Andrea Kimi Antonelli is teljesített versenyszimulációt. Nem megtankolt autós etapot, hanem versenyszimulációt, azaz elindultak, és lefutották a Bahreini Nagydíj távját (51 kör), tehát mindhárman egy teljes futamra megtankolt autóval, nagyjából hasonló időszakban (ez a hőmérsékleti viszonyok és a pálya állapota miatt lényeges) köröztek. Az egyedüli ismeretlen a használt motorüzemmód, de drasztikus eltérések ezen a téren sem szoktak lenni, hiszen a túlságosan letekert motorral csak azt érnék el a csapatok, hogy nem releváns adatokat gyűjtenek.
Így alakultak a körátlagok:
1. etap
körátlag
megtett kör
gumikeverék
Norris
1:35,5
17
C3
Leclerc
1:35,9
15
C3
Antonelli
1:35,9
16
C3
2. etap
körátlag
megtett kör
gumikeverék
Norris
1:34,4
16
C1
Leclerc
1:34,8
16
C2
Antonelli
1:34,6
13
C2
3. etap
körátlag
megtett kör
gumikeverék
Norris
1:32,9
18
C2
Leclerc
1:34,2
20
C1
Antonelli
1:34,0
19
C1
Norris, Leclerc és Antonelli tehát azonos keveréken (C3) kezdett, majd a második etapban utóbbi kettő C2-est kapott, míg előbbi C1-est, a harmadik etapra pedig fordítva, azaz Norris C2-esre váltott, Leclerc és Antonelli pedig C1-esre. Az eltérő időben feltett C1-es és C2-es gumi a McLaren és a két rivális csapat összevetésében bonyolítja a képet, hiszen benne van a pakliban, hogy a McLaren gumistratégiája volt a jobb, és a C2-es gumi volt a megfelelő választás a könnyebb autóhoz az utolsó etapra, míg a még nehezebb autónál a tartósabb C1-es bizonyult jobb versenyguminak.
Az utolsó etapban látott több mint 1 másodperces fölény azonban így is rengeteg, és Norris a C3-as keveréken is adott 4-4 tizedet Leclerc-nek és Antonellinek. Amennyiben pedig ez egy tényleges verseny lett volna, Norris fél 31 másodperccel ért volna célba Leclerc, és 33-mal Antonelli előtt.
De nemcsak ez utalhat arra, hogy a McLaren lehet az a csapat, amelyiket a szezon elején el kell kapnia a többieknek, hiszen a wokingiak úgy, ahogy van tettek a második napon a kevesebb üzemanyagos körökre (Norris a 14., Piastri a 13. helyen zárt az összesítésben), és inkább az autó megismerésére, a szokottnál több aerodinamikai tesztre és a beállítások próbálgatására koncentráltak. Eközben viszont láthattunk egy, a többiekre nézve intő jelet: Norris a tesztnap legvégén, már kerékcsere-gyakorlás közben úgy repesztett egy lila első szektort használtabb C3-asokon, hogy a kör végén bement a bokszba.
A Ferrari sem mozgott rosszul, de a McLaren erősebbnek tűnik / Fotó: Antonin Vincent / DPPI
Mit csinált a Red Bull és a Williams?
A bikásokat nem véletlenül hagytuk ki a fentebbi összevetésből, a csütörtöki napot végig az autóban töltő, vízszivárgási problémák által hátráltatott Liam Lawson ugyanis nem futott teljes versenytávot, ezért róla nem állítható biztosan, hogy ugyanannyira megtankolt autóval körözött délután, mint a Norris, Leclerc és Antonelli. Az első etapjában ráadásul nem a C3-as, hanem a C2-es gumikat használta, amelyeken 18 kör alatt 1:35,6-os átlagot hozott össze, azaz mindössze egy tizeddel rosszabbat, mint Norris. A második etapja már nem volt ilyen acélos, itt 21 kör során 1:35,2-es átlagot ment C1-es keveréken, jóllehet, az etap közepén becsúszott egy 1:36,9-es idő, ami után két körbe telt, mire visszagyorsult a korábbi tempóra.
Így még ha versenyszimulációnak is indult a virtuális futam, és csak valamilyen probléma miatt kellett megszakítani 44 kör után, akkor is nehéz belőni a Red Bull tempóját, másrészt rájuk is érvényes az, ami a Mercedesre, a brackley-ieknél ugyanis Antonelli még nem feltétlenül jó támpont, hiszen akárhány ezer kilométert tesztelt már korábbi autókkal, ezeket a Pirelli demógumijain tette, aktuális F1-es gumin versenytávot így most teljesített először, azaz nem feltétlenül optimális még a gumikezelése. Lawson ennél persze már valamivel tapasztaltabb – nem sokkal, csak 11 futammal –, de a Red Bull neki is új autó, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Verstappen kezei között egészen biztosan többre képes.
Liam Lawson a Red Bullban / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ami tesztnapot az első helyen záró Williams-t illeti, Alex Albon az F1 TV-nek nyilatkozva elég erős célzást tett rá, hogy Carlos Sainz autója kevesebb üzemanyaggal érte el a legjobb időt, mint amennyivel az élmezőnyben záró többi csapat gyorsköröket tett meg, amire már csak az is logikus magyarázat lehet, hogy Sainznak ez volt az utolsó alkalma az FW47-esben, és a csapat lehetőséget akart neki biztosítani arra, hogy Melbourne előtt megnézze a kocsi egyensúlyát könnyű állapotban. Amennyiben ehhez még a motort is feltekerték, minden kérdés elszáll Sainz Ferrari-verő tempója körül.
A spanyol versenytempójára sajnos nem kaptunk választ, mert a Williams rendes versenyszimuláció helyett 8-10 körös etapokat ment délután, de a csapat ettől még összehasonlíthatatlanul felkészültebb annál, amilyen tavaly ilyenkor volt, a végre nem egy éves, hanem aktuális Mercedes hátsó felfüggesztéssel szerelt FW47-esben pedig a tesztet a pálya széléről figyelő szakértők szerint abszolút ott van a potenciál, hogy ha az élmezőnybe nem is, de a középmezőny elejére odaérjen.
Nagyon minimális következtetéseket lehet levonni a McLaren által az élen zárt első bahreini tesztnap alapján, de az például látszott, hogy a Red Bull bár idegesen viselkedett, a tempója ígéretes volt, míg a Ferrari Helmut Marko által is kiemelt lassúsága megtévesztő lehet.
Az szezon előtti F1-es tesztelés első napjára általánosságban igaz, hogy a későbbi napoknál is kevesebb következtetést lehet levonni belőle, hiszen ilyenkor a csapatok még a kezdeti ismerkedési fázisban tartanak az autóikkal, és a napjuk nagy része azzal telik, hogy alapvető beállítási konfigurációkat, eltérő hasmagasságokat, felfüggesztés-beállításokat és egyéb dolgokat próbálnak ki, és majd csak a második naptól kezdve tolódik el a hangsúly a teljesítmény irányába.
Ezt a Lando Norris révén a leggyorsabb időt autózó McLaren példáján is láthattuk, hiszen a wokingiaknak fél napba telt eljutni oda, hogy komoly mért körrel próbálkozzanak, de amikor megtették, mindenkinél gyorsabbak voltak – Norris több mint 4 tizeddel vette át a vezetést, hogy a folyamatosan javuló esti körülmények között aztán Russell és Verstappen is felzárkózzon rá, miközben a McLaren már hosszabb etapokkal volt elfoglalva.
Hogy még nehezebb legyen bármilyen következtetést levonni bármiből, Bahreinre nem jellemző hűvös időjárás (soha nem volt több 17 foknál a nap során) fogadta a mezőnyt. „Meg kell próbálni kitalálni, milyen lenne, ha 20 fokkal melegebb lenne, és a szél iránya 180 fokkal eltérne. Erre használjuk a szimulátort. Mert szép és jó azt mondani, hogy az autó jónak érződik Bahreinben 15 fokban, de soha nem fogunk Bahreinben versenyezni 15 fokban és olyan erős szélben, mint amilyen ma volt” – idézi az Autosport a második helyen végző Russellt, aki mindenki máshoz hasonlóan nem vont le messzemenő következtetéseket az első napból.
A Red Bull sem vetemedett erre, noha Max Verstappen elmondta, csak kellemes meglepetések érték, és az elődjére megszólalásig hasonlító RB21-es végig azt csinálta, amit kért tőle. Ez mondjuk kívülről olykor másként nézett ki, hiszen az autó a holland, de különösen Liam Lawson alatt volt igencsak ideges – utóbbi meg is pördült egyszer –, de Verstappen szokásához híven így is gyors volt vele, a hosszabb etapjai pedig kifejezetten ígéretesen alakultak.
Nyilván itt is le kell szögezni, hogy sem az üzemanyag-mennyiséget, sem a motorbeállítást nem ismerjük, de a négyszeres világbajnok néhány körrel rövidebb, C3-as gumin teljesített etapja során körönként átlagosan 4 tizeddel volt gyorsabb az ugyanilyen gumin autózó Norrisnál. Eközben Russell már átlagosan több mint fél másodpercet kapott és a köridejeinek romlásából ítélve erős gumikopástól szenvedett.
Ami a Ferrarit illeti, Charles Leclerc Norristól 4 tizeddel elmaradó negyedik idejéből nem szabad kiindulni, mert azt elég korán futotta meg a délutáni etapban, amikor a körülmények még jelentősen rosszabbak voltak, mint Norris, Russell és Verstappen leggyorsabb körének teljesítésekor. Emellett a Ferrari a köridőkből és az SF-25-ös viselkedéséből ítélve jobban megtankolta az autót hosszabb etapokra, mint a Red Bull, a McLaren és a Mercedes a saját autóját. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanakkor csalódáskeltőnek nevezte az olaszok teljesítményét, mondván többet vártak tőlük, miközben a McLarent és a Mercedest is következetesnek és gyorsnak írta le. De persze tudjuk, hogy a pszichológiai hadviselést nem lehet elég korán elkezdeni…
A középmezőnyre tekintve a Williams biztatónak tűnt, de az Aston Martinnak is voltak jó pillanatai, míg a Racing Bulls, a Sauber és a Haas tanyázott a mezőny végén. Ez azonban már ma változhat, mert a csapatok el fognak kezdeni jobban a teljesítményre koncentrálni, és akár már versenyszimulációkat is láthatunk majd sima megtankolt autós etapokon túl. Remélhetőleg az időjárás nem fog közbeszólni, ugyanis már még nagyobb az eső valószínűsége…
Lando Norris és a McLaren volt a leggyorsabb az első a bahreini F1-es teszt nyitányán, de ez még vajmi keveset jelent. Az első napot áramszünet és egy kis eső is nehezítette.
Véget ért a várakozás, Bahreinben elkezdődött az idei Forma–1-es idény érdemi része a három napos előszezoni teszttel. Az első napon leginkább a teljes valójukban először nyilvánosság elé álló autókon; a csapatot váltó pilótákon és az újoncokon volt a hangsúly, de azért történtek más érdekességek is.
A helyi idő szerint délelőtt 10-től délután 2-ig (magyar idő szerint reggel 8-tól délig) tartó első felvonás viszonylag eseménytelenül telt, és egy kivételtől eltekintve tulajdonképpen teljesen simán zajlott (a kisebb megcsúszásokat és ártalmatlan pályaelhagyásokat leszámítva, persze). A kivételt az elődjéhez képesti hasonlósággal sokakat meglepő Red Bull RB21-essel ismerkedő Liam Lawson megforgása jelentette: az új-zélandi a harmadik óra kezdetén csúszott meg a kettes kanyarban, majd ellenkormányzás után az autója ostorként csapott át a másik oldalra, ő pedig négy keréken csúszva kockázta le mind a négy gumiját, majd továbbment és visszatért a garázsba.
A délelőttöt végül a Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli zárta az első helyen 1:31,428-cal (ez 1,5 másodperccel lassabb Carlos Sainz 2024-es teszten elért abszolút legjobbjánál, és kevesebb mint egy tizeddel Max Verstappen tavalyi első napon futott 1:31,344-es idejénél), miközben a legtöbb kört, szám szerint 78-at is a 18 éves olasz tette meg. Antonellit 0,132 másodperces hátrányban Lawson követte, a harmadik helyre pedig szintén csak 0,145 másodperccel elmaradva Alex Albon ért oda a Williamsszel.
Persze a tesztelésen úton-útfélen elmondja mindenki, hogy mennyire nem lehet kiindulni a köridőkből, ami nem feltétlenül igaz, de a leggyorsabb körök sorrendje sokszor valóban csalóka. És ha valamikor, akkor az első napon a legkevésbé releváns – Oliver Bearman például 4 másodperces lemaradással utolsó lett, a Haas annyira nem a köridőket helyezte előtérbe –, hiszen ilyenkor a csapatok még az alapbeállításokat keresik, méréseket és különböző összehasonlításokat végeznek, azaz a legkevésbé sem a teljesítményre koncentrálnak.
Ezért aztán az sem sokat jelent, hogy a Ferrarival Lewis Hamilton csak az ötödik helyen végzett és 0,406 másodpercet kapott Antonelllitől, és csak alig volt gyorsabb Jack Doohannél és Fernando Alonsónál. A spanyol veterán délelőttje egyébként nem volt valami produktív, hiszen mindenkinél kevesebb, 46 kört tett meg.
A délelőtti etap utáni sorrend:
Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 77 kör
Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
Piastri (McLaren): 1:32.084, 64 kör
Hülkenberg (Sauber): 1.32.169, 55 kör
Bearman (Haas): 1:35.522, 72 kör
Nincs áram, de eső igen
A délutáni felvonásra teljes sorcserét láthattunk, az összes csapat lecserélte ugyanis a versenyzőjét, így a Ferrariba Leclerc, a McLarenbe Norris, a Mercedesbe Russell, a Red Bullba Verstappen, a Racing Bullsba Hadjar, az Aston Martinba Alonso, a Haasba Ocon, az Alpine-ba Gasly, a Sauberbe pedig Bortoleto ült be.
Több mint 20 perces semmittevés után Hadjar törte meg a csendet, majd szépen sorban jöttek a többiek: Verstappen 1:31,444-el hamarosan felugrott a második helyre, de aztán Gasly 1:31,443-mal letaszította onnan, majd a délutáni második, összességében hatodik óra vége felé érkezett Russell és 1:31,082-vel odapörkölt C3-as gumin, ami után Gasly is megelőzte Antonellit. Leclerc-nek azonban mindkettejük körére volt válasza és 1:30,878-cal az élre állt.
Nagyjából 10 perccel ezután pedig olyasmi történt, amire eddig még nem volt példa: áramszünet miatt piros zászlóval kellett félbeszakítani a tesztet, ugyanis a garázsok fényei és a pálya melletti reflektorok is lekapcsoltak. A csapatok generátorai előbbiekbe aztán hamarosan varázsoltak némi világosságot, ám így is több mint 1 órát kellett várni, mire megoldották a problémát. A kiesett idő miatt a csapatok az F1-gyel közösen ezért úgy döntöttek, egy órával kitolják az első tesztnap leintését.
Így aztán szűk egy helyett szűk két óra volt még hátra, amikor folytatódhatott a gyakorlás, viszont úgy tűnt, hogy nemcsak az áram, hanem az eső is kibabrálhat a csapatokkal, elkezdett ugyanis szemerkélni. Annyira azonban nem kezdett rá, hogy ne lehessen slick gumikon körözni, Lando Norris az utolsóból utolsó előttivé váló óra végén pedig repesztett is egy 1:30,430-as időt, amivel jócskán felülmúlta Leclerc-t.
Az utolsó órába lépve Verstappen is javított és lila első szektort autózva 0,244 másodpercre zárkózott Norrisra, amivel feljött másodiknak, de Russell hamarosan letaszította őt onnan. A Mercedes britje már 0,157 másodpercre közelítette meg a McLarent. Mindketten C3-as gumit használtak.
Ezután viszont már nem változott az élmezőnyben a sorrend, mivel a csapatok többsége megtankolt autóval körözött.
Az első tesztnap végeredménye:
Élő közvetítésünket az első napról alább olvashatják:
Bahreinben három napon keresztül készül az F1 mezőnye a március közepén induló szezonra. Az első nap során vezetett élő hírfolyamunk alább visszaolvasható.
18:00 – Zárjuk is az élő hírfolyamot egy képpel arról a McLarenről, ami úgy néz ki, mintha egy gonosz lény kellemetlen nyálkájából mászott volna ki. Körének befejeztekor a McLaren szerelői körbe is vették az autót, megakadályozva, hogy az ott ólálkodó fotós képet készíthessen a műalkotásról, amit a szél és a zöld folyadék kölcsönhatása kreált.
Norris zárta végül a leggyorsabb körrel a napot, az utolsó órában már zömmel hosszú etapokkal kísérleteztek a csapatok, így senki nem jelentett veszélyt az első helyére. Mögötte Russell és Verstappen zárt, mind a 20 versenyző megfordult a pályán az első tesztnapon. És ezzel az előszezoni tesztelés harmadán már túl is vagyunk, csütörtökön és pénteken hasonló formában jelentkezünk a folytatással!
Mobil Lando Norris disemproti Flo-Viz paint.
Pas balik ke garasi, langsung ditutupin sama kru supaya gak difoto wkwkwkwkwk pic.twitter.com/e2TXFx6ixD
17:54 – A McLaren garázsában még pár perccel a kockás zászló előtt is lázasan folyik a munka, a szerelők fluoreszkáló folyadékkal fújják be Norris autóját, és jól láthatóan nem spórolnak vele. A brit néhány próbakörre ezek szerint még kihajt, amely során a csapat az autó körüli légáramlatokról szeretne további adatokat gyűjteni.
17:50 – Tíz perc van hátra a megnyújtott első F1-es tesztnapból Bahreinben. Volt itt minden, eső, áramszünet, egy csomó új környezetben lévő versenyző, és az alábbi kép alapján mondhatjuk, hogy még tűzijáték is. A hamarosan érkező összefoglaló cikkünkben fogyaszthatóbb formában is összegyűjtjük mindazt, amit a nap folyamán jelen hírfolyamunkban követni lehetett.
17:38 – Nem csak egy halom újonc és csapatot váltó versenyző jelenti az újdonságot a nézők számára az idei teszten. Hanem az is, hogy először hallhatjuk egy női versenymérnök hangját egy pilóta fülében, miután Esteban Ocon mellé Laura Müllert nevezték ki erre a posztra a Haasnál.
Müller az alábbi cikkben mesél az F1-ig vezető rendhagyó útjától:
17:30 – Az utolsó fél órába lépve többen is hosszabb etapokkal kísérleteznek már. Az alábbi X-csatornán több versenyző menetének köridőit is lehet elemezgetni.
17:22 – Egy tesztnap alapján az erősorrendre még aligha lehet következtetni, de a csapatoknak a saját helyzetükre már elég jó rálátása lehet. Az Auto Motor und Sport az Alpine-tól megtudta, hogy az enstone-i csapaton máris nagyon pozitív érzések lettek úrrá az autó teljesítményét látva. A tavalyi évkezdéshez viszonyítva persze, amikor egyes pályákon még a leglassabbnak bizonyultak, most minden előrelépésnek számít. „Nem várnak csodákat, de elég jó lehet az autó a középmezőnyhöz” – írják. Pierre Gasly is bizakodóan nyilatkozott a nap során az F1TV-nek.
17:11 – További átrendeződés az élmezőnyben: Norris mögé Russell és Verstappen ugrott fel. Leclerc negyedik, és már Sainz is ötödik. A délutáni versenyzők egyértelműen jobb tempót préselnek ki az autókból – a délelőtti leggyorsabb Antonellit már csak a tabella hetedik helyén találjuk.
17:04 – Miközben zajlik a teszt, a Motorsport Világtanács fontos változást fogadott el az idei Monacói Nagydíjra: a változatosság fokozásának jegyében két kötelező bokszkiállást írnak elő a versenyre, melyek során legalább kétféle keveréket kell majd használniuk a versenyzőknek. A kötelező két kiállás esős futam esetén is érvényes lesz.
The FIA World Motor Sport Council reviewed a proposal regarding the implementation of a mandatory 2-stop strategy (in both wet and dry conditions) for the Monaco GP, with the primary intent of improving the sporting spectacle of this Race given the notable difficulty in… pic.twitter.com/DKkuFNzHOi
16:52 – Norris áll a legrosszabbul a délutáni versenyzők közül megtett körszámban, 30-cal, a legjobb köridő terén azonban már az első, miután 1:30,430-ra javította az etalont, több mint négy tizedet adva Leclerc-nek is.
16:37 – Sainz itt egyszerre próbálgatja a pálya és a Williams határait.
16:34 – Most viszont már megérkezett a megerősítés az F1-től: a csapatokkal egyeztetve megtoldották egy órával a tesztnapot, ami így közép-európai idő szerint 18 órakor, helyi idő szerint 20 órakor ér véget.
16:25 – Arról hallani az F1TV közvetítésében, hogy akár egy órával meg is nyújthatják a mai tesztprogramot, ezzel kárpótolva a csapatokat a több egy órányi leállásért. Még nincs erről hivatalos bejelentés, jelen állás szerint tehát közép-európai idő szerint 17 órakor zárul a napi penzum.
16:17 – A tesztet tehát továbbra is Leclerc vezeti, aki nem sokkal a leállás előtt ugrott az élre a Ferrarival. És ha már Ferrari, a csapat szezonelőzetes videóját mindenkinek melegen ajánljuk az alábbi cikkben.
16:15 – Csak két csapat hozott egyáltalán magával néhány szett intermediate vagy extrém esőgumit Bahreinbe. Persze messze vagyunk attól, hogy használni kelljen őket.
16:10 – De most már tényleg szabad a körözés, aminek legegyértelműbb jele az autók sora, amelyek azonnal ki is hajtottak a pályára, próbálva behozni a kiesett időből, amennyit csak lehet. Több mint egy órás volt ez a kényszer-, illetve áramszünet.
15:58 – Közben az eső is egy újabb szintet lépett ahhoz képest, mint amikor még csak néhány csöppről beszéltünk.
15:49 – Tíz perc alatt egy autó, nem sok, annyi sem tért vissza a pályára… Ez pedig nem a saját döntésük a csapatoknak, a jelek szerint még mindig nem engedélyezett a körözés folytatása, csak az eredményjelzőkön és a közvetítésben jelent meg a zöld jelzés. Ezek szerint tévesen.
15:40 – Nnnnna, fokozatosan a pálya minden pontján, a bokszutca minden szegletében visszatért az áramellátás, felgyulladtak a fények, működésbe léptek a számítógépek és a kijelzők. A mezőny megkapta a zöld jelzést, folytatódhat a munka. Közben annyira bealkonyodott, hogy világítás nélkül már semmiképpen nem lenne helyük autóknak a pályán.
15:32 – Vicces pillanat: a Mercedesnél elővették a generátort, és akkor vették észre, hogy azon még korábbi versenyzőjük, Hamilton 44-es rajtszáma áll. Gyorsan leszedték, de a kamera gyorsabb volt.
15:25 – Másfél óra van még hátra a tesztnapból, de nagyjából fél órája már piros zászló van érvényben, és egyelőre nincs hír arról, mikor állhat helyre az áramellátás. A leállás előtti pillanatokban Norris még megfutotta első épkézláb köreit, és feljött a harmadik helyre. Az alábbiak szerint alakul tehát az állás jelenleg:
15:20 – Hamarosan itt a naplemente, de a reflektorok már világítottak a pálya körül. Russell beszélt arról, elsőre mennyire meglepődött az áramszünet pillanatában, hogy a kelleténél sötétebb volt a pálya, amikor kihajtott. Hozzátette, szerencse, hogy nem egy órával később jött az áramszünet, mert akkor sötétség borult volna az éppen pályán lévőkre.
15:11 – A versenyzők kiszálltak az autókból és az igencsak sötétbe borult garázsokban beszélgetnek a csapattagokkal. Az autón dolgozni próbáló szerelők zseblámpával világítanak. Szürreális, legalábbis az F1-es közegben.
15:03 – Piros zászló! Úgy tűnik, néhány csapat garázsában elsötétültek a monitorok, ennek lehet köze a leálláshoz, hiszen senkivel nem történt incidens a pályán.
14:53 – És már a Ferrari az első! Leclerc 1:30,878-as idővel ugrott Russell elé. A többséghez hasonlóan a monacói is sárga oldalfalú gumit használt.
14:47 – A kerekekhez kapcsolódó egy másik furcsa jelenség az Aston Martinhoz kötődik, akik egy egészen furcsa felnivel, felnifedővel álltak elő, ami hátrafelé forog menet közben. A lassításból látható, hogy tényleg ez történik, nem csupán a sebességváltozások miatt érződik így. Izgalmas kérdés, hogy ez milyen aerodinamikai előnyöket jelenthet.
14:39 – Továbbra is egy Mercedes az élen, ám immár Russell az! A brit ugyanis megfutotta a teszt eddigi legjobb idejét 1:31,082-vel, amivel 346 ezreddel felülmúlta csapattársát. Sőt, Antonelli már a harmadik helyre csúszott, hiszen Gasly is javított, amivel feljött másodiknak.
14:32 – Érdekes újdonság a Saubernél, ami a kerékcserék hatékonyságát segíti: immár a kerékpisztolyt kezelő személy közvetlenül maga előtt, a keréken felvillanó zöld fényekből látja, hogy megfelelően lett erősítve a kerék. A csapatnak a tavalyi szezon elején temérdek problémája volt a kerékcserékkel.
14:27 – Leclerc megfutotta a nap ötödik legjobb idejét, közel négy tizeddel elmaradva az etalontól. Közben esőt jelentenek a szahíri pályáról, bár csak néhány cseppet. Csütörtökre azonban esély van arra, hogy ennél valamivel több is érkezzen.
14:13 – Norris kimerészkedett a pályára a padlócsere után, de egyelőre csak két próbakör van a neve mellett. Mellette Bortoleto a másik, aki még nem rendelkezik mért körrel.
14:05 – A délutáni etapból is eltelt már egy óra, alább az első tíz helyezett pillanatnyi sorrendje. A frissen autóba ültek közül csak Gasly és Verstappen férkőzött be közéjük, ők viszont igencsak előkelő helyre.
1. Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
2. Gasly (Alpine): 1:31.443, 12 kör
3. Verstappen (Red Bull): 1:31.444, 18 kör
4. Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
5. Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
6. Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 77 kör
7. Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
8. Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
9. Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
10. Piastri (McLaren): 1:32.084, 65 kör
13:55 – Mintha csak egy kör koreográfiájához tartozna, Hadjar egy piruettel fűszerezte menetét.
13:48 – Nahát, és közben Gasly az Alpine-nal egyetlen ezreddel felülmúlta Verstappent, így már ő a második.
13:44 – Hopp, Verstappen megfutotta a nap második legjobb idejét, mindössze 16 ezreddel elmaradva Antonellitől. Úgy tűnt, ez egy előre megbeszélt pillanat volt egy fontos körre, hiszen a garázsból is árgus szemekkel figyelték Verstappen menetét és az autó viselkedését.
13:39 – Lenyűgöző összetettségű ez az aerodinamikai szenzoregyüttes a Ferrari hátulján. Ha egy múzeumban állítanák ki, simán el lehetne adni posztmodern absztrakt művészeti alkotásként, és az emberek pénzt fizetnének, hogy lássák.
13:32 – Egyre többen érkeznek közülük, de persze senki nem olyan körökkel kezd, amik veszélyeztetnék a nap legjobb időeredményeit. Akire kicsit még biztosan várnunk kell, az Norris: a Sky Sports információ szerint a McLarenen padlólemezt cserélnek, a garázst pedig el is takarták fekete panelekkel, kizárva a leskelődni vágyókat.
13:22 – Húsz perc elteltével Isack Hadjar lett az első, aki kimerészkedett a pályára a Racing Bullsszal. Gabriel Bortoleto lesz a másik újonc, aki délután autóba ül, mellettük pedig Ocon, Verstappen, Norris, Leclerc, Gasly, Stroll, Sainz és Russell érkezésére számíthatunk.
13:16 – Nemcsak Hamilton adja át az autót a nap második felére csapattársának, hanem az előzetes bejelentések alapján mindenki más is. Ha tehát minden a tervek szerint megy, ma a mezőny mind a 20 pilótája megfordul a pályán. Negyed óra elteltével azonban még senki nem merészkedett ki a garázsból a második garnitúra versenyző közül.
13:11 – Ilyet még nem is láthattunk eddig: egy teljes kör Lewis Hamiltonnal a Ferrari volánjánál fedélzeti kamerából, hogy szokjuk a látványt.
13:06 – A szezon derekán egy szabadedzés kezdeténél már aligha leszünk olyan lelkesek a bokszutcai végén felvillanó zöld lámpa láttán, mint most. Véget ért az ebédszünet, indul a délutáni 4 órás folytatás a teszt első napján!
12:35 – Antonelli a leggyorsabb lett délelőtt, de azért amikor elkezdtek kopni a gumik a W16-oson, rendesen küzdött az autóval, mint az a visszajátszásból látható volt.
12:29 – Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire akarja az idei világbajnoki címeket a McLaren, mint az, hogy ebben az évben sem használják az általuk az F1-ben elsőként és eddig egyedüliként bevezetett digitális paneleket, amelyeknek segítségével a pilótafülke két oldalán menet közben is válthattak a szponzorlogók és feliratok között. A fedélzeti kamerából jól látható megoldás tavaly év közben tűnt el, és az idei autón sem tért vissza, a csapat egyik szóvivője pedig azt mondta a Racefans-nek, hogy ennek teljesítménybeli okai vannak. A panelek 200 grammot adtak hozzá az autó súlyához.
12:17– Mint korábban írtuk, Lawson Red Bulljáról 11 óra után levált valami a célegyenesben. A visszajátszásból kiderült, hogy jókora darabot hagyott el.
12:09–Összefoglalónk az első délelőttről alább olvasható
12:05 – Az akció 13 órától folytatódik. Mint a körszámokon látható, nagyobb problémával senki sem szembesült, csak Alonso lóg ki picit a sorból lefelé, Hülkenberggel együtt csak ő nem jutott el a Bahreini Nagydíj távját jelentő 57 körig. Korábban gratuláltunk azoknak, akik eljutottak egy versenytáv feléig fél nap alatt, az utóbbi években viszont már teljesen megszokottá vált ez a megbízhatóság javulásával. 2026-ban talán más lesz a helyzet, de az még a jövő zenéje.
12:01 – Az állás a negyedik óra után, a tesztnap félidejében
Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 78 kör
Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
Piastri (McLaren): 1:32.084, 64 kör
Hülkenberg (Sauber): 1.32.169, 55 kör
Bearman (Haas): 1:35.522, 72 kör
11:55 – A McLaren a hűtési rendszert vizsgálta az előbb: Piastri járó motorral megállt a garázs előtt, majd látszólag nem történt semmi. Vagyis pontosan az történt, amit az első mondatban jeleztünk.
11:49 – Egyelőre a Haas fordította a legkevesebb energiát a gyors köridőre, Bearman több mint 3 másodperccel lassabb a 9. helyezettnél, miközben az 1. és a 9. között alig 0,7 másodperc a különbség. Cserébe délelőtt a fiatal brit tette meg a második legtöbb kört jelen állás szerint.
11:40 – Piastri majdnem ugyanúgy járt, mint Lawson közel egy órája, de neki sikerült megfognia az autót és nem pördült meg az első kanyarkombinációból kigyorsítva.
11:37 – Hamilton felkészülése gond nélkül zajlik, eddig a többséghez hasonló mennyiségű, 54 kört tett meg, és a 4. helyet foglalja el az egyelőre nem mérvadó tabellán.
11:30 – Lawson felzárkózott Antonelli mögé a 2. helyre, az ideje 1:31.560. Még félóra maradt az ebédszünetig.
11:24 – Az új McLarenen az egyik újítás az, hogy a légáramlások stabilizálása érdekében a futómű kialakításával csökkentették az autó bólintását. A wokingiak egyik célja az is, hogy csökkentsék a szemcsésedést az első gumikon.
11:17 – Most még tényleg nincs sok értelme a köridőket bogarászni, de a később várható versenyszimulációk eredményei talán adnak majd némi támpontot az erőviszonyokról. Előzetesen sokan azt várják, hogy a McLaren és Lando Norris lesz a favorit, amit Christian Horner a jelek szerint talán nem bán, mivel azt mondta: „Néha jobb nem favoritnak lenni. Örömmel látnám Landót favoritként utazni az első versenyre.” A Sky Sports kommentátora, David Croft viszont nem érzi magabiztosnak Verstappent:
11:15 – Tsunoda újra a pályán megy, szóval az iménti gikszer nem volt komoly a fékekkel.
11:12 – A hűvösebb idő sem baj – a Red Bull technikai igazgatója, Pierre Waché az Auto Motor und Sportnak azt mondta, „a C3-as gumin is megtudjuk, amit meg akarunk tudni az autóról, és ez a teszt erről szól. Csak a puhább gumikeverékeknél számít a hőmérséklet.”
11:08 – Antonelli átvette az 1. helyet, ez egy nagyobb előre ugrás. 1:31.428 az ideje.
11:04 – Megpördült Lawson a 3-as kanyarban, a célegyenes utáni kombinációban: már a 2-es számú balosban elindult az autó hátulja, ellenkormányzott, majd ostorcsapásszerűen átlendült az autó feneke balra a túlzott ellenkormányzástól, onnan pedig már csak állt a féken és csúszott keresztbe.
10:58 – Többen megrohamozták a pályát, Albon és Antonelli kivételével mindenki kint van.
10:56 – Nincs különösebben meleg, a levegő 15, az aszfalt 25 fokos Bahreinben. Lawson többször megcsúszott az előző körében.
10:54 – Itt az első komolyabb akadály? Fékhibát jelentettek a Racing Bullsnál, ez Tsunoda ütemtervét boríthatja.
10:50 – A megtett körök számában Antonelli vette át a vezetést, 50-nél jár.
10:45 – Továbbra is úgy tűnik, hogy különösebb fennakadás nélkül tudnak dolgozni a csapatok, piros zászlós megszakítás sem volt még. Erre talán az ebédszünet előtti percekben kerül sor először, amikor a csapatok szándékosan kiürítik az üzemanyagtankot a mérőeszközök ellenőrzése céljából.
Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Aston Martin
10:40 – Megint csökkent az aktivitás, csak Antonelli és Bearman köröz jelenleg.
10:27 – Valami lerepült a Red Bullról, Lawson visszament a garázsba.
10:22 – Most öten vezetnek, Albon, Hamilton, Tsunoda, Hülkenberg, és Piastri. Albon egyébként 1 ezred.
10:22 – Most öten vezetnek, Albon, Hamilton, Tsunoda, Hülkenberg, és Piastri. Albon egyébként 1 ezredmásodperccel előzi meg Lawsont a köridő-táblázaton.
10:13 – Már Albon az élen a Williamsszel. Lehet, hogy délig többször lesznek helycserék a táblázaton. Alonso például már csak 5., Hamilton és Doohan is megelőzte.
10:05 – Lawson visszavette az 1. helyet, ez egyelőre nem rossz kezdés a csapat új pilótájától.
10:02 – Elérkeztünk tehát a délelőtti felvonás feléhez. 12 órától egyórás ebédszünet lesz, majd délutánra versenyzőt cserélnek a csapatok. Mármint nem egymással, hanem az autóban.
10:00 – Az állás a második óra után
Alonso (Aston Martin) 1:31.874, 19 kör
Lawson (Red Bull) 1:31.914, 28 kör
Hamilton (Ferrari) 1:32.050, 31 kör
Tsundoa (Racing Bulls) 1:32.161, 36 kör
Albon (Williams) 1:199, 25 kör
Doohan (Alpine) 1:32.290, 30 kör
Hülkenberg (Sauber) 1.32.389, 29 kör
Antonelli (Mercedes) 1:33.907, 32 kör
Piastri (McLaren) 1:34.227, 18 kör
Bearman (Haas) 1:35.619, 28 kör
9:55 – Eddig Tsunoda tette meg a legtöbb kört, 36-ot, a rangsor másik végén Piastri áll 17-tel.
9:52 – Hamiltonnak voltak kisebb kicsúszásai az elmúlt percekben, az előbb a 4-es kanyart vette szélesre. Talán a szél az oka.
9:46 – Most Alonso az első, 1:31.874-re vitte le a szintidőt a veterán spanyol.
9:39 – Lawson őrzi az 1. helyet, Hamilton pedig az előbb újra magához ragadta a 2.-at.
Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
9:35 – Tsunoda, majd kisvártatva Albon is megelőzte Hülkenberget, miközben természetesen a körülmények is javulnak, ahogy felgumizódik az aszfalt.
9:32 – A héten az F1 szezonja félig-meddig elindul, de a WEC és az IndyCar bajnoksága ténylegesen elrajtol, míg a brit F4-ben a második szezonjára készülő Molnár Martin az utolsó versenyhétvégéjét futja a téli felkészülése során az F4 Middle East Championship mezőnyében. Itt láthatjátok a kezdési időpontokat és a megtekintési lehetőségeket:
9:08 – Elcsendesedett a pálya, csak Hamilton köröz most. Mint látható, Piastri az egyetlen, aki még nem futott mért kört a délelőtti szekció résztvevői közül.
8:56 – Alonso az élre ugrott (1:33.031), már csak a McLaren és a Williams hiányzik a tabelláról. Az Aston Martinnál új csapatfőnök van Andy Cowell személyében, illetve természetesen sokat várnak Adrian Newey érkezésétől is, bár ő vélhetően jóval többet fog a következő évi autóval foglalkozni.
8:48 – Éheztünk hasonló friss felvételekre az elmúlt hónapokban, úgyhogy itt egy fedélzeti kamerás kör Alonsóval a bahreini pályán, aki a 2. helyre lépett az imént:
8:45 – Hamiltonnak kedvezhet, hogy a Ferrari pilótafülkéje távolabb helyezkedik el az első tengely vonalától, mint a Mercedesé – a brit még tavalyelőtt panaszkodott arra, hogy emiatt a Mercedes mozgását nem érezte olyan jól.
8:43 – Áramlásjelző festékből is jutott bőven a kocsikra. Közben mindenki serényen dolgozik, állítgatnak az autón a garázsokban az etapok között.
8:35 – Az Alpine pilótája, Doohan áll pillanatnyilag az élen (1:33.196), Hülkenberg, Bearman, Lawson, Hamilton, Antonelli, Tsunoda követi. Ha mért köre nincs is mindegyik csapatnak, már az összesnek az autóját láttuk a pályán, szóval legalább az indulásnál nem történt senkinél sem galiba.
8:30 – Nagy kérdés, hogy a Red Bull végleg visszatalált-e a helyes ösvényre az autó fejlesztésével. Tegnap sokakat meglepett, hogy az új autó bejáratásán meglepően kevés újítás volt felfedezhető az RB21-en.
8:27 – Megszokott látvány, hogy az autókat mindenféle mérőeszközzel teleaggatják – ezek légnyomás-értékeket rögzítenek, vagyis az aerodinamikai áramlás vizsgálatára szolgálnak. A Ferrari így néz ki ilyen formában:
8:24 – A csapatok 35 garnitúra abroncsot rendelhettek, ebből 30-at használhatnak fel a három nap során. A Pirelli tájékoztatása szerint a legtöbbet a C3-ból rendelték, a Mercedes például 27 garnitúrát. Az “A” kezdőbetűs csapatok, vagyis az Alpine és az Aston Martin kizárólag a C1, C2, C3 trióból kértek gumikat. Hogy egy ilyenkor gyakran elhangzó kifejezéssel éljünk, ez csak tesztelés, nem a köridő számít, a szponzormágnesnek szánt látványos villantások időszaka már rég elmúlt.
Fotó: Pirelli
8:22 – Ismerkedjünk meg a háromnapos tesztelés gumikínálatával: hat száraz pályára való abroncstípus elérhető, ebből újdonság lesz a C6, amit esetleg láthatunk a szezon során is, de erről a Pirelli később dönt. A legpuhább keveréket már tesztelték, és utcai pályákon vethetik be. Szahírban a nagydíjhétvégén (ami idén április 11–13-án lesz) a legkeményebb keverékekre szokott szükség lenni, ezek közül a C1 és a C2 fehér színű lesz. A skálán közepesnek számító C3 és C4 sárga, a puha C5 és C6 piros színt kapott; utóbbiak vélhetően nem nagyon fognak előkerülni péntekig, és ezekből amúgy is csak a Ferrari és a Williams kért egy-egy garnitúrát. Az esőgumikat az illendőség kedvéért tüntették fel a grafikán, nagy összegben ne fogadjunk rá, hogy látni fogjuk őket a sivatagi pályán, bár elvétve már előfordult kisebb zápor F1-es eseményen a bahreini pályán.
Fotó: Pirelli
8:15 – Megfutotta első mért körét Hamilton is a Ferrarival, a 2. helyen áll Lawson mögött. Antonelli 3., Tsunoda 4.
8:13 – Antonelli (Mercedes) 6 kör után bement a depóba, Tsunoda (Racing Bulls) tartózkodik most csak a pályán.
8:09 – Ahogy várható volt, a versenyzők többsége csak rövid időre bukkant fel a pályán, hogy ellenőrizze az autót, utána visszatért a garázsba. Lawson viszont megtett egy mért kört, 1:35.806. Csak a viszonyítás kedvéért, Verstappen tavaly 1:29.179-es idővel szerezte meg itt a pole pozíciót, nyilván teljesen más feltételek mellett.
8:05 – Figyelmeztetés: a csapatok és mi sem győzzük sulykolni, hogy a tesztelésen, főleg annak első óráiban nem sokat számítanak a köridők, és inkább a megbízhatósági problémák és az időveszteség elkerülése a cél. A mai nap például a legtöbben bizonyára az alapbeállítások (hasmagasság, futómű stb.) finomhangolására, és nem a minél jobb köridőre törekednek.
8:00 – Elindult a tesztelés. Antonelli hajt elsőként pályára, a Mercedes színeiben. Alonso és Hülkenberg követi.
7:57 – Így érkezett meg Hamilton, a délelőtt sztárja bizonyára ő lesz. A fotósok természetesen nagy kupacban gyülekeznek már a Ferrari garázsa előtt, hogy majd megörökítsék, ahogy kihajt a garázsból.
7:50 – A versenyzők már korábban megérkeztek a paddockba, itt például a délután vezető Verstappen az újonc Bortoletóval beszélget:
Fotó: Eric Alonso/DPPI
7:46 – Nagy újoncbeáramlás van idén az F1-be, hat versenyzőnek is ez lesz az első teljes szezonja. Közülük viszont Jack Doohan (Alpine), Liam Lawson (Red Bull), Oliver Bearman (Haas) már indult F1-es nagydíjon, míg teljesen kezdőnek számít ebből a szempontból Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), Gabriel Bortoleto (Sauber) és Isack Hadjar (Racing Bulls=a Red Bull kisebbik csapata). A választott rajtszámaikról ebben a cikkben olvashattok. Természetesen nekik még fontosabb, hogy minél több kört tegyenek meg és megszokják a folyamatokat és a technikát.
7:42 – “Ki nyer ma?” helyett “Ki vezet ma?” játékról beszélhetünk. A megfejtések:
McLaren: Piastri / Norris
Ferrari: Hamilton / Leclerc
Red Bull: Lawson / Verstappen
Mercedes: Antonelli / Russell
Aston Martin: Alonso / Stroll
Alpine Doohan / Gasly
Haas: Bearman / Ocon
Racing Bulls: Tsunoda / Hadjar
Williams: Albon / Sainz
Sauber: Hülkenberg / Bortoleto
Vagyis az előző évek gyakorlatához hasonlóan a csapatok a legtöbbször mindkét versenyzőjüket autóba ültetik egy-egy nap, ma mindenhol így tesznek. A ferde vonal előtti pilóták délelőtt, az azutániak délután vezetnek. Ezáltal könnyebb variálni a beosztással, ha az ütemtervet borítaná valamilyen fennakadás.
7:40 – Filmforgatás címszóval a csapatok többsége szokás szerint már bejáratta az új modelljét vagy ugyanitt, vagy korábban máshol, de ezek a kilométerek tényleg csak arra szolgáltak, hogy a mérnökök megnézzék, néhány alapvető paraméter tényleg stimmel-e, például a hajtáslánc vagy a hűtés működésében. Hétfőn három istálló intézte ezt Bahreinben:
7:38 – Jó reggelt kívánunk! 8 órától pályára gördülnek a csapatok az idei F1-es autóikkal, hogy megnézzék, minden úgy működik-e, ahogy a tervezőasztalon kigondolták, illetve elkezdik vizsgálni a különböző beállításokat. Az F1TV-n az előfizetéssel rendelkezők vizuálisan is követhetik az eseményeket.
Már jó ideje fokozza a várakozást az F1 és a csapatok – túl vagyunk a festés– és autóbemutatókon, valamint Lewis Hamilton első ferraris hetein – holnap pedig végre pályára lép a teljes 2025-ös mezőny, hogy három napon át teszteljen Bahreinben. Természetesen azt a harmadik nap végén sem fogjuk tudni biztosan kijelenteni, hogy ki lesz majd az idei szezon elején a leggyorsabb, de a semminél jóval pontosabb képet kapunk majd a lehetséges erőviszonyokról. Na és persze az idei autók részleteiről is lehull a lepel, hiszen sokan az utolsó pillanatig takargatják az új modellt.
Miként azt az utóbbi négy évben megszokhattuk, az F1-es mezőny most is tiszteletét teszi Bahreinben (legutóbb 2020-ban nem teszteltek itt egyetlen napot sem a szezon előtt), és akárcsak 2023-ban és 2024-ben, most is csak Szahírban készülnek a közelgő szezonra, hogy aztán ezúttal ne ugyanezen a helyszínen, hanem Ausztráliában kezdjék az évet.
A 10 csapat változatlanul egyszerre egy autóval körözhet majd, így most is érdekes lesz figyelni, hogy melyikük miként osztja meg a munkát a két pilótája között (az eddig nyilvánosságra hozott beosztások a cikkünk végén levő táblázatban láthatók). Mivel a három nap rettentően kevés, és minden istálló ügyelni fog rá, hogy mindkét versenyzője nettó 1,5 napot tölthessen a volán mögött, tesztpilóták alkalmazására normál esetben ezúttal sem számíthatunk.
Menetrend
A Bahreini tesztelés február 26-tól (szerda) február 28-ig (péntek) tart, magyar idő szerint minden nap reggel 8 órakor kezdődik és 17 órakor ér véget. Ezen időszak alatt a Racingline.hu élő szöveges tudósításban számol be a teszt eseményeiről.
Gumik
Az idei évtől nagy változás, hogy a Pirelli 5-ről 6-ra növelte a gumikeverékeinek számát, azaz C1-től C6-ig terjed a skála. Persze ettől még egy F1-es versenyhévégére ugyanúgy három keveréket visznek majd el, ám a tesztre bővült a csapatok arzenálja, hiszen itt bármelyik keverék szabadon használható. A szabályok értelmében minden istálló 35 szett gumit kap a bahreini gyakorlásra, ám ezekből csak 30-at használhat fel a három nap során, a keverékek elosztása pedig egyéni igények mentén történt, és bizony adódnak komoly eltérések.
Az eddigi évek gyakorlata azt mutatta, hogy a C3-as keverék a legnépszerűbb az előszezoni teszten, mivel az idény során ezt használják a legtöbbet, és ez most sincs másként, de azért nem minden esetben. A Mercedes például a 35 szettjéből egyenesen 27 szett C3-ast kért, amivel náluk lesz a legtöbb ilyen keverék, míg a másik végletet képviselő Williams csak 15 szettnyi C3-as gumira szavazott. Ellenben C2-esből pont a Williams tárazta be a legtöbbet (12) és a Mercedes a legkevesebbet (2).
A 10 csapat közül egyébként egyedül a Williams és a Ferrari kért mind a 6 keverékből, a többi csapat sem C5-ös, sem C6-os gumin nem tesztel majd, miközben a grove-iaknak és a maranellóiaknak a C5-ösből és a C6-osból is lesz egy-egy szettje. A többiek maradnak a C1-től C4-ig terjedő skálán, míg az Aston Martin és az Alpine csupán a három legkeményebb keveréket (C1, C2, C3) fogja használni, azaz tőlük igazán nem kell látványosan gyors köridőkre számítani.
Az F1-es csapatok gumiválasztása a bahreini tesztre:
Fotó: Pirelli
Az Aston és a Haas egyébként az esőre is gondolt, előbbi három intermediate szettet, utóbbi egy inter és egy teljes esőgumis szettet is kért, az előrejelzések alapján ezekre ugyanakkor nem lesz szükség. Viszont az Aston gumimennyisége utalhat arra, hogy a silverstone-i istálló valamilyen oknál fogva feltétlenül ki akarja próbálni az autóját intermediate gumikkal a száraz pályán.
A csapatok lágy keverékek iránti visszafogott érdeklődése mögött eközben nyilvánvalóan az áll, hogy az alacsonyabb tapadású utcai pályákra tervezett C6-os valószínűleg a májusi Monacói Nagydíjon kerül bevetésre legkorábban, és egy olyan, gumikat zabáló körön, mint a bahreini, egyetlen időmérős kört is nehezen fog kibírni. Ami a C5-ös és C4-es iránti kisebb keresletet illeti, egyrészt továbbra is a C3-as gumi szerepel majd a legtöbbet a szezon során, másrészt ez a Bahreini Nagydíjon is ott lesz, ráadásul a háromból a leglágyabb keverékként, szóval az időmérőn is ezzel kell majd alkotnia a pilótáknak.
A C3-as időmérő-szimulációs köröket érdemes lesz tehát figyelni most is, miközben az Aston Martin és az Alpine kivételével nagy valószínűséggel senki nem ezen a keveréken lesz a leggyorsabb, míg az egy-egy C5-ös és C6-os keveréke mellett mindenki másnál több (5) C4-es garnitúrával rendelkező Ferrari jó eséllyel lesz majd a tabella elején legalább az egyik tesztnapon. Az idők értékeléséhez ezen kívül tudni kell, hogy tavalyhoz képest nőtt a különbség a C1-es és C2-es keverék között, míg a C2-es közelebb került a C3-ashoz (a C4-es és C5-ös guminál pedig a szemcsésedés esélyét igyekezett csökkenteni a Pirelli).
Így lehet majd megkülönböztetni a keverékeket:
Fotó: Pirelli
Hamilton
Csapat és/vagy versenyzői szimpátiától függetlenül kijelenthető, hogy Lewis Hamilton lesz legalább az első tesztnap slágere, hiszen a legtöbben az ő és a Ferrari első éles, vagy legalábbis félig éles bevetésére kíváncsiak.Ez persze érthető, hiszen először fordul elő az F1 történetében, hogy a sportág legsikeresebb csapata összeáll annak legsikeresebb pilótájával. A hétszeres világbajnok már számos tesztnapon (beleértve egy 2026-os gumitesztet, illetve a 2025-ös Ferrari bejáratását) túl van, amelyek során ismerkedhetett a Ferrari rendszereivel, munkamódszereivel, a csapattagokkal, az új motorral, és mindennel, ami újdonságként szolgál a számára, de akárcsak a többiek, ő is most fogja először az idei gumikon vezetni az idei autót.
Persze akármit is csinál majd, abból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de arról mindenképpen képet kaphatunk, hogy hosszú út áll-e még előtte, vagy már most képes akár megtankolt autóval, akár egy mért körön hasonló szinten teljesíteni, mint Charles Leclerc. Ehhez nyilván legfeljebb részben támaszkodhatunk a köridőkre, hiszen azonos időben sosem lesz pályán a monacóival, de az autó viselkedéséből és Hamilton visszajelzéseiből, na meg a megtankolt autós etapokból már több dolog kirajzolódhat.
Fotó: Ferrari
Mi lesz a Red Bull-lal?
Miközben Max Verstappen tavaly zsinórban negyedszer is világbajnok lett, a szezon nagy részében nem a Red Bullé volt a leggyorsabb autó, és az év is fölényes McLaren-győzelemmel ért véget. Ezért aztán kicsit hasonló lehet az ember érzése ahhoz, amikor a 2003-as szezont követően sokan arra számítottak, hogy a 2001-es és 2002-es dominanciája után már csak éppen, hogy nyerő Ferrarit 2004-ben letaszítják a trónról. Aztán nagyon nem ez történt, hiszen a Scuderia minden korábbinál fölényesebb teljesítményt nyújtva húzta be azt az évet is.
Leírni tehát egyáltalán nem szabad a Red Bullt, de tény, hogy tavaly ilyenkor már az első tesztnapon megmutatták, hogy továbbra is ők vannak fölényben – noha az autó viselkedését elnézve utólag már egyértelmű, hogy voltak intő jelek –, és többen már akkor odaadták neki a 2024-es világbajnoki címeket, amelyek közül az egyiket ugyanakkor elhappolta a McLaren. Egy újult erővel támadó bikás csapat tehát most sem fogja azt jelenteni, hogy a Red Bull az idén visszatér oda, ahol 2023-ban vagy 2022-ben volt, a szerényebb kezdés ugyanakkor megkongathatja a vészharangokat, hiszen az folytatná a tavaly év közben elkezdődött trendet.
A csapat bevallottan arra fektette a hangsúlyt, hogy a tavaly ősszel feltárt problémákat orvosolja az idei autóval és kiszámíthatóbbá tegye azt. Hogy sikerült-e, az már ezen a teszten ki fog derülni – nekik mindenképp, de valamennyire a kívülállóknak is –, miközben ne felejtsük el, hogy Liam Lawson személyében új pilótát avatnak. Mivel mindössze 11 futam áll a háta mögött és az is két különböző szezonban, az új-zélandi szinte újoncnak tekinthető, így aztán biztos kell majd neki némi idő, mire belerázódik az új szerepbe.
Míg a tavalyi F1-es szezon előtti teszten egyetlen újonc sem lépett pályára, hiszen egyetlen istálló sem változtatott a felállásán, addig az idén három abszolút újonc pilótát (Andrea Kimi Antonelli – Mercedes, Iscak Hadjar – Racing Bulls, Gabriel Bortoleto – Sauber) és két (Jack Doohan – Alpine; Oliver Bearman – Haas) részben újoncot is köszönthetünk, hiszen utóbbi kettő is csak egy, illetve három futamnyi tapasztalattal rendelkezik. A legnagyobb figyelem közülük egyértelműen a Lewis Hamiltont váltó Antonellit fogja övezni, akinek minden méterét árgus szemekkel figyelik majd.
Ettől persze még számára is ugyanarról szól majd a tesztelés, mint a többi újoncnak: minél rövidebb idő alatt minél több információt gyűjteni és a lehető legfelkészültebben nekivágni az idénynek. Persze a felkészültségi szint azért eltérő, hiszen Antonellibe döbbenetes mennyiségű tesztkilométert pakolt a Mercedes korábbi autókkal, de azért Hadjarnak és Bortoletónak sem ez lesz az első bevetése.
Itt leginkább a végletek lehetnek az érdekesek: azaz, ha valamelyikük nagyon küszködni fog és akár még autót is tör, vagy ha pont ennek az ellenkezője történik, és feltűnően jó, akár jobb teljesítményt nyújt, mint a rutinos csapattársa.
Antonelli az egyedüli újonc, aki topcsapatban debütál / Fotó: Mercedes
Előáll-e valaki egy váratlan trükkel?
Lévén a jelenlegi F1-es szabályrendszer negyedik, egyben utolsó évét kezdjük meg, egyre csökken a valószínűsége a váratlan megoldásoknak; az autók minden korábbinál jobban hasonlítanak egymásra, és vélhetően a különbségek is tovább csökkennek, ami remek idényt vetít előre. Ám aki emlékszik még a 2020-as szezon előtti tesztelésre és a Mercedes DAS (Dual Axis Steering) rendszerére, az pontosan tudja, hogy mindig megvan az esély valamilyen nem várt trükk megjelenésének, amire persze nem is feltétlenül derül mindig fény a tesztelésen.
De azért érdemes lesz tanulmányozni mind a külső, mint a fedélzeti kamerás felvételeket. Már csak azért is, mert továbbra is téma lesz a hajlékony első szárnyak kérdése. Az FIA tél folyamán végrehajtott szabályváltoztatásának értelmében a júniusi Spanyol Nagydíjtól szigorodnak az ellenőrzések, a tolerancia pedig nagyjából harmadával csökken. Ebből az következik, hogy a csapatoknak más megoldást kell majd használnia az első 8 futamon, majd azután. A szezon elején azonban még természetesen igyekezni fognak kihasználni a hajlékony szárny előnyeit, úgyhogy várhatók majd a szuperközeli szuperlassítások a teszten, amelyeken mindenki árgus szemekkel nézi, hogy kinek hajlik jobban a szárnya a másikénál.
A fallinginsand nevű művészeti Instagram oldalán mutatták be, ahogy a McLaren versenyzőinek, Lando Norris és Oscar Piastri arcképével létrehoznak egy homokból készült képet.
Valljuk meg, szép dekorációt csináltak, méghozzá művészileg olyan aprólékos munkával, mint amilyen részletesen a Forma-1-es csapatok odafigyelnek az autó minden egyes elemének megalkotására. Akinek van kedve, türelme, megpróbálhatja rekonstruálni a művet, akár a saját kedvenceivel; aki így dönt, annak kitartást és sok sikert kívánunk!
Lando Norris szerint a tavalyi évük után az idén már nincs hová bújniuk és nem lehetnek többé kifogásaik azt illetően, hogy miért nem nyerik meg mindkét világbajnoki címet.
Miután a tavalyi szezon nagy részében az övék volt a legjobb autó és az utolsó versenyen győzelmet ünnepelve megnyerték a konstruktőri világbajnoki címet, természetesen mindenki a McLarent tartja az idei év favoritjának, míg a pilóták között a bukmékerek Lando Norris év végi elsőségéért fizetik a legkevesebbet. Így aztán a wokingi istálló sem vághat neki másként az idénynek, mint úgy, hogy nem adhatják alább mindkét vb-cím megnyerésénél.
„Természetesen remélem – felelte az F1 londoni szezonindító eseményén a Motorsport Week által idézett Norris arra a kérdésre, hogy bajnoki esélyesként fogja-e kezdeni a szezont. – A tavalyi év után azt hiszem, nem lehetnek többé kifogásaink. A múltban kijutott nekünk a rosszból, miközben őszinte és valódi kifogásaink voltak. De az idén már nem lesz hová bújnunk. Tavaly bebizonyítottuk, hogy mindenünk megvan, amire szükségünk van, és ami ahhoz kell, hogy az élen harcoljunk és a legjobbak legyünk. Ha a szezon elején nem mi leszünk a legjobbak, akkor egyszerűen nem vagyunk elég jók.”
„Közben nyilván nem így gondolunk ezekre a dolgokra, nem ilyen a mentalitásunk – folytatta a tavalyi második helyezett. – Azt hiszem, amikor tavaly befejeztük a szezont, akkor kezdődött el az idei évünk. Hogy az összes fiú és lány a gyárban olyan autót adjon nekünk, amelyik versenyképes… a Forma–1 nagyban arról szól, hogy olyan autód legyen, amelyik versenyképes. Mi, versenyzők tavaly sokszor bizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek. Amikor pedig olyan autónk van, amelyik képes a győzelmekért és világbajnoki címekért versenyezni, képesek vagyunk kihasználni. Valószínűleg mindketten azt mondanánk, hogy készen állunk, és izgatottan várjuk a kihívást” – utalt Oscar Piastrira.
Norris ezzel együtt nem akar elbizakodottnak tűnni, egyszerűen csak arról van szó, hogy a realitás is azt diktálja, a McLarennek a vb-címért kell küzdenie az idei szezonban is. „A múltban olykor talán túlságosan magabiztosak voltunk a szezon előtt, úgyhogy most egyértelműen nem esünk ebbe a hibába, de mérsékelten magabiztosak vagyunk abban, hogy a legjobb módon kezdhetjük az idényt. Sokkal jobban, mint tettük azt az elmúlt hat-hét évben.”
És persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a csupán harmadik szezonját kezdő Oscar Piastri személyében egy másik erős versenyzővel is rendelkezik a csapat, így korántsem csak Norris lehet képes a megfelelő autóval részt venni a vb-küzdelemben. „Szerintem mindketten világbajnoki címért zajló csatára készültünk, és naivitás lenne a részünkről úgy nekivágni az évnek, hogy ennél kevesebbre készülnénk – mondta az első győzelmét a tavalyi Magyar Nagydíjon szerző ausztrál. – Szerintem az ember mindig erre akar készülni, miközben természetesen Melbourne-ig soha nem tudjuk, hogy milyenek az ellenfeleink, ami nyilván nagyban meghatározza a teljesítményedet a szezon során. De mint azt Lando is mondta, a tavalyi eredmények és a konstruktőri világbajnoki cím adta magabiztossággal vágunk neki az évnek.”
Lando Norris, Oscar Piastri / Fotó: Mark Sutton – Formula 1 via Getty Images
„Egyértelműen ez a célunk, és szerintem az utóbbi két évben, de különösen az utóbbi 18 hónapban megmutattuk, hogy képesek vagyunk igazán nagyot változtatni az autón és a legerősebbé tudjuk tenni azt a mezőnyben. Nagyon bízunk magunkban és abban, hogy tovább tudjuk vinni a lendületet, de az, hogy világbajnoki címért harcolunk majd vagy sem, kicsit attól is függ, hogy a többiek mivel állnak elő. A felkészülés azonban mindenki részéről, minket, versenyzőket is beleértve olyan volt, hogy a világbajnoki címért fogunk küzdeni” – jelentette ki Piastri.
A londoni közös Forma-1-es bemutató során egymást követően minden csapat a helyszínen prezentálta autójának idei festését a 2024-es modellen, majd saját színpadra lépésükkel egyidőben a közösségi médiában többen is feltöltötték 2025-ös autójuk fotóit.
Rendhagyó szezonkezdet ez a hagyományos februárokhoz képest, hiszen ahelyett, hogy napról napra izgatottan várhatnák a rajongók az egyes csapatok saját bemutatóját, többségük semmiféle eseményt nem rendezett, s egyesek – a Sauber, a Haas és a Ferrari – a festésbemutatóval kötötték össze, hogy online leleplezzék idei autójukat is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyik csapat mivel rukkolt elő a nagy közös londoni esemény során.
Sauber
A tavalyi szezont az utolsó helyen záró csapat kezdte a sort, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto képében két új pilótával, a külső pedig a névadó szponzor Stake révén neonzöld maradt. A Sauber az idei modellről, a C45-ről osztott meg képeket saját csatornáin.
Sauber C45 – Fotó: Sauber
Sauber C45 – Fotó: Sauber
Sauber C45 – Fotó: Sauber
Sauber C45 – Fotó: Sauber
Williams
Alexander Albonnal és az újonnan érkező Carlos Sainzcal lépett színre a Williams, a spanyol pedig első részsikerét el is érte, hiszen ellenállt a kísértésnek, hogy élete legnagyobb színpadán, több mint tízezer néző előtt elénekelje védjegyévé vált dalát, a Smooth Operatort.
A Williams FW47 múlt pénteken már bemutatkozott egy silverstone-i sajtóeseményen, de most ők is előálltak a stúdiófotókkal az idei autóról.
Williams FW47 – Fotó: Williams
Williams FW47 – Fotó: Williams
Williams FW47 – Fotó: Williams
Williams FW47 – Fotó: Williams
Racing Bulls
A Red Bull kiscsapata idénre nemcsak (ismét) nevet váltott, de színt is. Bár ők még mindig titkolóznak, a 2024-es modellről mutattak fotókat az oldalukon, ám a tavalyhoz képest megváltozott színösszeállítás miatt így is van min bámészkodni Yuki Tsunoda és Isack Hadjar autóján.
Fotó: Racing Bulls
Fotó: Racing Bulls
Fotó: Racing Bulls
Fotó: Racing Bulls
Haas
A csapatot váltó Esteban Oconnal, valamint a tavalyi három beugrása után első teljes szezonjára készülő Oliver Bearmannel vág neki az idei szezonnak a Haas, ami már a mezőny legfiatalabb istállójának is 10. évadja lesz a Forma-1-ben.
Az amerikaiak az alábbi fotókon tárták a nagyérdemű elé idei versenyautójukat, a VF-25-öt.
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Haas F1 Team
Fotó: Dom Romney/LAT Images
Fotó: Dom Romney/LAT Images
Alpine
Pierre Gaslyt furcsa frizurájáról, Jack Doohant debütálószezonjáról kérdezték röviden, miután mechanikusan lerántották a rózsaszín leplet az Alpine idei festéséről, ami ezúttal is a rózsát és a kéket ötvözi. A csapat pedig ezt követően közzétette a fotókat az Alpine A525-ről, vagyis az idei modellről.
Fotó: Alpine
Fotó: Alpine
Fotó: Alpine
Fotó: Alpine
Aston Martin
A pilótafelállását idénre megtartó mindössze két istálló egyikénél, az Aston Martinnál a csapatvezető személye változott, hiszen már a korábbi Mercedes-motorguru, Andy Cowell konferálta fel a tavalyi konstruktőri ötödik helyezett csapatot, a James Bond-bevonulózene után. Fernando Alonso és Lance Stroll idei autóját nem ismerhettük meg végül, a csapat csak festést mutat az alábbi videóban.
A Mercedes volt a leginkább szűkmarkú az online tartalmak terén, nem osztottak meg saját képeket Andrea Kimi Antonelli és George Russell autójáról, így csupán az eseményen készültekkel kell beérniük a rajongóknak. A csapat azonban már korábban közölte, hogy február 24-én mutatja be a W16-os modellt, már Bahreinben tartózkodva és a tesztre készülve.
Fotó: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Red Bull
Miután minden csapat maga választhatta meg a bevonulás módját, a Red Bullnál kicsit régi identitásukat idézve igazi partihangulatot varázsoltak a színpadra a táncoló tömeg által körbevett autóval, miközben Max Verstappen és új csapattársa, Liam Lawson köszöntötték a közönséget.
A Red Bull esetében is csak a 2025-ös festést vehetjük szemügyre a 2024-es, Verstappennel egyéni bajnoki címig jutó autón.
Fotó: Red Bull
Fotó: Red Bull
Fotó: Red Bull
Ferrari
A legnagyobb várakozás természetesen a Ferrarit, az utolsó előttiként bemutatkozó csapatot övezte, ezúttal nem is csupán a csapat hagyományai miatt, hanem azért is, mert Lewis Hamilton vonult be az autó mögött a színpadra Charles Leclerc és Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett. Azzal, hogy élőben mutatkozott Hamilton új csapata szerelésében, az eseményt világszerte figyelőkben egy fokkal mélyebben tudatosodhatott, hogy tényleg megtörtént az F1 történetének egyik legnagyobb formátumú csapatváltása.
Természetesen a Ferrari sem mutatott új autót, hiszen azt másnap, szerdán egy saját, olaszországi eseményen teszik majd meg. A festés azonban változott, a motorborítás ugyanis egy jókora fehér foltot kapott mindkét oldalon.
Fotó: Ferrari
Fotó: Ferrari
Fotó: Ferrari
Fotó: Ferrari
McLaren
A 26 év után tavaly a konstruktőri trónra ismét felülő McLaren zárta az estét. A csapat távoli fotókon már ugyan megvillantotta idei autójának álcafestéses külsejét múlt héten a silverstone-i bejáratás során, ám most teljes papajapompájában gördült a színpadra a tavalyi bajnokautó, amely festés a jövő heti teszten már felkerül majd az MCL39-re is Bahreinben.
A harmadik F1-es szezonjában Oscar Piastri a végső diadalt tűzi ki célnak.
A McLaren pilótája tavaly megszerezte első nagydíjgyőzelmét, és egyre többször bizonyult kemény kihívónak házon belül a rutinosabb Lando Norrisszal szemben. Az ausztrál versenyző készen áll a még nagyobb lépésre, és kijelentette, hogy 2025-ben már alkalmasnak érzi magát a vb-címért folytatott küzdelemre.
„Azt gondolom, lehetek idén világbajnok. Egy éve ilyenkor még voltak gyengeségeim, amik miatt nem voltam különösebben magabiztos, de a tavalyi szezon során kijavítottam őket. A különbséget ezúttal az jelentheti, ha minden nagydíjon a legjobb formámat nyújtom – nyiltatkozta Piastri. – Van még pár dolog, amivel foglalkoznom kell. Nem vagyok kész termék, de szerintem senki sem az.”
„Gyorsabban kell alkalmazkodnom a körülményekhez, amikor rosszul indul a hétvégén. Főleg a sprinthétvégéken okozott nehézséget, hogy feljavuljak a mezőny legelejének szintjéhez – ismerte el. – Sok részletre kell figyelni, nem csupán az időmérőkön kell jobban mennem.”
Az új McLarent már megtekinthettük, és az autón a Ferrari fejlesztési irányának átvételét figyelték meg többen. Az egyik cél az volt, hogy a féktávokon kevésbé bólintson a kocsi és ezáltal aerodinamikailag stabilabb legyen.
Oscar Piastri tavaly megízlelte a siker ízét a Forma–1-ben, így most már sokkal többre vágyik. Az idén a vb-címet megcélzó ausztrál eközben persze tisztában van vele, mekkorát szólna Lewis Hamilton és a Ferrari bajnoki elsősége.
Lewis Hamilton a Ferrarinál szerzi meg nyolcadik világbajnoki címét, és taszítja le az évek óta megosztott trónról a szintén a maranellóiakkal oda kerülő Michael Schumachert, hogy azután egyedül foglalja el azt. Szurkolói szimpátiától függetlenül kijelenthető, hogy ez a forgatókönyv sporttörténeti jelentőségű lenne, olyasmi, amire örökre emlékeznénk. Tisztában van ezzel Oscar Piastri is, aki azonban természetesen minden erejével azon lesz, hogy ne Hamilton nyolcadszor, hanem ő először legyen világbajnok.
„Nem, nem lenne az – felelte a McLaren ausztrál versenyzője még tavaly a Fast and the Curious podcastban arra a kérdésre, hogy különleges lenne-e, ha Hamilton az utolsó Mercedesnél töltött évében szerezné meg a nyolcadik vb-címét. – Oscar Piastri első világbajnoki címe sokkal jobb sztori lenne.”
Az idén aztán ismét feltették a kérdést, csak már úgy, hogy Hamilton a Ferrarival lesz minden idők legtöbb vb-címer nyerő versenyzője. Piastri ezúttal sem változtatott a véleményén, de azért hozzátette, ez valóban jó sztori lenne. „Nem. Most is ugyanaz a válaszom, mint tavaly, de ha nem versenyeznék az F1-ben, elég klassz lenne megnézni, ahogy Lewis Hamilton világbajnoki címet nyer a Ferrarival.”
Miközben a fogadóirodáknál csapattársa, Lando Norris az idei szezon favoritja, a tavaly két győzelmet szerző, az idei szezonnak új edzővel nekivágó Piastriról kicsit hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A 23 esztendős ausztrál azonban a harmadik idényére elérkezhet oda, hogy rendszeresen felvegye a versenyt tapasztaltabb csapattársával, mert mint mondja, kijavította a tavalyi hiányosságait.
„Az idén meg akarom nyerni a világbajnoki címet – idézi őt az abc.net. – Tiszta lappal kezdünk, és úgy gondolom, hogy az idén világbajnok lehetek. Egy évvel korábban még néhány gyengeséggel vágtam neki a szezonnak, amelyekkel kapcsolatban nem voltam különösebben magabiztos. De úgy gondolom, hogy a tavalyi szezon során kijavítottam ezeket.”
Persze ehhez az is kell majd, hogy a McLaren ismét vb-címre alkalmas autóval rukkoljon elő. Piastri bízik benne, hogy az MCL39-es fejlesztéseinek köszönhetően továbbra is versenyképesek lesznek.
„Nem álltunk egyhelyben [a téli szünet során]. Vannak dolgok, amelyek másak lettek, van néhány innováció az idei autón, és erre is van szükség ahhoz, hogy megpróbálj az élen maradni. Tavaly megnyertük a konstruktőri világbajnoki címet, de annyira szoros volt az egész szezon, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyhelyben álljunk. Sok csapat vár arra, hogy megpróbáljon megelőzni minket. Egyértelműen úgy vágok neki ennek az évnek és a felkészülésem is úgy zajlott, hogy a fő célom, hogy a világbajnoki címért küzdjek, és megpróbáljunk mindkét világbajnoki címért küzdeni. Az, hogy karrierem korai szakaszában futamot nyertem, megízleltette velem a sikert, és most sokkal többet akarok” – tekintett előre Piastri.
Eközben a favoritnak kikiáltott Norris is tisztában van vele, hogy nem ő az egyetlen, aki nyerhet a McLarennel. „Tudom, hogy Oscar éhes a bajnoki címre, mint ahogy minden pilóta az. Biztos vagyok benne, hogy képes világbajnoki címet nyerni. Mindenki tudja, hogy le akarjuk győzni egymást, és te akarsz lenni a nagykutya a csapatban. Ez normális, ez is az elvárás” – mondta, amihez Andrea Stella csapatfőnök annyit fűzött hozzá, hogy „nagyon várom már” azt a fajta kihívást, amit a vb-címért harcoló pilótáik menedzselése jelent.