Címke: McLaren

  • Alonso: Veszélyesen lassú volt a McLaren-Honda

    Alonso: Veszélyesen lassú volt a McLaren-Honda

    A McLaren-Honda spanyol versenyzője szerint már-már veszélyes a többi csapatra nézve, hogy mennyivel lassabb náluk az egyenesekben a Honda motor.

    A kanadai végsebességeket nézegetve nyugodtan kijelenthető, hogy Alonso nem túlzott a fenti állításával, ugyanis a pálya leggyorsabb pontján közel 25 km/órával volt lassabb, mint a Ferraris Sebastian Vettel. A két McLaren közül Vandoornenak volt nagyobb a végsebessége, ő 328 km/órával ment, ami még így is messze van a négyszeres bajnok 341-es mért sebességétől.

    Egyébként sokáig úgy tűnt, hogy a spanyol pilóta megszerezheti a McLaren idei első pontját, egy remek taktikát választva (42 kört tett meg az ultralágy gumikon, majd szuperlágyat kapott) igen előkelő helyen is autózott, ám többször is gond nélkül előzték meg őt az egyenesben. Végül az utolsó előtti körben pontszerző helyről motorhiba miatt kénytelen volt kiállni.

    „A verseny maga elég nehéz volt az alacsony végsebesség miatt.” -mondta Alonso. „Már az egyenes közepén elmentek mellettünk, és olykor már veszélyesnek éreztem ezt a nagy sebesség különbséget.”

    Mivel már így is túllépték a megengedett négy erőforrás egységet, ezért Alonso biztos benne, hogy a vasárnapi technikai gond miatt Bakuban is hátrasorolásos büntetést fog kapni.

    „Nem csak, hogy egy pontot vesztettünk, hanem az is biztos számomra, hogy Bakuban is az utolsó helyről fogunk rajtolni, hiszen már Jensont [Button] is ezzel büntették Monacóban. Egy újabb erőforrást dobhatunk ki, Bakuban újra lesz szükségünk. Közel sem rózsás a helyzetünk.”

    Vandoorne a verseny első negyedében feltornázta magát a 9.helyig, ám a verseny végére visszaesett a 14.helyre. A belga pilóta is a végsebességre panaszkodott.

    „Nagyon nehéz verseny volt, de többé-kevésbé ezt tudtuk is előre. Nem tudtam a maximumot autózni, mert figyelnem kellett az üzemanyagra, emiatt nem volt sok esélyem az egyenesekben. Nagyon sokat kell még javulnunk. Gyakorlatilag kiszolgáltatott voltam, semmi esélyem sem volt védekezni. Nagyon remélem, hogy hamarosan sikerül megoldanunk a problémát, és komolyabb pontokért is harcolhatunk majd.” Mondta Vandoorne.

  • Fernando Alonso azt hitte, a lelátón ragad

    Fernando Alonso azt hitte, a lelátón ragad

    Fernando Alonso a Kanadai Nagydíjon sem volt szerencsés. A tizedik, már pontszerző helyen autózott a McLarennel, mikor három körrel a verseny vége előtt ismét megadta magát a Honda erőforrás, és Alonsónak fel kellett adnia a versenyt.

    Miután azonban a spanyol versenyző kiszállt autójából, váratlan dolgot tett. Átmászott a kerítéseken és felment a lelátóra, a rajongók közé, ahol nem meglepő módon elég nagy sikere volt. Ráadásul kesztyűit is a nézők közé dobta, így két szerencsés rajongó igazán értékes relikviával is gazdagodott.

    Később Alonso elmondta, hogy miért mászott be a közönséghez.

    „Valójában, ki akartam dobni a kesztyűimet a nézőknek. De a lelátó nagyon messze volt. Nem gondoltam, hogy ilyen messze van. Ezért akartam közelebb sietni. Aztán mikor már a lelátón voltam, azt hittem nem fogok kijutni onnan, és az egész délutánt ott töltöm majd.”

    „Sokan szeretnek minket Kanadában, szerettem volna visszaadni valamit.”

  • Vandoorne csalódás – mondja Villeneuve

    Vandoorne csalódás – mondja Villeneuve

    Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka finoman szólva sincs elragadtatva Stoffel Vandoorne eddigi teljesítményétől. A szókimondó kanadai szerint Vandoorne egyáltalán nem bizonyította, hogy képességei alapján a legjobbakhoz tartozna.

    A fiatal belga versenyző helyzete persze egyáltalán nem egyszerű: egy lassú és megbízhatatlan McLaren-Hondában kell versenyeznie, csapattársa pedig a mezőny egyik legjobbjának számító Fernando Alonso.

    „Csalódást keltő” – jelentette ki Villeneuve.

    „Egyszer sem tudta azt nyújtani mint Alonso. Amíg nem győzi le Fernandót, nem nevezhetjük nagyszerűnek vagy elég jónak.”

    „Én az 1996-os debütálásomkor legyőztem Damon Hillt. Az első versenyemen pole pozíciót szereztem a Williamsszel, így megjegyezték a nevem.”

    „A Forma-1-ben magasra kell tenned a lécet” – mondta a világbajnok.

    Martin Brundle, a Sky F1 szakkommentátora azonban nem írná le ennyire hamar Stoffelt. „Az első hat versenyen semmi különlegeset nem láthattunk tőle, de ebben a korban az ember nem felejti el egyik pillanatról a másikra, hogy miként kell nyerni, ahogy tette az eddigi összes kategóriában” – mondta Brundle.

    „Nem helyénvaló kritizálni, mivel nincs alatta jó autó. Én továbbra is hiszek Stoffelben, és biztos vagyok benne, hogy a McLaren is így tesz.”

     

     

     

  • Hasegawa: Sajnálatos, hogy nem tudjuk meggyőzni a McLarent

    Hasegawa: Sajnálatos, hogy nem tudjuk meggyőzni a McLarent

    A hangulat hétről hétre egyre feszültebb a McLaren és a Honda között: a wokingiak nem köntörfalaznak, amikor az erőforrásról kérdezik őket, a Honda pedig szomorú, hogy a McLaren elvesztette a beléjük fektetett hitét.

    Zak Brown vezérigazgató és Eric Boullier csapatfőnök is rendkívül elégedetlen a jelenlegi helyzettel, ahogy mondták: együtt frusztráltak a csapat vezető versenyzőjével, Fernando Alonsóval. Mindeközben Boullier a japán gyártó Forma-1 iránti elkötelezettségét is megkérdőjelezte.

    A Honda F1-es projektjét vezető Yusuke Hasegawa Kanadában így felelt a McLaren két főnökének nyilatkozatára: „Nem válaszolok.”

    „Nagyon nehéz és nagyon sajnálatos, hogy nem tudjuk meggyőzni őket arról: meg tudjuk csinálni” – mondta Hasegawa.

    Brown szerint azomban ebben a formában nem lehet folytatni az együttműködést: „Ez nem elfogadható” – jelentette ki.

    „A McLaren vezetői egyetértenek abban, hogy a csapat érdekei a legfontosabbak. Egyértelmű, hogy nem lehetünk továbbra is versenyképtelenek.”

    „Már korábban is mondtuk, hogy minden lehetőséget megfontolunk, de nem kell ma döntést hozni. Ennek a nyári szünet környékén kell megtörténnie.”

    Brown arra a kérdésre, hogy túl sokban fájna egy esetleges Renault vagy Mercedes motorra való váltás, így felelt: „Ez egy kereskedelmi döntés. Nem számít, hogy mennyire kedvező a Hondával között szerződésünk, végső soron komoly bevételektől esünk el, mivel nem érünk el jó eredményeket. Mindemellett több szponzort is elveszítettünk, akik átpártoltak más csapatokhoz.”

    „Világos, hogy a McLaren és a Honda is szomorú, de ebben a helyzetben nyitottnak és őszintének kell lenni. Nem folytathatjuk tovább azt gondolva, hogy minden szép és jó.”

     

     

  • Alonso: Nagyon versenyképes a McLaren-Honda Kanadában

    Alonso: Nagyon versenyképes a McLaren-Honda Kanadában

    Fernando Alonso nagyon elégedett a McLaren-Honda Kanadában mutatott teljesítményével, nagyon-nagyon versenyképesnek nevezte az autót a spanyol világbajnok.

    Alonso egy futam kihagyást követően tért vissza a Forma-1 mezőnyébe, a visszaszokást nem segítette, hogy pénteken hidraulikai gondok miatt sok időt kellett a garázsban töltenie. Szombaton aztán ismét sikerült remek időmérő edzést zárnia, végül a 12. rajtkockát szerezte meg. A Q2-ben mindössze 1,2 másodperccel volt lassabb, mint az etapot megnyerő Lewis Hamilton.

    Montreálban több nagyon gyors rész is van a pályán, ami nem kedvez a Honda motornak. Éppen ezért Alonso szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy a McLaren kasztnija nagyon jól sikerült.

    „Nyilván az első szabadedzés nem volt ideális számunkra.” -kezdte Alonso. „Az első tíz körben igazítani kellett pár dolgon, például a pedálok helyzetén, a kormányon, kicsit visszakellett szoknom ehhez az autóhoz. Aztán jött a meghibásodás. A második edzést is csak később tudtuk elkezdeni, fél órát csúsztunk, emiatt át kellett terveznünk a programunkat. Sikerült így is megtalálnunk a megfelelő beállításokat, és egész jó eredményt sikerült elérnünk. Minden körben sikerült kihoznom a maximumot az autóból.”

    „Barcelonában jobb időmérőt zártunk, de ott jóval kevésbé volt fontos a motorerő, mint itt, éppen azért tudtunk hetedikek lenni ott. Nagyon jó köridőkent futottunk, de a becsléseinkből azt is tudjuk, hogy mennyit veszítünk az egyenesekben. Ha megnézzük, hogy mekkora volt a lemaradásunk a Q2-es legjobb időhöz képest nyugodtan kijelenthetjük, hogy nagyon-nagyon versenyképesek vagyunk.”

    Arra a kérdésre, hogy egy másik motorral milyen gyors lenne az autó, a spanyol így felelt:

    „Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert nem akarok holnap a címlapokon szerepelni egy olyan mondatommal, amiben nem vagyok biztos. Ahogy már mondtam, van egy becslésünk arra vonatkozóan, hogy mennyi időt veszítünk az egyenesekben. Tehát nagyon versenyképes autónk van.”

    Alonso azt is elmondta, hogy nagyon élvezte, hogy újra vezethette a McLarent, különösen az időmérőn, illetve idén ez az autó nagyon fekszik neki.

    „Tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel, tudjuk, hogy miben vagyunk lemaradva. A kasztni nagyon rendben van, ebből kifolyólag némelyik pályán jobban, némelyik pályán rosszabbul teljesítünk. Ez az autó, ahogy már télen is mondtam, nagyon fekszik az én vezetési stílusomhoz. Minden kört élvezek, amit megtehetek ezzel az autóval. Nyilván egy adott pillanat után már hiányzik pár km/h az egyenesekben, de ez nem szegi a kedvemet.”

  • Győzelemmel zárta a szombatot a McLaren

    Győzelemmel zárta a szombatot a McLaren

    A pályán ugyan nem sziporkázik a McLaren, vízen azért győzni tudtak.

    A Forma-1 feltámasztott egy régi hagyományt Kanadában, méghozzá a szerelők rafting versenyét. A Circuit Gilles Villeneuve paddockja mögötti olimpiai evezős tavon ugyanis a 90′-es évek végéig minden évben rendeztek raft megmérettetéseket, melyeken a csapatok saját, egyedi dizájnú hajókkal vettek részt.

    raft
    Fotó. Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenyre minden csapat meghívást kapott, azonban a Ferrari, a Mercedes és a Force India nem kívántak részt venni a mókában.

    A versenyt most újra megrendezték, köszönhetően a Liberty Mediának, annyi eltéréssel, hogy a csapatok most nem készítettek egyedi dizájnt.

    A versenyre szombaton, helyi idő szerint este hét órakor került sor és a csapatoknak maguk kellett megépíteniük vízi járművüket is.

    A szórakoztató versenyt végül a McLaren nyerte, bár hozzá kell tenni, hogy csapatukban van egy olimpiai érmes evezős, Tom Stallard is. A McLaren az elejétől kezdve az élen állt, és végig dominált a versenyen.

    A második helyezett a Toro Rosso lett, míg a harmadik helyet a Sauber csípte el.

    raft
    Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
    raft
    Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red BUll Content Pool
  • A Honda főnöke nem csodálkozik a panaszokon

    A Honda főnöke nem csodálkozik a panaszokon

    A Honda Forma-1-es főnöke, Yusuke Hasegawa kijelentette, hogy a gyártó minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megbízható és versenyképes erőforrást adjon a McLarennek.

    „Nagyon sajnálatos, hogy nem tudunk nekik egy jót adni… nem tudjuk meggyőzni őket arról, hogy meg tudjuk csinálni.” – mondta Hasegawa.” Természetesen jelentős fejlődésre van szükségünk teljesítmény és megbízhatóság szempontjából. Mindent meg fogunk tenni, mindent meg is kell tennünk.”

    „Nyilvánvaló, hogy frusztráltak vagyunk a jelenlegi helyzet miatt. Nem csodálkozunk rajta, hogy vannak panaszos megjegyzések, de amit tudunk, azt megtesszük a legjobb tudásunk szerint a csapatért, továbbra is az a célunk, hogy egy irányba haladjunk.”

    Nem érkezett meg azonban Kanadába az a fejlesztés, melyet előzetesen ígért a Honda.

    „Valójában nem ígértük.” – mondta Hasegawa. „Minden esetben be fogjuk mutatni a fejlesztést, ha az elkészült. Sajnos ez most még nem történt meg. Nagyon keményen próbálkozunk Japánban, és amint elkészülünk, bemutatjuk.”

  • McLaren: B és C tervünk is van! Viszlát Honda?!

    McLaren: B és C tervünk is van! Viszlát Honda?!

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának elmondása szerint a wokingi istálló nem esik kétségbe 2018-at illetően: B és C tervük is van a jövőre nézve, ami ugyancsak erősítheti a híreszteléseket, melyek szerint hamarosan véget ér a 2015-ben nagy reményekkel induló McLaren-Honda házasság.

    A McLaren borzalmas szezont produkált eddig: hat verseny után még mindig nulla megszerzett pont áll a legendás istálló neve mellett. Mellesleg már a Sauber is tudott Top 10-ben végezni, így ők az egyetlen pont nélküli csapat. Mondani sem kell: ez elfogadhatatlan teljesítmény egy ekkora istállótól.

    Brown, a Ron Dennis helyére kinevezett nagyfőnök is rendkívül elégedetlen a jelenlegi helyzettel, a BBC Radio 5 Live-nak nyilatkozva egyértelművé tette: ezt így nem lehet folytatni.

    „Versenyképesnek kell lennünk és a folyamatos fejlődés jeleit akarom látni” – mondta Brown.

    „Jelenleg nem versenyzünk jól: be sem fejezzük őket. Ez így nem mehet tovább.”

    „Elkezdtünk dolgozni a 2018-as autón, és minden olyan döntést, amely kihatással lehet rá, a nyári szünet előtt meg kell hoznunk.”

    „Valamin változtatni kell. Ha mindig ugyanazt csináljuk, ugyanazt az eredményt fogjuk kapni.”

    „Talán kockázatot kell vállalnunk. Olyan dolgokat tenni, amit normális esetben nem csinálnánk. Nem várhatunk arra, hogy a dolgok egyszer csak maguktól megváltozzanak.”

    Alonso legalább már visszatért, és elmondása szerint marad is a McLarennél. Persze csak akkor, ha szeptemberig versenyt tudnak nyerni… Nos, a Honda erőforrás helyzetét tekintve erre vajmi kevés esély mutatkozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Kanadai Nagydíj első szabadedzése: Alonso alatt ismét megállt az autó, így idő előtt be kellet fejeznie a munkát. A kétszeres bajnok már meg sem lepődött a malőrön: elmondása szerint hozzászokott a folyamatos technikai problémákhoz.

     

     

     

     

     

     

     

  • Hülkenberg ajánlgatja a Renault csapatát Alonsonak

    Hülkenberg ajánlgatja a Renault csapatát Alonsonak

    Nico Hülkenberg kifejezetten örömmel venné azt, ha a Renaultnál jövőre Fernando Alonso lenne a csapattársa. A jelenlegi kollégája, Jolyon Palmer helyzete egyre bizonytalanabb, és már azt pletykálják, hogy Sergey Sirotkin, esetleg akár Robert Kubica is átveheti a formán kívüli brit pilóta helyét.

    És már arról is csicseregnek a madarak, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso elhagyja a a McLaren-Hondát, és újra visszatérne a francia márkához. Hülkenberg mindenesetre ezzel együtt tudna élni:

    „Remek lenne. Nemcsak az egész csapatnak lenne jó az ő érkezése, de én is megmérkőzhetnék a világ egyik legjobb pilótájával. Sokat tanulhatnék tőle, és azt gondolom hogy nagy lökést adna Fernando jelenléte az egész Renault projektnek. Alonso az Indyn is megmutatta, mint ahogy én is Le Mansban a Porschés kalandommal, hogy a Forma-1-es pilóták igen magas színvonalon állnak.”

  • Alonso marad, ha őszig nyer a McLaren

    Alonso marad, ha őszig nyer a McLaren

    Azt tartja a mondás, hogy ha Medárd napján esik, negyven napig esni fog. Ez esetben keserves idők elé néz a Honda, június 8-án ugyanis – talán először 2015-ös visszatérésük óta – valóban komoly kritikákat kaptak, ráadásul házon belülről.

    Először a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown adott a Reutersnek egy ultimátumnak is beillő nyilatkozatot, amelyben kifejtette a csapat „komoly aggodalmát” a Honda F1-es szintet esetlegesen alulról súroló képességeivel kapcsolatban, majd az eddig is meglehetősen vokális Fernando Alonso is csatlakozott a kritikusok hadához. A spanyol jövője lényegében évek óta állandó beszédtéma a paddockban és a médiában, ő pedig nem volt rest még nagyobb nyomás alá helyezni a McLaren-Hondát és szinte azonnali retorziót követel az elvesztegetett szezonokért: ha a McLaren nem nyer őszig, kereshetnek új versenyzőt.

    „Nyernünk kell” – jött a kategorikus és félreérthetetlen kijelentés Alonsótól.

    „Ha szeptember előtt vagy akörül nyerni fogunk, amikor meghozom a jövőmmel kapcsolatos döntést, akkor maradok. Júniusban még nem vagy 100%-ig biztos egy jövő évet illető adott döntésben, elvégre még ilyenkor nem is ezen gondolkozol. Mindannyian csak nyerni akarunk, és – visszautalva Zak korábbi megjegyzéseire – szerintem ilyen válaszra is számítotok Zaktől. Ő is nyerni akar és bajnoki címre akarja vezetni a McLarent. Három év után sem vagyunk ilyen pozícióban, így a dolgoknak változnia kell a csapaton belül. Hasonló a helyzet velem is: nyerni akarok. Azért csatlakoztam ehhez a projekthez, mert bajnok akartam lenni, de jelen állapotban nem vagyunk olyan helyzetben; és ha nem látsz változást, ha nem vagy versenyképes, benne van, hogy projektet váltasz. Egyelőre csak ennyit tudok mondani. Amíg nem ülök le szeptemberben vagy októberben, mindenképp a nyár után, hogy kitaláljam, mi legyen, nem tudok 100%-ig semmit sem biztosan állítani.”