Címke: McLaren

  • Alonso szerint Spielbergben jó lehet a McLaren

    Alonso szerint Spielbergben jó lehet a McLaren

    Fernando Alonso arra számít, hogy McLaren-Hondájának „jobban fekszik” majd a festői stájer hegyek árnyékában meghúzódó Red Bull Ring.

    Hosszú hónapok keserves szenvedése után a McLaren-Honda megszerezte idei első pontjait Bakuban Alonso kilencedik helye révén. A szezon következő állomása Ausztria és Spielberg, ahol a pályakarakterisztikából és a helyszínre érkező fejlesztésekből kifolyólag a wokingi istálló káoszfutam nélkül is jól szerepelhet.

    „Nagyon élveztem a bakui versenyt” – kezdte Alonso. „Az ottani teljesítményünk nem csak azt mutatta meg, mennyire erős alapokon is nyugszik valójában az autónk, hanem az operációs csapatunkban (szerelők, mérnökök, stratégák) rejlő versenyösztönt is – bármilyen helyzetből képesek kihozni a maximumot. Egy különösen kemény hétvége után két pont talán nem tűnik akkora vigasznak, de – ahogy azt már akkor is mondtam – motivációként fogjuk fel és építkezünk rá. Megéri optimistának lennünk Ausztriában: ez a pálya kevésbé függ a motorteljesítménytől, mint az eddigiek, és szerintem az autónknak jobban fekszik majd a spielbergi pálya kanyargóssága. Emellett néhány hasznos újítást is tervezünk bevetni, beleértve – remélhetőleg – a Honda legújabb hármas specifikációjú motorját, amelyet Azerbajdzsánban már teszteltem is. Minden lépés számít, így alig várom már, hogy ismét kihozhassak mindent az autóból ezen a remélhetőleg pozitív hétvégén.”

    Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es főnöke kissé visszafogottabban latolgatta a csapat esélyeit, de negativitásra ő sem lát okot.

    „A teljesítmény terén sikerült előrelépést produkálnunk” – összegezte a bakui motortesztet Hasegawa. „Az összegyűjtött adatokat a gyárban felhasználva dolgoztunk a motorvezérlésen is, ezen a hétvégén pedig mindkét versenyző megkapja a hármas specifikációjú motort. Úgy vélem, előreléptünk a versenyképességet illetően, és már nagyon várom, mire leszünk képesek Ausztriában. Az utolsó percekig gőzerővel folyik majd a felkészülés, és remélem, a fejlődésünket megfelelően tükröző versenynek leszünk szemtanúi.”

  • Alonso védelme alá vette Vandoorne-t

    Alonso védelme alá vette Vandoorne-t

    A McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzője megvédte az eddig nem túl meggyőzően muzsikáló újonc csapattársát.

    Stoffel Vandoorne egy Forma-1-es versennyel a háta mögött idén futja első teljes szezonját a királykategóriában, ám teljesítménye mindezidáig elmaradt az elvártaktól. Főleg úgy, hogy élete első futamán, a tavalyi Bahreini Nagydíjon – Fernando Alonsót kellett helyettesítenie, akinek sérülés miatt kellett kihagynia a hétvégét -, rögtön megverte az időmérő edzésen Jenson Buttont, a versenyen pedig megszerezte a McLaren-Honda első 2016-os világbajnoki pontját.

    Alonso több alkalommal is elmondta, hogy idén élete formájában versenyez, amit csapattársával szembeni előnye is szemléltet.

    Eric Boullier csapatfőnök pedig a nyilvánosan elmondta: Vandoorne-nak gyorsabban fel kellene vennie a Forma-1 ritmusát. Könnyű dolga azonban nincs, mivel az idei McLaren-Honda nem nevezhető versenyképes technikának.

    Alonso a spanyol El Confidencial-nak nyilatkozva elmondta, hogy az idei egy kemény és frusztráló év csapattársa számára.

    „Nem ismeri a pályák többségét, szóval ezeket és a Forma-1-ről is mindent meg kell tanulnia. Az autót nem tesztelheti, az időmérő edzéseken pedig gyakran gyakorlás nélkül kénytelen részt venni.”

    „Ahogy mondtam ez nehéz szezon számára és általánosan elmondható ez a csapatról is – magamat beleértve. Reméljük jövőre versenyképes autónk lesz” – mondta Alonso.

    A hétvégi Osztrák Nagydíjon lesz okuk némi reményre, a Honda ugyanis a tervek szerint beveti új, harmadik specifikációs erőforrását, amelyet Alonso és Vandoorne is megkap.

     

     

     

  • Ron Dennis megegyezett részvényei eladásáról

    Ron Dennis megegyezett részvényei eladásáról

    Ron Dennis megegyezett a vezetőséggel, hogy eladja a McLaren Technológiai Csoportban és a McLaren Automotive-ban levő érdekeltségeit.

    Dennis, aki idén töltötte be 70. életévét, 51 évig volt aktív tagja a Forma-1-nek, ebből 37 éven át irányította a brit csapatot. Ez alatt az idő alatt 158 futamgyőzelemnek örülhettek Wokingban, valamint számos, később a sportágat meghatározó pilótát adott a sportnak, mint például: Niki Lauda, Ayrton Senna, Mika Hakkinen vagy épp Lewis Hamilton.

    Ron Dennis a következőket mondta a CBE-nek:

    „Örülök, hogy sikerült megegyeznem a vezetőséggel, úgy érzem ez egy méltó búcsú a McLarentől és eljött az ideje hogy az élet más területeire összpontosíthassak. Mindig azt mondtam hogy ez a 37 évem a csapat történetének csak egy hosszabb fejezete és remélem, a jövőben a csapat visszatalál a győztesek útjára. Természetesen nem intek búcsút mindennek. Folytatom a munkámat az ország védelmi minisztériumának innovációs tanácsadói testületében, illetve továbbra is kezelem a családom jótékonysági alapjait, amivel elősegíthetem a fiatalok mentorálását és azt, hogy sikeressé válhassanak az élet minden területén. Ezt tettem Lewis Hamiltonnal is, akit 12 éves korában vettem a szárnyaim alá, később a csapatom világbajnoka lett. Ez volt az inspirációm, hogy létrehozzam ezt az alapot. Végezetül szeretnék minden dolgozónak sok sikert kívánni a jövőre nézve, ebben a csapatnak megvannak az alapok ahhoz, hogy ismételten sikeressé váljon.”

  • Áttekintés: Mik Alonso lehetőségei 2018-ra?

    Áttekintés: Mik Alonso lehetőségei 2018-ra?

    Az idei Forma-1-es világbajnokság amellett hogy izgalmas, számos kérdést is felvet, mint például azt, hogy milyen irányt vehet a kétszeres spanyol világbajnok karrierje.

    „Már a verseny előtt említetted, hogy ez egy pozitív hétvége a számodra. Megmondanád, hogy miért?”

    „Még annál is jobb volt.”

    „Pozitív a jövőjével kapcsolatban?”

    „Igen.”

    Alonsoval kapcsolatban már többféle pletyka és elképzelés szárnya kelt, legutóbb az Azerbajdzsáni Nagydíjon fogalmazott úgy a McLaren pilótája hogy, 2018-ban már egy győztes konstrukciót fog vezetni.

    A GPUpdate.net sorra vette a lehetséges  forgatókönyveket:

    Maradás a Mclarennél

    Fernando Alonso 2015-ben csatlakozott a McLaren csapathoz, mely ismét együttműködésre lépett a Hondával mint motorpartnerrel, remélve hogy ismételten egy olyan sikeres periódust élhet meg a csapattal mint a 80-as évek végén Ayrton Senna és Alain Prost. „Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy projekthez csatlakozhatok. Tudom, némi időbe fog telni, hogy az élen csatázhassunk a győzelemért és elérhessük céljainkat, de ez nem probléma.” Azonban három éves szenvedésre senki sem fogadott volna. A japán gyártó és a brit csapat között a kapcsolat megromlott és jelenleg a wokingi gárda története leggyengébb szezonját teljesíti. Az esetleges fellendülést a Mercedes motorokra való visszatérés jelentheti, és ez lehet a kulcs Alonso megtartásában. Az új vezetőség igyekezett a kétszeres világbajnok számára kedvező feltételeket teremteni, azonban közel sem biztos hogy a német erőforrások a csapat minden gondját megoldanák. A britek egyértelmű ultimátumot adtak a japánoknak a jövőre vonatkozóan. Minden fejlesztés döntő fontosságú lehet a csapat és a pilóta lépéseinek alakulásában.

    Ismét a Ferrari

    2008-ban kevés esélyt adtak volna arra, hogy Alonso visszatér a Mclarenhez, mégis megtörtént.
    Ezek után nem szabad kizárni az olaszokhoz történő visszatérést sem. A Renault-val két bajnoki címet szerző spanyol a vörösöknél eltöltött évei alatt teljesen elvesztette a hitét és belefáradt abba, hogy egyik évben sem kapott igazán ütőképes autót a csapattól. Csak saját kvalitásának köszönhető hogy 2010-ben és 2012-ben is harcban tudott lenni a címért és csak az utolsó futamon bukta el azt. 2011-ben, 2013-ban, valamint az utolsó Scudeiránál töltött évében pedig esélye sem volt a végső sikerért harcolni. Pár futamgyőzelmet leszámítva nem jött össze az olasz kaland. Az ideiglenes 2015-ös javulás sem hozta lázba Alonsot, aki kitartott a Mclarenhez történő távozása mellett. Az újabb Ferrarihoz való szerződés mellett szólna, hogy a csapat felső vezetése – többek között Luca Di Montezemolo, akivel Alonso rossz kapcsolatot ápolt- már távozott. A jelenlegi vezérkar minden lehetőségre nyitott a jövőben. Sebastian Vettel szerződése idén év végén jár le a csapatnál és a hosszabbítás egyelőre nincs terítéken sem a német, sem Kimi Raikkönen esetében.

    Irány a Mercedes

    Nico Rosberg hirtelen visszavonulása sokkolta a németek vezetőségét, de ez lehetővé tette, hogy újra összeálljon a Hamilton-Alonso páros. Végül a Toto Wolf nem merte a két ilyen erős személyiségű pilótát egymás mellé igazolni, helyette inkább a Williamstől hozták el Valteri Bottast. A finn kontraktusa csak egy évre szól, az ő jövője sem biztosított 2018-ra.
    Bottas jól beilleszkedett a csapatba és jó teljesítményt nyújt ahhoz, hogy a csapat harcban legyen a Ferrarival. A paprikás hangulatú 2007-es év után Lewis Hamilton és Fernando Alonso már rendezte kapcsolatát, valamint a spanyol kijelentette, hogy problémái mindig is a csapat vezetőivel voltak. A Mercedes anyavállalatánál a Daimlernél vannak további aggályok a kétszeres világbajnok szerződtetésével, mivel nem felejtették el az elhíresült kémbotrányban való szerepvállalását, ami komoly pénzügyi következményekkel járt a cég számára.

    A gyári Renault

    A harmadik lehetőség a Renault-nál pocsékul teljesítő Jolyon Palmer helyére szerződni. A franciák komoly infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre az utóbbi években, ezzel is jelezvén, hogy komoly céljaik vannak a gyári szintű visszatéréssel. Az előrelépés tavalyhoz képest egyértelmű, hiszen sokkal nagyobb a csapat esélye a pontszerzésre, ám a dobogóért való harc és a győzelem még messze van. Ahhoz, hogy a harmadik Alonso-Renault frigy megkötessen a spanyolnak alacsonyabb éves fizetéssel kéne beérnie azzal a tudattal, hogy az enstone-i gárda rövid távon nem tud győztes autót a feneke alá adni. Mivel a McLaren újbóli Mercedes erőforrásra váltása sem garancia a jó konstrukcióra, elképzelhető, hogy a 32-szeres futamgyőztes mindenképpen jobban járna a Renault-val, ahol évről évre képzelik el a fejlődést és első ízben csak 2020-ban szeretnének a világbajnoki címért harcolni. Max Verstappen és Daniel Ricciardo érvényes szerződéssel rendelkeznek a Red Bullnál így ez a csapat elképzelhetetlennek tűnik Alonso számára mivel az osztrákok foggal körömmel ragaszkodnak a jelenlegi pilóta felállásukhoz.

    Forma-1-en kívül

    A McLaren versenyzője nem rejtette véka alá, hogy nagy álma a „Tripla Korona” megszerzése vagyis megnyerni a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, az amerikai Indy 500-at és a Le Mans-i 24 órás versenyt. Ez a tripla eddig csak a brit Graham Hillnek sikerült. A legutóbbi indianapolisi versenyen el is indult a kétszeres világbajnok és remek esélyei voltak a győzelemre, ám egy motorhiba miatt kiállni kényszerült. A Le Mans-i 24 óráson való szereplés is napirenden van, de Alonso elismerte, hogy továbbra is a Forma-1-et tekinti az elsőszámú kihívásának és egy harmadik világbajnoki cím mindenek előtt elsőbbséget élvez a karrierjében.

     

  • Lauda: Nincs McLaren-Mercedes szerződés

    Lauda: Nincs McLaren-Mercedes szerződés

    Niki Lauda azt állítja, hogy még nem állapodott meg egymással a Mercedes és a McLaren 2018-ra.

    A pletykák pedig már arról szólnak, hogy még idén elkezdődhetnek a McLaren-Mercedes tesztek. A Niki Lauda azonban azt mondja, még nem született semmilyen megállapodás az ügyben.

    „A McLarennek szerződése van a Hondával.” – mondta Lauda a német Skynak.

    Bár tisztában van vele, hogy a McLaren-Honda kapcsolat nagy eséllyel megszűnik, az osztrák hozzátette: „Ez nem jelenti azt, hogy Mercedes erőforrásuk lesz. Senki nem kérte.”

    A Mercedes elnöke azonban azt is elmondta, hogy a Mercedesnek, mint „a világ egyik top gyártójának” fontos, hogy a Honda az F1-ben maradjon.

    „Egyszer ugyanez volt a téma a Red Bull kapcsán is, végül mégis maradtak a Renault-val, és a dolog kiforrta magát.” – mondta Lauda.

  • A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

    Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének főnöke megkönnyebbülten hagyta el Azerbajdzsánt, miután a McLaren végre megszerezte idei első pontjait.

    Sorra pattannak el a cérnaszálak a McLaren és a Honda között, miután az utóbbi egyelőre nem képes felülkerekedni megbízhatósági és teljesítménybeli problémáin. Bakuban azonban idén először mindkét autó célba ért: Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, míg Fernando Alonso 9. helye révén két pontot is szerzett az alakulat. A Honda emellett pénteken tesztelte a hármas specifikációjú erőforrását, az adatok alapján pedig a fejlesztés két-három tizedet is hozhat – és ami talán még fontosabb, a pályán mért adatok megegyeztek a sakurai próbapad által megjósolt értékekkel, így úgy fest, a Honda korrelációs problémái legalább részben megoldódtak.

    „Nagyon megkönnyebbültem, hogy pontokat tudtunk szerezni” – nyilatkozta Hasegawa. „A pilóták remek munkát végeztek ezen a túlélési versenyen, aminek roppant mód örülünk. Nagyon fontos mérföldkő ez számunkra. Nem voltak aggodalmaink [a megbízhatóságot illetően], még az új motor és MGU-H ellenére sem. Nagyon elégedett vagyok, hogy fejlődő tendenciát mutatunk megbízhatóság terén, ami a pontszerzéshez is nagyban hozzájárul.”

    A Honda előtt azonban még így is hosszú és fáradságos út áll, mire legalább megközelítik riválisaikat.

    „Mindenképpen pozitív, de egy futam birtokában még nem merném kijelenteni, hogy nagyon magabiztosak vagyunk” – folytatta Hasegawa. „Mindössze 13 autó fejezte be a versenyt, így a teljesítmény szemszögéből nézve nem vagyunk valami gyorsak. Az előrelépésünk nem elég nagy ahhoz, hogy utolérjük az élmezőnyt, de jó fejlődésnek számít. A McLaren nem túl izgatott, mivel nem valami hatalmas előrelépésről van szó, de természetesen elégedettek a látottakkal. Fontos megmutatni nekik, hogy előre tudunk lépni, habár a teljes célunkat egyelőre még nem értük el.”

    Kisebb ijedelmet okozott pénteken, hogy Alonso váltómeghibásodása esetleg a Bakuban bevetett hármas specifikációjú motorban is kárt tett. A Honda azonban úgy véli, az erőforrás sértetlenül megúszta az esetet, de biztosra csak a sakurai kivizsgálás után mehetnek. Hasegawa reméli, a következő osztrák futamra két spec-3 motor áll majd a csapat rendelkezésére, tartalékokra azonban inkább nem számít.

    „Váltóproblémáink voltak és kissé túlpörgött a motor” – magyarázta a japán szakember. „Nem láttunk semmi meghibásodást, de Sakurában még egyszer megvizsgáljuk a motort. Úgy számolunk, hogy bevethető lesz Ausztriában, így remélhetőleg mindkét autó az új erőforrással versenyezhet majd. Még ha nem is lesz tartalékunk, nincs más választásunk: két spec-3 motort kell futtatnunk.”

  • Vandoorne: Lehetetlen volt, hogy megelőzzem a Saubereket

    Vandoorne: Lehetetlen volt, hogy megelőzzem a Saubereket

    A McLaren-Honda pilótája kiemelte, hogy képtelen volt megelőzni a Sauber párosát, Marcus Ericcsont és Pascal Wehrleint, így továbbra is várnia kell az első idei pontjára.

     A belga versenyző a piros zászlós időszak után egy plusz kerékcserét is teljesített, így a futam végén friss szuperlágy gumikkal mehetett a pontokért, azonban a Sauber versenyző párosán fennakadt és nem tudta őket megelőzni, végül 12. lett, három hellyel lemaradva csapattársától.

    A Saubernél észlelték a Vandoorne jelentette veszélyt, ezért utasították a svédet, aki egyébként sérült autóval körözgetett, hogy engedje el a gyorsabb csapattársát, ezzel elősegítve a későbbi pontszerzést.

    „Az utolsó bokszkiállásom után 1,5 másodperccel voltam gyorsabb körönként mint a két Sauber, de egyszerűen nem tudtam megelőzni őket.” Mondta Vandoorne.

    „Ők tudtak spórolni a verseny végére, én is próbáltam, de még így sem volt meg a sebességem, hogy megelőzzem őket.”

    „Leszámítva a tempónkat elégedettek vagyunk a hétvégével, főleg azért mert sikerült megszereznünk az idei első pontjainkat.”

    „A rajtom jól sikerült, de nagyon hamar sok törmelék volt a pályán és a hármas kanyarig egy pár lassú autót kellett kikerülnöm, de szerencsére sikerült megóvnom az autómat.  A piros zászlóig jó tempóm volt, viszont ekkor egy alternatív stratégiára váltottunk. Mivel mindenki felrakta a lágy gumikat ezért mi szuper lágyakat választottunk, hogy hátha bejön, sajnos nem jött be.” Zárta a belga.

  • Norris: Portimao jó F1-es pálya lehet

    Norris: Portimao jó F1-es pálya lehet

    Ahogy azt már biztosan mindenki kívülről fújja, a McLaren legújabb felfedezettje nem más, mint Lando Norris. A fiatal brit a benne rejlő potenciál mellett azzal is büszkélkedhet, hogy egyike a motorsportok három megátkozott kapcsolatának, vagyis: Fernando Alonso és a harmadik világbajnoki cím – Toyota és Le Mans – Lando Norris és a rajt. Alonso és a P1-es Toyota sajnos nem volt elérhető a Hungaroringen, így kénytelenek voltunk a harmadik delikvenst faggatni egy kicsit a rajtjairól és azon túl.

    Ismét a rajtok. Egy rossz rajt itt, a Hungaroringen, különösen fájdalmas lehet.
    Igen, ez valóban egyike azoknak a pályáknak, ahol a legnehezebb előzni. Nagy leszorítóerőt igénylő pálya, és amint elkezdesz valakit követni a hosszú kanyarokban, olyan sok leszorítóerőt vesztesz, hogy lehetetlen előzni. [A pénteki első futamon] ez elég nyilvánvalóan látszott is, de ha a [szombati második futamhoz] hasonlóan lefullasztom az autót, akkor csak még jobban megnehezítem a dolgom! Nem is tudom, mi történt; szimplán lefulladtam, talán azért, mert a pálya az előző naphoz képest jobban tapadt a közben lefutott versenyek rajtjai miatt. [Pénteken] a kuplungom csúszott meg, így most igyekeztem kissé finomabbra venni a dolgokat, de a nagyobb tapadás miatt így pedig azonnal lefulladtam, amint felengedtem a fékeket.

    Azt hallottam, találkád volt előző reggel a pályabírókkal. Mi történt?
    Épp a pályabejárásunkat tartottuk, amikor be kellett volna jelentkeznünk. Igazából nem tudtuk volna későbbre halasztani, mert a pálya már sötétedett, így muszáj volt belekezdenünk. Segítenünk kellett a pályabíróknak kirakni az összes poroltót és egyéb ilyen dolgokat; egy kis testedzés.

    Idén elmarad a Zandvoort Masters. Szerinted mennyire fontosak az F3-nak az ehhez hasonló (mint pl. Pau és Makaó) bemutatóversenyek?
    Zandvoortba ennek ellenére elmegyünk majd; nem hiszem, hogy egy különálló Masters-esemény annyira nagy előny lenne, habár az is hozzátartozik, hogy sosem vettem rajta részt, így nem tudom, milyen. Egy Makaóhoz vagy a pau-i utcai versenyhez hasonló esemény azonban sokkal izgalmasabb, mint egy standard versenypálya bárhol máshol, valamint az utcai versenyek segíthetnek akár az F1-re való felkészülésben is.

    Az ilyen különleges versenyek jelentik a lényeges különbséget az F3 és a GP3 vagy egyéb juniorszériák között? Úgy értem, hozzátartoznak-e ezek a futamok az F3 esszenciájához?
    Nem vagyok benne biztos, milyen hosszú múltra nyúlnak vissza ezek a versenyek [évtizedekre, Lando – a szerk.]. De szerintem az emberek nem csak azért jönnek ebbe a bajnokságba, hogy résztvegyenek ezeken a futamokon; ha Makaót vesszük példának, azon külön is részt tudsz venni. Szóval nem hiszem, hogy ez fontos ok lenne.

    És mi a véleményed a jelenleg is zajló GP3-F3 háborúról? Jó ötlet lenne összeolvasztani a két bajnokságot?
    Kétségtelenül könnyebb lenne eljutni úgy eljutni a gokartoktól az F1-ig, ha ez a célod; sokat segítene, ha tudnád, mikor hova kell menned. Szerintem jó ötlet lenne, habár a GP3-nak is megvannak az előnyei: F1-es pályákon versenyeznek, F1-eshez hasonló Pirelli-gumikkal, míg a mi Hankookjaink teljesen mások. Nem rajtam fog múlni, hogy milyen döntést hoznak majd, de nekem személy szerint az F3 volt a legjobb döntés.

    Mennyire tartod hasznosnak a kasztni- és motorháborút az F3-ban? A GP3 ugye standardizált széria.
    Akár még jó is lehet. Az egyenszériákban el lehet mondani, hogy mindenki egyenlő feltételeket és autóparamétereket kap; ennek ellenére mindenkinek tudnia kell, hogy a Mercedes és a Volkswagen között [a két motorszállító az F3-ban] hihetetlenül kicsi a különbség. Néhányan váltig állítják, hogy a Volkswagennek van némi előnye bizonyos pályákon és bizonyos pontokban, mások pedig a Mercedesről állítják ugyanezt…

    Nemrég az Algarve-pályán voltál a McLaren-jutalomvezetéseden, ahol F1-es futamot terveznek tartani a jövőben. Szerinted megfelelő a pálya és az infrastruktúra erre?
    Igen, habár nem ártana, ha újraaszfaltoznák a pályát, mert elég egyenetlen az aszfalt, az F1-hez pedig el kellene tüntetniük néhány huplit. Nem lenne rossz egyébként, de nagyon-nagyon nehéz lenne rajta előzni – egy hosszú egyenes, a maradék pedig kanyarok. Vezetni azonban elég élvezetes, van benne hegynek-fel és hegynek-le is, amit néhány versenyző imádna, mások nem annyira mondjuk.

    Van rá bármi esély, hogy a Magyar Nagydíjat követő teszten te vezesd a McLarent?
    Nem tudom, elvégre rajtam kívül van még két másik pilóta is a juniorprogramban. Bahreinben persze már beültették [Oliver] Turveyt, de hogy ismét mellette döntenek-e, hogy tovább elemezze a pálya és a szimulátor közti korrelációt… ezt majd a McLaren eldönti.

    Akkor még nem léptek veled kapcsolatba ilyen téren.
    Nem, még nem.

  • Ideiglenesen szakít a McLaren a Hondával?

    Ideiglenesen szakít a McLaren a Hondával?

    Egyre vadabb opciók látnak napvilágot a McLaren és a Honda jövőjéről, ám az ideiglenes különválást maga Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke vetette fel.

    Habár az őrült bakui futamon megszerezték első pontjaikat Fernando Alonso kilencedik helyének köszönhetően, nem volt nagy ünneplés a wokingiak garázsában (teljesen érhető módon).

    A legtöbben úgy vélik, hogy a McLaren-Honda kapcsolat 2017 végén véget ér, bár Boullier szerint átmenetileg is szakíthatnak: „Papíron ez egy jó stratégia” – mondta.

    „Ha egy másik motort használhatunk, amíg a Honda nem lesz versenyképes, akkor miért ne?! Ez az egyik forgatókönyv, amit fontolóra veszünk” – mondta.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a McLarennek legkésőbb a nyár végéig döntenie kell, amit Boullier is megerősített: „hetek kérdése” a végleges judícium.

    Boullier ismét elmondta, hogy jövőre is meg szeretnék tartani Fenando Alonsót, ám egyes sajtóorgánumok már biztosra veszik a kétszeres világbajnok távozását.

    Azerbajdzsánban Alonso mindkét menedzsere jelen volt, Luis Garcia Abad a Renault, Flavio Briatore pedig a Mercedes vezetőségével tárgyalt.

    Marc Surer, a korábbi svájci Forma-1-es versenyző már sejt valamit a háttérben: Alonso kétes jeleket mutatott a hétvége során.

    „A McLaren nem volt versenyképes Bakuban, Fernando mégis azt mondta, hogy jól mennek számára a dolgok. Azt is hozzátette, hogy 2018-ban versenyeket fog nyerni. Vajon mit tud, amit mi nem?” – tette fel a kérdést Surer a Speed Week riporterének.

    „Megtanultam az évek során, hogy Fernando gyakran rejtett üzenettel tesz utalásokat, kiprovokálja a helyzeteket vagy ironizál.”

    „Jelen pillanatban alapvetően csak spekulálhatunk a helyzetéről.”

  • Pár tizedet hozhat a Honda „hármas motorja”

    Pár tizedet hozhat a Honda „hármas motorja”

    A Honda számításai szerint a fejlesztett hármas specifikációjú motor nagyjából 2-3 tized másodperces javulást hozhat.

    A japán gyártó a pénteki második szabadedzésen egy új belső égésű motort tesztelt Fernando Alonso autójában, ez volt az a bizonyos „hármas specifikáció”.

    A motorgyár mérnökei elmondták, hogy az adatok egyértelmű javulást mutattak, viszont ezt az egységet kénytelenek voltak kicserélni egy régebbi típusra. Erre azért volt szükség, mert Fernando Alonso váltóhiba miatt idő előtt befejezte a második gyakorlást, és meg kellett vizsgálniuk, hogy ez a hiba okozott-e valamilyen kárt a motorban is. A vizsgálat azonban megmutatta, hogy az új belső égésű motor sértetlen maradt, de nem teszik vissza a spanyol autójába, mert csak a mezőny végéről fog indulni, és emiatt csak feleslegesen lenne használva, miközben nincs valós esély a pontszerzésre.

    „A belső égésű motor fejlesztésétnél a teljesítményre koncentráltunk.” Mondta a Honda igazgatója Yusuke Hasegawa.

    „Normál esetben nem mondjuk meg, hogy mekkora javulást érünk el, de itt Bakuban akár két vagy három tized is lehet. Ami a megbízhatóságot illeti, az ICE (belső égésű motor) esetében nincs ezzel gond, így már tudunk a teljesítményre és a motorerőre koncentrálni.”

    Hasegawa azt is hozzátette, hogy a pályán mért adatok teljes mértékben megegyeznek a sakurai központban mért tesztadatokkal, ami egy újabb jó jel, de még nagyon sok dolguk van.

    „Ezen a pályán köridő javulást ugyan nem láttunk, de motorerőt mérő szenzor adatai ugyanazt mutatják, mint a gyárban. Örülök ennek a kis plusz teljesítménynek. A fejlődés ugyan elfogadható, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy utolérjük a többi motorgyártót. A következő fejlesztésnél fel kell gyorsítanunk a tempót.”

    Alonso örül a nagyobb teljesítménynek, de ő is felhívja a figyelmet arra is, hogy még mindig van hova fejlődniük.

    „Messzemenő következtetést nem lehet levonni eddig a hétvégéből, hiszen nem mentünk ideális motorbeállításon. Ha az adatok azt mutatják, hogy több motorerőnk az van nagyszerű és örülök neki. Azonban nagyon nagy még mindig a hátrányunk, nagyon sok munka van még ezzel a motorral.”