Címke: McLaren

  • Alonso: Befejezetlen ügyem van a McLarennel

    Alonso: Befejezetlen ügyem van a McLarennel

    Fernando Alonso azt állítja, kész folytatni a McLarennel a munkát, de szükség lesz pár változtatásra a jövőben.

    Alonso 2007-ben, mint a Renault-tól átigazoló címvédő versenyzett a brit csapatnál és majdnem megszerezte harmadik címét is, ám végül Kimi Räikkönen és a Ferrari örülhetett. A csapattársával és csapatfőnökével való kohézió miatt visszatért a franciákhoz, hogy aztán 2010-től öt évet a Ferrarinál húzzon le három összetett második helyet szerezve. A spanyol pilóta 2015-ben csatlakozott ismét a McLarenhez remélve, hogy a Honda beszállásával ismét eljöhet a nagymúltú unió sikerkorszaka. Azonban a japánok borzasztóan szenvednek az erőforrás fejlesztésével, ami továbbra is a legrosszabb a mezőnyben. Számos pletykát elhallgattatva, Alonso kijelentette, hogy a jövője továbbra is nyitott és még nem hozta meg döntését.

    „Természetesen beszéltem a McLarennel, hiszen jelenleg ez az én csapatom és bizony van egy befejezetlen ügyünk. A cél, hogy ismét együtt győzzünk a Forma-1-ben.”- nyilatkozta a CNN-nek.

    Arra a kérdésre, hogy hogyan dönt a következőket mondta: „Az a kérdés, mennyire leszünk versenyképesek. Mindenkinek megvan a véleménye, mire van szükségünk. Nekem is megvan, de még nem fogom megosztani senkivel. Ha meglesz a döntésem nyilván közölni fogom, hogy maradok-e és tovább küzdünk a győzelemért együtt.”

    A kétszeres világbajnok a Forma-1-et továbbra is elsőszámú kihívásának tekinti, és nem szeretne más szériába hosszabb távon kirándulni. Erről a pletykák azok után röppentek fel, hogy kiválóan teljesített az idei Indianapolis 500-on.

    „Még mindig a Forma-1 élvezi nálam a prioritást és az, hogy megnyerem a bajnokságot. Ebben reménykedek.”- mondta.

    „Ha nem látok egyetlen lehetőséget sem arra, hogy a győzelemért harcoljak, akkor körülnézek más szériákban is, de ez maximum novemberben vagy decemberben történhet meg.”

    „Minden lehetőséget megvizsgálok a jövőmmel kapcsolatban.”

    Arra a kérdésre, hogy feladta-e már a reményt azzal kapcsolatban, hogy jövőre az élmezőnyben küzdhet a következőt reagálta: ”Nem még nem adtam fel, van egy érzésem, hogy jövőre megtörténik az áttörés.”

     

  • Derek Bell és a McLaren M9A újraegyesülése

    Derek Bell és a McLaren M9A újraegyesülése

    A 75 éves, korábbi Forma-1-es pilóta és le-mans-i legenda Derek Bell még mindig imád versenyautóba ülni.

    Nemrég felajánlást kapott Bell, hogy ismét beüljön abba a McLaren modellbe, amit még az 1969-es Brit Nagydíjon vezethetett. Az autó a McLaren egy korábbi kísérleti tervezése, melynek célja a három literes Cosworth motor négykerék-meghajtásos alkalmazása volt. Egy fiatal és merész pilóta, Derek Bell írta alá a kísérleti autó vezetésére vonatkozó szerződést, kikosarazva a Lotus és a Matra hasonló ajánlatát. Sajnos az autó teljesítménye messze volt az ideálistól. Mindössze öt kört tudott megtenni vele Bell, miután a felfüggesztés tönkrement, kiállni kényszerült.

    Emlékezetes volt az egykori autót és sofőrjét ismét együtt látni Silverstoneban.

    Videón az emlékezetes pillanat:

  • További fejlesztési csomagokkal készül a Honda

    További fejlesztési csomagokkal készül a Honda

    Yusuke Hasegawa, a Honda Forma-1-es projektjét vezető japán szakember megerősítette, hogy nem állnak le erőforrásuk fejlesztésével: még két vagy három nagyobb frissítést érkezhet még a 2017-es évben.

    Hasegawa elmondta, hogy a további fejlesztésekkel a szezon elején tervezett négy változtatás helyett ötöt vagy hatot fognak eszközölni.

    „További két lépést fogunk tenni, de akár három is lehet. Bármi is legyen, tovább dolgozunk. Olyan dolgokra is gondolnunk kell mint a stratégia, hogy mikor vetjük be az egyes fejlesztéseket. Természetesen el kell kerülnünk az olyan helyszíneken való büntetéseket mint Szingapúr.”

    Hasegawa magabiztos azt illetően, hogy az ő erőforrásuk fejlődött a legtöbbet 2017 során, ám még így sem biztos azt illetően, hogy képesek lesznek a három másik gyártó szintjére kerülni év végéig: „Csökkentjük a hátrányunkat. De ez normális és így is kell lennie, mivel mi vagyunk a sereghajtók.”

    Az egyes fejlesztési csomagok Fernando Alonso döntésére is kihatással lehetnek: a kétszeres világbajnok spanyol versenyző a nyári szünet után dönt jövőjéről. Egyelőre csak találgatni tudunk, hogy mit csinál majd 2018-ban: ha felhagy a Forma-1-gyel, akkor legvalószínűbb választása az IndyCar lehet.

    A Forma-1-es szezon két hét múlva Belgiumban, a legendás Spa-Francorchamps pályán folytatódik.

     

     

     

  • F1-es futam Wokingban? Napszúrást kaphattak a McLaren munkatársai

    F1-es futam Wokingban? Napszúrást kaphattak a McLaren munkatársai

    A McLaren bejelentette, hogy Forma-1-es pályát terveznek gyáruk városába, Wokingba. A helyzet azonban az, hogy ezt viccnek szánták, bár elég elég alapos lett a móka.

    A terv egy 18 kanyarból álló, 4,8 kilométeres pályát mutat, a neve pedig Woking International Circuit.

    A McLaren technology group vezérigazgatója, Jonathan Neale elmondta: „Miért ne hozhatnánk a Forma-1-et Woking utcáira? Nyilvánvaló, hogy amellett, hogy ehhez óriási társadalmi és pénzügyi elkötelezettség szükséges, újra kell gondolni az infrastruktúrát is, áttervezni az utakat, újraaszfaltozni, lelátókat építeni, kifizetni a versenyrendezés költségeit, és engedélyt szerezni az FIA-től, de mi nem látjuk ezeknek akadályát.”

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown elmondta, hogy az ötletet az a momentum adta, mikor 1998-as bajnoki címének megszerzése után Mika Häkkinen a városban autózva ünnepelt.

    „Mika volt az aki először ‘versenyzett’ egy Forma-1-es McLarennel Woking utcáin, még 1998-ban.” – mondta Brown. „Ez a jelenet volt a szikra az ötletünkhöz: rendezzünk Forma-1-es versenyt gyakorlatilag az ajtónk előtt, Wokingban. A mérnökeink, szerelőink és stratégáink már mind vezettek itt. Ismernek minden huplit az aszfalton, minden egérutat, minden elviteles éttermet a startvonal 5 mérföldes körzetében. Ez mind olyan előny, amit nem lehet megvásárolni.”

    A McLaren ötletei között szerepel az is, hogy a paddock a Woking-Basingstoke csatornán úszna, az újságírók pedig a helyi kávézók és éttermek wifijét használnák a munkához.

    A csapat annyira komolyan vette magát, hogy videó is készült.

     

  • Lando Norris végigpróbálta a McLareneket az F1 2017-ben!

    Lando Norris végigpróbálta a McLareneket az F1 2017-ben!

    A McLaren fiatal felfedezettje, az F3-ban versenyző Lando Norris kipróbált az F1 2017 játékban pár klasszikus autót.

    A Codemasters idén felturbózta a PlayStation 4-re, Xbox One-re és PC-re készült játékot, mely augusztus 25-én kerül majd a polcokra, és már régi, retro autókat is vezethetünk, persze virtuálisan. Ezt próbálta ki Norris is, erről pedig videó is készült.

    Te melyik autót hajtanád meg virtuálisan?

     

  • ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    ​Már nem Kimi a legkedveltebb pilóta, hanem…

    Immáron Lewis Hamilton a legkedveltebb Forma-1-es autóversenyző. Egy globális felmérés a rajongók körében támasztja ezt alá: 20.7%, tehát több mint a szavazók ötöde a Mercedes pilótáját tartja a kedvencének a jelenlegi mezőnyből. A képzeletbeli dobogó második helyre a McLaren üdvöskéje, Fernando Alonso (18.3%), a harmadikra Kimi Räikkönen (14.3%) futott be.

    A felmérést 2017-ben a „Motorsport Network”a Nielsen Sporttal, és 148.170 rajongó vett benne részt, 194 országból. Az utolsó ilyen felmérés 2015-ben volt, akkor a GPDA, azaz a versenyzők szervezetének a vezérletével. Akkor Räikkönen nyert a McLaren akkori versenyzői, Alonso és Jenson Button előtt.

    Akkor Hamilton csak 10%-ot szerzett, az elmúlt két évben a kedveltségét gyakorlatilag megduplázta. Kevésbé meglepő ugyanakkor, hogy a finn szavazóknál továbbra is ő a legkedveltebb, 85%-uk szavazott rá. A holland Max Verstappen a hazai szavazóknál szintén jól szerepelt, 80%-át szerezte meg az ottani szavazatoknak. Világszinten azonban „csak” a hatodik helyen végzett.

    Miközben Sebastian Vettel (13.4%-kal) csak a negyedik lett az egyéni szavazáson, a Ferrari lett 31.9%-kal a legkedveltebb csapat. A Mercedes 16.2%-kal a második, de ez már csak fele annyi, mint a maranellóiak kedveltsége. Felfért még a dobogóra a legendás McLaren csapat 15.8%, lemaradt a Red Bull 14.1%-kal. A Williams istálló a maga 5%-os kedveltségével már egyértelműen lemaradt a top négytől.

    [poll id=”20″]

  • A McLaren visszatérne az IndyCar világába még

    A McLaren visszatérne az IndyCar világába még

    Idén már biztos nem tér vissza a brit istálló a tengerentúlra, de az ezt követő időszak még nyitott kérdés. És ezt nem más állítja, mint Mark Miles, az amerikai széria főnöke. Fernando Alonso a Monacói Nagydíjat hagyta ki azért, hogy a McLaren és a Honda összefogásának az eredményeként, az Andretti csapat szárnyai alatt elindultak az Indy 500-on.

    A héten Zak Brown McLaren főnök teljesen lehetetlennek tartotta azon pletykákat, hogy Alonso kihagyná akár a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat is azért, hogy részt vehessen az IndyCar szezonzáróján szeptemberben. Ugyanakkor azt is lehet már tudni, hogy ennek a történetnek még közel sincs vége. A spanyol El Mundeo Deportivonak ennyit mondott Mark Miles IndyCar CEO:
    „Tudjuk, hogy a McLarennek lehetősége van visszatérni az Andretti Autosporttal jövőre is az Indianapolis 500-ra. Ugyanakkor érdekli őket az is, hogy csapatként is teljes szezont fussanak a Verizon Indycar szériában, ha nem is 2018-ban, de 2019-ben inkább. Zak Brown rendre kérdezget a tervezeteinkről.”

  • Mika Häkkinen Laguna Secába tart

    Mika Häkkinen Laguna Secába tart

    Mika Häkkinen újra McLarenbe pattan hamarosan, azonban nem a sajátjába. Emerson Fittipaldi 1974-es, bajnoki M23-asát hajtja majd az augusztus 17-20-án megrendezésre kerülő Rolex Monterey Motorsports Reunion-on, a Mazda Raceway Laguna Secán. Häkkinen Jenson Button helyett ülhet majd be a McLarenbe.

    „Bár Jenson Buttonnal terveztünk a Rolex Monterey Motorsports Reunionra, örülünk, egy olyan kaliberű versenyző fogja őt helyettesíteni, mint Mika.” – mondta Gill Campbell, a Mazda Raceway Laguna Seca eseményszervezésért felelős alelnöke. „A Forma-1 a fejlődő versenyzés csúcsa és Mika egy olyan autóval tesz majd meg bemutatóköröket, mely nagyszerű múlttal bír. A rajongók biztosan élvezni fogják, ahogy összekapcsolódik a múlt és a jelen az esemény során. Köszönjük a McLarennek, hogy lehetővé teszik ezt,

    A McLaren-Ford M23-as 80 versenyen indult 1973 és 1978 között, 16 futamot nyert, valamint két egyéni és egy konstruktőri bajnoki címet szerzett.

  • Alonso: Fantasztikus évem van

    Alonso: Fantasztikus évem van

    Fernando Alonso úgy véli, a McLaren idei F1-es szenvedései ellenére is személyes szinten „fantasztikus” szezont produkál.

    A McLarennek (ismételten) nincs produktív éve, a szezon első felében mindössze 11 pontot gyűjtöttek össze, ami a konstruktőri tabella utolsóelőtti helyének felel meg. Alonso azonban úgy érzi, az elmúlt években folyamatosan hozza a legjobb formáját, az új, gyorsabb 2017-es F1-es autókat pedig kifejezetten élvezi vezetni. Idén emellett kipróbálta magát az Indianapolis 500-on, ahol az időmérőn és a versenyen egyaránt remek teljesítményt nyújtott és a győzelemért is harcban volt, amíg a motorja karakterisztikusan meg nem adta magát.

    „Csapatként nem lehetünk elégedettek a szezon eddigi szakaszával” – nyilatkozta Alonso. „Tavaly rendszeresen bejutottunk a Q3-ba, átlagosan a 9-10. helyekre kvalifikáltunk; ezzel szemben idén ennél jobban szenvedünk. Személyes szinten azonban nagyon-nagyon jó szezonom van eddig: a 2017-es autók ismét passzolnak a vezetési stílusomhoz, ennek köszönhetően pedig az előző évekhez képest sokkal versenyképesebbnek érzem magam a pályán. Voltam az Indy500-on is, ami remek tapasztalat és élmény volt, valamint a gokartpályám is remekül megy. Fantasztikus szezonom van eddig.”

    A McLaren esélyeit erősen hátráltatja a Honda megbízhatatlansága és teljesítményhiánya, habár az elmúlt futamokon a japánok megkérdőjelezhetetlen előrelépést produkáltak.

    „Megbízhatóság és teljesítmény terén nem lehetünk elégedettek a jelenlegi helyzetünkkel” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „Ha tényleg félidei összefoglalást kellene adnom a szituációnkról, azt mondanám, hogy keményen dolgozunk legalább a tavalyi teljesítményünk és versenyképességünk visszaszerzésén. Ambíciózusnak kell lennünk és jobb munkát kell idén végeznünk. Nem ide tartozunk és nem is itt akarunk lenni.”

    A szezoneleji bakizásokat maga mögött hagyva Stoffel Vandoorne is folyamatosan fejlődő tendenciát mutat az Azeri Nagydíj óta, a Hungaroringen pedig megszerezte első idei pontját.

    „Az eddig látott fejlődések biztató jövőt vetítenek előre” – summázta első tizenegy futamát a belga. „Minden egyes futamon egyre magabiztosabbnak érzem magam az autóban, valamint a kasztni is folyamatosan fejlődik. Az elmúlt néhány futamon jó teljesítményt nyújtottam; az ördög a részletekben rejlik, így a beállítások nüansznyi módosításaival sokkal kényelmesebben érzem magam.”

  • A McLaren szerint Lando Norris a jövő egyik sztárja

    A McLaren szerint Lando Norris a jövő egyik sztárja

    A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier magasztalta a fiatal versenyzőt a hungaroringi F1-es tesztje után. Úgy véli, hogy Lando Norris a jövő egyik potenciáli nagy kedvence.

    A 17 éves versenyző, aki év elején csatlakozott a McLaren young driver programjához és egyébként a Formula 3-ban versenyez, 91 kört tett meg múlthét szerdán a Hungaroringen, az MCL32-vel, ezzel pedig a második helyen zárta a napot Sebastian Vettel mögött.

    „Lando lenyűgözött minket érettségével, profizmusával és sebességével.” – mondta Boullier. „Nagyon gyorsan ráérzett az autóra már az első alkalommal, hogy beleült az MCL32-be. Hasznos és pontos visszajelzéseket adott a mérnököknek és határozottan passzol a tesztpilótáink közé, nem beszélve arról, hogy ő a jövő egyik potenciális sztárja.”

    „Nagyon izgalmas nap volt ez számomra.” – mondta Norris a teszt után. „Ez olyasmi, amit már nagyon vártam. Nagyon jó nap volt, és nagyon produktív is, mindannyiunk számára. Sikerült teljesítenem azt, amit a csapat elvárt, és minden jól ment. Elsőre nem volt egyszerű megszokni az autót, de a nap végére már nagyon jól éreztem benne magam. Sok kört teljesítettem és nagyon élveztem.”