Címke: McLaren

  • McLaren először, Alonso másodszor

    McLaren először, Alonso másodszor

    Fernando Alonso jövője az elkövetkező hetekben tisztázódik, ám a spanyol udvariasan megvárja, amíg a McLaren rendezi sorait a Hondával történő szakítás után.

    A McLaren-Renault egyezség hivatalos bejelentését mára (péntekre) várja a nagyvilág, a Honda leváltásával pedig elviekben Alonsónak sincs már oka más csapat után kutatni. Mindezek ellenére azonban a kétszeres világbajnok szerződéshosszabbításának bejelentésére akár heteket is várni kell majd, noha ezt néhányan már a Szingapúri Nagydíj idejére prognosztizálták.

    „Mindenhol vannak opcióim, és mindegyik nagyon jó” – hintette a port Alonso. „Csak türelmesnek kell lennetek és várni néhány hetet. Akárhogy is döntök majd, mindenképpen győzni akarok – egyetlen szériában sem fogok csak azért versenyezni, hogy benne legyek az első tízben vagy tizenötben. Sok lehetőségem van és mindegyiket alaposan megvizsgálom, de az F1 az elsődleges célom, így először ilyen téren hozok döntést, mielőtt bármi másba belefognék. Ezzel egyidőben szeretnék egy kis időt adni a csapatomnak. Az együtt átélt nehéz időszakok után szeretném, ha együtt hoznánk meg a döntéseket, ha először vetnénk egy pillantást a jövő évi autóra, majd pedig ha ők döntöttek, csak akkor fogok én is. Hűséges akarok maradni hozzájuk, és nem fogok úgy döntéseket hozni, hogy ők még nem tették meg ugyanezt. Nyugodt és elégedett vagyok; majd meglátjuk, hogyan zajlik le az elkövetkező néhány hét.”

    A prioritást élvező F1 ellenére Alonso természetesen nem tett le a triple crown (azaz a Monacói Nagydíj, az Indy500 és a Le Mans-i 24 órás) megszerzéséről, amelyet még naptárütközés esetén is megvalósíthatónak tart. Idén már megpróbálkozott az Indy500-zal, ami miatt ki kellett hagynia a Monacói Nagydíjat, és reális esélye is volt a győzelemre, mígcsak az Andrettiben dolgozó Honda-motor, érezve a helyzetben rejlő finom iróniát, meg nem adta magát.

    „A triple crown megszerzése egyértelmű célja a jövőmnek” – mondta a spanyol. „Három versenyből áll, és ha az Indy500 egybe is esik Monacóval, a harmadik még mindig fogható. Az F1-ben maradásom azt sugallja majd, hogy hiszek a győzelmekben, ez pedig megkönnyíti majd a döntésem Monacót illetően, mivel nem szeretnék majd pontokat veszteni emiatt. Az F1 és az F1-es győzelem a prioritásom. A triple crown háromfutamos, nem csak Indy, így rengeteg lehetőségem van egy fantasztikus 2018-as szezon elérésére.”

  • Ecclestone szerint a McLaren nem lesz jobb a Renaulttal

    Ecclestone szerint a McLaren nem lesz jobb a Renaulttal

    Az F1 korábbi vezére, Bernie Ecclestone szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a McLaren erőre kapna jövőre a Renaultnak köszönhetően. A wokingiak most bontották fel a szerződésüket a Hondával, miután eléggé ellentmondásos három évet töltöttek el együtt, és nem volt sikeres az együttműködés. Az üzlet a Renault motorjaira 2020 év végéig szól.

    A McLaren új francia erőforrásának köszönhetően sikerült azt is megoldani, hogy Fernando Alonso legalább egy újabb évet maradjon a csapatnál. És aki mindezzel kevésbé elégedett, az nem más, mint Bernie:

    „Az üzlet a Renaulttal megköttetett. Alonso marad, ami remek hír, ugyanakkor nem hiszem azt, hogy a McLaren boldogabb lesz majd a Renaulttal, mint a Hondával voltak. Nem a Honda hibája volt az, hogy nem haladtak előre, hanem a McLarené. Minden nap harcoltak valamiért, ahelyett, hogy együtt dolgoztak volna, ez kicsit butaság volt.”

    Annak ellenére, hogy Bernardnak nem tetszik, a lépés mégis nagyobb volt annak a McLarennek, amelyet már nem Ron Dennis, hanem Zak Brown irányít.

  • György herceg irigykedhet édesapjára, mert az a McLarennél járt

    György herceg irigykedhet édesapjára, mert az a McLarennél járt

    A kis György herceg most minden bizonnyal irigykedik édesapjára, Vilmosra, miután az a McLaren főhadiszállásán járt és többek között egy életnagyságú Lego McLarent is szemügyre vett.

    Cambridge hercege Wokingba látogatott, ahol a McLaren vezérigazgatója, Mike Flewitt körbe is vezette és megmutatta neki a legújabb közúti modelleket.

    Vilmost lenyűgözte a 280 ezer darab Lego-kockából épített McLaren 720s is, és megjegyezte: „Wow! A fiam imádná ezt! Imádja a Legót, ez nagyin tetszene neki. Hihetetlen.”

    A herceg persze megcsodálta a valódi autókat is.

    „Autórajongó vagyok, nem sokat tudok róluk, de szeretem a sebességet.”

    A szuperautók láttán azonban Vilmos herceg egy fontos dologra is felhívta a figyelmet, méghozzá a szabályokra. Épp egy új 570s Spidert nézegetett, melynek végsebessége eléri a 320 km/h-t, mikor megjegyezte: „Persze 70mph (110 km/h) a sebességkorlátozás ezzel (is).”

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • McLaren-Renault: 99,9%

    McLaren-Renault: 99,9%

    Az Autosport értesülései szerint megszületett az egyezség a McLaren és a Renault között, a Hondának pedig búcsút intettek 2018-ra.

    Három év: ennyit bírt a McLaren a Hondával és ennyire írta alá új motorszerződését a Renault-val a wokingi istálló. A tragikumból komédiába (vagy fordítva?) torkolló hondás egyezség felbontása inkább csak idő kérdése volt, a bizonyossága felől nem volt kétség, miután a japán gyártó képtelen volt megoldást találni megbízhatósági és teljesítménybeli hiányosságaira. Mivel a Ferrari és a Mercedes határozottan nemet mondott a McLaren érdeklődésére, egyedüli realisztikus opcióként csak a Renault maradt számukra, akikkel 2020 végéig – tehát a jelenleg érvényben lévő motorformula-ciklus záróévéig – írták alá a szerződést. A McLaren a francia gyártó hagyományaihoz híven ugyanazt a specifikációjú erőforrást fogja megkapni, mint a gyári csapat és a Red Bull, míg az eredetileg Renault-motoros Toro Rosso pedig ezzel egyidőben egyezségre jutott a hoppon maradt Hondával.

    A McLaren-Renault kapcsolat híre felüdülésként érhette Fernando Alonsót, aki minden valószínűség szerint jövőre is narancssárgában fog feszíteni, bizonyos források szerint akár még több évig.

    Még egy pilóta érintett az ügyben, mégpedig Carlos Sainz, akit a Renault mintegy a Toro Rosso-szerződés felbontása miatt kompenzálásképp kiharcolt a Red Bulltól. Egyes pletykák szerint a mezőny fiatalabbik spanyol pilótája már a Maláj Nagydíjon a Renault ülésében találhatta volna magát, ám valószínűbb, hogy az idei szezont még a Toro Rossónál tölti, hogy egy évközbeni pilótaváltással a csapat konstruktőri esélyei ne szenvedjenek nagy csorbát a kiélezett középmezőnyös háborúban.

  • Bő két hét múlva jön az első Hungaroring Classic!

    Bő két hét múlva jön az első Hungaroring Classic!

    Mindig öröm az minden autóbolondnak, motorsport rajongónak, ha különleges, és ritka autók érkeznek hazánk autósport szentélyébe, a Hungaroringre. Rengeteg nemzetközi sorozat tér vissza évről-évre a Forma-1-en kívül is, elég csak ha a túraautó világbajnokságra, a DTM-re, vagy a kamion Európa-bajnokságra gondolunk. Egyszer pedig még a Le Mans autói is ellátogattak Mogyoródra, 2010-ben. Pályánk sikere töretlen 1986 óta, azonban a régebbi versenyautók elkerülték a Hungaroringet: eddig.

    Szalay Balázs neve ismert a Dakaros versenyei miatt, azonban maga is hatalmas gyűjtő, ráadásul elég széles palettáról merít, így tényleg sokféle járgány megtalálható a garázsában. Régóta érlelődött benne a gondolat, hogy érdemes lenne talán egy komolyabb eseményt szervezni a régi versenyautók szerelmeseinek. Ugyan kiállítások keretein belül azért találkozhatott már a közönség egy-két legendás autóval, de az igazi nyilván az, ha ezek az autók mozgásban is vannak, és versenyeznek velük. Balázs így összeszedte a már kipróbált csapatát, és belevágott a Hungaroring Classicra elnevezett vállalkozásába, azaz Goodwood mintájára megrendezi Kelet-Európa legnagyobb régi versenyautós találkozóját.

    Az autóskártyáról vágyott Lolák, McLarenek, Porschék és Ferrarik mellett ugyanakkor külön érdekesség lesz az idelátogató külföldieknek az, hogy megelevenednek a keleti csodamasinák is, sőt a tervek szerint lesz kifejezetten Trabant verseny is a Hungaroringen, amire utoljára 1988-ban volt példa.

    Mint ahogy az kiderült, ez a hétvége inkább a gépekről és azok legendás múltjáról szól, nem annyira a versenyzőkről, aki vezeti azokat. Az emberi tényező most szeptember végén teljesen szokatlan módon lesz jelen: mindenki kiélheti a retro/vintage stílusirányzatok iránti vágyát, ugyanis a szervezők kifejezetten kérik, hogy a 60-as, 70-es évek stílusában próbáljon meg megjelenni mindenki, legyen az, néző, szervező, versenyző, szerelő vagy a média munkása. Ebben még olyan segítséget is nyújtanak majd, hogy a helyszínen olyan fodrászok is rendelkezésre állnak majd, akik majd elkészítik az adott stílusnak megfelelő divatos frizurákat!

    A magyar hétvége egyébként a francia Patrick Peter által megálmodott klasszikus versenyautókat felvonultató versenyszezon részeként kerül először megrendezésre Magyarországon. Idén eddig Spanyolországban, Franciaországban több helyszínen is, mint pl. Dijonban, Spa-Francorchampsban, Monzában, voltak versenyek. Ezen programsorozathoz csatlakozik a Hungaroring is, szeptember 29 és október 1. között.

    Jegyek elővételben kaphatók itt: http://www.gpticketshop.hu/HUNGARORING_CLASSIC.html

  • McLaren: Van B és C tervünk is ha Fernando elhagyna minket

    McLaren: Van B és C tervünk is ha Fernando elhagyna minket

    A McLaren szerint van megoldásuk arra az esetre is ha Alonso úgy dönt, távozik a csapattól.

    A spanyol versenyző szerződése hamarosan lejár, és mint mondta akkor maradna a wokingiaknál, ha jövőre győzelemre esélyes autót biztosítanak neki. Erre több esélye kínálkozik, ha az elmúlt napok híresztelései valóságosak, vagyis hogy a brit csapat a Renault erőforrásaira vált, amik már pár fokkal jobbak a jelenleg pokolian gyenge Hondánál.

    Arra a kérdésre, hogy mit tenne a McLaren, ha elveszítenék a spanyolt, Brown a McLaren vezetője azt mondta:” Több forgatókönyvünk is van.”

    „Még nem hosszabbított velünk, a tárgyalások folyamatosan zajlanak, és úgy érzem jó irányba haladunk, de természetesen van B és C terünk is, arra az esetre, ha meg kellene oldanunk Fernando távozását és pótlását.”

    Az elmúlt két és fél évben a kétszeres világbajnok folyamatosan bírálta a japánok erőforrását, amivel továbbra is nagyon nehéz még csak a pontszerzést is összehozni. Zak Brown szerint a spanyol nem szeretne belefolyni a csapat döntésébe.

    „Fernando semmilyen ultimátumot vagy határidőt nem szabott ki nekünk. Amit akar, az pusztán egy versenyképes konstrukció. Sok időt töltöttem vele és beszélgettünk a jövőről. Ha képesek leszünk neki egy futamgyőzelemre esélyes autóval előrukkolni, akkor biztosan maradni fog. Neki mindegy milyen motort lesz a kocsiban csak legyen erős a csomag.”

    Ami Alonso további lehetőségeit illeti, rengeteg ajtó bezárult az utóbbi hetekben. A Ferrarinál tudott a jövő évi felállás, ahogy a Red Bullnál is, míg  a címvédő Mercedesnél Valteri Bottas szerződéshosszabbítása már csak formaiság, az pedig kizártnak tűnik, hogy a spanyol visszatérne legnagyobb sikerei helyszínére a Renaulthoz. A Williams a hírek szerint szeretné megszerezni Alonsót a jövő évre, de kérdéses hogy ez egyáltalán előrelépés lenne-e a spanyol pályafutásában.

    A McLarennek van kihez nyúlnia, ha esetleg Alonso elhagyná őket, ugyanis pártfogoltjuk az ifjú Lando Norris ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel vezet a Formula 3-ban. Nem lenne akadály hogy a Forma-1-ben kössön ki záros határidőn belül. Brown szerint azonban fiatal tehetségük következő lépcsőfoka a Forma-2 kell, hogy legyen.

    „Jelenlegi terveink szerint a következő állomása a Forma-2 lesz. Sikeres F1-es tesztet hajtott végre a csapattal a Hungaroringen. Egészen biztos a jövő Forma-1-es versenyzője, de a szükséges tapasztalatokat a Forma-2-ben tudja megszerezni.”- nyilatkozta Brown.

     

  • Brown: Norris a McLarenhez van kötve

    Brown: Norris a McLarenhez van kötve

    Mivel Lando Norris a McLaren „jövőjének csillaga”, Zak Brown szerint valószínűtlen, hogy akár csak tanulóév céljából is kölcsönadnák más F1-es csapatnak.

    Miután megnyerte a McLaren Autosport BRDC Award legutóbbi kiírását, Norris a Magyar Nagydíjat követő hivatalos F1-es teszten beülhetett a wokingi istálló 2017-es MCL32-esébe. A mindössze 17 éves és jelenleg az F3-ban vitézkedő brit versenyző mindenkit lenyűgözött teljesítményével és hozzáállásával, ami többeket arra a kijelentésre sarkallt, hogy Norris akár már jövőre átveheti az egyre inkább morcoskodó és távozásra hajló Fernando Alonso helyét; vagy ha erre nem is kerülhet sor, egy másik F1-es csapatnál letöltheti újoncévét. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket és tagadta, hogy Norris felbukkanhat a 2018-as mezőny bármely szegmensében – a siettetés helyett inkább az F2 néz ki esélyesnek a brit szempontjából.

    „Egyetlen F1-es csapat sem keresett meg minket ez ügyben” – nyilatkozta Brown. „Jelenleg a tervünk az, hogy jövőre az F2-be küldjük. A véleményem szerint a sebessége mindenképpen megvan az F1-hez, ám nem szabad elsiettetni a dolgokat és lehetőséget kell neki adni a tapasztalatszerzésre. Kétségtelenül ő jövőnk csillaga, és nem hiszem, hogy beültetnénk bármelyik másik F1-es csapathoz.”

    A McLaren tehát készséggel támogatja Lando leendő F2-es szezonját (amely a híresztelések szerint a Premával lesz), mi a helyzet azonban a másik juniorpilótával, Nyck de Vriesszel?

    „Rengeteg szimulátoros munkát végez, méghozzá remekül” – szólt néhány szót Brown a hollandról. „Egyelőre még nem hoztuk meg a juniorprogramunkat érintő döntéseket a jövő évvel kapcsolatban. Lando természetesen kötve van; jelenleg Nyck is, de ez Eric [Boullier] hatásköre. Ebben a hónapban lesz néhány megbeszélésünk, amit követően Eric dolga lesz megszabni, milyen irányba kanyarodik a juniorprogram.”

  • Sainz a Renaulthoz kerülhet már idén, Palmer viszlát?

    Sainz a Renaulthoz kerülhet már idén, Palmer viszlát?

    Miközben mindenki a McLaren és a Honda közötti fejleményekre vár, a háttérben megindultak olyan folyamatok, amik előrevetítik azt, hogy sikerül szakítania a két félnek. Felső vezetésből származó információk szerint sikerült Sainznak a Renaulthoz szerződnie, így idő előtt véget érhetnek neki a Toro Rosso-s kötelezettségei.

    A Carlos Sainzzal kötött üzlet azt is jelenti, hogy megnyílt az út a Hondának, hogy jövőre a Toro Rossót láthassa el a motorjaikkal, és ez azt is jelenti, hogy a felszabaduló Renault motorok a McLarenben teljesítenek majd 2018-ban. Az Olasz Nagydíj alatti pusmogásokból annyit lehetett hallani, hogy a McLaren és a Honda kapcsolata elég feszült volt, és Sainz már akkor is főszereplővé lépett elő. A Renault is enyhén utalt rá a Toro Rossonál, hogy szeretnének még valamit, pontosabban valakit azért, hogy váltsanak a kiscsapatról a McLarenhez.

    A fiatal spanyollal Nico Hülkenberg oldalán tényleg előreléphetnek a rajtrácson. Ugyan 2018-as szerződésről szólnak a hírek, de úgy néz ki, hogy Sainz akár már a Maláj Nagydíjtól kezdve a gyári francia alakulatnál versenyezhet, így Jolyon Palmernak mennie kell. Amennyiben Sepangban már ez lesz a felállás, feltehetően Pierre Gasly érkezhet ideiglenesen Daniil Kvyat mellé a Toro Rossoba. (Arról nem is beszélve, hogy a Toro Rossot azzal is gyengítik a konstruktőrök pontversenyében, hogy a húzóemberük ülne át a Renaultba, ezzel is gyengítenék őket az év végi hajrában. – a szerk.)

    A Red Bull még nem döntött arról, hogy ki érkezne 2018-ban teljes munkaidőben Sainz helyére, de az egyik lehetséges jelölt a Honda neveltje, Nobuharu Matsushita, akit minden bizonnyal hamar elengednének a McLaren fejlesztő versenyzői szerepköréből. Neki ugyan egyelőre nincs meg a megfelelő pontmennyisége az F1-es szuperlicenszhez, és az idei Formula 2-es bajnokságban is jól kell szerepelnie a hátralévő versenyeken, és őriznie kell a harmadik helyezését a bajnoki összetettben, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű pontja ehhez.

    A Sainz-Renault szerződés után a Toro Rosso Honda erőforrásokra válthat, és a faenzaiak kénytelenek lesznek a McLaren által fejlesztett váltót is használni a japán motorral. Amint a Toro Rosso-Honda üzlet is létrejön, a végső dolog az, hogy a McLaren is szerződik a Renault-tal, bár ez akkor már csak csupán formalitás lesz.

    Feltételezések szerint a jövő hét elején lehet mindez hivatalos, így a nagy bejelentések hete lehet a Szingapúri Nagydíjé.

  • Saját motort építene a McLaren 2021-től

    Saját motort építene a McLaren 2021-től

    A McLaren jelenleg nincsen könnyű helyzetben, már, ami a motorokat illeti. Éppen emiatt a vezetőség fontolóra vette, hogy a 2021-es új motorszabályok életbe lépésekor saját motort építsenek – de csak abban az esetben ha a költségek drasztikusan csökkenni fognak.

    A legfrissebb információk szerint jó esély mutatkozik arra, hogy a wokingi istálló szakít a Hondával, és a Renault erőforrásaival folytatja tovább. Ez viszont csak pár évre jelentene megoldást a csapat számára, emiatt egy hosszabb távú megoldáson is gondolkozniuk kell, így jött képbe a saját motor ötlete. Erről a McLaren vezetője Zak Brown beszélt még Monzában.

    „Kíváncsian várjuk, hogy milyen motorszabályok lépnek életbe 2021-től, és majd akkor elöntjük, hogy saját motort építünk, vagy egy esetleges új gyártóval fogunk össze.” – kezdte Brown.

    „Jelenleg csak a következő három évre koncentrálunk, és amint ezt eldöntöttük, akkor természetesen még távolabbra is tekinthetünk. Úgy gondolom, hogy a Forma-1 összképe pozitív irányba fog változni 2021-től, köszönhetően a költségvetési sapkának, a pénzek igazságosabb szétosztásának és az új motorszabályoknak. Tehát egy kicsit nehéz döntést hozni 2021-el kapcsolatban, mert sok dolog fog változni.”

    Brown azt is elmondta még, hogy fontos lesz, hogy jó előre tudják majd a pontos szabályokat.

    „A saját motor az nem egy olyan dolog, amit már korábban is csináltunk. Tehát sok időre lenne szükségünk, és komoly anyagi kiadással is járna. Megfontolnánk ezt a lehetőséget is. De meg kell értenünk, hogy mik lesznek a szabályok és mekkora költségekről lenne szó.”

    „Nyilván nem lennénk abban a helyzetben, hogy százmilliókat költsünk egy motorra.  Márpedig most ekkora összegek jellemzőek a motorfejlesztésekre. Mindenképp változtatni kell a motorformulán, hogy az gazdaságilag ne legyen veszteséges.”

    A McLaren sportigazgatója úgy látja, az lenne a legjobb, ha az új szabályok miatt egy olyan független motorgyártó is beszállna a Forma-1-be, aki képes lenne versenyképes motort építeni.

    „Örülnénk neki, ha lenne egy olyan független gyártó, ami képes lenne egy versenyképes motor megépítésére, és nem csak azért lenne jelen, hogy meglegyen a létszám. Egészséges lenne a sportnak, ha az lenne, mint a múltban: Egy független motorgyár, aki versenyképes motort készít és a csapatok szabadon használhatnák azt. Ez a kulcs. Utoljára a Cosworth volt ilyen, de ők nem tudtak jó motort építeni. Tehát az nem jó, ha van egy független gyártó, de az ő motorjaival nem lehet versenyeket nyerni.”

  • Napokon belül véget érhet a McLaren-Honda frigy

    Napokon belül véget érhet a McLaren-Honda frigy

    A napokban egyre több jel mutatkozik arra vonatkozóan, hogy a McLaren és a Honda szakítani fognak. Addig is, amíg mindenki megismerheti a végkifejletet, érdemes megnézni Fernando Alonso hivatalos Twitter oldalát, ahonnan a spanyol eltüntette a McLarent és a Hondát is, a megnevezésből, és a borítóképéből.

    A korábbi F1-es csapatvezető, Giancarlo Minardi szerint már egyértelmű az, hogy 2018-ban a McLarent Renault motorok hajtják majd. Az olasz ennyit mondott:
    „Monzában miközben csúszott az időmérő edzés az időjárás miatt, Zak Brown és Cyril Abiteboul aláírták a szerződést. Így, most a Honda részéről Yusuke Hawegawanak hamar Japánba kell repülnie, hogy felvázolják az új programot.”

    Minardi szerint tehát marad ugyan a Honda a Forma-1-ben, de ezentúl a Red Bull junior csapatát, a Toro Rossót láthatja majd el az erőforrásaival. A belga La Derniere Heure szerint a jelenleg tartó fejezet a jövő héten lezárulhat. Hasegawa érthetően csalódott, amiért nem tűnik úgy, hogy menthető lenne a McLaren-Honda kapcsolat:
    „Maradni akarunk a McLarennel, de a következő nagyobb fejlesztési csomagunk nem lesz kész Suzuka előtt. Ki fogunk futni az időből, és nem fogjuk tudni meggyőzni őket…”