Címke: McLaren

  • Alonso: Mexikóban a mienk a legjobb autó

    Alonso: Mexikóban a mienk a legjobb autó

    Fernando Alonso úgy véli, a Mexikói Nagydíj időmérőjén a McLaren volt a legjobb autó a pályán.

    Megszokhattuk, hogy Alonso gyakran él költői túlzásokkal a McLaren kasztniját illetően, ezúttal azonban volt alapja a dicséretének: a spanyol a Q1-ben az ötödik legjobb időt érte el (miközben megfutotta az abszolút leggyorsabb középső szektort), a Q2-ben azonban 20-helyes rajtbüntetése tudatában inkább a gumispórolás mellett döntött és a garázsban ülte ki az edzést.

    „Ami a mai napot illeti, nekünk volt a legjobb autónk” – kezdte Alonso. „Hihetetlenül jól lehetett kezelni, a kanyarokban nagyon jó a tapadása, ösztönösen és könnyedén lehet vezetni. Nem is tudom, mikor volt utoljára lila szektorunk. Valószínűleg a szezon legjobb hétvégéje ez, eddig minden bámulatos.”

    Na de nem lehetséges, hogy valamennyi fejlődés a Honda-motor oldaláról érkezett?

    „A motor ugyanolyan, mint volt” – jött az egyértelmű ’nem’ Alonsótól. „Sőt, ma valójában az előző motor van bent; tegnap az újjal mentünk, de azt inkább Brazíliára és Abu Dhabira óvjuk. Szóval minden fejlődés az utóbbi futamokon bevetett aero- és felfüggesztéselemeknek köszönhető.”

    A jó tempó ellenére azonban a McLarennek nem lesz egyszerű beverekednie magát a pontszerzők közé.

    „A motorbüntetés miatt sajnos az utolsó helyekről indulunk” – folytatta Alonso. „Holnap szinte lehetetlen lesz pontokat szereznünk, mivel az egyenesben nem fogunk tudni előzni. De 2018-ra a lehető legjobb formában leszünk: három év óta először lehettünk abban biztosak ma, hogy a mienk volt a legjobb autó a pályán.”

  • 55 helynyi rajtbüntetés a McLareneknek

    55 helynyi rajtbüntetés a McLareneknek

    A rajtrács utolsó sora már az időmérő edzés előtt elkelt, ugyanis a wokingiak összesen 55 helyes rajtbüntetést kaptak a hétvégére.

    Fernando Alonso autójában belső égésű motort, MGU-H-t és turbófeltöltőt cseréltek, amiért 20 hely járt, míg Stoffel Vandoornenál a komplett Honda erőforrást ki kellett cserélni, ami 35 helyes büntetést von maga után.

    A Honda megbízhatatlanságát mi sem mutatja jobban, mint az az adat, miszerint a McLaren a két autójában összesen, Melborune-től kezdve 109 (!) erőforrás elemet használt fel eddig idén.

    Alonso austini kieséséért az MGU-H volt a felelős, ezért is volt szükségszerű a csere. A spanyol elmondta, hogy a mexikói aszfaltcsík nem fekszik számukra, ezért vállalták be az újabb büntetéseket.

    „Ez a pálya nem fekszik az autónknak, kevésbé leszünk versenyképesek. Talán az a legjobb megoldás, hogyha itt vállaljuk be a büntetéseket, azért hogy Brazíliában és Abu Dhabiban majd sikeresebbek lehessünk.”

  • Alonso nem tagadja, Daytona jó edzés lehet Le Mansra

    Alonso nem tagadja, Daytona jó edzés lehet Le Mansra

    Fernando Alonso nem tagadja, hogy januári kitérője akár 2018-as LeMans indulásának „edzése” is lehet.

    A spanyol egy LMP2-es prototípust fog vezetni Daytonában, a 24 órás futam alatt pedig Phil Hanson és Lando Norris mellett köröz majd a Zak Brown csapata által felkészített autóval.

    „Igen, ez egy remek lehetőség arra, hogy kipróbáljam magam egy ilyen autóban. Meglátom, milyen vezetni egy prototípust, és saját magam is tesztelhetem, ahogy Indianapolisban is tettem.” – idézte Alonsot a Marca napilap.

    „De ahogy már Austinban is mondtam, minden egyes hétvégén versenyezni akarok, amikor csak lehetőségem van rá.”

    Alonsonak egyébként Sebastian Vettel kívánt sok szerencsét a januári versenyre, viszont bevallotta, nem sokat tud a daytonai 24 órásról.

    „Nem igazán tudom, mikkel versenyeznek ott. Leginkább GT3-as autókkal, nem?”

  • Button és Hamilton valójában sosem voltak barátok

    Button és Hamilton valójában sosem voltak barátok

    Jenson Buttonnak tegnap jelent meg önéletrajzi könyve, Life at the Limit címmel, melyből sok újdonság kiderül.

    Arról már beszámoltunk, hogy a brit versenyző felfedte, hogy 2009-re a Toro Rossóhoz igazolhatott volna, azonban az is kiderült, hogy bár honfitársak Lewis Hamiltonnal, és egy ideig egy csapatnál is versenyeztek, valójában sosem voltak barátok.

    Button „a legnagyobbak egyikének” nevezi Hamiltont, ugyanakkor „egy kicsit furának” is tartja.

    Button 2010-ben regnáló bajnokként érkezett a McLarenhez, de már Hamilton is túl volt egy címen, és úgy is gondolta, hogy a csapat az ő érdekeit szolgálja.

    „Személy szerint nem volt baja velem, nem voltak problémáink a játék ezen szakaszában, de azt mondanám, hogy egy kicsit sértődött volt.” – mondja Button. ”

    „Hogy az ő csapata lett volna? Ez csak a pénz függvénye. És ha engem kérdeznek, szerintem elég nehezen kezelte a tényt, hogy ez a mi csapatunk volt már.”

    „Szóval jó, hogy képesek voltunk ezen túljutni, és tudtunk egy kicsit komolytalankodni is.”

    „De nem vagyok benne biztos, hogy ez Lewis ínyére volt. Nem hiszem, hogy én az ínyére lettem volna, hogy őszinte legyek.”

    A McLaren szerette volna ha összebarátkoznak versenyzőik, de azért voltak összezördüléseik a pályán, mint például 2010-ben Törökországban, ahol Hamilton megtagadta a csapatutasítást, hogy engedje el Buttont.

    „Sok közös volt bennünk.” – folytatja Button. „Gokartoztunk is együtt, nem beszélve arról, hogy az apja az én apám ügyfele volt. És a legtöbb versenyzővel ellentétben mi nem rendelkeztünk tehetős háttérrel, mi csupán a tehetségünkkel értük el, amit elértünk.”

    „Jó volt az együtt töltött idő, ő mindig beszélgetni kezdett apámmal, és lógtunk együtt egy kicsit. Ugyanakkor volt borzasztó sok kínos és kényelmetlen csend is köztünk, és gyakran azt gondoltam: Mit nem mondunk ki?

    Button azonban azt is elismeri, hogy Lewis jelleme sokat fejlődött.

    „A tehetségre és a kemény munkára alapozott és végeredményben már egy sokkal teljesebb karakter.”

  • Alonso szerint fenséges teljesítményt nyújtottak a motorhibáig

    Alonso szerint fenséges teljesítményt nyújtottak a motorhibáig

    Fernando Alonso rendkívül elégedett saját maga és csapata Austinban nyújtott teljesítményével.

    A kétszeres világbajnok versenyzőnek már a rajtnál sikerült megelőznie a Renault színeiben első versenyét teljesítő honfitársát, Carlos Sainzt. Sainz a verseny elején még próbálkozott a McLaren visszaelőzésével, ám nem tudta elkapni gyermekkori hősét.

    Alonso a hetedik helyen autózva kényszerült feladni az amerikai futamot: a 26. körben megadta magát a Honda erőforrása.

    Idén ez már a tizedik befejezetlen futam volt Alonso számára, ami nyilvánvalóan (negatív) rekord a McLaren történelmében.

    A McLaren és a Honda folyamatos fejlődésének köszönhetően a teljesítmény legalább részben megvolt, ezt pozitívan értékelte Alonso a futamot követően: „Személy szerint nagyon boldog vagyok a hétvége alakulásával. Úgy érzem az egész hétvége fenséges volt: az időmérő és a verseny is, habár a bajnoki pontverseny állása nem ezt tükrözi. Persze nem változtat sokat számomra, hogy 12. vagy 17. vagyok a bajnokságban, de sokkal előrébb kellene állnunk.”

    „Szerintem tönkrement a motor. Eddig is volt sansz arra, hogy motort cserélünk Mexikóban és friss erőforrással vágunk neki Brazíliának, illetve Abu Dhabinak. Most már szinte biztos, hogy cserélnünk kell, így utolsóként fogunk rajtolni, ahonnan nehéz lesz pontokat szerezni.”

     

  • Alonsót nem lepte meg Sainz nagyszerű bemutatkozása

    Alonsót nem lepte meg Sainz nagyszerű bemutatkozása

    Fernando Alonso, a spanyolok kétszeres világbajnoka nem lepődött meg honfitársa első Renault-s időmérőjén mutatott rendkívül jó teljesítményén.

    Sainz eredetileg 2016-tól csatlakozott volna a Renault gyári istállójához, ám a Japán Nagydíj hétvégéjén megerősítették, hogy a fiatal spanyol már Austinban átül a Renault-ba és leváltja a gyengén teljesítő 2015-ös GP2 bajnokot, Jolyon Palmert.

    „Carlos nagyszerű teljesítménye nem meglepetés” – mondta Alonso a Movistarnak.

    „Nincs mit hozzátenni. Tudtuk, hogy Carlos jó lesz. Jövőre viszont nehezebb dolga lesz, mert a McLaren előtte fog végezni, szóval ki kell élveznie a helyzetet” – szúrt oda jó barátjának, akivel egyébként remek kapcsolatot ápol. Sainz többször is elmondta, hogy számára Alonso volt az a versenyző, akire felnézett gyermekként.

    Alonso új szerződésével kapcsolatban elmondta, hogy nagy valószínűség szerint 2018-ban is teljesít majd Forma-1-en kívüli versenyeket: az egyik ilyen a Daytona 24 órás futam lehet.

    Az Indy500-at jövőre viszont kihagyja, mivel az ismét ütközik a Monacói Forma-1-es versenyhétvégével.

  • Alonso szerint Hamilton jobban megérdemli a négy bajnoki címet Vettelnél

    Alonso szerint Hamilton jobban megérdemli a négy bajnoki címet Vettelnél

    Fernando Alonso, a McLaren-Honda kétszeres világbajnok versenyzője úgy véli, 2007-es kollégája, Lewis Hamilton jobban megérdemli, hogy négyszeres világbajnok legyen, mint Sebastian Vettel.

    Alonso 2010-től 2013-ig vívott csatát az akkor szárnyaló Red Bull ellen: igazán közel 2010-ben és 2012-ben került a világbajnoki cím megnyeréséhez. Kétségtelen, hogy ebben a két évben is a Red Bull rendelkezett a versenyképesebb autóval, ám Alonso így is az utolsó versenyig harcban tudott lenni a Ferrarival.

    Alonsót a brit Channel 4 kérdezte arról, hogy nem-e érez fájdalmat, amiért nem lehet ott a bajnokságért folytatott küzdelemben: „Nem, nem igazán. Ha nem harcolsz érte, nem érzel semmi különlegeset ezt illetően” – válaszolta Alonso.

    „Amikor Vettel ellen versenyeztem a címért és Seb nyert, akkor néha fájt, mivel úgy éreztem, hogy jobban megérdemelném. Amikor nem vagy benne a csatában, akkor ez nem nagy dolog. Nem a te harcod.”

    „Valamilyen szinten örülök, hogy Lewis megnyeri a negyedik bajnoki címét. Furcsa volt látni, hogy Vettelnek négy, Hamiltonnak pedig három címe van. Így már sokkal logikusabb lesz.”

    Arra a kérdésre, hogy Hamiltont jobb versenyzőnek tartja-e, így felelt Alonso: „Úgy gondolom Lewisnak jobb versenyzői karrierje van.”

  • Teljesen megújulhat a McLaren külseje 2018-ra

    Teljesen megújulhat a McLaren külseje 2018-ra

    A McLaren ügyvezető igazgatója Zak Brown beszélt arról, hogy a csapat jövő évi autója új külsőt kaphat részben az új támogatóknak is köszönhetően, akikkel már javában egyeztetnek.

    Azt követően, hogy az idei év végén a McLaren és a Honda útjai külön válnak egy új fejezet kezdődik a wokingiak életében, ami akár új dizájnnal is járhat. Az idei évre ugyan szintén színt váltottak, az eddigi teljesen fekete fényezést felváltotta a narancs-fekete színösszeállítás, a legtöbb rajongó mégis a klasszikusnak tekinthető „papaja” festést szeretné újra az autón látni. A korábbi években elsősorban teszteken használták ezt a színezést, de idén például Fernando Alonso is egy ilyen színű autóban indult az Indy500-on.

    „Sokan az idei Indy500-on használt festésünket szeretnék a Forma-1-es autónkon is látni.” – kezdte Brown, aki a csapatával együtt jó néhány dizájn megoldást is megvizsgál, amiből csak az egyik a legnépszerűbb papaja narancssárga. A csapatvezető elsősorban a történelmi hagyományokat szeretné ápolni, így eshet a választás a fent említettre.

    A sokak által kedvelt papaja festés Alonso idei Indy500-as autóján.  Fotó:Forrest Mellott/Indycar

    A végső döntésre azonban a szponzorok is nagy hatással lesznek, Brown elmondása szerint jövőre több új támogató is csatlakozhat majd hozzájuk..

    „A szponzori megállapodásaink is befolyásolhatják majd a dizájn végleges kinézetét.” – jegyezte meg Brown.

    Ami viszont biztosnak tekinthető az az, hogy nem fognak visszatérni egy másik legendás színkombinációhoz, a piros-fehérhez. Ennek nagyon egyszerű az oka, hiszen abban az időben a Marlboro volt a csapat kiemelt támogatója, akiknek a piros és a fehér volt a színe. Brown azonban kihangsúlyozta, hogy adott esetben hajlandóak lennének az egész autót szponzori színekre festeni – mint ahogy azt teszi a Force India idén – azonban csak kimondottan nagy összegért cserébe.

    „A szponzori dizájn nem elsődleges fontosságú, sokkal inkább előtérbe helyezzük a történelmet, így jöhet képbe a papajára hajazó szín.” – mondta a McLaren ügyvezetője.

    Fontos, hogy a McLaren szponzorokat találjon magának a jövő évre, hiszen a Honda távozásával jelentős bevételtől esnek el, amit muszáj pótolni.  Habár Brown hangoztatta, hogy jelentős összeg áll így is a csapat rendelkezésére, de ezek nagy része kölcsön, amiket idővel vissza kell majd fizetni.

    „Az autónkon sok hely van a szponzorok részére.” – nyilatkozta Brown, amikor a lehetséges támogatók számáról kérdezték. Az amerikai üzletember azonban bizakodó a tárgyalásokat illetően. Semmi konkrétumról nem tud egyelőre beszámolni, de egy esetleges névadó szponzort nem tart valószínűnek.

    „Egy névadó szponzor nem jár olyan előnyökkel, mint más sorozatokban. Sokkal szívesebben szeretnénk inkább egy pár nagyobb támogatót magunk mellé.” – hangsúlyozta Brown.

  • A Renault nem tart a McLarentől

    A Renault nem tart a McLarentől

    A frissen aláírt motorszerződés ellenére a Renault nem fél attól, hogy a McLaren megverheti őket jövőre.

    Ha valaki még nem hallotta volna, 2018-ra motorpartnert vált a McLaren és a Toro Rosso: míg az utóbbi F1-es létezése során először élvezheti a gyári csapati státuszt, az előbbi a hároméves szenvedés és frusztráció után a Hondával való szakítást látta egyetlen lehetséges opciójának. Miután a McLaren korántsem egy kutyaütő csapat, a Renault-nál érthetően felmerültek aggályok a motorbeszállítással kapcsolatban, elvégre nem mutatna túl jól az év végi összesítésen, ha egy ügyfélcsapat a gyári alakulat előtt végezne. A szkeptikusoknak hála kis híján kudarcba is fulladt a projekt, ám Cyril Abiteboul csapatfőnöknek sikerült meggyőznie a vezetőséget, hogy egy McLaren-Renault rivális végeredményben előnyökkel járna a gyári csapat szempontjából.

    „Felmerült némiféle aggodalom, így fontos volt elmagyarázni mindenkinek a vállalaton belül és Enstone-ban egyaránt, hogy a filozófiánk változatlan marad” – nyilatkozta Abiteboul. „Nem vetettük el azt a tényt, hogy az F1-es programunk egyetlen lényege és végcélja a minél magasabb szintek elérése a Renault gyári csapatával. Fontos, hogy stratégiailag és taktikailag gondolkodjunk; nem titok, hogy a motorok körüli mizéria újabb lehetőségeket teremtett számunkra, mint például Carlos Sainz leigazolása, amire egyébiránt nem lett volna esélyünk. Az inkluzív üzletvezetési stílus híve vagyok, így a vezetői réteget mind Enstone-ban, mind Viryben bevonom a döntések részleteibe, hogy mit és miért teszünk úgy, ahogy. Most úgy vélem, mindenki megértette, miért teszünk így, és nem félünk a McLarentől, ugyanis ha ki akarunk tartani az eredeti elképzelésünk mellett, akkor mindenkit le kell tudnunk győzni. Emellett az ügyfelek cserélgetése lehetőségként szolgál arra, hogy a közös munka révén mi is változtassunk a saját működési metódusainkon, a változás pedig általában pozitív.”

    A „fejfájások” elkerülése végett azonban néhány feltételnek teljesülnie kellett a szerződés aláírása előtt.

    „Csak professzionális, alázatos és hűséges csapatokkal akarunk együtt dolgozni” – folytatta Abiteboul. „A Red Bull-lal hosszú időkre visszanyúló kapcsolatunk van; a Toro Rossóval kissé komplikáltabb volt a dolog, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de alapjában véve működött. Ezért nem akartuk minden áron megszakítani ezt a kapcsolatot, illetve csak ügyfélcserébe voltunk hajlandóak belemenni – a technikai projektet nem akartuk beáldozni, így nem akartunk a jelenlegi háromnál több ügyfelet, és ezt is bizonyos, legfőképpen anyagi, feltételekhez kötöttük. Az egésznek pedig egy stratégiát kellett szolgálnia: a Renault-gyári csapat pozíciójának maximalizálását. Amikor mindez összeállt, az ügylet meglehetősen egyértelművé vált.”

  • Hivatalos: Alonso hosszabbított a McLarennel!

    Hivatalos: Alonso hosszabbított a McLarennel!

    A McLaren nem sokkal ezelőtt hivatalosan megerősítette, hogy 2018-ban is a Fernando Alonso-Stoffel Vandoorne párossal állnak rajthoz a Forma-1-ben.

    A McLaren Hondával való szakítása és a Renault-val kötött szerződése után sejthető volt, hogy Alonso meghosszabbítja év végén lejáró kontraktusát és jövőre is a száguldó cirkusz tagja lesz.

    „Fantasztikus, hogy folytathatom a csapattal megkezdett kapcsolatom. A szívem végig azt mondta, hogy maradjak, otthon érzem magam itt. Ez egy fantasztikus csapat, hihetetlen emberekkel, olyan melegséggel és barátiassággal, amit egy másik csapatnál sem tapasztaltam a Forma-1-ben. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy nekik versneyezhetek” – kezdte Alonso.

    „Izgatott vagyok a közös jövőnket illetően – keményen dolgozom, hogy sikereket érjünk el” – tette hozzá.

    „Fontos megjegyezni, hogy a McLarennek minden technikai eszköze megvan ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül versenyeket és világbajnokságot nyerjen. Habár az elmúlt néhány év nem volt könnyű, nem felejtettük el miként kell nyerni és hiszem, hogy hamarosan ismét a dobogó legfelső fokán leszünk” – tette hozzá a kétszeres világbajnok spanyol versenyző.

    „Elégedett vagyok, hogy megerősíthetem Fernando maradását a McLarennél. Az elmúlt három évben fantasztikus erőssége volt a szervezetünknek. Hihetetlen egyéniség és a modern kor egyik legerdményesebb és legtehetségesebb versenyzője” – mondta Zak Brown.

    „Vasárnaponként nincs Fernandónál jobban teljesítő versenyző, azt hiszem ezt a Forma-1 összes tagja elismeri” – állítja a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier.