Címke: McLaren

  • Hamilton kizártnak tartja, hogy újra Alonso legyen a csapattársa

    Hamilton kizártnak tartja, hogy újra Alonso legyen a csapattársa

    A négyszeres világbajnok brit pilóta kizártnak tartja azt, hogy újra olyan versenyző legyen a csapattársa, mint például Fernando Alonso. Lewis Hamilton 10 éve pont az akkori világbajnok Alonso mellett mutatkozott be újoncként a McLarenben.

    A Stuttgarter Zeitung most újra előhozakodott azzal, hogy lehetne-e Alonso a csapattársa, erre így válaszolt:
    „Ez soha nem történik meg újra. Toto Wolff pontosan érti, hogy mitől működik dinamikusan egy csapat, ez olyasmi, mint egy mágnes. Amikor két azonos pólus találkozik, akkor azok taszítják egymást, tehát ellentétes pólusú kell hogy legyen a másik fél, hogy működjön a dolog. Két azonos pólusú személy negatívan hat egymásra, ahogy történt az 2007-ben Alonsoval és velem.”

  • Vandoorne az önbizalmát edzette idén

    Vandoorne az önbizalmát edzette idén

    Stoffel Vandoorne elismerte, hogy idei szezonja arról szólt, hogy saját önbizalmát tesztelte.

    A fiatal belga bár tavaly egy versenyt már teljesített a McLarennél, érdemben csak idén debütált a Forma-1-ben. Amellett, hogy kőkemény csapattársat kapott Fernando Alonso személyében, még a McLaren-Honda megbízhatatlanságával és gyenge teljesítményével is meg kellett küzdenie.

    A Het Lasste Nieuws arról kérdezte a 25 éves versenyzőt, hogy mit tanult újonc éve során.

    „Azt, hogy soha ne kételkedj magadban. Hogy mindig magabiztosnak kell lenned, bármi is történik, és én ezt tettem.” – mondta Vandoorne. „Oké az első nehéz hónapokban voltak kétségeim itt-ott, ugyanakkor azt mondtam magamnak, hogy lehetetlen, hogy elveszítettem volna a tehetségemet a tél folyamán. Ez megerősített engem a karrierem hátralévő részére, és arra az időszakra, mikor majd olyan autóm lesz, amivel a győzelemért harcolhatok. Nagyon sokat tanultam minden hibából, hogy hogyan birkózzak meg velük és hogyan találjak megoldást.”

  • A Honda nem állt készen egy topcsapatra

    A Honda nem állt készen egy topcsapatra

    A McLarennel való szakítás ellenére is a Honda úgy véli, végre megtalálta a helyes irányt az F1-ben.
    A Honda és a McLaren három szezon után szakítottak, és a japán gyártó jövőre a Toro Rosso partnereként folytatja F1-es projektjét.
    „A legnehezebb év kétségtelenül az első volt, de a harmadik sem volt könnyű.” – mondta Yusuke Hasegawa a Speed Weeknek. „De szerintem képesek vagyunk rá, hogy egy kicsit gyorsabban fejlődjünk, mint a korábbi években.”
    „A Honda számára a motorsport jelent mindent. A vérünkben van. Tudjuk, hogy a versenyzés olykor nehéz, de ez a fajta teljesítménybeli és technológiai kihívás motivál minket. Szóval kizárt, hogy félúton feladjuk. Az nem jellemző ránk.”
    A japánok úgy vélik, a Toro Rossoval jobban tudnak majd együttműködni.
    „A Toro Rosso nincs jelen annyira rég óta és sokkal rugalmasabbak.” – mondta Hasegawa. „Könnyebb velük véleményt cserélni. A McLaren egy top csapat, és a Honda nem állt készen egy top csapatra. Ez tény.”
    Mindemellett azért tudják, hogy 2018 sem lesz sétagalopp.
    „Technológiai szempontból ez nem egyszerű és csak egyre nehezebb lesz.” – vélekedik Hasegawa. „De készen állunk rá, hogy jól együttműködjünk a Toro Rossóval. Számunkra fontos, hogy a Forma-1-ben maradjunk. Folytatnunk kell az álmunkat arról, hogy világbajnokok leszünk. Ez motivál minket, ez visz előre.”
  • Főnöke szerint Alonso teste még csak 22 éves

    Főnöke szerint Alonso teste még csak 22 éves

    Fernando Alonso számára küzdelmes volt az elmúlt pár év, gyakran hangot is adott nemtetszésének, mondhatni beleunt az eredménytelenségnek.

    Hogy kizökkenjen a McLaren-Hondás „hétköznapokból” idén kipróbálta magát az Indy 500-on, jövőre pedig Daytona és Le Mans a cél számára, a Forma-1 mellett, miközben saját divatmárkája, a Kimoa a McLaren szponzora lett.

    A spanyol versenyző azonban tagadja, hogy lankadna a figyelme a Forma-1 tekintetében.

    „Nem. A lényeg, hogy akkor koncentráljon az ember, mikor lecsukja a sisakrostélyt.” – idézi Alonsót a spanyol Marca. „Az autóban a saját környezetében van az ember és gond nélkül koncentrál.”

    A McLaren főnöke, Zak Brown is cáfolja, hogy gond lenne Alonso koncentrációjával.

    „Megalapoztunk egy hosszútávú szerződést.” – mondta Brown az AS-nek. „A jövő évi természetesen még nem az utolsó szezonja lesz. Szeretném, ha Fernando a McLarennél fejezné majd be a karrierjét és szerintem ő még versenyezni fog.”

    „Vannak olyan versenyzők, mint Nico Rosberg, aki egyszerűen csak abbahagyja. Szerintem Lewis is ilyen. De azt hiszem, hogy Fernando inkább olyan versenyző, mint Mario Andretti, aki más kategóriákban is versenyezni akar majd. Ő 36 éves ugyan, de a teste még csak 22. Szerintem még sokáig fog versenyezni.”

  • Alonso büszke a McLaren-Honda projektre

    Alonso büszke a McLaren-Honda projektre

    Fernando Alonso azt állítja, mindenek ellenére nagyon büszke az elmúlt időszak McLaren-Honda kapcsolatára, mely most ért véget.

    A ’80-as, ’90-es években a McLaren nyolc bajnoki címet szerzett a Hondával karöltve, azonban a 2015-ben újra létrejött „házasság” már közel sem sikerült ilyen eredményesre, sőt… A McLaren idén az utolsó előtti helyen zárta a bajnokságot, és számos alkalommal kellett a versenyzőiknek a motor meghibásodása miatt feladni a versenyt.

    Alonso gyakran kritizálta is az erőforrást, ennek ellenére most azt mondta, büszke erre az időszakra.

    „Ez egy kemény szezon és kemény három év volt számunkra, de így is nagyon büszke vagyok erre a projektre.” – mondta Alonso. „Nem lettünk sikereske az eredmények tekintetében és az elvárások alatt teljesítettünk, mindazonáltal mindenki nagyon keményen harcolt és dolgozott.”

    „Most, hogy elválnak útjaink, a legjobbakat kívánjuk a Hondának és sok szerencsét a McLaren Reanult projektnek is. Ez most egy új fejezet számunkra.”

    Miközben a McLaren Renault erőforrásokra vált jövőre, a Honda a Toro Rossóval folytatja az F1-es szereplést.

  • A McLaren új szponzort nyer, a Ferrari pedig veszít egyet?

    A McLaren új szponzort nyer, a Ferrari pedig veszít egyet?

    Több szponzorváltozás is történik majd 2018-ra, ami többek között a Ferrarit és a McLarent érinti.

    A Ferrari partnere, a Banco Santander 2018-ra nem hosszabbítja meg a csapattal szerződését, mely évi 40 millió euróról szólt. A bank 2010 óta támogatta a Ferrarit, azóta, hogy leszerződtették Fernando Alonsót. Bár a spanyol versenyző később továbbállt, a Santander meghosszabbította Ferraris szerződését 2017 végéig.

    A spanyol El Confidencial szerint a Ferrari szeretett volna hosszabbítani, ráadásul magasabb összegről, miközben a bank inkább csökkentette volna a támogatását mértékét. Ha a kisebb összegű támogatást elfogadja a csapat, megmaradhat a Santander, mint szponzoruk, azonban már csak másodlagos partner lesznek.

    Mindeközben a McLaren új szponzorral gazdagodhat, a Williams kárára, ugyanis a hírek szerint a Petrobras a wokingi csapathoz igazol.

    „Kereskedelmileg jó negyedik negyedévünk van.” – mondta a McLaren főnöke, Zak Brown Abu Dhabiban. „Leszerződtünk két új szponzorral, amit még nem jelentettünk be, szóval a az emberek számíthatnak további nagy márkákra a McLaren autóin jövőre.”

    Korábban bejelentették, hogy a McLaren felfedezettje, Lando Norris csatlakozik a Formula 2 mezőnyéhez jövőre, a Carlinnal, csapattársa pedig a Petrobras-kapcsolattal bíró brazil, Sergio Sette Camara lesz.

    A brazil sajtó szerint Sette Camara, a Petrobras és a McLaren 2018-as megállapodásról tárgyalnak.

  • Alonso megnevezte 2018-as ellenfeleit

    Alonso megnevezte 2018-as ellenfeleit

    Fernando Alonso magabiztos a jövőre életbe lépő McLaren-Renault házasság kapcsán, és úgy véli, hogy jövőre a bajnoki címért fog csatázni, legnagyobb ellenfelei pedig Lewis Hamilton és a Red Bull versenyzőpárosa lesz.

    „Nagyon optimisták vagyunk, hogy jövőre visszatérhetünk a csúcsra.” – mondta Alonso a Sky Sportsnak. „Ide sorolnám még Lewist, mint világbajnokot, valamint Max-ot és Danielt, majd utánuk a többi három srácot (Räikkönen, Bottas és Vettel).”

    Alonsót arra is megkérték, hogy helyezze el valahol Hamiltont a Forma-1 nagyjai között.

    „Úgy gondolom, hogy ő is a legnagyobbak egyike, ez nyilvánvaló, hiszen négy bajnoki címe van. Igaz, hogy a Mercedes utolsó három bajnoki címe kicsit könnyebben jött, mert övék volt a domináns autó, de az egyik legjobbnak tartom őt (Hamiltont), mert mikor a McLarennél volt a nehéz időkben, akkor is remekül teljesített és nyert versenyeket olyan autóval, ami nem volt épp győzelemre képes. Megérdemli a sikert, mindig is top szintet képviselt.”

  • A Honda lepipálná a Renault-t jövőre

    A Honda lepipálná a Renault-t jövőre

    A Honda azt a célt tűzte ki maga elé 2018-ra, hogy legyőzzék a Renault-t.

    Három küzdelmesre sikerült McLarenes év után a Honda a Toro Rossónak szállít majd motort jövőre, míg a McLaren Renault erőforrásra vált majd.

    2015 óta elmondható volt, hogy a Honda a leggyengébb erőforrás a mezőnyben.

    „Úgy gondolom, hogy csökkentjük a lemaradásunkat, noha nem vagyunk még elég közel.” – reagált erre a Honda főnöke, Yusuke Hasegawa.

    „Nyilvánvalóan abban bízunk, hogy még többet tehetünk majd a tél folyamán.” – idézi az El Mundo Deportivo. „Határozottan szeretnénk, ha utolérnénk a Renault-t, és megelőznénk őket. Az a célunk 2018-ra, hogy megelőzzük a Renault-t, bár még nem szeretnénk felfedni a terveinket.”

  • Alonso a Le Mans-i indulás lehetőségét vizsgálja

    Alonso a Le Mans-i indulás lehetőségét vizsgálja

    Fernando Alonso azt állítja, hogy hajlandó beszélni a „jövőjéről” egy lehetséges Le Mans-i indulással kapcsolatban.

    A pletykák szerint a spanyol F1 pilóta jövőre részt vesz a legendás 24 órás versenyen, ezért a hétvégén Bahreinben tesztelte a Toyota LMP1 prototípusát. „Egy ilyen autó nemcsak gyors, hanem nagyon stabil is”, – idézte a német Auto Bild. „Egy napon szeretnék vele versenyezni.”

    A jövő azonban még nincs kőbe vésve, még akkor sem, ha közvetlenül a teszt eredménye után a Toyota bejelentette, hogy meg fogja vitatni a jelenleg a McLaren-nél versenyző spanyol 2018-as Le Mans-i indulását. Ez annak ellenére is igaz, hogy minden más nagy autógyártó visszavonul a legmagasabb szintet képviselő LMP1 kategóriából.

    Alonso hozzátette: „Van elég időnk a jövőn gondolkodni.”

     

  • Elégedett a Honda a saját teljesítményével

    Elégedett a Honda a saját teljesítményével

    Fernando Alonso lesújtó kritikái ellenére a Honda úgy érzi, Brazíliában „bizakodásra okot adó” teljesítményt nyújtottak, amely azt bizonyítja, hogy motoruk lassan „tisztességes szintet” ér el.

    Alonso Interlagosban a hetedik helyre kvalifikált és a nyolcadik helyen fejezte be a futamot, ezzel idén először elérve, hogy a McLaren sorozatban két futamon is pontot szerezzen. A spanyol voltaképpen az egész versenyt Felipe Massa nyomában töltötte, és habár a brazil Williamsében Mercedes-motor dobog, a futam legvégén csupán fél másodperc választotta el őket egymástól. Mindez nem villanyozta fel Alonsót, aki a versenyt követően „riasztónak” titulálta a Honda-erőforrás „lenyűgöző tempóhiányát”, és sötét jövőt jósolt a 2018-as Toro Rosso-Honda alakulatnak.

    „Az összcsomagunk és a motorteljesítményünk Monza óta szinte tisztességesnek mondható szinten van” – szállt síkra csapatának védelmében Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője. „Természetesen a pályakarakterisztika nagyban befolyásolja a különbségeket; néha a Williams és a Force India gyorsabb, néha viszont közel azonos szintet hoznak. Brazíliában megbízhatósági problémák nélkül a maximumon tudtuk működtetni a motort és kihoztuk a jelenleg benne rejlő teljesítményt, ami bizakodásra ad okot. Ami a lóerőhátrányt illeti, még kicsit le vagyunk maradva, de folyamatosan csökkentjük a távolságot. De a meghibásodások hiánya mindenképpen pozitív.”

    Alonso brazíliai eredménye Hasegawa szerint egyértelműen bizonyítja, mekkorát fejlődött a McLaren-Honda az év elejéhez képest.

    „Összességében tekintve jelenleg ott tartunk, ahol Fernando befejezte a versenyt” – fűzte hozzá. „A Williamsnél gyorsabbak vagyunk, és majdnem elértük a Force India szintjét. Kár, hogy végül nem tudtuk megelőzni a Williamst, de annak örülünk, hogy [a szorosan Alonso mögött végző] Pérez ellenében megvédtük a pozíciónkat.”