Címke: McLaren

  • Napi retró: Hólepte F1-es paddock

    Napi retró: Hólepte F1-es paddock

    Az alábbi képek 2000 januárjában készültek, Barcelonában a McLaren motorhome-jairól, valamint a célegyenesben hóban csücsülő Olivier Panisról, akinek SLOW, helyett a SNOW feliratú táblát mutatja csapata.

    Manapság már nem látunk ilyet, ennek pedig több oka is van. Egyrészt, hogy egyre kevésbé jellemző, hogy a tesztpályákon komoly hó esik december-januárban. Másrészt mostanság nem is tesztelnek a csapatok decemberben és januárban, a szezon előtti tesztekre februárban és/vagy március elején kerül sor. Harmadrészt mert újabban egyre többször fordul elő, hogy melegebb éghajlaton, például Bahreinben tesztel a mezőny a szezonok előtt.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • A Honda „büszke” lehet a 2017-es évre

    A Honda „büszke” lehet a 2017-es évre

    A Honda F1-es projektjének leköszönő főnöke, Yusuke Hasegawa szerint az év közben mutatott fejlődési rátát figyelembe véve a japán gyártó „büszkén” tekinthet vissza 2017-re.

    A Honda a 2016/17-es tél folyamán motorkoncepciót váltott, azonban túl kevés idejük maradt a végső, működőképes specifikáció megépítésére, így a szezon korai szakaszában sorozatos McLaren-meghibásodásoknak lehettünk szemtanúi. Az év első felében mutatott szenvedés az oka, hogy jövőre már McLaren-Renault-kat és Toro Rosso-Hondákat látunk a pályán, ám a japánok mentségére szólva valóban olyanannyira összeszedték magukat, hogy az év utolsó szakaszára a McLaren rendszeres pontszerzővé avanzsált.

    „A teljesítménybeli fejlődésünk üteme komoly büszkeségre ad okot” – védte az övéit Hasegawa még a lefokozása előtt adott interjúban. „Nem voltunk az elvártaknak megfelelő versenyképességi szinten, így gyakrabban kellett új fejlesztéseket kipróbálnunk, ami szükségszerűen a megbízhatóság ellenőrzésére fordított idő rovására ment – stratégiai okok irányítottak. Biztosak vagyunk benne, hogy megzabolázzuk a megbízhatatlanságot is, ez csupáncsak idő kérdése. Eddig fontosabbnak tartottuk a teljesítmény javítását, szemben a megbízhatóságéval.”

    A Honda természetesen tisztában van vele, hogy a megbízhatóság „elfogadhatatlan” mélységeket ért el 2017-ben, így idén télen értelemszerűen komoly erőket vetnek be a problémák kiküszöbölésére. Az alakulat életét korrelációs gondok is keserítették a szezon elején, amikoris a próbapadokon látott adatok nem egyeztek meg a pályán mért valós teljesítménnyel.

    „Elég nagy baj, hogy a pályán és a próbapadon egyaránt nehézségekbe ütköztünk” – folytatta Hasegawa. „Ami a megbízhatóságot illeti, egyértelmű célt tűztünk ki magunk elé: öt futam egy motorral. Nyilvánvaló, hogy ezt nem sikerült elérnünk – nagyon csalódottak vagyunk.”

  • A jövőben akár ismét összeállhat a McLaren és a Honda

    A jövőben akár ismét összeállhat a McLaren és a Honda

    Zak Brown a Sky Sports F1-nek adott egy hosszabb hangvételű, amolyan évzáró interjút, ebből közlünk egy részletet. Rachel Brookes, a Sky riporternője többek között a Hondával való szakításról is kérdezte a McLaren nagyfőnökét.

    „Nagyon nehéz volt a Honda-ügy, de úgy gondolom jól kezeltük a helyzetet” – mondta Zak Brown. „A Forma-1-ben három év sok idő, ezért változtatnunk kellett, hogy a csapat visszakerüljön a mezőny elejére. Hálásak vagyunk a Hondának, egy nagyszerű vállalat, továbbra is jó kapcsolatot ápolunk velük. Nem zárom ki, hogy újra velük versenyezzünk. A legjobbakat kívánom nekik, de a saját érdekünknek megfelelően kellett meghoznunk ezt a döntést.”

    „Több világbajnokságot nyertünk velük. Ezúttal nem működött a kapcsolat, de soha ne mond, hogy soha: ebben a sportban határozottan igaz. Úgy gondolom, Ron Dennis is hasonlóan cselekedett volna. Ő is itt volt, amikor folytak a tárgyalások és mindig a McLaren érdekeit szem előtt tartva, a legjobb döntést hozná. Ron maga a Mr. McLaren.”

    „Ugyanannyira fáj neki belülről, mint számunkra, hogy nem nyerünk versenyeket.”

  • A Toro Rosso szenved a Honda motor beépítésével

    A Toro Rosso szenved a Honda motor beépítésével

    Kemény feladat elé állította a Toro Rossót a Honda, hogy belepasszoljon az erőforrásuk a 2018-as autójukba. A Red Bull junior csapatának a versenygépét eredetileg még a Renault motorja köré tervezték, aztán jött az üzlet a McLarennel, és a franciák leléptek a wokingiakhoz.

    James Key, aki a technikai részleget irányítja a Toro Rossónál elárulta a Speed Weeknek, hogy a Honda motorja alapvetően különböző:
    „Ez egy nagyon kicsi egység, de teljesen más az architektúrája a Renault motorjához képest. Rengeteget kell majd dolgoznunk azon, hogy be tudjuk építeni.”

    Key azt is elárulta, hogy a Toro Rosso nem kezdheti újra a tervrajzoktól kezdve az immáron Honda motoros 2018-as versenygépük tervezését, mivel az autó aerodinamikai paramétereitől már nem tudnak eltérni, gyakorlatilag azok kőbe lettek vésve már korábban.

  • Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Miután befejeződtek a tesztek Abu Dhabiban, elhallgattak a motorok. A versenyzők azonban nem lustálkodhatnak teljesen február 26-ig, amikor 2018-ban megkezdődnek a szezon előtti tesztek. A rajongók körében ilyenkor mindig felmerül egy kérdés: Mégis mit csinálnak a pilóták szezon után? Mind a 20 versenyző eltűnik, a világ négy égtája felé. Nézzük végig, hova tűnik el Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többiek.

    Lewis Hamilton kifejezetten örül a szabadidejének, miután rengeteg szponzori kört letudott gyorsan az immáron négyszeres világbajnok. Ő Észak-Amerikába utazik ezután: „Minden évben ugyanoda megyek, a fel, a hegyekbe. Ott vannak velem a kutyáim, a hóban járok, ahol minden nagyon csendes és békés. A legtöbb időt a kandalló előtt töltöm. Elmegyünk síelni, megnézünk pár filmet, és tv-sorozatot. Még soha nem láttam egyetlen részt se a Trónok Harcából. A barátaim, és különösen az öcsém azonban hatalmas rajongók. Azt hiszem, télen ezekkel elleszek.”

    Sebastian Vettel Abu Dhabiban erre a kérdésre így válaszolt: „Nagyjából ugyanazt csinálom majd, amit a legtöbb ember: ünneplek a családdal és a barátokkal. Élvezni fogom azt, hogy hosszabb időt otthon tölthetek.”

    Valtteri Bottas is hazájában Finnországban tölti el majd a legtöbb időt, ugyanakkor otthonában, Monacoban már most megkezdte az edzéseket.

    Daniel Ricciardo a szezonzáró után egyből egy PR eseményre utazott Bakuba, majd onnan ment haza Monacoba. Ezt követően Angliába utazott, hiszen sok a teendő a következő szezon előtt, és terv szerint a Red Bullal fog karácsonyozni is. Ezt követő terveiről Ricciardo ennyit árult el: „Ezt követően lesz némi szabadidőm. Nyugat-Ausztráliába akarok eljutni, majd egy ideig nem akarok repülőgépet látni. Utána Brendon Hartley esküvőjére leszek hivatalos. Végül, a haverjaim valahol béreltek egy házat, és remélem hogy olyan helyen, ahol igazán rossz a térerő!”

    Max Verstappen Monte Carloban edz, de meglátogatta már az európai ExxonMobil központot Brüsszelben. Daniel Ricciardoval pedig a Red Bull Racing bázisán forgattak egy vicces videót, ahol Ricciardo volt a télapó, Verstappen pedig a manó.

    Sergio Perez otthon, Mexikóban tölti az ünnepeket. Már pózolt a kutyáival, a jól megtömött karácsonyfája mellett, amihez ennyit írt: „Azt állítják, hogy készen állnak az ünnepekre.”

    https://www.facebook.com/sergioperezf1/photos/a.10151901549833043.1073741829.128555773042/10155425444178043/?type=3&theater

    Esteban Ocon a francia motorsport szövetség, az FFSA kitüntetését, az Aranykormányt kapta meg.

    https://www.instagram.com/p/BcmaPilFPOz

    Carlos Sainz előbb Enstoneban töltött el némi időt a Renault gyárban, majd hazament ünnepelni Spanyolországba a családjával.

    https://www.instagram.com/p/BcZz1USBmw4

    A versenymentes időszak azt is jelenti, hogy olyan dolgok is elvégezhetők, amik el lettek halasztva eddig. Mint például felkeresni egy fogorvost. Erről posztolt egy képet Nico Hülkenberg, de egyébként ő is sűrűn mutatkozik mostanában a Renault gyárában.

    A visszavonult Felipe Massa igazán nyugdíjas dolgot csinál: az 1971-es évjáratú FIAT 500-asán dolgozik, a menő kisautó brazil színeket kapott. Massa az ünnepeket megosztva tölti São Paulo és Monaco között.

    https://www.instagram.com/p/BcprnC1AgEk

    Lance Stroll Kanadába utazott, és a családjával tölti az ünnepeket.

    Romain Grosjean feleségével Marionnal kiadtak egy szakácskönyvet, elment síelni, ezen a héten a Jaguar francia importőrénél vendégeskedik, és rákos gyermekeket látogat meg.

    Fernando Alonso nem nyugszik, és számtalan kört tesz meg a saját gokartpályáján, miközben már járt Wokingban a McLarennél a 2018-as versenygépének az üléspróbáján.

    Stoffel Vandoorne is ott járt ahol Alonso, és már elemzi is a szimulátorban a 2018-as versenyautójának az adatait: „Mindenki a gyárban már nagoyn várja 2018-at, már nagyon rákészültünk a tesztekre Barcelonában.”
    Miután itt végzett, Vandoorne ezután elutazott a belga barátaihoz bulikázni.

    A Toro Rosso versenyző Pierre Gasly a Dubajban található egyik hotelről ugrott le ejtőernyővel.

    Brendon Hartley és kedvese Sarah az esküvőjükre készülnek. Július óta jártak jegyben.

    Kimi Räikkönen Maranellóban járt a Ferrarinál, egy Shell rendezvényen, onnan utazott Finnországba, megünnepelni az állam 100 éves függetlenségét. Ezt követően Svájcban is hógokartozhatott a Shell meghívottjai ellen, tehát ő sem maradt versengés nélkül a téli szünetre…

  • Kevesebb nevezési díjat fizet a Mercedes 2018-ra, a Ferrari többet

    Kevesebb nevezési díjat fizet a Mercedes 2018-ra, a Ferrari többet

    A világbajnok Mercedes csapat 4,6 millió dollár nevezési díjat fizetett a 2018-as nevezésért, ami több, mint fél millió dollárral kevesebb, mint a korábbi évben volt, számolt be róla a GPUpdate.net

    A 2013-ban bevezetett nevezési díj rendszere szerint minden csapat esetében úgy kerül kiszámítása a nevezési díj, hogy 516 128 dollárt tekintik az alapnak, és a csapat sikerességét, vagy épp sikertelenségét figyelembe véve növekszik ez az összeg a pontok függvényében.

    A konstruktőri bajnokság győztesének minden megszerzett pont után további 6194 dollárt kell fizetnie, a többi csapatnak 5161 dollárt kell fizetniük a megszerzett pontok után.

    A Mercedes 668 pontja így összesen 4 653 720 (516 128 + 668 x 6194) dollár nevezési díjat eredményezett. Ez pedig kevesebb, mint amennyit az elmúlt években fizettek, mivel akkor több, mint 700 pontot gyűjtött a csapat.

    A Ferrari esetében az idei jobb szereplés több pontot és magasabb nevezési díjat is eredményez, mint a korábbi években.

    A Force India, a Renault, a Haas és a Sauber nevezési díja nőtt, míg a Williams, Toro Rosso és a McLaren díjai csökkentek a 2017-es szezon után.

    A 10 csapat összesen 16 276 544 dollár nevezési díjat fizet a 2018-as szezonra.

    2018-as nevezési díj
    2017-es nevezési díj
    Mercedes 4 653 720 5 254 538
    Ferrari 3 210 170 2 570 206
    Red Bull 2 415 376 2 931 476
    Force India 1 481 235 1 408 981
    Williams 944 491 1 228 346
    Renault 810 305 577 416
    Toro Rosso 789 661 841 271
    Haas 758 695 665 797
    McLaren 670 958 905 324
    Sauber 541 933 526 450
    Összesen 16 276 544 16 889 805
  • Prost: Nehéz lesz legyőzni az ügyfélcsapatokat

    Prost: Nehéz lesz legyőzni az ügyfélcsapatokat

    Alain Prost elismerte, hogy a Renault csapat számára nehéz lesz 2018-ban legyőzni azon ügyfélcsapatait, melyeknek motort szállít.

    Jövőre a gyári Renault csapaton kívül a Red Bull és a McLaren használja majd a francia gyártó erőforrását. Prost szerint pedig nem lesz könnyű legyőzni őket.

    „Számomra pozitív a nyomás, még ha nehéz is lesz.” – mondta a négyszeres világbajnok és tanácsadó az Auto Motor und Sport-nak. „A gyári csapat két jó alapokkal bíró csapat ellen fog versenyezni, melyeknél már adott az a struktúra, mely a Renaultnál még most alakul. És mindkét csapatnak top versenyzői vannak, talán a legjobbak is. Papírforma szerint nem tudjuk legyőzni a Red Bullt és a McLarent.”

    Prost azt is bevallotta, hogy a Renault csalódott, hogy idén nem sikerült elérni a céljukat, az 5. helyet a konstruktőri bajnokságban.

    „De jövőre jobbak leszünk. És az ügyfélcsapatokkal való összehasonlítás segítségünkre lesz a tapasztalatgyűjtésben ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a top csapatokhoz. Hosszú ideig itt leszünk, szóval fontos, hogy minden évben fejlődjünk. Elvégre ha nyerni akarunk, akkor mindenkit le kell győznünk.”

  • A Honda megkönnyebbülve int búcsút a McLarennek

    A Honda megkönnyebbülve int búcsút a McLarennek

    Yusuke Hasegawa (ex-)Honda-főnök alig várja, hogy a japán gyártó végre megszabaduljon a McLarentől és elkezdhesse az új Toro Rosso-projektet.

    2015-ben nagy reményekkel indult útjának a McLaren-Honda páros, a motorgyártó makacs inkompetenciáját azonban idénre megelégelték Wokingban. Hosszas és soktényezős egyezkedések után végül az a megállapodás született, hogy a McLaren és a Toro Rosso motorszállítót cserélnek: a brit istálló 2018-ban a Renault-val próbál szerencsét, míg az olasz kiscsapat ezentúl gyári szerepben tetszeleghet.

    „Igen, mindenképpen megkönnyebbülés” – utalt a tragikus búcsúra Hasegawa, aki az interjú készítésének idején még nem tudta, hogy a Honda hamarosan tőle is megszabadul. „Talán nem hiszitek el nekem, de a két csapat között valójában nincsenek személyes problémák, nagyon is jó kapcsolatot ápolunk a McLarennel. Ennek ellenére a jelenlegi helyzetet nem nevezném új kezdetnek; csak rajtunk áll, mennyire tudjuk feljavítani a motorunkat. Ilyen szempontból semmi sem változott, még mindig hatalmas a belső és a külső nyomás. Megfelelő magabiztossággal állok a Toro Rosso-projekt elé, amelyet izgalmasnak és új kihívásokat rejtőnek tartok. Nagyon izgalmas, hogy több információt szerezhetünk és új kapcsolatokat alakíthatunk ki egy másik csapattal. Ám továbbra is tartom, amit eddig mondtam: nem tervezzük megváltoztatni a motorkoncepciót, a jövő évi fejlesztések már javában folynak. A fejlesztőgárdánk szempontjából lényegében semmi sem változott.”

    Hasegawa természetesen sajnálja, hogy így lett vége a McLaren-Honda házasságnak, de sírás helyett sokkal fontosabb a renomé visszaépítése.

    „Nyilvánvalóan sajnálatos, hogy más motorpartner mellett döntöttek a jövő évet illetően” – folytatta Hasegawa. „De ez csak egy logikus lépése volt a saját stratégiájuknak, nekünk pedig tiszteletben kell tartanunk ezt. Erős gyártóvá kell előlépnünk, hogy a jövőben ők és más csapatok is velünk akarjanak majd dolgozni.”

  • Brown szerint a Honda kiszállása után több szponzort foghat a McLaren

    Brown szerint a Honda kiszállása után több szponzort foghat a McLaren

    Zak Brown elismerte, hogy eléggé körülményes volt a McLarennek támogatókat találnia a Honda válsága miatt. Három évig gyenge és megbízhatatlan motort adtak, ezért a McLaren dobta a Hondát, és 2018-tól kezdődően Renault erőforrásokra váltanak.

    A McLaren elöljárója így nyilatkozott az AMuS-nak:
    „Szerencsére tapasztalt vagyok ezen a területen, de tudtam, hogy a szezon során nem fogunk új partnereket találni, amikor olyan problémákkal szembesültünk, amilyenek értek minket. Nem tudtuk eladni a támogatóknak azt a történetet, hogy jobbak lehetünk jövőre. Ez is az egyik érv volt amellett, hogy új motorbeszállító után nézzünk. Be kellett bizonyítanunk, hogy változni akarunk, és meg akarjuk tartani a versenyzőinket. Az emberek még mindig hisznek a McLarenben, hisznek a Renaultban, Alonsoban és Vandoorneban. Azt mondhatom, hogy így már az új szponzorainkkal jól mentek a tárgyalások.”

  • Hamilton reméli, ismét versenyképes lesz a McLaren

    Hamilton reméli, ismét versenyképes lesz a McLaren

    Lewis Hamilton, 2017 Forma-1-es világbajnoka reméli, a McLaren-Renault képes lesz az élmezőnyben versenyezni.

    Hamilton 2013-ban, némileg meglepetésre elhagyta a wokingiakat és csatlakozott a Mercedeshez.

    Immáron kijelenthető, hogy a négyszeres világbajnok rendkívül jó döntést hozott a Mercedeshez való igazolással: öt év alatt 41 futamgyőzelmet és három bajnoki címet zsebelt be a német márka színeiben.

    A McLaren mindeközben csak szenvedett: nem bírták működésre bírni a Forma-1-be visszatérő Honda erőforrást. A briteknek elegük lett a sikerelenségből, ezért 2018-tól Honda helyett Renault motorral próbálnak szerencsét.

    Hamilton reméli, ex csapata visszatér az élmezőnybe – Fernando Alonso vezetésével.

    „Nagyszerűt csatáztam Fernandóval Mexikóban” – mondta Hamilton.

    „Imádnám, ha többet versenyezhetnék ellene, teljesítményben egymáshoz közelebb álló autóval.”

    „13 éves korom óta a McLarennel versenyeztem, így az időmérők után mindig megnézem, hogy Fernando hányadik helyről indul és hogyan fejlődik a csapat.”

    „A McLarennek értelemszerűen helye van a szívemben, hiszen hatalmas dolgokat értem el velük.”

    „Nagyon remélem, hogy a következő év sikeres lesz számukra és csatázni tudunk velük, hiszen a McLaren megérdemli, hogy ott legyen az élmezőnyben.”

    „Egy fantasztikus csapat, hihetetlen történelemmel. Nagyon büszke vagyok arra, amit Ron Dennis elért a csapattal. Nem számít, hogy ki vette át tőle az irányítást, számomra örökké Ron csapata marad.”

    „Remélem, hogy az új erőforrással ott lesznek a mezőny elején és egy izgalmas bajnokságot vívunk egymással.”