Címke: McLaren

  • Lehetne újra Alonso-Hamilton páros a McLarennél

    Lehetne újra Alonso-Hamilton páros a McLarennél

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója elmondta, hogy szívesen látná Lewis Hamiltont újra a wokingi csapatnál-

    Az immáron négyszeres világbajnok Hamilton korábban már volt a McLaren versenyzője, annál a csapatnál nyerte 2008-as, első bajnoki címét. Jelenleg a Mercedes versenyzője, azonban 2018 utánra még nem hosszabbított szerződést.

    „Nincs olyan csapat, akit ne érdekelne az, hogy Lewis náluk versenyezzen, beleértve minket is.” – mondta Brown.

    Szerinte az sem jelentene problémát, ha Hamilton és Fernando Alonso újra csapattársak lennének.

    „Fernandonak bárki lehet a csapattársa.” – mondta Brown.

    Hamiltont azonban nemigen érdekli a McLaren, ha nem javul jelentősen a teljesítményük.

    Brown azt is hozzátette, hogy bár idén már ők is Renault erőforrással mennek majd, a Red Bull büdzséje még így is nagyobb.

    „Igen, annak a csapatnak kell lennünk, amely a legnagyobb fejlődést mutatja tavalyról az idei évre. Ha másodikok leszünk a Red Bull mögött, az nem néz ki jól, egyetértek.”

    „Mi talán nem rendelkezünk olyan előnnyel, hogy több autó koncepciót is megnézzünk, mint ők, de nem hisszük, hogy ez hátrányt okozna.”

  • Új szponzort szerzett a McLaren

    Új szponzort szerzett a McLaren

    A McLaren újabb szponzort szerzett a Dell Technologies „személyében”. A számítógépeket, televíziókat és szervereket gyártó cég hardvereket és szoftvereket szállít majd az F1-es csapatnak és az Applied Technologies részlegének.

    „A McLaren örömmel jelenti be sokoldalú, hosszútávú partnerségét a Dell Technologies-zel, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő technológiai vállalata.” – áll a csapat közleményében. „A Dell Technologies, mely magában foglal hét globális márkát – Dell, Dell EMC, Pivotal, RSA, Secureworks, Virtustream és VMware – komoly technológai szakértelmet hoz a McLaren Racingez és a McLaren Applied Technologies-hoz, de hasznos lesz a McLaren esports programja, a World’s Fastest Gamer számára is.”

    „A partnerség remekül építi be a Dell Technologies széleskörű megoldásait a McLaren napi működésébe, beleértve a tervezést, a gyártást, a pályamenti műveleteket, telemetriát, biztonsági rendszereket, raktározást, esports-ot és szimulációkat, a rajongói elköteleződést és a vendégek élményeit.”

    A Dell abban a tekintetben is segítség lehet, hogy a csapat eredményei javuljanak az elmúlt évekhez képest.

    „Mindenekelőtt, arra használjuk majd a Forma-1-et, hogy alátámasszunk európai és ázsiai márkakampányunk bővítését.” – áll a Del közleményében. „Úgy használjuk majd ezt mint ahogy a PGA Tour golf eseményeket használtuk, sikeresen, az elmúlt pár évben. Több, mint 400 millió ember nézi a Forma-1-et évente, legtöbben az Egyesült Államokon kívül, és sok néző igen technikai beállítottságú, ez pedig érdekel minket!”

  • Alonso azt teszi, amihez a többiek nem elég bátrak

    Alonso azt teszi, amihez a többiek nem elég bátrak

    Mióta Zak Brown a McLaren csapat ügyvezető igazgatója, szoros kapcsolatot alakított ki Fernando Alonsoval, és engedte is a spanyolt versenyezni az Indy 500-on, Daytonában, és idén majd Le Mansban is.

    „Alonso azt teszi, amihez a többi versenyző nem elég bátor és én értékelem ezt. Nem ismertem őt korábban, és az a hír járta róla, hogy nehéz vele együtt dolgozni, de én azt tapasztaltam, hogy nagyszerű dolgozni vele.” – mondta a spanyol AS-nek

    Brown tisztában van vele, hogy Alonso nagyon elfoglalt lesz idén a WEC programmal, de úgy véli, hogy 2018-ban az F1-ben is boldogabb lesz a spanyol.

    „Szerintem a Renault erőforrás közel van a Mercedeshez.” – mondta. „Tavaly három versenyt nyertek, és az emberek is úgy vélik, hogy ez a harmadik legjobb motor, szerintem pedig nagyon közel vannak egymáshoz.”

    Arra a kérdésre, hogy Alonso bajnok lehet-e újra, Brown így felelt: „Idén? Lehetséges. Majd meglátjuk. A jövőben bajnok lesz újra. Jobban vezet, mint valaha, szóval csak rajtunk múlik, hogy esélyt adjunk neki.”

  • A McLaren egyelőre boldog a Renault-val

    A McLaren egyelőre boldog a Renault-val

    Jo Ramirez, a wokingi központú istálló korábbi koordinátora úgy látja, a McLaren emberei sokkal boldogabbak a Hondával való szakítás óta.

    A mexikói Ramirez elmondta, korábbi csapatánál végre látják a fényt az alagút végén: „Sokkal boldogabbak. Jól együttműködnek a Renault mérnökeivel, mert az európai emberek sokkal nyitottabbak. Úgy látom, élvezik a munkát és szenvedélyesen dolgoznak, hiszen látják a fényt az alagút végén: újra sikeresek lesznek.”

    Ramirez elmondása szerint a Red Bull kirohanásai, melyekkel a Renault motort sározták, csak motiváló hatással volt a franciákra és a McLarenre egyaránt.

    „Elég győzelmet szereztek ezzel a motorral és még fognak is, hiszen ha hallgatunk Prostra és a Renault-ra, akkor a tavalyi Mercedes szintjén lesz az erőforrásuk. Vagy éppen csinálnak egy rendkívüli motort, míg a Mercedes csak szenved. Nem tudom mi fog történni, de van remény.”

    Ramirez Alonsóról is ejtett néhány szót. Szerinte jól döntött a spanyol, hogy más kategóriákat is kipróbál a Forma-1 mellett. „Zak Brown is segíti ebben, hiszen Fernando ezt akarja tenni. A múltban láthattuk, hogy az F1-es versenyzők minden szabad hétvégén különböző sorozatokban versenyeztek. Véleményem szerint minél több időt töltesz versenyzéssel, annál jobb.”

  • Mit takar a McLaren új szlogenje?

    Mit takar a McLaren új szlogenje?

    A McLaren új szlogennel vág neki a 2018-as szezonnak, a rajongók pedig azon kezdtek tűnődni, hogy vajon mi rejlik a szlogen mögött.

    Három év után a wokingi csapat szakított a Hondával és idén már Renault erőforrással vágnak neki a szezonnak. Nem titkolják azt sem, hogy komoly reményeket fűznek az új partnerkapcsolathoz.

    Talán ez is közrejátszott a szlogen kitalálásában, az ugyanis a „légy bátor” lett. A McLaren azonban saját weboldalán választ ad arra, honnan jött a „bátor” szöveg.

    „Hogy mit értünk bátor alatt? A kockázatvállalásra gondolunk, arra, hogy a szív olykor átveszi az irányítást a fejtől, arra, hogy az ember úgy ugrik, hogy nem tudja biztosan hol is fog földet érni. Ez a versenyző mentalitása: előbb cselekedni, majd később korrigálni a hibákat…”

    A McLaren fel is hozott pár példát a múltból a merész döntésekre, mint például egy csapatba tenni Alain Prostot és Ayrton Sennár, vagy Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont.

    „2018-ban, a döntésünk, hogy új partnerkapcsolatot alakítunk a Renault-val, bátor volt, és kockázatos is.” – írta a csapat. „Arra az alapvető hitre alapult, hogy a versenyzésért létezünk, és hogy akkor vagyunk a legjobbak, amikor a legbátrabbak is. Szóval gyerünk, versenyezzünk és legyünk bátrak.”

    Az autó feltehetően külsőleg is változni fog majd.

    „Az autó nem ugyanúgy fog kinézni, mint tavaly.” – mondta korábban Zak Brown. „A komplett márkánk, a McLaren láthatósága új szintre kerül, és ez izgalmas lesz.”

    https://www.instagram.com/p/Bep7kLnlxhP/?taken-by=mclaren

  • Norris: A jövőm attól függ, hogy Alonso mit csinál majd

    Norris: A jövőm attól függ, hogy Alonso mit csinál majd

    Lando Norris elárulta, hogy kész akár elhagyni a McLarent, abban az esetben, ha a brit csapatnál nem lenne helye olyan jó egy év múlva. Idén a legendás csapat változatlan felállásra szavazott, tehát maradt tovább Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne.

    A fiatal Norris, aki a regnáló F3 bajnok azonban 2018-ban már a csapat tesztpilótája lett. A jövőjéről ennyit árult el a Marcanak a 18 éves pilóta aki a McLarenes szerepe mellett a Carlinnál próbál a Formula 2-ben diadalmaskodni majd idén:

    „Mondhatnánk úgy is, hogy minden attól függ, Alonso hogyan dönt. Meg kell várni azt, hogy Fernando mit akar, mert a McLaren egyébként elégedett Vandoorne munkájával. Én mindenesetre sokat tudok fejlődni majd versenyzőként 2018-ban. A célom az, hogy a McLarennél legyen majd helyem, de ha ott ez nem lehetséges, meg fogok vizsgálni más lehetőségeket is. Ha azt mondják majd nekem ott, hogy három éven belül nem lesz hely, akkor egyértelmű, hogy máshova kell mennem. Ha csak egy évet kell várakoznom, akkor feltehetően maradok a McLarennél.”

  • A Tommy Hilfigerrel kötött szerződést a Mercedes!

    A Tommy Hilfigerrel kötött szerződést a Mercedes!

    A Mercedes hivatalosan is megerősítette, hogy új komoly támogatót szerzett: a Tommy Hilfiger divatmárka érkezik a korábbi partnerük, a Hugo Boss helyére, akikkel tavaly szakítottak.

    A Hugo Boss novemberben jelentette be, hogy felhagy a Forma-1-es szponzorációval, ahol előbb a McLaren, majd a Mercedes szponzorai voltak évtizedeken keresztül, és átigazoltak a Formula E-be. A bejelentéskor már ugyanakkor tudható volt, hogy a Mercedes nem késlekedik nagyon, és már a végső stádiumban voltak azon tárgyalássorozatban, melynek eredményeképp visszacsábították a Tommy Hilfigert a Forma-1-be, akik korábban a királykategóriában a Team Lotus, illetve a Ferrari partnerei voltak.

    https://www.facebook.com/tommyhilfiger/videos/10155341986170686/

    A szerződés immáron végleges, és a Tommy Hilfiger látja el majd a Mercedest verseny és utazós ruházattal, valamint Lewis Hamiltonnal utcai ruházatra is kötnek külön szerződést. A cég logója megjelenik majd a garázsban illetve az autókon is.

    mercedes, tommy hilfiger

    A Mercedes részéről Toto Wolff elégedett: „Mindig érdekes egy új partnerség, főleg ha az egy kulcselem a csapat megjelenését illetően. Pozitívan állok ehhez, új lendületet adhat ez a cégünknek, és jól fogja mutatni azt is, hogy mennyire felkészültek vagyunk a szezonra. Kíváncsian várjuk, hogy miképp öltözteti fel a Tommy Hilfiger a csapatunkat idén, és milyen izgalmas tervekkel állnak elő a Forma-1 rajongóinak.”

  • A McLaren konzisztens autóra vágyik

    A McLaren konzisztens autóra vágyik

    Ahelyett, hogy a maximális teljesítményre hegyezné ki 2018-as autóját, a McLarennél igyekeznek inkább vezetőbarát konstrukciót kialakítani.

    Nagyon ritka az olyan F1-es autó, amelyik minden pályán és minden körülmények között konzisztensen jó teljesítményt nyújt. A McLarennél mégis ezt célozzák meg 2018-ra, a csapat ugyanis a legtöbbet (értsd: győzelmet) szeretné kihozni a renault-s váltásból, ebben pedig kulcsszerepe lesz az autó vezethetőségének.

    „Manapság a nagyszerű F1-es autó azt jelenti, hogy a versenyző képes kihasználni a benne rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója. „Nincs értelme olyan autót adni alájuk, amely nagyon nagy teljesítménnyel bír, de csak optimális körülmények között. Inkább egy olyan autó megalkotásán fáradozunk, ami a lehető legszélesebb tartományban képes működni.”

    A McLarennél ugyanezt a filozófiát követték a 2017-es masina esetében is.

    „Első körben nem sokat foglalkoztunk azzal, milyen teljesítménynövelő elemeket rakunk majd az autóra” – folytatta Goss. „Csak arra koncentráltunk, hogy megértsük az áramlástani folyamatokat és megbízhatóan viselkedő aerodinamikát kapjunk minden dőlési és hasmagassági tartományban. Csak miután megelégedtünk a kapott aerodinamikai adatokkal, akkor kezdtünk el magával a teljesítménnyel foglalkozni. Igyekszünk olyan autót szolgáltatni a versenyzőknek, amiben megbízhatnak és amivel tudnak dolgozni; a csúcsterhelés szerintünk nem a legjobb módja egy gyors aerodinamikai csomag létrehozásának, főleg nem a versenyző szempontjából.”

    Habár a Honda motorerőhiányát logikus lett volna alacsony légellenállású kasztnival és beállításokkal ellensúlyozni, a McLarennél végül elvetették ezt az ötletet.

    „Még ha vissza is vettünk volna a leszorítóerőből és kicsit kevesebb szárnyat rakunk az autóra, akkor sem mondhattuk volna versenyképesnek az autót az egyenesekben” – mondta Goss. „Mindig a legjobb köridő elérését tartottuk szem előtt; a versenyhétvégén mindig a lehető legjobb rajtpozíciót igyekeztünk megszerezni, majd vasárnap a köridők alapján megpróbáltuk megvédeni azt a pozíciót. Néhány versenyen persze ez hihetetlen nehéz volt. A Magyar Nagydíj környékén jelentősen javult az autó teljesítménye, ott remek versenyünk is volt, Belgiumba érve azonban mintha visszafele haladtunk volna – nem is a köridők tekintetében, csak egyszerűen semmi esélyünk nem volt az egyenesekben védekezni. A Belgium/Olaszország időszak roppant frusztráló volt számunkra, mert tudtuk, hogy az autóban megvan a teljesítmény, de képtelenek voltunk védekezni. Azért vagyunk itt, hogy futamokat és bajnokságokat nyerjünk, ennek megfelelően a siker köré tervezzük meg az autót. Ahelyett, hogy sebtapaszokkal próbáljuk kompenzálni az alulfejlesztett motort, inkább a legjobb autót akartuk megépíteni és feltételeztük, hogy a motor is majd felnő a feladathoz.”

  • Ennyi a nevezési díj 2018-ban csapatonként a Forma-1-be!

    Ennyi a nevezési díj 2018-ban csapatonként a Forma-1-be!

    Miután a FIA véglegesítette a 2018-as Forma-1-es nevezési listát, publikálták azt is, hogy melyik csapatnak mennyibe is kerül a nevezés, az idei szezonra.

    A jelenleg érvényben lévő szabályzás mellett minden csapatnak fizetnie kell alapot, ami figyelembe véve az éves amerikai fogyasztói inflációt most 516.128 dollár. A bajnokcsapatnak pontonként további 6194 dollárt kell fizetniük, a többi csapatnak ez kicsivel alacsonyabb összeg pontonként, „csak” 5161 dollár.

    Ezen számok alapján máris kiderül, hogy jót tett a Mercedesnek 2017-ben, hogy komolyabb volt a harc az elsőségért, mert csökkent a rájuk eső nevezési díj, 600.818 dollárral, de a Red Bullnak, a Williamsnek, a Toro Rossónak és a McLarennek is kevesebbet kell emiatt kicsengetnie.

    A Ferrari a fejlődésének köszönhetően 639.964 dollárral többet kell hogy fizessen, ahogy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a Force Indiának, a Renaultnak, a Haasnak és a Saubernek is.

    Íme, a pontos számok:

    Mercedes – $4.653.720
    Ferrari – $3.210.170
    Red Bull – $2.415.376
    Force India – $1.481.235
    Williams – $944.491
    Renault – $810.305
    Toro Rosso – $789.661
    Haas – $758.695
    McLaren – $670.958
    Sauber – $541.933

  • Alonso már ki is próbálta a Toyotát

    Alonso már ki is próbálta a Toyotát

    Kedden számoltunk be a hírről, miszerint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso idén több WEC versenyen is rajthoz áll a Toyota színeiben.

    Alonso természetesen a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is részt vesz, mellyel régóta dédelgetett álma válhat valóra egy esetleges győzelem esetén. A McLaren versenyzője a #8-as Toyotát fogja vezetni, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima oldalán.

    A Toyota Spanyolországban, az Aragon versenypályán tartott háromnapos felkészülést a hamarosan kezdődő szezonra, és Alonso is részt vett a felkészülésben. Ez volt Alonso első tesztje a 2018-as Toyota LMP1-ben, a japán gyártó egyik szóvivőjének elmondása szerint jól ment a felkészülés, és nem ütköztek problémákba.

    A tervezetteknek megfelelően két WEC teszt van még hátra a Paul Ricadron rendezett április eleji szezonnyitó előtt.

    A Toyota elmondása szerint Alonso az összes olyan versenyen részt vesz a WEC-ben, amelyik nem ütközik Forma-1-es fordulóval: jelen állás szerint Fuji (a gyártó hazai versenye) az egyetlen olyan helyszín, amelyen kérdéses a spanyol versenyző indulása, ám a pálya kérvényezte a verseny időpontjának megváltoztatását, hogy Alonso részt vehessen a Fuji Speedway-en rendezett fordulón.