Címke: McLaren

  • Vandoorne: Le kell győznöm egy bajnokot, ha bajnok akarok lenni

    Vandoorne: Le kell győznöm egy bajnokot, ha bajnok akarok lenni

    Stoffel Vandoorne úgy véli, hogy most sokkal jobban képes azt a teljesítményt nyújtani a McLarennél, mint csapattársa, Fernando Alonso.

    Vandoorne újonc éve nem alakult zökkenőmentesen. Ez köszönhető annak is, hogy ez volt a McLaren Hondás korszakának utolsó szezonja, mikor már nem volt túl jó a kapcsolatuk a japán gyártóval.

    Idén a McLaren Renault motorra váltott, és bár még mindig a középmezőnyben vannak, Vandoorne közelebb tudott kerülni Alonsnohoz. Az idei eddigi három versenyhétvége során minden alkalommal közvetlenül a spanyol mögé kvalifikált, és átlagosan 0,25 másodperccel marad el tőle.

    „Ő tudja, hogyan kell úrrá lenni bizonyos dolgokon, hogyan kell felépíteni a hétvégéjét.” – nyilatkozta Vandoorne Alonsoról.

    „Az egyik erőssége az, hogy bármilyen körülmények között tud 99%-on teljesíteni, és számomra nagyon jó, hogy tudok ebből tanulni. Határozottan úgy érzem, hogy sokkal erősebb lettem, és már sokkal többet tudok kihozni magamból nehéz körülmények között.”

    „Nagyszerű mércém van, pontosan tudom, mikor hol tartok, megküzdök minden századért, tudom hogyan hozhatunk ki 100%-ot a csomagból.” – mondta a belga. „Ha egy nap majd világbajnok akarok lenni, akkor le kell győznöm egy világbajnokot. Ez pedig jó dolog.”

    Vandoorne-nak újonc évében ahhoz is hozzá kellett szoknia, hogy nem az élmezőnyben autózik, mint tette azt a junior szériákban.

    „Meg kellett változtatni a mentalitásomat. Tudtuk tavaly, hogy még pontot szerezni is nehéz, szóval ez más megközelítést igényelt. Az elején ez egy kicsit nehéz volt, de az ember megtanulja, hogyan birkózzon meg a dolgokkal a szezon során, és a (szezon) felétől a végéig már nagyon jó volt. Az ember kihívások elé állítja magát és végül nagy jelentősége volt, hogy túljutottunk a küzdelmeken és problémákon.”

  • A McLaren megvált műszaki vezetőjétől

    A McLaren megvált műszaki vezetőjétől

    A McLaren felülvizsgálja technikai részlegét, miután a 2018-as szezonkezdés sem sikerült túl fényesen, annak ellenére, hogy már a Hondától is megváltak, aminek eddig tulajdonították a lemaradásukat.

    A vizsgálat eredményeként megváltak műszaki vezetőjüktől, Tim Gosstól, számolt be róla a BBC Sport.

    Noha a McLaren jelenleg negyedik a konstruktőri bajnokságban, azaz a top 3 csapat után a legjobbak, mégis alulmúlják az elvárásokat.

    Korábban a csapat versenyigazgatója, Eric Boullier azt nyilatkozta, hogy az MCL33-as talán túl konzervatív lett dizájn szempotnjából.

    A McLaren szóvivője nem kommentálta Goss menesztésének hírét, de azt megerősítette, hogy felülvizsgálják a technikai részleget annak érdekében, hogy a csapat ismét sikeressé válhasson.

    „Ez egy proaktív, folyamatos történés, ami a teljes szervezet számos tényezőjét érinti. Bővebb részletekkel szolgálunk majd a későbbiekben.”

  • Norris reméli, hogy hamarosan már tényleg tesztelheti az idei McLarent

    Norris reméli, hogy hamarosan már tényleg tesztelheti az idei McLarent

    A McLaren idei hivatalos tesztpilótája, Lando Norris elárulta, hogy már nagyon várja azt, hogy a csapat idei autójával is megbarátkozzon hamarosan, már csak azért is, mert tényleg mi van akkor, ha esetleg helyettesítenie kell az egyik versenyzőt.

    Tavaly ténylegesen is vezethette az MCL32-t, a jelenlegi helyzetéről ennyit árult el:
    „Nem mondták nekem azt az első napon, hogy ebben az évben autóba is ülhetek. Azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget az egyik fiatal versenyző kapja majd meg. Ennek ellenére természetesen amennyire csak lehet, felkészítem magam. Éles lehetőség csak akkor adódik nekem, ha valóban történne valami Alonsoval vagy Vandoornenal. Némileg ismerem az autót, de sokkal magabiztosabb lennék, ha beülhetnék, és úgy végezhetném a munkámat. Az egy újabb nap lehetne, hogy tovább fejlődjek, és tanuljak a Forma-1-ről. Így azért reménykedem benne, hogy mégis csak lesz lehetőségem esetleg a fiatal pilóták tesztjén, vagy amikor a Pirelli erre felkéri a csapatot, ezzel is több tapasztalatot szerezhetnék…”

  • Haas: A többiek eddig szerencsések voltak

    Haas: A többiek eddig szerencsések voltak

    A Haas szerint fő riválisai, a McLaren és a Renault számára szerencsésebben alakult eddig a 2018-as szezon menete.

    Roppant erős konstrukciója ellenére a Haas mindössze a hetedik helyen áll a konstruktőri tabellán. Jelenlegi 11 pontja Kevin Magnussen bahreini ötödik és kínai tizedik helyéből tevődik össze, ám az amerikai istálló potenciális 22 pontot dobott el Ausztráliában a borzalmasra sikeredett boxkiállásaikat követően. Ezzel a szemben a McLaren a negyedik helyen áll 38 ponttal, míg a Renault a maga 35 pontjával az ötödik helyet foglalja el.

    „Eddig úgy fest, a Renault, a McLaren és mi vagyunk harcban a negyedik helyért” – mondta Gunther Steiner csapatfőnök. „Ez jelenleg egyértelműen kirajzolódni látszik; remélem, hamarosan nálunk pattan a labda, mert a többiek eddig elég szerencsések voltak, mi pedig pechesek. Habár igaz, hogy a szerencsédet félig magadnak is szerzed: Ausztráliában ezt láthattuk is, ami nélkül ott lennénk, ahol kellene.”

    A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíj Steiner egyik példája a Haas pechjére, amikoris a safety car beküldése miatt az addig biztosnak tűnő hetedik és kilencedik helyek egyetlen tizedikké olvadtak. A Renault és a Force India, kihasználva az alkalmat, kiállt kereket cserélni, a Haasnál azonban már nem volt friss lágy szett, a használt abroncsokat pedig az újraindításnál jóval nehezebben tudták ismét munkára fogni. Steiner szerint a gumik működése idővel megérthető és kitapasztalható, valamint arra számít, hogy az elmúlt évek tendenciájával ellentétben csapata képes lesz a szezon végéig lépést tartani a fejlesztési verseny feszes tempójával.

    „Továbbra is azt kell csinálnunk, amit eddig” – vallotta be az ipari titkot Steiner. „Minden egyes futammal egyre többet tanulunk a gumikról és egyre biztosabb tudásalapot építünk fel, miközben megterveztük már a fejlesztéseket is. Az idei évre szóló tervünk eltér a tavalyitól, amikor előre tudtuk, hogy nem lesz sok fejlesztésünk, mert már a szezon korai szakaszában úgy döntöttünk, hogy inkább a következő évi autóra koncentrálunk. Idén viszont úgy határoztunk, hogy több fejlesztést vetünk be. Végeredményben minden azon múlik majd, hogy mennyire jók a mi és az ellenfeleink új alkatrészei.”

  • Häkkinen félve ült be Rosberg mellé

    Häkkinen félve ült be Rosberg mellé

    A két egykori Forma-1-es versenyző, Mika Häkkinen és Nico Rosberg együtt múlatták az időt Monacoban, és meghajtottak egy McLaren P1-est.

    Előbb Häkkinen ül a volán mögé, mivel Rosberg még sosem vezetett McLarent. Eközben 2016 világbajnoka némileg meg is interjúvolja a kétszeres bajnok finnt.

    A videóben Häkkinen megcsillantja finnes humorát is, Rosberg „kárára”. Mikor helyet cserélnek, és Nico ül a volán mögé, Mika gyorsan előkapja sisakját, biztos, ami biztos alapon, elvégre öt gyermeke van, nem árt, ha vigyáz magára. Menet közben pedig finoman megkéri Nicót, hogy ha már beszél vezetés közben, legyen szíves két kézzel fogni a kormányt. Majd miután Rosberg is kikocsikázta magát, Häkkinen előadja, hogy rosszul lett mellette, de persze csak viccelt. 😀

  • Alonso frusztrált, év végén elhagyhatja a McLarent!

    Alonso frusztrált, év végén elhagyhatja a McLarent!

    Spanyolországból származó pletykák szerint a frusztrált Fernando Alonso feltehetően elhagyja a McLarent az év végén. A Diaro Gol állítja, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnoknak elege lett a királykategóriából és csalódott. 2018 év végén így átadhatja a helyét az ifjú Lando Norrisnak, aki ígéretesen kezdett a Formula 2-ben is.

    A McLaren főnöke, Zak Brown elárulta, hogy a wokingiak még senkit se igazoltak le 2019-re, ugyanakkor úgy tudni, hogy opciós joguk van Alonsora és Vandoornera is a jövő évre is. Amennyiben Alonso tényleg lelépne az év végén, nem valószínű, hogy a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz szerződhetne, pedig várható üresedés. A spanyol pilótát újra Lewis Hamiltonnal egy csapatban az Ezüstnyilas csapatnál elképzelni sem lehet, és feltehetően a Scuderiánál sem vágyik Sebastian Vettel komoly harcba bontakozni a saját csapattársával.

    Mindez azt is eredményezheti, hogy a száguldó cirkuszból ugyan távozna Alonso, de a hosszútávú világbajnokságon továbbra is indulna, vagy az Indy 500-on, ami továbbra is tervben van, a „Triple Crown” elérése miatt.

    A 36 éves F1 veterán idén a WEC-ben a Toyotával versenyez, és Alonsora koncentrál majd idén a japán gyártó a 24 órás versenyen Le Mansban.

  • Alonso elismerte, nem állnak készen a győzelemre

    Alonso elismerte, nem állnak készen a győzelemre

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok versenyzője elismerte, a Renault erőforrással hajtott MCL33 egyelőre nem áll készen arra, hogy futamokat nyerjen a Forma-1-ben.

    A wokingi istálló nagy reményekkel vágott neki a 2018-os évnek, amikor három évnyi szenvedés után megváltak a Honda erőforrásaitól és Renault-ra váltottak.

    A Red Bull több ízben is bebizonyította, hogy lehet nyerni a franciák erőforrásával, a McLaren egyelőre nem képes az energiaitalosok szintjén teljesíteni – holott a tavalyi év során többször is elmondták, hogy kasztni terén a legjobbak között vannak.

    A Honda Bahreinben 2014-es visszatérése óta eddigi legjobb eredményét érte el a Toro Rossóval, ám Alonsót nem igazán érdeklik korábbi munkaadóival és partnereivel kapcsolatos megjegyzések.

    “Nem működik, hogy egy jó időmérő vagy egy jó verseny után ítéljük meg bármely csapatot” – mondta Alonso a Speed Week-nek.

    “A Ferrari minden győzelme és dobogója után megkérdezték, hogy megbántam-e a távozást. Most, hogy a Mercedes négy éve mindent megnyert, már a Toro Rossoról kérdeznek.”

    Alonso mindezek mellett hozzátette, hogy jelenlegi csapata nem áll készen a győzelemre.

    “Nem tudjuk hozni azokat az eredményeket, amelyeket mindannyian akarunk. A legjobbamat próbálom nyújtani, de muszáj fejlődnünk.”

  • 30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    30 lóerővel gazdagabb lehet a Renault Kanadára

    A Renault előre lépne a motorját illetően a következő versenyeken. Gyári csapatként és a Red Bull illetve a McLaren beszállítójaként is motorerő tekintetében a franciák a Mercedes és a Ferrari mögött kullognak.

    A spanyol AS ugyanakkor most azt írja, hogy a következő tervezett teljesítmény fokozás a júniusi Kanadai Nagydíjra készülhet el, bár maga az egység már Monacoban ott lehet. Az informátorok szerint ez 30 lóerőnyi gazdagodást jelenthet, ami egy olyan pályán, mint ami Kanadának is van, három tizedet is jelenthet körönként.

    Az AS szerint ez azt jelenti, hogy ezzel a fejlesztéssel a Renault átlépheti a 950 lóerős határt, miközben a Mercedes és a Ferrari már közel 1000-nél járnak. Így nyilatkozott a Renault-t irányító Cyril Abiteboul:
    „A terveink szerint még kell egy kis idő amire bevethető lesz a második erőforrásunk, de az egy továbbfejlesztett változat lesz, és takarékosabb is.”

    Az újság szerint a Honda is tervez fejlesztéseket, így a Toro Rosso versenyzői is 40 lóerővel gazdagodhatnak már Kanadában, vagy legkésőbb a Francia Nagydíjra. Róluk annyit írtak, hogy a Red Bull azt várja el tőlük, hogy az erőforrásnak ugyanazon teljesítményt kell nyújtania, mint a Renaultnak.

  • Boullier: Lehet, hogy rossz célokat tűztünk ki magunk elé idénre

    Boullier: Lehet, hogy rossz célokat tűztünk ki magunk elé idénre

    A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier elismerte, hogy túl nagy elvárásokat fogalmaztak meg saját maguknak 2018-ra.

    Az egykor szebb napokat is megélt brit istálló három kínkeserves év után cserélte le a Honda erőforrásait a Renault egységére. Azonban az idei autóval is komoly végsebesség hátrányban vannak, különösképpen az egyenesekben. A váltás miatt komoly célokat tűztek ki Wokingban, ami lehet, hogy nem volt reális, legalábbis a csapatfőnök szerint.

    „Nincs semmi komoly vagy tragikus probléma a tervezés szempontjából, de mindenképp több tempóra van szükségünk a kanyarokban meg az egyenesekben is. Mindkét pilóta ugyanúgy gondolkodik az autó megfelelő egyensúlyáról, és amikor változtatunk a beállításokon, az autó tökéletesen reagál. Az autó alkalmas a célok elérésére, csak lehet, hogy nem azokra, amiket kitűztünk.” – idézi Boulliert a Marca.

    A spanyol lap még megjegyzi, hogy a csapat már dolgozik egy B terven, ami egy teljesen új kasztni lehet és majd a Spanyol Nagydíjon vethetik be.

  • Magabiztos Magnussen reméli, hogy maradhat a Haasnál

    Magabiztos Magnussen reméli, hogy maradhat a Haasnál

    Kevin Magnussen azt nyilatkozta most, hogy reménykedik abban, hogy 2019-ben is maradhat a Haasnál. Jelenleg a dán a gyorsabb abban az amerikai csapatban, ahol Romain Grosjean a csapattársa. Kevesebb a nyomás is rajta, állítja Magnussen:

    „Azt hiszem, hogy mindig is magabiztos voltam, annyi a különbség, hogy mindig is nagyobb nyomás alatt voltam. Nagy teljesítménykényszer alatt voltam a McLarennél majd a Renaultnál is, mivel ott annyira rossz volt az autó. Most a karrierem szempontjából nézve nagyon jó helyen vagyok, egy olyan csapatban, ahol 100%-ban támogatnak.”

    Ez a stabilitás sokat lendít a karrierjén, gondolja a 25 éves pilóta:

    „Ez az első alkalom, még a Forma-1-en kívül is, hogy két egymást követő évben ugyanannál a csapatnál vagyok. És most érzem csak igazán azt, hogy ez mennyit is jelent.”

    Magnussen ezért is jelentkezett be már most gyakorlatilag a Haas 2019-es versenyülésére:
    „Nincs különösebben mit beszélni a szerződésemről. Opciójuk van rám, remélem élnek vele.”