Címke: McLaren

  • Ricciardót ostromolja a McLaren?

    Ricciardót ostromolja a McLaren?

    Daniel Ricciardo még nem hosszabbított szerződést a Red Bullal, és a korábbi pletykák szerint eséllyel pályázhat a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez. Azonban arra is komoly esély van, hogy ezen két csapat nem változtat versenyzőpárosán, így náluk nem biztos, hogy lesz hely az ausztrál számára.

    A legfrossebb pletyka szerint azonban a McLaren is kipécézte magának Ricciardót, és jókora összeget ajánlanak neki, állítja a német Bild. Úgy tudni, évi 20 millió dollárról van szó.

    „A mi Daniel Ricciardónk a pilótapiac királya.” – mondta Helmut Marko. „A McLaren minden héten ajánlatot tesz neki.”

    Marko szerint azonban a wokingiak nem fognak sikerrel járni Ricciardonál, mivel ha ő távozik a Red Bulltól, akkor sokkal inkább a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez igazol.

    „Ricciardo nem akar szerződni addig, amíg Hamilton alá nem ír(ja új szerződését).” – folytatta Marko. „Ez egy kicsit fura. Remélhetőleg hamar vége lesz.”

    Ha a McLaren ajánlata igaz, az arra enged következtetni, hogy Fernando Alonso távozni készül az F1-ből, feltehetően az IndyCar javára.

  • Alonso: Csodálatos volt a Renault-val nyerni Franciaországban

    Alonso: Csodálatos volt a Renault-val nyerni Franciaországban

    Fernando Alonso, a Renault-val két világbajnoki címet begyűjtő spanyol versenyző nagyszerű emlékekkel vág neki a 2018-as Francia Nagydíjnak.

    A spanyolok nemzeti hőse múlt hétvégén még Le Mans-ban rótta a kilómétereket, aminek meg is lett az eredménye, hiszen egy lépéssel közelebb került a motorsportok mesterhármasának elhódításához, Monacóban és Le Mans-ban szerzett győzelme mellé már csak az Indy500-on kell nyernie, hogy megszerezze a rendkívüli értékkel bíró skalpot.

    Alonsónak nemsokára azonban ismét a Forma-1-ben van jelenése, a királykategória mezőnye ezen a hétvégén 2008 után ismét Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán vendégeskedik. Alonso első világbajnoki évében győzni tudott a Renault színeiben csapata hazai pályáján, habár akkor Magny-Cours-ban rendezték a Francia Nagydíjat.

    „Jó emlékeim vannak 2005-ből, csodálatos volt francia csapattal nyerni Franciaországban. Nagyon sok Renault szurkoló látogatott ki a nézőtérre és az összes főnökünk ott volt a garázsban” – mondta Alonso.

    „Soha nem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor elértük a győzelmet, és láthattam a Renault csoport vezetőinek boldogságát vasárnap délután. Ez nagyon kedves emlék marad számomra.”

    „Különleges siker volt ez a Renault számára, hiszen kivételes csapatunk volt Flavio Briatore vezetésével és az enstone-i, valamint a Viry központban dolgozókkal, akik fantasztikus erőforrást készítettek és minden nagyszerűen működött. Úgy érzem ezt nehéz lenne megismételni, hiszen tökéletes kombinációt alkottunk” – tette hozzá.

    A Marseille-től 39 km-re fekvő aszfaltcsíkon legutóbb 1990-ben rendeztek Forma-1-es futamot, azt a franciák négyszeres világbajnoka, Alain Prost nyerte a Ferrarival, de a Renault is szerzett győzelmet Le Castelletben. A francia márka 1982-ben René Arnoux-val, 1983-ban pedig Alain Prosttal diadalmaskodott hazai nagydíján.

  • Három csapat is érdeklődött Norris iránt

    Három csapat is érdeklődött Norris iránt

    Eddig csak a Toro Rossóról tudtunk, de mint kiderült, Lando Norrist három F1-es csapat is megkörnyékezte, de mindegyikük ragaszkodott hozzá, hogy a fiatal brit végleg szakítson a McLarennel.

    Brendon Hartley gyengécske szezonkezdetének kanadai epizódjához tartozott az a bombahír, hogy a Toro Rosso kölcsön akarta kérni Norrist a McLarentől. Zak Brown a 2018-as szezonba még csak-csak belement volna, de arra már nem volt hajlandó, hogy hosszútávra megváljon védencétől.

    „Nem csak egy csapattól kaptunk ajánlatot” – ismerte el Brown. „Eddig hárman jöttek hozzánk komoly vagy kevésbé komoly érdeklődéssel. Egy-kettő az idei szezonról szólt volna, de szeretnénk Landót a McLarennél tartani és örülnénk, ha az F2-re koncentrálna. Ha úgy éreznénk, hogy a karrierje és a McLaren szempontjából jó ajánlatot kapunk, mérlegelnénk az esetet. Az eddigi összes megkeresés azonban kikötötte, hogy szakítsa meg velünk a kapcsolatát, erről pedig hajlandóak sem vagyunk tárgyalni. Nem másoknak neveltük fel és azt hiszem, mások sem szívesen nevelnének nekünk versenyzőket.”

    Norris ezzel kicsit hasonló helyzetben találja magát, mint Stoffel Vandoorne két évvel ezelőtt. A belga pilóta 2015-ben dominálta a GP2-es bajnokságot, ám Fernando Alonso és Jenson Button miatt a McLaren nem tudta azonnal az F1-be promotálni, így jobb híján egy évre kiküldték a japán Super Formulába. A McLaren pilótaprogramjának legnagyobb problémája, hogy a Ferrarival, a Mercedesszel és a Red Bull-lal ellentétben a wokingiaknak nincsen „B-csapata” az F1-en belül, ahova tapasztalatszerzés céljával beültethetnék neveltjeiket.

    „Nem ideális, hogy nincsen testvércsapatunk” – mondta Brown. „De ez csak azt bizonyítja, hogy az FIA-nak ideje utánanézni, egyes csapatok mekkora befolyással vannak más csapatokra, mert jelen pillanatban elvágják az összes lehetőséget a független alakulatok elől.”

    Minden lelki terrorizálása ellenére a Red Bull nevelőprogramja működött eddig a leghatékonyabban, a Norris iránti érdeklődés azonban azt mutatja, hogy az osztrákok kifogytak az F1-re érett fiatalokból. A juniorprogramért Helmut Marko felel, aki először ismerte el publikusan, hogy a Toro Rosso megkereste Norrist és még attól sem riadt volna vissza, hogy elhappolja egy rivális csapattól.

    „Voltak megbeszélések, de nem teljesen úgy zajlottak, ahogyan azt XY bejelentette” – tette helyre a dolgokat Marko. „Zárt ajtók mögött tárgyalunk, nem a nagyközönség orra előtt. Ám igaz, hogy a Red Bull esetében sosem lehetsz teljesen biztos abban, mit fogunk tenni legközelebb. Szeretjük a meglepetéseket!”

  • Alonso megtalálta a megfelelő főnököt Brown személyében

    Alonso megtalálta a megfelelő főnököt Brown személyében

    Fernando Alonso cáfolja azt a felvetést, mi szerint azért próbál ki más versenysorozatokat, mert a Forma-1-ben nem jól megy a szekere.

    Többek között egyébként szörfözni is szeret a spanyol versenyző, ez ihlette saját márkáját, a Kimoát is. Bár azt nem állítja, hogy profi lenne ebben a vízi sportban.

    „Több szabadidőre van szükségem a gyakorlásra.” – mondta Alonso a spanyol AS-nek. „Talán ha majd egyszer visszavonulok, jobban belemerülök ebbe.”

    Egyelőre azonban nem gondol a visszavonulásra, sőt a Forma-1 mellett az IndyCarba is belekóstolt már, idén pedig a WEC-ben próbálja ki magát, jelenleg is épp Le Mans-ban rója a köröket.

    „Az emberek azt hiszik, hogy azért keresek más kihívásokat, mert a Forma-1-ben nem jól mennek a dolgok. De akkor is megpróbáltam ide jönni (Le Mans-ba), mikor 2013-ban még a Ferrarinál voltam és nyertem versenyeket.” – mondta.

    Ráadásul úgy gondolja, hogy hamarosan más F1-es versenyzők is követik majd a példáját.

    „Az egyetlen probléma az, hogy az F1-ben a főnököd nem engedi meg, hogy ezt tedd (hogy más szériában is rajthoz álljon egy versenyző). Meg kell találnod ehhez a megfelelő főnököt.”

    Ebben a tekintetben pedig szerencsésnek mondhatja magát a spanyol versenyző, hiszen Zak Brwon abszolút támogatja az ő egyéb versenyzéseit.

    „Legbelül ő maga is versenyző és megérti azt, hogy mire van szüksége egy versenyzőnek.” – mondta Alonso Brownról. „Majd előadja elképzeléseit a McLarennek, mely nem csupán egy Forma-1-es csapat, hanem sokkal szélesebb körben van jelen a motorsportban.”

  • „Lázongás” a McLarennél, Martin Whitmarsh visszatérhet

    „Lázongás” a McLarennél, Martin Whitmarsh visszatérhet

    Továbbra sem minden tökéletes a McLarennél, ugyanis a találgatások szerint az alkalmazottak elfordultak a jelenlegi csapatvezetéstől. Azt szeretnék, hogy az egykori főnökük Martin Whitmarsh térjen vissza a csapathoz.

    A brit istálló az elmúlt évek gyengélkedése után idénre lecserélte a Honda erőforrásokat Renault-ra, amitől azt várták, hogy visszatérnek oda, ahol a dicső korszakukban voltak. A várakozásuk nem jött be, hiszen messze vannak az élmezőnytől, 40 szerzett ponttal pedig a konstruktőri bajnokság ötödik helyén állnak.

    Az idei legjobb eredményük egy ötödik hely, Fernando Alonso révén még a szezonnyitóról.

    A Daily Mail értesülése szerint a sikertelenség miatt a csapat tagjai nagyon elégedetlenek és elfogyott a türelmük a sportigazgatóval, Eric Boullierrel szemben. A legutóbbi, verseny utáni értékelésen fogyott el végképp az alkalmazottak türelme, ahol a francia elismerte, hogy visszaesett az autó teljesítménye.

    A forrás megjegyzi, hogy annyira elégedetlen a személyzet, hogy eltávolítattnák Eric Boulliert, és visszahívnák Martin Whitmarsht, aki szerintük rendbe tudná hozni az istállót.

    Nem ez az első alkalom, hogy az egykori csapatfőnököt hívnák vissza, ugyanis ő remek kapcsolatot ápol az egyik részvényessel, Mansour Ojjeh-val.

    Whitmarsh pedig nyilatkozott is erről a Daily Mailnek.

    „Az elmúlt 19 hónapban, mióta Zak Brown átvette a csapat irányítását, az emberek számos levelet küldtek nekem a kiábrándító helyzetről. Én erre csak azt tudtam mondani, hogy ne nekem küldjék, hanem Mansour-nak. Szeretem a csapatot, és hihetetlenül szomorú vagyok, amikor látom, hogy mi lett velük.” – kezdte.

    „Másképp kellene megközelíteni a dolgokat. Nagy politika folyik a kulcs emberek között. Szerintem közülük sokaknak mennie kell. Elmondtam a véleményemet Mansour-nek, és majd a részvényesek döntenek arról, hogy mit fognak cselekedni.”

    „Korábban minden a Forma-1-ről szólt. Most viszont más lehetőségeket is keresnek, mint például az IndyCar vagy a Le Mans. Önmagukban ezek nagyszerű dolgok, de az aggodalommal tölt el engem, hogy ezek nagyobb prioritást élveznek. Ott élek a környéken és sűrűn találkozok McLarenes alkalmazottakkal. Nagyon csalódottak és sokat panaszkodnak nekem.”

    „Tim Goss is ezért távozott. Egy fantasztikus koponya volt, keményen dolgozott, a politikát félre tette, a csapat egyik értéknövelő tagja volt. Mégis ő volt a bűnbak. Lehet, hogy nem volt mindenre válasza, de folyamatosan a megoldáson dolgozott.”

    „Ha egy McLarenes küldöttség állna az ajtóm előtt, nem zavarnám el őket. Tudják, hogy hol vagyok.” – zárta sejtelmesen Whitmarsh.

  • Norrist csak idénre adnák kölcsön, jövőre nem

    Norrist csak idénre adnák kölcsön, jövőre nem

    Zak Brown hajlandó lenne Lando Norrist kikölcsönözni egy másik csapatnak, de csak 2018-ra.

    A hírek szerint a Toro Rosso (vagy inkább Helmut Marko) elégedetlen Brendon Hartley eddigi teljesítményével, helyére pedig már ki is szemelték Norrist. A McLaren elutasította a Red Bull kérését, a fő indok pedig az lehetett, hogy a fiatal reménységet 2019-re is lekötötték volna. Mivel sem Fernando Alonso, sem Stoffel Vandoorne helye nem bombabiztos Wokingban, a McLaren érthető módon szeretné, ha lenne C-opciója a jövő évi szezonra, azonban arra még lehet esély, hogy Norris idén bemutatkozzon az F1-ben.

    „Ha tapasztalatszerzési lehetőség adódna Lando számára, fontolóra vennénk a dolgot” – mondta Zak Brown a Kanadai Nagydíj alatt. „Lando a McLaren versenyzője. Fényes jövő áll itt előtte, de hosszú távra nem áll érdekünkben és szándékunkban elengedni máshova.”

    Brownnak minden oka megvan az óvatosságra, Alonso ugyanis egyre inkább más mezők felé kacsingat. A kétszeres világbajnok azonban nem volt hajlandó beavatni a nagyközönséget jövő évi terveibe.

    „Nem tudom, 2019 még messze van” – nyilatkozta Alonso. „Általában a nyári szünet utánra hagyom az ilyen döntéseket, és ez idén sem lesz másképp. Annyi bizonyos, hogy fontos döntés előtt állok.”

  • A Toro Rosso Brendon Hartley mögé állt

    A Toro Rosso Brendon Hartley mögé állt

    Nőnek az esélyei annak, hogy Hartley maradhat a Toro Rossónál, a Red Bull junior csapatánál. Egy ideig tartotta magát a pletyka, hogy a faenzai kiscsapat lecserélné az új-zélandi versenyzőt a McLaren teszt- és tartalék pilótájára, Lando Norrisra. A Toro Rosso csapat menedzsere, Graham Watson azonban elárulta, hogy elégedettek Hartleyval, és ezt el is mondta a Newshubnak:

    „Azt akarjuk, hogy sikeres legyen. A Toro Rosso csapata 100%-ban Brendon mögött áll.”

    Watson azonban figyelmeztet, hogy a pilótáik kérdéskörében nem csak a Toro Rosso dönthet.

    „A versenyzőinket elsősorban a Red Bull kontrollálja, aztán mi csapatként vagyunk azok a srácok, akik dolgozunk ezen két fickóval, és megpróbáljuk őket úgy összerakni, hogy a jövőben akár világbajnokokká váljanak. Nem mi rendelkezünk felettük, így azt se tudjuk befolyásolni, hogy mi legyen velük a Toro Rossónál.”

  • Alonso már Le Mans-ban, hétvégén rajtol a 24 órás verseny

    Alonso már Le Mans-ban, hétvégén rajtol a 24 órás verseny

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzőjének továbbra is eltökélt célja, hogy megszerezze az autósportok mesterhármasát, azaz Forma-1-es monacói győzelme mellé Le Mans-i 24 órás versenyt, valamint Indy500 futamot nyerjen.

    A múlt hétvégéi Kanadai Nagydíjon 300. F1-es nagydíjhétvégéjét teljesítő Alonso tavaly az Indy500-on próbálkozott a skalp begyűjtésével, ám szenzációs versenyzést követően motorhiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

    Alonso nem sokkal a kanadai verseny után Le Mans felé vette az irányt, hétvégén pedig a Toyota színeiben teljesítheti a legendás versenyt.

    https://www.instagram.com/p/Bj5QYDVnhjQ/?taken-by=fernandoalo_oficial

  • Alonso: Túl agresszívak voltak a többiek a rajtnál

    Alonso: Túl agresszívak voltak a többiek a rajtnál

    Fernando Alonso szerint riválisai „túlzottan agresszívak” voltak a Kanadai Nagydíj rajtjánál.

    Alonso nem örül, hogy két pilótával is összeért a rajt utáni métereken, de lehet, ennek köszönhette, hogy nem keveredett bele a Hartley—Stroll-ütközésbe.

    „A rajt túl agresszív volt az én véleményem szerint” – mondta a spanyol. „Először Leclerc-rel értem össze, majd Szirotkin Williamsével, ami miatt vesztettem néhány pozíciót. De talán ezeknek köszönhetően maradtam ki az előttem lévő balesetből. Túl sok kontakt volt az első kanyarokban, de ez Kanada, ez is része a varázslatnak és végeredményben nekünk kell óvatosnak lennünk.”

    A safety cart követően Alonso feljebb egerészte magát a mezőnyben, ám műszaki meghibásodás miatt nem sokkal féltáv után fel kellett adnia 300. nagydíjhétvégéjét.

    „Az újraindítás jó móka volt, három autót is megelőztem két kanyaron belül” – fűzte hozzá Alonso. „Sergio [Pérez] a fűről jött vissza, így nehéz volt kisakkozni, milyen ívet vesz az autója. A végén sajnos ki kellett állnunk, azt hiszem, a kipufogó miatt. Monacóban a hetedik, ma a tizedik helyről estünk ki. Az elmúlt két futamon viszonylag sok pontot vesztettünk; ideje visszaszereznünk a bajnokság elején látott megbízhatósági mutatónkat.”

  • Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Fernando Alonso sorozatban két alkalommal, Spanyolországban és Monacóban is Q3-as résztvevő volt a McLarennel, ám a tegnapi Kanadai Nagydíj időmérőjén esélye sem volt a legjobb tízbe kerülni.

    Pénteken még biztató tempót mutattak a továbbfejlesztett Renault erőforrással hajtott McLarenek, Alonso mindkét edzésen az első tízben volt, aztán szombatra visszaesett a teljesítményük.

    „Tudtuk, hogy ez a pálya nehézségeket okozhat számunkra, de pénteken nagyon versenyképesnek éreztük magunkat. Az autó jól működött, a harmadik szabadedzésen viszont visszaestünk, amit az időmérő eredménye is bizonyít” – mondta Alonso.

    „Majd meglátjuk mire leszünk képesek a versenyen. Már semmin nem tudunk változtatni, de a pontszerzésre így is lehet esélyünk.”

    Alonso nem tudja, hogy mi okozhatta az MCL33 hirtelen teljesítménybeli visszaesését.

    „Nehéz megmondani… Minden csapat teljesítménye ingadozó volt idén, ez nem csak nálunk jött elő. Próbáljuk minél jobban megérteni a dolgokat, de nem mindig könnyű egyértelmű választ kapni.”

    „Tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk. Csalódott vagyok, de a pontokat a versenyen osztják. Támadni fogunk” – tette hozzá a háromszázadik versenyhétvégéjét teljesítő kétszeres világbajnok versenyző.