Címke: McLaren

  • Érzelmes videóval búcsúzik Alonso a Forma-1-től

    Érzelmes videóval búcsúzik Alonso a Forma-1-től

    Ahogyan korábban már beszámoltunk a hírről, immáron hivatalos, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2019-ben nem lesz a Forma-1-es mezőny tagja.

    A 37 éves spanyol hős 2001-ben debütált a száguldó cirkuszban, majd egy év tesztpilótai szerep után a Renault versenyzőjeként kapott szerepet korábbi menedzserétől, Flavio Briatorétól. Alonso megszolgálta a bizalmat, és nem sokkal később sorozatban két alkalommal is világbajnoki címet szerzett a francia gyártónak.

    „Nem számítottál rám, és én sem voltam biztos benne, hogy meg akarlak ismerni. Még alig tudtam járni, de már a nagy hang és a versenypálya felé vettem az irányt, anélkül, hogy bármit is tudtam volna rólad. Nagyon jó időt töltöttünk együtt, néhány felejthetetlen pillanatot, persze nagyon rossz időszakok is voltak. Hihetetlen riválisok ellen játszottunk. Előbb te játszottál velem, majd megtanultam, hogyan tudok játszani veled. Láttalak változni, néhányszor jó irányba, néhányszor pedig véleményem szerint rossz irányba. Valamennyi alkalommal, amikor lecsukom a sisakrostélyom, érzem a melegséged, az energiád. Semmi nem hasonlítható ehhez. Ma azonban nagyobb kihívások várnak rám, mint amiket te tartogatsz számomra. Továbbra is a lehető legjobban vezetek, és így akarok emlékezni rád. Hálás vagyok neked és az embereknek, akik veled dolgoznak és sok új kultúrát, tradíciót, nyelvet tanultam meg nekik köszönhetően. Csodálatos emberek vagytok, az életem részévé váltatok. Tudom, hogy szeretsz. Biztosíthatlak róla, hogy én is szeretlek.”

  • Hivatalos: Alonso visszavonul!

    Hivatalos: Alonso visszavonul!

    A McLaren ma délután bejelentette, hogy Fernando Alonso 2019-ben már nem fog az F1-ben versenyezni.

    Tizenhét szezon után Alonso búcsút int a száguldó cirkusznak, és habár még kilenc verseny hátravan az idei évből, foglaljuk össze számokban a spanyol legenda eredményeit: 32 győzelem, 22 pole pozíció, 97 dobogó és ami talán a legfontosabb, két világbajnoki cím 2005-ből és 2006-ból.

    „Fernando nem csupán a McLaren kivételes karizmájú nagykövete, hanem az F1-é is” – olvasható Zak Brown sajtóközleményében. „Minden kétséget kizáróan generációjának egyik legtehetségesebb versenyzőjéről van szó, aki a 17 év alatt elért teljesítményével és sikereivel újabb fejezettel gazdagította az F1 történelemkönyveit. Mindenki életében eljön az idő a változásra, Fernando pedig úgy döntött, számára ez most következett be. Tiszteletben tartjuk a döntését, még ha úgy is véljük, hogy karrierje csúcsán van. Nem ért minket meglepetésként a döntés, a Fernandóval folytatott nyílt megbeszélések révén fel tudtuk készülni erre az eshetőségre is. Biztos vagyok benne, hogy az egész csapat nevében beszélek, amikor leróvom tiszteletemet és hálámat Fernando támogatása és közreműködése előtt: a bajnokság és a McLaren egyik legendáját ismerhettük meg benne. Fernando fontos részét képezi a mi történetünknek, így Mohamed sejk, Mansour és az egész vezetőség nevében szeretnék további sikereket kívánni Fernandónak.”

    Maga az érintett sem maradt szótlan.

    „Tizenhét csodálatos évet követően itt az ideje továbblépnem ebből a lenyűgöző sportból” – nyilatkozta Alonso. „A hihetetlen szezonok minden egyes percét élveztem és nem győzöm megköszönni azoknak az embereknek a munkáját, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. Még jó néhány verseny hátravan az idei évből, amiket az eddigieknél is nagyobb elkötelezettséggel és szenvedéllyel fogok teljesíteni. Majd kiderül, mit hoz a jövő, minden bizonnyal új és izgalmas lehetőségek várnak rám. Életem nagyon boldog időszakában vagyok jelenleg, de szükségem van az új kalandokra is. Szeretném mindenkinek a McLarennél kifejezni hálámat és köszönetemet, a szívemben mindig lesz hely ennek a csapatnak. Tudom, hogy a jövőben sokkal erősebben fognak visszatérni, és ki tudja, talán az lesz a megfelelő pillanat, hogy visszatérjek. Rengeteg csodálatos emberrel kötöttem szoros kapcsolatot a McLarennél, ahol lehetőségem nyílt a látóköröm kiszélesítésére és egyéb kategóriákban való versenyzésre. Úgy érzem, ennek is köszönhető, hogy most vagyok eddigi életem során a legsokoldalúbb versenyző. A döntést már néhány hónappal ezelőtt meghoztam, és habár esély sem volt ennek megváltoztatására, szeretném megköszönni Chase Careynek és a Liberty Mediának, amiért mégis megpróbálták. Nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani volt csapataimnak, csapattársaimnak, versenytársaimnak, kollegáimnak, partnereimnek, újságíróknak és mindenkinek, akivel valaha az F1-ben együtt dolgoztam, illetve a világ minden táján meglévő rajongóimnak. Biztos vagyok benne, hogy nem most találkoztunk utoljára.”

  • Magnussen végre élvezi az F1-et

    Magnussen végre élvezi az F1-et

    A McLarennel és Renault-val töltött „meglehetősen szörnyű” évek után Kevin Magnussen végre élvezi az F1-es versenyzést a Haasszal.

    Magnussen 2014-ben debütált a McLarennel, majd egy év parlagon heverést követően 2016-ban csatlakozott a Renault gyári projektjéhez, mielőtt 2017-ben kétéves megállapodást kötött a Haasszal. A dán idén hét alkalommal is pontot szerzett és úgy érzi, a Haasnál „ismét a régi énem lehetek”, míg első két (plusz egy) éve a sportban „meglehetősen szörnyű és instabil volt”.

    „Jól érzem magam, talán most először élvezem igazán az F1-et” – vallotta be Magnussen. „Versenyképesnek és megtiszteltnek érzem magam, ami csak a csapatom minőségének ad tanúbizonyságot. Képesek döntéseket hozni és ragaszkodni az így kiszabott irányelvekhez, ezt pedig nagy erősségnek tartom. Nincsenek csatározások és nézeteltérések a vezetőségen belül; nekem az elején megmondták, hogy egy hozzám hasonló kaliberű versenyzőt akarnak leigazolni, és állták a szavukat.”

    A 2013-as FR3.5 bajnok rögtön első futamán dobogót szerzett a McLaren színeiben, év végén azonban elvesztette ülését az érkező Fernando Alonsóval szemben – nem feltétlen teljesítménybeli hiányosságok miatt.

    „Nagyon instabilan kezdődött az F1-es karrierem” – folytatta Magnussen. „Mielőtt ideérkeztem, hatalmas formában voltam, de ebből szinte azonnal ki is estem. A csapatom akkoriban nagyon bizonytalan lábakon állt, a vezetőség folyamatosan veszekedett. Roppant nagy volt a nyomás, mivel Jensonnel mindketten tudtuk, hogy csak egyikünk maradhat: elkezdtünk hibázgatni, ami miatt feszült leszel és még annyira sem teljesítesz.”

    Egy év kényszerített pihenőt követően Magnussen egy évre aláírt a frissen építkező Renault-hoz, ám év végén onnan is távozott, mert úgy érezte, a francia istálló csak egyéb opciók hiányában döntött mellette.

    „Nem a legjobb indokok miatt akartak velem dolgozni” – fűzte hozzá a dán. „Nem kaptam meg a megfelelő támogatást. Szerintem jó munkát végeztem, de ők már az elején úgy döntöttek, hogy nem én leszek az ő emberük. Szerencsére a Haas meglátta bennem a potenciált és hajlandóak voltak esélyt adni nekem. Olyan egyezséget ajánlottak, amiben végre láttam a stabilitást.”

  • Coulthard: A Williamsnél már nem érzem a szenvedélyt

    Coulthard: A Williamsnél már nem érzem a szenvedélyt

    David Coulthard elmondta, szerinte már nincs meg az a szenvedély a Williams Forma-1-es csapatánál, mint korábban.

    A Williams a valaha volt egyik legrosszabb szezonját futja, utolsók a világbajnoki tabellán, csak 4 pont áll a nevük mellett, és már a nyári szünetet töltik a csapatok. Lance Stroll 8. helye a csapat egyetlen pontszerzése, míg 12 versenyből hatszor mindkét Williams, Stroll és Szirotkin is elvérzett, már a Q1-ben.

    Coulthard, aki 1994-ben és 1995-ben versenyzett a csapatnál és még az első nagydíjgyőzelmét is velük szerezte, hangot adott annak, hogy a grove-i székhelyű istálló belenyugodott az utolsó helyekbe. „Kicsit féltem a Williamst” – mondta a Channel 4 szakértőjeként tevékenykedő Coulthard az Autosportnak.

    „Nem látom azt, hogy gyötörné őket a sikertelenség, mint régebben. Átverheted az embereket annak kapcsán, ahogyan érzel, de a szenvedélyt nem lehet meghamisítani. Örülnék, ha újra láthatnám ezt náluk. A paddock nagy tisztelője a csapatnak, amit elértek, de ez idővel alábbhagy majd. Remélem, újra megtalálják a helyes utat.”

    A McLaren, ahol Coulthard 1996 és 2004 között versenyzett és 13-ból 12 győzelmét szerezte is egy átlagon aluli szezont produkál. Eric Boullier-nek kellett felállnia a versenyigazgatói székből, miután a McLaren Renault erőforrásokkal sem tudott nagyot előrelépni. Így a kétszeres CART bajnok Gil de Ferran érkezett, mint sportigazgató. Coulthard együttérzését fejezte ki Boullier kapcsán és úgy gondolja, ha eljön az ideje, a McLaren újra fel tud majd kapaszkodni a mezőnyben.

    „Mindig zavarba ejtő, ha ilyen nehéz időszakon mennek keresztül, de ez mindig az embereken múlik: azokon, akik az autót építik, akiknek talán nem voltak meg a kellő erőforrásaik, vagy rosszul használták azokat, ekkor azonban ők a felelősek.

    Ron Dennis mondta még nekem, hogy „nem én tervezem az autót, nem én építem, nem én vezetem, szóval ezek nem az én felelősségeim” – ez elég fair vélemény.

    „Az ő felelőssége az egész cég volt, a szponzorok szerzése, meg kellett adni az erőforrásokat a mérnököknek, hogy egy jó autót építhessenek. Szerintem Zak és Gil, aki tapasztalt a versenyzés terén is, meg fogják tudni oldani. De ez időbe telik.”

  • Brown: De Vries esélytelen a 2019-es ülésre

    Brown: De Vries esélytelen a 2019-es ülésre

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója elmondta, nem számolnak a junior pilótájukkal, Nyck de Vries-zel, amikor a 2019-es pilótapárosukat választják ki. Nyck egyébként jelenleg 4. az F2 pontversenyében.

    „Nyck már egy ideje a mi kötelékünkben van. Ő az egyik, aki a szimulátorban vezet, támogatjuk őt” – mondja Brown. „Az autósport több kategóriájában is tervezünk majd versenyezni, valamint a családban akarjuk őt tartani, de nem mondanám, hogy a Forma-1-es ülés kapcsán fog felmerülni a neve.”

  • Vandoorne-nak többször kéne megvernie Alonsót, hogy maradhasson

    Vandoorne-nak többször kéne megvernie Alonsót, hogy maradhasson

    A McLaren azt szeretné, hogy Stoffel Vandoorne többször győzze le csapattársát, mint eddig, csak ebben az esetben maradhat a csapatnál.

    A 2015-ös GP2 bajnok és a 2013-as Formula Renault 3,5 másodikja, eddig nem sokat mutatott az F1-ben, pedig már tavaly debütált. Idén eddig 8 pontot gyűjtött, Alonso 44-et.

    Alonso még nem döntötte el, marad-e az F1-ben, és ha marad, valószínűleg a McLarent sem hagyja el. Eközben Vandoorne-nak nyomás alatt kell bizonyítania, hogy megtartsa ülését.

    A McLaren nyíltan elismerte, érdeklődik Carlos Sainz iránt, miután a Renault-tól biztosan távozik, hiszen Ricciardo érkezett a helyére. És akkor még ott van az F2-ben pallérozódó tartalékpilóta, Lando Norris.

    „Nem mondanám, hogy csalódtunk Stoffel-ben” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown. „Csak azt szeretnénk látni, hogy többször veri meg csapattársát, mint most teszi. Ez minden szituációban így van. Mindig azt szeretnéd látni, hogy a két pilóta szoros csatában van egymással minden hétvégén.”

    „Ezt nem sikerült rendszeresen hoznia, de nem mondanám, hogy csalódottak vagyunk vele kapcsolatban, mert tavaly nehéz helyzetben volt, és idén sem kapott túl jó autót.”

    „Alonso tehetségének és tapasztalatának köszönhetően a kellemetlen szituációkhoz is tud alkalmazkodni. Szerintünk Stoffel jó munkát végez, de többször kéne megvernie Fernandót.”

    Vandoorne sokkal jobban ment a nyári szünet előtti Magyar Nagydíjon, a pontszerző zónában autózott, amíg a váltója fel nem mondta a szolgálatot.

    Az MCL-33-as komoly hátrányban volt az aerodinamikai hatékonyságban, mert egyszerűen nem egyeztek a szélcsatornában és a pályán mért adatok.

    Ez ahhoz vezetett, hogy a McLarennek sokat kellett kísérletezni a versenyhétvégéken, és a sportigazgató, Gil de Ferran szerint ez sem segített Vandoorne-nak, Alonso ellen.

    „Jelenleg azt próbáljuk kitalálni, hogyan fejlődhetnénk tovább és hogyan oldhatnánk meg az autó egyensúlyával kapcsolatos gondjainkat” – mondta de Ferran. „Emiatt ezt az autót nem csak, hogy nem könnyű vezetni, hanem gyors tempóban is változtatunk dolgokat. Tehát mindkét pilótánknak nehéz dolga van. Természetesen egy olyan versenyzőnek, mint Fernando, az egyik legjobb tulajdonsága, hogy könnyebben alkalmazkodik, és ebben a tapasztalata is segíti.”

     

  • Alonso készül valamire

    Alonso készül valamire

    Valamire nagyon készül Fernando Alonso augusztus 14-én, a kétszeres világbajnok spanyol versenyző több közösségi médiás felületén is visszaszámlálást indított.

    A rajongók egyelőre csak találgtatnak, hogy milyen hír érkezik kedden. Természetesen a legtöbben arra számítanak, hogy Alonso felfedi a lapjait 2019-re, de több más téma is terítéken van. Egy biztos: kedden okosabbak leszünk!

  • Bajnokokat igazolt eSports csapatába a McLaren

    Bajnokokat igazolt eSports csapatába a McLaren

    A McLaren bejelentette, hogy eSports csapatába a 2017.es Formula E-s Vegas eRace győztes Bono Huist, valamint az eRace of Chamions győztes Enzo Bonitot igazolta le Olli Pahkala mellé.

    Bonioto a valós Race of Championson is részt vett ez év elején, köszönhetően annak, hogy az eROC győztese volt.

    Huis pedig ötszörös Formula Sim Racing bajnok.

    A McLaren eSportos törekvéseit a Team Redline támogatja majd.

    Az F1 eSports 2018 eddigi felállása:

    Mercedes AMG Petronas Motorsport Brendon Leigh Harry Jacks Patryk Krutyi Daniel Bereznay
    Red Bull Racing eSports Joni Tormala Graham Carroll
    Renault Sport Team Vitality Sven Zurner Kimmy Larsson James Doherty
    Haas F1 Martin Stefanko Michal Smidl
    Hype Energy eForce India Fabrizio Donoso Delgado Mads Sorensen Marcel Kiefer
    McLaren Shadow Olli Pahkala Bono Huis Enzo Bonito
    Toro Rosso Cem Bolukbasi
    Patrick Holzmann
    Sauber Salih Saltunc Allert van der Wal Sonuc Saltunc
    Williams eSports
    Tino Naukkarinen

     

  • A Racingline.hu szerepel Lando Norris vlogjában!

    A Racingline.hu szerepel Lando Norris vlogjában!

    Lando Norris nagy sikerű videó blogja a hungaroringi teszt során sem állt le, a kétnapos tesztről is készített videós beszámolót a brit versenyző. Mi pedig megtisztelve érezzük magunkat, hogy a sajtótájékoztatójáról egyedül a mi kérdésünk szerepel a videóban! 😀 Eskü véletlen, nem dumáltuk le vele! 😀

    Íme Lanso Norris beszámolója a hungaroringi F1-es tesztről:

  • A McLaren minél hamarabb munkába állítaná új technikai igazgatóját

    A McLaren minél hamarabb munkába állítaná új technikai igazgatóját

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown elmondta, örülne, ha minél hamarabb csatlakozhatna hozzájuk az új csapattaguk, James Key. A csapat mostanában jelentette be Key érkezését a Toro Rossótól, azonban a Red Bull kiscsapata kijelentette, Key hosszú távra kötelezte el magát náluk.

    De az nem lehet kérdés, hogy Key hamarosan Wokingba költözik, legalábbis Zak Brown szerint: „Leszerződtettük James Key-t, ő lesz az új technikai igazgatónk” – mondta. „Az még nincs meg, mikor kezdi meg a munkát nálunk. Jelenleg a Toro Rossóval van megállapodva, mi pedig nyilván tiszteletben tartjuk a szerződésében foglaltakat.”

    „Szerintem a Toro Rosso és a Red Bull érthetően bosszús egy ilyen remek tehetség elvesztése miatt, mint James Key. Ő az egyik legjobb technikai igazgató az egész boxutcában. Tehát nagyon izgatottak vagyunk, hogy a megfelelő időben csatlakozik hozzánk.”

    Key 2012-ben szerződött le a Toro Rossóval, akkor Giorgio Ascanelli helyére érkezett a technikai igazgató posztjára. A 49 éves szakember dolgozott korábban olyan istállóknál, mint a Jordan, a Midland F1, a Spyker, a Force India, vagy épp a Sauber. És azzal, hogy most csatlakozik a McLarenhez, fontos alakja lesz a szerkezetváltásnak és segít orvosolni a csapat jelenlegi problémáit.

    „Egy szerkezetátalakítás közepén vagyunk, szerződtettünk már pár embert, még fogunk is, szóval csak leszegjünk a fejünket és tartjuk magunkat a tervhez” – mondta Brown. Van még pár dolog, amit csinálunk a technikai részlegen. Ez szerintem az év későbbi részében fog letisztulni, majd végül megépítjük az MCL34-est.”