Címke: McLaren

  • Alonso szerint Sainz a megfelelő ember a McLarennek

    Alonso szerint Sainz a megfelelő ember a McLarennek

    Fernando Alonso elmondta, jól döntött a McLaren arról, hogy kit hoz a helyére.

    Miután a spanyol év végén elhagyja a száguldó cirkuszt, a McLaren 2019-re leigazolta a barátját és honfitársát, Carlos Sainzot. Sainzot szóba hozták a Red Bullal és a Renault-val is 2019-re, de a spanyol elmondta a Ziggo Sport Totaal-nak, hogy igazából a McLarenhez akart menni.

    „Egy nagyon sikeres csapatról beszélünk, gazdag történelemmel” – mondta Sainz. „A jövőm a Red Bullnál még mindig tisztázatlan volt és a McLaren csapat tagja szerettem volna lenni.”

    Alonso támogatja az átigazolást.

    „Carlosban minden megvan ahhoz, hogy sikerre vezesse a McLarent, amely reméljük, még most év végéig is fog fejlődni” – mondta. „Azonosítottuk az autó hibáit már pár hónapja, azonban sokat nem tudunk kijavítani, mert már megvan a 2018-as autó és nem lehet ekkora átalakításokat végezni. De szerintem 2019 teljesen más lesz” – tette hozzá. „Jobb év lehet és Carlosnak is megvan a tapasztalata és a képessége, hogy vezessen egy ilyen projektet” – folytatta. „Még mindig fiatal és nem sok évet töltött az F1-ben, de így is gyűjtött már elég tapasztalatot a Toro Rossónál és a Renault-nál. Ez jó lehet a McLarennek.” – mondta Alonso.

    2009 világbajnoka, Jenson Button is egy véleményen van Alonsoval.

    „Carlos remekelt a Renault-nál, de lehetetlen megmondani, hogy a McLarenhez igazolás jó lesz-e számára. Mivel Ricciardo jött a Renault-hoz, így neki már nem maradt helye, emiatt gondolom, hogy ez volt a helyes döntés” – mondta. „Meglátjuk, mennyit fejlődik a McLaren jövőre. Nem lesz könnyű dolguk, de ez egy remek csapat, rengeteg bajnokságot nyertek már. Eltarthat egy ideig, de visszajutnak majd az élre” – zárta Button.

     

  • Daniel Ticktum jövőre a Torro Rosso pilótája lehet?

    Daniel Ticktum jövőre a Torro Rosso pilótája lehet?

    A Formula 3-as bajnokság éllovasa, Daniel Ticktum arra a következtetésre jutott, hogy jó lenne a Forma-1-ben versenyezni a jövőben.

    Júliusban a Red Bull azt szerette volna elérni, hogy a 19 éves brit pilóta már a szezon közben átvegye Brendon Hartley helyét a Torro Rossónál. Azonban az FIA szabályai miatt Ticktum még nem szerezheti meg a „szuper liszenszet” és még a Hungarorinen sem tesztelhetett a Red Bullal.

    „Hogyan akarjuk így azt elérni, hogy a fiatal tehetségek a Forma 1-be kerüljenek?” – panaszkodott Dr. Helmut Marko.

    Egyes hírforrások szerint Ticktum részt vehet majd az Abu-Dzabiban rendezett teszten. A brit pilóta nem tagadja, hogy szívesen versenyezne a Forma-1-ben, akár már 2019-től.

    „Jelenleg a Formula 3-ban versenyzek, így még nem válaszolhatok erre a kérdésre” – mondta Ticktum. „Szeretnék válaszolni, de nem lehet. Még semmi sem dőlt el a jövőmmel kapcsolatban. Természetesen jó dolog lenne a Forma-1-ben versenyezni, de jelenleg a Forma 3-ban versenyzek és még rengeteg futam van előttünk.

    A másik esélyes a Torro Rosso ülésére az a Lando Norris, aki idén a Formula 2-es bajnokságban szerepel. A McLaren akkor cserélné el a brit pilótát a Torro Rossóval, ha a Torro Rosso technikai igazgatója, James Key a McLarenhez szerződik.

    „Még nem szeretnék a jövőmről beszélni” – mondta a 18 éves Lando Norris.

  • Norris lehetőséget kap Spában, Alonso autóját vezetheti

    Norris lehetőséget kap Spában, Alonso autóját vezetheti

    Lando Norris, a McLaren junior programjának 19 éves brit tehetsége első alkalommal gurulhat pályára Forma-1-es versenyhétvégén a soron következő Belga Nagydíjon.

    Miután hivatalossá vált, hogy Fernando Alonso a szezon végén befejezi (vagy szünetelteti) F1-es karrierjét, egyesek szerint nem is kérdés, hogy Norris versenyülést érdemelne 2019-re.

    A McLaren mindezidáig Carlos Sainz érkezését erősítette meg, ám csapattársának kiléte kérdéses, miután Stoffel Vandoorne idei szezonja jócskán az elvárások alattinak mondható.

    Norrisnak nem csak Vandoornet kell legyűrnie az ülésért. Mivel a Mercedes kötelékében pallérozódó Esteban Ocon nagy valószínűség szerint távozni kényszerül a Force Indiától, a francia versenyző is jó esélyekkel pályázik a wokingiakhoz.

    Norrisnak azonban megvan az előnye, hogy idén már tesztelhette a McLaren aktuális versenyautóját, sőt a Belga Nagydíjon is megteheti ugyanezt, méghozzá Fernando Alonso helyén.

    A McLaren célja, hogy közvetlen összehasonlítási alapja legyen Norris Forma-1-es teljesítményéről, illetve arra is kíváncsiak, hogy a fiatal versenyző miként birkózik meg egy éles versenyhétvége nyújtotta nyomással. A hírek szerint egyébként a belga versenyt követően egy héttel, Monzában is pályára lép az első szabadedzésen, akkor Vandoorne helyén.

    „Ez nem csak Lando személyes fejlődéséről szól, de az autó kiértékeléséről és teljesítményéről is. Meg fogjuk nézni, hogy mely helyszínek lehetnek még kedvezőek számunkra a következő versenyhétvégéken. Spa-Francorchampsnak nagyon megérdemelten jó hírneve van a versenyzők körében, történelmi jelentősége és népszerűsége miatt” – mondta Gil de Ferran, a McLaren versenyigazgatója.

  • Horner: A Forma 1-nek szüksége lenne egy erős McLaren-re

    Horner: A Forma 1-nek szüksége lenne egy erős McLaren-re

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt reméli, hogy a McLaren képes lesz kimászni abból a gödörből, amiben jelenleg vannak, ugyanis a Forma 1-nek szüksége van egy erős McLaren-re.

    A McLaren a Forma-1 történelmének második legeredményesebb csapata a megszerzett futamgyőzelmek és a világbajnoki címeket tekintve. Ezen a listán csakis a Ferrari van előttük, senki más. Azonban a wokingi alakulat versenyzői a 2012-es Brazil Nagydíj óta nem nyertek futamot, a 2014-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta nem álltak dobogóra és 2008-ban ünnepelhetett a csapat utoljára világbajnoki címet Lewis Hamilton révén.

    Három katasztrofális évet húztak le a Hondával 2015-től 2017-ig. Az idei szezontól már a Renault erőforrásaival versenyezik Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne.  Ennek ellenére sem tudják felvenni a versenyt a Red Bullal, akiknek szintén a Renault szállítja a motorokat. A Milton Keynes-i alakulat három futamot tudott nyerni eddig, míg a McLaren legjobb eredménye egy ötödik hely volt az Ausztrál Nagydíjon, amit Alonso ért el.

    A McLaren versenyzői az első öt versenyen 40 pontot tudtak szerezni, ám az utána következő futamokon csupán 12 ponttal tudták szaporítani csapatuk összpontszámát. A McLaren idei időmérős teljesítménye csapnivaló és még maguk sem tudják, hogy miért nem működik jól az idei konstrukciójuk.

    A csapat spanyol klasszisa, Fernando Alonso közben bejelentette, hogy az idei szezon végén távozik a száguldó cirkuszból. Rengeteget pletykálnak arról, hogy a spanyol pilóta az Indy Car-ban köthet ki és akár vissza is térhet majd a Forma-1-be, ha a McLaren képes lesz majd egy versenyképes autót adni neki.

    A következő szezontól a Red Bull is Honda erőforrásra fog váltani, ugyanis a testvércsapatuknak nagyon jól működnek a japánok által gyártott erőforrás. Christian Horner nagyon reméli, hogy a McLaren képes lesz felülkerekednie saját magán és előbb vagy utóbb képesek lesznek a világbajnoki címért harcolni.

    „A McLaren egy remek csapat” – mondta Horner. „Nagyon nagy múltú csapat, és ők a második legeredményesebb csapat a Forma-1-ben, szóval a McLaren-nek valahogy vissza kellene térnie az élmezőnybe.

    „Nyilvánvalóan megvannak a saját kihívásaik, és szerintem a csapatnál kisebb zűrzavar uralkodik jelen pillanatban, de remélhetőleg képesek lesznek majd megoldani a problémáikat.”

    A McLaren vezetője, Zak Brown próbálja újra szervezni a csapatát. Technikai gurukat igazoltak Matt Moris és Tim Goss személyében. A régebbi csapatvezetőt, Eric Boullier pedig lemondott a posztjáról, miután a vezetése alatt nem jöttek az eredmények.

    A helyét Gil de Ferran vette át, a teljesítményigazgató szerepét pedig már Andrea Stella tölti be a csapatnál. A technikai igazgató James Key, aki a Torro Rossótól fog érkezni.

    „Még nem vagyunk készen, lesznek még kisebb átalakítások a csapaton belül” – mondta Zak Brown. „Tudjuk, hogy még mikre van szükségünk ahhoz, hogy újra az élmezőny tagjai legyünk. Csak ezekre a dolgokra szeretnénk koncentrálni, hogy jobb eredményeket tudjunk elérni majd a következő szezonban.”

    De Ferran fő célja az, hogy javítsa a csapat belső kommunikációját és az, hogy előre vigye a csapatot.

    „Jelen pillanatban a csapatunk komoly újjászervezés alatt áll. Remélhetőleg a csapatunk ezután majd képes lesz jobban teljesíteni. Van egy tervünk, amit végre kell hajtanunk és akkor mindenki világosabban fogja látni a csapaton belüli dolgokat.”

  • Button: Alonso nem viccel, 2020-ban visszatérhet a Forma-1-be

    Button: Alonso nem viccel, 2020-ban visszatérhet a Forma-1-be

    Fernando Alonso vissza fog térni a Forma-1-be, amennyiben a McLaren képes lesz versenyképes autót biztosítani a kétszeres világbajnok számára – állítja Jenson Button.

    Augusztus 14-én érkezett a hivatalos közlemény Alonsótól és a McLarentől, hogy a spanyol versenyző 2019-ben nem vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben. Alonso visszavonulása azonban koránt sem biztos, hogy végleges.

    „Tudom, hogy a jövőben sokkal erősebbek lesznek, és ki tudja, talán az lesz a megfelelő pillanat, hogy visszatérjek” – olvasható Alonso nyilatkozata a McLaren 14-én kiadott közleményében.

    Habár Button hasonló körülmények között hagyta el az F1-et két évvel ezelőtt, ő talán soha nem gondolta komolyan a visszatérés lehetőségét. Egy versenyhétvége erejéig azonban beugrott, még 2017-ben helyettesítette az Indy500-at teljesítő Alonsót Monacóban.

    „Mindig egyénfüggő, hogy valaki mikor dönt a Forma-1 elhagyásával. Ugyanazt tette, mint én: nyitva hagyta a kaput, hogy egy év kihagyást követően visszatérjen. Úgy gondolom, ez helyes cselekedet” – mondta Button.

    „Ha a McLaren gyors lesz és futamokat nyer, vissza fog térni a Forma-1-be, határozottan.

    „A világ minden autóversenyzője szeretne győztes autóban ülni Forma-1-ben. Visszavonulsz, mert megunod az utazást és a velejáró stresszt, majd ha az eredmények sem jönnek, nincs értelme tovább maradni.”

    „Ha az autó gyors lesz, biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni 2020-ban” – tette hozzá 2009 Forma-1-es világbajnoka.

  • Megtarthatja-e McLarenes helyét Vandoorne?

    Megtarthatja-e McLarenes helyét Vandoorne?

    Fernando Alonso év végén távozik a Forma-1-ből, helyére pedig honfitársa, Carlos Sainz ül majd a McLarenbe. Nagy kérdés azonban, hogy ki lesz a csapattársa? Egyes feltételezések szerint Lando Norris érkezhet a spanyol mellé, Stoffel Vandoorne pedig mehet a Sauberbe.

    „A jelenlegi helyzet nem tesz jót Stoffel karrierjének, nem ezt érdemli.” – mondta Bas Leinders, egykori tesztpilóta a holland Formule 1 nevű oldalnak. „Talán jobb lesz jövőre. Talán más csapathoz kell mennie.”

    Az Auto Motor und Sport tudósítója, Tobias Grüner azonban azt pedzegeti, hogy Sainz csapattársa akár Esteban Ocon is lehet, akinek minden bizonnyal távoznia kell majd a Force Indiátó, miután Lance Stroll édesapja megvette a csapatot.

    Ocon McLarenhez igazolása esetén Norris számára a Toro Rossónál lehet még hely, hiszen Ricciardo Renault-hoz és Sainz McLarenhez igazolásával Pierre Gasly valószínűleg átülhet a Red Bullba, így még ha meg is tartja a Toro Rosso Brendon Hartley-t, akkor is lesz náluk egy szabad hely. Daniel Ticktum jelenleg a legerősebb junior versenyzőjük, neki azonban egyelőre nincs – és 2019-re nem is lesz – elegendő szuperlicensz pontja ahhoz, hogy F1-es versenyzővé válhasson.

  • Ocon: Csak idő kérdése, hogy a Mercedesben üljek

    Ocon: Csak idő kérdése, hogy a Mercedesben üljek

    Esteban Ocon rendületlenül hisz egy jövőbeli Mercedes-ülésben függetlenül attól, hogy 2019-ben milyen csapatnál fog versenyezni.

    A francia Mercedes-fiatal már második évét húzza a Force Indiánál, és habár nyár elején nagyon halvány esélyei nyíltak bekerülni a gyári csapathoz, Valtteri Bottas annak rendje és módja szerint szerződéshosszabbítást írt alá. Ocont sokan a Renault-val is összeboronálták, ottani esélyeinek azonban Daniel Ricciardo átigazolása vetett véget.

    „A [mercedeses] főnökök egyelőre a ’még nem’ tervet követik” – nyilatkozta Ocon. „Még nincs tervbe véve [a gyári ülés], azt szeretnék, ha több tapasztalatot szereznék. De ezt eddig is tudtam, mindig voltak célkitűzések, amiket teljesítenem kellett. Szerintem elégedettek a jelenlegi munkámmal, és úgy vélem, csak idő kérdése az ülés.”

    Ami rövidtávú prospektusait illeti, Ocon egyáltalán nem aggódik és bízik a Mercedes vezetőségében.

    „Nemsokára kitalálják, mi legyen, egyáltalán nem aggódom” – folytatta. „Szerencsére nem tartanak fegyvert a fejemhez. A Force Indiával nagyon erős szezont tudunk magunk mögött eddig, mindenki elégedett vele. Nem vagyok olyan pozícióban, hogy minden áron teljesítenem kelljen és hatalmas kockázatokat vállaljak a futamokon. Amióta csatlakoztam hozzájuk, a Mercedes remek munkát végzett a karrierem irányításával kapcsolatban, mindig a lehető legjobb döntést hozták az érdekemben. Nem tudom, hogy itt maradok-e [a Force Indiánál] vagy máshova megyek jövőre, de biztos vagyok benne, hogy nagyszerű helyem lesz.”

    A „nagyszerű helyek” azonban egyre inkább fogynak. A Renault kiesésével Oconnak két, maximum három opció maradt 2019-re nézve: a) marad a Force Indiánál, ahol minden bizonnyal Lance Stroll csapattársa lenne, b) a Mercedes kölcsönadja a McLarennek Carlos Sainz mellé, vagy c) a szorosabb mercedeses együttműködés jeleként Ocon megkapja az egyik Williams-ülést, habár a grove-i istálló jelenlegi formáját tekintve talán nem ez lenne a legjobb döntés.

  • Lowe: Alonso az egyetlen, aki meetinget szervez a mérnökeivel

    Lowe: Alonso az egyetlen, aki meetinget szervez a mérnökeivel

    Miután Fernando Alonso bejelentette, hogy 2019-ben nem indul a Forma-1-ben, számos kollégája, versenyzőtársak és mérnökök nyilatkoztak a spanyol versenyző képességeiről.

    Rob Smedley egyszerűen csak generációja legjobbjának nevezte Alonsót, míg Felipe Massa azt mondta, hogy Alonso mellett többet kellett izzadnia, mint Schumacher csapattársaként.

    Pedro de la Rosa, 107 nagydíjhétvégén induló korábbi Forma-1-es pilóta is a kétszeres világbajnokot méltatta, mondván ő a legjobb versenyző ,akit valaha látott.

    Paddy Lowe, a Williams jelenlegi technikai igazgatója 2007-ben, a McLarennél dolgozott együtt Alonsóval a következőket mondta: „Neki van a legtöbb tartaléka vezetése közben, akivel valaha együtt dolgoztam. Alonso egy vezető egyéniség. Ő az egyetlen, aki versenyző, aki megérkezett a csapathoz és azt mondta, hogy megbeszélést szervez a mérnökökkel. Megtartott egy meetinget 15 mérnöknek. Még soha ezelőtt nem láttam ehhez hasonlót.”

  • Sainz a McLarennél 2019-ben – hivatalos!

    Sainz a McLarennél 2019-ben – hivatalos!

    Többéves szerződést írt alá a McLarennel Carlos Sainz, jelentette be a csapat csütörtök délután.
    Az alábbiakban a McLaren hivatalos kommünikéjének átirata olvasható.

    A McLaren Racing ma megerősíti, hogy Carlos Sainz a 2019-es F1-es szezontól kezdve a csapatnál fog versenyezni. A 23 éves, madridi születésű Carlos többéves szerződést írt alá a csapattal, ahol Fernando Alonso helyére ül be. Carlos jelenleg negyedik szezonját futja az F1-ben, idén pedig egyelőre 30 pontot szerzett és a 11. helyen áll a bajnokságban.
    A Sainz-családot senkinek sem kell bemutatni. Carlos 2011-ben megnyerte a Formula Renault 2.0 NEC-et és ezüstérmet szerzett az Eurocup Formula Renault 2.0-ban. Formula-1-es pályafutását 2015-ben kezdte, miután 2014-ben megnyerte a Formula Renault 3.5-ös szériát.

    „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy Carlos versenyzőként csatlakozik a McLarenhez” – nyilatkozta Zak Brown. „Már egy ideje szemmel követjük fejlődését és az egyik legnagyobb tehetségnek tartjuk a jövő fiatal F1-es pilótái közül. Carlos az ifjúság és a tapasztalat tökéletes keverékével érkezik majd Wokingba; habár még csak 23 éves, már az ötödik szezonját fogja taposni 2019-ben, amely idő alatt rengeteg versenytapasztalatot szerzett mind az F1, mind a Renault-val való együttműködés terén. Nem titok, hogy Carlos hatalmas hódolója Fernandónak, így helyénvalónak tartjuk, hogy egy motorsportos körökben legendás névvel rendelkező spanyol váltson egy másikat. Szerintünk remekül beilleszkedik majd a McLarenbe; alig várjuk, hogy az elkövetkező években együtt dolgozhassunk vele.”

    „Végre-valahára bejelenthetem, hogy 2019-től kezdve a McLarennél fogok versenyezni” – kommentálta Sainz az eseményeket. „Már egy ideje fontolgattam ezt a lehetőséget és nagyon izgatottan várom a karrierem következő fejezetét. Amióta az eszemet tudom, a McLarennek drukkoltam: kikerülhetetlen része a sport hihetetlen örökségének, a McLarennél versenyző pilóták pedig az F1 hősei közé tartoznak. Természetesen Fernando is egy közülük, ezért nagyon különleges érzés, hogy következő generációs spanyol versenyzőként én vehetem át a helyét egy McLaren volánja mögött. Végezetük szeretném mindenkinek megköszönni a McLarennél, amiért lehetőséget nyújtanak nekem egy gyerekkori álmom megvalósítására. Alig várom, hogy részt vehessen a csapat hosszútávú terveiben, amivel a sikerek útjára történő visszajutást célozzák meg.”

    Amint eljött az ideje, a McLaren bejelenti teljes 2019-es pilótafelállását.

  • Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Az ESPN szerint a McLaren a héten bejelentheti Carlos Sainz leigazolását Fernando Alonso helyére, így Pierre Gasly akár jövőre a Red Bullnál köthet ki. Kedden a McLaren is megerősítette, hogy 2018 végén Alonso felhagy a Forma-1-es versenyzéssel, ezzel pontot tett a hónapok óta folyó találgatásokra, a jövőjével kapcsolatban. A csapat ugyanakkor Alonso várható kilépése miatt párhuzamosan egyeztetett Sainzzal és Daniel Ricciardoval is az egyik 2019-es versenyülésükre.

    A megegyezés Ricciardoval nem sikerült, hiszen jó egy hete az ausztrál pilóta nagy meglepetést okozott azzal, hogy jövőre a Renaulthoz igazolt Sainz helyére, így Nico Hülkenberg lesz a csapattársa. Az ifjabb spanyol pilóta viszont amúgy is kölcsönben volt a Red Bulltól, és nem sikerült neki a Toro Rossóból az anyacsapat egyik versenyülésébe ugrania.

    Ricciardo váratlan lelépésével Sainz és Gasly került előtérbe. Az ESPN kiderítette azonban, hogy két éves szerződést jelenthetnek be hamarosan a McLarennél, akár még a mai napon. Így megtörténhet az, hogy Gasly lehet Max Verstappen csapattársa 2019-ben.

    Sainz 2019-es csapattársának a kiléte azonban jelenleg egyáltalán nem tisztázott. Amennyiben dobják az alul teljesítő Stoffel Vandoorne-t, az ifjú Lando Norris kaphat esélyt. Norris elég hamar reagált is egy érdekes Twitter üzenet formájában az Alonso körüli hírekre egy gif formájában, és annyit írt csak mellé, hogy: „Érdekes.”

    Az biztos, hogy Ricciardo váltása adott egy komoly lökést a pilótapiaci keringésnek, ahogy az is, hogy Lawrence Stroll átvette a Force Indiát, és jövőre feltehetően átrakja a fiát oda a Williamstől. Ez a lépés pedig azt jelentheti, hogy Esteban Ocon vagy Sergio Perez lehet az, aki nézhet új csapat után a következő szezonra…

    [poll id=”80″]