Címke: McLaren

  • Vandoorne magyarázatot vár a McLarentől

    Vandoorne magyarázatot vár a McLarentől

    Stoffel Vandoorne szerint a McLaren még nem árulta el neki, hogy miért döntöttek úgy, hogy nem hosszabbítanak vele.

    A wokingi alakulat nemrég jelentett be, hogy Stoffel Vandoorne a szezon végén távozik a csapattól. A belga helyét az a Lando Norris veszi majd át, aki idén a Forma-2-es bajnokságban szerepel.

    Vandoorne tiszteletben tartja a McLaren döntését, azonban a belga pilóta nem érti, hogy miért döntött így a csapat vezetősége. „Még nem adtak magyarázatot arra, hogy miért döntöttek így,” – mondta Vandoorne.

    A 26 éves belga pilóta második és egyben utolsó szezonját futja a McLarennél Fernando Alonso csapattársaként. Mindkét évben egy olyan autót kapott, amivel szinte lehetetlen jól teljesíteni. Vandoorne szerint az emberek megértik, hogy a körülmények miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy kellett volna.

    „Sok olyan ember támogat a Forma-1-ben, akik nagy nevek itt a Paddockban,”- véli a belga pilóta. Az emberek láthatják, hogy mi folyik a McLarennél jelen pillanatban.

    „Kérdezzétek meg erről Kevint (Magnussent), ugyanabban a cipőben járt a 2014-es szezon után, mint én most. Kevinnek nagyon jót tett, hogy egy új csapatnál folytathatta az F1-ben egy éves kihagyást követően. Én is valami hasonlóban reménykedem, ugyanis ha egy új csapathoz kerülnék, abból komoly előnyre tehetnék szert.

    Vandoorne elmondása szerint rengeteg csapattal tárgyalt, hogy versenyzői üléshez jusson, azonban nem járt sikerrel. Azonban a belga pilótát zavarba ejtette az, hogy a McLaren elnöke, Zak Brown azonnal beajánlotta őt a Torro Rossonak. „Azért ez egy kicsit fura, hogy egyből a kirúgásom után ilyen kijelentéseket tesz,” – véli Vandoorne.

    Azonban Vandoorne mindig is hálás lesz a McLarennek, amiért lehetőséget adtak neki, hogy szerepelhessen az autosport királykategóriájában. „A McLaren már a karrierem kezdete óta figyelemmel kísért engem. Fontos szerepet játszottak a karrieremben, ugyanis ők segítettek számomra a GP2-ben és a japán Super Formulában, valamint lehetőséget adtak nekem, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek. Minidig is hálás leszek a McLarennek ezért,” – zárta a gondolatmenetet a 26 éves belga pilóta.

     

  • Verstappen: Vandoornenak esélye sem volt a McLarennél

    Verstappen: Vandoornenak esélye sem volt a McLarennél

    Max Verstappen szerint Stoffel Vandoorne megpróbálta kihozni a maximumot a McLarenből, de ez nem jött neki össze.

    A belga pilóta szolgálataira nem tart igényt a McLaren 2019-től, ugyanis a belga pilóta messze elmarad a saját csapattársától, Fernando Alonsotól.

    „Soha nem gondoltam, hogy Stoffelnek jó esélyei vannak Fernandoval szemben,” – mondta Verstappen. „Kedvelem Stoffelt. Nagyon jó versenyző. Alonsonak ugyanolyan az autója, de szerintem az ő autójára több újítás kerül hétvégéről hétvégére.

    „Ez szégyen, ugyanis ha egy ilyen nagy csapatról van szó, mint a McLaren az gondolnád, hogy mindkét versenyző számára jut az új fejlesztésekből.

    „Nem hiszem, hogy Stoffelnek így bármi esélye is lenne legyőzni Fernandot,” – tette hozzá a holland.

    Verstappen szerint kizárt, hogy a Torro Rosso felkarolja az ülés nélkül maradt belga pilótát.

     

     

  • Ocon-ügy: Wolff kiakadt a „nyuszi” csapatokra

    Ocon-ügy: Wolff kiakadt a „nyuszi” csapatokra

    Toto Wolff „politizálással” és „hazugságokkal” vádolja az F1-es mezőny néhány csapatát és „nyuszinak” nevezte őket, amiért sorban vonják vissza érdeklődésüket Esteban Ocon iránt.

    Az utóbbi évek egyik legmozgalmasabb nyári pilótakeringőjét követően Ocon kiszorulhat a mezőnyből, akinek nyár elején még a McLarennel és a Renault-val is majdnem-kész szerződése volt. Daniel Ricciardo azonban csúnyán eltérítette a renault-s gépet, míg a McLaren inkább a Red Bullnak búcsút intő Carlos Sainz és saját neveltje, Lando Norris mellett döntött. Wolff szerint a faramuci helyzet annak köszönhető, hogy a nyáreleji elkötelezettségeknek egyik csapat sem tett eleget.

    „Hihetetlen, ami idén júliusban és augusztusban lezajlott” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke „Politika, hazugságok, rejtett indítékok uralták a hátteret. A jó srácok közül nem mindenkinek lesz ülése 2019-re, és nagyon úgy fest, hogy Esteban egy lesz közülük. Júliusban két szerződés is volt az asztalon, már csak annyi maradt hátra, hogy a megfelelőt válasszuk. Végül azonban egy sem maradt előtte, mert az emberek egyszerűen túl nyuszik ahhoz, hogy betartsák a szavukat.”

    Viszonylag egyszerű megoldás volna, ha a Mercedes elengedné Ocon kezét, mivel a Renault, a McLaren és a Red Bull/Toro Rosso számára is a legnagyobb hátráltató tényező a francia pilóta mercedeses köteléke.

    „Erre egymillió év múlva sem kerül sor” – állt ki Ocon mellett Wolff. „Egy nap a Mercedesnél fog vezetni, versenyeket és bajnokságokat fog nyerni, és megmutatja a többieknek, mekkora hibát vétettek most.”

    A szoros gyári támogatottság George Russell helyzetét is megnehezíti, akinek szintén úgy fest, hogy nem lesz ülése 2019-re. Wolff a probléma megoldására felvetette a harmadik autót ötletét, ám a rivális csapatfőnökök gyorsan rámutattak a nehézségekre és szkeptikusak maradtak ezzel szemben.

  • Alonso még mindig fájdalmat érez a belga rajtbalesetet követően

    Alonso még mindig fájdalmat érez a belga rajtbalesetet követően

    Fernando Alonso még nem épült fel teljesen a múlt havi Belga Nagydíjon elszenvedett hatalmas rajtbalesetéből.

    A kétszeres világbajnok csuklója még Szingapúrban is be volt fáslizva és el is ismerte, hogy még nem érzi magát túl kényelmesen az autóban.

    „Azt gondoltam, mostanra már rendben leszek, de nagyjából ugyanakkora fájdalmaim vannak. Furcsa, valószínűleg jövő héten elmegyek pár vizsgálatra. Nem tudjuk [el van-e törve].”

    Alonso megerősítette, hogy a fájdalmak nem fognak neki gondot okozni, amikor visszaül a McLarenbe ezen a hétvégén, Szingapúrban.

    „Vezetés közben az adrenalin és minden más miatt egyáltalán nem érzed. De az átlagos dolgok, például fogmosás közben igenis érezhető a fájdalom.”

    A McLaren tavaly remekül szerepelt a szingapúri éjszakában. Alonso a 8. helyről indult és olyan jól rajtolt, hogy szinte az 1. helyért harcolt [volna] az első kanyarban. Csakhogy a spanyol lett az egyik áldozata az emlékezetes rajtbalesetnek és 7 kör után fel kellett adnia a versenyt, mert annyira megsérült az autója, hogy nem tudta folytatni. Azonban csapattársa, Stoffel Vandoorne ekkor szerezte élete legjobb eredményét, elkerülve a káoszt a 7. helyen zárt.

    Viszont Alonso idén nem számít ilyen jó szereplésre, szerinte a csapat visszafelé fejlődött:

    „Tavaly tudtuk, hogy milyen jó az autó, legalábbis a kasztni. És az ilyen típusú pályákon, ahol kevésbé számít a motorerő, mindig sikerült a TOP 10-ben zárnunk, sőt néha még a TOP 5-ért is harcoltunk. Idén ez kicsit nehezebb. Az autó nem olyan jó, mint tavaly volt, többet szenvedünk, még az ilyen pályákon is.”

  • A Lamborghini nem érdeklődik az új F1 iránt

    A Lamborghini nem érdeklődik az új F1 iránt

    Stefano Domenicali vezérigazgató szerint 2021 még „túl korai” a Lamborghininek ahhoz, hogy csatlakozzon az F1 mezőnyéhez.

    Az egykori Ferrari-csapatfőnök, aki 2016 óta erősíti a Lamborghini vezetőségét, részt vett az F1 2021-es új motorszabályait megvitató megbeszélésein, de a sport hivatalos weboldalának adott interjúban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

    „Jelenleg pillanatban kissé nehezen megoldható lenne” – árulta el Domenicali. „Hatalmas befektetésre volna szükség már ahhoz is, hogy versenyezni tudjunk, nemhogy versenyképesek legyünk. A Lamborghini jelenleg más befektetési területeket preferál – új termékeket, hálózati vagy közvetítői kapcsolatokat. Egy jelentős növekedésen átesett nagy csoport konszolidálása most a cél, így azt mondanám, rövid távon nem tervezünk csatlakozni az F1-hez. De soha ne mondd, hogy soha.”

    Jean Todt nemrégi interjújában utalt rá, hogy egy potenciális érdeklődő akadt 2021-re (amely érdeklődés egy későbbi dátumra tolódott), habár sokan inkább a Porschét látják a kilétét eltitkolni igyekvő gyártó maszkja mögött. A Lamborghinitől egyébiránt nem idegen az F1, 1989 és 1993 között, még amikor a Chrysler birtokában voltak, az olasz bikák motorszállítóként voltak jelen a száguldó cirkuszban. Karrierjük végét egy kudarcba fulladt (igazából el sem kezdődött) mclarenes együttműködés jelentette: habár Ayrton Senna és Mika Häkkinen teszteltek egy 670 lóerős Lamborghini V12-essel felszerelt McLaren MP4/8-at, a csapat végül a Peugeot mellett tette le a voksát. Domenicali szerint a termékkel semmi probléma nem volt, csak „nem volt elég pénz az asztalon az egyezség üzleti vonatkozásának megfizetésére”.

  • Alonso: A McLarennek a megbízhatóságra kell koncentrálnia

    Alonso: A McLarennek a megbízhatóságra kell koncentrálnia

    Ugyan már csak hét futam van hátra a Forma-1-es karrierjéből, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szeretné legalább meglátni a kockás zászlót az utolsó versenyein.

    A McLaren pilótája a nyári szünet utáni két verseny egyikét sem tudta befejezni. Ezen kívül még idő előtt kiállni kényszerült Kanadában és Monacóban, illetve Franciaországban és Németországban pedig a versenyek legvégén lépett fel nála technikai probléma.

    Amikor viszont célba ért, akkor eddig idén minden alkalommal a pontszerzők között végzett, még akkor is amikor nem szerepelt jól az időmérőn.

    Alonso is elismerte, hogy elég komolyan szenvedtek az elmúlt két versenyhétvégén.

    „Reméljük, hogy a kiesések helyett már pontok fognak jönni, a pozitív oldal viszont az, hogy sikerült egy kis tempót találnunk a vasárnapi monzai versenyen. A legfontosabb dolog számunkra az, hogy a megbízhatóságra koncentráljunk, különösen azért, mert a Marina Bay pálya jobban fekszik az autónknak. Maximalizálni kell a teljesítményünket. A pontszerzés a cél.” – jelentette ki a spanyol.

    „A középmezőny egyre versenyképesebb, ahogy haladunk előre a szezon folyamán. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy fenntartsuk a fejlődésünket, a riválisainkhoz képest is. Már várom a szingapúri villanyfényes futamot, mert ez mindig egy fantasztikus hétvége a rajongóknak is.” – tette hozzá.

    A csapat sportigazgatója Gil de Ferran szerint Szingapúr kihozhatja Alonsoból a legjobbat.

    „A villanyfényes versenyzés, nagy hőmérsékletben és magas páratartalomban egy óriási kihívás a pilóták számára. Ez a pálya valóban megmutatja azt, hogy milyen keményen kell dolgozniuk a volán mögött a jobb eredmény érdekében. Ez a verseny korábban rendkívül szórakoztató futamokat produkált, remélem, hogy ez idén sem lesz másképp. Nagyon optimisták vagyunk, mert az autónk ezeken a típusú pályákon jobban kellene, hogy muzsikáljon. Természetesen semmi nem garantált, különösen az olyan kiszámíthatatlan nagydíjakon, mint ez.” – fogalmazott.

  • A Honda miatt kellett a McLarennek Latifi pénze

    A Honda miatt kellett a McLarennek Latifi pénze

    A McLaren azt a 200 millió fontot, melyet az F2-es versenyző Nicholas Latifi édesapja, Michael Latfiti tulajdonában lévő vállalattól kapott, arra használta fel, hogy fedezze a Hondával való szakítás okozta költségeket.

    A McLaren és a japán gyártó útjai három év után váltak el, a wokingi csapat pár Renault erőforrásokat használ.

    A McLaren Group 800 000 részvényt adott el a Nidala nevű cégnek, így jutott a fent említett összeghez. Most a McLaren tudatta a befektetőkkel, hogy 100 millió font már megérkezett, további 50 érkezik még 2018-ban, és újabb 50 jövőre.

    A McLaren Group vezető pénzügyi igazgatója, Paul Buddin elmondta, hogy azért döntöttek a részvényeladás mellett, mert a Hondától való elválás jelentős hatással volt a csapat pénzforgalmára. Három-négy évet adnak maguknak arra, hogy ebből kilábaljanak. A cél a teljesítmény növelése, hiszen az a pénzáramlásra is kedvezően hat. Ezen időszakra azonban szükségük volt erre a 200 millió fontra.

  • Perez tagadja, hogy a McLaren egy lehetőség lett volna számára

    Perez tagadja, hogy a McLaren egy lehetőség lett volna számára

    Sergio Perez szerint nem is volt lehetősége arra, hogy újra a McLarennél kössön ki 2019-re.

    Nemrégiben a McLaren csapatvezetője, Zak Brown még arról beszélt, hogy a mexikói pilóta egy potenciális jelölt a csapat egyik ülésére. Azonban nem sokkal ezután be is jelentették, hogy Lando Norris lesz majd Carlos Sainz csapattársa a wokingi alakulatnál.

    „Volt némi érdeklődés, azonban csakis a McLaren érdeklődött irántam, nem pedig fordítva,” – mondta Perez, aki 2013-ban a McLaren színeiben versenyzett. „Már tudom, hogy hol szeretnék versenyzeni a következő szezonban,” – szögezte le a Force India mexikóija.

    „Már aláírtam egy szerződést és már semmit sem fogok megváltoztatni a jövőm kapcsán. Soha nem is érdeklődtem a McLaren iránt.

    „Elégedett vagyok a mostani helyzetemmel, nincs okom a távozásra. A McLarennek rengeteg időre van még szüksége, hogy újra az élmezőny tagjai legyenek.

    „Azt hiszem, ha nincs semmi esélyed arra, hogy a Ferrari vagy a Mercedes versenyzője legyél, akkor nagyon nehéz jobb csapatot találni annál, ahol jelenleg is versenyzem,” – fejezte be a gondolatmenetet a mexikói pilóta.

     

     

  • Vandoorne szerint túl könnyen ítélkeznek az emberek

    Vandoorne szerint túl könnyen ítélkeznek az emberek

    A McLarennél létszám felettivé vált Stoffel Vandoorne úgy véli, hogy a kétkedők túl gyorsan ítélkeznek a Forma-1-es versenyzők felett.

    A belga versenyző második szezonját tölti a McLarennél, és bár mentségére szól, hogy a csapat közel sem volt ez idő alatt alkalmas arra, hogy bárki túl jól teljesítsen vele, a 2018-as szezon végén mégis távoznia kell. Helyére Lando Norris érkezik majd.

    Pedig a junior szériákban Vandoorne is tarolt, hatalmas tehetségnek tartották, így érkezett meg az F1-be, ahol beleszürkült a mezőnybe.

    „Tisztában vagyok a tehetségemmel, azzal, amit az előző szériákban csináltam és nem kételkedek magamban.” – mondta Vandoorne, aki szerint a közönség azonnal leír valakit ha csak egyszer is gyengén szerepel.

    „Van egy rossz hétvégéd és hirtelen te vagy a legrosszabb versenyző a mezőnyben, aztán legközelebb van egy nagyszerű versenyed és máris szupersztár vagy.”

    Nem tudni még, hogy máshol talál-e helyet magának a belga, de a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint tökéletesen illene a Toro Rossóba.

    Kevin Magnussen, aki a 2014-es szezon után lett elküldve a McLarentől, megérti Vandoorne-t.

    „Nehéz helyzet és nem hiszem, hogy létezik jó tanács, tényleg. Ő tudja, hogy mit kell tennie.” – mondta a dán. „Személy szerint én úgy gondolom, hogy ő nagyon tehetséges és jó (versenyző), szóval meg kell próbálnia megtalálni azt, ami a legjobb számára, és tudnia kell, hogy meg tudja csinálni.”

    Magnussen arra a kérdésre is felelt, hogy hasznos lehet-e Vandoorne számára, ha tiszta lappal indul egy másik csapatnál.

    „Én csak azt tudom mondani, hogy jó volt számomra a friss kezdés, és hogy olyan helyre érkeztem, ahol tényleg támogattak. Számomra ide jönni (a Haashoz) és érezni a támogatást és a csapat elkötelezettségét, sokat segített abban, hogy magabiztos és nyugodt legyek. Nem kell aggódni a hibák miatt, nem kell aggódni azon, hogy talán nem elég, amit telesítesz. Csak koncentrálni kell a valós teljesítményre, hogy jól csináld, és így sokkal inkább ki tudod hozni a teljesítményt a tehetségedből, mintha folyton aggódnál.”

  • Brown gyenge vezető és minden értékes embert elküldött a McLarentől?

    Brown gyenge vezető és minden értékes embert elküldött a McLarentől?

    A McLaren egykori embere, Joan Villadelprat nincs elragadtatva a McLaren jelenlegi vezetpségltől, a vezérigazgató Zak Brownt pedig „gyengének” tartja.

    A spanyol még akkoriban tevékenykedett a McLarennél, mikor Ron Dennis elkezdte építeni a csapatot. Főmérnök és operatív igazgató volt, de dolgozott a Ferrarinál, a Benettonnál és a Prost Grand Prix-nál is.

    „Láttam a McLaren születését. Én voltam az egyik első, aki Ronnal jelen volt.” – mondta az El Confidencialnak. „Láttam a McLarent fejlődni, és láttam az ellenkezőjét is. A McLaren most nehéz időn megy keresztül, és olykor el sem tudom hinni, hogy milyen irányba tartanak most. Kíváncsi vagyok, hogy ki tudnak-e mászni a gödörből.”

    A 63 éves Villadelprat szerint mióta Dennis távozott a csapattól, nem találják a helyes irányt.

    „Amikor megkezdődtek a változások a McLarennél, úgy érezték, hogy el kell távolítani azokat az embereket, akik lojálisak voltak Ron Dennishez. De így elküldték azokat az embereket, akiknek megvolt a megfelelő intelligenciájuk és hozzáértésük ahhoz, hogy a McLaren erős maradhasson, még akkor is, ha abban az évben nem voltak versenyképesek.”

    „Ron Dennis törekedett rá, hogy újra nyerjenek. Ehhez pedig az kell, hogy legyen már ilyen tapasztalatod, és tudd, hogyan kell. Most a McLarennél olyan emberek vannak, akiket én nem látok győztesnek.”

    „Brownt gyengének látom, és még tanil. Igen, vannak még ott jó emberek és nagyok a lehetőségek. De sem pénzük, se képzelőerejük nincs most, amire szükségük lenne.”