Címke: McLaren

  • Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Stoffel Vandoorne lehet a HWA alakulatának egyik meglepetés versenyzője az előttünk álló ABB FIA Formula E bajnokságban. Az e-racing365.com most már elárulhatta azt, hogy a McLaren jelenlegi versenyzője már többször is kipróbálhatott egy Formula E versenyautót, és közel áll ahhoz, hogy a HWA csapatában bemutatkozhasson a versenyzőjükként is a szériában.

    A 26 éves belga versenyző elvesztette a Forma-1-ben a versenyülését, és kiderült, hogy komoly tárgyalásban áll a HWA-val, akik ugye komolyan kapcsolódnak a Mercedeshez, és ugyan eligazol hozzájuk a Formula E-be, de a jövőben akár visszatérne a Forma-1-be is, velük. Amennyiben valóban csatlakozna, a csapattársa feltehetően Gary Paffett lenne, hiszen Alesban ő is több teszten is ment a Venturi Gen2-es autójával.

    A Mercedes csak a sajátjai közül válogat, de az, hogy elérhető lett Vandoorne és van tapasztalata a brake-by-wire rendszerekkel mindenképp jó ajánlólevél a belgának a csapathoz.

    A HWA önállóan indul majd már a Formula E 2018-19-es szezonjában, és a Venturi erőforrását használja majd, a Mercedes 2019-20-ban fogja átvenni majd teljesen a csapatot. A Venturi az elmúlt hónapokban összesen már 22 napnyit tesztelt. A HWA október 8-án mutatja be hivatalosan a versenyzőit a német bázisukon, Affalterbachban.

  • Norris és Giovinazzi is szerepelni fog majd az első szabadedzésen Szocsiban

    Norris és Giovinazzi is szerepelni fog majd az első szabadedzésen Szocsiban

    Lando Norris Fernando Alonso McLarenjét, míg Antonio Giovinazzi Marcus Ericcson Sauberjét vezetheti majd az Orosz Nagydíj első szabadedzésén.

    A McLaren már bejelentette, hogy Lando Norris újabb lehetőséget kap, hogy egy újabb pénteki edzésen vezetheti az idei McLarent. Azonban Norris így hátrányba kerülhet a Forma-2-ben, ugyanis Szocsiban lesz majd a Forma-2-es bajnokság utolsóelőtti hétvégéje. „Azt hiszem, ezzel nem segítünk Landonak a Forma-2-ben, de mivel jövőre nálunk fog versenyezni az F1-ben, ezért adunk neki lehetőségeket a pénteki edzések valamelyikén,”- nyilatkozta a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown.

    A Szocsiban megrendezett hétvége lesz az utolsó előtti a Forma-2-es bajnokságban. Norris 22 pontos hátránnyal indul majd neki az utolsó négy futamnak. Kérdés, hogy a brit pilótának sikerül-e csökkentenie a hátrányát a Mercedes juniorjával George Russell-lel szemben.

    „Sűrű hétvége vár Landora, ugyanis a Forma-1-ben is és a Forma-2-ben is helyt kell majd állnia,” – véli Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója. „Remélhetőleg ez a lehetőség pozitív hatással lesz majd Landora.” A brit pilóta már Spaban és Monzában is részt vehetett az első szabadedzésen, szintén a McLaren volánja mögött.

    A Ferrari olasz fiatalja, Antonio Giovinazzi szintén részt vesz majd az első pénteki gyakorláson Szocsiban. Egyes pletykák szerint az olasz pilóta Kimi Räikkönen csapattársa lehet majd a Saubernél 2019-ben.

    Ez lesz Giovinazzi harmadik szabadedzése az idei szezonban. Az olasz pilóta legutóbb a Hockenheimringen és a Hungaroringen szerepelhetett a nyitóedzésen.

  • Brown: Nagyon rövid lista élén állt Sainz

    Brown: Nagyon rövid lista élén állt Sainz

    A McLaren főnöke, Zak Brown elmondta, pontosan tudta, hol kell keresni Fernando Alonso utódját.

    Múlt hónapban jelentették be a jelenlegi Renault pilóta, Carlos Sainz érkezését, a spanyol több évre írt alá a wokingiakhoz.

    „Amikor pilótákat válogattunk, ő egy nagyon rövid lista elején állt” – mondta Brown Sainzról. „Carlos és én jól megértjük egymást. Vicces, okos és jó kérdéseket tesz fel. Erős személyiség és ez a tulajdonság jellemző a legjobb pilótákra. Azonban van egy határa ennek, amivel tisztában van. Egy dinamikus versenycsapatot próbálunk létrehozni.”

    A McLaren új sportigazgatója, Gil de Ferran is jó véleményen van Sainzról és szerinte 2019-ben ő lesz a csapat vezérpilótája.

    „Az elemzéseink alapján jól teljesített különböző csapattársai mellett. Amikor lehetőségünk volt leigazolni őt, egyből éltünk vele. Intelligens és rendkívül lelkes, sok potenciál rejlik benne” – mondta de Ferran.

    A másik dolog, amiért őt választották az a fiatal kora ellenére soknak mondható tapasztalata. 24 éves, de már 75 F1-es versenyen túl van, a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon debütált a Toro Rosso színeiben.

    „Annak ellenére, hogy még mindig fiatal, a 2019-es már az ötödik szezonja lesz itt az F1-ben. Szóval már tapasztalt versenyzőnek lehet mondani.”

    Ez fontos lesz a csapatnak, hiszen a másik ülés az újonc Lando Norrisé lesz. Azonban Sainz szerint nem lesz első és második számú pilóta Wokingban.

    „Az év első felében talán én fogom vezetni a csapatot, de meg vagyok győződve arról, hogy az F1-ben nem létezik az első és második számú pilóta fogalma. Úgy gondolom, a csapat mindkettőnket első számúként kezel majd, mert pont ez az, amire szükségünk van – egymást úgy hajszolni, hogy mindketten minél jobban teljesítsünk, ezzel lépünk előre. Nagyon büszke lennék, ha azért én kissé előrébb lennék, de ehhez Landonak is biztosan lesz egy-két szava!”

  • Tíz millióval nagyobb veszteséget könyvelt el a McLaren Racing 2017-ben

    Tíz millióval nagyobb veszteséget könyvelt el a McLaren Racing 2017-ben

    A McLaren Racing Limited, ami nagyrészt a Forma-1-es csapat irányításáért felel, 2017-ben 13,2 millió fontos veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 3,2 millióhoz képest.

    A vállalat 2017-ben összesen 196,5 millió fontos össz kiadást könyvelt el, ami 16,7 millióval több, mint az azt megelőző 12 hónapban, ami elsősorban a Forma-1-es tevékenységeknek köszönhető. A legnagyobb növekedés az adminisztratív költségekben jelentkezett, ami 70,7 milliót tett ki, szemben a 2016-os 54,9 millióhoz képest. Ennek a növekedésnek elsősorban az az oka, hogy a cégnél létszámbővítés történt, 31 fővel többen dolgoznak, vagyis 706-an, illetve az alkalmazottak fizetése minimálisan növekedett.

    2017 végén 354-en a gyártásban, 260-an a tervezésben és a mérnöki részlegen, 92-en pedig az adminisztrációs területen dolgoztak.

    A cégcsoport bevétele 183 millió fontot tett ki, amiből 75 millió a Forma-1-es jogdíjakból jött össze, amibe benne van a 25 milliós történelmi bónusz is. Emellett pedig 108 milliós egyéb bevételük is volt, amiből 90 millió szponzori pénz volt. Ebből 60 milliót tett ki az akkori motorpartner, a Honda szponzori támogatása.

    A McLaren Racing az elkövetkezendő két-három évben számos történelmi autóját szeretné értékesíteni, amivel további 22 millió fontos bevételt remélnek majd. Ezen kívül a kanadai milliárdos Michael Latifi (az F2-eben szereplő Nicholas Latifi apja – a szerk.) érdekeltségébe tartozó Nidala cég 800 ezer részvényt vásárol meg a McLaren Racingtől. Ez az üzlet három részletben fog lezajlani, első körben 100 millió fontot kifizettek, amit idén további 50 fog követni, míg a maradék 50 milliót 2019-ben fogják átutalni.

  • Rockosítva a Forma-1 új intro zenéje!

    Rockosítva a Forma-1 új intro zenéje!

    Brian Tyler Forma-1 himnusza hamar elfogadott lett a rajongók körében is, így csak idő kérdése volt, hogy mikor hallhatjuk az első átdolgozást. Phil Rapley jó érzékkel nyúlt hozzá, és rockosította azt, és eljátszotta egy elektromos gitárral. Érdemes továbbá körbenézni még az Instagramján az úrnak, mert szép McLarenes kisautó gyűjteménye van.

    Íme, az eredménye a feldolgozásának:

    https://www.instagram.com/p/Bmyli3rlVps/?taken-by=fyl_1985

  • A Ferrarihoz tart Vandoorne?

    A Ferrarihoz tart Vandoorne?

    Nem úgy fest, mintha 2019-re állandó ülést találna az F1-ben, de a McLarentől távozó Stoffel Vandoorne Maranello szimulátorában találhat vigaszt.

    A Carlos Sainz-Lando Norris páros mellett a belgának már nem maradt hely a McLarennél, a La Derniere Heure napilap szerint azonban, amennyiben Danyil Kvjat valóban visszatér a Toro Rossóhoz, Vandoorne átveheti a szimulátoros és fejlesztőpilótai szerepkört a Ferrarinál.

    „Még mindig van rá esély, hogy az F1-ben maradjak, habár nagyon-nagyon kevés” – nyilatkozta Vandoorne jelenlegi helyzetéről a belga RTBF-nek. „A piac rengeteget változott az elmúlt hetekben, de még semmi sincs kőbe vésve. Nem csak az F1-en belül keresgélek, és remélhetőleg nemsokára találok is valamit. Vannak más, roppant nívós versenysorozatok is a világon, ahol még hisznek a tehetségemben. Még mindig ugyanaz a versenyző vagyok, aki azelőtt sorra nyerte a versenyeket és bajnokságokat. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő környezetben ismét megmutathatom ezt.”

    Ami Kvjatot illeti, a pletykák szerint helyi közönség előtt az Orosz Nagydíjon jelentik be harmadik visszatérését a Toro Rossóhoz. A másik ülés büszke tulajdonosának kiléte még ennél is bizonytalanabb, de mercedeses kötelékétől való megszabadulása óta Pascal Wehrlein előrébb lépett Helmut Marko ranglistáján.

  • Valószínűleg másik kategóriában folytatja Vandoorne

    Valószínűleg másik kategóriában folytatja Vandoorne

    Stoffel Vandoorne, a McLaren belga versenyzője elárulta, valószínűleg a Forma-1-en kívül folytatja pályafutását 2019-től.

    A McLaren nemrégiben megerősítette, hogy Lando Norris lesz Carlos Sainz csapattársa a következő szezontól, így a wokingiak egy teljesen új versenyzőpárossal vágnak neki a 2019-es évnek.

    „Továbbra is lehetséges, hogy a Forma-1-ben maradok, de nagyon, nagyon, nagyok kicsi erre az esély” – mondta a 26 éves GP2 bajnok a belga RTBF-nek.

    „Az elmúlt hetekben változott a piac, de semmi nincs még eldöntve. A Forma-1-en kívül is nézelődünk, és remélem, hogy nemsokára találunk valamit.”

    „Vannak egyéb bajnokságok, melyek nagyon magas szintet képviselnek és olyan emberek, akik hisznek a tehetségemben. Továbbra is az a versenyző vagyok, aki képes versenyeket és bajnokságot nyerni.”

    „Biztos vagyok benne, hogy egy másik környezetben ismét meg tudom csinálni” – tette hozzá.

  • Alonso: Ezt az eredményt nem fogjuk megismételni

    Alonso: Ezt az eredményt nem fogjuk megismételni

    Fernando Alonso szerint a szingapúri „varázslatos” hetedik hely anomália a McLaren teljesítményének láttán, és nem számít a közeljövőben hasonló eredményre.

    Alonso a stratégiailag kezdvező 11. helyről rajtolva ki is használta az előtte adódó lehetőségeket és a három nagycsapat mögött a hetedik helyen ért célba. Az áprilisi Azeri Nagydíj óta ez a McLaren legjobb eredménye, ám mivel a pályakarakterisztika jócskán hozzájárult a wokingi istálló szerepléséhez, a főnixszerű feltámadás valószínűleg még várat magára.

    „A pálya nagyon egyedi és bonyolult megtalálni a megfelelő beállításokat” – ismerte el Alonso. „Ma leköröztük Magnussent, míg a hosszú egyenesekkel tűzdelt Monzában és Spában lényegében ők köröztek le minket, szóval attól tartok, a pálya ilyen szempontból abnormális és a következő futamokon ismét nehézségekbe ütközünk majd.”

    Jól példázza a Marina Bayben elterülő pálya sajátos vonalvezetését (és a futamot alapjaiban meghatározó gumikezelés fontosságát), hogy a verseny utolsó köreiben Alonso nevéhez fűződött a leggyorsabb kör, amíg a friss abroncsokra váltó Magnussen el nem vette tőle.

    „Kihoztuk a maximumot a mai napból” – folytatta a spanyol. „Jó volt a rajt és a stratégia: a lilákon [ultrákon] kezdtünk, majd átváltottunk a sárgákra [lágyakra], és ha Magnussen nem váltott volna a végén a hiperlágyakra, mienk lett volna a versenyben futott leggyorsabb kör – varázslatos hétvége volt. Tudtuk, hogy Szingapúrban mindig megvan az esélyünk a jó eredményre, de ehhez az kell, hogy kihasználd a lehetőségeket és ne hibázz bele.”

  • A Honda nem fog motort adni Alonso alá az IndyCarban jövőre

    A Honda nem fog motort adni Alonso alá az IndyCarban jövőre

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2019-es esetleges IndyCaros szerepvállalása most nehézségbe ütközött. A Honda ugyanis nem kíván majd 2019-ben együtt dolgozni a McLarennel.

    Noha Alonso McLarenes visszatérése után nem igazán ápolt jó viszonyt a Hondával, mégsem ez az oka annak, hogy a japánok nem kívánják erőforrással ellátni azt a csapatot, ahol a spanyol fog versenyezni.

    Az Andretti Autosport – amelyik jelenleg Honda motorral versenyez – a nagy esélyes arra, hogy partnerségre lépjen a McLarennel, ha Alonsoval közösen egy teljesen IndyCar szezon mellett döntenek. A legutóbbi csapattal teljesített tesztjén semmilyen logó, így a motorpartner, a Honda emblémája sem került fel az autóra.

    Alonso WEC-es szereplése is további problémákat szül a Honda felé, ugyanis a spanyol a nagy rivális Toyota pilótája.

    A Honda F1-es projektjének vezetője Masashi Yamamoto elmondta, hogy az IndyCaros kérdésekben a cég amerikai kirendeltsége (HPD) fog dönteni, nem pedig a teljes vállalat.

    A HPD szóvívője – mint sok más kollégája is – kijelentette, hogy nincs problémájuk Alonsoval, és a tavalyi Indy500-as közös munkát is nagyon élvezték.

    A Honda és Alonso újbóli kapcsolatát az is megakadályozza, hogy 2019-re még több csapat érdeklődik a japánok erőforrása iránt, de már így is a maximális kapacitással üzemelnek, hogy az idei partnereiket kiszolgálják.

    A McLaren vezérigazgatója Zak Brown elmondta, hogy még nincs semmi fix dolog az IndyCarral kapcsolatban.

    „Nem könnyű döntést hozni abban a helyzetben, amikor hosszú távra tervezünk. Nagyon örömteli az a lelkesedés, ami kirobbant az IndyCarból és a rajongóiból, a McLaren és Fernando Alonso esetleges érkezése miatt. Jelenleg minden egyes apró részlet véglegesítésén dolgozunk, de ez nem olyan dolog, amiben érdemes sietni.”

    Ha a McLaren és az Andretti Autosport végül a közös IndyCar kaland mellett dönt, akkor a sorozatban jelenlévő másik motorgyártó, a Chevrolet szállíthatna nekik erőforrást. Ez azonban azért nehéz ügy, mert Andretti 2018 előtt hosszabb távra kötelezte el magát a japánokkal. Emiatt egy másik csapat, a Chevrolet-tel egyre szorosabb kapcsolatot ápoló Harding Racing lehet a megoldás.

    Ez esetben a McLaren a saját és az Andretti embereivel a Harding csapat bázisán dolgozhat, ám sokak szerint ebbe nem fognak belemenni.

    Felmerült még egy másik megoldási lehetőség, miszerint a 2019-es Indy 500-as versenyre a McLaren és az Ed Carpenter Racing működne együtt, majd a 2020-as szezonra – miután Alonso WEC-es és Toyotás kalandja befejeződik – már a Honda is a rendelkezésére állhat.

    Az sem elképzelhetetlen végsősorban, hogy az Andretti mégis Chevrolet motorra vált a közeljövőben, de legfőképp a 2021-es új motorszabályok előtt.

    Az Autosport megkereste ezügyben a Chevrolet motorsport igazgatóját Mark Kentet, az Alonso-McLaren-Andretti ügyben.

    „Egy Forma-1-es bajnok IndyCarba érkezése egy izgalmas lehetőség. Korábban már élveztük az Andretti Autosporttal való együttműködést, aminek az eredménye egy 2012-es bajnoki cím lett Ryan Hunter-Reay jóvoltából. Emiatt pedig ha lenne lehetőség, akkor nyitottak lennénk egy tárgyalásra velük.” – mondta.

  • Vandoorne el tudná magát képzelni az IndyCarban

    Vandoorne el tudná magát képzelni az IndyCarban

    Stoffel Vandoorne talán fontolóra veszi az IndyCart, de kevésbé tartja vonzónak a sorozatot Robert Wickens hatalmas balesete láttán.

    A McLaren pilótának nincs helye az F1-ben 2019-re, és ha nem sikerül valahol találnia, akkor más bajnokságok után néz.

    „Nyilván sok egyeztetés zajlik, és nem csak F1-es csapatokkal. Más szériák is szóba jöttek, amelyekről az elkövetkezendő pár hétben remélhetőleg több információt tudok meg. Amíg az F1 kapui nyitva állnak, semmiről sem döntök. Van pár érdekes dolog, amit csinálhatnék jövőre, de még semmi sem dőlt el, szabadon igazolható vagyok jelenleg.”

    Vandoorne is érdeklődik az Indy500 iránt, ő is szívesen kipróbálná, mint tavaly Fernando Alonso. Azonban azt is elismerte, hogy Robert Wickens balesete után kicsit átgondolta ezt az egészet. Wickensnek több csontja eltörött és mellkasi sérüléseket is szenvedett a Poconói IndyCar futamon, amikor is az autója a pályát övező kerítésnek ütközött.

    Vandoorne szerint az Indy500 egy „speciális esemény” de „nyilván a Roberttel történtek miatt máris nem lesz olyan vonzó”.

    „Kétség kívül az egyik legnagyobb versenyről beszélünk, és nagyon különleges lenne ezen a futamon részt venni és talán még a győzelemért is harcolni. Azonban nagy a kockázata is, de erre fel kell készülni.”

    Alonso valószínűleg az IndyCarban való teljes szezonost indulást fontolgatja potenciálisan a McLarennel. A belgát is megkérdezték, hogy indulna-e a sorozatban a csapat színeiben, ezt válaszolta: „Szerintem ez a McLaren tervein múlik. Még nem biztosak abban, miként fog ez alakulni, és hogy hogyan valósul meg ez az IndyCar program. Az egész bajnokságban képviseltetik magukat? Vagy csak egy verseny erejéig? Véleményem szerint, amíg a csapat nem dönt pontosan ezekről a dolgokról, kár döntést hozni és a lehetőségeket mérlegelni.”

    Múlt héten Zak Brown elmondta, hogy „nagyon valószínűtlennek” tartja, hogy mindkét jelenlegi F1-es pilótájuk az IndyCarban vezet jövőre. Vandoorne viszont inkább versenyezne más sorozatokban, mint hogy tartalékpilóta legyen az F1-ben.

    „Jó lenne, ha jövőre is tagja lehetnék egy Forma-1-es csapatnak. De a célom az, hogy versenyülést találjak. Akár az F1-ben, akár azon kívül, még nem tudom. Viszont azért jó lenne valahogyan kapcsolatban maradni egy F1-es istállóval, ha rendes versenyülést nem is sikerül találni.”