Címke: McLaren

  • Alonso utolsó F1-es hétvégéi egyre érzelmesebbek

    Alonso utolsó F1-es hétvégéi egyre érzelmesebbek

    Fernando Alonso elismerte, hogy a közelgő év végi visszavonulása miatt egyre érzelmesebb hétvégéi lesznek.

    A kétszeres világbajnok elmúlt 4 éve iszonyatos volt, miután a McLaren képtelen volt jó teljesítményt nyújtani vagy valamennyit fejlődni. Alonso harci kedve úgy sem kopott, hogy évek óta az F1-es mezőny hátsó részében kell küzdenie. A spanyol tehát továbbáll, és új vizekre evez. Már csak 4 versenye maradt, de ez a 4 hétvége viszont biztosan érzelmes lesz számára.

    „Azt vettem észre, hogy mostanában elkezdtem videózni a versenyzői parádénkon” – mondta a CNN-nek. „Sosem csináltam ilyet, de most meg szinte mindent rögzítenék. Minden egyes emléket megőriznék az utolsó versenyeimről. Augusztus óta, mióta bejelentettem a visszavonulásomat, minden verseny kicsit különlegesebb. Minden versenyzői parádé, minden autogramosztás… ez kicsit más, és nehéz.”

    Alonso még nem döntött a jövőjéről, azonban az IndyCar tűnik a legvalószínűbb opciójának. Eltekintve attól, hogy mit hoz a jövő, sok kihívás áll előtte.

    „Sokkal többet értem el annál, mint amiről kezdéskor álmodtam. Ez volt a helyes időzítés, más lehetőségek is várnak, melyek most vonzóbbak. Az elképzelésem, hogy minden ikonikus autóversenyt megnyerjek.”

  • Itt születik a 2019-es McLaren

    Itt születik a 2019-es McLaren

    Úgy fest, a McLaren nekikezdett a 2019-es autójuk, az MCL34 építésének. Legalábbis erre utal Lando Norris Instagram posztja, melyhez csak annyit írt: „Elkezdődött #MCL43”

    Vajon ütőképesebb lesz az autó, mint elődjei?

    https://www.instagram.com/p/BozANREBTpY/

     

  • Hivatalos: George Russell a Williams pilótája lesz 2019-ben!

    Hivatalos: George Russell a Williams pilótája lesz 2019-ben!

    Három brit versenyző lesz 2019-ben a Forma-1 rajtrácsán: A Williams versenyzőjeként érkezik George Russell. Rajta kívül Lewis Hamilton a Mercedesnél és Lando Norris a McLaren színeiben képviseli majd Nagy Britanniát a királykategóriában.

    A Williams Racing több évre köti magához a Mercedes junior George Russell-t. A 20 éves brit versenyző az 2019-es Ausztrál Nagydíjon mutatkozik majd be a királykategóriában.

    Miután sikeres volt a gokart világában, George 2014-ben kezdte meg a formaautós pályafutását. Újoncként megnyerte a BRDC Formula 4 bajnokságot, és emiatt a McLaren Autosport BRDC díját is elnyerte. Ezt követően két évet töltött az európai Formula 3 sorozatban, majd 2017-ben megnyerte a GP3-at újoncként, pedig még akkor két verseny hátra volt az évből. Idén már a FIA Formula 2-ben jeleskedik, vezeti a bajnokságot, miközben már hivatalosan is a Mercedes-AMG Petronas Motorsport teszt- és tartalékpilótája.

    A bejelentése kapcsán George Russell ennyit mondott:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy a Forma-1 történelmi és nagy presztízsű csapatához, a Williamshez csatlakozhatok, mert mindig is ez volt az álmom. Amikor gyerekként néztem a versenyeket, ahhoz képest igazán szürreális élmény az, hogy most csatlakozhatom a mezőnyhöz, olyan versenyzők mellé, akiket évek óta nagyra tartok. Köszönöm Clairenek és mindenkinek a Williamsnél, hogy bíztak ezen döntésükben, és Totónak és csapatának is a Mercedesnél, amiért fantasztikus támogatást adtak nekem a GP3-ban és a Formula 2-ben. Nagyon várom már azt, hogy elkezdhessem a munkát Groveban és megtehessem Forma-1-es versenyzőként is az első lépéseimet. Nagyon várom már Melbourne-t, hogy ott legyek egy Williamsben a rajtnál, és megkezdődjön egy új izgalmas kalandom.”

    Claire Williams, csapatfőnök-helyettes hozzátette:

    „Örülök, hogy bejelenthetem George Russell-t a Williamshez 2019-től kezdődően. Mindig is próbáltunk fiatal pilótákat felépíteni a Williamsnél, és George tökéletesen illeszkedik ezen törekvésünkbe. Már most nagyra tartják a paddockban, ő egy olyan versenyző akinek a karrierét már jó ideje magunk is figyeltük. Azon idő alatt amit eddig közösen töltöttünk, hiszünk abban, hogy remekül illeszkedik majd a csapatunkhoz, az elhivatottsága, szenvedélye és odaadása pont az, ami kell ahhoz, hogy pozitív dolgokat építsünk fel Groveban, és koncentrálhassunk a jövőnkre. Nagyon izgatottak vagyunk, és üdvözöljük George-ot, akivel várjuk már az együttműködést.”

  • Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Lando Norris még nem beszélt Lewis Hamiltonnal, mióta a McLaren bejelentette őt a versenycsapatába. A fiatal brit pilóta a következő hónapban lesz 19 éves, és Anglia valaha volt legfiatalabb pilótájaként lesz ott a rajtrácson jövőre Melbourneben, Ausztráliában. A tinédzser hasonló utat járt be mint Hamilton, megnyerte a presztízs értékkel bíró Formula 3 bajnokságot, miközben már a McLaren szolgálatába állt.

    Ő lesz az első brit újonc Wokingban Hamilton óta, ahol ő is kezdett több mint 10 évvel ezelőtt. Így nyilatkozott a kapcsolatukról Norris:

    „Nincs meg Lewis száma. Nem is emlékszem, hogy valaha is beszéltem volna vele, talán ha egyszer. Jó lenne beszélni vele, remek fickó.”

    Hamilton épp azon van, hogy megszerezze az ötödik világbajnoki címét, miután 67 ponttal megy Sebastian Vettel előtt, és már csak 100 pont érhető el a hátralévő versenyeken. Ez azt is jelenti, hogy egy hét múlva, akár már Amerikában bajnok lehet vasárnap. Norris pedig 2019-ben második britként csatlakozhatna a mezőnyhöz, 2019-re.

    Érkezhet azonban a Mercedes juniorja, a 20 éves George Russell is, aki épp nyerésre áll a Formula 2 bajnokságában, és reménykedik abban, hogy harmadik britként csatlakozhat hozzájuk, a Williams színeiben. Norrist már az Olasz Nagydíj előtt bejelentették, csapattársa Carlos Sainz lesz, aki a Renaulttól igazol a szebb napokat is látott McLarenhez.

    Norris végül így zárta a gondolatait:

    „Nem sokat változott az életem. Mindent figyelembe véve, ugyanúgy dolgozom a pályán és a McLaren gyárában is, ahogy eddig. Ami változott, hogy többen kérnek közös képet meg autogramot. Sokkal nyugodtabb vagyok, és ez is egy nagy dolog. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy például Japánban jó volt már úgy mennem az edzésre, hogy nem mondták azt, hogy figyeljek erre, vagy arra, és próbálj meg olyan jó kört összerakni, mint Stoffel vagy Fernando. Inkább csak annyi volt, hogy menj ki, és csinálj amit akarsz, csak természetesen.”

  • Alonso: Nem érdekel, hogy hol végzek a bajnokságban

    Alonso: Nem érdekel, hogy hol végzek a bajnokságban

    Fernando Alonsónak teljesen mindegy, hogy egy világbajnoki 7. hellyel, a középmezőny legjobbjaként zárja-e le a Forma-1-es pályafutását.

    A kétszeres világbajnok évek óta nem kapott versenyképes autót, utoljára 2012-ben harcolt a világbajnoki címért. Ebben az évben sem reménykedhet túl sokban, mindössze annyiban, hogy ő nyeri a középcsapatok pilótáinak minibajnokságát, azaz megszerzi a 3 élcsapat mögötti összetettbeli 7. helyet. Azonban elmondása szerint ez egyáltalán nem érdekli.

    „Semmit nem jelentene számomra a 7. hely” – mondta a spanyol. „Az egyéni mindegy, a lényeg, hogy a csapattal minél jobb helyen zárjunk a konstruktőri bajnokságban. Jó pozícióban vagyunk most. Valószínűleg nincs esélyünk elkapni a Haast vagy a Renault-ot, sőt még a Force India és a Sauber is közeledik. A cél, hogy a szezon végéig magunk mögött tartsuk őket, a pilóták világbajnoksága egyáltalán nem izgat.”

    A McLaren tempója fokozatosan esett vissza 2018-ban. Még az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon Alonso az 5. helyen ért be. Most pedig már ritka, ha pontszerzők, szinte sereghajtókká váltak. Alonso szerint ennek az az oka, hogy a McLaren már átállt 2019-re: „Az autó érzésre a tavalyi. Valószínűleg ez a probléma.”

  • Alonso már a futam közben is mérgelődött: Szégyellje magát a Forma-1

    Alonso már a futam közben is mérgelődött: Szégyellje magát a Forma-1

    Fernando Alonso nem rejtette véka alá véleményét a Japán Nagydíjat követően, a kétszeres spanyol világbajnok szerint vasárnap kapott öt másodperces büntetése is mutatja, hogy mennyire rossz jelenleg a Forma-1.

    Alonso Lance Stroll Williamse ellen vívott a suzukai futam első körének utolsó kanyarjában. Alonso és Stroll autója összeért, melynek következményeképp Alonso levágta a sikánt. A versenybírák mindkettejüket szankcionálták, a McLaren és a Williams versenyzője is 5 másodperces büntetést kapott.

    Alonso már a futam közben is elégedetlen volt Charlie Whitingék döntésével, ám rádióforgalmazása ezúttal nem került be az élő közvetítésbe.

    Alonso: „A Williams kiterelt a kavigyágyba az utolsó kanyarban. Levágtam a sikánt, de nem nyertem vele pozíciót. Kilökött a fűre.”

    Will Joseph (Alonso versenymérnöke): „Ok Fernando, kérlek erősítsd meg, hogy ki lökött ki a pályáról.”

    Alonso: „A Williams, az utolsó kanyar féktávjánál. Le kellett mennem a kavicságyba. Nagyon sportszerűtlen volt.”

    Alonso: „Ugyanez, most Gaslyval. Kilökött az utolsó kanyarban. Mond meg, hogy mi legyen a pozícióval, de mit tudok csinálni, ha kilöknek a kavicságyba?”

    Will Joseph: „Ok Fernando, tartsd meg az előző pozíciód, tartsd meg az előző pozíciód.”

    Alonso: „Oké, kész.”

    Alonso: „Ez így nem megy. Megbeszéltük a briefingen, hogy nem lehet másokat kilökni a pályáról, különösképpen a féktávoknál.”

    Will Joseph: „Ok Fernando, egyetértünk, jelentjük a versenybíráknak.”

    Will Joseph: „Fernando, öt másodperces büntetést kaptunk a Stroll incidensért. Kiállunk ebben a körben, box, erősítsd meg.”

    Alonso: „Oké, box.”

    Will Joseph: „Box most, figyelj a bójára. Öt másodperces büntetés.”

    Alonso: „Szégyellje magát a Forma-1. Szégyellje magát. Gratulálok.”

    Will Joseph: „Figyelj, Stoffel melletted lesz.”

    Alonso: „Gratulálok. Kilökhetjük a másikat… Gratulálok. Szégyellje magát a Forma-1.”

  • Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Fernando Alonso nem az a fajta versenyző, aki halmozza a büntetéseket, ám a Japán Nagydíjon begyűjtött egy öt másodperces időbüntetést.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző Lance Strollal került szoros versenyhelyzetbe a suzukai futam első körének utolsó kanyarjában – az eset furcsasága, hogy kettejük találkozásáért Alonso és Stroll is öt másodperces büntetésben részesült.

    „Ez is mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1. Az utolsó kanyar külső ívén fékezel, miközben a másik srác nem lát téged, és ki kell menned a kavicságyba. Később elnézést kért tőlem, mégis megbüntetnek” – mondta Alonso.

    „Nem látott engem. Eltérő lenne a történet, ha az állna fenn, hogy lát és szándékosan kiterel a kavicságyba. Ez ismét más helyzetet teremt a versenybírák számára.”

    „Sokat azonban nem változtatott a helyzetünkön, hiszen tizennegyedik helyett talán tizenkettedikként értem volna célba” – tette hozzá.

    Lance Stroll, a fiatal kanadai szerint egyszerű versenybaleset volt kettejük találkozása.

    „Csupán versenyzés. A 130R után, az első körben egy kis kontakt – ennyi volt az egész. Fernado egyenesen ment tovább, én védtem a pozícióm, tipikus első körös dolgok” – mondta Stroll.

  • Alaposan benézte keverékkiosztását a McLaren

    Alaposan benézte keverékkiosztását a McLaren

    A McLaren ultrakonzervatív keverékkiosztása Szuzukára utólag nézve nagy hiba volt, ismerte el Gil de Ferran.

    A csapatok minden hétvégére 13 szett gumit választhatnak és minimális megkötésektől eltekintve szabadon variálhatják az egyes keverékszettek számát. A lágyak mellett Japánba a McLaren négy közepessel és négy szuperlággyal érkezett, míg a mezőny többi tagja átlagosan feleannyi közepest és kétszer annyi szuperlágyat választott.

    „Az eddigiek alapján úgy festett, az autónk sokkal jobban működik a keményebb keverékeken” – magyarázta a furcsa döntés okát de Ferran. „Különösen ezen a nagy erőhatásokat kifejtő és egymásba torkolló kanyarokkal tűzdelt pályán hittük azt, hogy megfelelő döntés lehet a konzervatívabb kiosztás. Ám nagyon úgy tűnik, hogy rosszul hittük; egész hétvégén egy korántsem optimális választás következményeivel kellett együttélnünk.”

    A hétvége felvezetésében olyan híreket is lehetett olvasni, hogy a McLaren egyszerűen elfelejtette időben leadni ’rendelését’ a Pirellinek, akik így az alapértelmezett négy-öt-négy felosztásban szállították le a McLaren abroncsait.

    „Szándékosan döntöttünk így” – cáfolta meg a híreket de Ferran. „Olvastam, hogy elfelejtettünk választani és a Pirelli döntött ez a kiosztás mellett, de ez nem igaz.”

    A két McLaren a 18. és 19. helyekre kvalifikált Szuzukában: csak azt a Marcus Ericssont tudták megelőzni, aki összetörte Sauberét, ezt a teljesítményt pedig nem lehet csak a gumibakira fogni.

  • Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Fernando Alonso elmondta, „egy milliméternyit” sem hagyott benne „élete egyik legjobb körében”, amivel végül a 18. helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén.

    A McLaren szenvedése folytatódott, csak az időmérő elején falnak ütköző Marcus Ericssont tudta megverni Alonso és Vandoorne. Bár a spanyol szerint az autó jól kezelhető, mégis nagyon lassú, hiszen a Q1-ben 1,8 másodpercre volt a legjobb időtől, csapattársánál pedig 5 tizeddel futott gyorsabb kört.

    „Jó volt az egyensúly és a köröm is” – mondta Alonso. „Amikor átszeltem a célvonalat, meg voltam győződve arról, hogy simán bejutottunk a Q2-be. Valószínűleg életem egyik legjobb suzukai körét futottam. Láttam a belsőkamerás felvételt a mérnöki szobában. Ha van lehetőséged, nézd meg. Azért, mert egy milliméternyit sem vétettem a kanyarokban, se kijáraton, se bejáraton, se rázókövön. Maximum kockázat volt.”

    Igaz, szenvedett a McLaren a szezon nagy részében, mégsem voltak utolsók, hiszen a Williams mindig ott volt mögöttük, ám most még a groveiak is megelőzték őket, így a McLaren a leglassabb autó Japánban.

    „Oroszországban is gyengélkedtünk, de egy jobb stratégiával sikerült a Williams előtt végezni. Most még a tempót sem bírtuk velük tartani. Ez nem meglepő, hiszen ugyanazzal az autóval megyünk, mint Szocsiban. Tisztában voltunk vele, hogy ez fájdalmas hétvége lehet.”

    Alonso véleménye szerint a McLaren keveset fejlesztett, emiatt maradt le ennyire.

    „A többi középcsapat folyamatosan fejleszt, ezt láthatjuk minden hétvégén. Viszont, nekünk a Spanyol Nagydíj óta nem volt komolyabb frissítésünk, emiatt vagyunk ilyen gyengék. Mondjuk talán a pálya karakterisztikája is benne van, nem fekszik nekünk túlságosan.”

  • Mika Häkkinen újra vezethette az 1998-as bajnoki gépét Szuzukában

    Mika Häkkinen újra vezethette az 1998-as bajnoki gépét Szuzukában

    A finnek kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen újra Forma-1-es autót vezethetett a Japán Nagydíj helyszínén, Szuzukában.

    A Repülő finn a pénteki napon vezethette a McLaren MP4-13-ast, amivel az első világbajnoki címét szerezte meg. Rajta kívül még rengeteg régi F1-es autó gurult a pályára, ugyanis ezzel ünnepelték meg azt, hogy az idei lesz a harmincadik alkalom, amikor Szuzuka ad otthont a Forma-1-es Japán Nagydíjnak.

    Az 50 éves finn világbajnok ráadásul ezen a pályán szerezte meg mindkét bajnoki címét 1998-ban és 1999-ben. Häkkinen elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy Forma-1-es autót fog vezetni 50 éves korában.

    „Nagyon élveztem az egészet. Soha nem tudtam elképzelni ezt a szituációt, azonban nagyon örülök annak, hogy itt lehetek,” – nyilatkozta Häkkinen a motorsport.com-nak. „Elképzelhetitek, hogy milyen érzés volt vezetnem ezen a pályán. Hihetetlen élményeim vannak innen Szuzukából, ugyanis itt szereztem meg az első világbajnoki címemet Michael Schumacherrel szemben.

    „Olyan érzés, mintha csak tegnap lett volna,” – mondta mosolyogva a kétszeres világbajnok.

    Häkkinen már számos alkalommal vezethette az MP4-13-ast különböző rendezvényeken és utcai fesztiválokon. A finn, aki 2001-ben vonult vissza a száguldó cirkuszból, elmondta,0 hogy meg volt lepve a rá ható G hatások miatt.

    „Hatalmas erők hatnak ránk versenyzőkre, miközben száguldunk a pályán,” – folytatta Häkkinen. „Hihetetlen, hogy ezek az autók még mindig nagyon gyorsak annak ellenére, hogy azóta eltelt 20 év.

    „Köszönetet szeretnék mondani a McLaren mérnökeinek, ugyanis ők építették ezt az autót a számomra. Fantasztikus munkát végeztek.”

    https://www.instagram.com/p/BoivhTThRFP/