Címke: McLaren

  • Vandoorne-nak a belső politika miatt kellett távoznia

    Vandoorne-nak a belső politika miatt kellett távoznia

    Stoffel Vandoorne úgy véli, a csapatpolitika és a McLaren támogatásának hiánya jelentősen hozzájárult idei gyenge teljesítményéhez és az ezt követő F1-es búcsúhoz.

    Az egyik legnagyobb tehetségnek kikiáltott Vandoorne nagy reményekkel érkezett az F1-be 2017-ben, ám két meglehetősen csalódást keltő szezon után távoznia kellett az FE-be. Teljesítményének és önbizalmának nem segített, hogy a McLaren történetének legrosszabb szezonjain van túl, csapattársa pedig a kíméletlen Fernando Alonso volt, ám még így is meglepetés volt a belga versenyző leszereplése. Amíg még benne volt a buliban, természetesen nem beszélhetett erről, de Vandoorne most megszellőztette, hogy nem feltétlen az ő sara minden.

    „Nem láttatok mindent, ami a falak mögött zajlott, a sok politikát” – mondta Vandoorne a belga La Dernière Heure napilapnak. „Nem árulhatok el mindent, de el tudjátok képzelni. Személy szerint én nem bántam meg semmit, mindig a lehető legtöbbet hoztam ki magamból.”

    A belső csatározásokból fakadó instabilitás mellett a McLaren egyénileg sem sok támogatást nyújtott a belgának.

    „Amire a leginkább hiányzott néhányszor, az a csapat bizalma volt” – folytatta. „Nem mindig egyszerű úgy teljesítened és a legtöbbet nyújtanod, hogy tudod, a csapat más versenyzőkkel is tárgyal már. De nem adtam fel és néhány jó futammal zártam az évet.”

  • Briatore: Alonso idén bajnok lett volna a Ferrarival és 2019 csak pihenőév lesz neki

    Briatore: Alonso idén bajnok lett volna a Ferrarival és 2019 csak pihenőév lesz neki

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso 2019-es éve csak szabadság lesz.

    A spanyol immár túl van (jelen állás szerint) utolsó F1-es versenyén, ahol végül a 11. helyen ért célba.

    „A Ferrari idén bajnok lett volna Fernandóval, ez egyértelmű” – mondta az olasz Abu Dhabiban. Itt a pilóták jelentették a különbséget. Fernando a harmadik legjobb autóval harmadik lesz, ha győzelemre is képes a gép, akkor nyer vele. Sok esetben, még annál is többet hoz ki az autóból, mint amennyi benne van. Szerintem most szünetet fog tartani, meglátjuk, mi lesz. Négy igazán frusztráló éven van túl, a McLaren nevetséges teljesítménye miatt.”

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone hasonló véleményen van, mint Briatore. Szerinte ez a nagydíj nem biztos, hogy az utolsó volt Alonso számára.

    „Van egy érzésem, hogy visszajön, mert az F1-nek szüksége van rá” – mondta a 88 éves üzletember. „Nem érdekel milyen csapattal, de nem hiszem, hogy a Ferrarival, vagy a McLarennel tér vissza. Tudom, hogyha győztes autója lenne, sosem lépne le. Talán rossz döntéseket hozott, amikor csapatot választott, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt szomorú nézni a szenvedését.”

    Azonban Alonso nem egyszer elmondta már, hogy nem a rossz döntések vetettek véget a karrierjének. Ezt most is hangsúlyozta az RTBF hasábjain: „Max Verstappen hatalmas tehetség, de nem jött neki össze vb-cím. Daniel Ricciardo is hasonló cipőben jár, sőt Vettel is, mióta a Ferrarihoz ment. Nico Hülkenbergnek még a dobogó sem jött össze. Viszont senki sem mondja róluk, hogy rossz döntéseket hoztak.”

  • Bottas: Alonso imádja a versenyzést, nem fogja abbahagyni

    Bottas: Alonso imádja a versenyzést, nem fogja abbahagyni

    Valtteri Bottas, a Mercedes finnje emlékszik még, amikor gyermekként a televízióban követte Fernando Alonso pályafutását. Néhány éve már egy mezőnyben szerepelnek a száguldó cirkuszban, ám egészen közeli versenyhelyzetbe ritkán kerültek egymással.

    „Emlékszem, hogy még gyermekként követtem őt, amikor a bajnoki címeit nyerte. Már akkor is legendaként néztem rá” – mondta Bottas a RaceFans.net-nek.

    „Egy ideje már egy mezőnyben szerepelünk. Alonso egy kemény versenyző, azonban az utóbbi években nem versenyeztem ellene túl sokat az autóink teljesítménye miatt fellépő különbség miatt.”

    „Ő egy igazi versenyző, imádja ezt csinálni. Biztos vagyok benne, hogy nem áll le a versenyzéssel. Hosszú karrier van mögötte az F1-ben, tisztelem a képességeit” – tette hozzá a Mercedes finn versenyzője.

  • Verstappen: Sajnálom, hogy nem versenyezhettem Alonso ellen

    Verstappen: Sajnálom, hogy nem versenyezhettem Alonso ellen

    Fernando Alonso még augusztus közepén jelentette be, hogy 2019-ben biztosan nem indul a Forma-1-ben. A kétszeres spanyol világbajnok versenyző ugyan nem zárja ki az esetleges visszatérés lehetőségét, nagy valószínűséggel utolsó F1-es versenyére készül Abu Dhabiban.

    Max Verstappen 2015-ben érkezett meg a Forma-1-be, amikor Alonso a McLarenhez igazolt, és a wokingiakat ekkor már komoly problémák hátráltatták.

    „Sajnálatos, hogy igazán soha nem versenyezhettem ellene. Természetesen itt volt a Forma-1-ben, de igazán soha nem vívtam ellene, mert mindig a mezőny hátsó részében volt a problémáik miatt” – mondta Verstappen.

    „Ezt az egyet bánom. Versenyeztem Vettel és Hamilton ellen, de Alonsóval soha. Amikor még TV-ből követtem az eseményeket, Alonso volt az, aki versenyzett az említett kettő ellen.”

    „Természetesen jó dolog, hogy egy mezőnyben szerepeltem vele, de soha nem harcoltam ellene” – tette hozzá a holland.

  • Videóval búcsúzik a McLaren Alonsótól

    Videóval búcsúzik a McLaren Alonsótól

    Fernando Alonso ma fogja teljesíteni utolsó Forma-1-es versenyét visszavonulása előtt. Ez alkalomból csapata, a McLaren egy videót tettközzé a spanyol versenyzőről, így mondanak neki köszönetet.

    „Versenyző vagyok.” – kezdi Alonso a videóban, majd folytatja gondolatait. „Az élet nem mindig arról szól, hogy a leggyorsabb legyél, vagy a legjobb. Mikor gyerek voltam, mindig próbáltam jobb lenni… Mivel egy versenyző nem csak a leggyorsabb utat keresi, hanem a legjobbat is. Az egyetlen mód arra, hogy jobb legyél, az, ha dolgozol rajta: tanulsz a hibáidból, finomítod a technikádat, és minden egyes nap jobban csinálod. Emlékezz rá: nincs szabadnap. Minden este azt jelenti, hogy egy nappal közelebb vagy hozzá, hogy autóba ülj, egy nappal közelebb vagy a versenyhez. De ugyanakkor, ez sosem áll meg. A verseny, az autó. Ezek mindig ott vannak a fejemben. Minden. Egyes. Nap. Ez egy kihívás. De soem (lesz) könnyebb. Egyszerűen csak gyorsabban mész. Most au utolsó Nagydíjam előtt állok. Több, mint 300 F1-es verseny, ezer lóerővel magam mgött, és ezer emberre magam mellett. A csapatom, az otthonom, a családom. Azért versenyzünk, mert minden lehet gyorsabb. Tudok jobb lenni. Versenyző vagyok.”

  • Alonsót kényelmetlenül érinti a rengeteg tiszteletadás

    Alonsót kényelmetlenül érinti a rengeteg tiszteletadás

    Ha tehetné, Fernando Alonso láthatatlanul teljesítené utolsó F1-es futamát Abu Dhabiban, mert kényelmetlenül érzi magát a sok tiszteletadás és gratuláció láttán.

    Elméletileg még nem, de gyakorlatilag az utolsó F1-es versenyére készül Alonso, nem meglepő tehát, hogy a hétvége során a teljes F1-es paddock háborús hősöket is megillető tisztelettel és elismeréssel övezi a spanyolok kétszeres világbajnokát. Csak hogy néhányat említsünk: Alonso különleges sisakfestéssel versenyzik, a McLaren egyedi festéssel dobta fel az MCL33-at és a spanyol versenyoverállját, a futam előtt nem sokkal a McLaren előkap néhány alkalomhoz illő pólót egy utolsó búcsúfotó erejéig és sorfallal várja majd Alonsót, míg az F1 szombat estére búcsúpartit szervezett a paddockba. Emellett I. János Károly, Spanyolország volt királya is kilátogatott Abu Dhabiba és személyesen kívánt sok szerencsét honfitársának a Q1 előtt.

    „Ezek a gesztusok kissé kényelmetlenek számomra” – vallotta be Alonso. „Szégyenlősebb vagyok annál, mint aminek hisznek, és szeretném, ha minél gyorsabban túlesnénk rajtuk. Hétfőig láthatatlan szeretnék lenni, de itt kell lennem és beszélnem kell róla.”

    Kissé hétköznapibb vizekre evezve: a spanyol pilóta a 15. helyre kvalifikált az Abu Dhabi Nagydíjon, és mivel ismét legyőzte csapattársát, Stoffel Vandoorne-t, utolsó szezonját egy tiszteletet parancsoló 21-0 időmérős mérleggel fejezi be. A McLaren utóbbi futamokon mutatott tempójából kiindulva azonban nem lesz egyszerű a pontszerzés.

    „Tudtuk, hogy nehéz lesz a Q1, így a próba kedvéért három szett gumit is elhasználtunk, ami végül bejött” – magyarázta Alonso. „Bejutottunk a Q2-be, ami meglepetésként ért minket, mert nem erre számítottunk. Jó volt a köröm, elégedett vagyok a határon való autózásommal, és tökéletes évet zártam az időmérők szempontjából – 21-0 ugyanolyan autóban, szerintem erre még senki más nem volt képes, legalább ennyim van. A pontszerzéshez azonban szükségünk lesz egy kis segítségre az előttünk lévők részéről is. Teljesítmény terén nem vagyunk a legjobbak, de itt bármi megtörténhet, így igyekszünk majd kimaradni az incidensekből és kihasználni őket.”

  • Stella: Alonso sokkal jobb versenyzőként távozik, mint amilyen volt a Ferraris korszakában

    Stella: Alonso sokkal jobb versenyzőként távozik, mint amilyen volt a Ferraris korszakában

    A BBC nemrég tett közzé egy interjút Andrea Stellával, melyben az olasz szakember többek között azt bizonygatta, hogy Alonso sokat fejlődött az évek során.

    A korábban Schumacherrel is együtt dolgozó Stella 2010-2014-ig Alonso versenymérnöke volt a Ferrarinál. 2015-ben a McLarenhez is követte a spanyolt, ahol igaz nem a versenymérnöke, hanem a teljesítményért felelős igazgató, de így is kijelenthető, hogy szinte ő ismeri Alonsót a legjobban.

    „Fernando az egyik olyan pilóta, akit nem a megnyert trófeái alapján kell elhelyezni az F1 nagyjai között” – mondta Stella. A 47 éves szakember szerint Alonso „sokkal jobb” pilótaként hagyja ott az F1-et, mint amilyen volt bajnoki győzelmei idején, vagy amikor rendkívül közel került a bajnoki címhez a Ferrarival 2010-ben és ’12-ben: „Sajnos ezt nem igazán tudja megmutatni, de számomra elég, ha látom, hogy hol áll a McLaren a konstruktőri világbajnokságban.”

    Stella ezt úgy értette, hogy a McLaren a 6. helyen áll összetettben az átlagosan második leglassabb kocsival a mezőnyben. A csapat 62 pontjából 50-et Alonso gyűjtött. Neki köszönhetően a McLaren 3 hellyel előrébb jár, mint amit megérdemel. Igaz, a Force Indiát a nyári szünet után kizárták, így a rózsaszínek ezért kerültek mögéjük, e nélkül bőven előttük lennének.

    Alonso Stella állítása szerint teljesen más ember a kulisszák mögött, mint amilyen könyörtelennek és konoknak tűnik kívülről. Alázatos és folyamatosan fejlődni akar.

    „Fernando elég nehéz esetnek tűnik kívülről, de ez inkább csak látszat, ezt hozza ki belőle a versenyhelyzet. Amikor néhány mérnök társaságában van, nagyon kényelmessé válik. Ő az első, aki azt kérdezi, hogyan fejlődhetne.”

    „Amikor megérkezett a Ferrarihoz, olyan dolgokat mondott, amiket nem is értettem. Például, hogy „nem vagyok jó az esőben”, vagy hogy „nem vagyok jó Hockenheimben”. Én meg csak néztem, hogy ‘mi?’ Nagyon nyitott volt. Az alázat és a tökéletességre való törekvés mindig nagyon jellemezte őt, bár megértem, hogy ez kívülről nem látszik” – zárta gondolatait Stella.

  • Alonso akár szabadedzéseken is beülhet a McLarenbe 2019-ben

    Alonso akár szabadedzéseken is beülhet a McLarenbe 2019-ben

    Fernando Alonso továbbra is szoros kapcsolatban marad a McLarennel, hiába nem versenyez már velük az F1-ben.

    A RaceFans értesülései szerint Alonsónak még a csapat pitwall-ján is juthat szerep, valamint segíthet a csapat két pilótájának, Lando Norrisnak és Carlos Sainznak.

    Alonso eddig bejelentett jövőre egy Indy500-at és a WEC 2018/2019-es szezonjának maradék futamain is rajthoz áll a Toyotával. Más versenyeken is részt szeretne még venni. Azonban Alonso most azt mondta pénteken, hogy akár versenyhétvégén is vezetheti a McLarent: „Talán beugorhatok pár első szabadedzésre, mint a kezdők.”

    A spanyol ugye nem zárja ki, hogy visszatér az F1-be, sőt Zak Brown is szeretné az F1-es csapat közelében tartani.

    „Egyeztetünk” – mondta Alonso. „Tudom, hogy Zak szeretné, ha közel maradnék a csapathoz. A McLarennel csinálom jövőre az Indy500-at. Ha bárhogy segíthetek nekik, több mint boldog leszek.”

    Alonso elgondolkozna egy visszatérésen 2019 után: „Nem tudom, mit hoz a jövő. Most egyértelműen a személyes kihívásaimra koncentrálok, a tripla koronára és néhány másik versenyre, melyen még kipróbálnám magam. Még pontosan nem tudom, mit csinálok 2020-ban, mi lesz a terv. Nehéz későbbre gondolni, de hát ki tudja? Az élet hosszú és gyönyörű. Szeretem a Forma-1-et, mindig szeretni is fogom.”

  • Alonso tesztelheti a 2019-es McLarent

    Alonso tesztelheti a 2019-es McLarent

    Fernando Alonso hiába nem lesz már F1-es pilóta jövőre, attól még tesztelheti csapata jövő évi F1-es autóját. A McLaren pedig reméli, hogy továbbra is szoros kapcsolatban lesznek a spanyollal.

    A kétszeres világbajnoknak már csak egy futama van az F1-ben, méghozzá a hétvégi Abu Dhabi Nagydíj. 2019-ben is tervez pár dolgot: az Indy500 mellett még a WEC 2018/2019-es szezonjának maradék versenyein lesz ott.

    Azonban a McLaren vezetője, Zak Brown biztos abban, nehéz dolguk lesz Alonso nélkül. Sőt, még abba is belemenne, hogy a spanyol vezesse a csapat 2019-es autóját.

    „Fernando rendkívül intelligens és tapasztalt, imádja a Forma-1-et, a versenypályákat. Ha épp nem a WEC-ben vagy az F1-ben versenyez, akkor egy IndyCar versenyen van, vagy a saját gokartpályáján” – mondta Brown pénteken, Abu Dhabiban. „Szóval szerintem látjuk őt még a McLaren körül, családtag marad. Sokat segíthet a két pilótánknak is, nagyon jól ismeri Carlos Sainz-ot, eléggé megismerte Lando Norrist is, egyértelműen nagy hasznunkra lesz. A mérnököknek is tud majd segíteni, vele jobban megérthetjük majd az autót, meg a pilóták visszajelzéseit. Elmondaná, mit tenne egy adott szituációban, tehát ez a tapasztalat biztosan értékes lesz számunkra.”

    Brownt megkérdezték, tesztelhet-e majd Alonso: „Igen, nem zárnám ki. Mi nyitottak vagyunk, ha tesztelne, megoszthatná velünk a tapasztalatait. Ez egy lehetőség lehet.”

    Az amerikai üzletember azt hangsúlyozta, hogy ha Alonso vissza is térne az F1-be, nincs garantált helye 2020-ra. Elmondása szerint jelenleg Alonso és a csapat kapcsolatának részletein dolgoznak.

    „Közösen csináljuk majd az Indy500-at, szeretnénk viszont további együttműködéseket vele olyan magasan jegyzett autósport eseményeken, melyeken szeretnénk majd képviseltetni magunkat (WEC, IndyCar). Természetesen még nem végzett a versenyzéssel. Szóval igen, egy hosszabb távú együttműködésen dolgozunk.”

  • Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Lewis Hamilton nagyon is örül annak, hogy jövőre visszatér Robert Kubica a Forma-1-be, de nem csak azért mert így kicsit fiatalabbnak érzi magát majd az ötszörös világbajnok. A lengyel 34 éves lesz a következő hónapban, és Abu Dhabiban bejelentették, hogy 2019-ben a Williams versenyzője lesz. Utoljára F1-es versenyt 2010-ben teljesített, utána történt a majdnem halálos rali balesete Olaszországban.

    A 33 éves Hamilton első reakciója ez volt, amikor megtudta a hírt:

    „Robert idősebb mint én? Ohh, remek. Örülök, hogy visszatér. Fernando lelép, és én lennék a második legöregebb versenyző a mezőnyben, de így csak a harmadik leszek. Nem is tudjátok, hogy mennyire örülök én ennek!”

    A 37 éves Alonsonak vasárnap lesz az utolsó versenye, de a legöregebb a mezőnyben jelenleg Kimi Räikkönen, a maga 39 évével. Komolyabban véve a kérdést, Hamilton és Alonso is örömét fejezte ki Kubica miatt, mert nagyszerű hír ez a sportágnak, és mindketten nagyra tartják, hiszen harcoltak ellene. Hamilton ennyit mondott erről:

    „Versenyeztem ellene már a gokartos éveinkben, így nagyon is hosszú ideje ismerem őt. Mindig is egyike volt a legtehetségesebb pilótáknak, akik ellen versenyezhettem. Nagyon nehéz időszakon van túl, nem is tudom hirtelen hány év, de jó látni azt, hogy lehetőséget kapott, és remélem, hogy keményen dolgozik az erőnlétén, és átszellemül olyanná, mint amilyen a múltban is volt.Nagyszerű dolog ez a sportunknak, hogy újra láthatjuk majd akció közben.”

    A kétszeres világbajnok Alonso 2007-ben a McLarennél Hamilton csapattársa volt, Kubicának meg jó ideje a barátja, és közel álltak ahhoz, hogy a Ferrarinál csapattársak is legyenek, de a 2011-es baleset ebbe is beleszólt. Szerinte a lengyel kolléga az egyike a legjobbaknak:

    „Érdekes lesz látni azt, hogy mi az autó valós teljesítménye és a saját határai, mert csak párszor láttuk tesztelni, de ha 100%-ban visszatér, azt öröm lesz nézni.”

    A korábban világbajnok Williams csapat idén utolsóként fog végezni, a vezethetetlen autójuk miatt.