Címke: McLaren

  • Norris: A McLaren türelmes lesz velem

    Norris: A McLaren türelmes lesz velem

    Lando Norris, a McLaren 19 éves brit újonca úgy véli, hogy a wokingiak türelmesek lesznek vele szemben első Forma-1-es szezonjában.

    Norris tavaly az európai Formula 3-ban, idén pedig a Formula 2-ben versenyzett.

    „A csapat számára is kihívás lesz a következő szezon, két új versenyzővel állnak rajthoz. Sokat tanulhatok Carlostól, aki nagyon tapasztalt. Nagyon jó versenyzőnek tartom őt” – mondta a McLaren újonca.

    „Nem gondolom, hogy bármit is siettetnem kellene. A McLaren minden területen dolgozik, összpontosít a fiatal versenyzőkre, rám, Carlosra és nyilvánvalóan a jövő évi autóra.”

    „Ezek tükrében nem hinném, hogy túl sok nyomás nehezedne rám. Természetesen jelen van a nyomás, nem szabad hibákat vétenem és jól kell teljesítenem, de nem az első futamon kell megmutatnom, hogy képes vagyok világbajnokságot nyerni.”

    „Van időm fejlődni, biztosítani fogják számomra, hogy jobb versenyzővé váljak. Természetesen nem beszélhetünk ideális szituációról, de soha nem tudhatod, hogy milyen lesz a jövő évi autó. Lehet elképesztő, lehet rossz, ki tudja. Természetesen a csodálatos aspektuson dolgozunk és próbáljuk a lehető legjobbá tenni. Majd a téli teszteken kiderül” – tette hozzá.

  • Bemutatták a OnePlus 6T McLaren telefont!

    Bemutatták a OnePlus 6T McLaren telefont!

    A mai napon a OnePlus és a McLaren bemutatta a szupergyors és nagyon erős OnePlus 6T McLaren Edition telefont. Az új eszköz szimbolikusan is a kezdete egy hosszútávú kapcsolatnak, amelyet jellemez a sebesség szeretete, valamint a két cég filozófiája, mely szerint soha nem állnak le, és félelem nélkül törnek előre.

    Az erőmű alkalmas arra, hogy több dolgot is egyszerre kezeljen, legyen szó filmézésről 4K-ban 60 fps-sel, fotószerkesztés, vagy a gyors appok közötti ugrálás. A telefon nem fog lelassulni, hiszen 10 GB memóriája van. A készülék színe természetesen a McLaren papaya-narancs, amely feketébe megy át. Ugyanis a hátulja a telefonnak karbonszálas, ami eléggé emblematikus, hiszen a McLaren 1981-ben ezen technológiát a Forma-1-ben, 1993-ban pedig az utcai autóinál vezette be.

    A telefon december 13-tól már megvásárolható lesz Nyugat-Európában és Észak-Amerikában, Kínában, Indiában és Skandináviában később lesz elérhető.

     

     

  • Nem lesz nyomás Sainzon, hogy egyedüli spanyol lesz a mezőnyben

    Nem lesz nyomás Sainzon, hogy egyedüli spanyol lesz a mezőnyben

    Komoly örökséget vesz át a McLarennél a 24 éves Carlos Sainz, ám nem érzi azt, hogy komoly nyomás lesz rajta, hogy egyedüli képviselője lesz a hazájának a Forma-1-ben.

    Fernando Alonso távozásával Carlos Sainz marad a spanyolok egyetlen aktív Forma-1-es pilótája. A McLaren pilótája szerint azonban ez a tény inkább erősíti őt, mintsem hátráltatja.

    „Nincs extra nyomás rajtam emiatt, talán azért mert, mint pilóta sosem érzed a hazádból érkező élvárásokat nyomásnak. Pozitívumnak tekinthető ez.” – kezdte Sainz.

    „Számomra az a tény, hogy jövőre Spanyolországban mindenki nézni fogja a Forma-1-et és nekem fognak szurkolni az egy remek dolog. Ez az a valami, ami miatt már alig várom. Amikor beugrok az autóba, már nem gondolok erre. Csak nyerni akarok.” – folytatta.

    „Nyerni akarok egy nap a Forma-1-ben, minden egyes autóba szállásnál nyerni akarok. De nincs rajtam plusz teher, mert én vagyok az első, aki mindenáron nyertesnek akar látni engem.”

    Sainz számára hiányozni fog gyerekkori példaképe és későbbi mentora Fernadno Alonso jelenléte a paddockból.

    „Hiányozni fog Fernando. Legjobbakat kívánom neki minden egyes sorozatban, ahol menni fog. Biztos vagyok benne, hogy akárhol is fog versenyezni remek teljesítményt fog nyújtani, mert ő a világ egyik legjobbja. Remélem, hogy egy nap majd le ülünk beszélgetni a McLarenről, lenne pár kérdésem. Természetesen erről nem fogok a nyilvánosság előtt beszélni, de én magamnak tudni fogom.” – zárta a fiatal spanyol.

  • Hamilton őszintén beszélt arról, milyen a kapcsolata Alonsóval

    Hamilton őszintén beszélt arról, milyen a kapcsolata Alonsóval

    Lewis Hamilton lerántotta a leplet arról, valójában milyen a kapcsolata a nemrég az Abu Dhabi Nagydíjon elköszönő Fernando Alonsóval.

    A brit 2007-es debütálásakor Alonso lett a csapattársa, akivel egyből egy elég emlékezetes szezont futott a McLarennél, elég csak a magyarországi balhéra gondolni. Mindössze ebben az egy évben voltak csapattársak, Alonso 2008-ra visszatért a Renault-hoz. Hamilton pedig ennyi év után is az Alonso kollegájaként eltöltött évet tartja pályafutása egyik legkeményebbjének. Az immár ötszörös bajnok nagyon tiszteli Alonsót, sőt elmondása szerint sosem volt problémájuk egymással.

    „Fernando egy igazi legenda” – idézi a britet a Forma 1 hivatalos weboldala. „Igazi megtiszteltetés volt vele egy korszakban versenyezni. Már akkor figyeltem és csodáltam őt, mielőtt bejutottam volna a Forma-1-be. Sokszor megkérdeztek, hiányozni fog-e. Nem hiányoltam még egyetlen versenyzőt sem, de ő a sportnak és nekem is egyértelműen hiányozni fog.”

    „Nem hiszem, hogy bajunk volt egymással, csak le akartuk győzni a másikat és lenyomni a másik köridejét. A pályán kívül együtt játszottunk az NBA 2K nevű videójátékkal, vagy mással, összhangban voltunk.”

    Alonso új célokat tűzött ki magának, szeretné megnyerni az Indy500-at, amivel Graham Hill után ő lenne a második a történelemben, aki megnyeri a hármas koronát (győzelem az F1-es Monacói Nagydíjon, a Le Mans-i 24 óráson és az Indy500-on). Hamilton viszont reméli, összefut még Alonsóval a paddockban.

    „Egyértelmű, hogy ahogy öregszünk, egyre inkább tiszteljük egymást, nem gondolom, hogy ez valaha változni fog. Remélem, hogy visszatér még a paddockba, vagy legalább látom valahol a jövőben, hiszen ő olyasvalaki, akit mindig is nagyra tartottam” – zárta gondolatát.

  • Vandoorne-nak nem lesz hosszú téli szünete

    Vandoorne-nak nem lesz hosszú téli szünete

    Stoffel Vandoorne, a McLaren ex-versenyzője hamarosan ismét versenyautóba ül, így nem lesz lehetősége kipihennie a 2018-as Forma-1 szezont.

    A belga versenyző a Formula E-ben, mercedeses színekben folytatja pályafutását, miután menesztette őt a McLaren.

    A 2018/2019-es Formula E szezon jövő hétvégén, Szaúd-Arábiában veszi kezdetét.

    „Rövid téli pihenő van mögöttem” – mondta Vandoorne nevetve a Sporzanak.

    „A tesztek alatt már kaptam egy képet az autóról, de Valencia nem hasonlítható a versenynaptárban hasonló pályákhoz. Remélem, hogy pozitív sztori lesz, de realistának kell lennünk. Ez nagy váltás lesz számomra és a csapat számára is.”

    Vandoorne nem tartja visszalépésnek a Formula E-t, nagy potenciált lát az elektromos sorozatban.

    „Az utolsó F1-es versenyem után felszabadult voltam, hogy vége ennek az időszaknak és valami teljesen újba vághatok bele. Két szép évet töltöttem a McLarennél, de sajnos ezek voltak a legrosszabb évek a csapat történelmében, ezen pedig én sem tudtam sokat változtatni” – tette hozzá.

  • Az elsőszámú szerep erősebbé teszi Sainzot

    Az elsőszámú szerep erősebbé teszi Sainzot

    Carlos Sainz érzése szerint inkább erősebbé teszi, mint megijeszti a vezérszerep a McLarennél.

    Alonso visszavonulása és Vandoorne elküldése után a McLaren új versenyzőkkel vág neki 2019-nek. Közülük Carlos Sainz sokkal tapasztaltabb, mint az újonc Lando Norris, ezért a spanyol tudja, a wokingiak tőle várják majd, hogy ott legyen a csapat élén és irányt mutasson. Emiatt az extra felelősség miatt azonban nem aggódik, sokkal inkább feltüzeli és izgatottá teszi.

    „Jó érzés, valamilyen szinten erősebbé tesz” – idézte az Autosport a spanyolt. „Az ötödik F1-es évemben érkezek a McLarenhez. Két csapatot már megjártam és a Formula Renault 3.5-es bajnokság emléke is frissen él bennem, szóval magabiztosan jövök. Mivel már két különböző csapattal dolgoztam, különböző autóegyensúllyal és beállításokkal, megtapasztaltam már ily módon a két végletet. Emiatt sok tudással érkezem, szeretném vezetni a csapatot és irányt mutatnék.”

    A 2018-as év nagy kihívás volt Sainz számára, ugyanis az időmérőkön nem teljesített túl kiegyensúlyozottan. Végül ezt a problémát nem is sikerült kiküszöbölni, ám úgy gondolja, hogy a beállítások kísérletezésével legalább jobban sikerült megértenie az autót.

    „Sokat tanultam. Sok különböző beállítást kipróbáltam, próbáltam optimalizálni az autót. A versenyeken is kísérletezgettem a beállítással, valami extra találásának reményében. Ilyen téren ebben az évben is sokat tanultam, hiszen sokat javultam abban, hogy fejlesszem az autómat. Hasznomra válik majd ez a tapasztalat a McLarennél is.”

  • Alonso: Az Indy500-on bármi megtörténhet

    Alonso: Az Indy500-on bármi megtörténhet

    Mint ismeretes, Fernando Alonso jövőre újra nekifut az Indy500-nak, a McLaren Racing színeiben. Az 500 mérföldes versenyben a spanyol szerint benne van, hogy elég véletlenszerű eredményt hoz.

    „Kemény lesz a verseny és a véletlenek szerepe is nagy lesz. Sok dologgal kell számolni: a stratégiával, a szerencsével, a sárga zászlókkal a végén, a biztonsági autóval. Ezek közül bármi az utadba állhat. Viszont egy új csapattal nulláról indulni kihívás lesz, de rendben kéne, hogy legyen. A McLaren van elég tapasztalt, emellett tehetséges embereket alkalmaz ahhoz, hogy versenyképesek legyünk és harcolhassunk.”

  • A McLaren most már elkezd talpra állni

    A McLaren most már elkezd talpra állni

    Zak Brown arról beszélt, hogy nem ő felelős a McLaren hanyatlásáért, valamint hogy most már a fejlődés útjára léptek.

    A korábbi F1-es marketing specialista tavaly csatlakozott Ron Dennis távozása után az akkor még Honda erőforrásokat használó McLarenhez. Az amerikai Brown az El Mundo Deportivo hasábjain nyilatkozott a csapat kellemetlen helyzetéről, melynek oka talán évekkel ezelőttre visszavezethető.

    „Szerintem hiányzott a kiegyensúlyozottság a csapatvezetésből. Senkire nem akarok mutogatni, de híján voltunk a koncentrációnak.”

    Ennek lett az eredménye az idei gyenge autó, na meg annak, hogy nem megfelelő a csapat szerkezete.

    „Most már a felkapaszkodás útjára léptünk. Minden eddig gyengébb területen jobbak vagyunk már. Azonban amíg nem építünk egy versenyképes autót, ezek a fejlődések nem lesznek szembetűnőek. Szerintem az idei év volt a mélypont.”

  • Norris sokat tanult Alonsótól

    Norris sokat tanult Alonsótól

    Lando Norris elmondta, sokat tanult Fernando Alonsótól és az is segített neki, hogy testközelből figyelhette a McLaren két idei pilótáját.

    Norrist pontosan arról kérdezték, mit tanult Alonsótól.

    „Jó pilótának tartom. Versenyeztem vele Daytonában és nyilván minden F1-es versenyen láttam. Sok dolgot csináltunk együtt, jól kijövünk egymással. Nagyszerű srác, szerintem jó látni, hogy mennyit dolgozik minden egyes versenyhétvégén, mennyire máshogy csinálja a dolgokat, mint Stoffel és Stoffel mennyire máshogy csinálja a dolgokat, mint ő. Szóval sokat tanultam Fernandótól. Mindenki másnál előbb ismertem meg őt. Láttam, miket csinál, hogy éli az életét. Ő az első az F1-ből, akire felnéztem, főleg azért, mert csatlakoztam a McLarenhez és ezáltal kicsit jobban megismertem.”

  • Briatore: Alonso visszatérne valamelyik topcsapattal

    Briatore: Alonso visszatérne valamelyik topcsapattal

    Fernando Alonso visszatérne a Forma-1-be, ha a Mercedes vagy a Ferrari kopogtatna az ajtaján. Ez Flavio Briatore álláspontja, aki korábban is ellátta a menedzseri teendőket Alonso körül, amelynek még mindig részese úgy is, hogy a spanyol kiszállt a királykategóriából. A spanyol lapoknak ezt mondta a korábbi Benetton és Renault főnök:

    „Ha lenne ajánlata a Mercedestől vagy a Ferraritól, azt hiszem, hogy visszatérne. Most persze nem tudom, de elviekben ez akár meg is történhetne.”

    Elárulta, hogy csak ez a két top csapat az, akik visszatéríthetnék a száguldó cirkuszba a 37 éves frusztráltan távozó pilótát:

    „Csak két csapatról beszélhetünk. Bármilyen más esetben csak negyedik, ötödik, hatodik helyekről beszélhetünk. A tehetségével ha egy megfelelő autóban ülhetne, ő lenne az egyik legerősebb pilóta Hamilton mellett. Meglátjuk mi lesz pár hónap, vagy egy év múlva. Akar egy kicsit pihenni, ennyi év után Prost is ugyanígy tett. Most kell némi nyugalom. Keserű évei voltak a McLaren ijesztő teljesítménye mellett, de Fernando mindig kifogástalanul viselkedett, és a legmagasabb szinten vezetett.”