Címke: McLaren

  • A Renault többet várt a McLarentől

    A Renault többet várt a McLarentől

    A Renault-t meglepte, hogy a McLaren helyett a Haas bizonyult 2018-as legnagyobb riválisuknak a bajnoki küzdelemben.

    Sokan – a McLaren maga is – a Hondában látta a wokingi istálló gyengélkedésének okát, így amikor idénre a Renault erőforrásaira váltottak, abban reménykedtek, ezzel véget vetnek az illusztis istálló mélyrepülésének. Ezzel homlokegyenest ellenkező dolog történt: aerodinamikai szempontból az MCL33 alapjaiban rosszul sikerült autó lett, mire pedig megtalálták a probléma gyökerét, már a szezon második felében jártunk, így értelmetlen lett volna új autót építeni a 2019-es fejlesztések rovására. A Haas sokkal sikeresebben vette az akadályokat, és sokak – beleértve a francia istállót is – meglepetésére a Renault legnagyobb ellenfelévé vált a konstruktőri negyedik helyért folyó küzdelemben.

    „Volt néhány meglepetés és néhány frusztrált helyzet egyaránt” – foglalta össze a szezont Cyril Abiteboul. „Kicsit meglepett, hogy az év legnagyobb részében a Haas ellen harcoltunk és nem a McLaren ellen, ahogyan arra előzetesen számítottam. Emlékezzünk csak vissza: amikor tavaly bejelentettük a motorszerződést, mindenki azzal jött, hogy ’őrült vagy, az ügyfeleid meg fognak verni’. Végül azonban majdnem egy olyan csapat vert meg minket, akik nagyon újak, még nálunk is fiatalabbak, és teljesen más koncepció alapján működnek.”

    A Renault végül megkaparintotta a negyedik helyet, ami dicséretes teljesítmény, de van még hova fejlődni, ha fel akarják venni a harcot a top három csapattal.

    „Nagyon nagy a lemaradás a topcsapatokkal szemben, ami aggodalomra ad okot” – ismerte el Abiteboul. „De amikor eszembe jut, milyen gyorsan fejlesztünk a gyárban és milyen szinten vagyunk a jövő évi kasztnival és motorral, elönt a ’miért ne?’ és a ’lehetséges’ érzése. Voltak némi zökkenők útközben, de alapvetően elégedettek lehetünk az idei szezonnal és elértük a kitűzött céljainkat: konszolidáltuk a csapatot, nagyjából elértük a középmezőny legjobbja státuszt, illetve olyan helyzetben vagyunk, hogy van esélyünk csökkenteni a távolságot az élmenőkkel szemben, és ez utóbbi lesz a 2019-es év legnagyobb célkitűzése.”

  • Alonso és a McLaren már tárgyalnak is az esetleges jövő évi tesztről

    Alonso és a McLaren már tárgyalnak is az esetleges jövő évi tesztről

    A McLaren már meg is kezdte az egyeztetéseket arról, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon elköszönő sztárjuk, Fernando Alonso tesztelheti a jövő évi autójukat.

    A spanyol jövőre is szerencsét próbál azért pár futamon, például újra megpróbálja az Indy500-at (a McLarennel), de lesz néhány WEC versenye is, plusz ott van még a Daytona 24 órás, már egyből januárban. De így is lényegesen kevesebb versenyt vállal, mint amennyije idén volt.

    Tudjuk, hogy Alonso továbbra is a McLaren család tagja marad és több alkalommal is felmerült már, hogy a spanyol kipróbálhatja a wokingiak 2019-es modelljét, amit egyébként Carlos Sainz és Lando Norris, a két jövő évi pilóta is hasznosnak tartana. Most már ott tartunk, hogy Zak Brown megkezdte a tárgyalásokat Alonsóval ennek lehetőségéről.

    „Beszéltünk egy esetleges tesztről, és fogunk is még majd a tél során” – kezdte Brown. „Az egész programunkat kell tekintenünk, és természetesen remek lenne a meghallgatni a benyomásait az autóról. Viszont arról is meg kell győződnünk, hogy pilótáink eleget vezessenek, hiszen mégis csak ők fognak versenyezni a futamokon.”

    Brown biztos abban, hogy Alonso nyomon követi majd a McLaren F1-es fejlődését.

    „Szerintem követni fogja a McLaren fejlődését, hiszen továbbra is tagja a családnak. Egyébként szoktunk üzengetni egymásnak, nem mondanám, hogy naponta, de azért gyakran. Múlt hétvégén épp a GT3-as autónkat figyelte Abu Dhabiban, erről is küldött információkat.”

  • Sainz türelmes a McLaren fejlődése kapcsán

    Sainz türelmes a McLaren fejlődése kapcsán

    Carlos Sainz elmondása szerint a McLaren csak közép- és hosszútávon számol sikerességgel, rövidtávon ez még nem elvárás.

    Sainz azt is elmondta, hogy honfitársa, Fernando Alonso javasolta neki, hogy szerződjön a wokingi alakulathoz, mert a csapatban rejlő potenciál sikereket hoz majd közepes távon.

    „Számomra ez pozitív év volt.” – idézi Sainzot az EFE hírügynökség. „Lehetőséget adott, hogy megnyíljon egy olyan autó, mint a McLarené, a következő két évre és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom. Izgatott vagyok. Ez a szó jellemzi leginkább, hogyan érzek. Ebben a hónapban be tudtam menni a gyárba, hogy találkozzak az emberekkel és megnézzem azt a csapatot, melynek kemény éve volt, de most megújult a hangulat.”

    Mindemellett reálisan látja a helyzetet.

    „Nem tudom, hogy mennyit fogunk fejlődni, de remélem, hogy látjuk majd a fejlődést.”

    „A rövid távú célok fontosak, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egy középtávú projekt. Az igazán fontos kérdés az, hogy hol tartunk majd két év múlva.”

    „Fernando javasolta nekem, hogy menjek a McLarenhez, mert hisz a csapatban rejlő potenciálban. Tudja, hogy a projekt közép-, vagy hosszútávra szól, de elég fiatal vagyok hozzá, hogy türelemmel legyek, és stabilizáljam magam egy ilyen csapatban.”

  • Lauda hazatérhetett a kórházból!

    Lauda hazatérhetett a kórházból!

    Dr. Helmut Marko olyan fejleményekkel szolgált, hogy barátja, Niki Lauda hosszas rehabilitáció után végre hazamehetett a még nyáron végrehajtott tüdőátültetése után.

    Marko a Servus TV-nek nyilatkozott, elmondta, hogy honfitársa felépülése remekül halad: „Öt hónap után Niki végre elhagyta a kórházat és hazament. Minden szerve rendben van, szóval itt az idő visszanyernie az erejét. Optimista vagyok azt illetően, hogy márciusban újra látjuk Ausztráliában.”

    Az osztrák ha már nyilatkozott, természetesen a Red Bullal kapcsolatban is szólt néhány szót, méghozzá arról beszélt, hogy minden a terv szerint halad a Hondával.

    „Eddig minden ígéretüket megtartották a technikai részt illetően. Ha ez így folytatódik, jó esélyünk lesz a bajnoki címre a következő szezonban.”

    Nem aggódik amiatt, hogy úgy járnak, mint a McLaren.

    „Más a hozzáállásunk, mint a McLarené. 14 évünkben először leszünk gyári csapatok.  Csak annyit mondtunk a Hondának, hogy álljatok elő a lehető legerősebb motorral és bármit hoztok, mi berakjuk az autóba. A McLarennél azért ez nem teljesen így volt. Felkészültünk, hogy a Hondánál más a kultúra, de megvannak az erőforrásaik a sikerhez.”

  • A Ferrarit komolyan érdekli a WEC új szabályrendszere

    A Ferrarit komolyan érdekli a WEC új szabályrendszere

    A Ferrari az egyike annak a számos nagynevű autógyárnak, akik komoly érdeklődést mutatnak az LMP1 iránt a 2020\21-es szezonban bevezetendő „hypercar” szabályrendszer miatt.

    Számos forrás is alátámasztja a dailysportscar.com értesüléseit, miszerint az olasz autógyár – akik részt vesznek a technikai munkacsoportban a szabályok kidolgozásában – komolyan tervezi, hogy az új szabályok második évében, vagyis a 2021\22-es szezonban elindítja az LMP1-es programját. A Ferrari viszont még kivárja a szabályok végleges formáját, hogy eldöntsék-e, hogy gazdaságilag megvalósítható lesz-e.

    Az új szabályok jelen állás szerint sokkal barátibb költségeket fognak tartalmazni, emiatt lehet a Ferrari gyári csapatként jelen, nem pedig egy partner csapat közreműködésével.

    A Ferrari mellett a Toyota, a McLaren, az Aston Martin, a Glickenhaus és még egy nagynevű gyártó is részt vesz a szabályok kidolgozásában. Ők mindnyájan komoly érdeklődői az új érának.

    Az idő rövidsége miatt az új szabályok első évében még lesz lehetőség a jelenlegi, nem-hibrid privát LMP1-es autók indítására, amely lehetőséget a Ferrarinál erősen fontolóra vesznek.

  • Alonso továbbra is marad a McLaren család tagja

    Alonso továbbra is marad a McLaren család tagja

    Zak Brown megerősítette, hogy Alonso az F1-ből való távozása után is szoros kapcsolatban marad a McLarennel. Arról is szó esett, hogy a spanyol a jövő évi autót is tesztelheti.

    Alonso 17 szezon és két bajnoki cím után továbbáll, és új álmokat kerget. Ez egész pontosan a hármas korona megnyerését jelenti, amihez már csak az Indy500 kell neki (Le Mans-t idén júniusban pipálta ki, Monaco már több mint tíz éve megvan neki). A legendás ötszáz mérföldest meg is próbálja jövőre, természetesen a McLaren színeiben.

    Az Indy500 mellett teljesíti még a WEC szuperszezon 2019-re eső maradék versenyeit – köztük egy Le Mans-i 24 órást. A Daytona 24 órásra is visszatér, ott már januárban láthatjuk. Zak Brown megerősítette, hogy ezek mellett Alonso a színfalak mögött segíti majd a csapat jövő évi pilótáinak munkáját.

    „Fernando hihetetlenül intelligens és tapasztalt. Imádja a Forma-1-et, imádja a versenypályákat” – magasztalta a spanyol Brown. „Ha épp nem a WEC-ben, vagy a Forma-1-ben versenyez, akkor épp egy IndyCar versenyen van, vagy a gokart pályáján, szóval nem lesz egyszerű távol tartani a versenypályától. Szereti a dolgok mérnöki oldalát is, nem olyasvalaki, aki azt mondja, hogy adjatok egy kormányt és vezetek. Az indianapolisi megmérettetésünk volt jó példa erre. Tudni akarja, mi történik, nem elég neki csak annyit tudni, hogy hol kell lennie a pályán.”

    „Szerintem látni fogjuk a McLaren környékén, a család tagja marad. Segíthet pilótáinknak, Carlost már ismeri, Landót is elég jól megismerte. Hasznunkra válik majd a tapasztalata, nagyon értékes lesz majd. A mérnökökkel együtt dolgozva segít jobban megérteni az autót, a pilótáknak tanácsokat ad, mit csinálna ő egyes szituációkban.”

    A tesztet Alonsóval ugyan nem zárja ki Brown, viszont a spanyol futamra való visszatéréséről már máshogy vélekedik.

    „Van két versenyzőnk. Úgy gondolom, hogy amíg nem lehet harmadik autót indítani, nehéz lesz neki ülést biztosítani. Carlos és Lando is izgatott, szerződésük is van, nincs helyünk. Ha tesztelni akar, nyitottak vagyunk, ugyanis értékes visszajelzéseket adhat. Versenyzői ülés azonban nincs.”

  • Helmut Marko keményen beleszállt a McLarenbe

    Helmut Marko keményen beleszállt a McLarenbe

    Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója keményen kritizálta a McLarent, mondván ugyanolyan motorral két kört is adtak nekik egy versenyen.

    A McLaren elég látványosan szenvedett 2015 és 2017 között a Honda motorokkal, emiatt pedig idén már Renault erőforrásaira váltottak. Kezdetben úgy tűnt, hogy komoly előrelépésük lesz ennek köszönhetően, ugyanis mindkét pilóta erős pontszerzéssel kezdte az évet, de ahogy haladt előre a szezon úgy estek vissza ők is.

    A Motorsport-Magazin Markot a McLaren-Renault idei évéről kérdezte, amire kemény választ adott.

    „Egy átlagos versenyen két kört adtunk a McLarennek ugyanazzal a motorral. Szóval mit gondolsz erről? Nyilván, ha a leszorítóerőt nézzük és azt, hogy mentek Spa-ban az elmúlt években: teljes szárny, maximális leszorítóerő. Természetes, hogy így a kanyarokban a leggyorsabbak voltak. De az egyenesekben… Ha mi is így versenyeznénk, akkor sosem tudnánk elérni komoly eredményeket, kompromisszumokat kell kötni. A köridő számít, nem a kanyarsebesség.” – kezdte az osztrák.

    „Természetesen van egy bizonyos kockázat, amit a Hondának be kell vállalnia, agresszívabban kell dolgozniuk. De ez nem riaszt meg minket, nem hiszem, hogy mi is csupán három felhasznált motorral számolhatunk, mint a Mercedes és a Ferrari. De Max és Daniel idén megmutatták már sokszor, hogy minden lehetséges. A 18. vagy 19. helyről indulva két-három kör elteltével már az elején találtuk magunkat.” – zárta Marko.

  • A McLarennek segít a Red Bull Hondára váltása

    A McLarennek segít a Red Bull Hondára váltása

    Zak Brown vezérigazgató szerint a McLarennek előnyére fog válni, hogy 2019-ben a Renault-nak csak két csapatra kell koncentrálnia az eddigi három helyett.

    Tizenkét év boldog-boldogtalan házasság után a Red Bull szakított a Renault-val és jövőre már a Honda erőforrásait fogja használni, a gyári csapatra és a McLarenre szűkítve a francia gyártó ügyfélkörét. A Red Bull a 2018-as szezon során (is) rendszeresen savazta a Renault-t, Zak Brown azonban csak pozitívan tud nyilatkozni első közös évükről.

    „Nagyon elégedettek vagyunk a Renault-val, remek kapcsolatunk van” – mondta. „Megkaptam a jelentést a jövő évi erőforrás alakulásáról, és egyelőre nagyon biztató, amit látok. Megbízható motorral szolgáltak idén, így boldogak vagyunk a meghozott döntésünkkel, elégedettek vagyunk a Renault-val. Szerintem előnyünkre fog válni, hogy jövőre csak két csapatuk lesz a mezőnyben, így teljes mértékben magukra és ránk tudnak koncentrálni. Izgatottan várom, hosszú távon milyen lehetőségek nyílnak majd meg előttünk.”

    Renault-ra váltás ide vagy oda, a McLaren illusztris történetének talán legpocsékabb évét zárta 2018-ban, aminek köszönhetően komoly átszervezés zajlik a vezetőségi rétegben: Éric Boullier, Matt Morris és Tim Goss távozott a szezon folyamán, cserébe pedig James Key érkezik a Toro Rossótól valamikor a 2019-es év közepén.

    „James velünk lesz jövőre” – erősítette meg Brown. „Inkább dolgozzunk velünk, mint ne, ez egyértelmű; azért vettük fel, mert kivételes tehetségnek tartjuk. Tisztában voltunk vele, hogy [nem tud azonnal csatlakozni hozzánk], ám Pat Fry, Andrea Stella és a teljes tervezői gárda ígyis remekül dolgozik együtt. Az előttünk álló küldetésnek alapvető eleme, hogy a megfelelő emberek a megfelelő pozíciókba kerüljenek, ez azonban nem egyetlen éjszaka eredménye; alig várjuk James érkezését, de a 2019-es autóra semmilyen ráhatása nem volt egyelőre.”

  • Vandoorne Formula E debütálása nem is alakulhatott volna rosszabbul

    Vandoorne Formula E debütálása nem is alakulhatott volna rosszabbul

    Egy felejthető 2018-as éven van túl Stoffel Vandoorne, melynek utolsó futama sem alakult jobban számára, mint az eddigiek. Csak épp az F1 után egy másik sorozatban versenyzett ezúttal a belga, hiszen a Formula E-ben debütált a Szaúd-Arábiában megrendezett szezonnyitón.

    Vandoorne az idei szezonban ugye a Forma-1-ben versenyzett a McLarennél, ahonnan viszont távoznia kellett, hiszen a wokingiak immáron nem tartottak igényt a szolgálataira. Nem igazán tudott villantani, igaz nem volt könnyű kitűnni amellett a Fernando Alonso mellett, aki 21-0-ra győzte le a belgát az időmérős párharcban. Az sem segített, hogy az autó erőssége alapján vitathatatlanul a mezőny hátsó harmadába tartozott.

    Vandoorne tehát váltott, igent mondott a Mercedesszel szoros kapcsolatban lévő HWA ajánlatára, és megérkezett a Formula E-be. Jól kezdődött pályafutásának ezen fejezete, megnyerte a szombat reggeli gyakorlást, majd az időmérőn az előkelő ötödik helyet szerezte meg.

    A versenyen végül a 4. rajtkockából indulhatott, ugyanis a büntetések a kezére játszottak. A rajt nagyjából jól sikerült neki, igaz egy helyet visszaesett, viszont pár körrel később eléggé elkezdett hátraesni. A 17. helyen intette le a kockás zászló, mindössze két célbaérőt előzött meg, Alexander Simset és az első körben ütköző Edoardo Mortarát.

    Vandoorne közösségi médiára feltöltött posztjából kiderült, hogy a visszaesés oka egy műszaki probléma lehetett: „Nagy kihívás volt a verseny, de volt pár pozitívum a szabadedzést és az időmérőt illetően. Felfedeztünk egy problémát a verseny után, ami megmagyarázza a tempóvesztést. Sok elemzés vár ránk, de várom a következő fordulót.”

  • Profi kerékpárcsapat partnere lett a McLaren

    Profi kerékpárcsapat partnere lett a McLaren

    A McLaren Group 2019-től ötven százalékos résztulajdonosa lesz a Bahrain Merida országúti kerékpárcsapatnak, melynek a legnagyobb sztárja a 2014-es Tour de France győztes Vincenzo Nibali.

    A McLaren Applied Technologies és a Bahrain Merida együttműködése technikai és kereskedelmi jellegű lesz. A megállapodást megkönnyítette az a tény is, hogy mind a McLaren és mind a Bahrain Merida a bahreini királyi család kezében van.

    „Versenyzés, technológia és emberi teljesítmény a szíve mindannak, amit mi a McLarennél csinálunk. Korábban már voltunk érdekeltek a kerékpársportban, és folyamatosan figyeltük a lehetőséget, hogy újra jelen legyünk.” – kezdte John Allert, a McLaren merketing főnöke.

    „A Bahrain-Merida teljesen illik a mi elképzeléseinkhez, ambíciónkhoz, kiváló jövőképük van. Az elkövetkezendő hónapokban fáradhatatlanul fogunk dolgozni, hiszen tudjuk, hogy a kerékpársport a világ egyik legjobb sportolóit és csapatait vonultatja fel. Amit a Bahrain Merida elért az elmúlt bő két évben az lenyűgöző. A velük való közös munka nagyon izgalmasnak ígérkezik.” – folytatta.

    A McLaren Applied Technologies korábban már dolgozott együtt a szintén World Tour csapattal, a Sky-jal. Közösen készültek a 2012-es londoni olimpiára is.

    Ezen kívül mg az amerikai kerékpár gyártóval a Specialized-dal és piacra dobtak egy S-Works+McLaren Venge típusú kerékpárt is, amivel Mark Cavendish 2011-ben szép sikereket ért el.

    Allert azt viszont még nem tudja megmondani, hogy a McLaren milyen hatással lesz a csapat teljesítményére.

    „Nem azzal a mondattal indítunk, hogy ’mindenki más rosszul csinálta, mi jól fogjuk csinálni.’ Olyan területeket keresünk, ahol különbségeket tudunk kialakítani. Ez a folyamat december 12.-én elindult.” – zárta.