Címke: McLaren

  • Ramirez szerint a McLarennek türelmesnek kell lennie

    Ramirez szerint a McLarennek türelmesnek kell lennie

    Jo Ramirez, aki egykoron maga is a McLarennél dolgozott, azt reméli, hogy a wokingi csapat megtanult türelmesnek lenni, annak érdekében, hogy ezentúl jobb eredményeket tudjanak elérni.

    Az elmúlt években nevéhez méltatlan eredményeket szerzett a McLaren. Eleinte a gyenge szereplést a Honda motornak tulajdonították, de tavaly sem lett sokkal jobb a helyzet, immáron Renault erőforrással.

    Az idei téli teszteket pozitívan kezdték, a csapat egykori koordinátora, Ramirez pedig reméli, hogy a csapat tanult a hibákból.

    „Az autó talán jobb, mint tavaly, noha belegondolva ezt nem túl nehéz elérni.” – mondta Ramirez a spanyol AS című lapnak. „Ez egy új projekt, két, vagy három év minimum, mire elkezdenek dobogós helyeket szerezni. Szóval reméljük, hogy mindenki türelmes lesz, nem úgy, mint a Hondával voltak.”

    Valóban úgy fest, hogy a probléma nem feltétlenül a Hondával volt, mivel a márka fejlődni kezdett, amint tavaly átigazoltak a Toro Rossóhoz. Idén pedig már a Red Bullnak is ők szállítják az erőforrást.

    „Elpazarolni egy olyan versenyzőt, mint Fernando Alonso, négy éven át, szégyenletes, és senki nem számított erre a nagyszerű 80-as évek után.” – mondja Ramirez, aki nagyra tartja Alonso utódját, Carlos Sainzot is.

    ‘Nagyon motivált és koncentrált.” – mondta Sainzról. „Már Wokingban él és versenyzőként is nagyon jó.”

    „Lando Norris? Nem tudom, hogy fog menni. Túl fiatal még és kicsit hiányzik belőle a karizma és lendület, szóval remélem, nem egy másik Stoffel Vandoorne lesz belőle.”

    „Az ilyen versenyzők be akarnak kerülni az F1-be, de mikor ez sikerül nekik, akkor megállnak. Manapság a versenyzők túl fiatalok.”

    A 77 éves Ramirez a teszteredményeket is véleményezte.

    „Meglepett, hogy a Mercedes olyan lassú volt. De sosem lehet tudni, hogy mit rejtegetnek.”

    „A Ferrari nagyon gyors, és nagyon megváltozott a légkör Binottóval. Mindenki mosolyog, ez pedig olyasmi, amit nem láttunk tavaly.”

  • Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

    Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

    Ugyan még sem Fernando Alonso, sem a McLaren nem közölte, hogy a spanyol versenyző milyen rajtszámmal és milyen színű autóval áll majd rajthoz idén az Indy 500-on, az Indianapolis Motor Speedway ezzel nem törődve – talán bele sem gondoltak – de elárulta azt.

    Feltöltöttek ugyanis webáruházukba pár alonsós terméket is, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a versenyző a 66-os rajtszámmal indul majd, autója pedig hasonló festést kap majd, mint a Forma-1-es McLarenek.

    Alonso

    Alonso 2017-ben már indult az 500 mérföldes versenyen, akkor a 29-es rajtszámmal, most azonban nem indulhat azzal, mert az a szám az Andretti Auutosporté.
    A Forma-1-ben a 14-es rajtszámot használta, az Indy-ben azonban ez már foglalt az A. J. Foyt Enterprises által.

    Azt nem tudni, hogy miért épp a 66-os számot választotta a spanyol, de van több tipp is. Az egyik, hogy ha összeadjuk az eddigi rajtszámait, a 14-et (F1), a 29-et (IndyCar), és a 23-at (Daytona 24) akkor 66-ot kapunk. Egy másik ok lehet, hogy a McLaren 1966-ban indult először a Forma-1-ben.

  • A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren bejelentette, hogy sikerült egyezségre jutniuk a Toro Rossóval James Key átigazolását illetően, aki így márciusban áll munkába Wokingban.

    A Scuderia Toro Rossóval érvényes szerződése 2019. március 23-ig van Keynek, míg első napja a McLarennél március 25-én lesz, vagyis a szezon második, bahreini futama előtt kezdi meg a munkát.

    A brit szakember érkezése egy újabb jelentős eleme a McLarennél zajló átszervezéseknek. Tavaly például Gil de Ferrant igazolta le a wokingi alakulat a sportigazgató posztjára. Emellett a csapatnak hamarosan új ügyvezető igazgatója is lesz, Andreas Seidl személyében, aki szintén hamarosan csatlakozik a csapathoz.

  • Kisebb tűz ütött ki a McLarennél a filmezés során

    Kisebb tűz ütött ki a McLarennél a filmezés során

    Három mclarenes csapattag enyhe égési sérüléseit kellett ellátni, miután kisebb tűz ütött ki a csapat garázsában, Barcelonában,

    A McLaren filmforgatást tartott ma a pályán, csakúgy, mint a Williams és a Racing Point.

    „Kisebb tűz volt a garázsban a csapat privát forgatási napján.” – áll a McLaren közleményében. „A tüzet a csapat hamar eloltotta, a pálya készenléti szolgálata és orvosi csapatai azonnal segítséget nyújtottak.

    „Három csapattagot vittek el kezelésre az orvosi központba, de hamarosan el is engedték őket.”

    A csapat nem közölte, hogy mi okozta a tüzet, de egyes jelentések szerint némileg megsérülhetett a csapat MCL34-es kasznija is.

  • Alonso megjelenhet a barcelonai teszten

    Alonso megjelenhet a barcelonai teszten

    A McLaren azt állítja, hogy nem kizárt, hogy Fernando Alonso ott lesz a pálya szélén jövőhéten, a második szezon előtti teszten, Barcelonában.

    Korábban arról is volt szó, hogy talán tesztelni is fog a Forma-1-ből azonban visszavonult spanyol versenyző, spanyol sajtóértesülések szerint azonban erre nem fog sor kerülni.

    Mivel azonban ott lesz jövőhéten a Mobil Világkongresszuson Barcelonában, elég valószínű, hogy az F1-es tesztre is kilátogat majd.

    „Fernando a McLaren család tagja.” – mondta Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója az El Mundo Deportivonak. „Talán idelátogat jövőhéten.”

  • Szavazz a 2019-es mezőny legszebb autójára!

    Szavazz a 2019-es mezőny legszebb autójára!

    Miután minden csapat bemutatta, hogy fest 2019-es versenygépük, máris tesztelnek Barcelonában. Mi pedig most csokorba szedtük az autókat, és kivételesen szimpátia szavazást tartunk, kizárólag esztétikai alapon, függetlenül attól, hogy amúgy ki kinek szurkol.

    Az alábbi képekre kattintva eléritek a többi fotót az egyes autókról, a lista alján pedig szavazzatok, hogy szerintetek melyik autó lesz az idei rajtrács legszebbje!

    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Ferrari SF90
    Fotó: Ferrari
    Red Bull RB15 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Thomas Butler / Red Bull Content Pool
    Renault R.S.19 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Renault F1 Team
    Haas racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team
    Alonso, Mclaren MCL34 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren
    Sport Pesa Racing Point racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Sport Pesa Racing Point
    Alfa Romeo Racing racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Alfa Romeo
    STR 14racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Red Bull Content Pool
    williams racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Williams F1

    [poll id=”120″]

  • A 2019-es Williams autó ott sincs Barcelonában

    A 2019-es Williams autó ott sincs Barcelonában

    Utolsó volt a Williams 2018-ban, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az egykoron legendás brit csapat ugyanott is marad, hiába volt némi remény. A szombatra tervezett filmezős napjukat törölni kellett, majd bejelentették, hogy nem tudnak csatlakozni a többi kilenc istállóhoz hétfőn a hivatalos szezon előtti első teszthétre. Claire Williams ennyit árult el a sanyarú helyzetükről:

    „Időre van még szükségünk.”

    Majd azt is bejelentette, hogy kedden se tudnak körözni majd, így a leghamarábbi időpont amikor bemutatkozhat az FW42-es, az szerda lehet. Barcelonából megerősített hírek szerint a gond az egyik külső beszállítójukkal lehet, mert a csapat egyébként ott van a csapattagokkal, versenyzőkkel, a motorhomejukban. Ugyanakkor már olyan pletyka is felütötte a fejét, hogy valamit rettenetesen félreterveztek, és számos alkatrészt most gyárthatnak le újra. Robert Kubica is ugyan ott volt hétfőn a paddockban, de később elment inkább trenírozni a biciklijével.

    Egy meg nem nevezett forrás ennyit árult még el:

    „Az FW42-es nincs Barcelonában. Az autó, ami itt van, az a tavalyi, pár új alkatrésszel, mint például az első és a hátsó szárny.”

    Az meg nem valószínű, hogy a Williams akarna menni ezzel az autóval. Ugyanezen informátor szerint amennyiben szerdára megérkezne az istálló új járgánya, akkor is szükség lesz némi előkészületre, ami a harmadik tesztnapjukat is jelentősen befolyásolhatja majd. Ilyen helyzetben az sem meglepő, hogy a tesztpilótájuk, Nicholas Latifi sem tud majd ezen a héten pályára gurulni Barcelonában. Ő egyébként a McLaren résztulajdonos Michael Latifi fia.

    Mára a csapat tervezett volna egy sajtótájékoztatót Claire Williams és Paddy Lowe részvételével, de ezt is törölték.

  • Bővül a panaszok sora az F1-es dohányreklámok kapcsán

    Bővül a panaszok sora az F1-es dohányreklámok kapcsán

    Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Forma-1-be visszaszivárgó dohányreklámok kapcsán.

    Mint az már ismert, a Ferrarit a Philip Morris (PMI) támogatja a Mission Winnow kampánnyal, míg a McLaren új partnere a British American Tobacco (BAT), mely „A better tomorrow” néven promótálja gyakorlatilag ugyanazt az üzenetet. Bár mindkét cég állítja, hogy a reklámok nem népszerűsítenek semmilyen konkrét dohányipari terméket, mégis több fronton aggályosnak tartják ezeket a promóciókat.

    A Philip Morrist már vizsgálják az ausztrál hatóságok, így az Ausztrál Nagydíj előtt egy hónappal, miközben az Európai Unió is figyelni kezdte ezeket a szponzorációkat.

    Az olasz Autosprint szerint pedig Olaszország fogyasztói uniója is panasszal élt.

    „Mi is panaszt nyújtottunk be az Egészségügyi Minisztériumnak.” – mondta az unió szóvivője, Massimiliano Dona.

    Az F1 irányító testületének, az FIA-nak a szóvivője így reagált erre a témára: „Nem ismerjül a részleteket, így nehéz ebben a szakaszban megítélni a helyzetet.”

    A szóvivő hozzátette azonban, hogy a korábban hozott szabályzás a dohányipari reklámokra, nem változott.

    A Liberty Media nem kommentálta a témát.

  • Norris egyáltalán nem ismeri Hamiltont, inkább másoktól tanul

    Norris egyáltalán nem ismeri Hamiltont, inkább másoktól tanul

    Ahogy 12 évvel ezelőtt Lewis Hamilton, most Lando Norris is brit versenyzőként a McLarennél debütál majd, egy spanyol csapattárs mellett. A 19 éves Norris egyúttal a valaha volt legfiatalabb brit versenyző lesz az F1-es mezőnyben.

    Azonban annak ellenére, hogy honfitársak, nem igazán ismerik egymást, és eléggé különböző karakterek is. Míg Hamilton élvezi a sztárságot annak minden velejárójával, és szabadidejében partikra jár celebekkel, addig Norris egyáltalán nem rajong az efféle szórakozásért, helyette inkább szimulátorozik és számítógépes játékokkal játszik, vagy épp humorával szórakoztatja a közönségét a közösségi oldalakon.

    „Határozottan nagyon büszke vagyok rá, hogy a legfiatalabb (brit versenyző) leszek.” – mondta Norris. „Szerintem ez nagy eredmény, király eredmény, hogy ezt mondhatom magamról.”

    Arra a kérdésre, hogy beszélt-e debütálása kapcsán Hamiltonnal, vagy kért/kapott-e tőle tanácsot, Norris így felelt:

    „Sosem csörögtünk össze Lewisszal, nem is tudom a számát, nem próbáltam tanácsokat kérni olyanoktól, akiket nem feltétlenül ismerek személyesen. Nem csak annak okán, hogy brit versenyzők vagyunk, szerintem nem lényeges, hogy brit-e egy versenyző. A tőlem telhető legjobb akarok lenni, tanulok bárkitől, legyen az Carlos (Sainz), Fernando (Alonso), vagy Stoffel (Vandoorne), mindegyiküktől tanultam valamit, ami segít a fejlődésben.”

    Norris elmondása szerint csak egyszer találkozott Hamiltonnal, az előző szezon égén a sajtótájékoztatón.

    „Kezet ráztunk Abu Dhabiban, mikor ott voltam a sajtótájékoztatón. De ez minden, Egyáltalán nem ismerem Lewist személyesen. Mint versenyzőre mindig felnéztem rá. Olyan versenyző, akit csodálok, mert elképesztő. ő minden idők egyik legjobbja. Egy versenyző számára csodálatos dolog figyelni olyasvalakit, mint ő, hogy miként dolgozik.”

    Mivel az elmúlt két szezon során már a McLaren tesztpilótája volt, Norris sokkal közvetlenebb viszonyt alakított ki a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval.

    „Ő nem brit, de versenyzői szempontból lehet tőle tanulni: Hogyan viszi végig a versenyhétvégéket, hogyan dolgozik, hogyan működik együtt a csapattal, a mérnökökkel, és ilyesmi. Fernandót sokkal jobban ismerem személyes oldalról, ami jó dolog, és sikerült sokat tanulnom tőle.”

  • A McLaren nem tudja, hogy melyik üzemanyagot használja

    A McLaren nem tudja, hogy melyik üzemanyagot használja

    Több üzemanyag beszállító közül is választhat a McLaren, de a Petrobras csúszásban van, így nem biztos az, hogy 2019-ben a szezont már a brazilok portékájával kezdhetik meg. Tavaly a csapat 2019-re szerződést kötött már a Petrobrasszal, de továbbra is a BP/Castrol termékeit használják, miközben már a brazilok logója virít az autón az MCL33-tól kezdődően.

    A csapat már most váltana, de brazil jelentések szerint az új kormányzat megnyirbálná ezt a Forma-1-es befektetést, és ebben a Petrobras akkor érintett lehet. A helyzetről a sportigazgató Gil de Ferran ennyit mondott:

    „Azt hiszem, hogy még mindig fejlesztünk a Petrobrasszal. Határidőt azonban nehéz lenne most mondani. A tervezés során figyelembe vettük ezeket a nehézségeket, így alaposan elemezni fogjuk a lehetőségeinket.”