Címke: McLaren

  • Lando Norris visszaszólt Hamiltonnak!

    Lando Norris visszaszólt Hamiltonnak!

    Az ifjú Norris helyretette Lewis Hamiltont, amiért azt állította, hogy a mai fiataloknak túl könnyű lenne a Forma-1. A csütörtöki FIA közös sajtótájékoztatón Montreálban az ötszörös világbajnok megkérdezte a 19 éves McLaren versenyzőt, hogy mégis hány éves. A 34 éves Hamilton a választ hallván csak ennyit mondott: „Lőjetek le.”

    Később a Mercedes versenyzője azzal állt elő, hogy a sportága mai baja az, hogy az volna jó, ha ez a férfiak sportja lenne. Így fogalmazott:

    „Sok fiatal érkezik, és könnyű dolguk van, hogy ide bejussanak.”

    A Telegraph azonban megszólaltatta később Norrist is, aki visszavágott Hamiltonnak:

    „Nem igazán értem, hogy ezt miért most mondja, miért nem akkor, amikor ő is kezdett. Feltehetően rám, George Russellre és Alex Albonra utalt, hiszen mi vagyunk most a legfiatalabbak a Forma-1-ben, és talán nem szenvedünk annyira, ahogyan azt ő elgondolta.”

    Hamilton egyik kifogása a mai autók ellen az, hogy túl egyszerű kezelnie azokat a mai fiataloknak is, a könnyű vezethetőségük miatt. A McLarenes brit ezt nem hagyhatta szó nélkül:

    „Nos, bármikor szólhat a csapatának, hogy kapcsolják le a kedvéért a szervókormányt.”

    Hamilton egyetért az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve azon véleményével is, aki szerint ha nő a fiatal versenyzők száma a Forma-1-ben, akkor elvesznek az egyéniségek. Ennyit mondott a Diario Sportnak:

    „Ha ez a sok 18 éves megérkezik a sportágunkba, akkor azzal lejáratják azt. Az F1 vezetősége úgy döntött, hogy show legyen a sportunkból. Azt gondolom, hogy a fénykorában azonban ez nem show volt, hanem egy érzelmekkel teli esemény.”

  • A Mercedeshez hasonló morált lát Brown a McLarennél

    A Mercedeshez hasonló morált lát Brown a McLarennél

    A McLaren úgy véli, hogy a csapatnál kezdenek előtérbe kerülni azon képességek, melyek a Mercedest ilyen dominánssá tették a Forma-1-ben.

    A közelmúltban átszervezések voltak a csapatnál, az új csapatfőnök pedig Andreas Seidl lett. Idén a versenyzőpárosa is teljesen kicserélődött a csapatnak: Stoffel Vandoorne-t és Fernando Alonsót Lando Norris és Carlos Sainz váltották.

    A változtatások pedig egyelőre hatékonynak mutatkoznak, mivel a csapat a negyedik helyen áll a bajnokságban, vagyis ők a középmezőny legjobbjai.

    Arra a kérdésre, hogy mely kulcsterületeken lát pozitív változást, Zak Brown vezérigazgató így felelt: „Csapatmunka. Ha olyan dolgokra gondolunk, mint például a téli tesztek, nagy örömmel láttam, hogy a nyolcból hét napon mi voltunk az elsők, akik kimentek.”

    „A boxkiállásaink nagyon erősek. Volt gyakorlati előrelépésünk ezen a téren, ez a csapatmunkáról és a koncentrációról szól. Nagyon jó a hangulat.”

    „A legnagyobb dolog, amit észrevettem, hogy mindenki tisztában van a szerepével, mindenki motivált és nagyon jól dolgoznak együtt. Ezért látni ilyen jó boxkiállásokat és jó felkészülést. A csapatmunka által születnek ilyen eredmények. Andreas pedig csak tovább fogja tisztázni a szerepeket, felelősséget és koncentrációt.”

    „Ha megnézzük, a Mercedes megnyer minden versenyt, igen, óriási a büdzséjük, de emellett egy fenomenálisan jól működő csapat.”

    „Úgy fest, nincs rossz hétvégéjük.”

    „Nagyszerű versenycsapat. Ezt kezdtem el látni itt is, és Andreas még jobbá fogja ezt tenni.”

    Seidllel és James Key technikai igazgatóvá való kinevezésével Brown úgy véli, megvannak a szükséges kulcselemek a csapatnál.

    „Az irányításom szempontjából én megvagyok, megkaptam, amit akartam és nagyon elégedett vagyok vele.” – mondta Brown. „Megszereztem mindenkit, akit meg akartam szerezni. Nem érzem azt, hogy ők csak a második legjobbak lennének.”

  • Norris először versenyez Kanadában, de a szimulátorban élvezi a pályát

    Norris először versenyez Kanadában, de a szimulátorban élvezi a pályát

    Lando Norris élete első Kanadai Nagydíjára készül, azonban a szimulátorban már jól begyakorolta a számára élvezetes pályát.

    A brit újonc csapata, a McLaren az elmúlt évek fényében igen jó szezonkezdetet produkált, hiszen 4. helyen állnak a konstruktőri pontversenyben, a három élcsapat mögött. Ugyan Norris Baku óta nem szerzett pontot, de csapattársa, Sainz szépen gyűjtögeti a pontokat, legutóbb Monacóban például 6. lett.

    „Nagyon izgatott vagyok Kanadával kapcsolatban” – lelkendezett Norris csapata verseny-előzetesében. „Ez lesz az első versenyem itt, és ezen a pályán mindig élveztem a körözést a szimulátorban. Látszik, hogy lehet előzni és egy kicsit többet szórakozni, mint máshol. Kiszámíthatatlanabbak a versenyek, illetve az időjárás is sokszor közbeszól.”

    „Mint mindig, most is arra fogok koncentrálni, hogy olyan pozícióban legyek, amelyben lecsaphatok minden kínálkozó lehetőségre, valamint a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjtsem a pályáról.”

  • Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

    Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

    Egy sikeres monacói hétvégén van túl a McLaren és Andreas Seidl szerint kifizetődött az általuk nyújtott a teljesítmény. A Wokingiakhoz újonnan érkező szakember azonban nem akar semmit sem elkiabálni a Kanadai Nagydíj előtt.

    Carlos Sainz Jr a hatodik, Lando Norris pedig a tizenegyedik helyen ért célba az egy héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon. Jelen pillanatban a Wokingiaknak van a legtöbb pontjuk a három élcsapat mögött a konstruktőri bajnokságban. Sainz és Norris eddig 13 ponttal gyűjtött többet a konstruktőri bajnokság ötödik helyén álló Racing Point versenyzőinél.

    A csapat eddigi legjobb hétvégéje után Seidl köszönetet mondott a McLaren garázsban és a gyárban dolgozó embereknek. „Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak ezért a fantasztikus hétvégéért,” – idézte a németet a The Chequered Flag. „Ezzel az eredménnyel még nagyobb lett az előnyünk a mögöttünk állókkal szemben. Most fizetődött ki a csapat elkötelezettsége a munka iránt.”

    Már csak egy hét van a Kanadai Nagydíjig és a jó eredmények miatt egyre több szempár helyeződik a Wokingiakra. Montreálban is az első tízbe várják mindkét McLaren pilótát. „Már mindenki várja a Kandai Nagydíjat, ahol az lesz a legfőbb célunk, hogy mindkét autónkkal pontot tudjunk szerezni. Monacóban is meglehetett volna, ugyanis Landonak mindössze egy hellyel kellett volna előrébb végeznie.”

  • Alonso: Ha visszatérek az Indy500-ra, akkor a legversenyképesebb ajánlatot választom

    Alonso: Ha visszatérek az Indy500-ra, akkor a legversenyképesebb ajánlatot választom

    Miután nem sikerült kvalifikálnia az Indy500-ra, Fernando Alonso csak a legversenyképesebb ajánlatot elfogadva tér vissza a legendás versenyre.

    A tripla koronára hajtó spanyol – amihez már csak az oválversenyen való győzelem hiányzik – 2017-ben már részt vett az Indy500-on, de azt a futamot ígéretes kezdése ellenére végül nem tudta befejezni, motorhiba miatt. Idén viszont újra nekiindult az ötszáz mérföldesnek, ugyanúgy a McLarennel, viszont a wokingiak immár önálló csapatként érkeztek, míg két éve lényegében egy átmatricázott Andretti-Hondával mentek. Az idei kaland vége hatalmas kudarc lett, kvalifikálniuk sem sikerült.

    Alonsot a Soy Motor arról kérdezte, hogy nekifutna-e az Indy500-nak újra a McLarennel, a spanyol pedig így válaszolt: „Nem tudom. Meg kell néznem, milyen lehetőségek vannak. Ha még egyszer megpróbálom, akkor felfedezem a lehetőségeimet és a legversenyképesebbet választom.”

    Alonso most már nem kacérkodik a teljes IndyCar szezon gondolatával.

    „Ha megcsinálom Indianapolist, akkor csak azon az egy versenyen állok rajthoz. Egy teljes szezon túl nagy elköteleződést és alapos felkészülést igényelne. Ha megpróbálod, a bajnoki címért harcolsz, nem turista vagy. Ehhez pedig sok szimulátoros munkát kell végezni, sokat kell készülni, sok az új pálya. Ez így túl sok.”

  • A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    A Porsche terve volt: Alonso-Hülkenberg-Montoyával indulni Le Mansban!

    Ez elég extra lett volna: Fritz Enzinger elárulta, hogy a Porsche le akarta szerződtetni Fernando Alonsót, Nico Hülkenberget és Juan Pablo Montoyát, hogy velük versenyezzenek Le Mansban.

    Már 2017-ben a Motorsport-Total.com megneszelte, hogy a Porsche komoly tervekkel vágna neki a 24 órás versenynek, és egy olyan autót akartak indítani, amelyben a Forma-1 sztárjai foglalhattak volna helyet. Ez nem csak amolyan mendemonda volt, hanem konkrét elképzelés, és ezt most megerősítette Fritz Enzinger is egy exkluzív interjúban. Meg volt már az elképzelt versenyzői felállás is. Nico Hülkenberg nem is volt kérdéses, hiszen 2015-ben nyert is már a Porsche színeiben Le Mansban. Fernando Alonso ekkor már akart indulni a 24 órás klasszikus versenyen. A harmadik pilótájuk pedig Juan Pablo Montoya lett volna. Az LMP1-es programjuk akkori vezetője, Enzinger aki ma már a Volkswagen konszernen belül a Porsche márka motorsport igazgatója lett, így emlékezik vissza:

    „Nagyon akartam egy ilyen felállást! És volt is rá reális esélyünk. Egyeztettünk Alonsóval és Montoyával és Hülkenberggel is, aki pedig már vezetett nálunk. Elég bájos egy banda lett volna…”

    A Volkswagen konszernnél kulcselem volt Andre Lotterer akkori Audi gyári pilóta 2014-es szereplése az egykori Caterham csapatnál a Belga Nagydíjon Spa-Franchorchampsban, aminek akkor jó visszhangja volt. A vendégszereplésnek köszönhetően a konszernnél is felismerték, hogy a Forma-1-nek köszönhetően mégis mekkora médiaérdeklődés lett. Számított persze az is, hogy milyen remek fogadtatása volt Hülkenberg 2015-ös győzelmének. Enzinger akkor egy héttel később Hülkenberggel Spielbergben feltűnt a Forma-1-es paddockban is, és nem csak az akkori Force Indiánál versenyző fogadhatta a gratulációkat és a kérdéseket Le Mans miatt, hanem a szakember is. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Igazán ekkor tudatosult bennünk, hogy milyen ereje is van Nico Hülkenberg győzelmének. Hatalmas lett az érdeklődés a pilóták körében egy LMP-s versenyülésért. A Porschénak pedig ez nagyon is hízelgő volt. Válogathattunk a versenyzők között, és többükkel is kapcsolatban álltunk. Előrehaladott tárgyalásunk volt Juan Pablo Montoyával is, aki nagyon is ráizgult a dologra, mivel az Indy-t már megnyerte és Monacót is. Egyedül a Le Mans hiányzott neki a híres Triple Crown-ból. Montoya ekkor Amerikában volt tevékeny, és nagyon élvezte, amikor 2015-ben Bahreinben tesztelt velünk.”

    Végül a kolumbiai volt kénytelen lemondani az egészet, egyszerűen azért, mert az akkori csapatából nem engedték el. Alonso meg azért került ki a képből, mert a McLaren akkori motorpartnere a Honda szintén nehezen akarta elengedni őt a Porsche kedvéért. Enzinger pedig a mai napig el van ragadtatva az akkori ötlettől:

    „Ez a trió hatalmas médiaérdeklődést váltott volna ki. Egy Porsche 919 Hybrid három Forma-1-es pilótával Le Mansban a rajtnál, elképesztő figyelmet kaphatott volna. Komoly vágyunk volt az, hogy a hétvége Le Mansban ne ütközzön egy Forma-1-es versennyel. Azonban 2016-ban is így esett, hogy egy hétvégére került egy nagydíjjal. Sajnos. Pedig egykoron hagyománya volt annak, hogy a Forma-1 pilótái elindulnak Le Mansban is…”

  • Kétséges a McLaren jövője az IndyCarban

    Kétséges a McLaren jövője az IndyCarban

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint nem valószínű, hogy csapata 2020-ban teljes szezonos csapatot indít az IndyCarban.

    A wokingiak 2017 után ismét elszánták magukat az Indy500-as szereplésre, idén immár saját csapatként, természetesen a tripla koronára hajtó Fernando Alonsoval. Aztán viszont az idei ötszáz mérföldes legnagyobb csalódását szolgáltatták azzal, hogy nem is tudták magukat kvalifikálni.

    A kudarc után Brown kijelentette a RACER hasábjain, hogy jelenleg nem tervezik a teljes szezonos IndyCar programot, és inkább az Indy500-ra fókuszálnak.

    „Szerintem nagyon valószínűtlen, hogy jövőre teljes szezonos csapatként indulunk az IndyCarban. Akármennyire rajongója vagyok a szériának, a nemrég történtek fényében vissza kell térnünk az Indy500-ra, és ott mindent helyesen kell csinálnunk következő lépésként ahelyett, hogy rögtön teljes szezonra ugornánk be. Tehát nem tartom valószínűnek, hogy egész évadban ott leszünk jövőre.”

    Brown abban biztos, hogy idén az indianapolisi fiaskó után már nem vesznek részt további versenyeken a tengerentúlon, viszont jövőre lehetnek felkészülő futamaik a májusi viadal előtt.

    „Részt vehetnénk-e néhány versenyen az Indy500 előtt jövőre, amolyan felkészülésként? Igen, ez a kérdés már felmerült, szóval átgondoljuk.”

    Az ilyen fokú felkészületlenséget elkerülendő, Brown szerint talán indulhattak volna az Indianapolisi road versenyen, azon a vonalvezetésen, amelyet az F1 is használt korábban: „Habár a beállításokról nem sokat tanulhattunk volna meg rajta, azért gyakorlásnak jó lett volna. Ha jövőre visszatérünk az Indy500-ra, valószínűleg csinálunk előtte egy-két versenyt felkészülésként.”

  • Carlos Sainz-interjú: Spanyol Nagydíj, Verstappen, Real Madrid, FIFA

    Carlos Sainz-interjú: Spanyol Nagydíj, Verstappen, Real Madrid, FIFA

    A Monacói Nagydíj csütörtöki napján, az első két szabadedzést követő versenyzői eligazítás után készítettünk interjút Carlos Sainz-cal, a McLaren spanyol versenyzőjével.

    Sainz honfitársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso helyére érkezett a wokingiakhoz 2019-ben, feladata pedig egyértelmű: a lehető leghatékonyabban helyettesíteni a tripla koronára hajtó Alonsót.

    Carlos, eddig nyolc versenyt teljesítettél Monacóban – az utánpótlás szériákat is ideértve. Mindegyiket befejezted, sőt valemennyin az első tízben végeztél. Tudsz valamit ezen a pályán, amit a többiek nem?

    Carlos Sainz: Szeretek itt versenyezni, nagyszerű a monacói aszfaltcsík. Kedvelem az utcai pályák fílingjét, Monaco mellett mindig jól teljesítettem Bakuban és Szingapúrban is. Úgy gondolom, ez jól mutat az ember önéletrajzában. Meglátjuk mi lesz idén, nagyon szoros a középmezőny. Nem lesz egyszerű, de remélhetőleg folytatom ezt a sorozatot.

    Barcelonában azt mondtad a csapatnak a versenyt követően, hogy a nyolcadik hely nem volt benne az autóban. Csapatvezérnek érkeztél a McLarenhez, érzel emiatt extra nyomást?

    Sainz: Nem igazán. Csapatként kell előrelépnünk. Nem érzem, hogy plusz nyomást jelentene az, ha valaki első számú szerepet tölt be és jó eredményeket kell elérnie, mert a teljes eddigi karrierem során jó eredményekre törekedtem. Ez a sport alapja, minden versenyző ugyanolyan nyomás alatt van. Szóval nem, nem érzek extra terhet emiatt.

    Mindannyian hallottuk a Spanyol Nagydíj távozásáról szóló híreszteléseket. Mit gondolsz, mi áll az ügy hátterében?

    Sainz: Ez egy nehéz kérdés, mert nem ismerem a pálya szerződésének részeleit. Nem tudom, hogy mekkora pénzösszegről van szó, szóval nehéz ezt megmondani úgy, hogy nincsenek előttünk a számok. Amit látni akarok a Forma-1-ben, az egy jobb show, illetve több kiszámíthatatlanság. Ha ezek teljesülnek, biztos vagyok benne, hogy a pályáknak könnyebb lesz eladniuk a termékük és több ember látogat ki a versenyekre. Az emberek izgalmas versenyekért jönnek ki a helyszínre, és azt akarják látni, hogy csata folyik a győzelemért.

    Lando Norris személyében egy fiatal, pimasz csapattársad van. Milyen vele a közös munka?

    Sainz: Jó móka Landóval dolgozni, az első öt hétvége jól alakult számunkra. Jobb teljesítményre sarkalljuk egymást, ami jót tesz a csapatnak.

    Ki győzött legutóbb FIFA-ban?

    Sainz: Hát… Általánosságban véve én vagyok a jobb. Négy meccsből hármat én nyerek!

    Nagy rajongója vagy a Real Madridnak, az idei szezon azonban nem igazán sikerült nekik, de…

    Sainz: Nem akarok beszélni a Real Madrid idei évéről! A tavalyiról szívesen beszélgethetünk, de az ideit inkább hagyjuk – mondja nevetve.

    Mit vársz tőlük a következő szezonban?

    Sainz: Remélhetőleg érkeznek új játékosok és jobb eredményeket érünk el. Jelenleg nincs jó helyzetben a csapat, szóval mindenképp fejlődnünk kell.

    Mennyi időt töltesz Fernano Alonsóval, tud segíteni a fejlődésedben?

    Sainz: Alonso csak egy hétvégén, Bahreinben volt ott a csapattal. Nem találkozunk vele sokat, csak a teszt miatt utazott el oda. Más szerepvállalása eddig nem volt idén a csapatban.

    Korábban sok kérdést kaptál Max Verstappennel való rivalizálásodról. Ő volt eddig a legkeményebb csapattársad?

    Sainz: Hmm, érdekes volt a 2015-ös év. Mindketten újoncok voltunk, Max mellett izgalmas volt versenyezni. Nagyon fontos szezon volt ez a karrierem szempontjából. Úgy érzem nekem és Maxnak is nagyon jó éve volt, mindketten jó emlékekkel tekintünk vissza erre az időszakra.

    Azt hiszem egyetértünk abban, hogy a McLarennek a mezőny elején van a helye. Nemrégiben új csapatfőnök érkezett az istállóhoz, összeállhat végre a csapat?

    Sainz: Próbáljuk összerakni a társaságot, de ehhez idő kell. A Forma-1-ben nehéz jóslatokat tenni, idővel majd kiderül mire vagyunk képesek. Nem is túlságosan az eredmények érdekelnek, azt akarom látni, hogy a csapat jó irányba halad, fejleszti az autót, a gyárat és jobb csapattá válunk, mint jelenleg.

    Még az interjú elején említetted, hogy nagyon jó eredményeid vannak az utcai helyszíneken, jobban kedveled őket az épített pályáknál?

    Sainz: Minden pályát szeretek, jelenleg talán hat-hét versenyenként utazunk utcai helyszínre. Úgy gondolom jó a jelenlegi felosztás, nem szeretnék kizárólag utcai pályákon versenyezni, mert szeretem a jó versenyzést és az előzéseket, az utcai pályákon pedig általában kevés lehetőség adódik erre.

    A Formula E-ben csak utcai pályákon folyik a verseny, kipróbálnád magad az elektromos szériában a későbbiekben?

    Sainz: Jó barátja és tisztelője vagyok Alejandro Agagnak, a sorozat létrehozójának. Jelenleg nem szerepel a terveim között a Formula E, de ki tudja mit hoz a jövő. Majd meglátjuk.

  • Norris sokat tudott meg Verstappenről az online szimulátorokból

    Norris sokat tudott meg Verstappenről az online szimulátorokból

    Lando Norris úgy érzi, sokat tudott meg Max Verstappenről szimulátorozás közben.

    A brit és a holland pilóta nyitott a virtuális versenyzésre, többször játszottak már együtt, sokszor még élő közvetítés is volt róla. Norris ezek alkalmával sokat tudott meg a nála tapasztaltabb Verstappenről.

    „Már a szezon kezdete előtt is sokat tanulhattam, Maxszal és másokkal versenyezve” – mondta Norris a McLaren Shadow eSport egyik eseményén. „Ugyan az F1-ben nem sokat csatázok vele a pályán, de ez talán később a szezon során, vagy jövőre változik. Azonban így is tanultam már tőle, volt pár mókás versenyünk.”

    „Megfigyelhettem, hogy vezet a pályán. Megtanultam, hogy védekezik, mert abban nagyon jó, emellett pedig nagyon agresszív tud lenni az előzéseknél, és igazából mindig. Talán a szimulátorban kicsit jobban nyomod, mert tudod, hogy ha lesz is valami, megúszod, és újrakezdheted. De így is vannak dolgok, amiket magammal vittem.”

    „Biztos vagyok benne, hogy ő is megtudott pár dolgot rólam, hogy miben vagyok jó, és miben rossz. Viszont én is tudom a szimulátorból, hogyan versenyez, és anélkül is tudnám, ha mondjuk még sosem láttam volna a tévében.”

  • Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Három évig szenvedett a Honda a brit csapat motorszállítójaként: gyenge volt az erőforrás, és megbízhatatlan. Sokan úgy is érzik, hogy béklyóban voltak a japánok. Tavaly a Toro Rossoval már létható jelei volt a fejlődésüknek, ahogy idén a Red Bull csapatával is a nagyobb szabadság miatt Yamamoto szerint már jól mennek a dolgok. A Honda főnök a GPFansnek nyilatkozott:

    „A legnagyobb lecke az volt, hogy amikor csatlakoztunk a McLarenhez, akkor még nem álltunk készen. Ha újrakezdhetnénk, akkor már sokkal felkészültebbek lennénk,
    hogy mielőbb jobb pozíciókba kerülhessünk. Sokat tanultunk az esetünkből a McLarennel, nagy pofon volt. Ma viszont emiatt tartunk itt, ahol.”

    Egyre többen vélekednek úgy, hogy immáron a Honda a harmadik legjobb motor a rajtrácson, és lehagyták a Renault erőforrását, idén már megbízhatóbb és erősebb a japánok terméke. Yamamoto előre tekint, és tudja, hogy meg kell tenniük a végső lépéseket ahhoz, felvegyék a harcolt a jelenlegi legjobb Mercedes és Ferrari motorokkal. A szakember így folytatta:

    „Nehéz lesz, de ha maradunk ezen az úton, akkor egy napon képesek leszünk harcolni velük. Ezen dolgozunk. A motorsport győzelmekről és vereségekről szól, tehát 50%-ban a nyomásról és 50%-ban az örömről. Fejlődnünk kell, hogy tudjuk tartani a terveinket. A Forma-1 pedig a legjobb színtere ennek a kihívásnak.”