A McLaren a szezon eddigi nagy részében a középmezőny elején tanyázott, miközben Andreas Seidl is csatlakozott hozzájuk. A német szakember elemezte az eddigieket. Seidl ugyan már január 10-én a McLaren alkalmazásába került, de az érdemi munkát csak május 1-től kezdhette meg. Az első verseny ahol személyesen is megjelent az a Spanyol Nagydíj volt, és azóta átlátta már a csapat működését és megerősítené a helyüket a a bajnokságban. 39 ponttal mennek a konstruktőri bajnokságban ötödik Toro Rosso előtt. Carlos Sainz és Lando Norris pedig meggyőzően dolgoznak a wokingiaknak, úgyhogy jól áll Seidl most már mint csapatfőnök szénája:
„Mint az ismert, a McLaren egy jól szervezett Forma-1-es csapat. Sok jó dolog a helyén van, de időnként vannak olyan területek, amit lépésről-lépésre meg kell oldanunk. Ami a kezdetektől fogva világos volt számomra, hogy nagyszerű csapatunk van, nagyon tehetséges emberekkel akik elhivatottak abban, amit csinálnak. Remek az arányunk a tapasztalt emberekből illetve olyanokból akik a motorsportok más ágában vagy szervezeteiben tevékenykedtek, mielőtt csatlakoztak a McLarenhez. Végül de nem utolsósorban vannak nagyon szenvedélyes és magasan kvalifikált fiatal arcok is a csapatban, akik nagyon is izgatottak a jövőnk iránt.”
Az Alfa Romeo finnje, Kimi Räikkönen remek versenyt futott múlt vasárnap a Hungaroringen, a 7. helyen ért célba.
Räikkönen egyébként a 6. helyezett Gaslyt is egész szépen utolérte a végén. Elmondta, hogy jó volt a tempójuk, még a McLarennél is jobb. Ami azért nagy szó, mert a wokingiak pilótája, Carlos Sainz lett az 5., egy Red Bullt maga mögött tartva.
„Nos, ez elég jó volt” – mondta a finn a Magyar Nagydíjról. „Az autó jól viselkedett, és remek munkát végeztem az első körben, kimaradtam a rajt utáni csetepatékból. Még a McLarennél is jobb volt a tempónk, de lehetetlen volt az előzés. Ezt tudtuk, hogy így marad a kiállások után is, tehát csak a gumikkal kellett spórolnunk a végéig. Vesztettünk egy pozíciót, majd nyertünk is [Gasly elé, Norris mögé került a gumicserék után], talán egy dolgot csinálhattunk volna jobban: egy körrel hamarabb állunk ki. De így megy ez.”
A McLaren egy határozott célt tűzött ki az év végére Carlos Sainz elé, szeretnék, ha a spanyol pilótájuk év végén megelőzné Pierre Gaslyt a pontversenyben.
A három top csapat kiemelkedő teljesítménye miatt előzetesen a többi istálló a hetedik helyet célozta meg, ám Pierre Gasly gyengélkedése miatt a McLarenes Carlos Sainz csupán öt pontra van a franciától a szezon felénél.
„Az egyetlen versenyző, aki még elérhető számunkra az Pierre Gasly, és meg is fogjuk próbálni megelőzni őt. Azonban a Red Bull alapvetően gyorsabb nálunk, nehéz lesz ezt megvalósítani, de nem fogjuk feladni.” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.
A McLaren felfedte, hogy miért volt olyan lassú Lando Norris boxkiállása a Magyar Nagydíjon. Mint kiderült, az egyik légkulcs rakoncátlankodott, ami végül a fiatal brit újonc idei legjobb eredményébe került.
Sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy Norris közvetlen a csapattárs, Carlos Sainz Jr. mögött fog majd befutni a hatodik helyen. Azonban a fiatal brit kiállásakor a wokingi istálló szerelői nagyon nehezen tudták csak lecserélni a bal hátsó kerekét, ami miatt a mögötte haladó versenyzők át tudták ugrani őt.
A kiálláskor elveszített két pozíció mellett még Valtteri Bottas is meg tudta előzni Norrist a verseny utolsó szakaszában, ami miatt a brit végül csak a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót.
A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a futam után elnézést kért a brittől és elmondta, hogy Norris a légpisztolynál fellépő váratlan probléma miatt esett vissza a kilencedik helyre. „Sajnos problémánk akadt a bal hátsó keréknél levő légkulccsal, ami miatt a kelleténél hosszabb lett a kiállás,” – mondta Seidl. „A hiba miatt Lando két pozíciót is vesztett, ráadásul még Bottasnak is lehetősége adódott megelőzni őt.
„Szeretnénk bocsánatot kérni Landotól, ugyanis újfent remekül teljesítményt nyújtott a versenyen. Azonban ezek a hibák néha alapján megtörténnek, ugyanis szerves részét képezik a versenyzésnek.”
Habár csalódott volt a kilencedik helye miatt, Norris elmondta, hogy élvezettel vezette az autót egy olyan helyszínen, ahol nem számítottak túl sok jóra a versenyhétvége előtt. „Jó volt a tempónk, szóval a poharunk legalább félig tele volt,”- nyilatkozta Norris. „Jó lehetőségeink voltak, ugyanis az autó fantasztikusan működött. Ebből következik, hogy sok pozitívum is van, nem csak az egy negatívum.
„Ez néha megtörténik és mindössze annyi volt, hogy a kiállásom nem volt tökéletes. Általában a csapat jó munkát szokott végezni, ami miatt nagyon sokkal tartozom nekik. Remek munkát végeznek, különösen a tavalyi évhez képest, amikor szenvedtek a kiállásokkal. Szóval még mindig azt mondom, hogy sokat fejlődtünk és a mai eset csak egyszeri alkalom volt.”
Lando Norris megúszhatja a hétvégét motorbüntetés nélkül, miután a Renault zöld utat adott arra, hogy a McLaren használja a Németországban meghibásodott motort az autójában.
A brit pilóta a hockenheimi verseny 25. körében erővesztést észlelt, majd egy kis idő múlva megadta magát az erőforrás, minek következtében fel kellett adni a versenyt. Az eset után a McLaren és a Renault közösen analizálta a hajtásláncot és megállapították még bevethető a motor, ezért Norris megúszhatja a büntetést.
,,Lando erőforrásában egy segédrendszer hibásodott meg, ezért állt meg a motorja. Egy újabb változatot fogunk ebből a rendszerből az erőforrásba tenni, és mivel a hajtáslánc maga nem sérült, ezért azt az egységet tovább tudjuk használni a Hungaroringen.” – közölte a McLaren szóvivője.
Norris autójában az időmérőt követően is felmerültek problémák, így cserélni kellett több elemet is az MGU-K mellett, viszont innentől fogva büntetlenül már csak egy MGU-H egységet használhat fel a brit. Csapattársa Carlos Sainz se áll jobban, ő már kimerítette a keretet, és ha bármi cserélni kell az autójában, ami az erőforráshoz kapcsolódik büntetést fog kapni.
,,Természetesen aggasztó, hogy ezektől a büntetésektől tartani kell a szezon ezen szakaszán. Azonban nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, amiket a Renault hajt végre annak érdekében, hogy előrébb lépjünk, természetesen nem az a célunk, hogy megkapjuk ezeket a büntetéseket, azonban ez a helyzet állt elő, azzal kell főznünk amink van. Reméljük, hogy a Renault-val közösen tudunk majd ezen a szituáción javítani.” –nyilatkozta Andreas Seidl
Nem először csináltunk már interjút a Forma-1 egyik legismertebb háttéremberével, akit Joseph Leberer néven ismerünk. Az osztrák személyi edző, fizioterapeuta még 1988-ban került be a McLaren csapatához, és azóta is a Forma-1-ben dolgozik. Szinte mindent látott már, és a legjelentősebb versenyzőkkel dolgozott együtt.
A Német Nagydíjon egy saját készítésű képpel is megleptük, aminek igazán örült, és ezen beszélgetés alatt is árult el olyan dolgokat, amiket eddig máshol nem.
– Jo, már a 80-as évek vége óta fizioterapeutaként dolgozol a Forma-1-ben. Willi Dungl rehabilitációs központjában dolgoztál Ausztriában, ő volt a mentorod. Volt már kapcsolatod a motorsporttal mielőtt hívott a McLaren?
– Nem igazán. A motorsport népszerű sportág volt Ausztriában már Jochen Rindt és Niki Lauda óta, de nem voltam a dolog rajongója. Érkeztek Willi Dungl egészségügyi centerébe mindenféle arcok az autósportból, hogy segítsünk a sérüléseik miatt, így ismertem párat, természetesen leginkább Niki Laudát. Amikor ezen versenyzőkkel dolgoztam, természetesen megnőtt az érdeklődésem a dolog iránt.
– Az első munkád egy csapatnál aztán Senna és Prost idejében a McLarennél lett.
– Így igaz, akkoriban a McLaren volt a legjobb csapat, így egyből az élmezőnyben találtam magamat a rajtrácson.
– Ha összehasonlítjuk a két sportolót, mennyire voltak edzettek?
– Különösen Alain volt fitt. Ő egy okos srác volt, aki tudta, hogy nem csak a versenyzésre kell koncentrálnia, hanem a fizikai erejére is. Ő akkor és mai napig is nagyon elhivatott a kerékpársport iránt. Senna pedig folyamatosan fejlődött, de már mindketten jó szinten álltak.
Jo Leberer a fiát is Ayrtonról nevezte el. Fotó: Tajthi Andrea
– Az edzéseik melyik részét felügyelted? Csak a versenypályán dolgoztál velük, vagy otthon is?
– A munkám nagy része a versenypályákon zajlott, de az otthonaikban is meglátogattam őket. Ha szükséges volt, olykor ott is speciális tréningeket tartottam hetekig, hogy még edzettebbé váljanak. Ayrton például a téli szünetben sosem tesztelte az autókat. Hazament Brazíliába, és élvezte a szabadidőt, és csak tavasszal került elő, amikor kezdődött az új szezon. Mégis volt kidolgozott programja amely alapján otthon edzett. Ezen időszak alatt együttműködtem az ottani edzőivel.
– Amikor Senna elhagyta a McLarent, utánamentél a Williams csapatához is…
– Így igaz, és a balesete után a szezont is a Williamsnél fejeztem már be. 1995-re és 1996-ra azonban visszamentem a McLarenhez. Úgy éreztem, hogy újra a családomhoz tartozom.
– 1995-ben aztán megéltél egy újabb súlyos balesetet, amikor Adelaideben Mika Häkkinen ütközött.
– Igen, a balesetet követően egyből mellette voltam, és ezt követően végig együtt dolgoztunk a rehabilitációján. Nehéz időszak volt, hiszen addig nem voltak balesetek a „versenyzőimmel”, aztán két szerencsétlen baleset is érte őket két év alatt. Az 1996-os szezont követően a Sauberhez igazoltam, és most már több mint 20 éve ennél a csapatnál dolgozom.
– Elmondanád, hogy mi változott ezen időszak alatt abban, másképp dolgozol a versenyzőkkel?
– Először is: minden sokkal nagyobb lett. Ma már mi vagyunk az Alfa Romeo, sokan dolgoznak a csapatért, és nem csak a versenyzőink edzettségi állapotáért felelek, hanem a teljes csapat egészségéért és hogy jól érezzék magukat. Ahogy a világban is zajlik: minden intenzívebb lett, gyorsabb, sokkal elemzőbb és technikaibb. Mindkét versenyző rendelkezik személyi trénerrel is, én velük dolgozom még együtt, nagyon harmonikusan.
– Räikkönennel és Giovinazzival a fedélzeten van egy nagyon fiatal és egy nagyon tapasztalt versenyzőtök a csapatban. Van különbség közöttük amikor az edzettségüket méritek, vagy dolgozol velük?
– Közvetlenül már nem felelek a versenyzők személyes tréningjeiért. Ez a személyi edzőik dolga. Azt mondhatom csak, hogy a fiatal olasz és a meglehetősen öreg finn tökéletesen kiegészítik egymást.
– Hogy néz ki a pilóták versenynapja?
– Ez nagyon változó lehet, attól is függ, hogy épp hogyan érzik magukat. A versenyzőknek megvan a saját fellépésük, és edzőjükként olyan érzést kell kialakítanod bennük, hogy jól érezzék magukat. Lehet, hogy el kell terelni valamiről a figyelmét, vagy pont hogy ösztökélni kell az összpontosításra, fel kell pörgetni vagy pont hogy le kell hűteni a pilótát.
– Mennyire fontos a versenyzők táplálkozása figyelembe véve az edzéseiket is?
– Az étkezés nagyon fontos. Kezdetben magam főztem a versenyzőkre. Én készítettem el a reggelijüket és az ebédet is, meg a köztest. Manapság már sokkal jobb a catering, én már csak felügyelem, hogy mit esznek.
– Igaz az, hogy régen sokkal megterhelőbb volt fizikailag a versenyzés?
– Igen és nem… kézi váltó volt, nem volt szervó, így igen, megterhelőbb volt fizikailag. Manapság már sokkal komplikáltabb ez a sportág, hiszen jönnek az utasítások a mérnököktől, a stratégáktól, a versenyzőknek pedig engedelmeskedniük kell. Emiatt mentálisan felkészültebbnek kell lenned, de az csak akkor megy, ha fizikálisan is fitt vagy.
– Van olyan versenyződ, akire mondhatjuk, hogy ő a „tanárbácsi kedvence”? Egy olyan pilóta, aki rendre követte és betartotta a javaslataidat?
– Nem tudok megnevezni csak egy pilótát. Nagyon szerencsés vagyok, amiért jó lett a kapcsolatom az összes versenyzőmmel. Prostnak és Sennának a barátja lettem, a finnek Häkkinen és Räikkönen, Kubica, Coulthard, de még Michael Andretti is, aki csak egy szezont volt a McLarennél még mindig közeli barátaim. Ott van aztán Johnny Herbert is, akinek volt az a borzalmas balesete az F3000-ben Brands Hatchben, és a lába több helyen is eltört. Ő is borzasztóan rossz állapotban érkezett meg annak idején a Dungl központba. Elképesztő, hogy mennyire keményen dolgozott azért, hogy újra megtanuljon járni, és hihetetlenül fitt lett, ez egy csoda! Szoros kötelékben leszel az emberekkel amikor ilyen nehéz időszakban vagy mellettük.
– Örülünk neki, hogy még mindig ennyire boldogan végzed a munkádat, és a mai napig is ilyen elhivatott vagy. Köszönjük, hogy szakítottál ránk időt!
Jo-Jo, avagy a szerző és a legismertebb Forma-1-es fizioterapeuta. Fotó: Jo Klausmann
Szintet lép Alain Prost: a korábbi inkább csak formális tanácsadói szerepkörét követően a Renault Forma-1-es csapatánál bekerült az ügyvezetésbe. A hónap elején már beválasztották az igazgatótanácsba is a Renault Sport Racing Ltd-nél, és Thierry Bolloré helyére érkezett, akit a Reanult Group delegált addig ide. Utóbbinak mennie kellett az F1-es csapattól, mivel most az ő felelőssége lett az utcai autós üzletág miután, Carlos Ghosn januárban vitatható körülmények között távozott a cég éléről.
A négyszeres világbajnok Prost pedig márkanagykövetként tevékenykedett előbb, majd tanácsadói szerepet kapott a Renault F1-es projektjében, amikor a francia gyártó átvette a korábban Lotus néven ismert csapatot 2015 végén. Az egyenlőre nem ismert, hogy az új szerepköre mennyit változtat a napi teendőiben.
A csapatvezetés így jelenleg a következőkből áll: Cyril Abiteboul csapatvezető és operatív igazgató, Jerome Stoll a cég elnöke, a Renault Group pénzügyi vezetője Thierry Cognet és a Genii ismert főnöke Gérard Lopez, aki egy kis részesedést még megtartott a Gravity Motorsportson keresztül, mióta átalakultak a Lotusból.
A Renault szóvivője így definiálta a csapat igazgatótanácsának a szerepét:
„Jövőképet alkotnak, célokat és értékeket határoznak meg, stratégiákat és struktúrákat állítanak fel. Képviselik mindezt a menedzsment felé, a részvényesek felé elszámolnak, és felelősséget vállalnak. Meghozzák a felelős döntéseket a cég életében, és jóváhagyják az éves beszámolókat és a pénzügyi jelentéseket. Kulcsszerepük van a szponzoroknál a partnereknél és a pilótáknál.”
Prost korábbi McLarenes csapattársa, Niki Lauda ugyanilyen pozícióban volt a Mercedesnél, májusban bekövetkezett haláláig.
Lando Norris elmondta, hogy az idei szezon során először hagyta cserben a McLarent és saját magát is. A brit újoncnak már az időmérő edzés második szakaszába sem sikerült bejutnia, ezért nyilatkozta ezt.
Norris csak a tizenhatodik rajtkockából vághat majd neki holnap a hatvanhét körös Német Nagydíjnak, miután Alexander Albonnak és Antonio Giovinazzinak is sikerült javítania a Q1-ben. Ez azt jelentette, hogy a McLaren fiatalja ugyancsak 0.055 ezred másodperccel, de lassabb volt az utolsó továbbjutó időnél, ami miatt kiesett.
A brit csapattársa, Carlos Sainz Jr. végül a hetedik helyet szerezte meg az időmérőn, miután sikerült bejutnia a kvalifikáció második, illetve harmadik szakaszába is. Mindez azt jelenti, hogy Norrisnak ez volt az eddigi legrosszabb időmérő edzése az újonc szezonjában.
„Egyszerűen pont akkor nem álltak össze a szektorok, amikor igazán számított volna,” – nyilatkozta Norris az időmérő edzést követően. „Nem maradt túl sok idő a körömben, maximum 0.025 másodperc. Elég kicsi hibákat vétettem, amik miatt végül le is maradtam a Q2-ről.
„Frusztrált vagyok, azonban idén ez az első olyan alkalom, hogy cserben hagytam a csapatomat. Az autóban meg volt a kellő potenciál, ugyanis Carlosnak sikerült bejutnia a legjobb tízbe. Csakis magamat hibáztathatom. Tovább kell lépnem és a holnapi napra kell koncentrálnom.”
Norris, aki a 2020-as szezonban is a wokingi istálló pilótája lesz, hozzátette, hogy egy kicsit alul kormányzott volt az autója a gyors körén. „Kicsit küszködtünk az autóval, szóval ez a hétvége közel nem olyan egyszerű, mint amilyenek az előzők voltak.”
Emellett a fiatal brit még Albon utolsó mért körét is elrontotta, ugyanis egy picit feltartotta a Toro Rosso thai versenyzőjét a sikánnál. Albon – aki az eset után be is panaszolta a britet a rádión – emiatt végül a tizenhetedik helyre kvalfikálta magát, közvetlen Norris mögé.„Nem aggódom, ugyanis én is gyors körön voltam és ő pedig közvetlen mögöttem kezdte el a sajátját, szóval egyáltalán nincs mitől félnem,” – véli Norris az esetről.
A McLaren még mindig nem tett le arról, hogy teljes szezont fusson az IndyCarban, és továbbra is Fernando Alonsóval mennének neki a kihívásnak.
A wokingiak a májusi katasztrofális Indy500-uk után új filozófiával közelítenék meg az IndyCart. Nem csak egy versenyre koncentrálnának, hanem egy teljes szezonra köteleznék el magukat. Miután az F1-es jövőjük biztosított, hiszen jövőre van két bejelentett pilótájuk, újra terítékre került Hockenheimben a már régóta emlegetett IndyCar-os szereplés. Továbbra is azt szeretnék, ha Fernando Alonso lenne a pilótájuk.
„Imádnám, ha tagja lenne az IndyCar programunknak, amennyiben lesz ilyen és megcsináljuk” – mondta a RACER-nek Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója. „Még nem döntötte el, mit csinál jövőre. Szerintem ez az első alkalom 17 vagy 18 éve, hogy nincs tele az következő évi naptára versenyekkel. Szóval szerintem szüksége lesz a nyári szünetre, hogy átgondolja, mit szeretne. De ha az IndyCar mellett döntünk, és ő is akarna jönni, természetesen ő lenne a listánk élén. Nem akarunk elbújni a reflektorfény elől. Úgy gondolom, Fernando hatalmas érdeklődést von maga után, de mi magunk is McLarenként. Nem tényező számunkra tehát az, hogy egy olyan pilótát hozzunk, akivel nem lesz akkora nyomás rajtunk. Ha belépünk az IndyCar-ba, versenyeket akarunk majd nyerni. Vagy Fernandóval, vagy nélküle.”
Ugyan egyáltalán nem hivatalos még, de Nico Hülkenberg szerint valószínű, hogy marad 2020-ban is a Renault pilótája. Csapattársának Daniel Ricciardonak van szerződése jövőre a franciákkal.
Idén az istállónál nem mennek annyira zökkenőmentesen a dolgok, ahogy arra márciusban számítottak. Tavaly ők voltak a nagycsapatok után a legjobb alakulat, idén azonban a McLarennel is meg kell küzdeniük ezért a helyezésért.
Hülkenberg a 2017-es szezon elején csatlakozott a csapathoz, és elismerte, hogy csalódott az eddigi eredmények miatt. A német versenyző azonban már látja a fényt az alagút végén:
„Az igazat bevallva nem lehetünk boldogak az eredmények láttán, hiszen sok problémával szembesültünk a kezdetekben. Csalódást kelt a sebességünk, és ahol tart a fejlesztési ütemünk, nem itt kellene lennünk. 21 pontunk van. Előrébb is lehetnénk, ha nem lettek volna problémáink vagy komplikációk. Ugyanakkor látjuk már a fényt az alagút végén, és hisszük, hogy utolérhetjük az előttünk lévőket. Persze jelenleg semmi sincs kőbe vésve, de úgy vélem, hogy maradok a csapattal.”