Címke: McLaren

  • A McLaren módosít az autóján 2020-ra

    A McLaren módosít az autóján 2020-ra

    Andrea Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy véli, hogy 2020-re változtatniuk kell némileg autójuk koncepcióján.

    A legtöbb csapat autójában túl jelentős változás nem várható 2020-ra, hiszen most nem lesznek különösebb szabályváltozások. Helyette sokan inkább 2021-re összpontosítanak amikor azonban jelentős módosítások várhatók a technikai- és sportszabályokban.

    Ennek ellenére Seidl azt állítja, hogy a jövőévi McLaren másmilyen lesz, mint az idei.

    „Nem nevezném radikális változásnak, de mivel a jelenlegi szabályok mellett van némi lemaradásunk a top csapatokhoz képest, megpróbálunk fontos lépéseket tenni, melyek magukban foglalnak néhány szükségszerű változtatást az autón.”

    Arra a kérdésre, hogy nem túl nagy kockázat-e, változtatni az amúgy most egészen jó autón, Seidl így felelt: „Ezt lehetőségnek tekintjük.”

    „A célunk egyértelmű. Újabb lépést akarunk tenni előre és a jelenlegi helyünk és azon hely közé pozicionálni magunkat ahol most a top 3 csapat van. Ez lenne a következő nagy sikerünk.”

  • Túl keveset mutatják őket a tévében, a Libertyhez fordult a McLaren

    Túl keveset mutatják őket a tévében, a Libertyhez fordult a McLaren

    Idén már nem egyszer adott hangot csalódottságának a McLaren, miután az előkelő helyen autózó versenyzőit, de legfőképpen Carlos Sainzot alig mutatták a tévében a futamok során.

    A legendás brit istálló a motorváltás óta komoly felszálló ágban van, ami az eredményekben is igencsak megmutatkozik. A pilóták Norris és Sainz legtöbbször az élcsapatok mögött fejezi be a versenyeket, simán megelőzve a közvetlen riválisaikat.

    Carlos Sainz a spai futam után azonban kifakadt, ugyanis utólag visszanézte a közvetítést és a verseny egésze alatt csupán 15 másodpercig mutatták őt.

    „Nem tudok ebbe részletesen belemenni, de azt tudom, hogy a csapat és a szponzoraink nem boldog emiatt a tény miatt.” – mondta még Belgium után.

    A McLaren fiatalja Japánban is eredményes futamot zárt, ahol az ötödik lett, ám a rali világbajnok édesapja hasonló problémákra panaszkodott, mint a fia korábban, vagyis Sainz láthatatlan volt Suzukában.

    Enzek apropóján a McLaren pedig már lépésre szánta el magát.

    „Már dolgozunk ezen az ügyön. Számos beszélgetésünk volt már erről a Forma-1 vezetésével. Ez egy rendkívül fontos dolog a pilótáinknak meg a partnereinknek is. Folyamatosan azon dolgozunk a Forma-1-gyel, hogy minél jobban látszódjunk a közvetítésekben.” – ismerte el Daniel McEwan a csapat szponzori kapcsolatokért felelő menedzsere.

  • A McLaren felzárkózna a topcsapatokra 2020-ban

    A McLaren felzárkózna a topcsapatokra 2020-ban

    Andreas Seidl bejelentette, hogy a McLaren közelebb akar kerülni a top három csapathoz 2020-ban. A számukra horrorisztikus Honda kaland után a Renault erőforrásaival ellátott csapat a legjobb 2019-ben a Mercedes, Ferrari és Red Bull után. Suzukát követően Seidl így nyilatkozott:

    „Hiszek azon trendben ami az elmúlt három-négy versenyen látható, mely szerint egyértelműen a negyedik legerősebb autó a miénk. Jó a sebességünk.”

    A csapatfőnök azt is elárulta, hogy a McLaren célja nem csak az, hogy legyőzzék a Renault gyári alakulatát a konstruktőrök bajnokságában, és előttük maradjanak:

    „Világos a célkitűzésünk, és jövőre még egyet előre akarunk lépni. Oda várjuk magunkat, ahol most vagyunk, de közelebb a top három csapathoz. Jövőre ez egy remek eredmény lenne a csapatunknak.”

  • A McLaren csapatfőnöke nagyon berágott Leclerc-re

    A McLaren csapatfőnöke nagyon berágott Leclerc-re

    Andreas Seidl, nagyon mérges volt Charles Leclerc-re, ugyanis a monacói autójáról leszakadó karbondarabok miatt nem tudott jó eredményt elérni Lando Norris a Japán Nagydíjon.

    A Ferrari versenyző a rajt után összeakadt Max Verstappennel, és emiatt megsérült az első szárnya. Az FIA és a Ferrari a második körben szólt Leclerc-nek, hogy menjen ki a bokszba a sérült alkatrész miatt, ám 21 éves fiatal megtagadta a kérést, ugyanis ő úgy érezte, nem veszélyes a sérült elem. Végül a monacóinak nem lett igaza, ugyanis az egyik letört darab Lewis Hamilton tükrét vitte el, míg a McLaren brit pilótája is kapott a törmelékből, ugyanis a karbondarabok a 4-es rajtszámú autó légbeömlő nyílásait tömítették el.

    ,,Természetesen ellene vagyunk annak a személetmódnak, miszerint az ellenfeleink sérült szárnyvéglappal kint hagyják autóikat veszélybe sodorva ezzel a többi résztvevőt. Mikor levált az egyik sérült elem, sajnos az Lando (Norris) első légbeömlőjét tömítette el. A fékek hőmérséklete drasztikusan megemelkedett, ezért a vártnál előbb kellett kihívnunk őt a bokszba, ugyanis a szerelőknek meg kellett tisztítania az említett területet, és ezzel a versenyünknek szinte lőttek.” – mérgelődött Seidl.

    Leclerc végül az ellenkezése miatt 10 másodperces büntetést kapott. A Ferrari pilótájáról a futam után az F1 az Instagram oldalán közzétett egy felvételt, ahol a versenyző az egyik kezével a tükrét tartja, míg a másikkal fogja a kormányt. Később az ifjonc elmondta, ezt azért csinálta, mert nem szerette volna, ha valakinek sérült okoz a lifegő darab. A monacói még hozzátette, azzal viszont nem volt tisztában, hogy első szárnyáról lerepülnek a légterelők.

    ,,Az autóban ülve én csak azt láttam, hogy a tükör lifeg, ezért tartottam egy kézzel egy darabig, nehogy leszakadjon és eltaláljon valakit. A többi elvesztett elemről nem tudtam, éreztem, hogy megsérült az első szárny, de azzal nem voltam tisztában, hogy  véglapok válnak le róla. Hála Istennek senkinek sem esett baja.”

  • Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, a német gyártó nem szól majd bele nagyobb súllyal a sportági ügyekbe azért, mert a McLarennek is motorokat szállít majd.

    2021-ben újra egyesül a párosítás, ami 78 nagydíjgyőzelmet és három egyéni világbajnokságot hozott a wokingiaknak. A Mclaren a Racing Pointhoz és a Williamshez csatlakozik majd, mint Mercedes-vásárlókhoz, de Wolff kétli, hogy emiatt nagyobb lenne a politikai befolyásuk a sportágon belül.

    „Úgy gondolom, az, hogy még egy vásárlónk van, már nem bír nagy jelentőséggel ezekben az időkben” – idézi őt a Crash.net – „Minden csapat a saját érdekeit képviseli, miközben észben kell tartani a nagyobb képet is, hogy a show vonzó legyen a nézők számára.”

    Wolff nem tagadja, vásárlóik figyelembe veszik motorszállítóik véleményét is a sportági döntések során, de a ráhatás általában ennél a határnál meg is áll.

    „Az természetes, hogy amikor a motorokról esik szó, a partnereink meghallgatják a véleményünket. De nem láttam még olyan csapatot, akinek a motorszállítója megkötötte volna a kezét.” – tette hozzá.

    Nem várom el a McLarentől, de a Racing Pointtól vagy a Williamstől sem, hogy saját érdekeik ellen döntsenek.”

    „Az ok, amiért így döntöttünk a McLarennel, nem a befolyás volt, hanem a bevételeink növelése, és az előny, hogy egyszerre négy csapattól gyűjthetünk adatokat, és tanulhatunk belőluk.”

  • Leendő F1-es csapatokkal tárgyal a Renault

    Leendő F1-es csapatokkal tárgyal a Renault

    Cyril Abiteboul elárulta, hogy a Renault már felvette a kapcsolatot a lehetséges új Forma-1-es csapatokkal. Múlt héten felmerült, hogy három lehetséges alakulatot is érdekel az, hogy csatlakozhassanak a királykategóriához 2021-ben, bár a Liberty Media sietett mindezt cáfolni. A franciák azonban elárulták, hogy komoly egyeztetéseket folytatnak. A Silverstoneban már bázissal is rendelkező Pantherára konkrétan rá is kérdeztek a csapatvezetőnél:

    „Nem csak a Panthera, hanem mások is úgy vélik, hogy a Forma-1 a 2021-es szabályalkotással a megfelelő irányba tart. Ezen emberek közül többen is megkerestek minket, mint esetleges motorbeszállító partnerüket.”

    Abiteboul nemrég arról is beszámolt, hogy nem sikerült meggyőzniük a McLarent, hogy fűzzék szorosabbra a kapcsolatukat a Renault-val, amit egy elvesztegetett lehetőségnek gondol. A McLaren ehelyett a Mercedes erőforrásaira vált 2021-től. A franciák így kénytelenek az új potenciális csapatokra koncentrálni, mondta az orosz Championatnak:

    „Nyitottak vagyunk az ilyen jellegű projektekre. Olyan csapatok nem érdekelnek minket, akik csak jönnek-mennek. Amennyiben azonban érkezne egy komoly elképzelés, akkor miért is ne?”

  • Hamilton szerint Vettel No.1. státuszát a Ferrari már Leclerc-nek adta

    Hamilton szerint Vettel No.1. státuszát a Ferrari már Leclerc-nek adta

    Lewis Hamilton úgy véli, nem feltétlenül fog jól el sülni a Ferrari számára az, ha Charles Leclerc mögé állnak be és kinevezik első számú versenyzőnek. A brit szerint hiba lenne ugyanis Sebastian Vettelt ilyen korán megfosztani ettől a státusztól.

    A monacói versenyző a nyári szünetet követően szinte megtáltosodott, a szezon második felében ő volt a leggyorsabb az időmérőkön, az első rajthelyekből kettőt győzelemre váltott (Spa és Monza), egy második helyet szerzett (Szingapúr) és a legutóbb a dobogó legalsó fokára állhatott fel (Szocsi). Ezalatt Vettel nem lehetett elégedett, Belgiumban nem volt meg a tempója, Olaszországban megforgott, Szingapúrban ugyan nyerni tudott, de Oroszországban ismét találkozott a ‘balszerencséjével’.

    Az elmúlt versenyek tendenciája alapján nagyon úgy tűnik, hogy Mattia Binotto azon kijelentése, hogy a négyszeres világbajnok élvezi a prioritásokat, tova szállt, és már teljes erővel a 21 éves ifjoncot támogatják. Az ötszörös világbajnok szerint ez a hozzáállás még bajba sodorhatja a Scuderiát:

    ,,Elég érdekes az a ‘dinamika’ amivel jelenleg rendelkeznek, eddig egyértelműen Seb (Vettel) volt az első számú pilótájuk, és most már látszik, hogy nem az. Innen nézve úgy  tűnik most már Charles-t (Leclerc) akarják ebbe a pozícióba tenni. Vajon jó ez a csapatnak? Én nem hinném. Ám ők mindig is ezt a filozófiát követték. Mi nem panaszkodunk, mert a mi személetmódunk jól működik, és biztos, hogy ebben nem lesz egyhamar változás.”

    Hamilton szerint a Ferrari jelenlegi helyzete kísértetiesen hasonlít arra az évre, mikor 2007-ben a McLarennél, Fernando Alonso mellett kellett versenyeznie.

    ,,Akkoriban nem mellettem állt a csapat, hiszen Fernandót (Alonso) azért szerződtették, hogy ő legyen az első számú versenyző, ám az év közepén változások történtek. Az elején még ő volt a vezér, hiszen neki fizettek többet, ám egy idő után, már ugyanannyi üzemanyagot kaptunk az időmérőkön. Montreal és Indianapolis környékén megváltoztak a dolgok, más lett a dinamika, ami nyilván nem jött jól a csapatnak.”

  • A Mercedes kockázatot is vállal azzal, hogy motort ad majd a McLarennek

    A Mercedes kockázatot is vállal azzal, hogy motort ad majd a McLarennek

    A Mercedes elismeri, hogy kockázatot is vállal azzal, hogy 2021-től motort szállít majd a McLarennek, könnyen meglehet ugyanis, hogy ezzel egy új, erős ellenfelet szereznek maguknak.

    2014 után szakított egymással a Mercedes és a McLaren, azóta pedig a német csillagos márka sikert sikerre halmoz. Kérdés, hogy a motornak köszönhetően mennyit tud majd ebből elhappolni a McLaren.

    „Új éra kezdődik 2021-ben, több versennyel, és mi úgy hisszük, hogy az erőforrás tekintetében sokat kell majd tanulnunk, mivel több versenyképes ügyfelünk lesz.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Mi erősnek ítéljük a McLarent. A lépés pedig, amit Zak (Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója) és Andreas (Seidl, a McLaren csapatfőnöke) indítványozott, nagyon ígéretesnek tűnik.”

    „Előnye több van, mint amennyi a potenciális hátránya annak, hogy számunkra a McLaren erős versenytárs lesz a jövőben.”

    „Arra jutottunk, hogy előny, ha több erőforrásunk van itt (használatban csapatoknál).” – magyarázta Wolff. „Talán felmerül némi logisztikai kérdés, mivel mindenkit adott időben kell ellátnunk, de több előnye lesz az idő előrehaladtával.”

    „Van anyagi előnye is, ez a pénzáramlás kérdésköre, és ez hasznos lesz az erőforrás oldalon.”

    „Összességében sok előnye van. Egy kockázat van csak: ha a McLaten jó munkát végez, keményen nyomják majd és talán mérce is lehetnek számunkra abban, ha ‘ugyanaz az erőforrásuk, srácok nem végeztek elég jó munkát‘.”

    „De azzal, ahol most tartunk, hét éve a hibrid érában, készen állunk erre a lépésre.”

  • A Renault egy új első szárnnyal készül a Japán Nagydíjra

    A Renault egy új első szárnnyal készül a Japán Nagydíjra

    A Renault egy új fejlesztésű első szárnyat hoz majd az ezen a héten megrendezésre kerülő Japán Nagydíjra. Az enstonei istálló nagyon reméli, hogy az új elemnek köszönhetően még jobban megközelíthetik majd a McLaren versenyzőit.

    A Renault jelen pillanatban 33 ponttal van lemaradva a wokingi istállótól, a számukra nehéz Szingapúri és Orosz Nagydíjat követően. Azonban a francia istállónál továbbra is magabiztosan kezelik a dolgokat és hiszik, hogy a szezon utolsó öt versenyén képesek lesznek majd csökkenteni a hátrányukon. Ennek érdekében számos fejlesztést próbálnak majd ki Japánban, amik főleg az autó első tengelyének tapadásának javítására szolgálhatnak, ami különösen fontos a szuzukai aszfaltcsíkon.

    „Egy 5.807 kilométer hosszú pályáról van szó, ami eléggé hosszúnak számít. A pályának nagy a szintemelkedése és a gyors kanyaroktól a hajtűig van itt minden,” – magyarázta a Renault technikai guruja, Nick Chester. „Nagy kihívást jelent az autót jól beállítani, ugyanis az egyes szektorban nagyon fontos az első tengely tapadása. A versenyzők viszonylag nagy sebességgel mennek itt, szóval fontos, hogy kényelmesen érezzék magukat az autóban.

    „Egy új első szárnyat fogunk kipróbálni Szuzukában. Emellett lesznek új aerodinamikai elemek is az autón, amik megnövelhetik az autó leszorító erejét és tapadását.”

    Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo is tisztában van azzal, hogy fontos hétvége áll előttük és mindkettőjüknek jól kell szerepelniük a felkelő nap országában rendezett versenyen. „Nyilvánvaló, hogy értékes pontokat veszítettünk Szingapúrban és Szocsiban is, ami frusztráló, ugyanis megvoltak a lehetőségeink,” – véli Hülkenberg, akinek továbbra sincs ülése a 2020-as szezonra.

    „Még harcban vagyunk a negyedik helyért. A versenyeinknek tisztábbaknak kellene lenniük, azonban számos tényező közre játszhat az én és a csapat oldaláról egyaránt. Sok pontot szeretnénk gyűjteni Japánban, ez a célunk,” – mondta Ricciardo. „Fontos, hogy majd Japánban megbizonyosodjunk róla, hogy jó úton haladunk. Fontos, hogy még minden esélyünk megvan arra, hogy negyedikek legyünk a konstruktőri bajnokságban. Tudjuk, hogy nehéz lesz megszerezni azt a negyedik helyet, azonban minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a céljaink érdekében.”

  • A Renault „B csapatos” kapcsolatot akart a McLarennel

    A Renault „B csapatos” kapcsolatot akart a McLarennel

    Nemrégiben hivatalosan is bejelentették, hogy Renault helyett a McLaren 2021-től ismét a Mercedestől vásárol erőforrást autóiba. A francia motorgyártóval így mindössze három év volt/lesz a kapcsolat.

    Korábban a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azt állította, nem aggódik amiatt, hogy nem lesz ügyfélcsapatuk, most azonban hangot adott némi csalódottságnak.

    „Szerintem erősebbek lehettünk volna együtt, a mi a partnerséghez való hozzáállásunk alapján.” – mondta a Planet F1-nek. „Azonban gyengébbek vagyunk, mint lehettünk volna, szóval véleményem szerint ez egy elszalasztott lehetőség.”

    „Elfogadom, hogy amit ajánlottunk a McLarennek, talán egy kicsit szokatlan volt, nem szükségszerűen szokatlan, de próbáltunk kicsit nyitottabbak lenni, mint a csapatok szoktak ilyen kooperációnál.” – mondta Abiteboul arra utalva, hogy B csapat „szerű” együttműködést szerettek volna a wokingi csapattal.

    „Van egy fantasztikus modellünk a Haas és a Ferrari kapcsán, ami egy másfajta együttműködési modell két csapat között.”

    „Szóval ez egy elvesztegetett lehetőség, de tudjuk, hogy mit kell tennünk és teljesen készen állunk arra, hogy egyedül lévő csapatként dolgozzunk, minden tekintetben.”